A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zsolozsma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zsolozsma. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 14.

Karácsonyi szertartásaink

Ádvent és a Krisztus diadala (Hans Memling németalföldi festő, 1480 körül).
A kép érdekessége, hogy az eljöveteltől a kereszthalálig Jézus életének
huszonöt epizódját ábrázolja
egyszerre

A karácsonyi idő (tempus nativitatis) ünnepi szertartásait idén a következők szerint tartjuk meg:
  • 2014. december 24-én, szerdán 21.30 órakor: karácsonyi ünnepélyes mise (missa prima in gallicantu) — figyelem!a szokásosnál korábban, a Váci utcai Szent Mihály-templomban (Angolkisasszonyok); a misét követően Mezei János vezetésével a templomban a hívek egynokturnusos karácsonyi virrasztó zsolozsmát énekelnek a népzsolozsmás anyagból. Ez utóbbin is szeretettel látnak minden érdeklődőt;
  • 2014. december 25-én, csütörtökön 12 órakor: énekelt karácsonyi nappali mise (missa tertia in die) a Váci utcai Szent Mihály-templomban;
  • 2014. december 26-án, pénteken 12 órakor: énekelt mise Szent István diákonus protomártír ünnepéről a Váci utcai Szent Mihály-templomban; 
  • 2014. december 27-én, szombaton 14 órakor: pótkarácsonyi matutínum a Keleti Károly utcai Krisztus Király-templomban (a matutínum anyagát lásd itt);
  • 2014. december 28-án, vasárnap 12 órakor: énekelt mise az aprószentekről a Váci utcai Szent Mihály-templomban (ekkor végezzük el a János-napi borszentelés szertartását is); ez alkalommal hallhatjuk majd Francisco Guerrero spanyol reneszánsz komponista karácsonyi miséjét (Puer qui natus) az Istvánffy Kamarakórus előadásában (vezényel: Muntag Lőrinc). 
  • 2015. január 1-jén, csütörtökön 12 órakor: énekelt mise karácsony nyolcadáról a Váci utcai Szent Mihály-templomban.
Ádvent harmadik vasárnapjának hetében van a téli évnegyedes böjt avagy kántorböjt (ieiunium quattuor temporum), a hagyományos böjti fegyelem szerint szerdán és szombaton enyhített böjtöt, pénteken szigorú böjtöt tartunk ilyenkor.

2014. november 23.

Híreink az új egyházi év kezdetén

„Hozzád emelem, Uram, az én lelkemet” — kottás introitus
ádvent 1. vasárnapjáról az ún. Bakócz-graduáléban (fol. 1.)

Ádventi matutínum 
Az ádventi időszakot 2014. november 29-én, szombaton, az első vasárnap előestéjén az esztergomi hagyomány szerinti virrasztó zsolozsmával (matutínum és laudes) kezdjük meg, 20 óra 30 perckor a Váci utcai Szent Mihály-templomban, zsolozsmáink rendes helyszínén.

Ádventi lelkinap a hegyi beszédről
2014. december 6-án, szombaton Kovács Ervin Gellért premontrei atya ádventi lelkinapot tart a pesti ferenceseknél (Budapest V., Ferenciek tere). A lelkinap 9 órakor kezdődik szentmisével a templomban, majd elmélkedések következnek a Szent Ferenc teremben, a templomtól jobbra lévő rendház közösségi termében. A minden érdeklődő előtt nyitott program kora délután (13 óra körül) fejeződik be.

2014. november 9.

Egyháznapi matutínum

A középkori Esztergom a Szent Adalbert-székesegyházzal
(rekonstrukció, Ferenc Tamás grafikája)
     2014. november 15-én, szombaton este 20 óra 30 perces kezdettel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát imádkozunk a Váci utcai Szent Mihály-templomban (Angolkisasszonyok) a török harcokban elpusztult esztergomi katedrális fölszentelésének emlékére, amelyet a magyar egyház hagyományosan a Szent Márton napját követő vasárnap ünnepel. A zsolozsma anyaga megtekinthető és letölthető a Gloria.tv megfelelő oldaláról, de nyomtatva, korlátozott példányszámban a helyszínen is rendelkezésre bocsátjuk. Minden kedves érdeklődőt szeretettel látunk.

