2014. június 29.

Költözés, nyári tábor és Dominus est (frissítve!)


KÖLTÖZÉS | A belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban zajló átalakítási munkálatok miatt előre láthatólag ez év karácsonyáig a belvárosi főplébánia teljes liturgikus élete átköltözik a Váci utcai Angolkisasszonyok (Szent Mihály, a képen) templomába (47/B.). A római rítus hagyományos formájában a vasárnapi énekelt misék rendje változatlan, 12 órakor kezdődnek az új helyszínen is.  

NYÁRI TANULMÁNYI TÁBOR | Frissítve! Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezzük nyári liturgikus tanulmányi táborunkat, hagyományos nevén a „latintábort”, amelybe szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket. A tábor programjának gerincét a zsolozsmahórák és szentmisék mellett maguk a stúdiumok adják, ezek keretében Földváry Miklós liturgiatörténész idén „Liturgiatörténet és liturgikus megújulás” címmel tart napi előadásokat. A stúdiumok témájából egy kis tematikus ízelítő: történelmi örökség aktualitása; hagyományőrzés és reform; szent nyelv; részvétel; klerikusok és laikusok; a liturgia mint életforma; misén kívüli rítusok.
     Miután a gyömrői kastélyban működő kollégium szállásfoglalásunkat műszaki okokra hivatkozva váratlanul lemondta, kénytelenek voltunk liturgikus tanulmányi táborunk megrendezésére igen rövid időn belül más helyszín után nézni.Végül sikerült Vácott a piaristáknál új helyszínt találni. Eredetileg is Vácott kerestünk helyet, tehát a változás tulajdonképpen örömteli, az új helyszín mind a megközelíthetőség, mind a kínálkozó programok változatossága miatt előnyösebb.Elnézést kérünk azoktól, akiknek ez a változás esetleg kellemetlenséget okoz. A helyszín mindenképpen jobb, a szállás valamivel drágább. Ismételten bátorítjuk azokat, akiknek anyagi nehézséget jelentene a táborban való részvétel, hogy jelentkezéskor a lentebb megadott email-címen jelezzék támogatási igényüket.A tábor időpontja, tematikája, a jelentkezés és fizetés módja változatlan.
     Kérjük, hogy a jelentkezéskor egyben tájékoztassanak minket arról is, rendelkeznek-e már a Diurnále-Nokturnále páros zsolozsmáskönyvvel (ezeket a tavalyi táborban használtuk először). 
     Időpont | 2014. július 21–26. (hétfő–szombat) — úgy tervezzük, hogy már vasárnap (20-án) kora este lemegyünk Vácra, hogy a hétfői napot is teljes egészében ott tudjuk tölteni.
     Helyszín, szállás | Vác, Piarista Gimnázium és Kollégium — két kollégium van: egyik a fiúk kollégiuma (30 fős) (4, 6, 8 ágyas hálók) (cím: Vác, Konstantin tér 6.), másik a lánykollégium (15-16 fő) (4 és 6 ágyas hálók). A két kollégium egy épületegyüttesben található. Mindkettőben a szállás költsége éjszakánként és fejenként 2000 Ft. Természetesen lehetőség van arra is, hogy aki csak rövid időre tud eljönni, csupán egyik vagy másik éjszakára kérjen szállást.
     A szentmisék és egyes zsolozsmahórák a piarista templomban lesznek.
     Utazás | Vonattal vagy autóval — Vonat a Nyugati pályaudvarról hétköznap fél óránként indul Vácra; elsősorban a zónázó vonatot ajánljuk, melynek menetideje csupán fél óra (nappali időszakban óránként indul).
     Étkezés | A szállástól néhány lépésre lévő Apor Vilmos Főiskola étkezőjében; minden napra rendelhető meleg ebéd, melynek ára adagonként 800 Ft (két fogás), továbbá hideg reggeli 300 Ft-ért és meleg vacsora 600 Ft-ért (egy fogás). Az első közös étkezés a hétfői reggeli, az utolsó pedig a szombati ebéd lesz (vasárnap érkezők vacsorájukat hozottból oldhatják meg).
     Programok | A kötött programokon túl (szentmise, zsolozsma, stúdiumok) az alábbiak várhatók, lehetségesek: Kovács Ervin Gellért atya előadása; énekóra; séták Vácott és környékén; kirándulások stb.
     Jelentkezés és fizetés | Mivel a szállás- és étkezésigényeket le kell adnunk egy héttel a beköltözés előtt, kérjük, hogy legkésőbb július 15-ig adják le a jelentkezésüket (a kudari.eniko[kukac]gmail.com címen). A költségeket az alábbi számlaszámra történő befizetéssel téríthetik meg: Csontos Gergely [CLSMA], AXA Kereskedelmi Bank Zrt. 17000019-12263493 (a „Közlemény” rovatban a „latintábor” szó feltüntetésével) vagy a vasárnapi szentmisék után személyesen is van lehetőség a költségek megfizetésére.
     Végül szeretnénk bátorítani azokat, akiknek anyagi nehézségét jelentene a táborban való részvétel, hogy a jelentkezéskor a lentebb megadott email-címen jelezzék támogatási igényüket, egyszersmind kérjük, hogy akik megtehetik, támogassák mások táborozását! Ilyen célú felajánlást köszönettel fogadunk akár a fenti számlaszámon, akár személyesen.
     A táborral kapcsolatos kérdéseket és a jelentkezéseket várjuk az alábbi e-mail címen: kudari.eniko[kukac]gmail.com —  jelentkezéskor szíveskedjenek pontosan feltüntetni az alábbiakat: név, email-cím, mobilszám (vagy vezetékes); mely éjszakákra kérnek szállást és hány főre; mely napokra, hány főre, milyen étkezést (reggeli-ebéd-vacsora) kérnek; szükség esetén egyéb megjegyzés.

