BÚCSÚ FEHÉR JUDITTÓL

Simile est regnum caelorum thesauro abscondito in agro, quem qui invenit homo, abscondit, et prae gaudio illius vadit, et vendit universa, quae habet, et emit agrum illum. (Mt 13, 44)

Július 12-én, a pünkösd utáni 6. vasárnap elbúcsúztunk Fehér Judittól, a Szent Mihály Laikus Káptalan alapító tagjától, meghatározó egyéniségétől, hűséges előénekesétől és szkólájának vezetőjétől, aki holnaptól a sarutlan kármelita nővérek magyarszéki kolostorában kezdi meg jelöltidejét. Távozása alapjaiban rendíti meg közösségi és szertartási életünket, mégis hisszük, hogy amit vele elvesztünk, sokszorosan visszanyerjük általa a szentek egyességében, hiszen a Kármel életeszménye a szemlélődő szerzetesek közt is kiváltságos módon az, hogy az ott élők az Egyház nagy szükségleteiért ajánlják föl imádságukat és életáldozatukat. E szükségletek közt pedig biztosan nem utolsó helyen van a XXI. század liturgiájának, hitének és lelkületének hagyományos szellemben való megújulása. Szeretett nővérünkre, barátunkra, munkatársunkra alább szakmai önéletrajzából vett részlettel emlékezünk, amely természetesen csak eddigi pályájának felszínét érinti. Kérjük szerzetesi életére Ő Szent Felsége áldását, és hogy gondviselő jóságával töltse be a hiányt, amelyet szolgálója maga mögött hagy!

FEHÉR JUDIT (szül. Debrecen 1973) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte meg a középiskolai énektanár, karvezető, zeneelmélettanár, valamint az egyházzenész diplomát 1999-ben.
1995 óta énekel a Dobszay László és Szendrei Janka által vezetett Schola Hungarica együttesben. Több mint tizenöt CD felvételen, számos külföldi koncerten szerepelt Angliában, Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Luxemburgban és Libanonban.
1998 és 2003 között az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola énektanára volt. Három évig kántori feladatokat látott el az érdi Kármelhegyi Boldogasszony-templomban. Ugyanitt megalapította és két évig vezette a templom szkóláját. Zenei tevékenységei közé tartozott a Szent István Bazilika vesperásain három évig heti rendszerességgel végzett orgonálás és a Belvárosi Főplébániatemplomban két évig folyó esztergomi zsolozsmán hetente teljesített előénekesi szolgálat. 2001 óta a Mezei János és Bubnó Tamás művészeti vezetésével működő Budapesti Énekes Iskola tanára és koncertegyüttesének rendszeresen fellépő tagja. Énekes tanítványainak karnagyaként az Avilai Nagy Szent Teréz-templom és a Belvárosi Főplébániatemplom liturgikus alkalmainak rendszeres résztvevője. 2003-tól 2006-ig a Belvárosi Ferences Templom Capella Mariana szkólájának vezetőjeként a vasár- és ünnepnapi misék, illetve vesperások gregorián énekanyaggal való ellátása mellett polifon művek liturgikus megszólaltatására törekedett.
A Szent Mihály Laikus Káptalan énekvezetőjeként 2004 óta működik közre a középkori Esztergom liturgikus szokása szerint ünnepelt virrasztó zsolozsmákon. Ugyanezen közösség tevékenységének bővülésével 2006-tól a havi, 2007-től a heti rendszerességgel megtartott hagyományos vagy tridenti rítusú szentmiséken megszólaló liturgikus zene irányítója.
2003-tól 2008-ig fiatal kutatóként, illetve megbízott kutatóként dolgozott az MTA Zenetudományi Intézete Régi Zenetörténeti Osztályán, az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája LFZE Egyházzenei Kutatócsoportjában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Egyházzenei mesterdoktori (DLA) vizsgája részeként a szóbeli szigorlatot Dobszay László, Czagány Zsuzsa és Katus László előtt tette le 2005. március 1-jén. Témái: I. Gregorián, II. Magyar zenetörténet, III. A domonkos rend középkori története.
2005. május 10-én a Belvárosi Ferences Templomban Mennybemenetel ünnepének második vesperása keretében a Schola Cantorum Budapestiensis-t (művészeti vezetők: Bubnó Tamás és Mezei János) és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból alakult együttest vezényelte. A XIII. századi Esztergomi breviarium notatumból és a Budai pszaltériumból vett gregorián tételeket reneszánsz polifon művek és négyszólamú zsoltárharmonizációk egészítették ki. Orgonán közreműködött Deákné Kecskés Mónika.
Disszertációját "Himnuszok dallamválasztása a domonkos és a német lovagrendi liturgiában" címmel (témavezető: Szendrei Janka) 2005. május 12-én a Zene­aka­dé­mi­án summa cum laude minősítéssel védte meg, opponensei Madas Edit és Dobszay László, a bizottság elnöke Komlós Katalin vol­tak.

ZENE ÉS/VAGY LITURGIA?
HÁTTÉRGONDOLATOK A HAYDN-MISÉKRŐL

Szertartásaink rendszeres látogatói tapasztalhatták, hogy a CLSMA által szervezett vasárnapi szentmiséken az ordináriumot időnként Joseph Haydn egy-egy ének- és zenekari miséje képviseli. Az idei Haydn-év egyik programja, az Égi Harmóniák című sorozat szervezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a zeneszerző összes miséjét megszólaltassák, mégpedig „eredeti liturgikus környezetben”, vagyis a római rítus hagyományos (jogi elnevezéssel: „rendkívüli”) formájában, amely Haydn idejében a szentmise mint olyan egyetlen rituális és ceremoniális megvalósulási lehetősége volt.

