« In conspectu angelorum psallam tibi: adorabo ad templum sanctum tuum. »
2007. szeptember 21.
ÜLÉSREND ÉS SZEREPOSZTÁS A ZSOLOZSMÁKON
Amint ígértem, az idei Szent Mihály-naptól kezdve megpróbálok állan-dósítani néhány dolgot a szereposztással és az ülésrenddel kapcsolatban. Az ülésrend mindig ugyanaz lesz, amint alább láthatjátok (levélben képen is elküldtem), de alkalomról alkalomra tükörben megfordul. Vagyis ha „archichorus in cornu epistolae”, akkor a celebráns, a dignitások és társaik félkara a leckeoldalon (jobbról, elvileg délen) van, ha viszont „archichorus in cornu evangelii”, akkor ugyanők fordítva, az evangéliumoldalon foglalnak helyet. A celebráns – hogy a kar énekét erősítse, és ne vonja ki a karból az akolitusokat, illetve pluvialistákat – „in prima sede chori”, vagyis az archichorus második stallumsorának közepén helyezkedik el. Ha valaki a rendes tagok közül hiányzik, a helye betöltetlen marad. Legyetek szívesek megjegyezni a helyeteket, vagy ha nem tartjátok megfelelőnek, beszéljük meg a szükséges módosításokat!
[Félkaronként két stallumsor van, mindegyikben soronként öt stallum. A hátsó sorokban a férfiak, az elsőkben a nők ülnek. Az archichorus második (hátsó) sora a szentélytől távolodva: F.M., K.K., K.E., R.B., R.Z. Az archichorus első sora a szentélytől távolodva: H.A., K.R., S.Á., N.S., F.J. A szemközti oldal második (hátsó) sora a szentélytől távolodva: Á.P., J.P., V.L., Cs.G., G.G. Ugyanott az első sor: M.J., B.É., V.A., P.J., Sz.Á.]
A szereposztás szintén állandósul az eddig megszokott formában. A celebráns – ha jelen van –, a tiszteletbeli prépost (K.E.), ha nincs jelen, akkor a dékán (F.M.), kivéve, ha klerikus vendégünk van. A korátorok az éneklőkanonissza és helyettese (F.J. és Sz.Á.). Az akolitusok az őrkanonok (K.K.) és egy általa kijelölt férfi (kijelöléséről az őrkanonok gondoskodjék). Ha van jelen a tiszteletbeli préposton kívül másik klerikus, akkor az első pluvialistának öltözik be, mellette pedig egy másik klerikus vagy egy laikus (lehetőleg nem a karból) második pluvialista lesz. Ilyenkor a szentélyben ülnek, az archichorusban pedig kimarad a „prima sedes chori”. A turifer az őrkanonok helyettese (J.P.). A szertartó a külkapcsolati kanonok (R.Z.). A felolvasó a páratlan olvasmányoknál az olvasókanonok helyettese (Á.P.), a párosaknál a lektor (F.M.), a 9. olvas-mánynál a celebráns. Az előintonálásokat a celebráns kezdi, majd félkaronként váltakozva távolodunk a szentélytől a második stallumsorban, vagyis 1. antifóna: K.E./F.M., 2. antifóna: Á.P., 3. antifóna: F.M., 4. antifóna: J.P., 5. antifóna: K.K., 6. antifóna: V.L., 7. antifóna: R.B., 8. antifóna: Cs.G., 9. antifóna: R.Z. A Te Deum, a himnusz és a Benedictus-antifóna a celebránsé, a laudes antifónái a matutínum beosztása szerint haladnak 1–5-ig. Aki bizonytalanul énekel, az intonálásokat gyakorolja előzőleg egy nála ügyesebb énekes segítségével! Ha valaki hiányzik, helyette a saját félkarából mindig az olvasókanonok vagy helyettese intonál. Ha a dignitások közül hiányzik valaki, időben jelöljön ki alkalmas és megbízható helyettest!
A szertartások kezdetén a rendes tagok processionaliter vonulnak be kettes sorban, az ülésrendnek megfelelően. Előbb a nők, utóbb a férfiak, legvégül a celebráns. A szentélyhez érve egymást nem várják meg, hanem párosával térdet hajtanak, és a helyükre mennek, ahol megállnak. Kivonuláskor a plánumon föláll az oltár felé fordulva a turifer és a szertartó, előttük a két akolitus, majd a celebráns. A szertartó jelére térdet hajtanak, befelé megfordulnak, fejet hajtanak előbb az archichorusnak, utóbb a másik oldalnak, és a szertartó vezetésével kimennek. Utánuk a korátorok egymás mellett térdet hajtanak, és kivonulnak. Őket követi – mindig párosan térdet hajtva – a kar többi tagja, de már nem processionaliter.
