A DEDIKÁCIÓS ZSOLOZSMA OLVASMÁNYAINAK FORDÍTÁSA
I. NOKTURNUS
Arles-i Cézár püspök beszédéből
I. lecke
Valahányszor, kedves atyámfiai, egy oltár vagy szentegyház ünnepét üljük, ha hűségesen és gondosan figyelmezünk, és szentül és igazul élünk, ami a kézzel épített templomokban végbemegy, egészen beteljesedik bennünk lelki épüléssel. Mert nem hazudott az, aki úgymond: „Mert az Isten temploma szent, mely ti vagytok.” (1K 3,17) És ismét: „Nem tudjátoke, hogy a ti testeitek a Szentlélek temploma, aki bennetek vagyon?” (1K 6,19) És ezért, kedves atyámfiai, amiért mindenfajta előzetes érdem nélkül, hanem csak az Isten malasztja által érdemeltük meg, hogy az Isten templomává legyünk, amennyire tudunk, az ő segedelmével munkálkodjunk, nehogy a mi Istenünk az ő templomában, vagyis mimagunkban olyasmit találjon, ami az ő Fölségének szemeit sértené — hanem a mi szívünk lakása üresedjék meg a vétkektől, és teljék el erényekkel; zárassék be az ördög előtt, és nyittassék meg a Krisztusnak!
II. lecke
És így munkálkodván, mindig azon legyünk, hogy magunknak a jócselekedetek kulcsaival a mennyei ország ajtaját megnyithassuk! Mert amiképpen a gonosz cselekedetekkel miként valamely zárakkal és reteszekkel bezáratik előttünk az élet ajtaja, azonképpen kétségkívül megnyittatik a jócselekedetek által. És ezért, kedves atyámfiai, mindegyikőtök vizsgálja meg az ő lelkiismeretét, és ha úgy tudja, hogy valami bűn sebezte meg, előbb imádságokkal, böjtöléssel és alamizsnálkodással törekedjék megtisztítani az ő lelkiismeretét, és csak úgy merészelje magához venni az Oltáriszentséget! Mert ha fölismervén bűnösségét maga távoztatta el magát az isteni oltártól, hamar eljut az isteni könyörületesség bocsánatára. Mivel amiképpen ki magát fölmagasztalja, megaláztatik, azonképpen ellenkezőleg: aki magát megalázza, fölmagasztaltatik. Aki azért, miképpen mondottam, fölismervén az ő bűnösségét, alázatosan el akar távozni a szentegyház oltárától, hogy megjavítsa életét, annak nem kell félnie, hogy majdan végleg kiközösíttetik ama örök és mennyei lakomából.
III. lecke
Kérlek titeket, atyámfiai, gondosan figyelmezzetek: ha valamely hatalmas embernek asztalához senki nem merészel szakadozott és szennyes ruhákban járulni, mennyivel inkább tartozik tisztelettel és alázattal eltávoztatni magát az örök Király lakomájától, vagyis az Úr oltárától az, kit irigység vagy gyűlölet mérge rontott meg, kit harag és düh töltött el, aszerint, ahogyan írva van: „Menj először megbékélleni az atyádfiával, és akkor eljővén, add be ajándékodat!” (Mt 5,24)?
II. NOKTURNUS
IV. lecke
És ismét: „Barátom, mint jöttél ide be, menyegzős ruhád nem lévén?” (Mt 22,12) „Amaz pedig elnémulván, monda a szolgáknak: « Kötözzétek meg kezeit és lábait, és vessétek őtet a külső setétségre, ott lészen sírás és fogak csikorgatása! »” (Mt 22,13) Íme, milyen ítéletet érdemel hallani, aki a menyegzői lakomára, vagyis az Úr oltárához akár részegesen, akár paráznán, akár szívében gyűlöletet rejtvén merészel járulni. Fordítsa el ezt tőlünk az Isten, kedves atyámfiai, és engedje meg, hogy e rosszakat sohase akarjuk elkövetni! Vagy ha már elkövettettek, haladéktalanul törekedjünk őket bűnbánattal vagy kiengesztelődéssel gyógyítani, és bőségesebb alamizsnálkodással igyekezzünk őket lemosni! Nehogy majd, ha bűnök sebeivel jutunk az örök Bíró ítélőszéke elé, amaz örök Szentegyháztól és ama mennyei Jeruzsálemtől választtassunk el örökkévaló kiközösítéssel! Fontoljátok meg, atyámfiai, kérlek titeket: ha ma valaki ezen szentegyháznak gyülekezetéből valamely vétke miatt kivettetik, micsoda fájdalomban és töredelemben lesz az ő lelke! És ha elviselhetetlen fájdalom ebből a szentegyházból kivettetni, ahol az, ki kivettetik, enni és inni és az emberekkel beszélni is tud, és reménye lehet, hogy ismét megérdemli, hogy a szentegyházba visszahívassék, mit gondolunk, mekkora lesz a fájdalom, ha valaki az ő bűnei miatt attól a Szentegyháztól, amely