A BEÖLTÖZÉS RENDJE A SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK
SZOKÁSA SZERINT

(Egy XIX. századi latin-francia ceremoniáléból)

A mai nap, október 1-je a megreformált római liturgia kalendáriuma szerint a Gyermek Jézusról nevezett (Kis) Szent Teréz ünnepe, amelyet a hagyományos rítus október 3-án ünnepel. Káptalanunk egykori kántrixa, Fehér Judit 14 hónapnyi jelöltség után ez alkalommal veszi föl a kármelita nővérek habitusát a magyarszéki Kármelben, és kezdi el noviciátusát. Beöltözéséről a szertartás hagyományos formájának ismertetésével emlékezünk meg egy Kis Szent Teréz-korabeli forrás rubrikáit követve.

* * *

Előkészületek és általános szabályok

Az oltárfelszerelés fehér, kivéve ha a szertartás más liturgikus színt megkívánó vasárnap vagy duplex rangú ünnepen van, illetve ha votív misét mondanak, amely más színt tenne szükségessé. A kórus közepén, a plánumon egy nagy szőnyeg van leterítve. A rácstól kevéssel távolabb két gyertyatartó van előkészítve a perjelnő és a jelölt gyertyáinak azokra az esetekre, amikor le kell majd tenniük őket. Az oltáron négy gyertyát kell meggyújtani, és ki kell készíteni a szenteltvíztartót a hintővel együtt. A rács és az ablakszárnyak az egész szertartás alatt nyitva vannak, hasonlóképpen a függönyt is elhúzzák, hogy a nővérek a szentbeszédet hallják.

Négy kántrix [előénekes] szolgál, a szerzetesnők mindegyike palástot és nagyobb fátylat visel, kezében pedig égő gyertyát tart. A könyörgésekre nem hajolnak meg, de a Miatyánkra és a doxológiákra igen. Végig az oltár felé fordulva állnak, csak a himnusz és a zsoltárok éneklésekor fordulna egymás felé, illetve olyankor, ha mély meghajlás van előírva.

A beöltözés előtt

A beöltözés napján a sekrestyés kikészíti a sekrestyében a habitus alsó és fölső részét, hogy a kolostor káplánja vagy valamely más klerikus megáldhassa a manuáléban leírt szertartás szerint.
A rend ősi szokása, hogy a szertartás előtt kiengedi a jelöltet, hogy szabadságának teljes birtokában a világba mehessen, találkozzék és beszéljen szüleivel. Ez azonban nem tarthat tovább néhány óránál, és a jelölt nem távolodhat messze a kolostor kapujától. A perjelnő ettől el is tekinthet, ha nyomós oka van rá vagy a jelölt nem tart igényt a lehetőségre.

A beöltözést délután vagy reggel tartják, a szentbeszéd következhet a szertartás végén. Ha reggel tartják, a jelölt előtte misét hallgat a templom nyilvános részében, fején fátyollal és kezében égő gyertyával, amelyet a mise alatt tartóra is helyezhet. Ha délután tartják, akkor a jelölt a vesperáson vesz részt hasonló módon.

Processzió a klauzúrába való belépéshez

A mise, illetve a vesperás után (vagy a szentbeszéd után, ha megelőzi a beöltözést) a jelölt a gyertyájával a kolostor főbejáratához megy. A szerzetesnők belül a fogadására processzióba rendeződnek, miután az előkórusban gyülekeztek és meggyújtották a gyertyáikat. A menet élén a keresztvivő hímzett selyemruhát visel a kezén (?). A nővérek oldalt két félkarba rendeződnek úgy, hogy a legifjabbak legyenek legtávolabb a klauzúra kapujától. Akik a keresztet és a gyertyatartókat tartják, még távolabb állnak, arccal a kapu felé.

Belépés a klauzúrába

Amint a jelölt belép a kolostorba, a keresztvivő a két kísérőjével elébe viszi a keresztet, ő pedig térdre ereszkedik és megcsókolja. A kereszt ezután visszatér a menet elejére, hogy vezesse a kórusba tartó menetet. A perjelnő leghátul vonul, és kézen fogva vezeti a jelöltet. Ha másik jelölt is van, őt az alperjelnő vezeti, és mögöttük vonul vele. Az esetleges további jelölteket a soron következő, rangidős nővérek vezetik. Mihelyt a menet elindul, a két első kántrix intonálja az O gloriosa Virginum himnuszt. A nővérek folytatják, és ha szükséges, mindaddig ismétlik, amíg helyükre nem állnak a kórusban.

