A RÓMAI RÍTUS ÜNNEPE

A hagyományos római naptárban január 18-án van Szent Péter apostol római székfoglalásának ünnepe. Ezt a dátumot az 1962-es kalendárium már köznapként jelzi, Magyarország népe pedig ma egyébként is Árpádházi Szent Margitot ünnepli, úgyhogy feltehetjük a kérdést az — egyébként protestáns — költővel: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?”

A Cathedra S. Petri [később hozzátéve: Apostoli] Romae ünnepét IV. Pál pápa vezette be 1558-ban, és V. Szent Pius is megtartotta duplex ranggal, amely később duplex maiusra emelkedett. Péter apostol eredeti püspöki széke nem maradt fönn, sokáig azonban ennek hitték a Kopasz Károly császár által 875-ben VIII. János pápának ajándékozott pápai trónust, amelynek számára 1647 és 1653 között Gian Lorenzo Bernini készített csodálatos barokk ereklyetartót az új Szent Péter-bazilika apszisában, az ún. katedra-oltár fölé.

Szent Péter római püspök katedrájának ünnepét Boldog János római püspök, magát a barokk katedra-oltárt pedig Boldog János Pál római püspök alatt törölték el. A katedra-ereklyetartó szerencsés módon megmaradt, ma is látható.

És hogy mi köze ennek a régi kor árnyai által elhomályosított római liturgiához? Pius Parsch, a liturgikus mozgalom egyik apostola így fejti ki, nem sokkal az ötvenes években meginduló liturgikus reform előtt (Az üdvösség éve. Az egyházi év liturgiájának magyarázata. I: A karácsonyi ünnepkör, Budapest 1936, 393):

„Liturgikus életünk számára jelentős a mai ünnep. Eszünkbe jutott-e már, hogy egész liturgiánk tulajdonképen a római városi liturgia? Többnyire római helyi szenteket, római templomok fölszentelését ünnepeljük; sőt a stációs napokon évente százszor is végigvezet bennünket a liturgia Róma városán, hogy (lélekben) ott vegyünk részt a misén, Róma püspökével együtt. Mindez sürgeti, hogy mi is odakapcsolódjunk, hogy a római egyház saját püspökségünk legyen. Ezt kívánja a nyugati liturgia jelen fejlődési foka. Másként is fejlődhetett volna. Ha a liturgia az első három század irányában fejlődik tovább, akkor talán nekünk is volna saját patriarkátusunk és saját liturgiánk. Talán könnyebb volna akkor beleélni magunkat. Azonban számolnunk kell a meglevővel. Szükséges, hogy egyek legyünk a római egyházzal, hiszen a római község tagjai vagyunk. Honi templomunk gyakran egy római templommá tágul, s mi a római püspökkel ünnepeljük a szent titkokat. Így lesz számunkra a római liturgia meghitt jóbarát. Mi különbség van a mai ünnep, meg Péter-Pál ünnepe között? Ott az apostolt, Krisztus első földi helytartóját, a világegyház pápáját ünnepeljük. Ma pedig a római egyház püspökét, amely egyházba mi is be vagyunk kebelezve (ezért van a breviáriumban a püspökök zsolozsmája). Valamiképpen tehát római liturgiánk házi ünnepét üljük.”

Reméljük, hogy e bensőséges házi ünnepet — és a hozzá tartozó házi oltárt — Róma püspöke nemsokára visszaadja a római liturgia rendkívüli formájának.

R.Z.