KÁPTALANI KRÓNIKA A 2011. ÉVRŐL

Némileg megkésve, ám a hagyományos keltezéssel jelentkezik ismét a Szent Mihály Laikus Káptalan éves tevékenységét áttekintő káptalani képes krónika. A tavalyi kiadást ezzel a mondattal zártuk: „Izgalmas esztendőnek nézünk elébe”, és a várakozások be is igazolódtak. Ezért az idei beszámoló összeállításakor a bőség zavarával kellett megküzdenünk.

A 2011. év legjelentősebb eseménye volt, hogy történetünk során először — de az egész országban is 40 év óta elsőként — ünnepelhettük meg a húsvéti Szent Háromnapot a maga teljességében a hagyományos római rítus szerint. Ennek megvalósítása tartós és rendkívüli erőfeszítéseket igényelt a káptalan tagságától és támogatóitól, ezért örömmel állapíthatjuk meg, hogy közösségünk szervezettsége elérte azt a szintet, amelyen a plébániai élet gyakorlatilag minden szertartását önerőből képes előkészíteni és méltón megünnepelni. A születőben levő személyi plébánia jelesre vizsgázott, és megkapta az érettségi bizonyítványt. Nincsenek már további felső osztályok, ahová léphetne; mostantól az elért eredmények megtartása és elmélyítése a feladata.

Elsősorban ez az, amiért az idén hálásak lehettünk az isteni gondviselésnek, és azoknak a jótevőinknek, akik a klérus soraiban vagy világi hívőkként a maguk módján és mértéke szerint segítették a régi római rítus ügyét és támogatták munkánkat. Külön szeretnénk megemlíteni Beer Miklós váci megyéspüspök úr és Varga Lajos váci segédpüspök úr nevét, továbbá a rendes szertartásainknak otthont adó templomok elöljáróit: Osztie Zoltán és Alberti Árpád atyákat, az ő munkatársaikat, valamint a budai sziklatemplom pálos és a mátraverebély-szentkúti kegyhely ferences szerzeteseit, akik lehetővé tették, hogy e vándorló közösség minden alkalommal arra méltó szent helyen ünnepelhesse az isteni misztériumokat. Őértük és minden jóakarónkért is imádkozunk most, amikor a polgári év végén hálát adunk Istennek, minden kegyelem forrásának.

1. Az eseményeket áttekintve első helyre ismét a vasár- és ünnepnapi szentmisék kívánkoznak, amelyeket az alábbi képekkel idézünk fel (a nagyheti szertartásokról korábban részletes beszámoló készült).

Vízkereszt, énekelt szentmise és vízszentelés

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2011 január 6.)

Hamvazószerda, hamuszentelés és énekelt szentmise

(Budapest, pálos sziklatemplom, 2011 március 9.)

Virágvasárnap, körmeneti állomás a templomkapu előtt

(Budapest, belvárosi templom, 2011 április 17.)

Húsvéti vigília, Exsultet

(Gyömrő, plébániatemplom, 2011 április 23.)

Húsvétvasárnap, feltámadási szertartás a szentmise előtt

(Gyömrő, plébániatemplom, 2011 április 24.)

Pünkösd vigíliája, énekelt szentmise

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2011 június 11.)

Úrnapja, ünnepi körmenet

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2011 június 23.)

Szent Péter és Pál ünnepe, énekelt szentmise

(Budapest, pálos sziklatemplom, 2011 június 29.)

Szent Mihály arkangyal ünnepe, énekelt szentmise

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2011 szeptember 29.)

Az év során a szentmisék mind rituális, mind egyházzenei szolgálata új, hatékonyabb szervezetet kapott. Az oltárszolgálat rendjének egységesítésére és újabb ministránsok kiképzésére az ősszel tanfolyamot indítottunk, ezzel egyidőben pedig a káptalani szkóla is megfogalmazta saját ceremoniális gyakorlatát.

A ministránskurzus résztvevői
(Budapest, belvárosi templom, 2011 szeptember 4.)

A káptalani szkóla szolgálat közben
(Budapest, belvárosi templom, 2011 december 4.)

2. Az ünnepélyes káptalani virrasztó zsolozsmák száma a nagyhét miatt a korábbi 12-ről 14-re emelkedett, megtartásuk azonban sajnos egyre több nehézséggel jár, mivel mind gyakrabban ütköznek a számunkra otthont adó templomokban szervezett koncertekkel. Erre a problémára egyelőre nem nagyon látszik megoldás.

Hetvenedvasárnap, zsolozsma előtt

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2011 február 19.)

Nagypéntek, sötét zsolozsma — I. nokturnus, zsoltározás

(Gyömrő, plébániatemplom, 2011 április 22.)

Pünkösd, matutínum — zsoltározás

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2011 június 11.)

Szent Mihály ünnepe, matutínum — olvasmány

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2011 szeptember 28.)

Pótkarácsonyi matutínum — genealógia

(Gödöllő, premontrei templom, 2011 december 30.)

3. Az Eucharisztián kívüli szentségek és szentelmények ünneplésére idén is nagy változatosságban került sor. Mivel ezekről az alkalmakról eddig még nem számoltunk be, az alábbiakban egy kicsit több képpel illusztráljuk „kvázi személyi plébániánk” életének ezt az oldalát.

A keresztség szentségét idén nagy örömünkre mind eredeti, felnőttek számára kialakított formájában, mind pedig a gyermekkeresztelés rendje szerint kiszolgáltathattuk.

Scrutinium catechumeni

(Budapest, belvárosi templom, 2011 április 10.)

Baptismus catechumeni

(Gyömrő, plébániatemplom, 2011 április 23.)

Baptismus infantis

(Budapest, belvárosi templom, 2011 augusztus 13.)

A hagyományos római rítushoz kötődők bérmálását 2011 július 16-án Varga Lajos püspök úr végezte a váci Karolina-kápolnában, utána pedig ünnepélyes prelátusi szentmisét mutatott be. Íme, egy reprezentatív válogatás a szertartásokról:


Régi rítusú házasságkötés és ünnepélyes nászmise 2011 szeptember 24-én volt a Szent Mihály-templomban, amelynek során káptalanunk két rendes tagja kötötte össze életét Isten színe előtt.

Sajnos az idei év sem múlt el gyászszertartás nélkül. 2011 szeptember 12-én a budapesti Keleti Károly utcai Krisztus Király-templomban végeztük el az augusztus 26-án elhunyt Dobszay László tanúr úr halotti zsolozsmáját, amelyet ünnepélyes gyászmise és feloldozás követett (a liturgiáról felvidéki barátaink külön beszámolóban emlékeztek meg a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan blogján).


4. Örvendetesen emelkedő számuk miatt immár külön pontban kell beszámolnunk az egyéb rendkívüli liturgiákról, amelyek a káptalan külkapcsolatainak további kiterjedését, ill. a „kvázi személyi plébánia” széles körű működését illusztrálják.

Elsőként említjük a régi rítusú hívek szentkúti zarándoklatát, akik számára 2011 május 14-én ismét Varga Lajos püspök úr celebrált szentmisét. A kegyhely honlapján megtalálható 79 képből ezt az egy tucatnyit válogattuk ki.


A másik kiemelkedő esemény Don Nicola Bux látogatása volt (2011 november 11—12.), amellyel immár a hagyományos liturgia külföldi művelőinek látókörébe is bekerültünk. Bux atya előadása könyvének bemutatóján, valamint másnapi szentmiséje a belvárosi templomban nagy hatást tett nemcsak a régi rítus megjelent híveire, hanem magára az illusztris olasz vendégre is, aki igen pozitív tapasztalatokról számolt be a Vatikáni Rádió magyar adásának, itt-tartózkodása idején pedig rövid interjúban foglalta össze XVI. Benedek pápa liturgikus reformjának lényegét.

A már említetteken és az alább említendőkön kívül rendkívüli szentmisét tartottunk még a gödöllői szkólatábor és a váci barokk fesztivál keretében, valamint a komáromi Szent András-templom búcsúja alkalmából (l. erről galántai barátaink beszámolóját). E három rendezvénynél immár harmadik éve igénylik a szervezők a régi liturgia jelenlétét, együttműködésünk tehát tartósnak ígérkezik. Egyedi alkalom volt az idén az Erzsébet királynéért bemutatott requiem, valamint Varga Lajos püspök úr régi rítusú szentmiséje a szandaszőlősi templom százéves jubileuma alkalmából.

Ünnepélyes szentmise Kalazanci Szent Józsefről
(Vác, piarista templom, 2011 augusztus 27.)

Ünnepélyes szentmise a templomszentelés ünnepéről
(Komárom, Szent András-templom, 2011 október 29.)

5. A rendkívüli szentmisék átvezetnek a káptalani külkapcsolatok témájához, amelyek körében — elsősorban a Dobszay tanár úrhoz való sokrétű kötődésünk miatt — az egyházzene világát kell kiemelnünk. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke ugyanis ma az egyetlen olyan képzési hely a magyar felsőoktatában, ahol a hallgatók 2007 óta — sőt részben már előtte is — kötelező tantárgyakban tanulják a hagyományos római liturgia történetét, felépítését és működését. Nem csoda hát, ha többen kedvet kapnak rá, hogy megszerzett tudásukról régi rítusú szentmise és/vagy zsolozsma keretében adjanak számot. Idén Szent Mátyás apostol ünnepén tartottunk szentmisét és végeztünk vesperást, amelyek zenei szolgálatát Tóth Gabriella és Kovács László vezette.

Énekelt szentmise és vesperás Szent Mátyás apostolról
(Budapest, Bakáts téri templom, 2011 február 24.)

Az egyházzenészek felkérésére végzett külön liturgiák mellett ugyanez a kapcsolat nyilvánul meg ellenkező irányban, amikor saját rendes szentmiséinken hangzanak fel az egyházi műzene egy-egy jeles alkotójának művei. Idén a jubileumi Liszt-év keretében a mi vasár- és ünnepnapi miséinken szólalt meg a nagy romantikus zeneszerző összes misekompozíciója, és szintén idén ért véget három évre nyúló együttműködésünk a reneszánsz polifóniát képviselő Choralis Constantinus 500 sorozattal. Ezek, valamint a korábbi Haydn-év eseményei most már elegendő tapasztalattal szolgáltak ahhoz, hogy az efféle kapcsolatokat a jövőben ne csak gyakorlati szemtpontból ápoljuk, hanem elvi alapokra is helyezzük. A mai zenekultúrában általánosabban ismert szerzők ugyan nagy számú közönséget vonzanak, műveik viszont nem mindig igazodnak a katolikus liturgiának a XX. század elejére megújult és ma is vallott önértelmezéséhez. Bár a művészet egyetemessége iránt a továbbiakban is igyekszünk fogékonyak maradni, a liturgikus szempontokat azonban mostantól hangsúlyozottan kívánjuk érvényesíteni.

Énekelt szentmise a húsvét utáni III. vasárnapról Liszt Szekszárdi miséjével

(Budapest, belvárosi templom, 2011 május 15.)

Ha a káptalan egyházzenei tevékenységét nem az élő liturgiák felől tekintjük, hanem az ezek hátteréül és alapjául szolgáló kutatásokra és publikációs tevékenységre figyelünk, meg kell állapítanunk, hogy sorainkban nemcsak képzett zenei előadóművészek csapata, hanem tudományos műhely is működik. E műhelyben született meg a káptalani zsolozsmák gyakorlati igényű kiadásainak sorozata és a belvárosi kancionále, de ide kapcsolható az a nagyszabású vállalkozás is, amely kritikai alapossággal tervezi publikálni a magyar középkor összes liturgiatörténeti emlékét. Ezen a téren két fő partnerrel működünk együtt: az említett egyházzenei tanszékkel, valamint az ELTE BTK Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékével.

Mivel kifejezetten a liturgia kutatásával foglalkozó tudományos társaság Magyarországon jelenleg nincsen (létrejöttét öt évvel ezelőtt a Baranya Megyei Bíróság bürokratikus túlbuzgósága hiúsította meg), tudományos munkánk legfontosabb társadalmi közegét a Magyar Egyházzenei Társaság jelenti, amelynek a káptalanból is számos tagja van. Munkásságunknak ezt az irányát illusztrálják az alábbi képek, amelyek a társaság idén márciusban Nyíregyházán tartott kongresszusán készültek.

6. A külkapcsolatok és a káptalani közösség belső élete ebben az évben a szokottnál jobban összefonódott. Ezért külön emlékezünk meg az idei latintáborról, amely jelentőségében csak a bejegyzés elején említett gyömrői nagyhéthez fogható nemcsak programjainak liturgikus és közösségi jellege, hanem résztvevőinek nagy száma és változatos összetétele miatt is: a testvérközösségeink, a szegedi Szent György Alapítvány és a galántai Keresztelő Szent János Laikus Káptalan soraiból velünk levő családokkal együtt az összlétszám időnként a 35-40 főt is elérte.

A hagyományosan „latintábor” nevet viselő program valójában a liturgikus önképzés, a lelkigyakorlat és a nyaralás sajátos keveréke, s talán szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy nem más, mint a katolikus hit tudatos és teljes megélése a szokásos akadályok kiiktatásával. Kár, hogy ez manapság csak egy-egy hétre és csak saját világunkból elvonulva lehetséges, s éppen ezért kell ennek a kevésnek is ennyire örülnünk.

A káptalani latintábornak 2011 július 25-e és 31-e között Balogh Károly atya, a felvidéki Perbete plébánosa adott helyet saját, barokk korban épült plébániáján (ahol erre utazván egykor még Mária Terézia királynő is megszállt).


A latintábor gerincét természetesen a latin stúdiumok alkották, amelyekre a jelentkezők örvendetesen nagy száma kiatt idén két csoportban került sor: míg a kezdők a latin nyelv szerkezetével és a nyelvtan alapjaival ismerkedtek, a haladók a bibliai latinság rejtelmeibe nyertek avatott betekintést. A gyermekek ezalatt a legkülönbözőbb játékos foglalkozásokon vehettek részt.


A napok liturgikus keretét a közösen végzett zsolozsmák adták: reggel felkelés után a laudes, délben a szexta, este a vesperás, tíz óra tájban pedig a kompletórium. Az imaórákat általában lakhelyünkön végeztük, kivéve a vesperást, amelyhez mindig átvonultunk a templomba.


A zsolozsmákon kívül minden nap volt legalább egy szentmise is (időnként kettő), amelyeket Károly és Gellért atyák változó ünnepélyességgel celebráltak Szent Jakab apostolról, Szent Annáról, az elhunyt Habsburg Ottó főherceg lelki üdvéért vagy Szent Mártáról. Az oltárszolgálatban többször csatlakoztak hozzánk felvidéki szlovák vendégeink, akik nem beszéltek ugyan magyarul, a régi rítust azonban alaposan ismerték, s közös szolgálatunkkal így nemcsak a latin nyelv és kultúra, hanem a római liturgia egyetemességéről, nemezeteket átívelő és megbékítő erejéről is bizonyságot tehettünk.


A latinozáson és a liturgián kívül az egyéb programok adták az együtt töltött hét nyaralás jellegét. A reggelit a szálláson fogyasztottuk el, az ebédhez és a vacsorához pedig a többség átvonult egy étterembe, amelyhez a temetőn keresztül vezetett az út (Memento, homo...). A kikapcsolódásról előadások, zenélési lehetőség és filmnézés gondoskodtak, egy délután pedig megnéztük a katolikus elemi iskolából kialakított helyi néprajzi múzeumot. Mindezt azonban folyamatosan át- meg átjárta Károly atya szikrázó személyisége, aki még a plébániai anyakönyvekből is kész stand-up comedyt volt képes rögtönözni (mégpedig ülve!).


A helyi programok mellett kétszer kiránduláson vettünk részt. Július 27-én délután Komáromba mentünk, ahol a számunkra igen kedves és ismerős Szent András-templomban végeztünk ünnepélyes szentmisét és vesperást. A misén — megfelelő fölkészítés után — a gyermekek ad hoc szkólája is énekelt. A liturgia végeztével vendéglátónk, Stubendek László megmutatta a templom oldalhelyiségeit, amelyekben régi paramentumok vannak kiállítva, a plébános úr pedig szokásos szívélyességével invitált minket egy kis fogadásra.


A másik kirándulásunk július 29-én délután Galántára vezetett, ahol Józsa Attila esperes plébános és a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan vendégei voltunk. A templomban ünnepélyes szentmisét és vesperást celebráltunk, utána pedig vacsora következett, amely fogadással és beszélgetéssel folytatódott a plébánia udvarán. A kedves ismerősök között üdvözölhettük az éppen itt nyaraló Füzes Ádám atyát, aki a budapest-belvárosi Szent Mihály-templom igazgatójaként először fogadta be zsolozsmáinkat és szentmiséinket.