Egy hét múlva, pénteken este 6 órától Nényei Sára kb. fél órában ismerteti Szent Mihály ünnepét és liturgiáját az Angolkisasszonyoknál a Ward Mária-teremben. Aki teheti, jöjjön el! Fél órával később megkezdjük a matutínum előkészületeit, majd pontosan 7 órakor elkezdjük a szertartást. Azok a férfiak, akik szívesen gyakorolnák az ünnep énekanyagát, keressenek meg e-mailben vagy másként, hogy időpontot egyeztessünk! Remélem, semmi fontosat nem hagytam ki.
A közeli viszontlátásra: F.M.
2007. szeptember 18.
ÜNNEPÉLYES SZENTMISE A PÜNKÖSD UTÁNI XIX. VASÁRNAPON XVI. BENEDEK PÁPÁÉRT
2007. október 7-én, a pünkösd utáni 19. vasárnapon, délután 4 órai kezdettel régi rítusú missa sollemnis lesz Budapesten, az alsó-krisztinavárosi plébániatemplomban (az Alagútnál), melyben hálát adunk a Summorum Pontificum motu proprióért és imádkozunk a Szentatyáért. Ezzel az alkalommal várhatóan nagyobb rendszerességgel újra elkezdődnek a fővárosban a régi rítusú, azaz újabb nevük szerint a római rítus rendkívüli formája szerint celebrált szentmisék.
Mivel Erdő Péter bíboros úr az MKPK tegnapi ülése után azt nyilatkozta, hogy mindeddig csak a mi közösségünk kért engedélyt e rítus rendszeres gyakorlására, és hogy a rendelkezésünkre bocsátott lehetőséggel sem éltünk teljes mértékben (ld. http://vatikanifigyelo.freeblog.hu), fontosnak tartom kiemelni a következőket. A bíboros úr havonkénti egy, a Szent Péter Papi Testvérület által kijelölt papnak adott engedélyt a Jáki kápolnában a szentmisék bemutatására. Jóllehet a hetenkénti rendszerességre kezdettől fogva megvolt bennünk az igény, és saját klerikus tagjaink közt is van a régi rítusú szentmise bemutatására kiválóan alkalmas pap, mindeddig tartottuk magunkat a bíboros úr engedélyében szabott föltételekhez. Tudatos volt részünkről az is, hogy amíg a valódi rendszeresség nem állhat be, az egyházi év legjelesebb napjait igyekeztünk az átlagosnál jóval ünnepélyesebb szertartással és énekanyaggal megünnepelni. Ez különösen indokolt volt azért, mert a Jáki kápolna előnytelenül átalakított kultikus tere és rendkívül gyöngén fölszerelt sekrestyéje miatt a szertartások előkészítése komoly nehézségekbe ütközött, ráadásul úgy illett, hogy a Krakkóból meghívott celebráns útiköltségét és itt tartózkodását is minden alkalommal saját forrásból fedezzük. Kérem tehát, hogy közreműködésetekkel, állhatatos jelenlétetekkel segítsetek eloszlatni a félreértéseket, és juttassátok kifejezésre, hogy a hagyományos római liturgia újjáéledése nem peremjelenség, hanem olyasmi, ami a Szentatya szándéka szerint valóban képes jótékonyan befolyásolni egyházi életünk egészét.
Végül ajánlom figyelmetekbe a Miles Christi című folyóirat nemrégiben megjelent számát, amelyben a holnap életbe lépő pápai megnyilatkozás és a hozzá csatolt kísérőlevél magyar fordítása mellett számos tartalmas írást olvashattok a katolikus hagyomány gazdag örökségének különféle összetevőiről (ld. bővebben a mellékelt hirdetésben).
SZENT MIHÁLY-NAPI MATUTÍNUM
2007. szeptember 28-án, este fél 7 órai gyülekezéssel és 7 órai kezdettel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát végzünk Szent Mihály arkangyal tiszteletére Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban a régi esztergom-római rítus szerint. Legyetek szívesek részvételi szándékotokat mielőbb jelezni, illetve füzetet kérni a szertartáshoz, ha még nem rendelkeztek ilyennel!
