RÉGI RÍTUSÚ SZENTMISÉK VÁCOTT

Főtisztelendő és Excellenciás Varga Lajos püspök úr, a Váci Egyházmegye segédpüspöke a római rítus rendkívüli formája szerint mutat be nyilvános szentmisét 2008. december 28-án és ezt követően havi-kéthavi rendszerességgel, délután 5 órai kezdettel a váci Karolina-kápolnában.

ÉNEKES SZENTMISE ÉS HANGVERSENY A BOLDOGSÁGOS
SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSÁNAK ÜNNEPÉN
2008. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, hétfőn este fél 8 órai kezdettel P. Kovács Ervin Gellért OPraem ünnepélyes szentmisét celebrál a római rítus régibb formája szerint Budapesten, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plebániatemplomban (1065 Pethő Sándor utca 2.). A szentmise asszisztenciáját ft. Juhász Csaba mint diákonus és a CLSMA tagjai adják, a zenei szolgálatot Köncse Kriszta, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Doktoriskolájának doktorjelöltje irányítja a DLA fokozat elnyeréséhez szükséges liturgikus mestermunkájaként. Mind a szentmise, mind az azt követő hangverseny anyaga Kersch Ferenc (1853-1910) munkásságából és annak korabeli egyházzenei környezetéből merít. A jeles alkalomra szeretettel várjuk a híveket és minden kedves érdeklődőt.

A SZENTMISÉN ELHANGZIK:

Gyülekezőének
Üdvözítőnknek szent Anyja – népének a Sursum Cordából

Introitus (5:15)
Gaudens gaudebo – gregorián ének
Georg Poss: Gaudens gaudebo

Kyrie (3:55)
Kersch Ferenc: Szent István-mise

Gloria (5:05)
Kersch Ferenc: Szent István-mise

Graduále (1:00)
Benedicta es tu Virgo Maria – gregorián ének

Alleluja (1:15)
Alleluja. Tota pulchra es Maria – gregorián ének

Prédikáció előtt (2:10)
Kersch Ferenc: Orgonadarab a Sursum Cordából

Prédikáció után (1:35)
Kersch Ferenc: Orgonadarab a Sursum Cordából

Credo (4:30)
Credo – gregorián ének

Offertórium (6:30)
Ave Maria – gregorián ének
Anton Bruckner: Tota pulchra
Franz Xaver Witt: Ave Maria

Sanctus (1:40)
Kersch Ferenc: Szent István-mise

Benedictus (1:30)
Kersch Ferenc: Szent István-mise

Pater noster után (1:00)
Kersch Ferenc: Orgonadarab a Sursum Cordából

Agnus Dei (4:05)
Kersch Ferenc: Szent István-mise

Kommúnió (8:15)
Gloriosa dicta sunt de te Maria – gregorián ének
Roland de Lassus: Magnificat
Kersch Ferenc: O salutaris hostia

Kivonulás (7:08)
Kersch Ferenc: Orgonadarab a Sursum Cordából
G. P. da Palestrina: Alma Redemptoris Mater

A SZENTMISÉT KÖVETŐ KONCERTEN ELHANGZIK
(KERSCH FERENCTŐL):

Ecce Sacerdos
Pater noster
Ave Maria
Pater noster szóló énekhangra és orgonára
Ave Maria szóló énekhangra és orgonára
Kinek első szent királyunk
Benedicta es tu
Benedicite omnes gentes

KÖZREMŰKÖDIK:

a Budapesti Corvinus Egyetem Prelude kórusa
(karigazgató: Kabdebó Sándor)
Honinger László - tenor
Várföldi László - bariton
Almásy László Attila - orgona
Vezényel: Köncse Kriszta

ÁDVENTI MATUTÍNUM

2008. november 29-én, szombaton este fél 8 órai gyülekezéssel és 8 órai kezdettel éjszakai zsolozsmát imádkozunk ádvent első vasárnapjáról az esztergomi rítus szerint Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban - a szertartás tehát rendhagyó módon a téli időszakban szokásoshoz képest egy órával később kezdődik. A matutínum szövegeit és kottáit a már tavaly is bemutatott, Ádvent első vasárnapjának zsolozsmája az esztergomi rítus szerint című kötet tartalmazza (nem letölthető!). A kiadvány a beérkezett kéréseknek megfelelő számban - ezért különösen is kérjük, hogy részvételi szándékotokat időben jelezzétek - a helyszínen megvásárolható lesz 500 forintos áron. Szívesen látjuk mindazokat, akik virrasztva és imádkozva várják velünk Krisztus Urunk eljövetelét.

TRANQUILLA DEVOTIONE ...

Az új egyházi év közeledtével a blog jobb oldali sávjáról levesszük a 2007. szeptember 14. óta közölt, nyilvános liturgikus alkalmainkat. Hogy az utókor számára mégis maradjon írásos emlékük, az alábbi bejegyzésben archiváljuk őket. Istennek legyen hála, amiért megadta, hogy a káptalan az elmúlt bő esztendőben békés odaadásnak örvendhessen!

2008. november 15. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Dedikációs matutínum (a régi esztergomi főszékesegyház fölszenteléséről)
2008. november 2. vasárnap, 15 óra 30 perc, Bp. Országúti Ferencesek Szent István-protomártír plebániatemploma: Énekes szentmise a pünkösd utáni XXV. vasárnapról [A szokásos délutáni szentmise a Belvárosi Templomban elmarad!]
2008. november 1. szombat, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekes szentmise Mindenszentek ünnepéről
2008. október 30. csütörtök, 9 óra, Gödöllő Premontrei Szentlélek- és Gyümölcsoltó Boldogasszony-plebániatemplom: Énekes szentmise a pünkösd utáni XXIV. hétről
2008. szeptember 29. hétfő, 18 óra 30 perc, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom, Szent István-kápolna: Énekes szentmise Szent Mihály arkangyal ünnepéről
2008. szeptember 28. vasárnap, 20 óra, Bp. Keleti Károly utcai Krisztus király-templom: Szent Mihály napi matutínum
2008. augusztus 31. vasárnap, 18 óra 30 perc, Bp. Gellérthegyi Pálos Sziklatemplom, Szent István-kápolna: Énekes szentmise a pünkösd utáni XVI. vasárnapról [A szokásos délutáni szentmise a Belvárosi Templomban elmarad!]
2008. augusztus 24. vasárnap, 10 óra, Bp. Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plebániatemplom: Ünnepélyes főpapi szentmise a pünkösd utáni XV. vasárnapról [A szokásos délutáni szentmise a Belvárosi Templomban elmarad!]
2008. augusztus 23. szombat, 8 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekes votív szentmise a Szentatyáért
2008. augusztus 20. szerda, 8 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekes szentmise Szent István király és hitvalló ünnepéről
2008. augusztus 13. szerda, 18 óra, Gödöllő, Nepomuki Szent János-kápolna (Kastélytemplom): Énekes votív szentmise a Szentatyáért
2008. július 19. szombat, 8 óra, Magyarszék, Sarutlan kármelita nővérek Mindenszentek-kolostora: Énekes szentmise Szűz Mária, a Keresztények Segítsége ünnepéről
2008. július 18. péntek, 18 óra, Magyarszék, Sarutlan kármelita nővérek Mindenszentek-kolostora: Énekes szentmise Kármelhegyi Boldogasszony nyolcadáról
2008. július 2. szerda, 17 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Második vesperás Sarlós Boldogasszony ünnepéről
2008. június 23. hétfő, 20 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Szentivánéji matutínum
2008. május 22. csütörtök, 16 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Úrnapi énekes szentmise
2008. május 12. hétfő, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Pünkösdhétfői énekes szentmise
2008. május 10. szombat, 19 óra, Szimő (Szlovákia) Szent Márton-plebániatemplom: Pünkösdi első vesperás (népvecsernye) és matutínum
2008. május 10. szombat, 17 óra, Szimő (Szlovákia) Szent Márton-plebániatemplom: Pünkösdi vigíliaszertartás
2008. május 1. csütörtök, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Áldozócsütörtöki énekes szentmise és vesperás
2008. április 30. szerda, 21 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Áldozócsütörtöki matutínum
2008. március 31. hétfő, 9 óra 30 perc, Bp. Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plebániatemplom: Ünnepélyes szentmise Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről
2008. március 30. vasárnap, 17 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Fehérvasárnapi énekes szentmise
2008. március 29. szombat, 21 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): (Pót)húsvétvasárnapi matutínum
2008. március 24. hétfő, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Húsvéthétfői énekes szentmise
2008. március 19. szerda, 21 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Nagycsütörtöki matutínum
2008. március 16. vasárnap, 14 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Virágvasárnapi ágszentelés, processzió és szentmise passióénekléssel
2008. február 9. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Nagyböjt első vasárnapi matutínum
2008. február 2. szombat, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Gyertyaszentelés, körmenet és énekes szentmise Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéről
2008. január 21. hétfő, 12 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Ünnepélyes szentmise Szent Ágnes szűzről
2008. január 19. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Hetvenedvasárnapi matutínum
2008. január 5. szombat, 19 óra, Gödöllő Premontrei Szentlélek- és Gyümölcsoltó Boldogasszony-plebániatemplom: Vízkereszti matutínum és Csillagjáték
2007. december 29. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Karácsonyi matutínum
2007. december 8. szombat, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Ünnepélyes szentmise a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásáról
2007. december 1. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Ádvent első vasárnapjának matutínuma
2007. november 18. vasárnap, 15 óra 30 perc, Bp. Belvárosi Nagyboldogasszony-főplebániatemplom: Énekes szentmise (a régi esztergomi főszékesegyház fölszenteléséről) ETTŐL KEZDVE UGYANEKKOR ÉS UGYANITT MINDEN HÉTEN RÉGI RÍTUSÚ ÉNEKES VAGY ÜNNEPÉLYES SZENTMISE HALLGATHATÓ
2007. november 17. szombat, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Dedikációs matutínum (a régi esztergomi főszékesegyház fölszenteléséről)
2007. október 27. szombat, 18 óra, Észak-Komárom Szent András-templom: Ünnepélyes szentmise (a templom újraszentelésének 147. évfordulójáról)
2007. október 7. vasárnap, 16 óra, Bp. Alsó-krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plebániatemplom: Ünnepélyes szentmise (pünkösd utáni XIX. vasárnap)
2007. szeptember 28. péntek, 19 óra, Bp. Belvárosi Szent Mihály-templom (Angolkisasszonyok): Szent Mihály-napi matutínum.

A DEDIKÁCIÓS ZSOLOZSMA OLVASMÁNYAINAK FORDÍTÁSA

I. NOKTURNUS

Arles-i Cézár püspök beszédéből

I. lecke

Valahányszor, kedves atyámfiai, egy oltár vagy szentegyház ünnepét üljük, ha hűségesen és gondosan figyelmezünk, és szentül és igazul élünk, ami a kézzel épített templomokban végbemegy, egészen beteljesedik bennünk lelki épüléssel. Mert nem hazudott az, aki úgymond: „Mert az Isten temploma szent, mely ti vagytok.” (1K 3,17) És ismét: „Nem tudjátoke, hogy a ti testeitek a Szentlélek temploma, aki bennetek vagyon?” (1K 6,19) És ezért, kedves atyámfiai, amiért mindenfajta előzetes érdem nélkül, hanem csak az Isten malasztja által érdemeltük meg, hogy az Isten templomává legyünk, amennyire tudunk, az ő segedelmével munkálkodjunk, nehogy a mi Istenünk az ő templomában, vagyis mimagunkban olyasmit találjon, ami az ő Fölségének szemeit sértené — hanem a mi szívünk lakása üresedjék meg a vétkektől, és teljék el erényekkel; zárassék be az ördög előtt, és nyittassék meg a Krisztusnak!