Természetesen a liturgia valósága a XVIII—XIX. század fordulóján ugyanúgy a korabeli társadalmi, kulturális, politikai és jogi környezetbe ágyazódott, mint előtte és utána egészen mostanáig, ezért egy korabeli szentmise lefolyása az előírt rítusszövegek és cselekmények azonossága mellett kevéssé hasonlított a régi rítus ma — vagy akár ötven évvel ezelőtt — ismert formáira (a szertartás ünnepélyességét az állam jozefinista szellemben erősen korlátozta, a gregorián proprium éneklése nem volt szokásban stb.). A belvárosi Haydn-misék sorozata bevallottan csak a zenei anyag előadására korlátozódik, vagyis nem törekszik olyan teljes körű történeti rekonstrukcióra, amilyenre a közelmúltban egy-egy jeles alkalommal az evangélikus vagy a református egyházzene művelői vállalkoztak (2000 június 4-én a 11. Budapesti Bach-hét keretében egy 1735-ös lipcsei istentiszteletet rekonstruáltak Mennybemenetel ünnepéről, amelyet a kritika is méltatott, 2008 december 15-én pedig egy Huszár Gál idejéből való karácsonyi istentisztelet kelt életre a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében, eredeti prédikációval). Mindez érthetően némi feszültséghez vezet egyrészt a rendszeres káptalani szentmisék egyszerűbb, csöndesebb, a hívek énekes bekapcsolódását is lehetővé tevő gyakorlatával, másrészt pedig a klasszikus zenét elsősorban koncerttermekben élvezők elvárásaival szemben, akik bizonyára nagyobb számban vesznek részt liturgiáinkon a Haydn-misék alkalmával, mint egyébként.

Az előbbi probléma egyes híveket annyira megrendített, hogy egyenesen a Haydn-misék létét kifogásolták. Aggodalmuk nem teljesen alaptalan, hiszen a hagyományos római rítus újjáéledése és szervesülése plébániai szinten valóban inkább a missa cantata gregorián-népénekes változatában képzelhető el, időnként mégis hasznos, sőt szükséges lehet a modernebb (reneszánsz, barokk, klasszikus stb.) egyházzenei hagyományok képviselete is. Ezt a rendkívüli lehetőséget a CLSMA által szervezett szentmiséken az idén két jubileumi rendezvénysorozat: az Égi Harmóniák és a Choralis Constantinus 500 keretében elhangzó Haydn-, ill. Isaac-kompozíciók képviselik, amelyek azonban a teljes évi liturgikus rendben együttvéve sem érik el a vasárnapok számának egynegyedét. Úgy véljük, ezzel sikerül biztosítanunk a „koncertliturgiák” rendkívüli jellegét, s ugyanakkor örülünk neki, hogy a hagyományos római rítussal igen sokan éppen ezeknek az alkalmaknak köszönhetően ismerkednek meg. Haydn és Isaac zenéje, amely nemcsak az európai kultúrának, hanem a Katolikus Egyház hatalmas szellemi örökségének is része, ugyanúgy otthon van a templomban, mint a gregorián és a hiteles népének, hiszen eredendően liturgikus célból született és a szent zene kritériumainak is megfelel (vö. X. Pius: Tra le sollecitudini motu proprio). Az arányokban természetesen ügyelni kell a mai igényekhez és lehetőségekhez szabott egyensúlyra, amint arra mi is folyton törekszünk.

Az utóbbi probléma, vagyis a modern liturgikus kompozíciók zenetudományi megközelítése eddig kívül esett a látókörünkön, hiszen a Szent Mihály Laikus Káptalan — bár tagságát nem kis részben egyházzenészek adják — nem koncertek szervezésével, hanem a liturgia végzésével foglalkozik, amelynek hangos szövege persze elsődleges, eredendő formájában maga is zeneként szólal meg (mint recitáció és ének). A két említett rendezvénysorozat előadói ennek megfelelően vendégművészek, akik zenei szolgálatukkal kiegészítik, ill. helyettesítik a káptalani szkóla munkáját. Érdekes újdonság ezért az a zenekritika, amelyet a július 12-i Haydn-miséről az Élet és irodalom hetilap közölt (Rákai Zsuzsanna: Zene nagybetűvel), és amely az ordinárium mellett a szertartás egyéb zenei vonatkozásaira is kitér. A cikk szerzője már a címben pozitív hangot üt meg, ráadásul a liturgiát egy kívülálló nézőpontjából írja le, s így több olyan megfigyeléssel szolgál, amelyek tovább árnyalják a „koncertliturgiákról” fent írtakat és amelyeken érdemes egy kicsit elgondolkodni.

Mindenekelőtt fölmerül a kérdés: a Haydn-év szervezői tűzték-e műsorra vasárnapi miseliturgia keretében a zeneszerző összes miséjét, vagy fordítva: a CLSMA régi római rítusú vasárnapi szentmiséin hangzik-e föl időről időre Haydn által megzenésített ordinárium? Valójában mindkét megfogalmazás helyes, attól függően, ki melyiket tartja fontosabbnak. Mivel a koncertsorozatot a szervezők ilyenként hirdették meg és sokan (köztük a kritikus is) csak a zene kedvéért jönnek el a liturgiára (szemben pl. a Mátyás-templom vasárnap 10 órai nagymiséivel, amelyeken a Haydntól és másoktól évtizedek óta felhangzó ordináriumok nem részesülnek ilyen figyelemben), számukra ez egy liturgikus keretbe ágyazott koncert. Azoknak viszont, akik katolikus hívőként maguk is rendszeresen járnak szentmisére (köztük elsősorban a belvárosi fél négyes vasárnapi misék szervezői és más résztvevői), ezek olyan sajátos liturgikus alkalmak, amelyeken Isten nagyobb dicsőségét nemcsak a hagyományos római rítus szolgálja, hanem egy klasszikus műalkotás is, amely annak keretei között született.

Mégis, mivel a megszólaltatott zenemű eredendően a liturgia szolgálatára készült, a két párhuzamos szempont közül elméletileg most az utóbbi a fontosabb, amit a kritikus szintén elismer, amikor „a rítus elsőbbségéről” beszél. Haydn zenéje így liturgikus környezetben szükségszerűen járulék, kulturális vendéganyag, amely beilleszkedik a szertartás keretei közé, alkalmazkodik hozzájuk — jól vagy rosszul, amint arról fentebb szó esett. A cikkíró felvetésére tehát, hogy ti. mennyire lehet zenekritikát írni egy liturgikus keretben megszólaló klasszikus műalkotásról, a végső válasz alighanem az, hogy — legalábbis a koncerttermi műkritika mai szekuláris paradigmájában — sehogyan. Rákai Zsuzsannának ez mégis sikerült, ami arra utal, hogy nem eleve lehetetlen próbálkozás a liturgiában felhangzó zene esztétikai alapú megközelítése, bár ennek teljesebb megvalósításához nyilván egy más jellegű, a liturgia belső szempontjaiból kiinduló elemzésre volna szükség.