2014. szeptember 19.

Szent Mihály-napi matutínum Vácott, másnap mise


2014. szeptember 28-án, vasárnap este 19 órai kezdéssel mondunk ünnepélyes virrasztó zsolozsmát az esztergomi úzus szerint névadónk és pártfogónk, Szent Mihály arkangyal ünnepéről, kivételes helyszínként — az Ars Sacra fesztivál keretében — a váci székesegyházban, népnyelvű zsoltárokkal és olvasmányokkal (a zsolozsma anyagát lásd itt). A középkori szokás alapján elővételezett matutínum és laudes együtt várhatóan nagyjából 2,5 órán át tart.
     Másnap, szeptember 29-én, hétfőn lesz a káptalan patrónusa, Szent Mihály arkangyal ünnepe. Énekelt misénk a szentről este 19 órakor kezdődik, a Szervita téri Szent Anna-templomban. Ez alkalommal Giovanni Pierluigi da Palestrina miséjét, a Missa Aeterna Christi munerát hallhatjuk majd (vezényel: Muntag Lőrinc). 

2014. június 16.

Úrnapja, bérmálás és Keresztelő-matutínum

Úrnapi körmenet, 1680 körül (Cuzco, Peru)
  • ÚRNAPJA | 2014. június 19-én, csütörtökön lesz Krisztus Legszentebb Testének ünnepe (festum SS.mi Corporis Christi), amelyről hagyományos rítusú ünnepélyes szentmisét és körmenetet tartunk — az előzetesen hirdetettnél korábban — 17 órai kezdettel a Belvárosi Szent Mihály-templomban (Váci utca 47/B.). Ehhez kapcsolódó hír, hogy az éveken át megszokottal ellentétben az Úrnapjára következő vasárnap (június 22.) a déli hagyományos rítusú énekes mise nem egy órával később, hanem 12 órakor kezdődik (elmarad ugyanis az a körmenet, amely miatt későbbre szokott kerülni.
  • BÉRMÁLÁS | 2014. június 21-én, szombaton lesz Vácott, a Karolina-kápolnában az immár hagyományosnak mondható évenkénti régi rítusú bérmálás (ez alkalommal 6 bérmálandó számára) és szentmise. A bérmálást Varga Lajos püspök úr, váci segédpüspök végzi, majd Gonzága Szent Alajosról mond misét. A szertartás kezdete 15 óra 30 perc (várható időtartama ~ 2 óra). A Karolina-kápolna Vácott a székesegyház szomszédságában, a Gasparik utcában található, a vasútállomástól gyalog negyedórányi távolságra.

2014. június 3.

Pünkösdi szertartásaink


Urunk mennybemenetelének (Ascensio Domini) nyolcada után a Szentlélek eljövetelét (Pentecostes) ünnepeljük, mégpedig három egymást követő szakaszban és napon:
  • 2014. június 7-én, szombaton 17 órakor kezdődik a vigíliaszertartás, mely alapvetően a nagyszombati vigília ismétlése, majd rögtön a szentmise, azt követően pedig (19 óra  körüli kezdettel) egynokturnusos ünnepi virrasztó zsolozsmát tartunk (anyaga letölthető a Gloria.tv honlapjáról). Helyszín a Váci utcai Szent Mihály-templom, a szertartás várhatóan 21 óra 30 körül ér véget;
  • 2014. június 8-án, pünkösdvasárnap a szokott időben, déli 12 órakor lesz az ünnepi mise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér);  
  • 2014. június 9-én, pünkösdhétfőn ugyancsak délben, 12 órakor kezdődik a mise, helyszíne szintén belvárosi Nagyboldogasszony-templom.
Az esemény Facebook-oldala

2014. május 22.