II. lecke

És így munkálkodván, mindig azon legyünk, hogy magunknak a jócselekedetek kulcsaival a mennyei ország ajtaját megnyithassuk! Mert amiképpen a gonosz cselekedetekkel miként valamely zárakkal és reteszekkel bezáratik előttünk az élet ajtaja, azonképpen kétségkívül megnyittatik a jócselekedetek által. És ezért, kedves atyámfiai, mindegyikőtök vizsgálja meg az ő lelkiismeretét, és ha úgy tudja, hogy valami bűn sebezte meg, előbb imádságokkal, böjtöléssel és alamizsnálkodással törekedjék megtisztítani az ő lelkiismeretét, és csak úgy merészelje magához venni az Oltáriszentséget! Mert ha fölismervén bűnösségét maga távoztatta el magát az isteni oltártól, hamar eljut az isteni könyörületesség bocsánatára. Mivel amiképpen ki magát fölmagasztalja, megaláztatik, azonképpen ellenkezőleg: aki magát megalázza, fölmagasztaltatik. Aki azért, miképpen mondottam, fölismervén az ő bűnösségét, alázatosan el akar távozni a szentegyház oltárától, hogy megjavítsa életét, annak nem kell félnie, hogy majdan végleg kiközösíttetik ama örök és mennyei lakomából.

III. lecke

Kérlek titeket, atyámfiai, gondosan figyelmezzetek: ha valamely hatalmas embernek asztalához senki nem merészel szakadozott és szennyes ruhákban járulni, mennyivel inkább tartozik tisztelettel és alázattal eltávoztatni magát az örök Király lakomájától, vagyis az Úr oltárától az, kit irigység vagy gyűlölet mérge rontott meg, kit harag és düh töltött el, aszerint, ahogyan írva van: „Menj először megbékélleni az atyádfiával, és akkor eljővén, add be ajándékodat!” (Mt 5,24)?

II. NOKTURNUS

IV. lecke

És ismét: „Barátom, mint jöttél ide be, menyegzős ruhád nem lévén?” (Mt 22,12) „Amaz pedig elnémulván, monda a szolgáknak: « Kötözzétek meg kezeit és lábait, és vessétek őtet a külső setétségre, ott lészen sírás és fogak csikorgatása! »” (Mt 22,13) Íme, milyen ítéletet érdemel hallani, aki a menyegzői lakomára, vagyis az Úr oltárához akár részegesen, akár paráznán, akár szívében gyűlöletet rejtvén merészel járulni. Fordítsa el ezt tőlünk az Isten, kedves atyámfiai, és engedje meg, hogy e rosszakat sohase akarjuk elkövetni! Vagy ha már elkövettettek, haladéktalanul törekedjünk őket bűnbánattal vagy kiengesztelődéssel gyógyítani, és bőségesebb alamizsnálkodással igyekezzünk őket lemosni! Nehogy majd, ha bűnök sebeivel jutunk az örök Bíró ítélőszéke elé, amaz örök Szentegyháztól és ama mennyei Jeruzsálemtől választtassunk el örökkévaló kiközösítéssel! Fontoljátok meg, atyámfiai, kérlek titeket: ha ma valaki ezen szentegyháznak gyülekezetéből valamely vétke miatt kivettetik, micsoda fájdalomban és töredelemben lesz az ő lelke! És ha elviselhetetlen fájdalom ebből a szentegyházból kivettetni, ahol az, ki kivettetik, enni és inni és az emberekkel beszélni is tud, és reménye lehet, hogy ismét megérdemli, hogy a szentegyházba visszahívassék, mit gondolunk, mekkora lesz a fájdalom, ha valaki az ő bűnei miatt attól a Szentegyháztól, amely a mennyekben vagyon, és az angyalok gyülekezetétől vagy a szentek seregétől lesz elválasztva, amikor nem elég a kínhoz az, hogy kivettetik, hanem ráadásul a külső sötétségre záratik ki, hogy ott örök tűz égesse? Mert aki megérdemelte, hogy ama mennyei Jeruzsálemből közösíttessék ki, nemcsak annyi kínt szenved majd, hogy sem enni, sem inni nem tud, hanem még pokoli lángokat is kell tűrnie vég nélkül. Ahol sírás van és fogak csikorgatása. Ahol jajgatás van és keserv. Ahol ama féreg van, ki meg nem hal, és ama tűz, mely ki nem alszik. Ahol a halál kerestetik, de nem találtatik. Miért, hogy a pokolban a halál kerestetik, de nem találtatik? Mert akiknek e világon fölajánlatik az élet, és nem akarják elfogadni, azok a pokolban a halált keresik, és nem tudnak rátalálni. Ahol éjszaka lesz nappal nélkül, keserűség édesség nélkül, homály világosság nélkül; ahol sem vagyon, sem szülők, sem hitvesek, sem fiak, sem szomszédok nem segíthetnek. Ahol semmit sem talál a vétkes, hanem csak amit e világból, tisztán és igazul élve, az alamizsnálkodás bőségéből magával vitt. Meggondolván ezeket, kedves atyámfiai, oly tisztán és oly józanul és oly békességszerzőn törekedjünk Isten segedelmével ehhez az oltárhoz járulni, hogy amaz örök oltártól ne érdemeljünk kizáratni! Mert aki ehhez az oltárhoz tiszta testtel és szeplőtelen lélekkel, biztos és tiszta lelkiismerettel jött, ahhoz az oltárhoz, mely a mennyekben van, boldog átköltözéssel fog eljutni.

