A LEGRÉGIBB ÉS LEGJOBB

Ma van az ötödik évfordulója annak, hogy Őszentsége, XVI. Benedek pápa kihirdette Summorum Pontificum kezdetű motu proprióját a hagyományos római liturgia használatáról a Katolikus Egyházban. 2007-ben és 2012-ben ez a nap egyaránt szombatra esett. Ezért örömmel idézzük fel újra Tim Finnigan atya videómontázsát (benne a felkiáltással: Saturday — what a day!), amellyel annak idején az új pápai törvényt üdvözölte:


 
Erről a videóról két évvel ezelőtti évfordulós bejegyzésünkben már megemlékeztünk (megemlítve pl., hogy egy-két képnek a káptalanhoz is köze van). Most csak annyit teszünk hozzá, hogy a Marót Károly könyvének (Homeros „a legrégibb és legjobb”, Budapest 1948) címéből merített idézet nem pusztán a videóra vonatkozik, amely az első volt a motu proprio ünnepléseinek sorában, hanem — congrua congruis referendo, amint a szigorú kánonjog tanítja — a pápai törvény közelebbi tárgyáról is elmondható.

HÁROM HETES — HÁROM ÉV — HÁROM SZENTMISE

Így lehetne röviden összefoglalni a három évvel ezelőtt, 2007 július 7-én (07.07.07) kiadott Summorum Pontificum motu proprio hazai hozadékát, ha pusztán abból az átfogó jegyzékből indulnánk ki, amelyet a kanadai Peter Karl T. Perkins állított össze a Rorate caeli blogon a legalább vasárnapi rendszerességgel bemutatott hagyományos rítusú szentmisékről. Mert hiszen Magyarországon jelenleg tényleg csak három egyházmegye van (az esztergom-budapesti, a szeged-csanádi és a veszprémi), amelynek egy-egy templomában minden héten ebben a formában ünnepelhetik az Úr napját azok, akik ennek érdekében vállalják a kedvezőtlen — délutáni vagy esti — időponttal és a hely esetleges távolságával járó nehézséget.

Valójában persze sokkal többről van szó: minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy ez a három szentmise a jéghegynek csak a csúcsa, pontosabban — államcímerünk szellemében — három csúcsa. Blogunk rendszeres olvasói az elmúlt években nyomon követhették, mi minden történt még a hazai liturgikus és egyházi életben, ami közvetlenül vagy közvetve XVI. Benedek pápa motu propriójának köszönhető. A mostani évforduló viszont azzal emelkedik ki a megelőzők és a rákövetkezők sorából, hogy Szentatyánk a dokumentum kísérőlevelében ezt az első három évnyi időtartamot jelölte ki a rendelkezései megvalósulásáról szóló beszámolók alapjául. Ezt írta a püspököknek: „Ezenkívül felkérlek Benneteket, kedves Testvéreim, hogy három évvel a jelen motu proprio hatályba lépése után számoljatok be a Szentszéknek tapasztalataitokról. Ha valóban komoly nehézségek adódnának, azokra is megoldást lehet keresni.”

A hivatalos jelentések benyújtásának határideje tehát szeptember 14-e, a visszaszámlálás azonban mostantól, július 7-étől kezdődik. A hátralevő bő két hónapban megpróbáljuk — a Kurt Koch érsek által kellően megvilágított kifejezéssel élve — teljes körűen (uneingeschränkt) összefoglalni a hagyományos római rítus magyarországi helyzetét, valamint áttekinteni az e téren mutatkozó eredményeket és problémákat. Olyan professzionális közvélemény-kutatáshoz, amilyet Európa számos országában és az Egyesült Államokban szerveztek, sajnos nincsenek meg az anyagi és az emberi forrásaink, így csak a személyesen szerzett értesüléseinkre támaszkodhatunk. Jó kiindulási alapot nyújt azonban a nagyböjti szolidaritási akció, ezért elsőként ennek eredményéről szeretnénk beszámolni.

Az elmúlt hónapok alatt számos témában sok publikálandó anyag halmozódott fel, de rajtuk kívül is kaptunk olyan kérdéseket, amelyeket érdemes rendszeres formában és több egymást követő bejegyzésben megválaszolni. Így a nyári vakáció idejére — az aktuális hírek visszaszorulását ellensúlyozandó — különféle sorozatokat tervezünk, amelyekben igyekszünk minél gazdagabban bemutatni a Szentatya liturgikus reformjának látható eredményeit a római rítus mindkét formájában.

Ám mielőtt ezekbe belekezdenénk, a mai napot szánjuk az ünneplésre! Ebből a célból a sok videómontázs közül, amelyeket eddig a Summorum Pontificum motu proprio tiszteletére készítettek, továbbra is a legelsőt érdemes felidézni. Szerzője az a Tim Finigan atya a dél-angliai Southwark Főegyházmegyéből, aki blogjának sajátos címével először propagálta az interneten a folytonosság hermeneutikáját (kiérdemelve ezzel az első számú papi bloggertől, az amerikai Fr Z-től a His Hermeneuticalness — „Ő Hermeneutikussága” címet). A videó nem egy korábbi évfordulónak, hanem magának a pápai törvény megjelenésének állít emléket, ezért kellően dokumentálja a rendelkezés hátterét és a hosszúra nyúlt várakozási időt is. A zenei aláfestés egyik poénja (1:02-nél) arra utal, hogy a közzététel végül — kissé váratlanul — egy szombati napra esett. Az összeállításnak annyiban magyar vonatkozása is van, hogy az egyik képen (1:33-nál) Alácsi Ervin János látható, amint szubdiakónusként szolgál az oxfordi Merton College kápolnájában 2006 szeptember 15-én bemutatott ünnepélyes szentmisén, az utolsó kép pedig egy olyan liturgikus alkalommal készült (2005 augusztus 10-én, a Iuventutem főpapi szentmiséjén az ottobeureni bencés apátságban), amelyen a formálódó káptalan tagjai is énekeltek (amint pl. ez és ez a kép tanúsítja). Nil agitur prorsus, sine nobis quod peragatur!

A PÁPAI BEIKTATÁS ÖTÖDIK ÉVFORDULÓJA [FRISSÍTVE]

Mint korábban jeleztük, 2010 április 24-én van XVI. Benedek pápa főpásztori beiktatásának évfordulója, hiszen öt évvel ezelőtt kezdte meg péteri szolgálatát az Egyház kormányzásában. Az elmúlt egy hét különféle megemlékezéseit ebből az alkalomból két újabbal szeretnénk kiegészíteni, amelyek egyúttal az idők jeleiről szóló sorozatunkhoz is kapcsolódnak. Ismét olyan ünnepélyes főpapi szentmisékről van szó, amelyeknek jelentősége túlmutat önmagán.