DOMINUS EST | Örömmel tudatjuk, sokak támogató aláírásának és többszöri kérésünknek köszönhetően a Szent István Társulat ismét kiadta, így most újra kapható Athanasius Schneider püspök úr Dominus est című könyve a szentáldozásról (fordította: Kovács Ervin Gellért OPraem).

2014. június 22.

Időszerű | A bérmálás rendjének változatai

A X. századból való poitiers-i pontifikále (Arsenal Ms. 227)
bérmálási ordójának második oldala (213v)
Az egyházi év eseményeinek szokásos rendjéhez igazodó, egy-egy kapcsolódó témát mélyebben körüljáró anyagokat ajánló cikksorozatunk aktuális darabja a bérmálás rendjének a nyugati liturgikus hagyományban elterjedt változataival foglalkozik.

—————————
A bérmálás rendjének változatai

Néhány évvel ezelőtt közöltük a bérmálás rendjének fordítását némi kommentárral az 1595-ös, első „tridenti” Pontificale Romanum szerint. A római rítus helyi változatai iránti érdeklődésünk jegyében most hasznosnak látszik betekintést adni azokba a kutatásokba is, amelyek a „tridenti” ordó előtti állapotokat tárják föl és rendszerezik. A bérmálás mint a legrövidebb főpapi ordó alkalmas bevezetést jelent a téma iránt érdeklődőknek.
     Mint az a történészek körében közismert, a "tridenti" pontifikále (PR) közvetlen leszármazottja a XIII. század végén Guillelmus Durandus által összeállított pontifikálénak (PGD), amelyet az avignoni pápai udvar is magáévá tett, majd a következő évszázadokban hatékonyan terjesztett egész Európában. A PGD a Róma-városi (PR12, PRC) és az Európa központi kontinentális területein legbefolyásosabb német-római (PRG) típusú szertartásrendek szintézisét nyújtja, de Durandus származásának (Béziers) és püspöki székhelyének (Mende) megfelelően erős dél-francia színezettel, amely az ibériai liturgikus hagyományokkal áll szoros rokonságban.
     Az ordó jellegzetesen állandó elemei érzékeltetik, hogy mit tekinthetünk a római liturgia lényegi egységének, a különbségek pedig fölhívják a figyelmet azokra a részletekre, amelyek egy-egy változatnak helyi vagy táji jelleget kölcsönöznek. E két tényező kölcsönhatását tanulmányozva végül megragadhatóvá válik az a folyamat, amely az általunk is használt gyakorlathoz vezetett. Az anyaggyűjtés itt, az adatok rendszerezése itt érhető el, végül itt egy ismeretterjesztő esszében (Régiók, történelem és önazonosság a középkori Európában: A liturgiatörténet tanúsága) mutatjuk be a kérdésfeltevést és a munkamódszert, éppen Durandus pontifikáléjának apropóján.

FM

2014. június 16.

Úrnapja, bérmálás és Keresztelő-matutínum

Úrnapi körmenet, 1680 körül (Cuzco, Peru)
  • ÚRNAPJA | 2014. június 19-én, csütörtökön lesz Krisztus Legszentebb Testének ünnepe (festum SS.mi Corporis Christi), amelyről hagyományos rítusú ünnepélyes szentmisét és körmenetet tartunk — az előzetesen hirdetettnél korábban — 17 órai kezdettel a Belvárosi Szent Mihály-templomban (Váci utca 47/B.). Ehhez kapcsolódó hír, hogy az éveken át megszokottal ellentétben az Úrnapjára következő vasárnap (június 22.) a déli hagyományos rítusú énekes mise nem egy órával később, hanem 12 órakor kezdődik (elmarad ugyanis az a körmenet, amely miatt későbbre szokott kerülni.
  • BÉRMÁLÁS | 2014. június 21-én, szombaton lesz Vácott, a Karolina-kápolnában az immár hagyományosnak mondható évenkénti régi rítusú bérmálás (ez alkalommal 6 bérmálandó számára) és szentmise. A bérmálást Varga Lajos püspök úr, váci segédpüspök végzi, majd Gonzága Szent Alajosról mond misét. A szertartás kezdete 15 óra 30 perc (várható időtartama ~ 2 óra). A Karolina-kápolna Vácott a székesegyház szomszédságában, a Gasparik utcában található, a vasútállomástól gyalog negyedórányi távolságra.

2014. június 3.

Pünkösdi szertartásaink


Urunk mennybemenetelének (Ascensio Domini) nyolcada után a Szentlélek eljövetelét (Pentecostes) ünnepeljük, mégpedig három egymást követő szakaszban és napon:
  • 2014. június 7-én, szombaton 17 órakor kezdődik a vigíliaszertartás, mely alapvetően a nagyszombati vigília ismétlése, majd rögtön a szentmise, azt követően pedig (19 óra  körüli kezdettel) egynokturnusos ünnepi virrasztó zsolozsmát tartunk (anyaga letölthető a Gloria.tv honlapjáról). Helyszín a Váci utcai Szent Mihály-templom, a szertartás várhatóan 21 óra 30 körül ér véget;
  • 2014. június 8-án, pünkösdvasárnap a szokott időben, déli 12 órakor lesz az ünnepi mise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér);  
  • 2014. június 9-én, pünkösdhétfőn ugyancsak délben, 12 órakor kezdődik a mise, helyszíne szintén belvárosi Nagyboldogasszony-templom.
Az esemény Facebook-oldala