2013. július 30.

A zsolozsmatábor után

Metszet az 1540-es kiadású pálos breviárium
pszaltériumának nyitóoldaláról


A múlt héten (21—27.) lezajlott szombathelyi tábor sokakban fölkeltette vagy megerősítette az érdeklődést a zsolozsma elmélete és gyakorlata iránt. Mivel a délelőtti, legföljebb másfél órás stúdiumokon nem volt lehetőség minden kérdésre kitérni, azt ígértem, hogy hazaérkezve adok egy első szakirodalmi tájékoztatást azoknak, akik utána szeretnének olvasni a témának általában, vagy egyes részletkérdéseknek.
     Én magam minden második vagy harmadik évben két féléves egyetemi kurzust tartok a zsolozsmáról a Régi Zeneakadémián (Bp. VI., Vörösmarty u. 34.), általában pénteken délutánonként, de mindenre kiterjedő jegyzetet még nem írtam. A legteljesebb, és a nem kifejezetten tudományos érdeklődésű közönségnek talán a leghasznosabbak a Vesperale Carmelitanum-hoz írt bevezető magyarázataim, melyek közlését folytatásokban egykor a blogon is elkezdtem, folyóiratcikként pedig a világhálón is elérhetők, itt.
     A vesperásból hiányzó, és ezért ott nem tárgyalt kérdések lényegében a matutínum olvasmányait és responzóriumait érintik. Ami ezeket illeti, a magyarországi zsolozsmalekcionáriumról szóló, eddig kétrészes tanulmányom részletes, de remélhetőleg közérthető bevezetést nyújt a témába, a patrisztikus szövegek liturgikus használatáról pedig egy irodalomelméleti szempontú írásomat tudom ajánlani. Mindezek megtalálhatók ezen az oldalon (alul). 
    Ugyanitt olvasható, illetve innen tölthető le az ádventi és a karácsonyi zsolozsma kiadásához készült bevezetőm, illetve öt forrásközlés, amely bevezetővel és kommentált fordítással mutatja be a zsolozsma végzésének ceremoniális (szolgálattevők, terek, tárgyak, mozgások) vonatkozásait. Az ugyanott megtalálható Liturgikus könyvek című írásom részletes eligazítást ad gyakorlatilag az egész liturgia, de azon belül a zsolozsma szerkezetéről és könyveiről.
    A zsolozsmáról szóló magyar nyelvű szakirodalom klasszikusa Szunyogh Xavér Ferenc OSB könyve, amely lelkiségi szempontból kiváló, és azoknak, akik nem idegenkednek a Prohászka-korabeli, némiképp patetikus egyházi stílustól, fölemelő olvasmány lehet. Mindazonáltal a benne foglalt történeti adatok és a korabeli római breviáriumhoz kötődő részletek (főleg tehát a második kötet) kevéssé időszerűek, ami pedig az azóta túlságosan is megvalósult, Pius Parsch szellemében fogant reformjavaslatokat illeti, egészen feledhető (pontosabban: bár az lenne…). A teljes szöveg elérhető a világhálón, itt.
    Rövidebb, de tárgyilagosabb és biztos szakmai alapokon áll Dobszay László tankönyve, amely remekül ötvözi a bensőséges liturgikus érzéket és a szerkezeti, történeti érdeklődést. A szerzőnek egyébként fő kutatási területe volt a zsolozsma, így számos folyóiratcikke és kötetbe rendezett tanulmánya tarthat még számot érdeklődésre. A legalapvetőbb jutányos áron megrendelhető a Magyar Egyházzenei Társaság webáruházában.
    Nemzetközileg méltán számít alapműnek Pierre Batiffol könyve, amely az eredeti francia változatban és angolul is hozzáférhető.
    Közel egykorú vele a német klasszikus, Suitbert Bäumer OSB műve. Hasonmás kiadásának köszönhetően nem tölthető le szabadon, viszont megrendelhető a Nova & Vetera kiadótól, amely manapság az egyházi tudomány számos más remekművét is megmenti a feledéstől.
    Újabb, a reformszellemtől már nem érintetlen, de történetileg néhol megbízhatóbb munka Robert Taft SI könyve, amelyet ma talán a legtöbbet idéznek. Taft mint bizánci archimandrita kevéssé fogékony a nyugati liturgiatörténetre, munkáját inkább a keleti zsolozsmahagyomány iránt érdeklődőknek ajánlom, bár főként az ókeleti (szír, kopt, örmény) zsolozsma esetén nélkülözhetetlennek tűnik a tereptapasztalat, amely sokszor és tanulságosan eltér a könyvekben rögzített zsolozsmától. A könyv angol kiadása részlegesen olvasható a világhálón, illetve megrendelhető a kiadótól.
     Jelenleg csak antikvár példányként szerezhető meg a XX. század második felének másik „zsolozsmológiai” szakmunkája, Pierre Salmon francia nyelvű könyve, amelynek két kiadása egyszersmind a II. vatikáni zsinatot is közrefogja, de még megelőzi a zsolozsma újabb radikális reformját.
     Végül Gregory DiPippónak egy nemrégiben közzétett, kiváló internetes cikksorozatára szeretném fölhívni a figyelmet. DiPippo a II. vatikáni zsinatot megelőző XX. századi liturgikus reformok jeles kritikusaként ismert, a X. Pius-féle zsolozsmareform után a nagyhét XII. Pius, majd a római pontifikále XXIII. János alatt bekövetkezett reformjától sem tartotta vissza szellemi bonckését. A római breviáriumról szóló sorozata az amerikai tudományosság jó szokása szerint az alapfogalmaktól indul, majd a tridenti zsinatot megelőző állapotoktól kalauzol végig a nyugati zsolozsma újkori történetén, egészen a XX. század elején bekövetkező, a hagyománnyal való végleges szakítást jelentő reformig. A sorozat tartalomjegyzéke és linkgyűjteménye itt található.
 
Földváry Miklós