a mennyekben vagyon, és az angyalok gyülekezetétől vagy a szentek seregétől lesz elválasztva, amikor nem elég a kínhoz az, hogy kivettetik, hanem ráadásul a külső sötétségre záratik ki, hogy ott örök tűz égesse? Mert aki megérdemelte, hogy ama mennyei Jeruzsálemből közösíttessék ki, nemcsak annyi kínt szenved majd, hogy sem enni, sem inni nem tud, hanem még pokoli lángokat is kell tűrnie vég nélkül. Ahol sírás van és fogak csikorgatása. Ahol jajgatás van és keserv. Ahol ama féreg van, ki meg nem hal, és ama tűz, mely ki nem alszik. Ahol a halál kerestetik, de nem találtatik. Miért, hogy a pokolban a halál kerestetik, de nem találtatik? Mert akiknek e világon fölajánlatik az élet, és nem akarják elfogadni, azok a pokolban a halált keresik, és nem tudnak rátalálni. Ahol éjszaka lesz nappal nélkül, keserűség édesség nélkül, homály világosság nélkül; ahol sem vagyon, sem szülők, sem hitvesek, sem fiak, sem szomszédok nem segíthetnek. Ahol semmit sem talál a vétkes, hanem csak amit e világból, tisztán és igazul élve, az alamizsnálkodás bőségéből magával vitt. Meggondolván ezeket, kedves atyámfiai, oly tisztán és oly józanul és oly békességszerzőn törekedjünk Isten segedelmével ehhez az oltárhoz járulni, hogy amaz örök oltártól ne érdemeljünk kizáratni! Mert aki ehhez az oltárhoz tiszta testtel és szeplőtelen lélekkel, biztos és tiszta lelkiismerettel jött, ahhoz az oltárhoz, mely a mennyekben van, boldog átköltözéssel fog eljutni.
V. lecke
Végezetül, kedves atyámfiai, nem nehéz és nem fáradságos, amit ajánlok: azt mondom, amiről látom, hogy ti gyakorta megcselekszitek. Mind a férfiak, ha áldozni kívánnak, megmossák az ő kezeiket, és mind az asszonyok tiszta szöveteket készítenek elő, amelyekbe a Krisztus Testét fogadják. Nem nehéz, amit mondok, atyámfiai: ahogyan a férfiak megmossák az ő kezeiket vízzel, úgy alamizsnálkodással mossák meg az ő lelkiismeretüket! Hasonlóképpen az aszszonyok, ahogyan tiszta szövetet készítenek elő, hogy abba fogadják a Krisztus Testét, úgy készítsék elő testüket tisztán és szívüket szeplőtelenül, és jó lelkiismerettel fogadják a Krisztus szentségeit! Kérdelek titeket, atyámfiai, ugye nincs köztetek senki, aki mocsokkal teli ládába akarná tenni az ő ruháját? És ha mocsokkal teli ládába nem tétetik a drága ruha, milyen módon fogadtatnék a bűnök mocskától szennyezett lélekbe a Krisztus Oltáriszentsége? És mivel ezen igaz példákkal kezdtünk szólani, azt is elmondom, amit jól tudtok. Nem hiszem, hogy volna olyan ember, aki belenyugodnék, hogy az ő ládájába, ahol drága ruhákat őriz félretéve, izzó parázs vagy bármi szikra kerüljön. Miért teszi ezt, atyámfiai, aki fél, hogy megégnek ruhái, amelyekbe ünnepnap öltözködik? Kérdelek titeket, atyámfiai, aki nem akarja, hogy az ő ládájába tűz szikrája kerüljön, miért nem fél fölgyújtani az ő lelkében a harag lángját? De hogy miért van ez, nyilván és világosan megtudjuk. Mert azért nem teszünk tüzet a ládába, mert szeretjük a mi ruhánkat — a harag lángját viszont azért nem oltjuk ki, mert nemcsak nem szeretjük, hanem még gyűlöljük is a mi lelkünket, aszerint, amint írva van: „Aki szereti a hamisságot, gyűlöli a lelkét.” (Ps 10,6) És ezért, kedves atyámfiai, e példákat figyelmesen meggondolva, benső rejtekeinket, vagyis a mi lelkiismeretünket, amennyire tudjuk, Isten segedelmével gondosan törekedjünk megőrizni, hogy midőn eljön az ítélet napja, amaz örök és boldogságos Egyházban, ahol sohasem lakhat a gonosz, de ahonnét sohasem megy ki az igaz, ne régi rongyokban lássunk kizáratni a külső sötétségre, hanem a halhatatlanság köntösébe öltözködvén, a tisztaság és igazságosság drágaköveivel földíszíttetvén, az alamizsnálkodás világosságával beboríttatván legyünk méltók hallani: „Jöjjetek el, én Atyámnak áldottai, vegyétek az országot!” (Mt 25,34) És azt is: „Örülj, jó és hív szolgám, menj be az Urad örömébe!” (Mt 25,21), amely örömre vezessen el minket az Úr az ő oltalma alatt!