Az első szertartásra a németországi Essen székesegyházában került sor délelőtt 10 órakor, ahol Raymond L. Burke érsek pontifikált a régi rítus szerint, mégpedig a helyi megyéspüspök, Franz-Josef Overbeck jelenlétében. A pápáról is megemlékező szentmise a Pro Missa Tridentina egyesület éves közgyűlésének nyitóeseménye volt, amelyet a katedrális honlapján bárki élőben követhetett. Innen való az a két képkocka is, amelyet az NLM beszámolójából vettünk át:


A második szertartás magyar idő szerint 19 órakor kezdődött az Egyesült Államok nemzeti kegyhelyén, a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás Bazilikában. A Szentatyáért felajánlott votív misét Edward J. Slattery, Tulsa püspöke pontifikálta a hagyományos római rítusban, mégpedig William Wakefield Baum bíboros jelenlétében, aki 1973-tól hét évig Washington érseke volt, később pedig fontos hivatalokat töltött be a Római Kúriában. A szentmisét a szervező Paulus Institute for the Propagation of the Sacred Liturgy külön honlapon hirdette, az Eternal World Television Network pedig élőben közvetítette. A képeket szintén az NLM-ről vesszük:


Miért volt olyan különleges ez a két alkalom? A celebráló püspökök egyike sem most mutatott be először ünnepélyes főpapi szentmisét, ráadásul mind az Egyesült Államokban, mind Németországban több példa volt már ilyen szertartásra. A lényeg ezúttal is az idők jeleivel kapcsolatos: mindkét eseménynek üzenet jellege van az egész Egyház számára. Az amerikai szentmisére eredetileg Castrillón Hoyos bíborost kérték fel, ő azonban sajnálatos módon belekeveredett az utóbbi idők egyre dagadó botrányaiba, ezért a szervezők végül más celebráns mellett döntöttek. Ha ez a változás nem jön közbe, ma gyakorlatilag ugyanaz ismétlődött volna meg, amiről „Az idők jelei” III. részében írtunk, de már nem pusztán Olaszország határain belül, hanem az egész világra kiterjedve: a Szentatya évfordulóján az ő közvetlen munkatársai végzik a helyi egyházakban a hagyományos római liturgia legünnepélyesebb formáját.

Az üzenet így most nem annyira egységes, az eltérések azonban kiegészítik egymást. Az esseni szentmise azért volt különleges Németország számára, mert a Summorum Pontificum motu proprio kihirdetése óta eltelt három évben ez volt az első alkalom, amikor vezető római prelátus mutatott be ünnepélyes pontifikális szentmisét. Precedens után kutatva egészen 2001-ig, ill. 1999-ig kell visszamennünk, amikor a Pro Missa Tridentina közgyűlésein Darío Castrillón Hoyos bíboros, ill. Joseph Ratzinger bíboros volt a celebráns. Burke érsek tehát ezúttal szó szerint a pápa nyomdokaiban jár, s példája is ennyivel erősebb. (Egyes, meg nem erősített sajtójelentések szerint a Szentatya magánmisék formájában ma is aktívan végzi a régi liturgiát.)

Washingtonban majdnem fordított volt a helyzet: a szentmisét egy másik egyházmegye püspöke mutatta be, viszont részt vett rajta egy korábbi helyi ordinárius, aki egyben évtizedekig vezető római prelátus is volt. A legfontosabb azonban mégis a helyszín, a Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Kegyhelyének Bazilikája. Ez a templom ugyanis nemcsak az egyik legfontosabb kegyhely az Egyesült Államokban, amely a 2008-as pápalátogatásnak is első állomása volt, hanem egyúttal a legnagyobb katolikus templom a nyugati féltekén. Az országos jelentőségű eseményre mindenhonnan érkeztek hívek, a 3.500 főt befogadó padsorok teljesen megteltek. Homíliájában Slattery püspök a szenvedés és az engedelmesség keresztény értelméről beszélt, Péter apostol tanúságtételét a Szentatyáéval összekötve. Szavainak óriási hatása volt, különösen a hagyományos liturgia kontextusában, amelynek teológiájából azokat merítette.

Ez a két ünnepi liturgia a világ két vezető katolikus országában teszi még inkább egyértelművé, milyen irányban halad Isten népe ennek a pápának a vezetésével.

* * *

Időközben megjelentek a személyes beszámolók is, amelyeket az események résztvevői saját felvételekkel illusztráltak. Az esseni fényképek közül az első adagot az Exsultet.net publikálta, a washingtoni szentmiséről pedig az A Priest Life blog közöl bő képanyagot. Ezek egy-egy darabjával búcsúzunk:



POST SCRIPTUM:

Burke érsek szentmiséjéről újabb képek jelentek meg a Summorum-pontificum.de honlapon, a szertartás televíziós közvetítésének felvétele pedig felkerült a Gloria.tv-re:




Slattery püspök szentmiséjéből egyelőre a nagy visszhangot kiváltott homília szövege vált hozzáférhetővé, amelyet nyomatékosan ajánlunk mindenki figyelmébe (az eredeti hangfelvételt is közli Fr Z, aki a közvetítés egyik kommentátora volt).

ÖT ÉVE KORMÁNYOZ XVI. BENEDEK PÁPA [FRISSÍTVE]

Ma van az ötödik évfordulója annak, hogy a bíborosi testület Róma püspökévé, Szent Péter 265. utódjává választotta Joseph Ratzinger bíborost. Az Annuario Pontificio, a változó címmel több száz éve folyamatosan kiadott, olasz nyelvű pápai évkönyv ezt a dátumot a pápa rövid életrajzában hagyományosan így vezette be: „la Sua Esaltazione al Pontificato” — „(az Ő) Felmagasztaltatása a Pápaságra”. A kifejezés egészen VI. Pálig volt használatban, aki után a koronázással együtt eltűnt a történelem süllyesztőjében. Helyette néhány évtizede ez olvasható: „la Sua elezione al Pontificato” —
„(az Ő) megválasztása a Pápaságra”.

Ebben a hónapban, amikor hosszabb-rövidebb időközökkel követi egymást Szentatyánk születésnapja (április 16.), megválasztásának napja (április 19.) és „péteri szolgálata megkezdésének napja” (április 24.), amint I. János Pál óta a koronázás helyébe lépő eseményt nevezik, különösen is megtapasztalhatjuk, mennyire nem „felmagasztaltatás” manapság a pápai hivatal betöltése — hacsak nem olyan értelemben, ahogy az Úr is felmagasztaltatott a keresztfán, hogy mindeneket magához vonzzon. Az újabb és újabb támadások kereszttüzében, amelyek az Egyház és a pápa ellen irányulnak, ezért most megemlékezünk ezekről a napokról.

