2007. október 27.

DEDIKÁCIÓS MATUTÍNUM

2007. november 17-én, szombaton este fél 7 órai gyülekezéssel és 7 órai kezdettel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát imádkozunk az esztergom-római szertartás szerint a török harcokban elpusztult esztergomi katedrális fölszentelésének emlékére, amelyet a magyar egyház hagyományosan a Szent Márton napját követő vasárnap ünnepelt.

Sajnálattal kell tudatnunk, hogy a régi rítusú szentmisék hetenkénti ünneplését célzó kezdeményezés a pesti ferencesek templomában meghiúsult. A sikeresnek ígérkező egyeztetések után a templomigazgató atya azzal hárította el kérésünket, hogy a területileg illetékes Belvárosi Főplebániatemplomban Osztie Zoltán plebános úr maga kíván gondoskodni az ilyen irányú igényekről. A CLSMA nem tett le arról, hogy rendszeresen és idővel saját templomban működjék közre a hagyományos latin liturgia minden szertartásnemre kiterjedő, folyamatos és ünnepélyes végzésében, de egyelőre arra kérjük az érintetteket, hogy a közeljövőben a főplebánián érdeklődjenek a misékkel kapcsolatban.

Holnap este mintegy harminc résztvevővel megkezdődik a Szent Ágoston Liturgikus Műhely által meghirdetett, esztergomi misetanfolyam. Ennek minden szempontból való sikeréhez számítunk imádságos segítségetekre.

8 megjegyzés:

Unknown írta...

Egy füzetet majd kérnék.
G.

Unknown írta...

Egy füzetet majd kérnék.
G.

Névtelen írta...

Én is visszaadtam a füzetet, így én is kérnék.

Svccvstos

CLSMA írta...

Sz-né L.E. és B.P. jelentkezett, füzetet kérnek. A szkólások nem lesznek, az egy kérdéses legyen szíves véglegesíteni.

Réka írta...

megyek, énekelnék is (füzetet biztonságból kérnék)

B. Zs. írta...

Megyek és ban füzetem (ha a 2005-ös megfelelő).

CLSMA írta...

T.J. és K-né Sz.J. is jönnének.

CLSMA írta...

Kedveseim!

Elvileg újabban nem küldenék ülésrendet és szereposztást, mert a blogon szeptember 21-én közzétett szabályok érvényesek, azzal a különbséggel, hogy most 'archichorus in cornu evangelii', vagyis a celebráns az evangéliumoldal közepén ül, és ennek megfelelően a két félkar helyet cserél a mihálynapi állapotokhoz képest. Az első antifónákat a celebráns intonálja, majd a másodikokat megint az ő félkarából az első, tehát nem szemből valaki (!), és csak utána kezdődik az alternálás.

Közbejött azonban, hogy a káptalannak egy híján mindazon tagjai, akik a Schola Hungaricában énekelnek, Assisiben koncerteznek a hétvégén, így 6 db potens énekessel leszünk kevesebben. A helyük kimarad, de a rendszer kissé átalakul, méghozzá a következőképpen.

A responzóriumok közül a páratlanokat egy négytagú nőikar énekli (N.S., K.R., M.J., B.Zs.), a párosakat egy kéttagú férfikar (Á.P., F.M.). A 9. responzórium közös, olyanformán, hogy a férfiak intonálják, a főrész közös, a verzus a nőké, a Gloria a férfiaké, és a repetendák közösek. A verzusokat és az intonálásokat a férfiak egyike, illetve a nők ketteje (gondolom) fogja énekelni. A kar egyelőre ne kapcsolódjék be, de mint jeleztem, ha megérik rá az idő, ez is meglesz!

Az olvasmányokat Á.P. (páratlan) és F.M. (páros) olvassák, de mivel van két fölszentelt résztvevő, B.P. atya kapja a 7. olvasmányt az evangéliumkezdettel, és a celebráns (K.E. atya) a szokásos 9-et. Ugyanezért 3 palástra lesz szükség (Kristóf, majd beszélj a sekrestyéssel!), amelyet a két pap és Kristóf venne föl, ennek megfelelően ne Kristóf legyen az egyik akolitus! A celebráns antifónáit nem a korátorok, hanem a pluvialista preintonálja.

Ha minden férfi jelen lesz, akkor a szokott módon intonálunk, azzal a különbséggel, hogy N.S. és K.R. lesznek a kántrixok (a Benedicamus a sollemnis lesz). Ha nincs jelen minden férfi, akkor R.B. helye maradjon üresen B.P. számára, ha mindenki jelen van, akkor az archichorus hátsó sora eggyel odébbmegy, hogy K.E. mellett elférjen a pluvialista. Ha sok a hiányzó, akkor Á.P. és F.M. intonálnak mindent, ami nem a celebránsé.

Aki tud, jöjjön 6 órakor, mert fél órában K.E. atya kommentálná a napi offícium szövegeit és kifejtené azok jelentőségét! Mivel a legjobb énekeseink fognak hiányozni, a kommentárban előkerülő szövegeket, leginkább az antifónákat és a himnuszt közösen elénekelnénk gyakorlásképpen. Fél 7-kor már kezdenénk az öltözködést és a berendezkedést.

A közeli viszontlátásra:

F.M.

P.S.: A misével kapcsolatos örvendetes fejlemények ellenére áll, hogy ádventig szeretném minimalizálni a közéleti tevékenységemet. A liturgikus vezető ezalatt K.E. atya, az asszisztenciáért K.K. felel, az énekesekért F.J., illetve most vasárnap N.S. Énrám lehet számítani, de intézkedni, szervezkedni most nem tudok, kérem, hogy legyetek önállóak vagy forduljatok az illetékes dignitásokhoz. Köszönöm.