Szent Ágoston püspök beszédéből
VI. lecke
Azok ülik meg helyesen a szentegyház ünnepeit, akik magukat a Szentegyház fiainak ismerik. Mert ő minden hívőknek anyja, aki a haláltól születetteket újjászüli az üdvösségre. Ő meghívását ugyan a zsinagóga után nyerte, de már a zsinagóga előtt megígértetett. Mert ő már az első emberben előképezve volt. Amint ugyanis Ádám oldalából formáltatott Éva, úgy a Krisztus testéből és sebéből megváltatván nőtt ki az Egyház. Ő őriztetett meg a vízözön vizei között, midőn a bárka a hullámok színén maradt, és jelezte előre ezzel a kereszt jótéteményét és a keresztség misztériumát. Őt hirdette előre a meddő és reményét vesztett Sára, midőn öregségében egyetlen magzatával megfogant. Mert az Egyház az ő egyszülöttét, vagyis az Istennek legkedvesebb népet akkor szülte meg, amikor a világ már megvénült. Ő az a királynő, akiről az Úrnak mondatik: „A királyné jobb kezed felől állott aranyas ruházatban, környülvétetvén sokszínű ékességgel” (Ps 44,10), vagyis a különféle erények drága ékességével. „A déli királyné eljött a földnek utolsó határiról a Salamon bölcsességét hallgatni.” (Mt 12,42) (L 11,31) Eljött az Egyház az ő Megváltójához és Tanítójához, hogy a tévelygés oktalansága után elnyerje az igaz tanítást. Akiről, amint hallottuk, bővebben szól a Királyok könyve: „És bemenvén a királyné Jeruzsálembe nagy kísérő sereggel és gazdagságokkal, és fűszerszámot és véghetetlen sok aranyat és drágaköveket hozó tevékkel, Salamon királyhoz jöve, és megmonda néki mind, amik szívében valának.” (3Rg 10,2) Tehát e királyné előképében az Egyház jött el a pogányok közül, és a föld határairól, véget vetvén kívánkozásainak és a földi bűnöknek, hogy hallja Salamon, vagyis a békességszerző férfiú, a mi Urunk, Jézus Krisztus bölcsességét, aki a kettőt eggyé teszi, föloldván az ellenségeskedést az Isten és az ember között saját testében. Eljött tehát az előbb mondott királyné Jeruzsálembe nagy kísérő sereggel, vagyis nemcsak a zsidók egyetlen népével, amiképpen annak előtte a zsinagógában csak zsidók voltak, hanem az egész világ népeivel és különféle nemzetségeivel. Eljött tehát, Krisztushoz méltó ajándékokat hozván, aranyat és drágaköveket, és úgy, hogy ezeket tevék hozták, vagyis olyanok, akik a pogány népből érkeztek, amely korábban a bűnök rútságától ormótlan volt és a gonosztettek súlyától görnyedt és a vétkek hitványságától csúf. Mintegy ezekkel az ajándékokkal vonul be e királyné Krisztushoz, a békességszerző királyhoz, hozván a hit tisztaságának aranyát, drága tömjéneket, és az erkölcsök drágaköveinek ragyogását, tudniillik az erények díszeit és jelvényeit. És megmonda neki mind, amik szívében valának, vagyis megnyitotta neki az ő szívét, föltárta neki az ő lelkiismeretének rejtekét, korábban elkövetett dolgainak meggyónásában és megbánásában.
III. NOKTURNUS
Lukács szerint
Az időben. Bemenvén Jézus, Jerikóban jár vala. És íme, egy Zakeus nevű férfi, és ez a publikánusok fejedelme vala, és gazdag. És kívánja vala látni Jézust, ki volna, és nem láthatja vala a seregtől, mert kisded termetű vala. És a többi. (L 19,1–3 skk.)
Beda Venerabilis áldozár homíliája
VII. lecke
Ímhol a teve, letévén púpjának terhét, a tű fokán általmegyen. Vagyis a gazdag és a vámos, elhagyván a gazdagság terhét, megvetvén a csellel szerzett vagyont, a szűk kapuba és a keskeny útra lép, amely az életre vezet. És mivel ájtatos hittel iparkodott látni az Üdvözítőt, amiből természettől fogva kisebb része volt, azt fára mászván teszi teljessé; amit igazul kérni nem merészelt, hogy az Úr magához vegye, annak áldását megkapta, amelyre vágyakozott; és mert a sereg az oktalan sokaság özönlése, amely nem képes látni a bölcsesség csúcsát, méltán nem a seregben, hanem a tudatlan népnek fölébe hágván tekint arra, akire vágyakozik. Zakeus pedig azt jelenti, hogy megigazult, és a hívőket jelképezi a pogányok közül, akik a legkisebbek voltak, és akiket elnyomott az evilági gond, de az Úrtól megszenteltettek. Az Urat Jerikóba lépvén látni kívánják, míg a hit malasztjában, melyet az Üdvözítő elhozott, részesülni sóvárognak, de a bűnök ártó szokása késlelteti őket. Így tehát szükséges, hogy a kisded termetű a sereg akadályán túllépjen, a földi dolgokat elhagyja, a keresztfára emelkedjék. Szikomornak a bolondfügét hívják, [1] egy fát, amelynek levele a szederfáéhoz hasonlatos, de magassága fölülmúlja amazét. Ezért a latin sudárnak nevezi. Így az Úr keresztje is a hívőket táplálja, miként a füge, de a hitetlenektől kinevettetik, miként a bolond. „Mi pedig —úgymond az apostol— a megfeszíttetett Krisztust predikáljuk, a zsidóknak botránkozást ugyan, a pogányoknak pedig bolondságot, azoknak pedig a hívattatott zsidóknak és a pogányoknak Krisztust, az Isten erejét és az Isten bölcsességét.” (1K 1,23) Minekokáért a kisded termetű fölhág, s mint alázatos és önnön gyöngeségének tudója kiált: „Éntőlem pedig távol légyen dicsekednem, ha nem csak a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében!” (G 6,14) Mintegy általmenvén látja az Urat, aki a kereszt titkában, amennyire tud, a mennyei bölcsességre figyelmez. Végezetül onnét, vagyis azon a részen volt általmenendő, ahol a szikomorfa állt, vagyis ahol az, aki hitre volt hivatva, hogy a titkot megtartsa, és a kegyelem magját elvesse. Úgy jött ugyanis, hogy a zsidókon menjen által a pogányokig.
