KÁPTALANI KRÓNIKA A 2010. ÉVRŐL

December 31-ével ismét eljött a hálaadás ideje, amelyet immár hagyományosan a Szent Mihály Laikus Káptalan éves tevékenységéről szóló beszámolóval kötünk össze. Noha az élet számos akadály elé állított minket, néha egyénileg is súlyos megpróbáltatásokat róva ránk, az év folyamán mégis mindig érezhettük Isten kegyelmét, aki a rosszat is csak azért engedi meg, hogy abból — a maga titokzatos módján — még nagyobb jót hozzon létre. Ezért mondunk most köszönetet minden ajándékáért, amelyben a szent liturgiát végezve és megélve részesültünk.

1. A káptalan leginkább előtérben álló tevékenysége a régi rítusú szentmisék biztosítása a budapest-belvárosi főplébánián. Az elmúlt három évben ezt annyira megszoktuk, hogy szinte természetesnek tekintjük, s ez némi lazuláshoz is vezetett az oltárszolgálat fegyelmében. Pedig ha jól meggondoljuk, még ezt az egy vasár- és ünnepnapi misét is gyakran csak komoly áldozatok, kompromisszumok árán tudtuk megtartani, amelyek hol a misézés helyét, hol az idejét, hol pedig a celebráns személyét érintették.

Ha tehát végigtekintünk az elmúlt éven, különösen hálásnak kell lennünk azért, hogy egyetlen meghirdetett szertartásunk sem maradt el. Köszönjük a belvárosi főplébániának a vasárnapi szentmisék befogadását, köszönjük a Szent Mihály-templom és a pálos sziklatemplom gondnokainak miséink ottani megtartásához nyújtott támogatásukat, és köszönjük mindazon klerikusok segítségét is, akik szükség esetén a celebránst helyettesítették vagy az ünnepélyes miséken diakónusként szolgáltak.

Nagyböjt II. vasárnapja, énekelt szentmise az egyik mellékoltárnál
(Budapest, belvárosi templom, 2010 február 28.)

Vízkereszt, a vízszentelés rítusa az énekelt szentmise után
(Budapest, Szent Mihály-templom, 2010 január 6.)

Karácsony éjféli énekelt szentmise
(Budapest, pálos sziklatemplom, 2010 december 24.)

P. Juhász Csaba énekelt szentmiséje a pünkösd utáni IV. vasárnapon
(Budapest, belvárosi templom, 2010 július 4.)

A liturgikus év legkiemelkedőbb eseménye a húsvéti szent háromnap megünneplése lett volna, erre azonban idén sem kerülhetett sor, hiszen ahhoz olyan szent helyre (templomra, kápolnára) volna szükség, ahol el tudjuk kerülni a más szertartásokkal való ütközést. 2010-ben Budapesten ilyet nem sikerült találni. Kérjük ezért minden kedves jóakarónkat, hogy ha tudnak olyan használaton kívüli, liturgikusan megfelelő szent helyről, amelyet fenntartója hajlandó lenne rendelkezésünkre bocsátani a teljes nagyhét megülésére, írják meg nekünk a kék oldalsávban „Kapcsolat” alatt megadott elektronikus címre. Biztatásul álljon itt két kép arról a napról, amelyet a nagyhétből eddig szentmisével ünnepelhettünk:

Virágvasárnapi körmenet
(Budapest, belvárosi templom, 2010 március 28.)

Virágvasárnapi énekelt szentmise — Passió
(Budapest, belvárosi templom, 2010 március 28.)

Kárpótlásul a csonka nagyhétért a húsvéti időszak kivételes ajándéka volt számunkra a fehérszombati zarándoklat, amelynek alkalmából Varga Lajos püspök úr ünnepélyes főpapi szentmisét celebrált a hagyományos római rítusban.

A budapesti zarándokok megérkezése a ferences kegytemplomba
(Mátraverebély-Szentkút, Nagyboldogasszony-templom, 2010 április 10.)

A rimóci zarándokok a püspöki nagymisén
(Mátraverebély-Szentkút, Nagyboldogasszony-templom, 2010 április 10.)

Ez az alkalom már túllépett mind a káptalan szűkebb körén, mind a miséinket látogató budapesti hívek tágabb csoportján, hiszen országos jelentőségű eseményről volt szó, amelyre a hazai média is felfigyelt. Örömmel tudatjuk, hogy a kedvező fogadtatáson felbuzdulva hasonló feltételekkel 2011-ben is megszervezzük a zarándoklatot, időpontja ezúttal május 14-e lesz. Amint az áprilisi beszámolóban jeleztük, az ilyen programok már egy személyi plébánia formálódásának első jelei. Kíváncsian várjuk, hogy a következő alkalomig mennyiben javulnak majd egy ilyen közösség hivatalos megalapításának feltételei.

