2009. január 29.

MEGHIÚSULT RÁDIÓFÖLVÉTEL

Az elmúlt hétfő este telefonon megkeresett egy úr a Magyar Katolikus Rádiótól azzal, hogy szeretnék fölvenni és közvetíteni a következő vasárnap esedékes szentmisénket, amely a Haydn-sorozatba illeszkedik. Kérte, hogy egyeztessünk időpontot, amikor bejárhatnánk a terepet és megbeszélhetnénk a fölvétel részleteit, hiszen a szokásostól eltérő térviszonyok és az elektromos erősítés hiánya miatt ez szükséges. Meg is egyeztünk abban, hogy a találkozóra pénteken délután kerül majd sor, és kértem, hogy az üggyel kapcsolatban előzőleg egyeztessenek a plebános úrral. Természetesen nem csupán egy zenekaros nagymiséről lett volna szó, hanem az első olyan alkalomról, amikor a magyar katolikus média egyik meghatározó szerve régi rítusú szertartást rögzít. Ennek jelentőségét valószínűleg mindazok átérzik, akiknek a liturgikus megújulás szívügye. – Ehhez képest ma délelőtt fölhívott a nevezett úr, aki sajnálattal volt kénytelen közölni, hogy a találkozót lemondja, mert a rádió úgy határozott, hogy a fölvételre mégsem kíván sort keríteni. A döntésről, illetve annak okáról és hátteréről csak annyit mondott, hogy a MKR vezetőségének e heti megbeszélésén született...

F.M.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nahát! Lemondták, mert nem akarták, hogy a hivek szélesebb rétegei is megismerjék a régi liturgiát. Még megtetszene nekik! Aztán rendszeresen kérjék.

Névtelen írta...

Valakiknek érdekében áll, hogy a régi liturgiát "eldugják".

Névtelen írta...

Remélem az év folyamán megváltozik a véleményük. De szerintem pl meg kellene próbálni a Mária Rádiót is. Ők sokkal több Misét közvetítenek. Hátha őket érdekli...

Névtelen írta...

Meg kellene próbálni a "mindenre vevő" PAX tv-t is. Legalább a késő esti adásban. Ne a kártyavetők és horoszkóp madámok szerepeljenek. A vallásszabadsághoz a tridenti liturgia is hozzátartozik. Igenis minden lehetséges fórumon próbálkozni kell.

DP írta...

Valaki mégis rögzítette, a mikorfonokból ítélve. Tud valaki bővebbet? Hallható lesz valahol?