Áldozócsütörtöki szertartásaink, Palestrina-mise

Krisztus mennybemenetelének egyik legkorábbi ismert ábrázolása,
az ún. Reidersche Tafel (V. sz., elefácsont dombormű, Itáliában készült)
A húsvéti idő végéhez közeledve hirdetjük, hogy az Úr mennybemenetelének ünnepét (ascensio Domini) a szokásos esztergomi virrasztó zsolozsmával (anyagát lásd itt) 2014. május 28-án, szerdán 20 óra 30 perckor kezdjük a Váci utcai Szent Mihály-templomban (a matutínum egynokturnusos, a hozzá kapcsolódó laudessel együtt valamivel több mint egy órán át tart, előreláthatólag). 
     Figyelem! Változás! Az áldozócsütörtöki szentmisét másnap, május 29-én csütörtökön az előre hirdetettel ellentétben 20 órai kezdettel tartjuk a Szervita téri Szent Anna-templomban. Ez alkalommal Giovanni Pierluigi da Palestrina négyszólamú miséjét (Missa O rex gloriæ) hallhatjuk majd. Énekel: Langer Dóra, Mizsei Zoltán, Muntag Lőrinc, Ujházy Márton.

2014. április 10.

Virágvasárnap és a nagyheti főszertartások (Holy Week)

Giotto
Virágvasárnap (Palm Sunday)
2014. április 13-án, vasárnap, a szokott vasárnapi énekelt mise kezdési időpontjánál egy órával későbben tartjuk a virágvasárnapi ágszentelést, körmenetet, majd az énekelt misét a passióval a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér). Kérjük, aki tud, hozzon magával barkát a szentelésre!

Nagyhét Gyömrőn (Sacred Triduum in Gyömrő)  
Nagyheti szertartásaink idén is Gyömrőn lesznek, a Nepomuki Szent János titulusát viselő régi plébániatemplomban, a következőképpen:
  • NAGYSZERDA (Spy Wednesday; ápr. 16., Gyömrő)
    21.00: Nagycsütörtöki lamentáció (Lamentation; ~23.45-ig) 
  • NAGYCSÜTÖRTÖK (Maundy Thursday; ápr. 17., Gyömrő)
    17.00: Nagycsütörtöki szentmise (Mass of the Lord’s Supper), az Oltáriszentség elrejtése, vesperás, lábmosás, oltárfosztás (~19.30-ig), utána búcsúbeszéd-olvasás
    21.00: Nagypénteki lamentáció (Lamentation; ~23.45-ig) 
  • NAGYPÉNTEK (Good Friday; ápr. 18., Gyömrő)
    17.00: Előszenteltek liturgiája (Liturgy of the Passion): János-passió, kereszthódolat, vesperás, a szentsír megnyitása (~19.30-ig); innentől kezdve a nagyszombati vigíliáig szentsírőrzés)
    21.00: Nagyszombati lamentáció (Lamentation; ~23.45-ig) 
  • NAGYSZOMBAT (Holy Saturday; ápr. 19., Gyömrő)
    19.00: Feltámadási szertartás (Easter Vigil): tűzszentelés, Exsultet, próféciák, keresztvízszentelés és keresztelés, allelujás szentmise, majd feltámadási körmenet (~22.45-ig) 
  • HÚSVÉTVASÁRNAP (Easter; ápr. 20., Gyömrő)
    08.00: Húsvétvasárnapi szentmise (Easter Mass)
De természetesen minden egyéb nagyheti szertartáson (zsolozsmahórákon, keresztúton stb.) szívesen látjuk az érdeklődőket (teljes programot lásd itt).     

A helyszín térképe
   
A gyömrői helyszín megközelítése
Gyömrő Budapestről a legkönnyebben vonattal közelíthető meg. Hétköznap félóránként (minden óra 20 és 50 perckor), hétvégén óránként (minden óra 50 perckor) a Keleti pályaudvarról közlekedő sülysápi személyvonattal kell 33 percet utazni. Visszafelé éjszaka az utolsó járat 23 óra 41 perckor indul. A templom a vasútállomástól viszonylag messze van, de minden beérkező vonathoz autóbusz csatlakozik. Ezzel a református templom megállójáig kell menni (mindössze néhány perc), az Öregtemplom ugyanis azzal szemközt, a körforgalom túloldalán található (bejárata a Gróf Teleki Pál utca 10. felől).
     Távolsági busszal érkezőknek | Autóbusz Budapestről az Örs vezér teréről indul hétköznap minden óra 15, illetve 45 perckor (hétvégén csak 45-kor) Monorra. Ez is megáll a gyömrői református templomnál (ez a megálló neve is), de menetideje majdnem egy óra, tehát csak az Örs vezér tere, illetve Rákoskeresztúr környékéről indulóknak éri meg ezzel közlekedni.
     Autóval érkezőknek | Gépkocsival Budapest felől érdemes az új 4-es úton jönni a repülőtérnél balra fordulva, de ha valaki Vecsésnél továbbmegy, Üllőnél ismét mutatja a tábla a Gyömrő felé való lekanyarodást.
     A gyömrői szertartásokkal kapcsolatban felvilágosítást a +36 20 828-0441-es telefonszámon tudunk adni, szükség esetén.