VIII. lecke
S midőn a helyre jutott volna, feltekintvén Jézus, látá őtet. (L 19,5a) Mert a hit magasztosságától már az új cselekedetek gyümölcsei között mintegy a fa termő magasságán jeleskedett. Akikben pedig jelen volt, igéjének hirdetői által jutott és szólott Jézus a pogányok népéhez, amely a szenvedésébe vetett hittől immár fölmagasztosulva, istenségének ismeretéért lángol. Feltekintvén látja, mert az a hit által a földi dolgoktól fölemelkedett: azt választja, aki őt választotta, azt szereti, aki őt szerette. És monda néki: „Zakee, sietve szállj alá, mert ma a te házadban kell maradnom!” És sietvén leszálla, és örömmel fogadá őtet. (L 19,5b–6) Meghívatván meghív, mert ha nem is hallotta még a meghívó hangot, hallotta a szándékot. Így ma a kisded termetű Zakeus házában kell maradnia, vagyis a világosság új kegyelmének fölragyogtával a hívő pogányok alázatos szívében megnyugodnia. Hogy pedig a Krisztus a szikomorról alászállni és így a házban néki szállást készíteni parancsolja, arról mondja az apostol: „És ha ismertük a Krisztust, de most már nem ismerjük.” (2K 5,16) „Mert noha megfeszíttetett az erőtlenségből, de él az Isten erejéből.”(2K 13,4)
IX. lecke
S mikoron mindnyájan látnák, morgolódnak vala, mondván, hogy bűnös emberhez tért volna be. (L 19,7) Nyilvánvaló, hogy a zsidók utálták mindig, vagy nem értették meg a pogányok üdvösségét. Amiért még hites atyjafiai is így beszéltek az apostolok fejedelme ellen: „Miért mentél be környülmetéletlen férfiakhoz, és velük ettél?” (Act 11,3) Megállván pedig Zakeus, monda az Úrnak: „Íme, felét az én javaimnak, Uram, a szegényeknek adom, és ha valamiben valakit megcsaltam, négyannyit adok vissza.” (L 19,8) Zakeus megállván: vagyis a hitben, amelyben megállapodni kezdett, mindenestül megmutatta, hogy az Úrhoz tért, ezért ha valakit valamiben megcsalt, négyannyit ad vissza. Mert az Egyház ősi végzéseiben eldöntetett, hogy aki idegen javakat megsért, ne távozzék büntetlen, hanem sokszorosan állítson hely¬re mindent. A világi törvények is ügyelnek, hogy aki idegen vagyont ellop, négyannyit fizessen vissza annak, akit meglopott. Úgy mond¬ták némelyek, hogy a világi törvények szerint a kár tízszerese fizettetik vissza, de ma ilyet nem találunk. Négyannyival viszont gyakorta büntet a római törvény. Mikor pedig Zakeus könnyen megígéri, hogy javainak felét a szegényeknek osztja, azt sugallja, hogy az egészet sem vonakodnék nékik adni. Monda neki Jézus, hogy „Ma lett üdvössége e háznak, mivelhogy ő is az Ábrahám fia.” (L 19,9) Ábrahám fiának mondatik, nem az ő törzsökéből nemzetvén, hanem az ő hitét utánozván. Az üdvösség, amely egykor a zsidóké volt, ma fölfénylett az Istent hívő pogányok népének. Ezért mondja az apostol: „Ha pedig ti a Krisztusé, tehát az Ábrahám magva vagytok.” (G 3,29) „Mert az Emberfia azt jött keresni és üdvözíteni, ami elveszett vala.” (L 19,10) Ezért mondja másutt: „Nem jöttem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket a penitenciára.” (L 5,32)
I. NOKTURNUS
Arles-i Cézár püspök beszédéből
I. lecke
Valahányszor, kedves atyámfiai, egy oltár vagy szentegyház ünnepét üljük, ha hűségesen és gondosan figyelmezünk, és szentül és igazul élünk, ami a kézzel épített templomokban végbemegy, egészen beteljesedik bennünk lelki épüléssel. Mert nem hazudott az, aki úgymond: „Mert az Isten temploma szent, mely ti vagytok.” (1K 3,17) És ismét: „Nem tudjátoke, hogy a ti testeitek a Szentlélek temploma, aki bennetek vagyon?” (1K 6,19) És ezért, kedves atyámfiai, amiért mindenfajta előzetes érdem nélkül, hanem csak az Isten malasztja által érdemeltük meg, hogy az Isten templomává legyünk, amennyire tudunk, az ő segedelmével munkálkodjunk, nehogy a mi Istenünk az ő templomában, vagyis mimagunkban olyasmit találjon, ami az ő Fölségének szemeit sértené — hanem a mi szívünk lakása üresedjék meg a vétkektől, és teljék el erényekkel; zárassék be az ördög előtt, és nyittassék meg a Krisztusnak!
