A BÉRMÁLÁS RENDJE
A PONTIFICALE ROMANUM (1595—1961) SZERINT

A vasárnapi bérmálásra készülve jónak láttuk magyar fordításban közölni annak rubrikáit és szertartásszövegeit. A fordítás különlegessége, hogy eredeti, szigorúan szöveghű változatát maga az egyik jelenlegi bérmálkozó, Németh Zsuzsanna készítette liturgikus latin tanulmányai és bérmálási előkészülete során. Fordításán, ami a szertartásszöveget illeti, csak a legszükségesebb mértékben változtattunk, a rubrikákat viszont — természetesen az eredeti tartalom megváltoztatása nélkül — gyakorlatiasabban, egyszerűbben adtuk vissza, hiszen nem az eredeti kissé emelkedett stílusának érzékeltetése, hanem a rendtartás világos, pontos bemutatása volt a célunk. Ugyanezért néhány magyarázó jegyzetben tértünk ki azokra a pontokra, amelyekben a mai és közelmúltbeli gyakorlat általában eltér a XIII. század óta (!) változatlan rubrikáktól. Az eltéréseket legitimáló forrásokra minden szükséges esetben pontos helymegadással hivatkoztunk.


A bérmálkozókról

A püspök, ha megkeresztelt csecsemőket, gyermekeket,[1] vagy felnőtteket készül megbérmálni, a rochetumra, vagy ha szerzetes, a karingre vállkendőt, stólát és fehér színű palástot vesz, majd fején püspöksüveggel az oltárközépen vagy más, alkalmas helyen előkészített faldisztóriumhoz járul. Ott az oltárnak háttal, arccal az álló gyülekezet felé leül, és a pásztorbotot bal kezében tartva figyelmezteti őket a következőkre:

Rendes körülmények között egyedül a püspök szolgáltathatja ki a bérmálás szentségét. Senkinek, aki már bérmálkozott, nem szabad újra bérmálkoznia. Nem lehet bérmaszülő az, aki maga még nem bérmálkozott, sem a bérmálandó apja, anyja, férje vagy felesége. Senki nem bérmálkozhat vagy lehet bérmaszülő, aki kiközösítés vagy felfüggesztés alatt áll, aki súlyos bűn állapotában van, vagy a keresztény hit alapjait nem ismeri. Ha felnőttek járulnak e szentség vételéhez, előbb meg kell gyónniuk, vagy legalább őszinte bűnbánatot kell tanúsítaniuk elkövetett bűneik miatt. A bérmálás szentsége lelki rokonságot létesít a bérmáló, a bérmálkozó, annak bérmaszülője, apja és anyja között; e lelki rokonság házassági akadályt jelent, és a már megkötött házasságot érvénytelenné teszi. Senki nem lehet kettőnél több bérmálkozó bérmaszülője.[2] A megbérmálandóknak előzőleg böjtöt kell tartaniuk. A megbérmált homlokát be kell kötni, és úgy kell hagyni, amíg a krizma föl nem szárad vagy le nem töröltetik. Ezért minden bérmálandónál legyen egy tiszta, lenvászonból való szalag a feje bekötésére.[3] A megbérmáltak mindegyike maradjon a helyén az áldásig, amelyet a püspök mindannyiuk megbérmálása után ad. A csecsemőket a bérmaszülők jobb karjukon tartsák a püspök előtt. A nagyobb gyermekek és a felnőttek viszont helyezzék lábukat a bérmaszülő jobb lábára[4] (aminek következtében sem férfi nőnek, sem nő férfinak nem lehet bérmaszülője).[5]

Miután a bérmálandók rendben fölsorakoztak a püspök előtt, ő ülve kezet mos, majd leveszi a püspöksüveget, fölkel, és összetett kézzel megáll a bérmálkozók előtt. Ők letérdelnek és szintén összeteszik a kezüket. A püspök mondja:

A Szentlélek szálljon le reátok, és a Magasságbelinek ereje őrizzen meg titeket a bűnöktől! R. Ámen.

Ezután keresztet vet, és mondja:

V. A mi segítségünk az Úr nevében.
R. Aki az eget és a földet alkotta.
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!

Akkor kezét a bérmálandók fölé terjeszti, és mondja:

Könyörögjünk! Mindenható, örök Isten, aki ezen szolgáidat vízből és Szentlélekből megújítani méltóztattad, és aki megadtad nekik minden bűneik elengedését: bocsásd ki rájuk a te hétalakú, vigasztaló Szentlelkedet a mennyből! R. Ámen.
A bölcsesség és értelem lelkét. R. Ámen.
A tanács és erősség lelkét. R. Ámen.
A tudomány és jámborság lelkét. R. Ámen.

Töltsd be őket a te félelmednek a lelkével, és pecsételd meg őket Krisztus + keresztjének jelével, kiengesztelődvén az örök életre. Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik ugyanazon Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. R. Ámen.

Ezután a püspök a faldisztóriumban ülve, vagy ha a bérmálkozók ehhez túl sokan vannak, és ezért a szentélylépcsőn vagy máshol helyezkednek el, állva, püspöksüvegben megbérmálja őket.[6] Akik éppen bérmálkoznak, letérdelnek, és miután egy sor bérmálkozott, fölkelnek, majd mások térdelnek le és bérmálkoznak, amíg mindenki nem részesült a szentségben. A püspök egyenként megkérdezi az éppen letérdelő bérmálkozó bérmanevét, amelyet a bérmaszülő mond meg,[7] majd jobb kezének hüvelykujját a krizmába mártva mondja:

N., megjelöllek téged a kereszt + jelével. Ezalatt hüvelykujjával a kereszt jelét rajzolja homlokára, majd folytatja: És megerősítelek téged az üdvösség krizmájával az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. R. Ámen.

