2013. május 31.

Ferenc pápa és a régi rítus


Az alábbiakban egy aktuális, s a régi rítust, azaz a római rítus rendkívüli formáját (forma extraordinaria) érintő hír miatt a The hermeneutic of continuity címet viselő blog 2013. május 28-án kelt bejegyzésének fordítását közöljük. 


*

FERENC PÁPA VISSZAUTASÍTOTTA
A RÉGI RÍTUS ELLEN INTÉZETT TÁMADÁST
ÉS AZT MONDTA: „TARTSÁTOK BECSBEN A HAGYOMÁNYT!”

     A Tavoliere régió püspökei nemrégiben járultak Ferenc pápa elé szokásos ad limina látogatásukra. Egyikük [Luigi Martella, Molfetta püspöke] hazatértekor beszámolt egy izgalmas momentumról, mely fényt derít Ferenc pápa hozzáállására, illetve hogy mire számíthatnak azok, akik az ő pápaságában látják elérkezettnek az időt a hagyományos mise megtámadására. Az estről az Il Foglio olasz napilap közölt cikket [2013. május 28-án], La messa antica non si tocca, il Papa gesuita spiazza ancora tutti („A régi misét ne piszkáljátok — a jezsuita pápa szavai mindenkit megleptek”) címmel.
     Következik fordításomban a fenti cikk számunkra releváns szakasza, mely arról tudósít, hogy egyes püspökök a szentatyánál járva szót emeltek a régi mise ügyében, s hogy ez az intervenciójuk miképpen sült el:
Ezután Domenico Padovano, Conversano és Monopoli püspöke következett, aki elmondta, hogy egyházmegyéjének klérusa és a régió püspökei szeretnék kifejezésre juttatni aggodalmukat a pápának, miszerint a régi rítusú mise súlyos megosztottságot szül az egyházban. A mögöttes üzenet ez volt: vonják vissza a Summorum pontificum intézkedéseit, illetve legalábbis erősen korlátozzák azokat. Ferenc pápa azonban nemet mondott.
     Mons. Padovano szerint Ferenc pápa azt felelte nekik [ti. a kérdést felvetőknek], hogy egyes tradicionalista csoportok szélsőségeire ugyan ügyelni kell, de figyelmeztette őket arra is, hogy a hagyományt nagy becsben kellene tartaniuk, és az ő feladatuk, hogy megfelelő feltételeket teremtsenek, melyek között a hagyomány az innovációval együtt élhet.
     Ez ugyan önmagában még nem meglepetés (van-e valaki, aki tényleg azt hitte, hogy Ferenc pápa majd valamiképpen „visszavonja” a Summorum pontificumot?), de mindenesetre jóleső megerősítés számunkra, akik erre vártunk.
     A történetben igen szembetűnő, hogy ezek szerint az illető régió püspökei úgy ítélték, elsődleges lelkipásztori gondjuk — mely az ötévente esedékes ad limina látogatásukkor a pápával föltétlen megosztandó — a Summorum pontificum ellen intézendő támadás… Kit érdekel az abortusz, a magzatokkal folytatott kísérletek, az azonos neműek házasságát Európa-szerte presszionáló mozgalom, katolikusok sokaságának hitvesztése, a katekézis és az evangelizáció kudarca? Ugyan kérem, az igazi nagy problémája az egyháznak, hogy néhány pap törvényesen mondhatja a régi misét! Ismervén, amit Ferenc pápa mondott a befelé forduló, önmagával foglalkozó egyház veszedelmeiről, élénken el tudom képzelni, hogy erre az aggodalmukra a Szentatya legyintett…

Az esetről az Il Foglio cikke nyomán
időközben a Magyar Kurír is beszámolt


2013. május 26.

Úrnapi szertartásaink


2013. május 30-án, csütörtökön lesz Krisztus Legszentebb Testének ünnepe (festum SS.mi Corporis Christi), amelyről hagyományos rítusú ünnepélyes szentmisét és körmenetet tartunk 17 órai kezdettel a Belvárosi Szent Mihály-templomban (Váci utca 47/B.). A zenei szolgálatot ez alkalommal a káptalani szkóla mellett a főként a Gödöllői Kántorátus tagjaiból verbuválódott alkalmi énekkar látja el, mely Johann Sebastian Bach négyszólamú Te Deum-feldolgozását (Herr Gott, dich loben wir; BWV 16) is előadja, magyar szöveggel (vez.: Kruppa Bálint).
     Ezt az ünnepet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia — a liturgikus reform adta lehetőséggel élve — évtizedekkel ezelőtt a következő vasárnapra helyezte át, így a római rítus rendes formájában Magyarországon június 2-án kerül rá sor. Ebből az alkalomból a belvárosi főplébániához tartozó hívek körmeneten vesznek részt, amely a 10 órai miséhez kapcsolódik, s idén, a környéken zajló nagyszabású felújítások miatt rövidebb utat jár be a templom körül. Osztie Zoltán plébános úr szeretettel hívja és várja a kedves híveket, hogy a körmenethez csatlakozva közösen vallják meg katolikus hitüket az Oltáriszentségben.
     E plébániai liturgiák miatt az aznapi, Úrnapja nyolcadába eső vasárnap (június 2.) régi rítusú szentmiséje kivételesen 13 órakor kezdődik ugyanott, a belvárosi főplébániatemplomban.

