A TEMPLOMSZENTELÉSI MATUTÍNUM SZÖVEGVÁLOGATÁSA

Az elmúlt vasárnapi matutínum előtt rövid magyarázatot tartottam arról, hogy hogyan érdemes viszonyulnia az imádkozónak a templomszentelési matutínum szöveganyagához. Utána néhányan kérték, hogy tegyem közzé írásban a vázlatot, amelyet ehhez használtam, de csak a tételek tartalom szerinti rendezése állt a rendelkezésemre. Így került föl ide a múlt héten az alábbi bejegyzés, amelyet azok, akik a zsolozsmán nem voltak jelen, nyilván nehezen tudtak értelmezni. Maguk a szövegek egyébként megtalálhatók a "Dedikációs matutínum" cím alatt a http://www.egyhazzene.hu/ oldalon (aki a kottát is olvasni akarja, le kell, hogy töltse ugyanonnét a "Guido HU" betűkészletet). Sajnos magyar fordítást most nem tudok adni, így kénytelen vagyok föltételezni némi latin nyelvtudást (ami egyébként is legfőbb alapja a hiteles katolikus hitismeretnek). A következőkben nem tudok részletekre kitérni, így annak tekintsétek a beszámolót, ami: hirtelen összefoglalásnak, amely kiegészítésre, akár javításra szorul!

A magyarázat elején kiemeltem, hogy a zsolozsma az Egyháznak mint Egyháznak az imája, az ajkak áldozata, amelyet a maga egészében, egyesek által pedig kötelező jelleggel mutat be Istennek. Ilyenformán a zsolozsma szövege nem egyéni áhítatot szolgál, hanem a hit közösségi átimádkozása. Ugyanakkor az ember végső célja, hogy minél kisebb ellenállással váljék részévé ennek az Egyház és Isten közti jegyesi dialógusnak, így maga is eleven és személyes imádságos életre kap lehetőséget a zsolozsmában, ha a hozzá illő szellemben végzi.

Mivel egy matutínumban hatalmas mennyiségű szöveg forog, és a terjedelem, illetve a szövegmondási sebesség és a ceremoniális körülmények miatt nem is lehetséges a szavak értelmén elmélkedni, bizonyára nem is ez a rendeltetése az imádság e formájának: ez nem a liturgiában, hanem azt megelőzően vagy azt követően időszerű. Maga az a tény, hogy az egyes szövegek nem egyszer hangoznak el, hanem különböző letétekben (recitált vagy egyszerűbb, olykor melizmatikus dallamként) térnek újra és újra vissza, majd évenként ismét, azt jelzi, hogy a szertartás "mondanivalója" nem a szöveg információértéke. Vagyis a zsolozsma szemlélődő imádság, amely az egyes szavak és mondatok puszta kimondásában leli örömét, a szavaknak az éneklésben megnövekedett időtartamát használja ki arra, hogy ízlelje őket, és ebben a tapasztalatban elidőzzék. Az éneklés ugyan látszólag cselekvés, de ebben a formájában nem reflexió, hanem befogadás.

Ez a befogadás viszont akkor lehet igazán hatékony, ha az egyes szövegelemeket azzal a tekintettel közelíti meg, amellyel a liturgiát kialakító, mélyen egyházias gondolkodásmód kiválasztotta őket egy-egy ünnep használatára. Vagyis nem puszta bibliai helyként vagy megszentelt szövegként, hanem az értelmezési hagyomány távlatából olvassa-énekli-hallgatja őket. Ehhez próbál a mai nyolcadnappal kimenő ünnep esetében segítséget adni ez a vázlat.

I. Az előképi szint: az Úr háza az emberek között

Jákob álma az első olyan bibliai hely, és egyben az első olyan följegyzett esemény az üdvtörténetben, amikor Isten az egyik helyen inkább látszik jelen lenni, mint a másikon. Ezt a helyet hangsúlyozottan ő maga választja, az ember csak fölismeri ezt az isteni választást, és a maga eszközeivel, rituálisan megjelöli. Ez minden e világban való theophania előképe: egyrészt megmutatja, hogy az Isten is lakást vehet ebben a világban, a Paradicsomból való kiűzetés után is, másfelől hogy az ember éber figyelemmel tartozik ennek a jelenlétnek. A jelenlét soha nem áll magában, soha nem öncélú, hanem a le- és felszálló angyalok útján a leszálló isteni igére, ajándékokra és magára az Igére, illetve a fölszálló emberi imákra, áldozatokra és végső soron lelkekre utal. Ezt fejezik ki a szertartás alábbi tételei:

N1. Ant2. Erit mihi Ps. Deus noster refugium et virtus
N2. Ant1. Non est hic aliud Ps. Quam dilecta
N2. Ant2. Vidit Iacob scalam Ps. Fundamenta eius in montibus sanctis
N2. Ant3. Erexit Iacob Ps. Domine Deus salutis meæ
N3. R1. Manes surgens V. Cum evigilasset
N3. R2. Terribilis est V. Cumque evigilasset
N3. R3. O quam metuendus V. Domum istam
L. Ant. Bened. Mane surgens Iacob

