Ritual, History, Identity

Ritual was once the overall template of our written, built, material, and musical heritage. This very fact hampers its research for its own sake. While almost all disciplines investigating Europe’s past have been in contact with it, few have attempted a comprehensive approach. I aimed, therefore, to develop a new discipline, historical-comparative liturgiology, and a professional workshop behind it.

Trained as a classical scholar and dedicated to the ancient cultures of the Mediterranean, I turned to the Latin Middle Ages and especially its ritual life. I owe a great deal to my predecessors in musicology and philology, who made the research of liturgical evidence in Hungary outstanding, and also to my students who joined my initiative; without their persistence, no breakthrough would have been possible. Our academic circle was consolidated from the early 2000s onwards with the help of successive grants with increasing budgets. The ELTE Eötvös Loránd University formally established the Research Group of Liturgical History in 2015 but could not allocate permanent financial resources and personnel. In this situation, the Momentum program provided indispensable help. Its impact can be measured first and foremost in the explosive growth of the database we have developed, the number and prestige of our contributors’ publications, and the international renown of our activity.

Our project, completed last year, combined research of national interest with another on the entire European liturgical past. The Hungarian question focused on the small number of early manuscripts: how are they related to their high medieval and early modern descendants; to what extent is the tradition continuous; can we speak of national features; in what and to what extent prove they specific against the wider European backdrop? The international question expanded, in fact, this last aspect: which elements of the liturgy do vary in space and time; what is their range of diversity; and what is the frame of reference within which the specificity of a particular age or institution shows off?

The answer was a synthesis of field experience and technology, approaches on a micro and a macro scale. We published the earliest Hungarian evidence and most of the later sources in editions, and even reconstructed the ancient Esztergom Use as far as possible. In parallel, we have created Usuarium, the largest digital library and database of Latin service books worldwide, facilitating the comparative study of every bit of ritual across Europe. Quantitative analysis is supported by statistical evaluation and mapping of structured datasets.

The results can be summarised as follows: (1) The historical continuity and spatial extent of the Esztergom Use, the backbone of the Hungarian tradition, is exceptional. Its outlines were already established in the age of King St Stephen I, and its creation can be traced back to a single compiler or workshop with a distinct taste and cultural horizon. (2) The distinctive features of a particular custom can only be identified if the full spectrum of variations is known. This requires, on the one hand, the digital processing of a representative amount of proportionately selected source material and, on the other hand, a syntax capable of encoding all the information. (3) The medieval liturgy must not be conceived as a genetic lineage or as a history of centre and periphery. Instead, it should be interpreted as a historical interaction of parallel and enduring uses of equal rank. 

This goes beyond history. A typical problem of our time is the lack of transition between the global village and its fragmented subcultures: lasting human-scale communities whose cohesion is fuelled by powerful and pervasive rites that require a serious investment of knowledge and energy. Moreover, narratives that compare national and European belongings as close yet differentiated are painfully rare in our public life. Insights into our liturgical past prove inspiring from both perspectives. 

Rítus, történelem, identitás 

Valaha a szertartási élet volt írott, épített, tárgyi és zenei örökségünk összefoglaló területe. Önmagáért való kutatását éppen ez hátráltatja. Szinte minden, az európai múlttal foglalkozó tudományszak érintkezik vele, de átfogó megközelítésére kevesen vállalkoznak. Célom ezért egy módszereiben új tudományszak, a történeti-összehasonlító liturgiatudomány és a mögötte álló szakmai műhely kialakítása volt.

Ókortudósként, a Mediterráneum ősi kultúráit kutatva fordultam a latin középkor, azon belül a szertartási élet felé. Sokat köszönhettem az elődöknek, akik Magyarországon a zenetudomány és a filológia terén kimagaslóvá tették a liturgikus forrásanyag kutatását, és azoknak a tanítványiamnak, akik csatlakoztak kezdeményezésemhez: kitartó szorgalmuk nélkül az áttörés nem lett volna lehetséges. Szakmai körünk a 2000-es évek elejétől kezdve szilárdult meg növekvő költségvetésű pályázatok segítségével. Az egyetem 2015-ben hivatalosan is létrehozta a Liturgiatörténeti Kutatócsoportot, de állandó anyagi forrást és személyi állományt nem állt módjában elkülöníteni. Ezen segített a Lendület-támogatás, amelynek hatása mindenekelőtt az általunk kidolgozott adatbázis robbanásszerű fejlődésében, a közreműködők publikációinak számában és rangjában, illetve munkánk nemzetközi elismertségében volt lemérhető. 

Tavaly lezárult projektünk nemzeti érdeklődésű kutatást kapcsolt össze a teljes európai liturgikus múltra irányuló kutatással. A magyar kérdés a csekély számban fönnmaradt korai szerkönyvre irányult: milyen kapcsolatban állnak érett középkori és a kora újkori leszármazottaikkal, mennyiben folytonos a hagyomány, beszélhetünk-e nemzeti jellegzetességekről, mi és milyen mértékig sajátos bennük a tágabb európai környezethez képest? A nemzetközi kérdés voltaképpen ez utóbbit bontotta ki: a liturgiának mely elemei és milyen mértékig változnak térben és időben, mi az a viszonyítási rendszer, amelyen belül egy-egy kor vagy intézmény sajátosságai megmutatkoznak? 

A válaszhoz tereptapasztalat és technológia, mintegy a „mikro” és a „makro” léptékű megközelítés szintézise vezetett. Szövegkiadásokban dolgoztuk föl a korai magyar emlékanyagot és a későbbi források nagy részét, sőt a mai lehetőségekhez képest rekonstruáltuk az ősi esztergomi úzust. Ezzel párhuzamosan létrehoztuk az Usuarium-ot, a latin szertartáskönyvek világviszonylatban legnagyobb digitális könyvtárát és adatbázisát, amelynek segítségével minden földolgozott szertartástípus minden részletét egész Európát lefedő összehasonlító vizsgálatnak tudjuk alávetni. A mennyiségi elemzést a strukturált adatok statisztikai értékelése és térképes megjelenítése támogatja. 

Az eredmények így foglalhatók össze: (1) A magyar hagyomány gerincét alkotó esztergomi úzus történelmi folytonossága és térbeli kiterjedése kivételes. Alapvonalaiban már az István-korban létrejött, megalkotása egyetlen, határozott ízléssel és műveltséggel bíró személyre vagy műhelyre vezethető vissza. Minden magyar liturgiaváltozat e közös örökségből merít. (2) Valamely szokásrend egyéni vonásait csak a változatok teljes spektrumának ismeretében lehet azonosítani. Ehhez egyrészt arányosan válogatott és statisztikai nagyságrendű forrásanyag digitális földolgozására van szükség, másrészt az adatok mindegyikét kódolni képes szintaxisra. (3) A középkori liturgia nem ragadható meg leszármazási sorként vagy központ és perifériák történeteként, hanem úgy értelmezendő, mint egymással párhuzamos, tartós és egyenrangú úzusok története és kölcsönhatása. 

Mindez túlmutat a történelmen. Korunk jellemző problémája a globális falu és a töredezett szubkultúrák közti átmenet hiánya: olyan tartós és emberléptékű közösségeké, amelyeknek összetartozását erőteljes, komoly tudást és energiabefektetést igénylő rítusok táplálják. Hazai közéletünkben ritkák azok a narratívák, amelyek a nemzeti és az európai identitás kapcsolatát szorosnak, mégis differenciáltnak mutatják. Liturgikus örökségünk föltárása mindkét szempontból megvilágítónak bizonyul.