Húsvét Budapesten 
Húsvétvasárnap és hétfőn ünnepi szentmise lesz Budapesten, a szokott helyen, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (vasárnap a nagymisét követő körmenet miatt egy órával a szokottnál később):
  • HÚSVÉTVASÁRNAP (ápr. 20., Budapest)
    13.00: Húsvétvasárnapi szentmise
  • HÚSVÉTHÉTFŐ (ápr. 21., Budapest)
    12.00: Húsvéthétfői szentmise   
A szertartások nyilvánosak, minden kedves érdeklődőt szeretettel látunk! | Visitors are welcome to attend.

2014. március 2.

Hamvazó, nagyböjti matutínum és Palestrina-mise


2014. március 5-én lesz hamvazószerda, a nagyböjt kezdete. A hamuszentelés és hamvazkodás rítusát, valamint az ünnepélyes szentmisét a Váci utcai Szent Mihály-templomban tartjuk 18 órai kezdettel. A szertartások eredetét korábban ötrészes sorozatban tettük közzé, melynek anyagát ezúttal ismét ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe (1. rész2. rész3. rész4. rész5. rész).
     Nagyböjt első vasárnapját a szokásos módon zsolozsmával is ünnepeljük. Az elővételezett matutínum 2014. március 8-án, szombaton 19 órakor kezdődik, ugyancsak a Szent Mihály-templomban (gyülekezés és próba ugyanott 18 órától). A zsolozsma anyaga elérhető a Gloria.tv oldalán. Nyomtatott füzeteket a készlet erejéig a helyszínen a szokásos módon rendelkezésre bocsátunk. A zsolozsma nyilvános istentisztelet, minden részt venni szándékozót szeretettel látunk.
     A nagyböjt első vasárnapjának miséjén (a szokott időben és helyen: 12 órakor a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban, a Március 15. téren) felhangzik GIOVANNI PIERLUIGI DA PALESTRINA Missa papae Marcelli című miséje (valamint William Byrdtől a Vigilate) az Istvánffy Kamarakórus előadásában (vezényel: Muntag Lőrinc).
     Hirdetjük továbbá, hogy mostantól elérhető a Kovács Ervin Gellért atya előadás-sorozatának legutóbbi alkalmáról („A katolikus oltár”) készült hangfelvétel a Gloria.tv oldalán.

2014. február 9.

Hetvenedvasárnapi virrasztó matutínum

(1) Az Úristen számon kéri Ádámon és Éván engedetlenségüket; (2) kiűzetés a paradicsomból.
A palermói palotakápolna falmozaikja, 12. század közepe
2014. február 15-én, szombaton este 18 órai gyülekezéssel és 19 órai kezdéssel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát tartunk a Váci utcai Szent Mihály-templomban, hetvenedvasárnap ünnepéről, mely egyrészt a nagyböjtre készülő böjtelő kezdetét jelenti (a liturgiában a pap lilába öltözik, ünnepek kivételével elmarad az Alleluja és a Gloria), másrészt az éves bibliaolvasás kezdete a zsolozsmában, szentírási és patrisztikus olvasmányainak témái a teremtés és a bűnbeesés története körül forognak.
     A virrasztó zsolozsma szövegeit és dallamait tartalmazó füzet a Gloria.tv-ről letölthető, illetve a helyszínen a szokásos módon, korlátozott készleteink erejéig rendelkezésre bocsátjuk.

2014. január 1.

