2018. február 13.

Nagyböjti matutínum


     Nagyböjt első vasárnapját a szokásos módon zsolozsmával is ünnepeljük. Az elővételezett matutínum 2018. február 17-én, szombaton 19 órakor a Váci utcai Szent Mihály-templomban. Nyomtatott füzeteket a készlet erejéig a helyszínen a szokásos módon rendelkezésre bocsátunk. A zsolozsma nyilvános istentisztelet, minden részt venni szándékozót szeretettel látunk.
     2004-ben ezen a napon, a nagyböjt első vasárnapját megelőző napon kezdődtek az esztergomi rítusú matutínumok, azaz immár 14 éves töretlen hagyományra tekintenek vissza.
     A legközelebbi zsolozsmák március 28–30. között lesznek a Váci utcai Szent Mihály-templomban, a hagyományos rítusú nagyhét keretein belül (a részletek erről itt várhatók).
     Emlékeztetőül a hagyományos böjti fegyelem szabályai.

2018. január 23.

Hetvenedvasárnapi matutínum


2018. január 27-én, szombaton este 19 órai kezdettel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát tartunk a Váci utcai Szent Mihály-templomban a hetvenedvasárnap ünnepéről, mely egyrészt a nagyböjtre készülő böjtelő kezdetét jelenti (a liturgiában a pap lilába öltözik, ünnepek kivételével elmarad az Alleluja és a Gloria), másrészt az éves bibliaolvasás kezdete a zsolozsmában, szentírási és patrisztikus olvasmányainak témái pedig a teremtés és a bűnbeesés története körül forognak. 
     A virrasztó zsolozsma szövegeit és dallamait tartalmazó füzet a Gloria.tv-ről letölthető, illetve a helyszínen a szokásos módon, korlátozott készleteink erejéig rendelkezésre bocsátjuk. 

2018. január 1.

Vízkereszti matutínum



     2018. január 5-én, péntek este 19 órai kezdettel végezzük a Váci utcai Szent Mihály-templomban a vízkereszti matutínumot. Füzet korlátozott számban lesz a helyszínen is, illetve a szokott helyről letölthető.