Maga a szépség — és ennek alapján az esztétikai-kritikai megítélés — ugyanis nem áll távol a liturgia szellemétől: XVI. Benedek pápa számos alkalommal hangsúlyozta a kettő kapcsolatát, nemrég pedig az írországi Fota-szigeten a St Colman’s Society for Catholic Liturgy szervezett külön konferenciát ebben a témában. (Ugyanerről egy másik, a „zsinat szellemét” képviselő felfogásban Piero Marini érsek, egykori pápai szertartásmester értekezett olaszul, egy hazai követője pedig magyarul.) Mivel a „jó liturgiát” nem lehet pusztán az érvényesség szűk teológiai-jogi fogalmával mérni, hanem figyelmet kell fordítani az ars celebrandira is (l. erről a pápa gondolatait a Sacramentum caritatis szinódus utáni apostoli buzdítás 38—42. pontjában), nem kerülhető meg a szertartások esztétikai színvonalának firtatása, s éppen itt volna a helye a liturgikus zene kritikájának is (egyházi részről ennek legnagyobb hatású példája X. Pius fent hivatkozott motu propriója). Amíg azonban a liturgia körében élő egyházzene nem szerves része a mai kulturális közéletnek, a mögötte álló világi intézményrendszer sem fogja kitermelni az erre szakosodott kritikusokat, akik az Egyház felé is hitelesen szólalhatnának meg. A probléma korántsem akadémikus, hiszen következményei nap mint nap lemérhetők egy (akár püspöki) szentmise esztétikai színvonalán vagy a templomépítészet legújabb termékein (az orgonákról nem is beszélve, amelyeket nemhogy nem terveztetnek, hanem már a régiek felújítását is akadályozzák).

Ilyen helyzetben érthető jelenség, ha az egyházi előírások — köztük pl. a II. Vatikáni Zsinat — megvalósítását, a puszta színvonalra való törekvést a liturgiában és az egyházzenében a mai katolikusok közül sokan elitista bezárkózásként érzékelik. Ezt a címkét a régi rítushoz ragaszkodók persze eleve, zenekari nagymisék nélkül is megkapják, még tiltakozni sincs módjuk ellene. Jólesik tehát egy szakértő kívülállótól azt hallani, hogy „a felvilágosodás eszmei hátterét képviselő és a középkori zenei anyag egymást tükröző képe, tökéletesen absztrakt párbeszédes viszonya amellett, hogy a megszokott formáktól egészen eltérő dimenziókban bontakoztatta ki a mise lelki-szellemi tartalmát, a Haydn-kompozíciónak is olyan tágasságot és mélységet kölcsönzött, amelyet egy hagyományos hangversenytermi produkció aligha tudott volna biztosítani”.

Ez a párbeszéd azonban, amelyet a kritika szerzője igen szemléletesen a templom gótikus és barokk részeiben felhangzó dallamok egymásra felelgetéseként jellemez, egyúttal valami mást, valami ennél többet is megjelenít: a régi rítus egyfajta kulturális egyetemességét, mai szempontból szinte transzkulturalitását. A gregoriánt és a klasszikus egyházzenét ugyanis, amelyet az európai kultúra koncerttermekben megszólaltatva mintegy mesterségesen tart életben, az Egyház a liturgiában saját élete részeként, természetes módon alkalmazza, ráadásul úgy, hogy az évszázadok óta változatlan szöveganyagnak többféle, változó zenei megszólalására ad lehetőséget. Ha ügyesen vegyítik őket, ezek a zenei formák nem ellentétben állnak, hanem éppenséggel kommunikálnak egymással, a folytonosként értelmezett hagyomány közegében kiegészítik, felerősítik egymást. Nem egyik vagy másik történelmi pillanatba révednek vissza, hanem a szent vonzáskörében, az örök mában integrálják a múlt értékesnek tartott elemeit. E kulturális szimfónia megteremtésére pedig a történeti önazonosságában megmaradt régi rítus kétségkívül alkalmasabbnak látszik, mint a számos nyelvre és változatra bomló, a régitől szövegében és szertartásaiban is lényegesen különböző megújított liturgia.

Az ilyenkor jó esetben létrejövő „sajátosan egyedi, eklektikus szellemi élmény” remélhetőleg kárpótlást nyújt azokért az „erőteljes hangnemi zökkenőkért”, amelyek a liturgikus hagyományban aznapra megszabott ének és a zeneszerző ettől független kompozíciós megoldásai között mutatkoznak. Ahogy Haydn miséi és eredeti előadásaik a kor szokásait és ízlésvilágát követték, úgy mi sem léphetünk ki a saját világunkból, amelyet egy ideje a globalizáció és a multikulturalizmus jellemez. Ha egyszer a Katolikus Egyházban azonos joggal élhet egymás mellett a római rítus rendes és rendkívüli formája, a liturgia a gregorián mellett Haydnt és Isaacot, sőt Brucknert és Kodályt is befogadja. Lehetséges, hogy egy mai katolikus átlaggyülekezet számára nem olyan szerves a kapocs a (latin nyelvű) rítus és annak zenei formái között, mint egykor volt (hogy mikor és mennyire, az tudományosan vitatott), ám több mint valószínű, hogy akik megszentelődésüket a hagyományos római liturgiában keresik, ezt többek között éppen e rendkívül szoros kapcsolat megértése és átélése miatt teszik.

R.Z.