Vízkereszti hirdetnivalók


A vízkereszti szertartások (vízszentelés, matutínum, ünnepi mise) a naptári és szervezési tényezőknek megfelelően idén a következőképpen alakulnak:
  • Vízszentelés | 2014. január 5-én, vasárnap, vízkereszt vigíliáján, a szokásos vasárnap déli énekelt misét követően, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (Március 15. tér) lesz a vízszentelés. Aki a szenteltvízből haza kíván vinni, alkalmas edényről gondoskodjék. 
  • Vízkereszti matutínum | Ugyanaznap, január 5-én, vasárnap este 18 órától lesz az ünnepi matutínum a Váci utcai Szent Mihály-templomban (a matutínum anyagát lásd itt; a készlet erejéig a helyszínen is biztosítunk füzeteket), a Csillagjáték néven ismert liturgikus dráma közbeiktatásával.  
  • Vízkereszti ünnepi mise | Másnap, január 6-án, hétfőn, Urunk megjelenésének ünnepén (epiphania Domini) este 19 óra 30 perces kezdettel lesz a vízkereszti mise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban, ünnepélyes formában, a 2014-es esztendő mozgó ünnepeinek kihirdetésével.
Hirdetjük továbbá, hogy a vízkereszti időszakban lehetőség lesz otthonaink éves megszentelésére. Időpontot Kovács Ervin Gellért atyával személyesen lehet egyeztetni a vasárnapi belvárosi misék előtt és után.

2013. december 19.

A karácsonyi idő hirdetnivalói


A karácsonyi idő (tempus nativitatis) ünnepi liturgikus alkalmait idén a következők szerint tartjuk meg:
  • 2013. december 24-én, kedden 22 órakorkarácsonyi ünnepélyes mise (missa prima in gallicantu) — figyelem!a szokásostól eltérően nem  a gellérthegyi pálos sziklatemplomban, hanem a Váci utcai Szent Mihály-templomban (Angolkisasszonyok);
  • 2013. december 25-én, szerdán 12 órakorénekelt karácsonyi nappali mise (missa tertia in die) a Március 15. téri Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban;
  • 2013. december 26-án, csütörtökön 12 órakorénekelt mise Szent István diákonus protomártír ünnepéről a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban; 
  • 2013. december 28-án, szombaton — figyelem: a meghirdetetthez képest változott a kezdési időpont! — 14 órakorpótkarácsonyi matutínum a Keleti Károly utcai Krisztus Király-templomban (a matutínum anyagát lásd itt);
  • 2013. december 29-én, vasárnap 12 órakorénekelt mise a karácsony nyolcadába eső vasárnapról a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (ekkor végezzük el a János-napi borszentelés szertartását is);
  • 2014. január 1-jén, szerdán 12 órakorénekelt mise karácsony nyolcadáról a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban.

2013. november 24.

Hirdetnivalóink az új egyházi év kezdetén



Ádventi matutínum

Az ádvent fogadását 2013. november 30-án, szombaton, az előestén ádvent első vasárnapjának virrasztó zsolozsmájával (matutínum és laudes) kezdjük meg, 20 óra 30 perces kezdéssel a Váci utcai Szent Mihály-templomban, zsolozsmáink rendes helyszínén.


Ádventi lelkinap  

2013. december 7-én, szombaton Kovács Ervin Gellért premontrei atya ádventi lelkinapot tart a pesti ferenceseknél (Budapest V., Ferenciek tere). A lelkinap 9 órakor kezdődik szentmisével a templomban, majd elmélkedések következnek a Szent Ferenc teremben, a templomtól jobbra lévő rendház közösségi termében. A minden érdeklődő előtt nyitott program kora délután (legkésőbb 14 órakor) fejeződik be.
     Sajnos különböző okok miatt ádventi időben más időpontra nem tudtuk helyezni programunkat, reméljük, hogy a szombati munkanap ellenére minél többen részt tudnak venni rajta. (Az elmélkedésekről hangfelvétel készül, amit utólag — a clsmaszerv[kukac]gmail[pont]com címre küldött — kérésre meg tudunk mutatni.)


Szkólatoborzó

Ádventtől ismét várjuk azokat az érdeklődőket, akik kedvet és elhivatottságot éreznek magukban az énekes közreműködésre az istentiszteleteken. A kezdőknek szóló próbák a Szent Imre Gimnáziumban vannak, csütörtökönként. Aki szeretne csatlakozni a kezdők és haladóbb kezdők felkészüléséhez, előzetesen föltétlenül keresse meg e-mailben Bata Zsófiát, a kezdő próba vezetőjét (clsmainfo[kukac]gmail.com).

