A Magyar Egyházzenei Társaság webshopján keresztül beszerezhetővé vált az októberben bemutatott Telegdi-féle Agendarius. A kötet a latinul nem tudóknak is izgalmas forrás: egyedülálló XVI. századi népnyelvű magyarázatokat és buzdításokat tartalmaz a szentségekről és szentelményekről, sőt az első magyarul fönnmaradt (és aktualitását azóta sem vesztett) lelkitükröt a gyóntatási ordó részeként. Az október 13-i konferencia és bemutató hanganyaga is letölthető, meghallgatható innen.
A könyvek megrendeléséhez kattintson az ismertetők címére!
Azokat a rítusokat, amelyek kívül esnek a mise és a zsolozsma szokásos menetén és kiszolgáltatásuk nem püspöki kiváltság, az újkorban a rituálénak nevezett könyvtípus tartalmazta. A rituale megnevezés azonban csak a római rituále XVII. századi elterjedésével vált közkeletűvé; azelőtt az agenda, a manuale, vagy (egy viszonylag szűk, jellegzetesen közép-európai körben) az obsequiale volt használatos. Az esztergomi obsequiale egyike a korai nyomtatványkor Magyarországon legnépszerűbb kiadványainak: legalább kilenc kiadást megért az 1490 és 1560 közti időszakban. Az utókor érdeklődésére elsősorban azért tarthat számot, mert ez a magyar középkor első és egyben utolsó forrása, amely részletesen és a teljesség igényével közli az emberi élet nagy határhelyzeteihez kötődő szertartások hazai változatát, és mert ez az egyetlen forrás, amelynek tartalma végigkövethető az esztergomi úzus közel ezer évén át, azaz hidat képez a XI. századi kezdetek és az utolsó, XX. század eleji fejlemények között.
Telegdi Miklós a tridenti zsinat vége és a sajátosan magyar liturgia föladása, Oláh Miklós és Pázmány Péter érseksége között működött, a török hódoltság legnagyobb kiterjedése és a reformáció megállíthatatlannak látszó terjedése idején. Egyszerre volt a hagyomány őre és merész újító. Nevéhez fűződik az esztergomi úzus utolsó hiteles, de már újkori szellemben szerkesztett normaszövege, az 1580-as ordináriuskönyv kiadása is. Az Agendarius más úton jár. A középkori örökséget mind a szertartásrend, mind a szövegek szintjén radikálisan egyszerűsíti; e tekintetben egy, a XI. század óta folytonos gyakorlattal szakít. Ellentételezésül magas színvonalú magyarázó beszédeket ad a lelkipásztorkodó papság és népnyelvű szertartásszövegeket a hívek kezébe. Jóllehet a nem egyházmegyés, hanem országos érvényességű rituálék kibocsátása, a szentségi-szentelményi rítusok rövidítése és a népnyelvűség bővebb alkalmazása az egész korra jellemző folyamat, az Agendariust következetessége és minősége is az átlag fölé emeli. A XV–XVI. század nyomtatott rituáléinak áttekintése után kijelenthetjük, hogy egy sem akad köztük, amely hozzá hasonló. A jelen kötetben először jelenik meg Telegdi barátja és munkatársa, Mossóczy Zakariás még merészebb, de kéziratban maradt, immár egészen népnyelvű rituále-kísérlete. A két főpap kezdeményezései torzók: a középkori előzményektől elszakadtak, de alig találtak folytatásra a Pázmány-kori konszolidáció során. Fölbecsülhetetlen forrásai a liturgia mellett a magyar néprajznak, nyelv- és irodalomtörténetnek, de még inkább megrendítő emlékei a XVI. század végi egyházi értelmiség útkeresésének.