V. lecke

Végezetül, kedves atyámfiai, nem nehéz és nem fáradságos, amit ajánlok: azt mondom, amiről látom, hogy ti gyakorta megcselekszitek. Mind a férfiak, ha áldozni kívánnak, megmossák az ő kezeiket, és mind az asszonyok tiszta szöveteket készítenek elő, amelyekbe a Krisztus Testét fogadják. Nem nehéz, amit mondok, atyámfiai: ahogyan a férfiak megmossák az ő kezeiket vízzel, úgy alamizsnálkodással mossák meg az ő lelkiismeretüket! Hasonlóképpen az aszszonyok, ahogyan tiszta szövetet készítenek elő, hogy abba fogadják a Krisztus Testét, úgy készítsék elő testüket tisztán és szívüket szeplőtelenül, és jó lelkiismerettel fogadják a Krisztus szentségeit! Kérdelek titeket, atyámfiai, ugye nincs köztetek senki, aki mocsokkal teli ládába akarná tenni az ő ruháját? És ha mocsokkal teli ládába nem tétetik a drága ruha, milyen módon fogadtatnék a bűnök mocskától szennyezett lélekbe a Krisztus Oltáriszentsége? És mivel ezen igaz példákkal kezdtünk szólani, azt is elmondom, amit jól tudtok. Nem hiszem, hogy volna olyan ember, aki belenyugodnék, hogy az ő ládájába, ahol drága ruhákat őriz félretéve, izzó parázs vagy bármi szikra kerüljön. Miért teszi ezt, atyámfiai, aki fél, hogy megégnek ruhái, amelyekbe ünnepnap öltözködik? Kérdelek titeket, atyámfiai, aki nem akarja, hogy az ő ládájába tűz szikrája kerüljön, miért nem fél fölgyújtani az ő lelkében a harag lángját? De hogy miért van ez, nyilván és világosan megtudjuk. Mert azért nem teszünk tüzet a ládába, mert szeretjük a mi ruhánkat — a harag lángját viszont azért nem oltjuk ki, mert nemcsak nem szeretjük, hanem még gyűlöljük is a mi lelkünket, aszerint, amint írva van: „Aki szereti a hamisságot, gyűlöli a lelkét.” (Ps 10,6) És ezért, kedves atyámfiai, e példákat figyelmesen meggondolva, benső rejtekeinket, vagyis a mi lelkiismeretünket, amennyire tudjuk, Isten segedelmével gondosan törekedjünk megőrizni, hogy midőn eljön az ítélet napja, amaz örök és boldogságos Egyházban, ahol sohasem lakhat a gonosz, de ahonnét sohasem megy ki az igaz, ne régi rongyokban lássunk kizáratni a külső sötétségre, hanem a halhatatlanság köntösébe öltözködvén, a tisztaság és igazságosság drágaköveivel földíszíttetvén, az alamizsnálkodás világosságával beboríttatván legyünk méltók hallani: „Jöjjetek el, én Atyámnak áldottai, vegyétek az országot!” (Mt 25,34) És azt is: „Örülj, jó és hív szolgám, menj be az Urad örömébe!” (Mt 25,21), amely örömre vezessen el minket az Úr az ő oltalma alatt!

Szent Ágoston püspök beszédéből

VI. lecke

Azok ülik meg helyesen a szentegyház ünnepeit, akik magukat a Szentegyház fiainak ismerik. Mert ő minden hívőknek anyja, aki a haláltól születetteket újjászüli az üdvösségre. Ő meghívását ugyan a zsinagóga után nyerte, de már a zsinagóga előtt megígértetett. Mert ő már az első emberben előképezve volt. Amint ugyanis Ádám oldalából formáltatott Éva, úgy a Krisztus testéből és sebéből megváltatván nőtt ki az Egyház. Ő őriztetett meg a vízözön vizei között, midőn a bárka a hullámok színén maradt, és jelezte előre ezzel a kereszt jótéteményét és a keresztség misztériumát. Őt hirdette előre a meddő és reményét vesztett Sára, midőn öregségében egyetlen magzatával megfogant. Mert az Egyház az ő egyszülöttét, vagyis az Istennek legkedvesebb népet akkor szülte meg, amikor a világ már megvénült. Ő az a királynő, akiről az Úrnak mondatik: „A királyné jobb kezed felől állott aranyas ruházatban, környülvétetvén sokszínű ékességgel” (Ps 44,10), vagyis a különféle erények drága ékességével. „A déli királyné eljött a földnek utolsó határiról a Salamon bölcsességét hallgatni.” (Mt 12,42) (L 11,31) Eljött az Egyház az ő Megváltójához és Tanítójához, hogy a tévelygés oktalansága után elnyerje az igaz tanítást. Akiről, amint hallottuk, bővebben szól a Királyok könyve: „És bemenvén a királyné Jeruzsálembe nagy kísérő sereggel és gazdagságokkal, és fűszerszámot és véghetetlen sok aranyat és drágaköveket hozó tevékkel, Salamon királyhoz jöve, és megmonda néki mind, amik szívében valának.” (3Rg 10,2) Tehát e királyné előképében az Egyház jött el a pogányok közül, és a föld határairól, véget vetvén kívánkozásainak és a földi bűnöknek, hogy hallja Salamon, vagyis a békességszerző férfiú, a mi Urunk, Jézus Krisztus bölcsességét, aki a kettőt eggyé teszi, föloldván az ellenségeskedést az Isten és az ember között saját testében. Eljött tehát az előbb mondott királyné Jeruzsálembe nagy kísérő sereggel, vagyis nemcsak a zsidók egyetlen népével, amiképpen annak előtte a zsinagógában csak zsidók voltak, hanem az egész világ népeivel és különféle nemzetségeivel. Eljött tehát, Krisztushoz méltó ajándékokat hozván, aranyat és drágaköveket, és úgy, hogy ezeket tevék hozták, vagyis olyanok, akik a pogány népből érkeztek, amely korábban a bűnök rútságától ormótlan volt és a gonosztettek súlyától görnyedt és a vétkek hitványságától csúf. Mintegy ezekkel az ajándékokkal vonul be e királyné Krisztushoz, a békességszerző királyhoz, hozván a hit tisztaságának aranyát, drága tömjéneket, és az erkölcsök drágaköveinek ragyogását, tudniillik az erények díszeit és jelvényeit. És megmonda neki mind, amik szívében valának, vagyis megnyitotta neki az ő szívét, föltárta neki az ő lelkiismeretének rejtekét, korábban elkövetett dolgainak meggyónásában és megbánásában.

III. NOKTURNUS

Lukács szerint

Az időben. Bemenvén Jézus, Jerikóban jár vala. És íme, egy Zakeus nevű férfi, és ez a publikánusok fejedelme vala, és gazdag. És kívánja vala látni Jézust, ki volna, és nem láthatja vala a seregtől, mert kisded termetű vala. És a többi. (L 19,1–3 skk.)

Beda Venerabilis áldozár homíliája

VII. lecke

Ímhol a teve, letévén púpjának terhét, a tű fokán általmegyen. Vagyis a gazdag és a vámos, elhagyván a gazdagság terhét, megvetvén a csellel szerzett vagyont, a szűk kapuba és a keskeny útra lép, amely az életre vezet. És mivel ájtatos hittel iparkodott látni az Üdvözítőt, amiből természettől fogva kisebb része volt, azt fára mászván teszi teljessé; amit igazul kérni nem merészelt, hogy az Úr magához vegye, annak áldását megkapta, amelyre vágyakozott; és mert a sereg az oktalan sokaság özönlése, amely nem képes látni a bölcsesség csúcsát, méltán nem a seregben, hanem a tudatlan népnek fölébe hágván tekint arra, akire vágyakozik. Zakeus pedig azt jelenti, hogy megigazult, és a hívőket jelképezi a pogányok közül, akik a legkisebbek voltak, és akiket elnyomott az evilági gond, de az Úrtól megszenteltettek. Az Urat Jerikóba lépvén látni kívánják, míg a hit malasztjában, melyet az Üdvözítő elhozott, részesülni sóvárognak, de a bűnök ártó szokása késlelteti őket. Így tehát szükséges, hogy a kisded termetű a sereg akadályán túllépjen, a földi dolgokat elhagyja, a keresztfára emelkedjék. Szikomornak a bolondfügét hívják, [1] egy fát, amelynek levele a szederfáéhoz hasonlatos, de magassága fölülmúlja amazét. Ezért a latin sudárnak nevezi. Így az Úr keresztje is a hívőket táplálja, miként a füge, de a hitetlenektől kinevettetik, miként a bolond. „Mi pedig —úgymond az apostol— a megfeszíttetett Krisztust predikáljuk, a zsidóknak botránkozást ugyan, a pogányoknak pedig bolondságot, azoknak pedig a hívattatott zsidóknak és a pogányoknak Krisztust, az Isten erejét és az Isten bölcsességét.” (1K 1,23) Minekokáért a kisded termetű fölhág, s mint alázatos és önnön gyöngeségének tudója kiált: „Éntőlem pedig távol légyen dicsekednem, ha nem csak a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében!” (G 6,14) Mintegy általmenvén látja az Urat, aki a kereszt titkában, amennyire tud, a mennyei bölcsességre figyelmez. Végezetül onnét, vagyis azon a részen volt általmenendő, ahol a szikomorfa állt, vagyis ahol az, aki hitre volt hivatva, hogy a titkot megtartsa, és a kegyelem magját elvesse. Úgy jött ugyanis, hogy a zsidókon menjen által a pogányokig.

VIII. lecke

S midőn a helyre jutott volna, feltekintvén Jézus, látá őtet. (L 19,5a) Mert a hit magasztosságától már az új cselekedetek gyümölcsei között mintegy a fa termő magasságán jeleskedett. Akikben pedig jelen volt, igéjének hirdetői által jutott és szólott Jézus a pogányok népéhez, amely a szenvedésébe vetett hittől immár fölmagasztosulva, istenségének ismeretéért lángol. Feltekintvén látja, mert az a hit által a földi dolgoktól fölemelkedett: azt választja, aki őt választotta, azt szereti, aki őt szerette. És monda néki: „Zakee, sietve szállj alá, mert ma a te házadban kell maradnom!” És sietvén leszálla, és örömmel fogadá őtet. (L 19,5b–6) Meghívatván meghív, mert ha nem is hallotta még a meghívó hangot, hallotta a szándékot. Így ma a kisded termetű Zakeus házában kell maradnia, vagyis a világosság új kegyelmének fölragyogtával a hívő pogányok alázatos szívében megnyugodnia. Hogy pedig a Krisztus a szikomorról alászállni és így a házban néki szállást készíteni parancsolja, arról mondja az apostol: „És ha ismertük a Krisztust, de most már nem ismerjük.” (2K 5,16) „Mert noha megfeszíttetett az erőtlenségből, de él az Isten erejéből.”(2K 13,4)

IX. lecke

S mikoron mindnyájan látnák, morgolódnak vala, mondván, hogy bűnös emberhez tért volna be. (L 19,7) Nyilvánvaló, hogy a zsidók utálták mindig, vagy nem értették meg a pogányok üdvösségét. Amiért még hites atyjafiai is így beszéltek az apostolok fejedelme ellen: „Miért mentél be környülmetéletlen férfiakhoz, és velük ettél?” (Act 11,3) Megállván pedig Zakeus, monda az Úrnak: „Íme, felét az én javaimnak, Uram, a szegényeknek adom, és ha valamiben valakit megcsaltam, négyannyit adok vissza.” (L 19,8) Zakeus megállván: vagyis a hitben, amelyben megállapodni kezdett, mindenestül megmutatta, hogy az Úrhoz tért, ezért ha valakit valamiben megcsalt, négyannyit ad vissza. Mert az Egyház ősi végzéseiben eldöntetett, hogy aki idegen javakat megsért, ne távozzék büntetlen, hanem sokszorosan állítson hely¬re mindent. A világi törvények is ügyelnek, hogy aki idegen vagyont ellop, négyannyit fizessen vissza annak, akit meglopott. Úgy mond¬ták némelyek, hogy a világi törvények szerint a kár tízszerese fizettetik vissza, de ma ilyet nem találunk. Négyannyival viszont gyakorta büntet a római törvény. Mikor pedig Zakeus könnyen megígéri, hogy javainak felét a szegényeknek osztja, azt sugallja, hogy az egészet sem vonakodnék nékik adni. Monda neki Jézus, hogy „Ma lett üdvössége e háznak, mivelhogy ő is az Ábrahám fia.” (L 19,9) Ábrahám fiának mondatik, nem az ő törzsökéből nemzetvén, hanem az ő hitét utánozván. Az üdvösség, amely egykor a zsidóké volt, ma fölfénylett az Istent hívő pogányok népének. Ezért mondja az apostol: „Ha pedig ti a Krisztusé, tehát az Ábrahám magva vagytok.” (G 3,29) „Mert az Emberfia azt jött keresni és üdvözíteni, ami elveszett vala.” (L 19,10) Ezért mondja másutt: „Nem jöttem az igazakat hívni, hanem a bűnösöket a penitenciára.” (L 5,32)

Fordította F.M.I.

[1] Az értelmezés etimológiai alapját latin és görög szavak egyszerre adják — το σύκος, -ου: füge; mo­­rus, -i m: bolond; morus, -i f: szederfa.