2013. november 10.

Egyháznapi matutínum

A középkori Esztergom a Szent Adalbert-székesegyházzal (rekonstrukció, Ferenc Tamás grafikája)
2013. november 16-án, szombaton este 20 óra 30 perces kezdettel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát imádkozunk a Váci utcai Szent Mihály-templomban (Angolkisasszonyok) a török harcokban elpusztult esztergomi katedrális fölszentelésének emlékére, amelyet a magyar egyház hagyományosan a Szent Márton napját követő vasárnap ünnepelt. A zsolozsma anyaga megtekinthető és letölthető a Gloria.tv megfelelő oldaláról.

2013. augusztus 5.

Augusztusi szertartásaink

Ligeti Sándor üvegfestménye, Pécs, Irgalmasok temploma
  • Augusztus 15-én, csütörtökön, Nagyboldogasszonykor, azaz a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének ünnepén (assumptio Mariae) a belvárosi Szent Mihály-templomban (Váci utca) délután 17 órai kezdettel tartjuk énekelt szentmisénket.
  • Augusztus 20-án, kedden, Szent István király és hitvalló ünnepén délelőtt 11 óra 30 perckor kezdődik az énekes szentmise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplomban (Március 15. tér). 
     Hirdetjük továbbá, hogy az esztergomi hagyomány szerinti, frissen szerkesztett kétnyelvű kétkötetes zsolozsmáskönyvünk (Diurnale & Nocturnale), melyből az évközi idő teljes nappali és éjszakai zsolozsmája hiánytalanul elvégezhető, a készlet erejéig kapható a belvárosi Nagyboldogasszony-templom sekrestyéjében a misék után (a két kötet csak együtt eladó, ára 5000 Ft).

2013. július 30.