II. lecke
És így munkálkodván, mindig azon legyünk, hogy magunknak a jócselekedetek kulcsaival a mennyei ország ajtaját megnyithassuk! Mert amiképpen a gonosz cselekedetekkel miként valamely zárakkal és reteszekkel bezáratik előttünk az élet ajtaja, azonképpen kétségkívül megnyittatik a jócselekedetek által. És ezért, kedves atyámfiai, mindegyikőtök vizsgálja meg az ő lelkiismeretét, és ha úgy tudja, hogy valami bűn sebezte meg, előbb imádságokkal, böjtöléssel és alamizsnálkodással törekedjék megtisztítani az ő lelkiismeretét, és csak úgy merészelje magához venni az Oltáriszentséget! Mert ha fölismervén bűnösségét maga távoztatta el magát az isteni oltártól, hamar eljut az isteni könyörületesség bocsánatára. Mivel amiképpen ki magát fölmagasztalja, megaláztatik, azonképpen ellenkezőleg: aki magát megalázza, fölmagasztaltatik. Aki azért, miképpen mondottam, fölismervén az ő bűnösségét, alázatosan el akar távozni a szentegyház oltárától, hogy megjavítsa életét, annak nem kell félnie, hogy majdan végleg kiközösíttetik ama örök és mennyei lakomából.
III. lecke
Kérlek titeket, atyámfiai, gondosan figyelmezzetek: ha valamely hatalmas embernek asztalához senki nem merészel szakadozott és szennyes ruhákban járulni, mennyivel inkább tartozik tisztelettel és alázattal eltávoztatni magát az örök Király lakomájától, vagyis az Úr oltárától az, kit irigység vagy gyűlölet mérge rontott meg, kit harag és düh töltött el, aszerint, ahogyan írva van: „Menj először megbékélleni az atyádfiával, és akkor eljővén, add be ajándékodat!” (Mt 5,24)?
II. NOKTURNUS
IV. lecke
És ismét: „Barátom, mint jöttél ide be, menyegzős ruhád nem lévén?” (Mt 22,12) „Amaz pedig elnémulván, monda a szolgáknak: « Kötözzétek meg kezeit és lábait, és vessétek őtet a külső setétségre, ott lészen sírás és fogak csikorgatása! »” (Mt 22,13) Íme, milyen ítéletet érdemel hallani, aki a menyegzői lakomára, vagyis az Úr oltárához akár részegesen, akár paráznán, akár szívében gyűlöletet rejtvén merészel járulni. Fordítsa el ezt tőlünk az Isten, kedves atyámfiai, és engedje meg, hogy e rosszakat sohase akarjuk elkövetni! Vagy ha már elkövettettek, haladéktalanul törekedjünk őket bűnbánattal vagy kiengesztelődéssel gyógyítani, és bőségesebb alamizsnálkodással igyekezzünk őket lemosni! Nehogy majd, ha bűnök sebeivel jutunk az örök Bíró ítélőszéke elé, amaz örök Szentegyháztól és ama mennyei Jeruzsálemtől választtassunk el örökkévaló kiközösítéssel! Fontoljátok meg, atyámfiai, kérlek titeket: ha ma valaki ezen szentegyháznak gyülekezetéből valamely vétke miatt kivettetik, micsoda fájdalomban és töredelemben lesz az ő lelke! És ha elviselhetetlen fájdalom ebből a szentegyházból kivettetni, ahol az, ki kivettetik, enni és inni és az emberekkel beszélni is tud, és reménye lehet, hogy ismét megérdemli, hogy a szentegyházba visszahívassék, mit gondolunk, mekkora lesz a fájdalom, ha valaki az ő bűnei miatt attól a Szentegyháztól, amely a mennyekben vagyon, és az angyalok gyülekezetétől vagy a szentek seregétől lesz elválasztva, amikor nem elég a kínhoz az, hogy kivettetik, hanem ráadásul a külső sötétségre záratik ki, hogy ott örök tűz égesse? Mert aki megérdemelte, hogy ama mennyei Jeruzsálemből közösíttessék ki, nemcsak annyi kínt szenved majd, hogy sem enni, sem inni nem tud, hanem még pokoli lángokat is kell tűrnie vég nélkül. Ahol sírás van és fogak csikorgatása. Ahol jajgatás van és keserv. Ahol ama féreg van, ki meg nem hal, és ama tűz, mely ki nem alszik. Ahol a halál kerestetik, de nem találtatik. Miért, hogy a pokolban a halál kerestetik, de nem találtatik? Mert akiknek e világon fölajánlatik az élet, és nem akarják elfogadni, azok a pokolban a halált keresik, és nem tudnak rátalálni. Ahol éjszaka lesz nappal nélkül, keserűség édesség nélkül, homály világosság nélkül; ahol sem vagyon, sem szülők, sem hitvesek, sem fiak, sem szomszédok nem segíthetnek. Ahol semmit sem talál a vétkes, hanem csak amit e világból, tisztán és igazul élve, az alamizsnálkodás bőségéből magával vitt. Meggondolván ezeket, kedves atyámfiai, oly tisztán és oly józanul és oly békességszerzőn törekedjünk Isten segedelmével ehhez az oltárhoz járulni, hogy amaz örök oltártól ne érdemeljünk kizáratni! Mert aki ehhez az oltárhoz tiszta testtel és szeplőtelen lélekkel, biztos és tiszta lelkiismerettel jött, ahhoz az oltárhoz, mely a mennyekben van, boldog átköltözéssel fog eljutni.
V. lecke
Végezetül, kedves atyámfiai, nem nehéz és nem fáradságos, amit ajánlok: azt mondom, amiről látom, hogy ti gyakorta megcselekszitek. Mind a férfiak, ha áldozni kívánnak, megmossák az ő kezeiket, és mind az asszonyok tiszta szöveteket készítenek elő, amelyekbe a Krisztus Testét fogadják. Nem nehéz, amit mondok, atyámfiai: ahogyan a férfiak megmossák az ő kezeiket vízzel, úgy alamizsnálkodással mossák meg az ő lelkiismeretüket! Hasonlóképpen az aszszonyok, ahogyan tiszta szövetet készítenek elő, hogy abba fogadják a Krisztus Testét, úgy készítsék elő testüket tisztán és szívüket szeplőtelenül, és jó lelkiismerettel fogadják a Krisztus szentségeit! Kérdelek titeket, atyámfiai, ugye nincs köztetek senki, aki mocsokkal teli ládába akarná tenni az ő ruháját? És ha mocsokkal teli ládába nem tétetik a drága ruha, milyen módon fogadtatnék a bűnök mocskától szennyezett lélekbe a Krisztus Oltáriszentsége? És mivel ezen igaz példákkal kezdtünk szólani, azt is elmondom, amit jól tudtok. Nem hiszem, hogy volna olyan ember, aki belenyugodnék, hogy az ő ládájába, ahol drága ruhákat őriz félretéve, izzó parázs vagy bármi szikra kerüljön. Miért teszi ezt, atyámfiai, aki fél, hogy megégnek ruhái, amelyekbe ünnepnap öltözködik? Kérdelek titeket, atyámfiai, aki nem akarja, hogy az ő ládájába tűz szikrája kerüljön, miért nem fél fölgyújtani az ő lelkében a harag lángját? De hogy miért van ez, nyilván és világosan megtudjuk. Mert azért nem teszünk tüzet a ládába, mert szeretjük a mi ruhánkat — a harag lángját viszont azért nem oltjuk ki, mert nemcsak nem szeretjük, hanem még gyűlöljük is a mi lelkünket, aszerint, amint írva van: „Aki szereti a hamisságot, gyűlöli a lelkét.” (Ps 10,6) És ezért, kedves atyámfiai, e példákat figyelmesen meggondolva, benső rejtekeinket, vagyis a mi lelkiismeretünket, amennyire tudjuk, Isten segedelmével gondosan törekedjünk megőrizni, hogy midőn eljön az ítélet napja, amaz örök és boldogságos Egyházban, ahol sohasem lakhat a gonosz, de ahonnét sohasem megy ki az igaz, ne régi rongyokban lássunk kizáratni a külső sötétségre, hanem a halhatatlanság köntösébe öltözködvén, a tisztaság és igazságosság drágaköveivel földíszíttetvén, az alamizsnálkodás világosságával beboríttatván legyünk méltók hallani: „Jöjjetek el, én Atyámnak áldottai, vegyétek az országot!” (Mt 25,34) És azt is: „Örülj, jó és hív szolgám, menj be az Urad örömébe!” (Mt 25,21), amely örömre vezessen el minket az Úr az ő oltalma alatt!
Szent Ágoston püspök beszédéből
VI. lecke
Azok ülik meg helyesen a szentegyház ünnepeit, akik magukat a Szentegyház fiainak ismerik. Mert ő minden hívőknek anyja, aki a haláltól születetteket újjászüli az üdvösségre. Ő meghívását ugyan a zsinagóga után nyerte, de már a zsinagóga előtt megígértetett. Mert ő már az első emberben előképezve volt. Amint ugyanis Ádám oldalából formáltatott Éva, úgy a Krisztus testéből és sebéből megváltatván nőtt ki az Egyház. Ő őriztetett meg a vízözön vizei között, midőn a bárka a hullámok színén maradt, és jelezte előre ezzel a kereszt jótéteményét és a keresztség misztériumát. Őt hirdette előre a meddő és reményét vesztett Sára, midőn öregségében egyetlen magzatával megfogant. Mert az Egyház az ő egyszülöttét, vagyis az Istennek legkedvesebb népet akkor szülte meg, amikor a világ már megvénült. Ő az a királynő, akiről az Úrnak mondatik: „A királyné jobb kezed felől állott aranyas ruházatban, környülvétetvén sokszínű ékességgel” (Ps 44,10), vagyis a különféle erények drága ékességével. „A déli királyné eljött a földnek utolsó határiról a Salamon bölcsességét hallgatni.” (Mt 12,42) (L 11,31) Eljött az Egyház az ő Megváltójához és Tanítójához, hogy a tévelygés oktalansága után elnyerje az igaz tanítást. Akiről, amint hallottuk, bővebben szól a Királyok könyve: „És bemenvén a királyné Jeruzsálembe nagy kísérő sereggel és gazdagságokkal, és fűszerszámot és véghetetlen sok aranyat és drágaköveket hozó tevékkel, Salamon királyhoz jöve, és megmonda néki mind, amik szívében valának.” (3Rg 10,2) Tehát e királyné előképében az Egyház jött el a pogányok közül, és a föld határairól, véget vetvén kívánkozásainak és a földi bűnöknek, hogy hallja Salamon, vagyis a békességszerző férfiú, a mi Urunk, Jézus Krisztus bölcsességét, aki a kettőt eggyé teszi, föloldván az ellenségeskedést az Isten és az ember között saját testében. Eljött tehát az előbb mondott királyné Jeruzsálembe nagy kísérő sereggel, vagyis nemcsak a zsidók egyetlen népével, amiképpen annak előtte a zsinagógában csak zsidók voltak, hanem az egész világ népeivel és különféle nemzetségeivel. Eljött tehát, Krisztushoz méltó ajándékokat hozván, aranyat és drágaköveket, és úgy, hogy ezeket tevék hozták, vagyis olyanok, akik a pogány népből érkeztek, amely korábban a bűnök rútságától ormótlan volt és a gonosztettek súlyától görnyedt és a vétkek hitványságától csúf. Mintegy ezekkel az ajándékokkal vonul be e királyné Krisztushoz, a békességszerző királyhoz, hozván a hit tisztaságának aranyát, drága tömjéneket, és az erkölcsök drágaköveinek ragyogását, tudniillik az erények díszeit és jelvényeit. És megmonda neki mind, amik szívében valának, vagyis megnyitotta neki az ő szívét, föltárta neki az ő lelkiismeretének rejtekét, korábban elkövetett dolgainak meggyónásában és megbánásában.
III. NOKTURNUS
Lukács szerint
Az időben. Bemenvén Jézus, Jerikóban jár vala. És íme, egy Zakeus nevű férfi, és ez a publikánusok fejedelme vala, és gazdag. És kívánja vala látni Jézust, ki volna, és nem láthatja vala a seregtől, mert kisded termetű vala. És a többi. (L 19,1–3 skk.)
Beda Venerabilis áldozár homíliája
VII. lecke
Ímhol a teve, letévén púpjának terhét, a tű fokán általmegyen. Vagyis a gazdag és a vámos, elhagyván a gazdagság terhét, megvetvén a csellel szerzett vagyont, a szűk kapuba és a keskeny útra lép, amely az életre vezet. És mivel ájtatos hittel iparkodott látni az Üdvözítőt, amiből természettől fogva kisebb része volt, azt fára mászván teszi teljessé; amit igazul kérni nem merészelt, hogy az Úr magához vegye, annak áldását megkapta, amelyre vágyakozott; és mert a sereg az oktalan sokaság özönlése, amely nem képes látni a bölcsesség csúcsát, méltán nem a seregben, hanem a tudatlan népnek fölébe hágván tekint arra, akire vágyakozik. Zakeus pedig azt jelenti, hogy megigazult, és a hívőket jelképezi a pogányok közül, akik a legkisebbek voltak, és akiket elnyomott az evilági gond, de az Úrtól megszenteltettek. Az Urat Jerikóba lépvén látni kívánják, míg a hit malasztjában, melyet az Üdvözítő elhozott, részesülni sóvárognak, de a bűnök ártó szokása késlelteti őket. Így tehát szükséges, hogy a kisded termetű a sereg akadályán túllépjen, a földi dolgokat elhagyja, a keresztfára emelkedjék. Szikomornak a bolondfügét hívják, [1] egy fát, amelynek levele a szederfáéhoz hasonlatos, de magassága fölülmúlja amazét. Ezért a latin sudárnak nevezi. Így az Úr keresztje is a hívőket táplálja, miként a füge, de a hitetlenektől kinevettetik, miként a bolond. „Mi pedig —úgymond az apostol— a megfeszíttetett Krisztust predikáljuk, a zsidóknak botránkozást ugyan, a pogányoknak pedig bolondságot, azoknak pedig a hívattatott zsidóknak és a pogányoknak Krisztust, az Isten erejét és az Isten bölcsességét.” (1K 1,23) Minekokáért a kisded termetű fölhág, s mint alázatos és önnön gyöngeségének tudója kiált: „Éntőlem pedig távol légyen dicsekednem, ha nem csak a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében!” (G 6,14) Mintegy általmenvén látja az Urat, aki a kereszt titkában, amennyire tud, a mennyei bölcsességre figyelmez. Végezetül onnét, vagyis azon a részen volt általmenendő, ahol a szikomorfa állt, vagyis ahol az, aki hitre volt hivatva, hogy a titkot megtartsa, és a kegyelem magját elvesse. Úgy jött ugyanis, hogy a zsidókon menjen által a pogányokig.
