2013. január 27.

Gyertyaszentelő és Balázs-áldás


Február 2-án, szombaton, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén 17 órai kezdettel tartjuk a gyertyaszentelést, körmenetet és szentmisét a Váci utcai Szent Mihály-templomban, sollemnis formában. Kérjük a híveket, hogy a megszentelendő gyertyákat hozzák magukkal, és a szertartás előtt adják át a ministránsoknak.
     A másnap, február 3-án, vasárnap, Szent Balázs püspök és vértanú napján szokott időben és helyen (déli 12 órakor, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban) kezdődő énekelt misén lesz mód Balázs-áldásban részesülnie annak, aki kívánja.

2013. január 22.

Hetvenedvasárnapi matutínum


2013. január 26-án, szombaton este 18 órai gyülekezéssel és 19 órai kezdéssel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát tartunk a Váci utcai Szent Mihály-templomban, hetvenedvasárnap ünnepéről. A szövegeket és dallamokat tartalmazó füzet a Gloria.tv-ről letölthető, illetve a helyszínen a szokásos módon, 300 Ft-ért megvásárolható.

2013. január 21.

Idén is lesz nagyhét!


Idén, az Úr 2013. esztendejében is bizonyára lesz régi rítusú nagyhét, amit reményeink és eddigi terveink szerint legalábbis idén is Gyömrőn tarthatunk meg, a már beváltnak mondható rendszerben, a Nepomuki Szent János titulusát viselő öregtemplomban, s a hajdani református kegyúri család (melynek segítségével épült fel egyébként a katolikus kisebbségnek a templom is, a 18. század végén), a Telekiek volt kastélyában megszállva.
     Még bőven azelőtt, hogy konkrétumokat tudnánk az idei nagyhét részleteiről, a tavalyi szervezési tanulságokból okulva szeretnénk időben emlékeztetni mindenkit, aki tervezi, hogy a nagyhét egészén vagy egy részén jelen lesz, hogy idén igen koránra, március 31-re esik a húsvétvasárnap. Ennek megfelelően a nagyhét a tavalyi menetrendet alapul véve a következőképpen tervezhető:

  • március 27. | NAGYSZERDA délután érkezés a helyszínre, este 21 órakor a nagycsütörtöki sötét zsolozsmával kezdetét veszi a szent háromnap; 
  • március 28. | NAGYCSÜTÖRTÖK;
  • március 29. | NAGYPÉNTEK;
  • március 30. | NAGYSZOMBAT;
  • március 31. | HÚSVÉTVASÁRNAP — a reggeli húsvétvasárnapi mise után hazaindulás.
     Ezekkel a dátumokkal érdemes számolnia tehát annak, akinek szükséges előre terveznie, hogy szabaddá tehesse magát az érintett napokon, és részt vehessen a legfontosabb ünnepen és a legfontosabb közös ünneplésben.
     Aki már előre biztosan tudja, hogy az egész hétre vagy valamely napokon jönni kíván, kérjük, jelezze előzetes részvételi szándékát a
capitulumlaicorum[kukac]gmail.com e-mail címen (vagy a belvárosi misék előtt és után a sekrestyében), hogy a létszámot illetve egyebeket nagyjából előre kalkulálhassuk. Előzetesen jelentkezni folyamatosan lehet, a végleges, már pontos adatokkal szolgáló majdani meghirdetésig is.
     A nagyhét szertartásai természetesen nyilvánosak, minden érdeklődőt, aki akár egyes napokon, akár a hét folyamán végig jönni kíván, szeretettel várunk!

2013. január 7.

Liturgikus témájú ismeretterjesztő előadássorozat


A 2012. évi Szent Mihály-napi mátraverebély-szentkúti zarándoklatot és ünnepélyes püspöki misét előkészítő, érdeklődéssel kísért előadás folytatásaként 2013. január 16-án, szerdán ismeretterjesztő előadássorozatot kezd a laikus káptalan klerikus protektora, Ft. Kovács Ervin Gellért premontrei atya Szakralitás és ritualitás a szent liturgiában címmel.
     A nyitó alkalom helyszíne a pesti ferencesek közösségi terme (Szent Ferenc terem, Budapest V., Ferenciek tere, a templomtól jobbra lévő rendházban, kapu az utcáról — megközelíthető a templom főbejáratától jobbra eső folyosóról vagy a Kárpátia udvarból), a kezdés ideje: 18 óra. Az előadásra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

2013. január 1.

Vízkereszti szertartásaink


2013. január 5-én, szombaton, 18 órai kezdettel kerül sor idén a vízkereszti matutínumra. A zsolozsmát immár hagyományosan a gödöllői premontreiek templomában végezzük a Csillagjátékként ismert liturgikus dráma közbeiktatásával. A matutínum szövegét és kottáit tartalmazó füzet letölthető a Gloria.tv oldaláról, de korlátozott számban a helyszínen is igyekszünk biztosítani (ha valaki saját példányt szeretne, a készlet erejéig a szokott áron, 300 Ft-ért lehet megvásárolni).
     2013. január 6-án, vasárnap, vízkeresztkor, Urunk megjelenésének ünnepén (epiphania Domini), mely idén vasárnapra esik, a budapest-belvárosi Nagyboldogassszony-főplénániatemplomban tartunk ünnepélyes szentmisét a szokott déli 12 órai kezdettel, a 2013-as esztendő mozgó ünnepeinek kihirdetésével és vízszenteléssel. Aki a szenteltvízből haza kíván vinni, alkalmas edényről gondoskodjék.
     Hirdetjük továbbá, hogy a vízkereszti időszakban lehetőség lesz otthonaink éves megszentelésére. Időpontot Kovács Ervin Gellért atyával személyesen lehet egyeztetni a vasárnapi belvárosi misék előtt és után.