Józsa Attila ógyallai plébános, a liturgiatudomány doktora és régi barátom nemrégiben fedezte föl az alábbi tárgyat a hozzá tartozó bagotai (Bohatá, Hurbanovo, ma Szlovákia) Szent Anna-templom padlásán: egy harundót, amely a nagyszombati tűzszenteléskor és a húsvéti gyertya meggyújtásakor volt használatos, és képet ad arról, hogyan oldották meg eleink ezt a műveletet.
Amint egy tanulmányomban részletesen bemutattam, a hagyományos római rítusban a diákonus nagyszombaton az Exsultet éneklése közben gyújtja meg a húsvéti gyertyát az előzetesen megszentelt tűzről, miután a szövegben a „rutilans ignis accendit” (a vöröslő tűz meggyújtja) szavakhoz ért. A rubrika harundónak (nádszál) nevezi azt a tárgyat, amelynek segítségével ezt megteszi, és azt is megtudjuk belőle, hogy a nádszálra három gyertya van tűzve (Hic diaconus accendit cereum cum una ex tribus candelis, in harundine positis). Dél-Európában a tűzszentelés után valóban három stációval vonultak be a templomba, ekkor gyújtották meg egymás után a gyertyákat, mindannyiszor a Lumen Christi – Deo gratias felkiáltásokat énekelve és térdet hajtva a szent tűz előtt. Ugyanez Európa más részein nem volt jellemző: ott a szent tüzet mindjárt a szentelés után szétosztották, sőt a házakhoz is elvitték. Eredetileg ezt kísérte az északi és keleti tájakon az Inventor rutili himnusz éneklése.
Régi Exsultet-tekercsek ábrázolásai mutatják is, miért volt szükség nádszálra. A diákonus a háromszögletű evangéliumambó tetejéről énekelte a prexet, onnan lógott alá a legöngyölődő tekercs is. A csavart kőoszlopon álló húsvéti gyertya az evangéliumambó jobb oldalán, de karnyújtásnál jóval távolabb állt, így valóban valamely hosszabb alkalmatosságra volt szükség, hogy a diákonus a szent tűzzel elérje a gyertya kanócát. De nem derül ki, hogyan fért el három gyertya egyetlen nádszálon. Ennek megoldására idővel számos kísérlet született; mi például a budapesti Szent Mihály-templomban egy fa rúdra sajátosan öntött, háromfelé ágazó viaszgyertyát erősítünk. A bagotai fém harundo inkább magát a stilizált nádszálat ágaztatja háromfelé, és külön gyertyákat alkalmaz. Mindenesetre hiteles mintát ad reménybeli új harundók tervezésére és előállítására.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése