Többek odaadó segítségének és egy vasárnap tartott egyeztetésnek köszönhetően immár részletes hirdetést tehetünk közzé a nagyheti szent háromnap menetéről. A húsvétot megelőző napok liturgiája az egész egyházi esztendő értelmet adó középpontja. Hogy ezeket a hagyományos római rítus szerint immár Magyarországon is nyilvánosan, teljes formában ünnepelhetjük meg, fordulópontnak számít működésünk történetében: az isteni jóság és az emberi erőfeszítések együttműködésének több év után beérő gyümölcse.
H e l y s z í n
Mivel a jelenleg érvényes szabályok szerint csak kivételesen lehet egyazon templomban kétszer, ráadásul különböző rendtartás szerint végezni ezeket a szertartásokat, és ha erre véletlenül sor kerül, az óhatatlanul kompromisszumokkal kell, hogy járjon az időzítést illetően, nem gondolhattunk a miséinknek-zsolozsmáinknak egyébként otthont adó budapesti templomokra. De egyébként is olyan helyszínt igyekeztünk találni, amelyen tartósan berendezkedhetünk, és amely nyugalmával biztosítja, hogy ne szoros időkeretek között, a teret folyton át-, majd visszarendezve, esetlegességek és kapkodás mellett kelljen fölkészülnünk a szent cselekményekre. A nagyhét régtől fogva zarándoklatok, lelkigyakorlatok, a szerzetesi környezetbe való visszavonulás ideje: hagyományteremtő szándékkal kerestünk olyan, félreeső templomot, amelynek közvetlen közelében szálláslehetőség van, de nem megközelíthetetlen azoknak sem, akik Budapestről vagy Budapesten keresztül érkeznek és nem tudnak vagy akarnak élni a helyben lakás lehetőségével. A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett, gyömrői Öregtemplomban sikerült olyan helyszínt találnunk, amely minden fölsorolt szempontnak megfelel.
M e g k ö z e l í t é s
Gyömrő Budapestről a legkönnyebben vonattal közelíthető meg. Hétköznap félóránként (minden óra 20 és 50 perckor), hétvégén óránként (minden óra 50 perckor) a Keleti pályaudvarról közlekedő, sülysápi személyvonattal kell 33 percet utazni, éjszaka az utolsó járat visszafelé 23 óra 36 perckor indul. A vonatjegy oda-vissza 490 Ft, Budapest-bérlettel rendelkezőknek csak Rákoskerttől kell jegyet váltaniuk. Bár a templom a vasútállomástól viszonylag messze van, minden beérkező vonathoz autóbusz csatlakozik. Ezzel a református templom megállójáig kell menni (mindössze néhány perc), az Öregtemplom ugyanis azzal szemközt, a körforgalom túloldalán található (bejárata a Gróf Teleki Pál utca 10 felől). Ha valaki a buszt lekési vagy bármi egyéb problémája akad, több gépkocsi és kisbusz rendelkezésünkre áll, hogy a templom és az állomás közti közlekedést megkönnyítsük. Különösen fontos lehet ez azoknak, akik a késő este visszainduló járatot kívánják elérni: kérjük, hogy jelezzenek minden egyéni igényt, szükségletet, szeretnénk mindenkinek megkönnyíteni a liturgián való részvételt.
Nagyobb térképre váltás
Gépkocsival Budapest felől érdemes az új 4-es úton jönni a repülőtérnél balra fordulva, de ha valaki Vecsésnél továbbmegy, Üllőnél ismét mutatja a tábla a Gyömrő felé való lekanyarodást. Gyömrő határában van egy rétes vidék, bal kéz felől egy kis emlékművel, majd kétfelől kis erdő, amelyet elhagyva jobb felé a Töves majornak nevezett rész látható, ahol balra, az Alex penziónál nyílik autós bejárat. Autóbusz Budapestről az Örs vezér teréről indul minden óra 45 perckor Monorra. Ez is megáll a gyömrői református templomnál, de menetideje majdnem egy óra, így csak az Örs vezér tere, illetve Rákoskeresztúr környékéről indulóknak éri meg ezzel közlekedni.
S z á l l á s
Szállást a templomtól 3—4 percre tudunk biztosítani. A diákotthon, ahol laknánk, a Teleki Kastély épületében van nyugodt, csöndes helyen. A hosszú elhanyagoltság után kívülről szépen helyreállított kastély belül semmit sem mutat egykori arculatából, de rendezett, 6—8 ágyas, tágas szobái rendelkezésünkre állnak (részben egyszintes, részben emeletes ágyakkal, középen asztallal), ágyneművel-törülközővel együtt. A folyosókon kellő számban találhatók mosdók, fürdőszobák. A kastély közepén mindkét emeleten van egy-egy igen tágas helyiség, amely alkalmas próbák, elmélkedések és egyéb összejövetelek megtartására. A vendéglátók az alagsori ebédlő helyett a földszinti „zsibongót” ajánlották föl a közös étkezésekhez (kérésre terítőket is adnak).
A kastély előtt van parkolási lehetőség. A templom a kastélytól gépkocsival csak nagy kerülővel közelíthető meg, gyalogosok viszont használhatják azt a keskeny utat, amely a két épületet közvetlenül köti össze, így a templom és a szállás között éjszaka is zavartalanul, gyorsan lehet majd közlekedni. A szállást nagyszerdán késő délután vagy este foglalhatjuk el és húsvétvasárnap délelőtt kell elhagynunk.
A költség éjszakánként és személyenként 1700 Ft, természetesen lehetőség van arra is, hogy egyesek csak egyik vagy másik éjszakára kérjenek szállást. Különösen indokolt lehet ez a nagyszombatról húsvétvasárnapra virradó éjszaka. Mivel a szállásigényeket pontosan le kell adnunk legkésőbb egy héttel a beköltözés előtt, kérjük, hogy aki eddig nem tette, legkésőbb feketevasárnapig (április 10.) jelentkezzék a káptalani e-mail címen vagy személyesen.
É t k e z é s
Ami az étkezést illeti, csütörtökön, pénteken és szombaton a böjti időszaknak megfelelő, hústalan, egyszeri ebédet tervezünk rendelni. Mivel csak melegítési lehetőségünk lesz, az ételadagokhoz eldobható evőeszközöket is kértünk. Egy adag ára 620 Ft, amelyhez 20 fő alatti létszám esetén további 70 Ft szállítási költség járul (ez az eddigi jelentkezések fényében kizártnak tekinthető). A főétkezésen kívül lehetőség lesz az egyéni igényeknek megfelelő hideg élelem beszerzésére reggelihez-vacsorához, de felajánlásokat (pl. kenyér, zöldség, tejtermékek, halkonzerv, innivaló) is szívesen fogadunk. A húsvét-reggeli vendégséget szeretnénk sonkával-tojással, viszonylag ünnepélyesen megtartani, ebben segítséget is örömmel fogadunk. Ha valaki tud és szeretne szigorúbb böjtöt tartani és lemondani egyik vagy másik ebédről, azt éppúgy legyen szíves jelezni, mint azt, ha bármilyen okból bőségesebb étkezésre van szüksége.
Kérjük, hogy a szállásigényekkel együtt az étkezésekkel kapcsolatos igényeket is adják le feketevasárnapig. A megfelelő költségeket a számlaszámunkra való átutalással fedezhetik (a „Közlemény” rovatban a „Nagyhét” szó feltüntetésével), illetve befizethetik a belvárosi szentmisék után. A szállásfoglalás és az ételrendelés miatt a befizetéseket is kérjük LEGKÉSŐBB FEKETEVASÁRNAPIG (április 10.) elintézni.
G y e r m e k e k
Szeretnénk megkönnyíteni, hogy minden helyzetű és életállapotú hívő akadálytalanul töltse Gyömrőn a szent háromnapot. Jeleztük, hogy idősebb vagy beteg, esetleg nehezen mozgó hívek szállításában szívesen segítünk, a szállás és étkezés dolgában készséggel figyelünk sajátos szempontokra. Örülnénk, ha kisgyermekes családok is minél nagyobb számban velünk lehetnének. Ennek érdekében biztosítjuk a gyermekek felügyeletét az éjszakai szertartások alatt, sőt igyekszünk rájuk szabott, az időszakban való elmélyülést segítő programokat (katekézis, próba, játék, húsvéti előkészületek) szervezni nekik. A nagyheti liturgia tartalmaz néhány olyan mozzanatot, amelybe 5—6 éves kortól a gyermekek bevonása nemcsak lehetséges, de kívánatos is. [A dologban három gyermekkel magam is érintett és érdekelt vagyok: könnyebb és természetesebb lenne, ha mások is mernék vállalni a teljes családdal való részvételt. F.M.]
N a p i r e n d
A szent háromnap szertartásainak sorát a szerdán este végzett, de már nagycsütörtökről szóló virrasztó zsolozsma nyitná és a húsvétvasárnap reggelén bemutatott nagymise zárná. Az egyes napok fő szertartásait délután-este celebrálnánk, némi szünettel ezeket követné a csak e napokra jellemző sötét zsolozsma, az officium tenebrarum vagy lamentáció imádkozása.
A nappali időszakot a zsolozsmahórák tagolnák három egységre: a délelőtt a liturgiára való előkészülettel telnék, azaz kórus- és asszisztenciapróbával. A helyben lakó hívek összetételének megfelelően a fölkészülés jellege alkalmazható, lehetőség van párhuzamos csoportok kialakítására kinek-kinek fölkészültsége szerint. A kora délutánt étkezésre és pihenésre szánnánk, ez az éjszakába nyúló szertartások miatt elengedhetetlen. Végül a főszertartások előtti időszakban lelkigyakorlatos elmélkedések, magyarázatok segítenék a gyümölcsözőbb részvételt.
A nagyhéthez kapcsolódó paraliturgikus elemek megszokott idejükben illeszkednének a napirendbe. Az egész időszak folyamán szeretnénk fönntartani a nyugodt, fegyelmezett, elmélyedésre alkalmas légkört az esti-hajnali időszakban teljes csönd megtartásával, egyébként pedig visszafogott, lényegre törő kommunikációval. A kastély természeti környezete (és a remélt jó időjárás) kedvez a félrevonulásnak, az egyéni imádságnak is. A tervezett időpontok (több szempont egyeztetésével) így alakulnának:
NAGYSZERDA (április 20.)
17.00: Megérkezés a szállásra, a templom berendezése, próbák
21.00: Nagycsütörtöki lamentáció17.00: Megérkezés a szállásra, a templom berendezése, próbák
NAGYCSÜTÖRTÖK (április 21.)
07.00: Príma
07.30: Gyakorlati megbeszélés, étkezés, tisztálkodás, stb.
09.00: Tercia és közös bűnbánati liturgia
10.00: Próbák, liturgikus fölkészülés
12.00: Szexta
12.30: Ebéd, rekreáció, pihenés
15.00: Nóna
15.30: Elmélkedés
17.00: Szentmise, az Oltáriszentség elrejtése, vesperás, lábmosás, oltárfosztás
19.00: Gyakorlati tennivalók, étkezés, tisztálkodás, stb.
20.00: Kompletórium, búcsúbeszéd-olvasás
21.00: Nagypénteki lamentáció
NAGYPÉNTEK (április 22.)
07.00: Príma
07.30: Gyakorlati megbeszélés, tisztálkodás, stb.
09.00: Tercia
09.30: Próbák, liturgikus fölkészülés
12.00: Szexta
12.30: Ebéd, rekreáció, pihenés
15.00: Nóna és keresztúti ájtatosság
16.00: Elmélkedés
17.00: Előszenteltek liturgiája (János-passió, kereszthódolat), vesperás, a szentsír megnyitása (innentől kezdve a nagyszombati vigíliáig szentsír-őrzés)
20.00: Gyakorlati tennivalók, tisztálkodás, stb.
20.30: Kompletórium
21.00: Nagyszombati lamentáció
NAGYSZOMBAT (április 23.)
07.00: Príma
07.30: Gyakorlati megbeszélés, étkezés, tisztálkodás, stb.
09.00: Tercia
09.30: Próbák, liturgikus fölkészülés
12.00: Szexta
12.30: Ebéd, rekreáció, pihenés
15.00: Nóna
16.00: Elmélkedés
19.00: Feltámadási szertartás (tűzszentelés, Exsultet, próféciák, keresztvízszentelés és keresztelés, allelujás szentmise), kompletórium egyénileg
22.00: Húsvéti matutínum, benne az Oltáriszentség előhozatala, feltámadási körmenet
HÚSVÉTVASÁRNAP (április 24.)
07.00: Príma
07.30: Szállás rendbetétele, tisztálkodás, stb.
09.00: Szentmise húsvéti misztériumjátékkal
11.00: Vendégség, hazautazás
M e g j e g y z é s e k
Nagycsütörtök délelőttjén lehetőség lesz részt venni a váci székesegyházban a szent olajok konszekrációjának miséjén. Aki szívesen ott lenne, kérjük, jelezze, hogy az autós közlekedést időben megszervezhessük. A szertartásokat alapvetően énekelt formában, tehát egy pappal, de jelentős asszisztencia és szkóla szolgálata mellett tudjuk végezni. Reméljük, de egyelőre nem ígérjük biztosan, hogy a nagyszombati vigíliát és a húsvéti nagymisét sollemnis formában, diákonus és szubdiákonus segédletével tarthatjuk meg. A belvárosi templomban a 12 órakor esedékes húsvétvasárnapi énekelt szentmise nem marad el, viszont a plébánia délelőtti nagymiséje és a hozzá csatlakozó körmenet miatt egy órával később, 13 órakor kezdődik.
A szertartások teljes anyagát nyomtatott kiadványként tervezzük a hívek rendelkezésére bocsátani, ehhez azonban szívesen fogadjuk anyagi támogatásukat, és a példányszám megállapítása érdekében is fontos tisztában lennünk a résztvevők várható számával. Végül szeretnénk hangsúlyozni, hogy a fönti tervezet kisebb-nagyobb részleteiben még módosulhat. Kérdésekkel-kérésekkel, módosítási javaslatokkal, segítő szándékukkal keressék meg a káptalan vezetőségének tagjait vagy írjanak az ismert elektronikus levélcímre.