BIDUUM GÖDÖLLŐN

P. Kovács Ervin Gellért OPraem vezetésével holnap és holnapután, azaz kedden és szerdán megkezdjük a lelki, elméleti és gyakorlati fölkészülést a jövő évben esedékes nagyheti szertartásokra. A találkozónak hagyományos rítusú szentmise és közösen végzett zsolozsma is részét képezik. A biduum július 28-án, kedden reggel 9 órakor kezdődik a gödöllői premontrei templomban bemutatott szentmisével. Egyszerű (hálózsákos) szállás- és étkezési lehetőség van, a további részletekről a szentmise után lehet majd tájékozódni. A találkozó a hat éve minden nyáron folyamatosan megrendezett, és remélhetőleg továbbra is megrendezendő, de ezúttal kivételesen elmaradt, ún. "latintábor" jelképes pótlása is hivatott lenni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

CHORALIS CONSTANTINUS 500 (most vasárnap ismét)

Mint három héttel ezelőtt jeleztük, a pünkösd utáni 8. vasárnapon, július 26-án ismét polifon liturgikus tételekkel fog közreműködni a szokásos vasárnapi szentmisén a Corvina Consort tagjaiból alakult szkóla (Pintér Ágnes, Kard Ádám, Kalmanovits Zoltán, Koncz András). Ez alkalommal a következő tételek szólalnak majd meg (a CC rövidítés a továbbiakban a Choralis Constantinus egyes köteteire utal):

Motetta – Anon.: Laudáte púeri Dóminum
Tomás Luis de Victoria: Asperges me
Introitus – Heinrich Isaac: Suscépimus Deus (CC I.)
Kyrie – Ludwig Senfl: Missa Dominicalis
Gloria – Ludwig Senfl: Missa Dominicalis
Graduale – Esto mihi (Graduale Pataviense, fol. 48)
Alleluia – Te decet hymnus (CC I.)
Motetta – Josquin des Prez: In te Dómine, sperávi
Credo (ambrozián)
Offertorium – Pópulum húmilem (Graduale Pataviense, fol. 51v)
Motetta – Ludwig Senfl: Beáti omnes (II)
Sanctus – Ludwig Senfl: Missa Dominicalis
Agnus Dei – Ludwig Senfl: Missa Dominicalis
Communio – Gustáte et vidéte (CC I.)
Exitus – Anon.: Invioláta, intégra et casta

PÉNZÜGYI JELENTÉS

Kedves káptalani tagok, pártolóink, jótevőink, támogatóink!

A Szent Mihály Laikus Káptalan 2006 vége óta rendelkezik közös anyagi alappal, amelyből a közösség liturgikus célú és logisztikai kiadásait fedezi, és amelyet hosszabb távon saját templom felszerelésére és fenntartására gyűjt. Mivel a káptalani kassza az utóbbi mintegy másfél évben jelentősebb összegekhez jutott egyrészt a perselyezésből, másrészt a hívek, pártoló tagok és más támogatók jótékonyságából, harmadrészt a rendes tagok éves tagdíjából, jónak látjuk költségvetésünk vázlatos ismertetését, hogy a kedves hívek is lássák, mire szánják a pénzüket. Mint újonnan megválasztott vagyonfelelős, nem tudok teljes mértékben részletes képet adni a visszamenőleges könyvelésről, ezért csak nagyságrendileg sorolom fel az elmúlt két és fél év bevételeinek és kiadásának tételeit.

2007-ben mintegy 190e forint folyt be tagsági díjból, 60e forint nevesíthető támogatóktól és 120e forint névtelen adományozóktól, továbbá 110e forint a 2007 novembere végén rendszeresen megkezdődött szentmisék perselyezéséből. Ugyanebben az évben 130e forintot fizettünk Ervin atya útiköltségére, 120e forintot a liturgikus öltözetek anyagára és varratására és további 30e forintot egyéb apróbb kiadásokra, úgymint tömjén, gyertyák, hirdetés, templomhasználat. Az egyenlegünk így 2007 végén nem egészen 200e forint volt.

2008-ban a tagdíjak 180e forintot tettek ki, egyéb adományok pedig 160e forintot. Az egész éves perselyezésből 550e forint folyt be. Voltak banki költségeink, alig több mint 4e forint, benzin- és útiköltség 170e forint, valamint anyagköltségek (gyertyák, tömjén, szén, oltárterítő, fénymásolás, további ruhavarratás) 70e forint értékben. Legnagyobb kiadásunkat a továbbra is készülőfélben levő mestermű, az éneklőszék (faragott előénekesi pulpitus) anyagköltsége tette ki 336e forint értékben. Az év végi mérleg így 310e forint körül alakult.

2009 januárjától május végéig, azaz júniusig 32e forint tagdíjat kaptunk, 20e forint adományt, 190e forint perselypénzt. 70e forintért csináltattunk szórólapokat, 8e forintnyi bankköltséget és 70e forintnyi anyagköltséget (fénymásolás, könyvkötés, ruhavarratás, gyertyák, benzin) számoltunk el, továbbá 54e forint éves tagdíjat utaltunk át a Juventutem szövetségének. Az ez évi mérleg így 40e forintra jön ki.

A három év mérlegének összege ~550e forint, amely megfelel az általam Nényei Sárától május folyamán átvett összegnek.

A jelen helyzetről általánosságban elmondható, hogy május óta a bevételeink tovább növekedtek, egyrészt újabb tagdíjak befizetésével, másrészt és leginkább a megszaporodott adományokból, amelyek nemcsak pártoló tagjainktól, hanem más névtelen vagy nevesíthető támogatóktól származtak. Nekik ezúton is hálás köszönet jár: Gratias Benefactoribus! Róluk a Capitulum Generale egyik határozatának értelmében külön is megemlékezünk szentmise-felajánlás formájában és alkalomadtán egy-egy köszönő levélben.

Tényekben szólva a káptalan kasszájának tartalma így az elmúlt két hónap alatt jócskán meghaladta a 700e forintot. Ezen összeg tárolására – amint az a blogon is olvasható volt – új, kedvezőbb feltételű bankszámlát nyitottam, amely 500e forint fölött napi számítással és havonkénti jóváírással évi 9%-ot kamatozik lekötés nélkül. Pénzügyi terveim között szerepel az összeg bizonyos hányadának ennél is jóval magasabb hozamú egyéves futamidejű lekötése a közeljövőben úgy, hogy emellett a bankszámlán maradó összeg 500e forint alatt továbbra is 7,5%-os kamatot biztosít. Mivel jelentősebb kiadások ez évben nem várhatóak (pl. a benzinköltség, a ruhavarratás, a Juventutem-tagdíj gyakorlatilag megszűntek), az esetlegesen és állandó jelleggel felmerülő kisebb költségek fedezhetőek lesznek a továbbiakban befolyó tagdíjakból és adományokból. Hosszabb távon pedig gondolkodom egy folyamatos díjas befektetésen, amelynek megfontolását nehezíti a rendszeres bevételt biztosító perselypénzek megszűnése, így ez a tranzakció némi kivárást igényel, hogy lássam, mekkora összeget tudunk állandó jelleggel produkálni.