VIII. lecke
S midőn a helyre jutott volna, feltekintvén Jézus, látá őtet. (L 19,5a) Mert a hit magasztosságától már az új cselekedetek gyümölcsei között mintegy a fa termő magasságán jeleskedett. Akikben pedig jelen volt, igéjének hirdetői által jutott és szólott Jézus a pogányok népéhez, amely a szenvedésébe vetett hittől immár fölmagasztosulva, istenségének ismeretéért lángol. Feltekintvén látja, mert az a hit által a földi dolgoktól fölemelkedett: azt választja, aki őt választotta, azt szereti, aki őt szerette. És monda néki: „Zakee, sietve szállj alá, mert ma a te házadban kell maradnom!” És sietvén leszálla, és örömmel fogadá őtet. (L 19,5b–6) Meghívatván meghív, mert ha nem is hallotta még a meghívó hangot, hallotta a szándékot. Így ma a kisded termetű Zakeus házában kell maradnia, vagyis a világosság új kegyelmének fölragyogtával a hívő pogányok alázatos szívében megnyugodnia. Hogy pedig a Krisztus a szikomorról alászállni és így a házban néki szállást készíteni parancsolja, arról mondja az apostol: „És ha ismertük a Krisztust, de most már nem ismerjük.” (2K 5,16) „Mert noha megfeszíttetett az erőtlenségből, de él az Isten erejéből.”(2K 13,4)
IX. lecke
S mikoron mindnyájan látnák, morgolódnak vala, mondván, hogy bűnös emberhez tért volna be. (L 19,7) Nyilvánvaló, hogy a zsidók utálták mindig, vagy nem értették meg a pogányok üdvösségét. Amiért még hites atyjafiai is így beszéltek az apostolok fejedelme ellen: „Miért mentél be környülmetéletlen férfiakhoz, és velük ettél?” (Act 11,3) Megállván pedig Zakeus, monda az Úrnak: „Íme, felét az én javaimnak, Uram, a szegényeknek adom, és ha valamiben valakit megcsaltam, négyannyit adok vissza.” (L 19,8) Zakeus megállván: vagyis a hitben, amelyben megállapodni kezdett, mindenestül megmutatta, hogy az Úrhoz tért, ezért ha valakit valamiben megcsalt, négyannyit ad vissza. Mert az Egyház ősi végzéseiben eldöntetett, hogy aki idegen javakat megsért, ne távozzék büntetlen, hanem sokszorosan állítson hely¬re mindent. A világi törvények is ügyelnek, hogy aki idegen vagyont ellop, négyannyit fizessen vissza annak, akit meglopott. Úgy mond¬ták némelyek, hogy a világi törvények szerint a kár tízszerese fizettetik vissza, de ma ilyet nem találunk. Négyannyival viszont gyakorta büntet a római törvény. Mikor pedig Zakeus könnyen megígéri, hogy javainak felét a szegényeknek osztja, azt sugallja, hogy az egészet sem vonakodnék nékik adni. Monda neki Jézus, hogy „Ma lett üdvössége e háznak, mivelhogy ő is az Ábrahám fia.” (L 19,9) Ábrahám fiának mondatik, nem az ő törzsökéből nemzetvén, hanem az ő hitét utánozván. Az üdvösség, amely egykor a zsidóké volt, ma fölfénylett az Istent hívő pogányok népének. Ezért mondja az apostol: „Ha pedig ti a Krisztusé, tehát az Ábrahám magva vagytok.” (G 3,29) „Mert az Emberfia azt jött keresni és üdvözíteni, ami elveszett vala.” (L 19,10) Ezért mondja másutt: „Nem jöttem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket a penitenciára.” (L 5,32)
Fordította F.M.I.
[1] Az értelmezés etimológiai alapját latin és görög szavak egyszerre adják — το σύκος, -ου: füge; morus, -i m: bolond; morus, -i f: szederfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése