ELŐKÉSZÜLETBEN A „BELVÁROSI KANCIONÁLE”

Többek áldozatos munkájának köszönhetően néhány héten belül megjelenik az a kötet, amely a Belvárosi templomban celebrált szentmisék rendjét, állandó énekanyagát és népénekeit közli, hogy ezzel nélkülözhetővé tegye a sokszor elégtelen számú, kallódó, fénymásolt lapot és rögzítse az elmúlt években kialakított gyakorlatunkat. Ez utóbbi áttekintése érdekében az interneten is elérhetővé tettük a 2009-es és a 2010–2011-es énekrendeket, alább pedig, és a következő napokban folytatásokban közöljük a születő kancionále előszavát.

* * *

Ez a kancionále a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban bemutatott hagyományos római, közismert, de pontatlan kifejezéssel „tridenti” rítusú énekelt szentmiséken való részvételt hivatott segíteni. Rögzíteni és kissé gazdagítani is kívánja azt az énekgyakorlatot, amely a Szent Mihály Laikus Káptalan tevékenysége nyomán 2005-től kezdve kialakult, majd 2007 novemberétől, a vasár- és ünnepnapi szentmisék rendszeressé válásával fokozatosan megszilárdult.

Ezt a gyakorlatot, következésképp a kötet összeállítását három, a káptalan küldetésnyilatkozatában foglalt alapelv határozta meg. Egyrészt és legelsősorban a hagyományos latin miseliturgia eredeti, gregorián énekanyagának hiánytalan megszólaltatása. Másrészt ugyanezen tételek gyülekezeti éneklésének lehetővé tétele népnyelven, hiteles, de könnyen elsajátítható típusdallamok segítségével. Harmadrészt a helyi hagyományok, esetünkben a magyar liturgikus örökség ápolása vagy újrafelfedezése. Ez utóbbi szempont részben a gregorián tételek középkori esztergomi dallamváltozatának használatában, részben pedig a magyar népénekkincs értékeinek fönntartásában jut kifejezésre.

E három alapelvnek az énekelt miseliturgia három rétege, e három rétegnek pedig egy-egy kiadvány felel meg. Azokat a latin nyelvű gregorián tételeket, amelyek a miseliturgia tulajdonképpeni részei, a graduálénak nevezett könyvtípus tartalmazza. Középkori kódexekben fönnmaradt hazai változatának, a Graduale Strigoniense-nek korszerű átírását jelenleg rendezzük sajtó alá, de ez a könyv gyakorlatilag csak az előénekesek csoportját, a szkólát érinti: eredeti formájában sem szánták gyülekezeti éneklésre.

A népnyelvű, típusdallamon énekelt tételek teljes sorozatát számos előzmény után a Graduale Hungaricum közölte: ennek példányai jelenleg is megvásárolhatók, de nagy és változatos anyagával nem lett volna célszerű megterhelni egy könnyen kezelhetőnek és viszonylag rövidnek szánt gyűjteményt.

Végül a harmadik rétegnek felel meg jelen kötetünk, a kancionále, amely kivonatos népénektárat közöl. A kancionále lényegét tekintve nem más, mint az Éneklő Egyház római katolikus népénektár erősen rövidített, sajátos igényeinkhez igazított változata.

A rövidítést három szempont indokolta. Egyrészt az Éneklő Egyház — alcímével ellentétben — nem csupán népénektár, hanem imádságoskönyv, segédlet a katekézishez és a gregorián ének legalapvetőbb tételeinek gyűjteménye, amely a teljes katolikus liturgiára, tehát a mise mellett a zsolozsmára, a szentségekre-szentelményekre, a nagyheti szertartásokra, sőt egyes paraliturgikus cselekményekre is tekintettel van. Kezeléséhez éppen egyedülálló gazdagsága miatt kell sok tapasztalat és nagy anyagismeret. Mivel a kancionálét közvetlenül vasár- és ünnepnapi szentmiséken való használatra szántuk, elhagytunk a mintául szolgáló népénektárból mindent, ami ezen túlmutatott. A kihagyás tehát nem értékítélet, és a kancionále nem helyettesítheti a népénektárat.

Másrészt az eredeti énektár anyaga túlságosan is bő: megszerkesztése kompromisszumokra épülő, bizottsági munka volt, amelynek az egész magyar nyelvterület szokásaira, ízlésére tekintettel kellett lennie. Így került a gyűjteménybe számos olyan ének is, amelynek szövegi vagy dallami minősége, esetleg liturgikus alkalmassága kívánnivalót hagy maga után. Másfelől viszont fölvettek a szerkesztők több olyan, kiemelkedően értékes éneket, amely a történelem során a feledés homályába merült, de megérdemelné, hogy újra használatba vegyék. Egy olyan kezdeményezés, amilyen a hagyományos rítusú szentmisék újraindítása volt, az átlagosnál talán elkötelezettebb, tanulni vágyóbb, ugyanakkor viszont közös múlttal alig rendelkező gyülekezetre épült. Ezért megkockáztathattuk, hogy nagyobb súlyt helyezünk az elfeledett értékek fölfedezésére, de elhagyjuk a népénektár legfeledhetőbb darabjait — természetesen így sem pusztítva el semmit, ami mai, hanyatló egyházi énekkultúránkban még az életképesség jeleit mutatja.

Harmadrészt figyelembe kellett vennünk, hogy a katolikus gyülekezetek éneklőkedve, amely a magyar népénekkincsnek is alapja volt, ma — és főként városi környezetben — immár a múlté, a mögötte húzódó társadalmi és műveltségi valósággal együtt pusztulásra ítéltetett. Ezt a tényt kénytelenek vagyunk tudomásul venni, és hangsúlyozzuk, hogy legfőbb célunk nem a népének, hanem a liturgikus énekanyag fönntartása. Ám a történelmi folyamatok — nevezhetjük szükségszerűségnek is — fölismerése nem jelenti azok helyeslését, és különösen nem meggyorsítását: a népénekkultúra őrzéséről, ápolásáról nem mondhatunk le. Mégis aki mai, meggyengült állapotában kíván új lendületet adni a gyülekezeti éneknek, nem vállalhat aránytalan feladatot: viszonylag szűk, belátható, válogatott énekkészletre és türelmes, átgondolt alkalmazására van szükség ahhoz, hogy legalább a hívek egy csoportja otthonosan tájékozódjék ebben a közegben.

A kancionále célja tehát kettős: kezelhető, gyakorlatias segédletet szeretne nyújtani a szentmise közben, de egyben összefoglalja azokat az énekeket, amelyeket a miseliturgián kívül, családi vagy nagyobb közösségben is helyes, ha ismer és használ a magyar katolikus hívő.

A népénektár-kivonaton túl a kancionálét elláttuk a „belvárosi szokás” szerint celebrált mise részletes leírásával. Ez a leírás a tájékozódást és az értő részvételt segíti, de nem előíró jellegű, azaz nem zárja ki a hagyományos liturgia végzésének további törvényes módozatait. Végül a kancionále az elsődleges, liturgikus énekanyag leginkább gyülekezeti éneklésre szánt tételeiből, az ordinárium-ciklusból közli a legszebb és legismertebb sorozatokat, amelyeket a jövőben, fokozatosan használatba vennénk.

(Félreértések elkerülése érdekében: a fönti illusztráció egy, a szamostatárfalvi református templomban álló, így református istentiszteleti énekrendet rögzítő tábla.)