A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Komárom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Komárom. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 25.


NOVEMBERI SZERTARTÁSAINK
A következő hetek váratlanul eseménydúsnak ígérkeznek a káptalan közreműködésével celebrált, hagyományos római rítusú szertartások szempontjából. A hónap elején sűrűsödő ünnepeken túl néhány további, különleges jelentőségű alkalmat is örömmel hirdethetünk meg, amelyek liturgiánk ősi formájának növekvő elterjedésére (Pusztaszabolcs, Komárom), illetve nagyobb elfogadottságára (Komárom, Egyetemi Templom) engednek következtetni a magyar egyházvezetés részéről. Mivel egyes részletek néhol még körvonalazatlanok, a pontosításokat és esetleges módosításokat a blog jobb oldalán követhető jegyzékben folyamatosan fogjuk közzétenni, illetve frissíteni.

Október 31-én, a következő vasárnap tartjuk a régibb naptár szerint Krisztus Király ünnepét. A szokásos vasárnapi szentmisét sollemnis formában ünnepeljük, a végén pedig szentségkitétel, az ilyenkor szokásos felajánló imádság és szentségi áldás lesz.

November 1-én,
hétfőn lesz Mindenszentek ünnepe. A szentmisét a munkaszünetre való tekintettel a vasárnapi rend szerint tartjuk, lehetőleg ugyancsak sollemnis formában.

November 2-án, kedden Halottak napja lesz. Az abszolúciós gyászmisét előreláthatólag — ha addig nem kínálkozik az ünnepélyes formára alkalmasabb, tágasabb liturgikus tér — a Pálos Sziklatemplomban mutatjuk be este fél 7 órai kezdettel.

November 6-án, szombaton ünnepli fölszentelési évfordulóját Észak-Komáromban (Szlovákia) az impozáns Szent András-templom. Az első hagyományos rítusú nagymisét itt röviddel a Summorum Pontificum érvénybe lépése után mi mutattuk be két felvidéki klerikus tagunk és számos kórus közreműködésével. Idén Varga Lajos püspök úr fogadta el a meghívást és vállalta a hagyományos rítusú szentmise végzését ugyanazon segédkezőkkel délután 5 órától. A tárgyi és személyi feltételek biztosítása nagy terhet ró a szervezőkre és ránk is, de azon vagyunk, hogy a szentkútihoz hasonlóan teljes, pontifikális nagymisét tarthassunk. Az alkalom remélhetőleg a hagyományos liturgia rendszeres végzését készíti elő Komáromban.

November 7-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor a helyi plebánia meghívására a Szent Imre-templom búcsús miséjét mutatjuk be a műemlék orgonájáról is híres Pusztaszabolcson, kb. 50 km-re Budapesttől. Aznap délután a szokásos mise a Belvárosi Templomban is változatlan időpontban lesz megtartva.

November 9-én, kedden, a Lateráni Bazilika egyháznapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkara mint a Pázmány Péter által 375 éve alapított egyetem első és egyetlen, azóta folytonosan működő kara konferenciát szervez az alapító liturgikus tevékenysége tiszteletére, amelyet a következő két napon más témákat is felölelő ülésszak követ. Az első napot este 7 órakor ünnepélyes „Pázmány-kori”, azaz hagyományos rítusú mise zárja a budapest-belvárosi Egyetemi Templomban. A celebráns Józsa Attila galántai esperes (Felvidék), a PPKE liturgiatörténetből doktorált egykori hallgatója lesz, az asszisztenciát a káptalan adja, a kórusban az ELTE tanárai és hallgatói énekelnek. Az esemény legfőbb jelentősége, hogy a Központi Papnevelő Intézet gondozásában működő templom igazgatója, Kuminetz Géza főtisztelendő úr Erdő Péter bíboros úr személyes felhatalmazásával adott engedélyt a szentmise nyilvános bemutatására.

November 13-án és 14-én, szombaton és vasárnap végül az egykori esztergomi székesegyház fölszenteléséről és bizonyos értelemben saját alapításunkról immár szokásosan megemlékező matutínumot, illetve szentmisét tartjuk. Ez utóbbit a Praetorius Kamarakórus teszi emlékezetesebbé William Byrd egyik miséjének megszólaltatásával. A szentmise után még két Purcell-műből álló, rövid egyházzenei áhítatra hívjuk a híveket.

2007. november 6.

A SZERVEZŐ LEVELE A KOMÁROMI SZENTMISE SZOLGÁLATTEVŐIHEZ

Kedves Mindnyájan!

Laudetur Iesus Christus!

Ezúton köszönöm meg, hogy közvetve és közvetlenül is segítettetek abban, hogy a Harmonia Sacra Danubiana keretén belül a templomszentelés alkalmából tíz énekkar mintegy 3oo énekesével, október 27-én a komáromi Szent András-templomban tridenti misét mutatott be Kovács Ervin celebráns Balogh Károly és Józsa Attila plebánosok diakóniai szolgálatával. Az ősi falak közt az ősi rítusú ünnepi szentmise több évtizedes kimaradás után most szólalhatott meg először.

Vsetkym dakujem, ktori pomahali alebo boli pritomni pri celebronani svatej omse tridenskej v komarnanskom chrame sv. Ondreja v den vyrocia jeho znovuvysviacky v 27.1o.2oo7.

Deo gratias!

Stubendek László

KÉPEK AZ OKTÓBER 27-I KOMÁROMI SZENTMISÉRŐL

2007. október 1.


ÜNNEPÉLYES SZENTMISE KOMÁROMBAN

2007. október 27-én, szombaton este 6 órai kezdettel régi római rítusú missa sollemnis lesz Észak-Komáromban (Szlovákia), a Szent András-templomban. A szentmisére a templom újraszentelésének 147. évfordulója alkalmából, a XV. Harmonia Sacra Danubiana Egyházzenei és Egyházművészeti Fesztivál záróaktusaként, különösen nagy érdeklődés közepette fog sor kerülni. A celebráns főtisztelendő Kovács Ervin, a Szent Mihály Laikus Káptalan clericus protectora lesz, az asszisztenciát és a szkólát a káptalan tagjai adják, az ordinárium tételeit és az elhangzó motettákat nyolc meghívott énekkar (mintegy 300 énekes) szólaltatja majd meg. Hosszú évtizedek óta várhatóan ez lesz a hagyományos római liturgia legnagyobb nyilvánosság előtt zajló fölelevenítése a magyar nyelvterületen. Kérjük, hogy aki teheti, jelenlétével tisztelje meg és imádságával tegye bensőségessé, hitelessé ezt a külsőségeiben mindenképpen kiemelkedő ünnepet.