Ritual was once the overall template of our written, built, material, and musical heritage. This very fact hampers its research for its own sake. While almost all disciplines investigating Europe’s past have been in contact with it, few have attempted a comprehensive approach. I aimed, therefore, to develop a new discipline, historical-comparative liturgiology, and a professional workshop behind it.
Trained as
a classical scholar and dedicated to the ancient cultures of the Mediterranean,
I turned to the Latin Middle Ages and especially its ritual life. I owe a great
deal to my predecessors in musicology and philology, who made the research of
liturgical evidence in Hungary outstanding, and also to my students who joined
my initiative; without their persistence, no breakthrough would have been
possible. Our academic circle was consolidated from the early 2000s onwards
with the help of successive grants with increasing budgets. The ELTE Eötvös
Loránd University formally established the Research Group of Liturgical History
in 2015 but could not allocate permanent financial resources and personnel. In
this situation, the Momentum program provided indispensable help. Its impact
can be measured first and foremost in the explosive growth of the database we
have developed, the number and prestige of our contributors’ publications, and
the international renown of our activity.
Our project, completed last year, combined research of national interest with another on the entire European liturgical past. The Hungarian question focused on the small number of early manuscripts: how are they related to their high medieval and early modern descendants; to what extent is the tradition continuous; can we speak of national features; in what and to what extent prove they specific against the wider European backdrop? The international question expanded, in fact, this last aspect: which elements of the liturgy do vary in space and time; what is their range of diversity; and what is the frame of reference within which the specificity of a particular age or institution shows off?
The answer
was a synthesis of field experience and technology, approaches on a micro and a
macro scale. We published the earliest Hungarian evidence and most of the later
sources in editions, and even reconstructed the ancient Esztergom Use as far as
possible. In parallel, we have created Usuarium, the largest digital
library and database of Latin service books worldwide, facilitating the
comparative study of every bit of ritual across Europe. Quantitative analysis
is supported by statistical evaluation and mapping of structured datasets.
The results
can be summarised as follows: (1) The historical continuity and spatial extent
of the Esztergom Use, the backbone of the Hungarian tradition, is exceptional.
Its outlines were already established in the age of King St Stephen I, and its
creation can be traced back to a single compiler or workshop with a distinct
taste and cultural horizon. (2) The distinctive features of a particular custom
can only be identified if the full spectrum of variations is known. This
requires, on the one hand, the digital processing of a representative amount of
proportionately selected source material and, on the other hand, a syntax
capable of encoding all the information. (3) The medieval liturgy must not be
conceived as a genetic lineage or as a history of centre and periphery.
Instead, it should be interpreted as a historical interaction of parallel and
enduring uses of equal rank.
This goes beyond history. A typical problem of our time is the lack of transition between the global village and its fragmented subcultures: lasting human-scale communities whose cohesion is fuelled by powerful and pervasive rites that require a serious investment of knowledge and energy. Moreover, narratives that compare national and European belongings as close yet differentiated are painfully rare in our public life. Insights into our liturgical past prove inspiring from both perspectives.
Rítus, történelem, identitás
Valaha a szertartási élet volt írott, épített, tárgyi és
zenei örökségünk összefoglaló területe. Önmagáért való kutatását éppen ez
hátráltatja. Szinte minden, az európai múlttal foglalkozó tudományszak
érintkezik vele, de átfogó megközelítésére kevesen vállalkoznak. Célom ezért
egy módszereiben új tudományszak, a történeti-összehasonlító liturgiatudomány
és a mögötte álló szakmai műhely kialakítása volt.
Ókortudósként, a Mediterráneum ősi kultúráit kutatva
fordultam a latin középkor, azon belül a szertartási élet felé. Sokat
köszönhettem az elődöknek, akik Magyarországon a zenetudomány és a filológia
terén kimagaslóvá tették a liturgikus forrásanyag kutatását, és azoknak a
tanítványiamnak, akik csatlakoztak kezdeményezésemhez: kitartó szorgalmuk
nélkül az áttörés nem lett volna lehetséges. Szakmai körünk a 2000-es évek
elejétől kezdve szilárdult meg növekvő költségvetésű pályázatok segítségével.