Az ugyanis immár tagadhatatlan, hogy a káptalan szentmiséire Budapest egész területéről, sőt vidékről is rendszeresen eljönnek olyan hívek, akik — XVI. Benedek pápa szavaival élve — „nagy szeretettel és vonzódással kötődnek a korábbi liturgikus formákhoz”. Akik a hagyományos naptárban hétköznapra eső nagyobb egyházi ünnepeken (mint pl. vízkereszt vagy Úrnapja) késő délután és este nagy számban vesznek részt a mi liturgiáinkon (idén kb. 60 fő), ezt nyilvánvalóan nem azért teszik, hogy minél előbb letudják az új rítusban vasárnapra áthelyezett szentmisét, és így kicsivel több szabad időt teremtsenek magunknak a hétvégére, hanem mert kifejezetten a régi római rítushoz ragaszkodnak.

Úrnapi ünnepélyes szentmise — Oltárfüstölés a felajánláskor
(Budapest, belvárosi templom, 2010 június 3.)

Úrnapi körmenet — Tömjénbetét a főoltárnál
(Budapest, belvárosi templom, 2010 június 3.)

Az ilyen hívek lelkipásztori ellátása jelenleg némi nehézségbe ütközik, minthogy azonban számuk egyre nő, előbb-utóbb felmerülhet az igény a Summorum Pontificum motu proprio 10. cikkelyének alkalmazására. Mivel ez a megyés főpásztor kizárólagos joga, nem árt, ha megismerkedünk a személyes véleményével. Eminenciás urunk 2008 májusában, finoman elhárítva a részvételt a Szentatya liturgikus munkásságáról szóló konferencián, őszintén megmondta e sorok írójának: a régi liturgia ügyét az egyházi mainstream nem támogatja (név szerint az ad limina látogatáson nem sokkal korábban felkeresett Arinze bíborosra hivatkozott), ezért a mi kis országunkban nem lehet téma, ám ha netalán módosulna a mainstream álláspont, mi is újragondolhatjuk a magunkét.

A régi rítusú személyi plébánia ügye tehát egyrészt a nemzetközi helyzettől függ (amely azonban, mint az idők jeleiből tudjuk, fokozódik), másrészt pedig a hívek elkötelezettségének szilárdságára épül. Az előbbi alakulásáról itt, a káptalani blogon rendszeresen beszámolunk, az utóbbi felmérésére pedig az idei nagyböjtben szolidaritási akciót hirdettünk. A felhívásra érkezett válaszok igazolták várakozásainkat, s reméljük, hogy a bőséges anyag feldolgozása után nemsokára a hagyományos liturgia iránti hazai igényekről is megbízható képet tudunk adni. Ezzel egyúttal segítségére lehetünk a magyar egyházmegyék főpásztorainak is, akik sajnos nem mindig látszanak tisztában lenni a Szentatya liturgikus szándékaival és saját híveik lelkipásztori szükségleteivel.

A zarándoklattal már áttértünk azokra a káptalani szentmisékre, amelyeket az év parancsolt vasár- és ünnepnapjain kívül végeztünk Budapesten vagy másutt. Ezek a rendkívüli misealkalmak évek óta kísérik az életünket, idén azonban mintha a szokottnál is több lett volna belőlük — amit szintén tekinthetünk az idők jelének. Egyesekről az év folyamán részletesebben is beszámoltunk (itt), másokat csak előzetesen hirdettünk (itt és itt). A három püspöki, négy ünnepélyes és további három énekelt mise összesen hét város tíz templomában meggyőzően mutatja a magyar egyházi közönségnek, hogy a régi rítus iránti igény nem egyetlen helyen és nem néhány ember személyében koncentrálódik. De talán nem tévedünk, ha úgy véljük: még nagyobb volt e rendkívüli szentmisék hatása kifelé, a magyar szellemi élet irányában. Ezért erre a kategóriára a Pázmány-mise két képével emlékezünk, hiszen a rajtuk látható asszisztenciát és szkólát nagyrészt az ELTE BTK oktatói és dolgozói, valamint egykori és mai hallgatói alkották.

Ünnepélyes szentmise a Lateráni Bazilika felszenteléséről
(Budapest, Egyetemi templom, 2010 novemer 9.)
[fotó: Lambert Attila]

2. A káptalan kevésbé ismert, ám nem kevésbé fontos liturgikus tevékenysége a zsolozsma imádkozása az esztergomi rítus szerint. A kérdés elméleti hátteréről korábban összefoglaló elemzést közöltünk, amelyben vázoltuk a zsolozsma helyét az egyházi élet belső, liturgikus alapú megújulásában, nemrég pedig — immár gyakorlati segítségként is — elkezdtük részenként publikálni az idén megjelent Vesperale Carmelitanum bevezetését. Ennél többet nem tehetünk: továbbra is végezzük az évi 12 ünnepélyes matutínumot (immár nemcsak Budapesten), s reméljük, hogy munkánknak és példánknak idővel meglesz a hatása.

Pótvízkereszti matutínum — I. nokturnus, 1. antifóna

(Gödöllő, Premontrei Gyümölcsoltó Boldogasszony
és Szentlélek-templom, 2010 január 9.)

Nagycsütörtöki sötét zsolozsma — Olvasmány

(Budapest, Szent Mihály-templom, 2010 március 31.)

Póthúsvéti matutínum — Zsoltározás püspöki részvétellel

(Mátraverebély-Szentkút, Nagyboldogasszony-templom, 2010 április 10.)

3. A következő terület az Eucharisztián kívüli szentségek és a szentelmények kiszolgáltatása, amelyről szintén külön bejegyzés született. Ezekre az eddig tárgyalt liturgiáknál ritkábban került sor, számuk azonban folyamatosan növekszik, s szerepük is kiemelkedő a formálódó személyi plébánia szempontjából, hiszen különféle életkorú, területi és társadalmi hátterű személyek egzisztenciális összetartozását fejezik ki a rítus által.

A bérmálkozók felsorakozása a szertartás elején
(Vác, Karolina-kápolna, 2010 június 20.)

4. Ezek után néhány szót kell ejtenünk a káptalanról mint — emberi és baráti — közösségről is, hogy kiegyensúlyozzuk azt az egyoldalú képet, amely a fenti bekezdések alapján esetleg kialakulhat rólunk. Elsődleges tevékenységünk ugyan az Egyház nyilvános istentiszteletének előmozdítása, ezen kívül azonban törekszünk az önképzésre és az egészséges lelkiéletre is, alapszabályunk szerint „tanfolyamok vagy lelkigyakorlatok formájában”. A kettő közti sajátos átmenet a nyaranta tartott ún. „latintábor”, amelyben jól megfér egymással az ünnepélyes szentmise, a források tanulmányozása és a zsolozsma, valamint a közös étkezés, kirándulás és szórakozás. A „misegyár” mellett a káptalannak ezt a másik, humán arcát is szeretnénk időről időre felmutatni, amelyet karizmánk (már ha van ilyen egyáltalán) sajátos részének tekintünk.


5. Tavaly óta az éves káptalani krónika végén kapnak helyet a statisztikai adatok, amelyek szikársága mögött szintén emberek csoportjai és élményszerű liturgiák húzódnak meg. Ezért szeretnénk azzal kezdeni a számadást, hogy egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szertartásainkon akár rendszeres résztvevőként, akár alkalmi látogatóként megjelentek, folyton újraalkotva ezzel a liturgikus közösséget, amelyben Isten dicséretét és az emberek megszentelődését szolgáljuk. Ugyancsak köszönjük mindazt a kitartó imádságot és anyagi hozzájárulást, amellyel sokan a káptalan munkáját támogatták.

A 2010. évben összesen 72 alkalommal tartottunk nyilvános és rendes szentmisét, amelyekből 53 volt vasárnapi és 19 esett hétköznapokra. A vasárnapi miséken a legkevesebb résztvevő 40 fő (június 20., pünkösd utáni IV. vasárnap), a legtöbb pedig 120 fő volt (november 28., ádvent I. vasárnapja); az átlag 71 fő (2009-ben ugyanez az adat a kivételes Haydn-misék leszámításával 57 fő volt). A hétköznapi misék látogatottságának szélső értékei 20 fő (március 19., Szent József) és 65 fő (december 25., karácsony); az átlag 45 fő (2009-ben ez 43 fő volt, s a 15/65 fős szélső értékek szintén ezekre a napokra estek). Rendkívüli szentmiséből összesen 11-et (latintáborral együtt 17-et) tartottunk, amelyek — ha nyilvánosak voltak — gyakran teli templom előtt zajlottak (a szentkúti zarándoklaton kb. 200 fő, a Newman-misén kb. 500 fő jelent meg).

A fenti adatok, akárcsak tavaly, mindig a szolgálattevők (celebráns, ministri sacri, ministránsok, szkóla és orgonista) nélkül értendők, vagyis a teljes létszám mindig legalább 6-8, de gyakran 10-14 fővel többet jelent. Az évi 12 ünnepélyes zsolozsmánkon a káptalani tagokon kívül mindig voltak további résztvevők is, akiknek száma 2-3 (egyháznap) és 35 (póthúsvét a zarándoklaton) között ingadozott.

A számszerű fejlődés egyértelmű: rendes vasárnapi miséinken idén öt (a virágvasárnap éneklő puerit beszámítva hat) alkalommal vettek részt legalább 100-an, s a 70, 75, 80 fős jelenlét is viszonylag gyakori volt. A csúcsszámban valószínűleg szerepe van a kezdő időpont novemberi megváltozásának 15.30-ról 12 órára, a többi nagy szám azonban egyenletesen oszlik el az év folyamán. Ha ezeket az adatokat összevetjük a belvárosi templom többi szentmiséjének látogatottságával, arra jutunk, hogy a plébánia rendes (vagyis vasárnapi) törzsközönségének jelentékeny részét a régi rítushoz kötődő hívek teszik ki. Végül mindezt a demográfiai adatokkal kiegészítve kirajzolódik egy trend, amely erősen alátámasztja a személyi plébánia kialakulásával kapcsolatos reményeinket.

Izgalmas esztendőnek nézünk elébe.