A könyvelést június eleje, az új bankszámla létrejötte óta vezetem teljes részletességgel, havonkénti kivonat készítésével, így visszamenőleg a havi lebontás éppúgy, mint a pillanatnyi egyenleg átlátható és megtekinthető a káptalan tagjai számára. Fontos megjegyzés és egyben kérésem volna, hogy mivel a befolyt összegeket nevesítve (természetesen bizalmasan), az adományok esetében napra pontosan dátumozva kezelem, a kedves hívek és adományozóink legyenek szívesek csekkes befizetés, illetve átutalás esetén feltüntetni a teljes nevüket, kivéve persze, ha személyes okokból ezt kimondottan nem szeretnék. Megjegyzem azonban, hogy köszönetet is csak így fogunk tudni mondani nekik az említett módokon. Végül szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy tevékenységünk továbbra is rokonszenvre, lelki és anyagi támogatásra talál a kedves hívek körében, illetve hogy működésem hosszú távon is hatékonyan szolgálja majd a káptalan pénzügyeit.

Imádságos szeretettel, tisztelettel és köszönettel:
Csontos Gergely, fidelis dispensator

SZENTMISÉK EGÉSZ HÉTEN A MARGIT KÖRÚTON

Az e héten tartott liturgikus tanfolyam keretében, de nemcsak a tanfolyam résztvevői számára július 13-tól 17-ig, azaz hétfőtől péntekig mindennap déli 12 órakor nyilvános, régi rítusú szentmisét celebrál Alácsi Ervin János főtisztelendő úr Budapesten, az országúti ferencesek Szent István-protomártír plebániatemplomában. A pénteki szentmise szentségimádás miatt a rendház kápolnájában lesz megtartva.

FR. BARSI BALÁZS OFM A RÉGI RÓMAI RÍTUSÚ SZENTMISÉRŐL

Amint arról korábban hírt adtunk, a Magyar Televízió M1 csatornája 2009 július 12-én, vasárnap délelőtt 10.30-kor sugározta azt a Sümegcsehiben rögzített szentmisét, amelyet 2009 június 14-én Barsi Balázs atya mutatott be a római rítus rendkívüli formájában. A szertartás után a Katolikus Krónika interjút készített Balázs atyával, aki még a liturgia hatása alatt állva fogalmazta meg érzéseit és gondolatait a hagyományos római rítussal kapcsolatban. A műsor első 16 percében elhangzó interjú
az MTV videótárában megtekinthető.

AZ „ECCLESIA DEI” PÁPAI BIZOTTSÁG SZEREPVÁLTOZÁSA
HÁTTÉRMAGYARÁZAT AZ ÚJ PÁPAI MOTU PROPRIÓHOZ

2009 július 2-án, pontosan huszonegy évvel azután, hogy II. János Pál pápa az Ecclesia Dei motu proprióval létrehozta a hasonnevű pápai bizottságot, XVI. Benedek pápa Ecclesiae unitatem címmel újabb motu propriót bocsátott ki, amelyben átalakította a bizottság szervezetét és működését. Mivel az Apostoli Szentszék dikasztériumai között eddig ez a bizottság foglalkozott — kizárólagos jelleggel — a hagyományos római liturgia ügyével, különösen pedig a 2007 július 7-i Summorum Pontificum motu proprio végrehajtásával, szerepváltozása közvetlenül érinti a CLSMA tevékenységét. Ugyanakkor a szerkezeti átalakulás mögött olyan mélyebb teológiai és egyházkormányzati problémák húzódnak meg, amelyek tisztázása nemcsak a hagyományhű katolikusok régi vágya, hanem immár a Szentatya egyházfői tevékenységének is egyre központibb elemévé válik. A háttérül szolgáló események rendkívül szövevényesek, ráadásul áttekintésüket megnehezítik a világi — és időnként, sajnos, az egyházi — médiában megjelenő téves, sőt nem egyszer torzító, ideologikus beállítások. Egy ilyen blogbejegyzésben természetesen nem lehet mindenre reflektálni, így most csak a helyzet megértéséhez legszükségesebb szempontokat szeretnénk vázolni.

Az Ecclesiae unitatem motu propriót a Szentszék sajtóterme július 8-án tette közzé latin és olasz nyelven, később pedig német és angol fordítása is megjelent. Ezzel egy időben adták hírül, hogy a pápa a bizottság eddigi elnöke, a 80. életévét betöltött Darío Castrillón Hoyos bíboros helyébe William Levada bíborost, a Hittani Kongregáció prefektusát, nemrég elhunyt titkára, Mons. Mario Marini helyébe pedig Mons. Guido Pozzit, a Nemzetközi Teológiai Bizottság segédtitkárát és a Hittani Kongregáció munkatársát nevezte ki. Levada bíboros ebből az alkalomból egy rövid, olasz nyelvű közleményt adott ki.

A motu proprio tartalmáról és a személyi változásokról itthon röviden beszámolt a Magyar Kurír, részletesebb összefoglaló pedig a Vatikáni Rádió honlapján olvasható. Az események hátterét és — szokásosan megbízható — értelmezését nyújtja Érszegi Márk Aurél kánonjogász-teológus, a Vatikáni Figyelő szerkesztője.[Július 10-én, pénteken megjelent a dokumentum első magyar nyersfordítása.]

Nem kívánva megismételni mindazt, ami az említett helyeken olvasható, a továbbiakban a motu proprio távlati célját és ennek a liturgiával való összefüggését szeretnénk körüljárni.