Az egyetem 2015-ben hivatalosan is létrehozta a Liturgiatörténeti
Kutatócsoportot, de állandó anyagi forrást és személyi állományt nem állt
módjában elkülöníteni. Ezen segített a Lendület-támogatás, amelynek hatása
mindenekelőtt az általunk kidolgozott adatbázis robbanásszerű fejlődésében, a
közreműködők publikációinak számában és rangjában, illetve munkánk nemzetközi
elismertségében volt lemérhető.
Tavaly lezárult projektünk nemzeti érdeklődésű kutatást
kapcsolt össze a teljes európai liturgikus múltra irányuló kutatással. A magyar
kérdés a csekély számban fönnmaradt korai szerkönyvre irányult: milyen
kapcsolatban állnak érett középkori és a kora újkori leszármazottaikkal,
mennyiben folytonos a hagyomány, beszélhetünk-e nemzeti jellegzetességekről, mi
és milyen mértékig sajátos bennük a tágabb európai környezethez képest? A
nemzetközi kérdés voltaképpen ez utóbbit bontotta ki: a liturgiának mely elemei
és milyen mértékig változnak térben és időben, mi az a viszonyítási rendszer,
amelyen belül egy-egy kor vagy intézmény sajátosságai megmutatkoznak?
A válaszhoz tereptapasztalat és technológia, mintegy a
„mikro” és a „makro” léptékű megközelítés szintézise vezetett.
Szövegkiadásokban dolgoztuk föl a korai magyar emlékanyagot és a későbbi
források nagy részét, sőt a mai lehetőségekhez képest rekonstruáltuk az ősi
esztergomi úzust. Ezzel párhuzamosan létrehoztuk az Usuarium-ot, a latin
szertartáskönyvek világviszonylatban legnagyobb digitális könyvtárát és
adatbázisát, amelynek segítségével minden földolgozott szertartástípus minden
részletét egész Európát lefedő összehasonlító vizsgálatnak tudjuk alávetni. A
mennyiségi elemzést a strukturált adatok statisztikai értékelése és térképes
megjelenítése támogatja.
Az eredmények így foglalhatók össze: (1) A magyar hagyomány
gerincét alkotó esztergomi úzus történelmi folytonossága és térbeli kiterjedése
kivételes. Alapvonalaiban már az István-korban létrejött, megalkotása egyetlen,
határozott ízléssel és műveltséggel bíró személyre vagy műhelyre vezethető
vissza. Minden magyar liturgiaváltozat e közös örökségből merít. (2) Valamely
szokásrend egyéni vonásait csak a változatok teljes spektrumának ismeretében
lehet azonosítani. Ehhez egyrészt arányosan válogatott és statisztikai
nagyságrendű forrásanyag digitális földolgozására van szükség, másrészt az
adatok mindegyikét kódolni képes szintaxisra. (3) A középkori liturgia nem
ragadható meg leszármazási sorként vagy központ és perifériák történeteként,
hanem úgy értelmezendő, mint egymással párhuzamos, tartós és egyenrangú úzusok
története és kölcsönhatása.
Mindez túlmutat a történelmen. Korunk jellemző problémája a
globális falu és a töredezett szubkultúrák közti átmenet hiánya: olyan tartós
és emberléptékű közösségeké, amelyeknek összetartozását erőteljes, komoly
tudást és energiabefektetést igénylő rítusok táplálják. Hazai közéletünkben
ritkák azok a narratívák, amelyek a nemzeti és az európai identitás kapcsolatát
szorosnak, mégis differenciáltnak mutatják. Liturgikus örökségünk föltárása
mindkét szempontból megvilágítónak bizonyul.