A három közül mindegyik kissé más jellegű. Az első magántermészetű alkalom, és a világi mondarchiáktól eltérően a Vatikánvárosi Államban rendesen nem is hivatalos ünnep (kivéve a 2007. évet, amikor a pápa 80. születésnapját rendkívüli ünneppé nyilvánították). Hivatalos szempontból a második időpont a legfontosabb, amennyiben XVI. Benedek pápaságának kezdetét jelenti, hiszen a kánonjog szerint (CIC 332. k., 1. §) „a teljes és legfőbb hatalmat az Egyházban a római pápa törvényes megválasztásának általa történt elfogadása és püspökké szentelése révén nyeri el”. (2007-ben ez is hivatalos vatikáni ünnep volt, egyébként azonban nem munkaszüneti nap.) Végül a harmadik dátum azt a liturgikus eseményt idézi fel, amelynek keretében az új pápa ünnepélyesen átveszi hivatalát (régebben ez a koronázási szentmise volt, ma a főhatalommal való felruházást a pallium és a halászgyűrű átadása jelképezi).

E három pápai évforduló közül a mai azzal is kiemelkedik, hogy a Vatikánvárosi Államon kívül mindenütt szokás róla ünnepélyesen és liturgikus keretek között megemlékezni (a Vatikánban mindössze annyi történt, hogy Őszentsége fogadta a bíborosi kollégium köszöntését). Magyarországon Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius 17 órakor a budavári Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban mutat be emlékmisét, amely — mint a Magyar Kurír híradásából kiviláglik — egyszersmind diplomáciai esemény. Az ünneplés helyszíne nálunk régi hagyományra tekint vissza, az időpont azonban ekkor még a koronázáshoz kapcsolódott: ebből is látszik, hogyan tevődött át a hangsúly a lecsökkent ünnepélyességű (low profile) beiktatási szertartásról a kormányzási jogalapot megteremtő választásra.

XVI. Benedek pápa kormányzásának elmúlt öt évéről különböző elemzések látnak napvilágot. Mi itt ma elsősorban emlékezni és ünnepelni szeretnénk. Az erre legalkalmasabb két videóhoz, amelyeket a Vatikáni Figyelő tett közzé, a magunk részéről egy liturgikus esemény felvételét tesszük hozzá a távoli múltból, a közelebbi múlt ismeretében azonban nem minden áthallás nélkül:



A jóleső emlékezés és a hálaadó ünneplés mellett ma még ennél is fontosabb az imádság Szentatyánkért és az egész Egyházért. Ez azonban már a következő bejegyzés témája lesz.


POST SCRIPTUM:

Az előbbi híradórészlet mai párjaként álljon itt egy videó Kecskemétről, amely a 2010 április 19-én celebrált emlékmise introitusát rögzítette:

ATHLETA PATRIAE

Kedden este, miközben a belvárosi Szent Mihály-templomban a káptalan egyik fele Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének nyilvános szertartásait tartotta, a káptalani tagok másik csoportja egy kis házi ünnepségen vett részt, amelyre a Régi Zeneakadémia épületében került sor. Bár e két megemlékezés nem volt azonos jellegű és jelentőségű, mégis úgy gondoljuk, hogy a liturgikus ünnepnek szentelt bejegyzés után erről a másikról is szót kell ejtenünk, hiszen szorosan összekapcsolja a kettőt a köztünk élő ünnepelt személye, akinek nemcsak a káptalan, hanem a magyar, sőt az egyetemes Egyház liturgiája is sokat köszönhet.

2010 február 2-án töltötte be 75. életévét Dobszay László, akit olvasóinknak bizonyára nem kell bemutatni. Tudósi és művészi pályafutásának zenei vonulatát a mostani évforduló alkalmából a Fidelio.hu vázolta, munkásságának további irányairól pedig a korábbi méltatásokban olvashatunk (világi oldalról 2005-ből, egyházi részről 2000-ből és 2005-ből). Dobszay tanár úr — amint arról bibliográfiája és diszkográfiája is tanúskodik — az egyházzenét mindig annak természtes kontextusa, a nyilvános istentisztelet körében tanulmányozta és művelte, s ezáltal a liturgiának is termékeny és világszerte elismert kutatójává vált (legalábbis azok szemében, akik a szakmai kompetenciát nem pecsétes papírtól vagy bizonyos klikkekhez való tartozástól teszik függővé). Mély liturgikus látásmódja szövegeinek különös erőt és hitelességet kölcsönöz, ami érezhető a Jegyzetek a liturgiáról című sorozat rövid publicisztikáiban is, vagy akár egy beszélgetésben, amikor éppen a gregorián és a szent zene lényegét fejtegeti. Mi most erről a szellemiségről és a belőle fakadó liturgikus tevékenységről szeretnénk megemlékezni.

Dobszay László gazdag életművének ez az oldala nem annyira közismert, hiszen egy szekularizált társadalomban csak keveseket érint, még kevesebbeket érdekel, s ezek közül sem mindenkinek tetszik — különösen a mai katolikus liturgia megosztásoktól szabdalt vidékein. Egyes kívülállókat maga az egzisztenciális elköteleződés is taszíthat, hiszen ez a steril tudományosságban már jó ideje gyanúsnak számít, s bizonyára ezzel is magyarázható, hogy a muzikológia akadémiai doktorát végül nem az MTA, hanem a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia választotta tagjai sorába. A liturgia valóban nem természettudomány (angolul nemes egyszerűséggel science), és még csak nem is társadalomtudomány (az európainál jóval szűkebb értelemben: social science), minthogy elsősorban Istenről szól, akinek hit és imádás jár az emberektől. Dobszay tanár úr liturgikus szellemisége ezért nem tudományos megfigyelések és elméletek desztillált hozadéka, vagyis egyfajta pozitivista produktum, hanem abból a bensőséges tapasztalatból táplálkozik, amellyel még gyermekkorában megérintette a misztérium — mint egyszerre tremendum és fascinans.