Ezután finoman arcul üti, mondván:

Béke veled!

Miután mindannyian megbérmáltattak, a püspök kenyérbéllel megtörli és lemossa hüvelykujját és egész kezét egy tál fölött. Az így keletkezett vizet és a kenyérbelet a szakráriumba kell önteni. A kézmosás alatt a következő antifónát éneklik:[8]

Erősítsd meg, Isten, azt, amit bennünk műveltél, a te szent templomodból, amely Jeruzsálemben van. V. Dicsőség az Atyának. Miképpen. Ezután visszatér az antifóna: Erősítsd meg Isten.

Az antifóna visszatérése alatt a püspök felkel, és az oltár felé fordulva, fedetlen fővel mondja:

V. Mutasd meg nekünk, Urunk, a te irgalmasságodat!
R. És add meg nekünk a te üdvösségedet!
V. Uram hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!

Ezután a megbérmáltak áhítatosan térdre borulnak, a püspök pedig összetett kézzel mondja:

Könyörögjünk! Isten, aki a te apostolaidnak a Szentlelket megadtad és úgy akartad, hogy általuk és az ő utódaik által más híveknek is továbbadassék: tekints kegyesen a mi alázatosságunk áldozatára, és add, hogy azoknak szíveit, akiknek homlokát a szent krizmával megkentük és a szent kereszt jelével megjelöltük, ugyanazon rájuk leszálló Szentlélek — méltóképpen lakozván bennük — dicsőségének templomává tegye. Aki az Atyával és ugyanazon Szentlélekkel élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön örökké. R. Ámen.

Ezután ezt mondja:

Íme, így áldatik meg az ember, aki féli az Urat.

Ekkor visszafordul a megbérmáltak felé, és keresztet rajzolván fölöttük, mondja:

Áldjon meg titeket az Úr Sionból, hogy meglássátok Jeruzsálemnek javait a ti életetek minden napján és elnyerjétek az örök életet! R. Ámen.

A bérmálás végeztével a püspök a faldisztóriumon ülve, fején püspöksüveggel inti a bérmaszülőket, hogy tanítsák lelki gyermekeiket jó erkölcsökre: meneküljenek a rossztól és cselekedjék a jót, és figyelmezteti őket, hogy kötelességük megtanítani nekik a Hiszekegy-et, a Miatyánk-ot és az Üdvözlégy Máriá-t.
___________________________________________________________
[1] Eleinte — amint a keleti rítusokban ma is — a keresztséghez kapcsolódóan bérmáltak. Később kb. 7 éves korban, a személyes, lelkiismereti döntés képességének életkorára (ætas discretionis) eljutott gyermekeknek szolgáltatták ki a szentséget; a „tridenti” pontifikále rögzítésének idejében ez a meghatározó. Újabban serdülő, sőt ifjúkorra tolódik ki a bérmálkozás, bár egyre több megfontolandó érv hangzik el amellett, hogy kerüljön ismét — a beavatási szentségek logikájának megfelelően — az elsőáldozás előttre.
[2] Ettől a szabálytól szükség esetén el lehet tekinteni, vö. CIC (1917) Can. 794. § 1.
[3] Ha erre nincs lehetőség, a krizma letörölhető erre előkészített szövetdarabbal (esetleg vattával, papírzsebkendővel) is, amelyet azután el kell égetni és hamvait a szakráriumba szórni, vö. Rituale Romanum III. 3. 7.
[4] E szokás — jóllehet a Pontificale Romanum első kiadásának föntebb is látható metszetén még megfigyelhető és ma sem tiltott — régóta kiment a gyakorlatból. Helyette a bérmaszülő jobb kezét a bérmálkozó jobb vállára helyezi. Ezt a változatot az akkori győri püspök kérdésére kifejezetten is jóváhagyta a Szent Rítuskongregáció 1794. szeptember 20-i 2404-es döntvényében, és alkalmazza a Rituale Romanum rendtartása is.
[5] Ettől a szabálytól szükség esetén el lehet tekinteni, vö. CIC (1917) Can. 796. § 2.
[6] A bérmálkozók tehát, ha kevesen vannak, egyenként letérdelnek a faldisztóriumban ülő püspök elé. Ha többen vannak, akkor sorban térdelnek le a szentélylépcsőnél (áldoztatórácsnál) vagy a templom más, erre alkalmas részén, és a püspök megy oda hozzájuk egyenként.
[7] A bérmanév lehet a bérmálkozó keresztneve, de szabadon választott más név vagy a bérmaszülő keresztneve is. Szokásban volt, hogy egy-egy bérmálás alkalmával, sőt általában is minden bérmálkozó ugyanazt a nevet kapta. A fönt leírt mód helyett sok helyen a bérmálkozó egy kártyát vagy cédulát tartott a kezében, amelyre a bérmanév föl volt írva. Ezt a szertartó vette el tőle, és ő olvasta föl a nevet a püspöknek megszólító esetben a bérmálás előtt.
[8] Ez a tétel a bérmálás egyetlen kötelező zenei mozzanata. Alkalmas (pünkösdi, szentlelkes) énekek énekelhetők még vagy zene szólhat bevonuláskor, a tulajdonképpeni bérmálás alatt és kivonuláskor.