Talán többen érdeklődéssel várjátok a Jáki kápolnában megkezdett, régi rítusú szentmisék folytatásáról szóló híreket. Mivel a Szentatya szeptember 14-én érvénybe lépő 'Summorum Pontificum' motu propriója nem kis mértékben új helyzetet teremtett, a Laikus Káptalan által szervezett nyilvános szentmisék eddigi, szinte kizárólagos jellege megszűnt, és lehetővé vált a havonkéntinál gyakoribb bemutatásuk is. A jelenlegi átmeneti állapot után egyelőre kéthetente szeretnénk legalább énekelt, olykor ünnepélyes szentmisét tartani, lehetőleg egy, az eddiginél kedvezőbb kultikus térrel rendelkező és paramentumokkal jobban fölszerelt, központi elhelyezkedésű templomban. Az ezzel kapcsolatos előkészületek és egyeztetések folynak, a rendszeres szentmisék elkezdéséről időben fogok hírlevelet küldeni. A Laikus Káptalan feladatának a megváltozott körülmények között azt tartjuk, hogy előmozdítsa az egyes templomokban a régi rítus fölelevenítését. Ennek három módja, hogy 1) segítjük a Szent Ágoston Liturgikus Műhely már hirdetett tanfolyamának szervezését és megvalósulását, ezáltal személyes találkozási lehetőséget is biztosítva az érdeklődőknek, 2) hagyományainkhoz híven képviselni szeretnénk a római rítus lehetőség szerinti legnemesebb és egyben legjobban adaptálható szertartásrenddel és zenei anyaggal való celebrálását, 3) mintegy a keresztény ókor stációs gyakorlatát fölelevenítve elvinni ezt a liturgikus örökséget mindazokba a közösségekbe, amelyek ezt kérik, de saját erőből még nem tudják fedezni annak szükségleteit.
A zsolozsmákkal kapcsolatban a következő változásokat tervezzük. Többek kérésére el kívánjuk kerülni, hogy a matutínumok a késő éjszakába nyúljanak, és ez egyeseknek kellemetlenséggel járjon, másokat pedig visszariasszon a részvételtől. Ezért a jövőben a téli időszakban (Szent Mihály napjától a nagyböjt első vasárnapjáig bezárólag) este 7 órakor, a nyári időszakban (nagycsütörtöktől Szent Iván napjáig bezárólag) este 8 órakor kezdenénk a virrasztásokat. Ettől indokolt esetben vagy külön kérésre el tudunk térni. Hogy a liturgia mélyebb megismerését segítsük, a jövőben az egyes matutínumok gyülekezési időpontja előtt fél, vagy legföljebb egy órával magyarázat fog elhangozni az ünnepről, a szertartásrendről vagy a napi offícium valamely jellegztes szövegéről. Végül a közös éneklés megkönnyítése érdekében nemcsak a képzett egyházzenészeknek, hanem a kar közös tételeket éneklő tagjainak, különösen a férfiaknak is biztosítjuk a lehetőséget a liturgikus egyszólamúságban való előrehaladásra.
Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepére, amelyet most már mint a régi római rítus fölszabadulásának ünnepét is megülhetünk, elkészül a Laikus Káptalan alapszabály-tervezete. Ezt elfogadása után be kívánjuk nyújtani Erdő Péter bíboros úrnak, hogy a káptalan a továbbiakban világi krisztushívők magántársulásaként jelenthessen szilárd jogi alapot a liturgikus hagyománynak elkötelezett magyarországi hívek számára, és teremthessen biztos hátteret a hasonló kötődésű klerikusok nyugodt személyes és anyagi körülmények között zajló, az egyházi társadalomban elfogadott, lelkipásztorilag gyümölcsöző munkájához egy esetleges személyi plebánia vagy más, hasonló szerveződés keretében.
Mindehhez kérjük állhatatos imáitokat és segítségeteket.
TANFOLYAM A RÉGI RÓMAI MISERÍTUSRÓL
Augusztus végén, Sümegen megalakult a Szent Ágoston Liturgikus Műhely. A kezdeményezést olyan papok, kispapok, és velük néhány liturgiatudománnyal foglalkozó világi hozták létre, akik immár hatodik éve gyűltek össze, hogy a nyár néhány napját közös szentmiséknek és zsolozsmázásnak, eszmecserének, önképzésnek szenteljék. A közösség azért szerveződött műhellyé, hogy összegyűlt tapasztalatait és tudását a magyar egyházi élet, különösen is a szertartási gyakorlat és a liturgikus lelkiség javára fordítsa. Hogy ez a lehető legnagyobb elfogadottsággal találkozzék, a műhelyben érintett három legtekintélyesebb papi személy a közeljövőben föl kívánja ajánlani a társaság segítségét Bosák Nándor püspök úrnak mint a liturgia ügyeiért felelős elöljárónknak.