Elköteleződését tovább erősítette azon tudós papok és világiak hatása, akikkel pályája során szorosabb kapcsolatba kerülhetett. Az első közöttük maga Szunyogh Xavér Ferenc OSB volt, a liturgikus mozgalom hazai apostola, aki Romano Guardini hatására az 1920-as évektől kezdve sikeresen ültette át magyar talajba a külföldön mutatkozó eredményeket (kétnyelvű, kommentált liturgia-kiadások, tudományos és népszerűsítő munkák stb.). Az ő ministránsaként Dobszay László a gyakorlatban tanulhatta meg, hogyan képzelték el és élték meg a liturgikus megújulást a mozgalom e szakaszának képviselői. Később az MTA Zenetudományi Intézetében Rajeczky Benjamin OCist munkatársa lett, s így a népzene mellett az egyházzene és a liturgia tudományos kutatásában is elmélyülhetett. A katolikus lexikon szócikke szerint még 1965-ben, a II. Vatikáni Zsinat utolsó évében tagja lett az Esztergomi Főegyházmegye Liturgikus Bizottságának, majd az új népénektár szerkesztő bizottságába is kinevezték, ahol Rajeczky mellett Mezey Lászlóval, a paleográfia, a középkori latinság és a liturgia kitűnő ismerőjével dolgozhatott együtt.

E négy évtizednyi tanulás és munka gyümölcsei már a szocialista rendszer idején beértek, igazán azonban csak a rendszer bukása után kezdtek mutatkozni. Ekkor vált lehetővé, hogy az egyházzene — és vele karöltve a liturgia — tudománya kilépjen addigi gettójából és érdemi kapcsolatot keressen az akadémiai körökkel és a szélesebb társadalommal. Így született meg 1992-ben a Magyar Egyházzenei Társaság és annak tudományos fóruma, a Magyar Egyházzene folyóirat, amelynek intézményes bázisát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (később Egyetemen) 1990-től folyamatosan működő egyházzene tanszak jelentette. Ebben a szabadabb légkörben azután Dobszay tanár úr a liturgiát már nemcsak történeti és elméleti szempontból vizsgálhatta, hanem lehetősége nyílt rá, hogy hatalmas tudását és tapasztalatát az Egyház közvetlen javára fordítsa. Időközben ugyanis egy egész emberöltő telt el a II. Vatikáni Zsinat óta, s elérkezett az idő a liturgikus reformok visszatekintő értékelésére, amit egyébként 1988-ban maga II. János Pál pápa szorgalmazott.

Hogy ez az értékelés nem sikerült olyan rózsaszínre, mint amit hivatalos részről addig megszoktunk, nem Dobszay László hibája. Sőt az ő hangja annyiban még ki is rí a kritikusok kórusából, hogy nemcsak bírál és elutasít, hanem igyekszik feltárni a lehetséges okokat, a problémákra pedig hiteles, ugyanakkor a körülményekhez képest nem irreális megoldást is javasol. Ez irányú munkásságának csomópontjait három önálló kötete fémjelzi.

Az első 2003-ban jelent meg az Amerikai Egyházzenei Társaság kiadásában, a szándékosan provokatív The Bugnini-liturgy and the reform of the reform [„A Bugnini-liturgia és a reform reformja”] címmel (a könyv pdf formában innen letölthető). A szerző a művet Joseph Ratzinger bíborosnak ajánlotta, akire Szunyogh Xavér Ferenchez hasonlóan szintén nagy hatással volt Romano Guardini. Dobszay liturgia-szemlélete talán ezért is igen közel áll Ratzingeréhez, amint erre az ajánlás mellett maga a cím is szemléletesen utal (a „reform reformja” jelszó ugyanis Ratzinger bíborostól származik, akit e fölvetése miatt rögtön heves támadások értek a liturgikus establishment tagjai részéről, többek között neki is azt vágták a fejéhez, hogy nincs liturgikus végzettsége, ezért nem ért a dologhoz). Ebben a művében Dobszay elsősorban diagnózist ad: azt vizsgálja, mennyire sikeresen valósította meg az új liturgia a zsinat által szorgalmazott megújulást a szerves fejlődés jegyében, ehhez pedig a hagyományos római rítust veszi alapul abban a formában, ahogy azt ma a tudomány legújabb állása szerint ismerjük.

Egy ilyen elemzés persze csak akkor lehet igazán eredményes, ha többé-kevésbé közmegegyezés van arra nézve, pontosan honnan és hogyan jutott el a liturgia a jelenlegi állapotba. A „honnan” kérdésében a liturgiatudomány az elmúlt fél évszázadban számos új felismerést hozott, és így több olyan nézetről, amely a XX. század közepén még széles körben elfogadott volt és mint ilyen messzire vezető gyakorlati reformoknak (pl. szembemisézés, kézbeáldozás) szolgált indokául, kiderült, hogy történetileg alaptalan vagy erősen leegyszerűsítő-torzító értelmezés. Szükségessé vált tehát a liturgikus múlt korszerű, ideológiai torzításoktól mentes leírása, amit Dobszay László hazai viszonylatban az esztergomi rítusról írt 2004-es könyvében végzett el. Ezt a röviden és egyszerűbb formában, ám nem kevésbé tudományosan megírt munkát egy másik bíborosnak, Erdő Péter esztergom-budapesti érseknek ajánlotta, mint aki mai „sáfára az ősök örökségének”.

A „hogyan” kérdése ennél lényegesen nehezebb, mivel nemcsak a teljes liturgikus múlt hermeneutikai kulcsát adja meg, hanem a jelen értelmezését és a jövő alakítását is meghatározza. Hosszú évek munkájával azonban Dobszay tanár úr ezt a feladatot is megoldotta, s így végre elkészült, néhány hete pedig meg is jelent legújabb monográfiája, melynek címe The restoration and organic development of the Roman rite [„A római rítus helyreállítása és szerves fejlődése”]. Ebben a szerző a 2003-as angol kötet gondolatmenetét folytatatva áttekinti az elmúlt hét év fejleményeit, különös tekintettel XVI. Benedek pápa liturgikus tanítására és a hagyományos római rítus felszabadítását eredményező jogalkotására, majd vázolja a terápiát, vagyis azokat a szempontokat, amelyek mentén a helyreállított római rítus szerves fejlődését elképzelhetőnek és kívánatosnak tartja. Sokunk számára természetes módon beleérti ezekbe a liturgikus reform egyes józan és szükségszerű elemeit, mint pl. a szakrális népnyelvűséget vagy az egyszerű típusdallamokat, amelyek leginkább egy olyan többszintű modellben találhatják meg a helyüket, amely erősen hasonlít a középkori rítusváltozatok rendszeréhez. Valami ilyesmire látszik törekedni maga a Szentatya is, ezért nem meglepő, hogy Dobszay korábbi könyvét egyaránt fenntartásokkal fogadták az 1970-es állapot progresszista védelmezői és az 1962-ben kimerevített status quo kérlelhetetlen hívei (ez utóbbiak egyfajta „középutas megalkuvást” rónak föl neki és a pápának).