II. A történeti szint: a hajlék és a templom

Mózes és a pusztai hajlék, Salamon és a kőből épült templom, végül pedig minden keresztény templomszentelés azt a lehetőséget idézi föl, hogy az isteni jelenlétet az ember maga is meghívhatja ebbe a világba. A helyet, ahol az Isten a többinél inkább jelen van, az ember maga is fölépítheti, és rítusaival nemcsak megjelölheti a jelenlét helyét, hanem maga is lehívhatja ezt a jelenlétet. Ennek eredménye az a történeti értelemben vett templom, amelyet ünneplünk és amelyben imádságunkkal meg kívánjuk újítani a hatékony isteni jelenlétet évről-évre. Ezt fejezi ki minden utalás a hajlékra, a szentelésre, Salamon imája vagy a keresztény emberé:

N1. Ant. 3. Ædificavit Moyses Ps. Magnus Dominus
N1. R1. In dedicatione templi V. Fundata est
N1. R3. Benedic Domine V. Domum tuam
N2. R2. Tu Domine V. Qui regis Israel
N2. R3. Benedictus es V. Domum tuam
N3. Ant3. Benedicta Ps. Dominus regnavit irascantur
VSac. Introibo in domum tuam

III. Az morális szint: a keresztény ember

A megszentelt templom azonban maga is szentelmény, és mint ilyen, az előképek és beteljesedések közti láncolatban maga is utalás valami nála nagyobbra. Elsőre talán meglepő, hogy a templomszentelési zsolozsma leghosszabb szövege egy szót sem ejt a templomról, hanem az Oltáriszentségről és az azt befogadó emberről beszél. A templom morális értelme szerint maga az ember, aki a szentségekben, kiváltképp az Eucharisztiában az isteni jelenlétet befogadja. A szövegek egy része ezt a tényt jelenti ki, más részek ennek a következményeiről beszélnek: aki az Úr házává vált, azt illeti szentség, az az imádság háza, az teszi jóvá négyszeresen, mint Zakeus, amit vétett. A hatékony isteni jelenlét valóban megszólítja és működni kezd benne, amint az alábbi tételek jelzik:

N1. Ant. 1. Tollite portas Ps. Domini est terra
V1. Domum tuam
L1–5. Quotienscumque fratres carissimi
N3. Ant2. Templum Domini Ps. Cantate Domino
Ev. Ingressus Iesus
L7–9. Ecce camelus
L. Ant1. Domum tuam
L. Ant2. Domus mea
VLaud. Domus mea

IV. Az allegorikus szint: az Egyház

A középkori terminológia szerinti allegorikus értelemben a templom az Egyházra utal, amelyet itt a zarándokló Egyháznak kell tekintenünk, szemben a következő, egyben utolsó szinttel. Ha így olvassa az ember, világos, hogy melyik az a ház, amelyik erős kősziklára (Péterre) épült, kik Sion leányai, melyik az a hegy, amelyhez a pogányok özönlenek, és kinek az oltalmában nem érhet bántódás. A 6. olvasmány (amely nem az első öt lecke folytatása, hanem önálló szöveg!) ezt a misztériumot fejti ki képekben és gondolatokban különösen gazdagon. Ezt világítják meg a következő tételek:

Inv. Filiæ Sion
N1. R2. Fundata est V. Benedic Domine
L6. Recta festa ecclesiæ
N3. Ant1. Qui habitat Ps. idem (!)
L. Ant3. Hæc est domus Domini
L. Ant4. Bene fundata est

V. Az eszkatologikus szint: A mennyei Jeruzsálem

Végül a végidők szintjén a templom arra a városra utal, amelyben nem lesz templom, mert a Bárány maga lesz a temploma. A megdicsőült Egyházra, a mennyei Jeruzsálemre. Ez az "elkészített hely" az, amelybe a szentek elvezettetnek, hiszen nekik készíttetett az idők kezdetétől fogva. Akik itt laknak, boldogok, a szó eredeti, szent-jelentésében. Ide kívánkozik az, aki szereti az Úr házának ékességét (ez minden liturgiakedvelés lényege), és ezt látja János a Jelenésekben. Itt teljesedik be az a jelenlét, amely Jákob első, kezdetleges érzékelésétől kezdve a különböző szinteken megvalósult, akár úgy is mondhatnánk, hogy ezek tekinthetők Jákob lajtorjája fokainak. Erről a végső beteljesedésről beszél a tételek utolsó csoportja:

V2. Domine dilexi
N2. R1. Adduxisti V. Altaria tua
V3. Beati qui habitant
L. Ant5. Lapides pretiosi
Cap. Ecce ego Ioannes
H. Urbs beata

Összefoglalta: F.M.