AZ ESZTERGOMI RÍTUS

Tegnap a kortárs liturgikus megújulás talán legolvasottabb internetes fóruma, a New Liturgical Movement beszámolt egy készülő szövegkiadás-sorozatról, amely a középkori magyar liturgia szöveges forrásait közölné (http://www.newliturgicalmovement.org/2008/11/introducing-use-of-esztergom-and.html). Az ismertetéshez kiegészítésként egy megelőlegezett fejezet csatlakozott az esztergomi rítus mibenlétéről. A fejezet a sorozat első tervezett kötete, a Missale Strigoniense 1484 közel 70 oldalas bevezető tanulmányának része lesz. A kb. egy hónapon belül megjelenő kiadás az első nyomtatott esztergomi misszále kritikai szövegét tartalmazza majd, amely reprezentatív forrása az esztergomi miseliturgia XV. századi állapotának. A kötet közreadója Déri Balázs, a Magyar Egyházzene című folyóirat főszerkesztője és az ELTE BTK Latin Tanszékének vezetője, nem mellékesen a CLSMA szentmiséin rendszeresen közreműködő egyik orgonakísérő. A könyvet a magyar középkori és koraújkori latin irodalom összefüggésében már jól ismert Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum sorozatának keretében, a Monumenta Ritualia Hungarica liturgikus alsorozat első tagjaként az Irodalomtudományi Intézet jelenteti meg. Az alsorozat célja lehetőség szerint a teljes középkori magyar forrásanyag kiadása, természetesen rendszerezett alakban, főbb könyvtípusonként összefoglalva. A remélt nemzetközi érdeklődésre való tekintettel a kötetek bevezető tanulmányai és függelékei - az első kötet latin beköszöntőjétől eltekintve - angol nyelven íródnak. A második kötet hamarosan, várhatóan jövő februárban vagy márciusban követi majd az elsőt: ez az Esztergomi ordinárius (Ordinarius Strigoniensis) 1496 és 1520 között megjelent kiadásaiból megállapított szöveget fogja elérhetővé tenni Földváry Miklós (az ELTE Latin Tanszékének és a LFZE Egyházzene Tanszékének tanára, egyébként a CLSMA alapítója és dékánja) kiadásában. A NLM cikke és az angol nyelvű, jegyzetelt tanulmány itt olvasható: http://www.execulink.com/~dtribe/blog/the_use_of_esztergom.pdf. Jegyzetek nélküli magyar fordítását alább közöljük.

* * *

A latin liturgia a középkor folyamán változatokban élt. A változatok jellegét és kialakulásuk módját tekintve két korszakot, ennek megfelelően a rítusváltozatok két típusát különböztethetjük meg. Az első csoportot a karoling uralkodók által támogatott, majd elrendelt romanizáció előtti rítusváltozatok, az utóbbit a karoling kor utáni és később a Tridenti Zsinat hatása alatt megszűnő rítusváltozatok alkotják.

Az első csoportba sorolható, ún. ólatin liturgiák egymással párhuzamosan, városokhoz vagy régiókhoz kapcsolódva jöttek létre, és alapvető, szerkezeti szintű eltérések vannak köztük. Ezek közé tartozott, illetve tartozik pl. a beneventán, a mozarab, a gallikán, az ambrozián és a Róma-városi liturgia (ez utóbbit a későbbi, a nyugati liturgiára általában használt „római” rítustól megkülönböztetendő órómainak nevezzük).

A második csoportba az úgynevezett frank-római liturgia egyes változatai tartoznak. A karoling uralkodók és a megbízásukra dolgozó liturgikus szakértők eredeti célja kétségkívül az volt, hogy az órómai liturgiát minél hűségesebben elsajátítsák és szabályozott, változatlan formában rendeljék el a frank birodalomban. A teljes uniformitás azonban két okból nem volt kivitelezhető. Egyrészt maga a VIII. századi órómai liturgia sem volt minden tekintetben definiált és egységes, az Alpokon túli területekkel való kölcsönhatása pedig már korábban megindult. Így az illetékesek eleve egy heterogén órómai hagyománnyal szembesültek, és különbségeket voltak kénytelenek azonosítani e hagyomány egyes korábban megismert és egyes újabban importált elemei között. Másrészt úgy találták, hogy a szigorúan puritán, minden újítással szemben bizalmatlan órómai rítus kompromisszumok nélküli átvétele olyan szokások, szövegek és gesztusok feladását követelné meg, amelyek közel álltak a gall és germán spiritualitás liturgikus ízléséhez. E két tényező arra késztette őket, hogy — az általában feltételezettnél jóval visszafogottabban — némi teret engedjenek a liturgia kialakításában saját kreativitásuknak is. Az általuk különféle órómai elemekből konstruált és kis mértékben nem római elemekkel gazdagított liturgiát ennyiben nevezhetjük frank-rómainak. Ez a liturgia — jóllehet változatokban élt — az ólatin hagyományokkal szemben szerkezetileg egységes volt, szövegeit, dallamait és ceremóniáit egyetlen tágabb készletből merítette.

A frank-római liturgia nem válhatott teljesen egységessé, részben a prekaroling hagyományok tartóssága, részben a források heterogén volta, részben a birodalom és az egyházszervezet Nagy Károly halálát követő fragmentálódása miatt. Az uniformitás kezdetben sem volt tökéletes, később pedig megindult az egyes helyi gyakorlatok spontán szétfejlődése. (Az egyetlen tudatos, szerkezeti szinten is érvényesülő rítuskülönbség a monasztikus és a szekuláris zsolozsma között mutatkozott.) A központi hatalom meggyengülése és a helyi egyházak megerősödése után a spontán létrejött különbségeket mint a regionális vagy intézményi identitás jelölőit értelmezték és őrizték. Ez a szemléletváltás kedvezett annak, hogy a különbségek határozottabbá váljanak.
Amikor a X. századtól kezdve a kereszténység újabb területeket hódított meg és így újabb egyháztartományok jöttek létre, ezek már az új paradigmában sajátították el a frank-római liturgiát. A fiatal egyházak liturgiái esetében már nem spontán szétfejlődés, hanem átgondolt szerkesztői tevékenység áll a regionális rítusok hátterében. Ugyanez állítható a bencés reformmozgalmak, majd még inkább a központosított szerzetesrendek rítusairól. A XI. századtól a középkor végéig ezért pontosan jellemezhető egyházmegyés, regionális vagy rendi rítusokkal találkozunk. Ezeknek egyike volt a pápai kúria rítusa (maga is frank-római típusú, nem azonos a bazilikák órómai rítusával), amelyet hamarosan a ferencesek is magukévá tettek.