Már ez a komoly elméleti munkásság elegendő lenne ahhoz, hogy Dobszay Lászlót a káptalan részéről nagy becsben tartsuk, ennél azonban lényegesen többről van szó. A tanár úr ugyanis az imént vázolt gondolatokat évtizedek óta folytatott széles körű gyakorlati tevékenysége mellett, pontosabban annak alapján érlelte és csiszolta ki. Karnagyként és oktatóként — Szendrei Jankával együtt — nemzedékek egész sorát nevelte liturgikus életre és szemléletre, a megújított liturgia keretében szerzett tapasztalatait pedig a lehető legszélesebb kör: minden magyar számára közkinccsé tette. A legismertebb ezek között az 1986-ban megjelent Éneklő Egyház című kiadvány, amelynek évtizedes munkálataiban oroszlánrészt vállalt és amely a bizottsági szerkesztés ellenére határozottan az ő jegyét viseli magán. Ez a könyv több, mint a zsinati kívánalmaknak megfelelő puszta népénektár: liturgikus katekézis és katolikus imakönyv is egyben, amelynek egyes énekei a gregorián proprium mellett a mi káptalani miséinken is hetente felhangzanak.

Az Éneklő Egyház után az 1990-es évektől a liturgikus szövegek magyar nyelvű, de a hagyományos dallamokkal énekelhető kiadásai következtek, amelyek hátterét a Keresztény Értelmiségiek Szövetségén belül megalakult Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom biztosította. Az első sorozat Énekes zsolozsmák címen az esztergomi breviárium anyagából adott reprezentatív, ám liturgikusan is használható válogatást azzal a céllal, hogy lefordítva és a körülményekhez igazítva megossza a világi hívekkel a hagyományos római rítus egykori magyar változatának gazdagságát. Mivel az új rítusú Liturgia Horarum, ill. (1991-től) annak magyar fordítása csak a klerikusokra kötelező, a laikusok magánúton már 2007 előtt is jogszerűen imádkozhatták a korábbi liturgia szövegeit tetszés szerinti változatban és nyelven, megvalósítva ezzel a zsinat egyik szándékát (vö. Sacrosanctum Concilium rendelkezés, 100. p.). A magyar hívek így a zsolozsma terén Dobszay László munkájának köszönhetően már jó egy évtizeddel XVI. Benedek pápa előtt a gyakorlatban is élvezhették a folytonosság hermeneutikájának gyümölcseit.

A szentmise esetében a helyzet ennél összetettebb, mivel ennek szövegei a Szentszék utasításainak megfelelően nyelvterületenként egységes fordításban, az illetékes egyházi hatóság felügyelete alatt készültek el és jóváhagyásával kerültek bevezetésre; az így kiadott hivatalos szövegektől eltérni nem szabad. Az egyházzenét illetően azonban az új misekönyv a proprium-tételeknél lehetővé teszi a Graduale Romanum használatát, amelynek megújított változata alapvetően továbbra is a hagyományos szövegeket és dallamokat tartalmazza. Mivel ennek a liturgikus énekkönyvnek máig nincs hivatalos magyar fordítása, Dobszay tanár úr vezetésével elkészült és a Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom gondozásában 2000 és 2005 között megjelent egy-egy, az introitusok, offertóriumok és kommúniók magyar szövegét egyszerű gregorián dallamon közlő kiadvány, amelyek a népénektárak helyett vagy mellett használhatók. Végül 2007-ben e három füzet anyaga egységes szerkezetbe foglalva és jelentősen kiegészítve látott napvilágot Graduale Hungaricum címmel, és immár azzal a szándékkal, hogy egyaránt szolgáljon a római rítus rendes és rendkívüli formájának népnyelvű énekkönyveként. Hasznosságát bizonyították a mi káptalani miséink is, amelyeken a magyar nyelvű gregorián anyagot — a hívek tevékeny közreműködésével — ebből a könyvből szoktuk énekelni.

A hagyományos rítusnak a magyar nyelvbe és kultúrába való beoltása mellett Dobszay tanár úr úttörő munkát végzett az eredeti (nem esztergomi) római liturgia elméleti és gyakorlati megismertetésében is. Az egyházzene tanszakon Török József meghívott előadóként oktatta ezt a tárgyat, maga az élő rítus pedig az amerikai egyházzenész professzorral, Robert A. Skerisszel való régi kapcsolata révén eleinte szűk körben, majd 2003-ban nagyobb nyilvánosság előtt is megjelenhetett Magyarországon. A külföldön tanuló Alácsi Ervin János is a tanár urat kereste meg először, akit műveiből ismert meg; ez a találkozás később alapvetőnek bizonyult az új liturgikus mozgalom hazai kibontakozása szempontjából.

És ezzel eljutottunk Dobszay Lászlóhoz fűződő kapcsolatunk harmadik, legbelső rétegéhez. A fentiek alapján ugyanis elmondhatjuk magunkról, hogy osztjuk az ő liturgiatudományi meglátásait és valljuk az általa megfogalmazott elveket — egy új generáció tagjaiként persze kissé más formában és eltérő hangsúlyokkal. Annak is örülhetünk, hogy az ő szellemi műhelyéből származó magyar gregorián énekkel dicsérhetjük Istent a szentmiséinken, és hogy amikor az esztergomi rítus latin gregorián énekeivel imádkozzuk a zsolozsmát, immár az ő kutatói és karnagyi munkájának gyümölcseit is élvezhetjük. Valójában azonban ennél sokkal többet kaptunk tőle, mégpedig úgy, hogy közvetlenül szinte semmit nem adott a közösségnek.

A Szent Mihály Laikus Káptalan — amint a blog jobb oldalsávjának bemutatkozó szövegében is olvasható — részben az egyházzenész tanszak hallgatóiból szerveződött, zenei szempontból pedig egyenesen rájuk épült. Ezek az (egykori és mostani) tagjaink egytől egyig Dobszay tanár úr tanítványai voltak, akik tudományos, művészi, sőt nem ritkán emberi fejlődésükben sokat köszönhetnek a vele való személyes kapcsolatnak. Mások viszont csak hírből ismerték őt, és egyéb — bár, mint fent láttuk, tőle gyakran nem független — úton jutottak el a hagyományos római liturgiához. Megint mások a tanítványaitól tanulhattak, vagy lettek maguk is utóbb a tanítványai, munkatársai. E sokféleségben azonban egy dolog nyilvánvaló: a káptalant mint közösséget és mint szervezetet nem Dobszay László alapította, ráadásul ő kezdettől fogva kifejezetten távol is tartotta magát a liturgiáinktól. Viszont az is nyilvánvaló, hogy mégis mind az ő szellemi gyermekei vagyunk, akiknek szárnybontogatását óvó tekintettel kísérte és akiket identitásuk kialakításában tapintatos visszahúzódásával támogatott. Szellemileg úgy tudott igazán jelen lenni köztünk, hogy fizikailag nem volt jelen. Egyetlen teljesen közös rendezvényünk, a 2008 augusztusában tartott liturgikus konferencia így nemcsak a Dobszay-iskola fiatal kutatóinak nemzetközi bemutatkozása lehetett, hanem egy olyan sajátos magyar mozgalomé is, amely éppen attól tűnik példaértékűnek a külföldiek számára, hogy nem egy kiemelkedő tudós személyi kultuszára épül, hanem hiteles közösségi lelkületből táplálkozik.