Az esemény Facebook-oldala.

2013. május 15.

Pünkösdi szertartásaink

A tanítványok köre a Szentlélek kiáradásakor, középen Mária
az S-iniciále (Spiritus) ábrázolásán (Mátyás-graduále, XV. sz.)
Urunk mennybemenetelének (ascensio Domini) nyolcada után a Szentlélek eljövetelét (Pentecostes) ünnepeljük, mégpedig három egymást követő szakaszban és napon:
  • 2013. május 18-án, szombaton 17 órakor kezdődik a vigíliaszertartás, mely alapvetően a nagyszombati vigília ismétlése, majd a szentmise, ezt követően pedig (19 óra  körül) egynokturnusos ünnepi virrasztó zsolozsma következik (anyaga letölthető a Gloria.tv honlapjáról). Helyszín a Váci utcai Szent Mihály-templom, a szertartás várhatóan 21 óra 30 körül ér véget;
  • 2013. május 19-én, pünkösdvasárnap a szokott időben, déli 12 órakor lesz az ünnepi mise a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér);  
  • 2013. május 20-án, pünkösdhétfőn ugyancsak délben, 12 órakor kezdődik a mise, helyszíne szintén belvárosi Nagyboldogasszony-templom.

Az esemény Facebook-oldala

2013. május 11.

Az ismeretterjesztő előadássorozat 4. része


A januárban megkezdett, „Szakralitás és ritualitás a szent liturgiában” c. ismeretterjesztő előadássorozatot az áprilisi, 3. rész után Ft. Kovács Ervin Gellért premontrei atya 2013. május 15-én, szerdán folytatja, a szokott kezdési időben, a sorozat 4. részével.
     A negyedik alkalom helyszíne ismét a pesti ferencesek közösségi terme (Szent Ferenc terem, Budapest V., Ferenciek tere, a templomtól jobbra lévő rendházban, kapu az utcáról — megközelíthető a templom főbejáratától jobbra eső folyosóról).
     A kezdés ideje: 18 óra. Az előadásra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
     (A korábbi előadások hangfelvétele meghallgatható és letölthető a Gloria.tv-n. Mától ugyancsak a Gloria.tv-n elérhető Gellért atya a Magyar Egyházzenei Társaság XI. konferenciáján megtartott, témájában kapcsolódó előadása is, címe: XVI. Benedek [Joseph Ratzinger], a homo liturgicus.)

Az esemény →Facebook-oldala.

2013. május 9.

Pünkösdi férfi zarándoklat


A Budapest-Belvárosi főplébánia gyalogos férfi zarándoklatot szervez pünkösd nyolcadában, Makkosmáriára: „Indulás május 25-én, szombaton reggel 8 órakor a belvárosi templomból (Márc. 15. tér, Erzsébet-híd lába). 11 órakor szentségimádás gyónási lehetőséggel a kegyhelyen, 12 órakor szentmise. Utána ebéd batyuból és 14 órától várjuk a családtagokat. Minden kedves férfi hívőt várunk a zarándoklatra.”

2013. május 5.

Áldozócsütörtöki szertartásaink

Az ún. Drogo-szakramentárium (IX. sz.) illuminált
C iniciáléja Krisztus mennybemenetelével

A húsvéti idő végéhez közeledve hirdetjük, hogy az Úr mennybemenetelének ünnepét (ascensio Domini) a szokásos esztergomi virrasztó zsolozsmával (anyagát lásd itt) 2013. május 8-án, szerdán 20 óra 30 perckor kezdjük a Váci utcai Szent Mihály-templomban (a matutínum egynokturnusos, a hozzá kapcsolódó laudessel együtt valamivel több mint egy órán át tart előreláthatólag). 
     Az áldozócsütörtöki szentmisét másnap, május 9-én csütörtökön 19 óra 30 perces kezdettel tartjuk a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban (Március 15. tér). A zenei szolgálatot a káptalani szkóla (gregorián proprium) mellett ez alkalommal a Giovanni Pierluigi da Palestrina négyszólamú miséjét (Missa æterna Christi munera) megszólaltató Praetorius Kamarakórus látja majd el. Vezényel és szólót énekel: Kéringer László; orgonál és a szólót kíséri: Virágh András Gábor; liturgikus orgonajáték: Déri Balázs.