A nyugati liturgia teljes egységesítésének gondolata néhány erőtlen, korábbi fölvetés után a XVI. században vált aktuálissá és lehetségessé. Ebben a korban túlságosan közel került a veszély, hogy Európa autonóm nemzeti egyházak sokaságára hullik szét. Ezt figyelembe véve az egyházak nemzeti jellegét megerősítő saját rítusváltozat csak kedvezett a skizmatikus tendenciáknak. Egyszersmind a reformáció megrázkódtatása miatt kívánatosnak látszott, hogy a hitletétemény egyik forrását és legfontosabb kifejeződését jelentő liturgiát szigorúbb doktrinális ellenőrzés alá vonják. A folyamatot technikai szempontból támogatta a könyvnyomtatás, amely gazdaságilag is érdekeltté tette mind a nyomdászokat és könyvkereskedőket, mind a klérust abban, hogy nagy példányszámú, egységes liturgikus könyveket forgalmazzanak, illetve használjanak (a nyomdászok később pápai privilégiummal dolgoztak). Amikor tehát a Tridenti Zsinat határozata nyomán 1568-tól 1614-ig normatív kiadásban jelentek meg a római rítus liturgikus könyvei, adottak voltak a körülmények ezek gyors elterjedéséhez. Jóllehet abszolút értelemben csak a pontifikále átvétele volt elrendelve, míg a rituále teljesen opcionális maradt, a breviárium és a misszále pedig csak a kétszáz évesnél fiatalabb rítusokat kötelezte, a gyakorlatban egészen sajátosnak számított az olyan egyházmegye, amely a XVII. század folyamán nem alkalmazkodott a „római”, azaz a ferences-kuriális rítushoz. A romanizációnak csak néhány szerzetesrend állt ellen, de ezek is jelentős kompromisszumokkal. Ettől kezdve a római liturgia — legalábbis az írott források szintjén — egységesnek mutatkozik.
A posztkaroling rítusváltozatokra a liturgiatörténet mindmáig nem helyezett megfelelő hangsúlyt. Az egyes hagyományokat inkább helytörténeti szempontból vagy a kuriózumokat kiemelve tárgyalták, de sokáig nem került sor a jelenség elvi megragadására és az egyes rítusváltozatok szisztematikus földolgozására. A legjellemzőbb a szokatlan ceremóniák följegyzése volt, ezen kívül csak a liturgikus naptárt, különösen a szanktorálét ismerték föl a szakemberek mint a regionális karakter hordozóját.

Ehhez a szemlélethez képest nem a szoros értelemben vett liturgiatörténet, hanem a zenetörténet hozott áttörést. A gregorián dallamanyag feldolgozása kezdettől fogva elválaszthatatlan volt a szövegek feldolgozásától. Az e tekintetben viszonylag egységes graduále (a mise énekelt tételei) után a kutatás figyelme az antifonále (a zsolozsma énekelt tételei) szövegválogatása felé fordult. Hamarosan — többek között a magyar régizene-kutatás egyik műhelyének munkája nyomán — nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban egységesnek föltételezett temporále tételrendje minden másnál biztosabban és egyértelműbben jellemző a posztkaroling rítusváltozatokra. Bár európai összképpel máig nem rendelkezünk, e fölismeréssel lehetővé vált a rítusváltozatok világos azonosítása, és szilárdabb alapokra helyeződött minden más liturgikai vagy azzal érintkező következtetés, mint amilyenek a liturgikus képzőművészet, a dallamváltozatok, a paleográfia és a hangjelzés vagy a többi szertartásszöveg és rubrika elemzéséből levontak voltak.

Lévén, hogy az antifonále tételrendjének módszeres kutatását éppen egy magyar tudományos műhely stimulálta, a magyar hagyomány földolgozása e tekintetben lezárult, sőt nemzetközi szinten példaértékű. Megkönnyítette ezt, hogy a középkori Magyarország egyházszervezete egységes volt, rövid idő alatt és központi irányítással alakult ki, nem rendelkezett, csak csekély előzményekkel, a régió, a szubrégiók, az egyházmegyék és az egyes városok vagy templomok átlátható viszonyban voltak egymással, és nem utolsósorban az, hogy a források rendkívül nagy százaléka pusztult el, ez pedig megkímélte a szakembereket attól, hogy lényegében azonos tartalmú források tömegét kelljen átnézniük. A vizsgált szempont a zsolozsma szerkezete, a tételek repertoárja és liturgikus asszignációja volt.

A magyarországi zsolozsmahagyományról és általa a rítus egészéről hamarosan a következőket lehetett megállapítani. Rendelkezik néhány, a magyar hagyomány egészére jellemző jeggyel, amelyek viszont nem jellemzők együttesen egyetlen más hagyományra sem. Sajátosságai Európa-szerte bírnak párhuzamokkal, de nem mutatnak egy irányba, vagyis a magyar liturgia még részlegesen sem mutatkozik valamely külföldi hagyomány átvételének. Belső tagozódására egymással halmaz-részhalmaz viszonyban álló hagyománycsoportok jellemzők.

A teljes magyarországi hagyományt a prímási székről esztergomi rítusnak is nevezzük. Ennek központi, legjobban dokumentált változata a tulajdonképpeni esztergomi rítus, amelynek legtisztább típusát maga Esztergom, valamint Buda és árnyalatnyi eltérésekkel Pozsony, illetve — olykor enyhe változatokban — a középső és az északi országrész képviselik. Ehhez a részhagyományhoz tartozik, de kevésbé következetes kialakítású egyfelől a Szepesség gyakorlata, másfelől a magyar alapítású, és így rendi rítusaként az esztergomit kodifikáló pálos rendé. Ez utóbbi valószínűleg csak egy XIV. századi redakció nyomán nyerte el végső, standard alakját.