Úgy tűnik, hogy ez a közösségi lelkület az utóbbi időben szép lassan elkezdett terjedni az országban. A jelenségre az Egyházból többen felfigyeltek, s az eddigi kategóriák segítségével új lelkiségi mozgalomként próbálták értelmezni. Ez a megközelítés alapjában téves, ám a körülmények ismeretében nehezen hibáztatható. Ebből a bejegyzésből viszont most remélhetőleg kiderült, miért nem beszélhetünk egy Dobszay László — mint afféle magyar Kiko vagy Chiara — köré szerveződő „új közösségről”. És éppen emiatt külön hálásnak kell lennünk neki, amiért a többé vagy éppen kevésbé katolikus hagyományok kavalkádjában, amelyekből a mai Egyház szivárványos miseruhája összeáll, saját és különbejáratú karizma helyett az eredeti Hagyományt próbálta meg felmutatni és átörökíteni úgy, ahogy azt ő is csak kapta, majd saját erejéből még jobban megismerte.

Dobszay László a liturgikus megújulás mostanában kibontakozó új szakaszának, a XVI. Benedek nevével fémjelzett mozgalomnak nemzetközi jelentőségű alakja. Mi, a Szent Mihály Laikus Káptalan tagjai mindnyájan az ő köpönyegéből jöttünk elő, még akkor is, ha sokan közülünk nem lehettünk személyesen a tanítványai vagy munkatársai. Ezért tisztelettel és szeretettel, örömmel és hálával csatlakozunk a február 2-i ünnepség résztvevőihez, akik a születésnapi tortát Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének introitusával díszítették:


A fizikailag átlényegített gregorián dallamra a magunk részéről az ismert hazai himnusz verbális parafrázisával válaszolunk:

Cantus sacri doctor, ave,
ritus cultor, Ladislae,
Dei studens gloriae:
lustra quindecim aggressus
es defensor indefessus
et athleta patriae!

EGY ÉVE RENDSZERES SZENTMISÉK IMMÁR SZEGEDEN IS

Egy éve, hogy immáron Szegeden is vannak rendszeres és nyilvános szentmisék a római rítus hagyományos („rendkívüli”) formájában. P. Varga Kamill szeged-alsóvárosi ferences plébános a helyi hívek kezdeményezését nyitottan fogadta, és a több mint félezer éves szentély barokk Mária főoltáránál először havonta szombatonként Kovács Ervin Gellért, majd felszentelése óta immár minden vasárnap Dr. Alácsi Ervin János mutatja be a szentmiseáldozatot. Néhány alkalommal Galaczi Tibor piarista atya helyettesített Kecskemétről.

Az elmúlt esztendőben több mint másfélszázan vettek részt a miséken, köztük a helyi szeminárium néhány kispapja és több egyházmegyés pap is. Sajnos többen jelezték, hogy a vasárnap délután fél négyes időpont családi elfoglaltságok miatt számukra kevéssé alkalmas, mégis a rendszeres szentmiselátogatók köre jelenleg 15—20 főre tehető, és lassú emelkedést mutat.

Ez a szentmisealkalom mára beépült a plébánia miserendjébe, plakátokon és szórólapokon több szegedi plébániatemplomban is hirdetve van. A közelmúltban a http://www.szegedma.hu/ portál külön cikkben számolt be a szentmisékről. Külön köszönet a szegedi ferenceseknek, akik nagylelkűen otthont adtak liturgikus örökségünk szegedi megjelenítéséhez és ápolásához!

(A fönti beszámolót Kohári Nándor, a szegedi szentmisék kezdeményezője és világi szervezője bocsátotta a káptalani oldal rendelkezésére.)

ÉVFORDULÓK HETE V.
KÉPEK A KÁPTALAN TÖRTÉNETÉBŐL: 2008

Amint az eddigi beszámolókból kiderült, ma van pontosan két éve annak, hogy a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban megkezdődtek a Szent Mihály Laikus Káptalan vasárnapi szentmiséi a római rítus rendkívüli formájában. Ezzel elérkeztünk az évfordulós hét végpontjához, s így megemlékező sorozatunkat is befejezzük. Az utolsó bejegyzésben az első olyan esztendőről adunk képes összefoglalót, amelyben immár hétről hétre sikerült megélnünk a hagyományos liturgia gazdagságát. A továbbiakban az efféle visszatekintéseket a naptári évek végén, karácsony és újév között fogjuk közzétenni.

A III. részben sok olyan fényképet közöltünk, amelyek a legfontosabb ünnepek miséiről és zsolozsmáiról készültek. Bár ezek az ünnepek 2008-ban is megismétlődtek, mégsem akarjuk ugyanazt újra bemutatni, így most inkább a rendkívüli liturgiákat és a közösségünk életével kapcsolatos egyéb eseményeket emeljük ki. Ez utóbbiak sorában az első a káptalan vezetőségének február elején tartott ülése, az ún. Capitulum Particulare (részkáptalan) volt, amelyen a legsürgősebb teendőket és a középtávú munkatervet beszéltük meg.

Capitulum Particulare (2008 február 9.)

Nagy örömünkre 2008-ban először tarthattuk meg a virágvasárnapi szentmise előtt a barkaszentelés szertartását a hozzá csatlakozó körmenettel.

Barkaszentelési szertartás (2008 március 16.)

A szentmiséinket látogató hívek tudják, hogy állandó helyünk, a belvárosi templom hétköznap esténként rendszeresen, egyes vasárnap délutánokon pedig kivételesen foglalt, ezért ilyenkor másutt ünnepeljük a szertartásokat. Legfontosabb „pótmise-helyünk” a zsolozsmáink rendes helyszínéül szolgáló Váci utcai Szent Mihály-templom, ahol 2008-ban a fehérvasárnapi misét tartottuk.