A zsolozsmatábor után

Metszet az 1540-es kiadású pálos breviárium
pszaltériumának nyitóoldaláról


A múlt héten (21—27.) lezajlott szombathelyi tábor sokakban fölkeltette vagy megerősítette az érdeklődést a zsolozsma elmélete és gyakorlata iránt. Mivel a délelőtti, legföljebb másfél órás stúdiumokon nem volt lehetőség minden kérdésre kitérni, azt ígértem, hogy hazaérkezve adok egy első szakirodalmi tájékoztatást azoknak, akik utána szeretnének olvasni a témának általában, vagy egyes részletkérdéseknek.
     Én magam minden második vagy harmadik évben két féléves egyetemi kurzust tartok a zsolozsmáról a Régi Zeneakadémián (Bp. VI., Vörösmarty u. 34.), általában pénteken délutánonként, de mindenre kiterjedő jegyzetet még nem írtam. A legteljesebb, és a nem kifejezetten tudományos érdeklődésű közönségnek talán a leghasznosabbak a Vesperale Carmelitanum-hoz írt bevezető magyarázataim, melyek közlését folytatásokban egykor a blogon is elkezdtem, folyóiratcikként pedig a világhálón is elérhetők, itt.
     A vesperásból hiányzó, és ezért ott nem tárgyalt kérdések lényegében a matutínum olvasmányait és responzóriumait érintik. Ami ezeket illeti, a magyarországi zsolozsmalekcionáriumról szóló, eddig kétrészes tanulmányom részletes, de remélhetőleg közérthető bevezetést nyújt a témába, a patrisztikus szövegek liturgikus használatáról pedig egy irodalomelméleti szempontú írásomat tudom ajánlani. Mindezek megtalálhatók ezen az oldalon (alul). 
    Ugyanitt olvasható, illetve innen tölthető le az ádventi és a karácsonyi zsolozsma kiadásához készült bevezetőm, illetve öt forrásközlés, amely bevezetővel és kommentált fordítással mutatja be a zsolozsma végzésének ceremoniális (szolgálattevők, terek, tárgyak, mozgások) vonatkozásait. Az ugyanott megtalálható Liturgikus könyvek című írásom részletes eligazítást ad gyakorlatilag az egész liturgia, de azon belül a zsolozsma szerkezetéről és könyveiről.
    A zsolozsmáról szóló magyar nyelvű szakirodalom klasszikusa Szunyogh Xavér Ferenc OSB könyve, amely lelkiségi szempontból kiváló, és azoknak, akik nem idegenkednek a Prohászka-korabeli, némiképp patetikus egyházi stílustól, fölemelő olvasmány lehet. Mindazonáltal a benne foglalt történeti adatok és a korabeli római breviáriumhoz kötődő részletek (főleg tehát a második kötet) kevéssé időszerűek, ami pedig az azóta túlságosan is megvalósult, Pius Parsch szellemében fogant reformjavaslatokat illeti, egészen feledhető (pontosabban: bár az lenne…). A teljes szöveg elérhető a világhálón, itt.
    Rövidebb, de tárgyilagosabb és biztos szakmai alapokon áll Dobszay László tankönyve, amely remekül ötvözi a bensőséges liturgikus érzéket és a szerkezeti, történeti érdeklődést. A szerzőnek egyébként fő kutatási területe volt a zsolozsma, így számos folyóiratcikke és kötetbe rendezett tanulmánya tarthat még számot érdeklődésre. A legalapvetőbb jutányos áron megrendelhető a Magyar Egyházzenei Társaság webáruházában.
    Nemzetközileg méltán számít alapműnek Pierre Batiffol könyve, amely az eredeti francia változatban és angolul is hozzáférhető.
    Közel egykorú vele a német klasszikus, Suitbert Bäumer OSB műve. Hasonmás kiadásának köszönhetően nem tölthető le szabadon, viszont megrendelhető a Nova & Vetera kiadótól, amely manapság az egyházi tudomány számos más remekművét is megmenti a feledéstől.
    Újabb, a reformszellemtől már nem érintetlen, de történetileg néhol megbízhatóbb munka Robert Taft SI könyve, amelyet ma talán a legtöbbet idéznek. Taft mint bizánci archimandrita kevéssé fogékony a nyugati liturgiatörténetre, munkáját inkább a keleti zsolozsmahagyomány iránt érdeklődőknek ajánlom, bár főként az ókeleti (szír, kopt, örmény) zsolozsma esetén nélkülözhetetlennek tűnik a tereptapasztalat, amely sokszor és tanulságosan eltér a könyvekben rögzített zsolozsmától. A könyv angol kiadása részlegesen olvasható a világhálón, illetve megrendelhető a kiadótól.
     Jelenleg csak antikvár példányként szerezhető meg a XX. század második felének másik „zsolozsmológiai” szakmunkája, Pierre Salmon francia nyelvű könyve, amelynek két kiadása egyszersmind a II. vatikáni zsinatot is közrefogja, de még megelőzi a zsolozsma újabb radikális reformját.
     Végül Gregory DiPippónak egy nemrégiben közzétett, kiváló internetes cikksorozatára szeretném fölhívni a figyelmet. DiPippo a II. vatikáni zsinatot megelőző XX. századi liturgikus reformok jeles kritikusaként ismert, a X. Pius-féle zsolozsmareform után a nagyhét XII. Pius, majd a római pontifikále XXIII. János alatt bekövetkezett reformjától sem tartotta vissza szellemi bonckését. A római breviáriumról szóló sorozata az amerikai tudományosság jó szokása szerint az alapfogalmaktól indul, majd a tridenti zsinatot megelőző állapotoktól kalauzol végig a nyugati zsolozsma újkori történetén, egészen a XX. század elején bekövetkező, a hagyománnyal való végleges szakítást jelentő reformig. A sorozat tartalomjegyzéke és linkgyűjteménye itt található.
 
Földváry Miklós

2013. június 16.

Június végi szertartásaink


BÉRMÁLÁS, SZENTIVÁN, PÉTER-PÁL | az alábbi közelgő liturgikus és kapcsolódó programokat ajánljuk a kedves olvasó figyelmébe egy tömbösített hirdetésben:
  1. 2013. június 22-én, szombaton lesz Vácott, a Karolina-kápolnában az immár hagyományosnak mondható évenkénti régi rítusú bérmálás (ez alkalommal 10 bérmálandó számára) és szentmise. A bérmálást Varga Lajos püspök úr, váci segédpüspök végzi, majd Szent Paulin püspök hitvallóról mond misét. A szertartás kezdete 15 óra 30 perc (várható időtartama ~ 2 óra). A Karolina-kápolna Vácott a székesegyház szomszédságában, a Gasparik utcában található, a vasútállomástól gyalog negyedórányi távolságra.

  • Másnap, 2013. június 23-án, vasárnap lesz Keresztelő Szent János születésének matutínuma, a Váci utcai Szent Mihály-templomban, 20 óra 30 perces kezdettel (várható időtartama ~ 2 óra). A zsolozsma anyaga letölthető a Gloria.tv oldaláról.
  • 2013. június 26-án, szerdán folytatódik Kovács Ervin Gellért atya januárban megkezdett liturgikus témájú előadás-sorozata, a következő előadással. A helyszín ismét a pesti ferencesek Szent Ferenc közösségi terme lesz (Ferenciek tere, bejárat a templom melletti kapun), kezdési időpont a megszokottak szerint: 18 óra.
  • 2013. június 29-én, szombaton ünnepeljük az apostolfejedelmeket, Szent Pétert és Szent Pált. A mise helyszíne a Váci utcai Szent Mihály-templom lesz, kezdési időpontja: 17 óra.

  • Végezetül egy emlékeztető: június 20-ig nyitva áll a jelentkezés az alább hirdetett káptalani nyári táborba, melynek idei témája a zsolozsma. Többek érdeklődésére e helyen is közöljük, hogy a terv szerint a zsolozsma nyelve magyar lesz. A tábor teljes hirdetése itt található.

    2013. május 15.

    Pünkösdi szertartásaink

    A tanítványok köre a Szentlélek kiáradásakor, középen Mária
    az S-iniciále (Spiritus) ábrázolásán (Mátyás-graduále, XV. sz.)
    Urunk mennybemenetelének (ascensio Domini) nyolcada után a Szentlélek eljövetelét (Pentecostes) ünnepeljük, mégpedig három egymást követő szakaszban és napon:
    • 2013. május 18-án, szombaton 17 órakor kezdődik a vigíliaszertartás, mely alapvetően a nagyszombati vigília ismétlése, majd a szentmise, ezt követően pedig (19 óra  körül) egynokturnusos ünnepi virrasztó zsolozsma következik (anyaga letölthető a Gloria.tv honlapjáról). Helyszín a Váci utcai Szent Mihály-templom, a szertartás várhatóan 21 óra 30 körül ér véget;
    • 2013. május 19-én, pünkösdvasárnap a szokott időben, déli 12 órakor lesz az ünnepi mise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér);  
    • 2013. május 20-án, pünkösdhétfőn ugyancsak délben, 12 órakor kezdődik a mise, helyszíne szintén belvárosi Nagyboldogasszony-templom.

    Az esemény Facebook-oldala

    2013. május 5.

    Áldozócsütörtöki szertartásaink

    Az ún. Drogo-szakramentárium (IX. sz.) illuminált
    C iniciáléja Krisztus mennybemenetelével

    A húsvéti idő végéhez közeledve hirdetjük, hogy az Úr mennybemenetelének ünnepét (ascensio Domini) a szokásos esztergomi virrasztó zsolozsmával (anyagát lásd itt) 2013. május 8-án, szerdán 20 óra 30 perckor kezdjük a Váci utcai Szent Mihály-templomban (a matutínum egynokturnusos, a hozzá kapcsolódó laudessel együtt valamivel több mint egy órán át tart előreláthatólag). 
         Az áldozócsütörtöki szentmisét másnap, május 9-én csütörtökön 19 óra 30 perces kezdettel tartjuk a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér). A zenei szolgálatot a káptalani szkóla (gregorián proprium) mellett ez alkalommal a Giovanni Pierluigi da Palestrina négyszólamú miséjét (Missa æterna Christi munera) megszólaltató Praetorius Kamarakórus látja majd el. Vezényel és szólót énekel: Kéringer László; orgonál és a szólót kíséri: Virágh András Gábor; liturgikus orgonajáték: Déri Balázs.