1. XVI. Benedek pápa eddig két motu propriót adott ki az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottsággal kapcsolatban: a két évvel ezelőtti Summorum Pontificumot, amelyben általános elvként mondta ki a hagyományos római rítus végzésének szabadságát és részletesebben szabályozta az 1970-es reform előtti liturgikus könyvek használatát, valamint most az Ecclesiae unitatemet, amely viszont kizárólag a X. Szent Pius Papi Testvérülettel (FSSPX) való tárgyalásokról és a bizottság szervezeti átalakításáról szól. A kettő között az teremt kapcsolatot, hogy az Ecclesia Dei motu proprio annak idején mindkét feladatkört e bizottság hatáskörébe utalta. A változás, amellyel a pápa a 2007-ben még önálló, sőt liturgikus hatáskörében igencsak megerősített bizottságot most a Hittani Kongregáció segédszervévé fokozta le, arra utal, hogy a dikasztérium a liturgiával kapcsolatos küldetését gyakorlatilag teljesítette, így most inkább a hittani és egyházfegyelmi feladatok irányába kell fordulnia.

2. A Szentszék és az FSSPX közötti párbeszéd megindulásának első feltétele a hagyományos római rítus használatának jogi rendezése volt, ami két évvel ezelőtt megtörtént (a pápai törvény végrehajtása sajnos elég sok kívánnivalót hagy maga után, ez azonban magát a dialógust már nem érinti). A második feltétel a Marcel Lefebvre érsek által 1988-ban engedély nélkül felszentelt négy püspök kiközösítésének visszavonása volt, amire a Szentatya 2009 január 21-én szánta el magát. Ahhoz viszont, hogy az FSSPX püspökei és papjai, akik kánonjogilag továbbra is a felfüggesztés (suspensio a divinis) állapotában vannak, ismét teljes közösségre lépjenek a Katolikus Egyházzal, egy harmadik feltételnek is teljesülnie kell: meg kell oldani azokat a teológiai és egyházfegyelmi problémákat, amelyek miatt a Testvérület fokozatosan eltávolodott, majd végül függetlenítette magát az Egyház törvényes hatóságától. Ezek a problémák egyrészt a II. Vatikáni Zsinat határozatainak értelmezésével, másrészt a zsinat alatt és után lezajlott reformokkal kapcsolatosak, s mindkét körben kiemelt szerepet kap a liturgia kérdése.

3. Úgy tűnik tehát, hogy az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottság átalakításával a liturgia ügye a gyakorlati rendezés után most az elmélet szintjére emelkedik. Azokat a fenntartásokat ugyanis, amelyeket az FSSPX az ún. liturgikus reform értelmezésével és megvalósításának módjával kapcsolatban megfogalmazott, az utóbbi időben egyre többen kezdték hangoztatni a Katolikus Egyház közösségén belülről is — elsőként maga Joseph Ratzinger bíboros, akinek ez irányú megnyilatkozásai már a 80-as évektől kezdve ismeretesek. Tőle származik a „reform reformja” kifejezés, amellyel a zsinat után bevezetett liturgikus gyakorlatnak az egyházi hagyomány szellemében való korrekciójára utal, s amelyben — immár pápaként — fontos szerepet szán a hagyományos római rítus megtermékenyítő hatásának is. Az FSSPX-szel való párbeszédnek tehát remélhetőleg komoly hozadéka lesz abban, hogy minél többen megértsék a római rítus rendkívüli formájának teológiai alapjait, s ennek fényében értelmezzék és végezzék a római rítus rendes formáját.

4. Ezekkel a biztató jövőbeli lehetőségekkel szemben az új motu proprio több olvasóját és értelmezőjét elszomorította az a tény, hogy a pápa nem rendelkezett az átalakított bizottság liturgikus hatásköréről. Ez azért meglepő, mert így a régi római rítus szabályozásának 1988-ban megállapított, majd 2007-ben jelentősen bővített jogkörét a továbbiakban egy liturgikus szakkérdésekben az előzőnél lényegesen járatlanabb testület gyakorolná. A bizottság ugyanis nemcsak új elnököt és titkárt kapott, hanem távozik alelnöke, Mons. Camille Perl, valamint összes eddigi munkatársa is. Az ő feladatukat Levada bíboros közleménye szerint a Hittani Kongregáció tagjai veszik át, akiket az egyes kérdések tanulmányozására esetileg felkért szakértők fognak segíteni. Magyarán szólva a bizottságnak csak a neve marad meg, a liturgikus szempontból felkészült és évtizedes gyakorlattal rendelkező személyzet 100%-ban kicserélődik. Ilyen körülmények között aligha várható, hogy a bizottság képes lesz ellátni a Summorum Pontificum motu proprio 11—12. cikkelyében rá ruházott feladatokat.

5. Ez a vészjósló helyzet azonban szerencsére csak látszólagos, pontosabban ideiglenes. A Szentszék belső viszonyait ismerők figyelmét nem kerülte el, hogy a közelmúltban komoly személyi változások történtek a liturgiával foglalkozó Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációnál: először a prefektus személye változott, amikor a régi rítussal szemben rendkívül tartózkodó Francis Arinze bíboros helyébe Őszentsége Toledó érsekét, Antonio Cañizares Llovera bíborost nevezte ki, majd a szülőhazájába visszatérő Albert M. Ranjith érsek titkári helyére a domonkosrendi J. Augustine Di Noiát léptette elő, aki a Hittani Kongregáció altitkáraként egyik legközvetlenebb munkatársa volt. Legutóbb pedig Cañizares bíboros vette maga mellé saját egykori helynökét, Mons. Juan Miguel Ferrer Greneschét, akit a pápa második altitkárnak nevezett ki a liturgikus kongregációba. Mindez arra utal, hogy a hagyományos liturgia szabályozásának jogkörét, amely eddig kizárólag az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottságnál volt, a Szentatya nemsokára az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációra ruházza át, ahol a kompetens szakemberek egymás mellett fogják felügyelni a római rítus rendes és rendkívüli formáját. Arra a kérdésre pedig, hogy ezt az egyszerű, de nagy horderejű döntést miért nem lehetett az új motu proprióba belefoglalni, alighanem a „Messa in latino” olasz blog kitűnő elemzése ad választ: az elmúlt hónapokban a nemzetközi sajtó és politika állandó kereszttüzében álló pápa mindenekelőtt Lefebvre érsek követőivel szemben akar határozottságot mutatni a Williamson-ügy bűnbakjainak „eltávolításával” és egy széleskörűbb, átláthatóbb tárgyalási platform kialakításával (amelyet a motu proprio 6. c) pontjával a biztonság kedvéért a maga közvetlen ellenőrzése alá rendel), hogy eközben a háttérben nyugodtabban készíthesse elő a 2007-ben felszabadított hagyományos liturgia szervesülésének intézményes garanciáit. Mert lehet-e egyértelműbb jele a rendes és a rendkívüli forma teljes egyenjogúságának, mint az, hogy a liturgikus kongregáció két párhuzamos részlege foglalkozik velük?