Énekes szentmise (2008 március 30.) — Lépcsőima

A virágvasárnap és húsvétvasárnap közé eső nagyheti szertartásokat a megfelelő feltételek híján egyelőre nélkülöznünk kell. Némi kárpótlást jelentett azonban, hogy lehetőségünk nyílt a pünkösdi vigília rítusainak elvégzésére a felvidéki Szímő községben, ahová Fehér Roland és felesége, Thomas Györgyi hívta meg a káptalant. Az egész szertartás a húsvéti vigília menetét követi, a próféciák többsége és a keresztelőkút megáldása pedig szövegében is változatlanul ismétli meg azt.

Pünkösdi vigília (2008 május 10.) — Könyörgés az egyik prófécia után

Pünkösdi vigília (2008 május 10.) — A keresztelőkút megáldása

A káptalan vidéki szereplései általában felkérésre történnek. Júniusban első alkalommal asszisztáltunk hagyományos esküvői szertartáson (Csanaky Iván László & Cecilia M. Bogowith), amelyre a pécsi székesegyházban került sor. Ervin atya az esztergomi rítus utolsó formája szerint (Collectio rituum ad instar appendicis Ritualis Romani ad usum dioecesium et parochiarum linguae Hungaricae a Sancta Sede probata, Budapestini 1961) eskette össze a jegyespárt, majd nászmisét celebrált.

Énekes nászmise (2008 június 7.) — Oltárfüstölés a mise elején

A rendkívüli misék mellett időnként rendkívüli zsolozsmákat is tartunk. 2008-ban ilyen volt a Sarlós Boldogasszony ünnepén énekelt vesperás, amelyet követően ez a kép készült a Váci utcai Szent Mihály-templom előtt.

Káptalani csoportkép (2008 július 2.)

Az augusztus különösen gazdag volt liturgikus vonatkozású programokban. A legfontosabb esemény a „XVI. Benedek pápa és a szent liturgia” című nemzetközi konferencia volt, amelynek előkészítésében és lebonyolításában a káptalan tagjai igen komoly tudományos, technikai és liturgikus szerepet vállaltak. A rendezvényt közvetlenül megelőzte a szokásos gödöllői szkólatalálkozó, amelynek keretében — mintegy főpróbaként — Ervin atya szentmisét mutatott be a gödöllői királyi kastély kápolnájában. A konferencia programjában két régi rítusú mise szerepelt: az egyik egy káptalani missa cantata volt a belvárosi templomban, a másik pedig egy ünnepélyes főpapi szentmise (missa pontificalis sollemnis), amelynek a terézvárosi plébániatemplom adott otthont. Az utóbbit, amelyre egész Magyarországon 40 év óta először került sor, Edmond Farhat érsek, bécsi apostoli nuncius celebrálta. A hónap végén — mintegy levezetésként — megtartottuk a hagyományos latintábort Gödöllőn, amelynek során naponta vettünk részt egyszerűbb formájú énekes magánmisén.

Énekes mise a szkólatábor alatt (2008 augusztus 13.) — A kánon második fele

Énekes mise a konferencia alatt (2008 augusztus 23.) — Ite missa est előtt

Ünnepélyes főpapi szentmise a konferencia alatt (2008 augusztus 24.) — A püspök beöltözése a sekrestyében

Énekes magánmise a latintábor alatt (2008 augusztus 27.) — Evangélium

Életkép a latintáborból (2008 augusztus 29.)

A laikus káptalan munkáját számos klerikus támogatja határokon innen és túl (köztük többen a pártoló tagságot is elfogadták), intézményes szempontból azonban főleg szerzetes közösségekkel ápolunk szoros kapcsolatot. Ezek között ki kell emelni a gödöllői premontrei kanonokokat, akikhez időközben Ervin atya is csatlakozott, novíciusként a Gellért nevet kapva, és a ferences testvéreket, akik többször biztosítottak helyet liturgiáinkhoz és a régi rítusú misézést oktató tanfolyamokhoz. A pünkösd utáni 25. vasárnap káptalani szentmiséjét így az Országúti ferencesek Szent István Protomártír-plébániatemplomában tarthattuk meg.

Ervin Gellért atya a ferences templom sekrestyéjében (2008 november 2.)

A ferences templom főoltára a szentmise előtt (2008 november 2.)

Hasonló kapcsolat kezd kialakulni a kármelita és a klarissza apácákkal, a piarista renddel, valamint a budapesti pálosokkal is, akiknek Szent István-kápolnáját a Gellért-hegyi sziklatemplomban szintén több alkalommal vehettük igénybe, 2008 karácsonyán már itt tartva meg első saját (majdnem) éjféli misénket. A CLSMA ez évi képes krónikáját a pótlólagosan elénekelt karácsonyi matutínum képével zárjuk.

Énekes szentmise (2008 december 24.) — Ecce, Agnus Dei

Pótkarácsonyi matutínum (2008 december 29.) — Invitatórium

ÉVFORDULÓK HETE IV.
VIDEÓK 2007-BŐL

Az előző bejegyzésben a 2007. év képei közül válogattunk. Most azt a néhány videófelvételt osztjuk meg, amelyek egy énekes magánmise, valamint egy káptalani zsolozsma alkalmával készültek. A perenyei népvecsernye és az első nagyböjti vasárnap teljes miséje feltöltés alatt áll a Gloria.tv-re; mihelyt ez sikerrel megtörténik, a két videót szintén beágyazzuk.


I. Missa cantata privata a Váci utcai Szent Mihály-templomban 2007 április 29-én (húsvét utáni III. vasárnap)

1. Introitus, Kyrie, Gloria, kollekta




2. Allelúja




3. Evangélium




4. Prefáció, Sanctus, kánon




II. Karácsonyi matutínum 2007 december 29-én (pótlólagosan megtartva), a IX. olvasmány eleje a III. nokturnusból

ÉVFORDULÓK HETE III.
KÉPEK A KÁPTALAN TÖRTÉNETÉBŐL: 2007

A 2007. polgári év a kegyelmek esztendeje volt. Július 7-én jelent meg, majd szeptember 14-én lépett hatályba Szentséges Atyánk, XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum kezdetű motu propriója, amely véglegesen megszüntette a hagyományos római rítusú liturgia végzésének jogi akadályait. Ez a mi számunkra elsősorban a nyilvános misézésben jelentett nagy előrelépést, hiszen a zsolozsmára a korábbi korlátozások nem vonatkoztak. Nagy örömünkre Kovács Ervin atya tartósan csatlakozott közösségünkhöz, és miután Andrzej Komorowski atyát rendi elöljárói májustól Amsterdamba helyezték át, magára vállalta a káptalani liturgiák celebránsi feladatkörét. Íme, az év eseményei képekben és rövid kommentárral.

A Jáki kápolnában vízkereszt ünnepén tartottuk a második szentmisét, amelyet házszentelés követett. A vízkereszti zsolozsmára, amely először egészült ki a középkori magyar forrásból ismert Csillagjátékkal (Tractus stellae, szövegét l. itt, előadását pedig ebben a filmben), kivételesen egy héttel később került sor.

Ünnepélyes szentmise (2007 január 6.) — Szentáldozás

Csoportkép a szentmise után, amelyre a képen láthatók mindegyike
Magyarország, ill. Európa más-más városából érkezett a Jáki kápolnába

Házszentelő (2007 január 6.)

Vízkereszti zsolozsma (2007 január 12.) — Genealógia

Vízkereszti zsolozsma (2007 január 12.) — Csillagjáték

2007-ben igen rövid volt a vízkereszt utáni idő, s már február elején megkezdődött az előböjt, amit a káptalan virrasztó zsolozsmával szokott megünnepelni. A szertartáson pap hiányában ezúttal Földváry Miklós dékán officiált.

Hetvenedvasárnapi matutínum (2007 február 3.) — IX. olvasmány

A következő hétvégén a káptalan kirándulást tett a Szombathely közelében fekvő Perenye községbe, ahol Rétfalvi Balázs és Medgyessy-Schmikli Norbert tagtársaink szervezésében a templombúcsú alkalmából népvecsernyét adott elő Szent Ágota szűz és vértanú tiszteletére (erről az eseményről videófelvétel is készült, amelynek feltöltése a Gloria.tv-re folyamatban van). A népvecsernye előtt privátim esztergomi vesperást tartottunk, vasárnap pedig Ervin atya szentmisét celebrált a Nepomuki Szt. János-kápolnában.

Szentmisére menet, a háttérben a plébániatemplommal (2007 február 11.)

Káptalani csoportkép (2007 február 11.)

Nagyböjt I. vasárnapján újabb szentmise volt a Jáki kápolnában, amelynek videófelvétele a Gloria.tv-n megtekinthető [jelenleg csak az első két és fél perc, valószínűleg technikai probléma miatt].

Ünnepélyes szentmise (2007 február 25.) — Bevonulás előtt

A nagyhét szerdáján tartottuk a káptalan első általános közgyűlését, a Capitulum Generalét, majd este átvonultunk a Szent Mihály-templomba, hogy elvégezzük a nagycsütörtöki virrasztó zsolozsmát, az ún. Officium tenebrarumot.

Capitulum Generale (2007 április 4.)

Nagycsütörtöki sötét zsolozsma (2007 április 4.) — Belülről

Nagycsütörtöki sötét zsolozsma (2007 április 4.) — Kívülről

A liturgikus hagyományoknak megfelelően húsvétvasárnap került sor Földváry Luca keresztelőjére a Szent Mihály-templomban az esztergomi rítus szerint.

Régi (esztergomi) rítusú keresztelő (2007 április 8.) — Miatyánk-
Üdvözlégy-Hiszekegy

A pünkösd ünnepe ebben az évben különös módon valósult meg a káptalan életében. Komorowksi atya sajnos utoljára látogatott Magyarországra, viszont a vasárnapi mise után hétfőn is velünk maradt, s együtt tettünk káptalani kirándulást Esztergomba, ahol Cséfalvay Pál kanonok vendégei voltunk. Ünnepélyes szentmisét tartottunk a Vízivárosi-plébániatemplomban (néhány méterrel a prímási lakosztály oda nyíló ablaka alatt), majd Cséfalvay atya végigvezetett minket a prímási palotán és a keresztény múzeum gyűjteményén. Ekkor még nem tudhattuk, hogy a Szentlélek kiáradása két hónap múlva a motu propriót is meghozza számunkra.

Pünkösdi matutínum után (2007 május 26.) Füzes Ádám atyával, az akkori templomigazgatóval, akinek a Szent Mihály-templomba való befogadásunkat köszönhetjük

Ünnepélyes szentmise Budapesten (2007 május 27.) — Szentlecke

Ünnepélyes szentmise Esztergomban (2007 május 28.) — Oltárfüstölés
a felajánlás alatt

Június 25-e és 27-e között Győr városa és egyházmegyéje tudományos konferenciát rendezett a Szent László-herma Győrbe kerülésének 400. évfordulója alkalmából, amelynek keretében a káptalan ünnepélyes virrasztó zsolozsmát énekelt a szent királyról a győri székesegyházban.

A virrasztó zsolozsma után (2007 június 27.)

Július utolsó hetében, Szent Jakab apostol ünnepe körül rendeztük meg a szokásos nyári latintábort Gödöllőn, amelynek Földváry Miklósék és a premontrei atyák adtak otthont.

Közös zsolozsma (2007 július 25.) — Laudes

Énekes magánmise (2007 július 25.) — Evangélium

A budapesti nyilvános szentmisék a motu proprio hatályba lépése után indultak meg újra. Az első alkalommal magáért a pápai intézkedésért adtunk hálát a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban. A szertartáson a Schola Hungarica és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke énekelt.

Ünnepélyes szentmise (2007 október 7.) — Az adományok előkészítése

Három héttel később a káptalan a felvidéki Észak-Komáromba utazott, hogy a plébániatemplom újraszentelésének 147. évfordulóján, az ezzel egybekötött kórusfesztivál keretében ünnepélyes szentmisét mutasson be (vendéglátónk Stubendek László volt). Ezzel a kirándulással tevékenységünk átlépte az országhatárt.

Ünnepélyes szentmise (2007 október 27.) — Ecce, Agnus Dei

Bár a motu proprio szeptember 14-én hatályba lépett, az előző két szentmise még alkalmi jellegű volt. Ma is folyó állandó miséink az isteni gondviselés különös gesztusaként a káptalan saját ünnepével, a középkori esztergomi székesegyház felszentelésével indultak meg (akárcsak az engedélyezett misék egy évvel korábban). A virrasztó zsolozsmát pontosan két évvel ezelőtt, 2007 november 17-én tartottuk, az első szentmisére pedig vasárnap délután 15.30-kor került sor a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban. Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket és hálánkat Osztie Zoltán plébános úrnak, aki nagylelkűen befogadta templomába a római rítus rendkívüli formáját és az azt végző közösséget.

Egyháznapi matutínum (2007 november 17.) — IX. olvasmány

Énekes szentmise (2007 november 18.) — Kánon

A káptalani szentmisék rendes formája a missa cantata, időnként azonban igyekszünk egy-egy missa sollemnist is megszervezni. Az első ilyen alkalom a belvárosi misék sorában a szeplőtelen fogantatás ünnepe volt.

Ünepélyes szentmise (2007 december 8.) — Úrfelmutatás