2014. február 21.

A katolikus oltár (előadás)


Kovács Ervin Gellért premontrei atya soron következő előadását 2014. február 26-án, szerdán 17 óra 30 perces kezdettel tartja. Címe: „A katolikus oltár”.
     A helyszín változatlan: a pesti ferencesek Szent Ferenc közösségi terme (a templomtól jobbra lévő rendházban). Az előadást megelőzően — az immár rendszeres kéthetenkénti szerdai szentmisék sorában — Gellért atya szentmisét mutat be a római rítus hagyományos formája szerint, a ferencesek templomában (Alkantarai Szent Péter-templom), 16.45-kor.
     A korábbi előadások hangfelvétele meghallgatható a Gloria.tv-n.
     Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

2014. február 9.

Hetvenedvasárnapi virrasztó matutínum

(1) Az Úristen számon kéri Ádámon és Éván engedetlenségüket; (2) kiűzetés a paradicsomból.
A palermói palotakápolna falmozaikja, 12. század közepe
2014. február 15-én, szombaton este 18 órai gyülekezéssel és 19 órai kezdéssel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát tartunk a Váci utcai Szent Mihály-templomban, hetvenedvasárnap ünnepéről, mely egyrészt a nagyböjtre készülő böjtelő kezdetét jelenti (a liturgiában a pap lilába öltözik, ünnepek kivételével elmarad az Alleluja és a Gloria), másrészt az éves bibliaolvasás kezdete a zsolozsmában, szentírási és patrisztikus olvasmányainak témái a teremtés és a bűnbeesés története körül forognak.
     A virrasztó zsolozsma szövegeit és dallamait tartalmazó füzet a Gloria.tv-ről letölthető, illetve a helyszínen a szokásos módon, korlátozott készleteink erejéig rendelkezésre bocsátjuk.

2014. február 3.

Programajánló: Responsories-bemutató


RESPONSORIES VOL. I–II | Edited by László Dobszay and Janka Szendrei 
with the collaboration of Beáta Meszéna Balassi Kiadó, 2013 

Az MTA BTK Zenetudományi Intézet középkori tárgyú kiadványának bemutatója:
  • IDŐPONT: 2014. február 6., 16 óra; 
  • HELYSZÍN: MTA BTK Zenetudományi Intézet, Bartók‐terem,
    Budapest I., Táncsics u. 7. 
A kiadványt bemutatja:
  • Kiss Gábor, a Régi Zenetörténet Osztály vezetője;
  • Prof. David Hiley, a Regensburgi Egyetem nyugalmazott professzora; 
  • Meszéna Beáta, a kiadvány társszerkesztője; 
  • Soóky Andrea, a Balassi Kiadó igazgatója. 
A kötetből részletek hangzanak el a Schola Academica előadásában, vezényel Merczel György.