6. Végül érdemes megemlíteni egy másik kérdést is, amely szintén nem fordul elő az Ecclesiae unitatem motu proprióban. Egyes értesülések szerint az első tervezetben még nemcsak az FSSPX-szel való teológiai dialógus ténye és indoka szerepelt, hanem a pápa kifejtette volna a tárgyalásokat vezérlő alapelveket is. Amint azt korábbi megnyilatkozásaiból tudjuk, ezek lényege, hogy a II. Vatikáni Zsinat egészét nem valami megfoghatatlan és ideológia-szerűen képviselt „zsinati szellem” szerint, hanem az egyházi hagyomány fényében kell értelmezni, a „szakadás hermeneutikájával” a „folytonosság, ill. a reform hermeneutikáját” kell szembeállítani. Az Egyház élő hagyományáról van tehát szó, amelyet nem lehet egyetlen múltbeli időpontban befagyasztani, de ugyanígy nem lehet önmaga ellen fordítva kisajátítani sem. Mindez a liturgiában a zsinat által szorgalmazott természetes, szerves fejlődést jelenti, amelyet Ratzinger bíboros joggal kért számon az íróasztal mellett összeállított mesterséges rítusokon, XVI. Benedek pápa pedig saját ceremoniális gyakorlatával igyekszik felmutatni az egész világnak. Ez a fejlődés nyilván a régi rítust sem kerülheti el, nem mindegy azonban, hogy ki őrködik fölötte: az 1965 utáni változtatások felé hajló Mons. Perl, vagy az 1955 előtti nagyhét gazdag szimbolikáját dicsérő Cañizares bíboros. Reméljük, hogy az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottság átszervezése ebből a szempontból is a jövő útját egyengeti.

R.Z.

MEGJELENT A 'MONUMENTA RITUALIA HUNGARICA'
LITURGIKUS SZÖVEGKIADÁS-SOROZAT ELSŐ KÉT KÖTETE

Új liturgikus szövegkiadás-sorozat indult Monumenta Ritualia Hungarica címen. A sorozat célja a középkori magyar liturgikus hagyomány fönnmaradt emlékeinek megjelentetése. Első kötete az 1484-es, először kinyomtatott Esztergomi misekönyv (Missale Strigoniense 1484), második kötete egy, az esztergomi rítust szabályozó normatív szöveg, az 1493 és 1520 között hat ismert kiadást látott Esztergomi ordinárius (Ordinarius Strigoniensis) kritikai kiadása. A reprezentatív kiállítású köteteket terjedelmes és alapos tanulmány vezeti be, és kiemelkedően részletes mutatók zárják. A bolti árhoz képest 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg a kiadó könyvesboltjában (nyitva hétfőtől péntekig 7:30-16:30 [pénteken 16:00-ig]), az alábbi címen:

Argumentum Kiadó és Nyomda Kft.
1085 Budapest, Mária utca 46.

A könyvek bolti forgalomba még nem kerültek, de a következő tanév kezdetétől biztosan megvásárolhatók lesznek az ELTE BTK Latin Tanszékén (1088 Budapest, Múzeum krt. 4./F) és a LFZE Egyházzene Tanszékén (1061 Budapest, Vörösmarty u. 35.). Postai megrendelés esetén a bolti árhoz postaköltség, a banki átutalás miatt pedig 2500 Ft kezelési költség járul (ez utóbbi a megrendelt kötetek számától független). A rendelést elektronikus levélben vagy faxon lehet elküldeni az alábbi címre. Gyors kézbesítésre számíthatnak, a megrendelő a számlát a csomaggal együtt kapja meg.

Ambrus Dóra
E-mail: arg-terj@vnet.hu
Fax: +36-1-485-1041



Missale Strigoniense 1484
id est Missale secundum almae ecclesiae Strigoniensis, impressum Nurenbergae apud Anthonium Koburger, anno Domini MCCCCLXXXIIII (RMK III 7)
DÉRI BALÁZS (kiad.)
Argumentum Kiadó, Budapest 2009.
(Monumenta Ritualia Hungarica I =
Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum XVI)
Keményfedelű, cérnafűzött
68 (bevezető) + 659 (szöveg) + 71 (mutatók) oldal
7 színes illusztráció
ISBN 978-963-446-517-1
Ára: 6800 Ft

Esztergom, és általa a magyar egyház a középkorban a frank-római hagyományba tökéletesen illeszkedő, egyszersmind azonban tudatosan egyénített szertartásrendet mondhatott magáénak. Kötetünk az esztergomi rítusú miseliturgia megszilárdult, XV-XVI. századi alakját rögzítő, első nyomtatott misekönyv teljes szövegének normatív, kritikai kiadása. A főszöveg a filológiai pontosság és az áttekintehőség, kezelhetőség szempontjait egyesíti: egyszerre kíván megfelelni a liturgiában és a latin nyelvben kevésbé jártas tanuló és a szakember elvárásainak. Helyesírása ezért egységesített, de megőrzi a középkori központjeleket is mint a nyelvi és talán a zenei tagolás emlékeit, oldalképét pedig világosan elkülönülő fejezet- és tételcímek, valamint kurzivált rubrikák tagolják. A terjedelmes anyagban való tájékozódást fejlécezés és az eredeti oldalszámok kiemelése segíti. A bevezető tanulmány számot ad a sorozat egészének célkitűzéséről, előzményeiről, módszeréről és terveiről, majd a forrás tágabb kontextusát megvilágító fejezetek következnek az esztergomi rítusról, a liturgikus könyvek kinyomtatásának magyarországi hátteréről, jelentőségéről és módjáról. A tanulmányt az elmaradhatatlan könyvészeti leírás, a kiadás elveit bemutató fejezet és gazdag bibliográfia zárja. A főszöveg után kritikai apparátus következik (benne a miseordó forrásunkból hiányzó kezdetének pótlásával az ún. Pálóczi-misszále szerint) részletes tartalomjegyzékkel. A függelék különlegessége, hogy a hagyományos latin misekönyv minden egyes szövegét magába foglaló és földolgozó indexet tartalmaz, amelyben a tételtípusok szövegkezdet, liturgikus használat és bibliai hely alapján is kereshetők. Valószínűleg ez a miseliturgia szöveganyagáról valaha készült, mindeddig legteljesebb ilyen összeállítás.



Ordinarius Strigoniensis
impressum pluries Nurenbergae, Venetiis et Lugduni annis Domini 1493-1520 (RMK III Suppl. I 5031, RMK III 35, 134, 165, 166, 238)
FÖLDVÁRY MIKLÓS ISTVÁN (kiad.)
Argumentum Kiadó, Budapest 2009.
(Monumenta Ritualia Hungarica II =
Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum XVII)
Keményfedelű, cérnafűzött
80 (bevezető) + 188 (szöveg) + 16 (mutatók) oldal
8 fekete-fehér illusztráció
ISBN 978-963-446-518-8
Ára: 4000 Ft

Az ordináriuskönyv a virágzó középkor liturgiájának legjellemzőbb normaszövege. Mintegy a XII. századtól kezdve ebben a műfajban egyesültek mindazok a szövegtípusok, amelyek a liturgiavégzés másodlagos forrásaként a szertartások tételválogatását, szimbolikus, történeti vagy elméleti magyarázatát, szereplőit, zenei megvalósulását, térbeli helyzetét vagy tárgyi környezetét rögzítették. A magyar középkorból ilyen könyvek csak kis számban maradtak fönn, így minden ismert forrás kiemelkedő jelentőséggel bír. Ezek egyike az esztergomi főszékesegyház nyilvánvalóan többször átdolgozott, XV. századi ordináriuskönyve, amely 1520-ig legalább hatszor jelent meg nyomtatásban, előzményeiben pedig legalább a XIV. századig vezethető vissza. Kötetünk e forrásnak minden fönnmaradt változatát földolgozó, kritikai kiadása. A főszöveg az első, nürnbergi kiadásra épül, helyesírása és tipográfiája olvasóbarát, azaz a sorozat gyakorlatával összhangban korabeli elveket valósít meg a korszerű tipográfia eszközeivel, egyaránt megfelelve így a tudományosság és az ismeretterjesztés kívánalmainak. A bevezető tanulmány összegzi a kiadónak a liturgikus normaszövegek történetével és tipológiájával kapcsolatos kutatási eredményeit, majd az esztergomi rítus rövid bemutatása után filológiai-könyvészeti leírást ad a forrás egyes kiadásairól és ma elérhető példányairól. Önálló fejezetben tér ki a szöveg retrospektív mozzanataira, amelyek a könyv kéziratos előzményeire engednek következtetni, majd a kiadás elveit részletezi. Különlegessége, hogy függelékként fordításban is közli az egyházi év rendhagyó szertartásainak leírását. A főszöveget részletes tartalomjegyzék és a liturgikus napok mutatója zárja.

CHORALIS CONSTANTINUS 500

2009. július 5-én, a pünkösd utáni 5. vasárnapon a Corvina Consort fog szkólaként szolgálni a szokásos, fél 4 órai szentmisén a Belvárosi Főplebániatemplomban. Az együttműködésre a Choralis Constantinus 500 című sorozat keretében kerül sor, amelynek célja, hogy megszólaltassa Heinrich Isaac (Konstanz) Habsburg udvari zeneszerző XVI. századi vállalkozását, az egyházi év teljes misepropriumának polifon végigkomponálását a 2008-tól 2011-ig terjedő időszakban. Minthogy Isaac művének ihletője is a hagyományos római miseliturgia volt és alapelvünk, hogy mindannak a művészi értéknek, amelyet ez a rítus hívott életre, ugyanez a rítus ma is otthonos közege kell, hogy legyen, szívesen adtunk teret az egyébként is minőségi, kifejezetten egyházias muzsikának. Mindazonáltal továbbra is csak szertartásaink korlátozott hányadában lehet többszólamú zenére számítani: a káptalan elkötelezettje marad egyrészt a gregorián egyszólamúságnak, másrészt a gyülekezet énekes értelemben is tevékeny részvételének. A most vasárnapi szentmisén elhangzik:

Motetta – Anon.: Laudáte púeri Dóminum
Heinrich Isaac: Aspérges me (Choralis Constantinus I.)
Introitus – Heinrich Isaac: Exáudi Dómine (Choralis Constantinus I.)
Kyrie – Heinrich Isaac: XIV. Missa Paschale (II)
Gloria – Heinrich Isaac: XIV. Missa Paschale (II)
Graduale – Protéctor noster (Graduale Pataviense, fol. 32)
Alleluia – In te Dómine, sperávi (Choralis Constantinus I.)
Motetta – Josquin des Prez: In te Dómine, sperávi
Credo (ambrozián)
Offertorium – Benedícam Dómino (Graduale Pataviense, fol. 37v)
Motetta – Ludwig Senfl: Beáti omnes
Sanctus – Heinrich Isaac: XIV. Missa Paschale (II)
Agnus Dei – Heinrich Isaac: XIV. Missa Paschale (II)
Communio – Unam pétii (Choralis Constantinus I.)
Exitus – Johannes Ockeghem: Salve regína (II.)

Az énekes szolgálatot Pintér Ágnes, Pászti Károly, Kalmanovits Zoltán és Demjén András teljesíti. Szintén a Corvina Consort működik majd közre három hét múlva, július 26-án, a pünkösd utáni 8. vasárnap énekes szentmiséjén.