A legutóbbi találkozót elsősorban azoknak a kérdéseknek szenteltük, amelyeket a Szentatya ez év július 7-én közzétett Summorum Pontificum motu propriója vet föl. Mint valószínűleg már értesültetek róla és a megfelelő helyeken olvastátok (pl. www.strigonium.blogspot.com, www.egyhazzene.hu, www.katolikus-traditio.hu/dokumentumok.htm, stb.), a reményeinket beteljesítő dokumentum szeptember 14-től kezdve szinte teljesen föloldja azokat a korlátozásokat, amelyek a II. Vatikáni Zsinatot követő reformok óta útjában álltak a régibb római liturgia végzésének. Mivel a Szentatya kifejezte reményét, hogy a római rítus régibb és újabb változatának együttélése nem megoszlást fog szülni, hanem termékenyítőleg hat majd mindkét irányban, feladatunknak éreztük, hogy lehetőséget biztosítsunk azoknak az érdeklődő papoknak, kispapoknak, ministránsoknak, kántoroknak vagy karvezetőknek, akiknek az elmúlt évtizedekben nem lehetett módjuk találkozni az Egyház e tiszteletreméltó hagyományával, de azt gyakorolni szeretnék, vagy egyszerűen csak érdeklődnek iránta. A régibb szertartások pontos, méltó és elmélyült végzése feltétele annak, hogy az irántuk megmutatkozó rokonszenv és érdeklődés jótékonyan befolyásolja istentiszteleti életünk egészét.
Ennek előmozdítása érdekében elhatároztuk, hogy ez év október 28-tól (vasárnap délután) november 1-ig (csütörtök dél), az őszi szünetben a műhely továbbképzést és tanfolyamot hirdet a régibb római miserítus egyszerűbb alakjának elsajátítására. Az ehhez szükséges gyakorlati segítséget részben a Szent Mihály Laikus Káptalan és a pártoló tagságához tartozó klerikusok adnák meg. Mint azt rendszeresen hirdettem, e négy éve működő, a római liturgikus hagyománynak elkötelezett társulás közreműködésével tavaly novembertől kezdve Budapesten havonkénti rendszerességgel nyilvános és ünnepélyes régi rítusú szentmisék folyhattak, és ugyanezen közösség néhány tagja segítette többek között idén júliusban a litvániai Kraziai-ben a helyi püspöki kar által meghirdetett, hasonló tárgyú tanfolyamot. Az őszi kurzus szervezésében Balogh Péter Piusz atya (pius@prem.hu), a gödöllői premontrei plébánia szerzetespapja van segítségemre.
Az intézmény igazgatója kérésünkre hozzájárult, hogy a tanfolyamot Esztergomban, a Ferences Gimnáziumban és annak templomában tartsuk meg. A szállás díja éjszakánként 1300 Ft, a teljes napi étkezés 1600 Ft (reggeli: 400 Ft, ebéd: 700 Ft, vacsora: 450 Ft) lenne. Kérjük, hogy az érdeklődő papok közül aki teheti, hozzon magával teljes oltárfölszerelést (1965-nél korábbi Missale Romanum, teljes kehelyfölszerelés vélummal és burzával, reverenda, birétum, vállkendő, cingulus, manipulus, stóla, kazula [mindez legalább fehérben]) illetve ha erre nincs módja, azt levélben jelezze.
Kérem, hogy legyetek szívesek ezt a levelet vagy ízlésetek szerint átdolgozott, rövidített változatát terjeszteni minden lehetséges fórumon! Aki az egyházi sajtóban dolgozik, tegyen róla, hogy megjelenhessék vagy elhangozhassék, aki valamilyen egyházi vonatkozású honlapot szerkeszt, feltűnő helyen tegye közzé, aki tagja valamely egyházi jellegű, különösen papi levelezőlistának, továbbítsa, illetve kinyomtatott, szerkesztett alakban függesszétek ki egyházi intézményekben, szemináriumokban, templomokban, iskolákban! Küldjétek el mindazoknak, akik liturgusként érintettek lehetnek vagy esetleg érdeklődnek a téma iránt! Ha részt kívántok venni a kurzuson, illetve ha olyat ismertek, aki részt kíván venni rajta, azt jelezzétek erre a címre küldött válaszlevélben! A létszámelőrejelzés miatt kérem, hogy postafordultával válaszoljatok, a tényleges jelentkezéseket szeptember végéig szeretném regisztrálni.
Remélve, hogy a kezdeményezés Isten nagyobb dicsőségére és mindnyájunk javára szolgál, és hogy a hír segítségetekkel minden lehetséges érintetthez eljut, kérem imáitokat és gyakorlati közreműködéseteket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)