Ennek a napnak a történetéhez még egy apró megjegyzés kívánkozik. Mivel a délelőtti rendes és a délutáni rendkívüli programunk egyaránt tartalmazott egy-egy ünnepélyes szentmisét, amelyet ráadásul azonos személyek celebráltak azonos személyek oltárszolgálata mellett, elmondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében létezik egy olyan liturgikus Einsatztruppe, amely képes egy napon különböző helyeken két szabályos missa sollemnist celebrálni. Ez a mai világban alighanem teljesen egyedülálló, ám valószínűleg régen sem volt túlzottan általános (a „hárompapos misék” már a XIX. században ritkaságszámba mentek).

A latintábor utolsó napja, július 30-a bár csökkentett létszámmal zajlott, nem kevésbé volt emlékezetes. A stúdium után bográcsgulyást készítettünk Károly atya aktív közreműködésével, és így is fogyasztottuk el. Másnap, vasárnap lévén, siettünk haza Budapestre, hogy ott folytathassuk, ahol egy héttel korábban abbahagytuk: a belvárosi 12 órás szentmisével.


7. A latintábor, mint említettük, a kikapcsolódás és a lelki-szellemi felöltődés mellett a társközösségeinkkel való kapcsolatokat is erősítette. A káptalan belügyeit, vagyis a saját munkánkra és hivatásunkra való reflexiót az év során egy másik alkalommal tematizáltuk. A pünkösdi hétvégén (vigília és főünnep), 2011 június 11-én és 12-én tartottuk — a korábban bemutatott liturgikus keretek között — a káptalani tagság kétévente esedékes közgyűlését, a sorban immár III. Capitulum Generalét, amelynek ez volt a fő feladata.

Az első napot a legfontosabb szervezeti kérdések megtárgyalásával kezdtük: a káptalan működési területéről (egyházmegyei? országos? nemzetközi?), a tagsági viszonyokról (csak katolikusok? pártoló tagság?), valamint a vezetőségi struktúrának a jelenlegi körülményekhez való igazításáról beszéltünk. Ezek eldöntése után került sor az átdolgozott káptalani statútumok részletes megvitatására, amely ebéd után folytatódott. A pünkösdi vigília előtt foglalkoztuk még néhány sürgős elvi és gyakorlati kérdéssel is (külkapcsolatok és egyházzene, ill. ruhareform).


A második nap délután befejeztük a statútum-tervezet tárgyalását és jóváhagytuk annak végleges szövegét. A káptalan mint világi krisztushívők társulása elsősorban egyházi téren működik, ezért a statútumok a kánonjog hatálya alá tartoznak. Szükségesnek tűnt azonban, hogy az említett tudományos tevékenység világi vonatkozásai miatt közösségünk a magyar polgári jog szerinti egyesületként is megalakuljon, ezért az egyházi statútumnak megfelelő világi alapszabályt is jóváhagytuk. Mindkét dokumentum akkor válik majd véglegesen kötelezővé, ha a hivatalos megalakulást az illetékes egyházi és világi hatóságok cselekménye teljessé teszi. Ezt követően — immár az új statútumok alapján — döntöttünk az összes személyi ügyben, és titkos szavazással megválasztottuk a káptalan új vezetőségét.


A Capitulum Generalén a számos adminisztratív feladat és sürgős gyakorlati kérdés miatt nem jutott idő a saját küldetésünkre való mélyebb reflexióra. Ezt pótolta egy másik alkalom, a régi rítusú közösségek országos találkozója, amelyet társközösségeink részvételével Gödöllőn tartottunk 2011 október 1-jén. A latintáborban jobban megismert barátainkkal az ott megszokott programok keretében (zsolozsma, szentmise, kirándulás, ebéd, filmnézés) sok mindent kötetlenül tudtunk megvitatni. Közös eszmélődésünket délután — szinte oratio collecta gyanánt — Földváry Miklósnak a laikus káptalanok természetéről és lehetőségeiről tartott gazdag előadása foglalta össze. (A galántaiak beszámolóját itt, a szegediekét pedig itt lehet elolvasni.)


8. Az utolsó helyen — mint már többször is — a statisztikai adatok következnek, vagyis mindaz, amit fent szöveggel, de főleg képpel elmondtunk, ezúttal a számok szigorú tükrében. Mielőtt ezeket felsorolnánk, szeretnénk ismét megköszönni azoknak, akik mint személyek az adatok mögött állnak, hogy liturgikus közösségünk részeként velünk együtt dicsőítették Istent és munkálkodtak a szent liturgia ügyét előmozdítva az emberek megszentelődésén. Köszönjük továbbá a sok kitartó imádságot és a rendszeres vagy alkalmi anyagi hozzájárulást, amellyel sokan a káptalan munkáját támogatták. A Jóisten bőségesen fizesse meg!

A 2011. évben összesen 77 alkalommal tartottunk nyilvános és rendes szentmisét, amelyekből 54 volt vasárnapi (a két húsvéti mise miatt) és 24 esett hétköznapokra. A vasárnapi miséken a legkevesebb résztvevő 40 fő volt (április 24., húsvéti szentmise Gyömrőn, emellett azonban volt egy másik is Budapesten, a belvárosban), a legtöbb hívő pedig 180 főt jelentett (június 26., pünkösd utáni II. vasárnap, amely egyben Liszt-mise volt). A vasárnapi miselátogatás átlaga a Liszt-misékkel együtt 93 fő, azokat leszámítva 87 fő volt (2010-ben ez az adat 71 volt). A hétköznapi misék látogatottságának szélső értékei 20 fő (március 19., Szent József) és — a november 2-i, 250 fős Liszt-misét nem számolva — 85 fő voltak (augusztus 15., Nagyboldogasszony); az átlag így 45 fő (2010-ben szintén ennyi volt). Rendkívüli szentmiséből összesen 10-et (latintáborral együtt 17-et) tartottunk.

Ezek az adatok, mint mindig, a szolgálattevők (celebráns, ministri sacri, ministránsok, szkóla és orgonista) nélkül értendők, a teljes létszám tehát legalább 6-8, de gyakran 10-14 fővel többet jelent. Az évi 14 ünnepélyes zsolozsmánkon a káptalani tagokon kívül mindig voltak további résztvevők is, akiknek száma 4 (hetvenedvasárnap, egyháznap) és 20 (Szent Háromnap) között ingadozott.

Ezek az adatok az előző évekhez képest további számszerű fejlődést mutatnak: rendes vasárnapi miséinken idén 21 (a virágvasárnap éneklő puerit és családtagjaikat beszámítva 22) alkalommal vettek részt legalább 100-an, s a 80-90 fős jelenlét is viszonylag gyakori volt. Az ének- és zenekaros Liszt-misék ezúttal is sok „vendéget” hoztak, míg a Choralis Constantinus alkalmai láthatóan nem befolyásolták a liturgián megjelentek számát. Ha azonban a számok éves eloszlását nézzük, kiderül, hogy a magasabb, legalább 100-as értékek április, június és július (és a Liszt-misék nélkül valószínűleg május) kivételével minden hónapban megtalálhatók, tehát nem annyira a liturgikus, mint inkább a természeti év előrehaladtával mutatnak összefüggést.

9. Összefoglalva e kivételesen gazdag év tapasztalatait (s egyúttal ezt az udvariatlanul hosszúra nyúlt bejegyzést) jövőre nem elsősorban az izgalmak fokozódását várjuk, hanem az eddig elért eredmények lassú, de biztos szervesülését. Isten segítségével azon fogunk dolgozni, hogy magunkban elmélyítsük és gyakorlatunkban tovább érleljük a régi rítusból nyert lelki és szellemi tapasztalatainkat, és mindezt minél hatékonyabban adjuk tovább a liturgia e hiteles formáját felfedező híveknek. Reméljük, hogy 2012-ben mind a hagyományos római rítus, mind pedig a laikus káptalanok közössége megtalálja a maga biztos helyét korunk Egyházában.

A Szent Mihály Laikus Káptalan néhány tagja és támogatója
a Szent Mihály napi énekelt szentmise után
a belvárosi Szent Mihály-templom előtt,
2011 szeptember 29-én