Magyarország második érseki széke (a középkorban nem volt több kettőnél), a déli területek fölé rendelt Kalocsa (később Bács vagy Kalocsa-Bács) szintén önálló rítussal bírt, de fönnmaradt forrásai túlságosan kevesen vannak Esztergoméihoz képest. Bővebb forrásanyagra támaszkodunk Zágráb esetében, amely csak püspökség és mint ilyen Kalocsa szuffragáneusa volt, de jelentőségében csakhamar fölülmúlta azt. Zágráb csak 1180-ban került Kalocsa fennhatósága alá, így liturgiájának legrégibb rétegei közvetlen esztergomi hatást tükröznek. A XIV. században a zágrábi rítus egységesedett, annyira, hogy a XV—XVI. században Esztergoménál is fejlettebb liturgikus könyvkultúrával rendelkezett. A XIV. századi reform során kuriális és egyesek szerint dominikánus hatás is érvényesült, így az esztergomi, a kalocsai és az esetleges kuriális vagy dominikánus elemek szétválasztása nehéz feladat. Kalocsa és Zágráb forrásai mindemellett a középkori Magyarország második nagy rítusterületét jelölik ki.

A harmadik és egyben utolsó nagy rítusterület a Várad központú keleti országrészhez és Erdélyhez kötődik. A térség liturgiája Kalocsánál jobban, Zágrábnál kevésbé van dokumentálva, részletes földolgozása még nem jelent meg. Kronológiai szempontból fontos, hogy minden bizonnyal ezt a rítust képviseli a legkorábbi magyar zsolozsmás forrás, amiből arra következtethetünk, hogy a Magyarországon belüli nagy hagyománycsoportok legfontosabb jellegzetességei már a XII. század elején legalábbis fölismerhetők voltak. Területileg ugyan szintén ide tartozott, de esztergomi joghatóság alatt állt a Barcaság (szebeni és brassói források), amelynek különös liturgiai helyzete a Szepességéhez hasonló.

A három nagy rítusterület mellett megemlítendő, hogy az öntudatosabb püspöki székek, sőt a gazdagabb városi plébániák (pl. Kassa, Kolozsvár) is tudatosan törekedtek egyéníteni liturgikus gyakorlatukat. Az Esztergomhoz tartozó püspöki székek közül Veszprémből, Pécsről és Egerből ismerünk bizonyos mértékig önálló liturgikus könyvet, sajátos rítusú plébániák pedig főként a Felvidék és Erdély városias (sokszor németek lakta) részein fordultak elő. Éppen az átmeneti vagy szándékosan egyénített rítusváltozatoknak köszönhető, hogy néhány biztosan magyar eredetű, de egyébként kevert jellegű forrás provenienciáját máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni.

Történelmi értelemben az esztergomi rítus meglehetősen állandó az első forrásoktól a nyomtatványkorig. Legkorábbi kiforrott dokumentuma egy mára elveszett, a Német-római pontifikále mintájára szerkesztett könyv lehetett, amely már a XI. század vége előtt megvolt. Ugyanekkor viszont még nem állt készen az esztergomi zsolozsma rendje: ennek alapvető kialakítását a XI. század vége és a föntebb említett, XII. századi antifonále kora közé kell datálnunk, de részletes kidolgozására csak később került sor. Az esztergomi miseliturgia karakterisztikus pontjai, különösen a gyertyaszentelői és hamvazószerdai processziós szertartások és a nagyhét már a XI. századi pontifikális rétegben jelen vannak. A tulajdonképpeni miseproprium kevésbé megfogható. Néhány jellegzetes szövegválasztása és a miseordó néhány sajátossága ugyan fölfedezhető már a XII. század végén, de kiforrott esztergomi miseliturgiáról inkább a XIV. század első felétől beszélhetünk.
A XIII–XIV. század fordulója egyben az esztergomi rítus történetének klasszikus korszaka. Mind a zsolozsma, mind a mise liturgiáját egy-egy szövegi és dallami szempontból is reprezentatív, az utókort alapvetően befolyásoló kódex fixálja ekkor. Kevés változtatástól eltekintve a XV. századi editio princeps-ek ezek egyenes ági leszármazottai. A XV—XVI. századi nyomtatott liturgikus könyvek inkább a design, semmint a tartalom szintjén hoznak újdonságokat. Ezek közül való az Esztergomi ordinárius hat ismert kiadása is.
Magyarország török megszállásának első évtizedeiben leáll a liturgikus könyvek nyomtatása, és csak a Tridenti Zsinattal egyidejűleg, majd azt követően születik néhány kísérlet az esztergomi rítus korszerűsítésére egy breviárium, két rituále és egy ordinárius szintjén. A nemzetközi tendenciák és a súlyos könyvhiány miatt azonban ezek a kísérletek kudarcra voltak ítélve. A katolikus restauráció leghíresebb magyar képviselője, Pázmány Péter bíboros javaslatára 1630 és 1633 között több zsinaton jóváhagyták a „római”, azaz a ferences-kuriális rítus átvételét és az esztergomi rítus feladását. A korábbi hagyományból egyedül a magyar szentek ünnepei és a régi kalendárium néhány sajátossága maradtak meg, de ezek sem eredeti propriumukkal. A tágabb esztergomi rítusterületen egyedül a zágrábi székesegyház élt a Szentszék fölkínálta lehetőséggel, és tartott ki 1788-ig középkori gyakorlata mellett.

DEDIKÁCIÓS MATUTÍNUM

2008. november 15-én, szombaton este fél 7 órai gyülekezéssel és 7 órai kezdettel dedikációs matutínumot tartunk az egykori esztergomi főszékesegyház fölszentelésének emlékére Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban. A Szent Márton napját követő vasárnap egyszersmind a CLSMA szervezésében Budapesten először bemutatott nyilvános szentmise második, illetve rendszeres vasár- és ünnepnapi szentmiséink megindulásának első évfordulója is, így (és különösen saját templom híján) joggal tekintjük közösségünk egyháznapjának. Nekünk, akik egy évszázadokkal ezelőtt elpusztított templom káptalanjával vagyunk lelki folytonosságban, ez a nap különösen is alkalmas arra, hogy együtt imádkozzuk: "Benígne fac, Dómine, in bona voluntáte tua Sion: ut aedificéntur muri Ierúsalem! - Cselekedjél kegyesen, Uram, Sionnal jóakaratod szerint: hogy megépüljenek Jeruzsálemnek falai!" (Ps 50,20)