A kórusba való megérkezéskor a gyertyavivő nővérek a megfelelő oldalajtókon megelőzik a keresztet, majd sietve visszatérnek mellé. Miután a kereszt is bevonult, mindhárman a középen leterített szőnyeg végéhez állnak, de nem hajolnak meg, A kereszt és kísérői a kórus közepén lévő szőnyeg elé állnak; nem hajolnak meg, de megvárják a himnusz doxológiáját, majd — ha van a kórusnak szabadon maradt ajtaja — kimennek, hogy az előkórusban letegyék a keresztet és a gyertyákat. Ha nincs ilyen ajtó, akkor a kórusnak a stallumok és a rács közti sarkába állnak, és nem mennek ki, csak a Deus qui excellentissime kezdetű könyörgés után. Miután letették őket, mindegyik a maga oldalán lévő ajtón jön vissza, kezében égő gyertyával, és a helyére megy.

A többiek, miután megérkeztek a kórusba, a szőnyeg előtt térdet hajtanak az Oltáriszentségnek, majd a stallumukba mennek úgy, hogy az idősebbek legyenek a rácshoz közelebb, és megállnak az oltár felé fordulva. A perjelnő és mindenki más, aki jelöltet vezet, azzal együtt hajt térdet, akit kísér, majd odamegy vele az áldoztatórácshoz, ahol amaz térdre ereszkedik, kísérője pedig a helyére megy.

Ha a jelölt nem hagyta el előzőleg a kolostort, a nővérek az előkórusban gyülekeznek, és a kórusba vonulnak be a mondott formában, a himnuszt énekelve. Amikor a jelölt a helyére ér, a himnuszt befejezik, és a két verzikulária [egyszerűbb tételekért felelős előénekes, nem azonos a kántrixszal] a kar közepén énekli az Ora pro ea sancta Dei Genitrix verzikulust. Ha a jelöltek többen vannak, ez és minden más verzikulus és könyörgés többes számban mondandó.

A pap, aki a habitust átadja, karingbe és stólába öltözik és az áldoztatórácsnál foglal helyet egy magas széken, egy másik klerikus pedig, aki segédkezik neki, csak karingben, egy alacsonyabb széken mellette. Ez utóbbi nyújtja át a megfelelő alkalmakkor a szenteltvíztartót és -hintőt.

A pap fölállva az oltár felé fordul, és imádkozza a Deus qui excellentissimæ kezdetű könyörgést. Ezután leül, és népnyelven kérdezi a jelöltet: „Mit kérsz?” Ő válaszol: „Isten irgalmát, a rend szegénységét és a nővérek társaságát.” A pap: „Szabad akaratodból jöttél-e ide?” stb. A jelölt: „Igen.” A pap: „Csakis az Úr szerelméért akarsz e szerzetbe lépni?” A jelölt: „Igen, Isten kegyelme és a nővérek imái segítségével.” A pap ezután Deus qui te incœpit… szavakkal ad áldást a jelölt szándékára, majd az Exuat te Dominus… szavakkal felszólítja, hogy vesse le világi ruháit.

A perjelnő erre néhány más nővérrel együtt a kóruson kívülre vezeti a jelöltet, ahol mind leteszik a gyertyáikat egy-egy tartóra. A perjelnő a nővérek segítségével leveszi a jelölt világi ruháit, és ráadja a habitus alsó és felső részét, a gallér-kendőt, a kis fátylat és a vászoncipőt.

A pap ezalatt megáldja a palástot, a skapulárét, az övet és a nagy fátylat, amelyek egy kis asztalkán vannak előkészítve az áldoztatórácsnál. A kar az áldás alatt az oltár felé fordulva áll.

A habitus megáldása

A pap néhány bevezető párvers után (Adiutorium nostrum… Ostende nobis… Domine Deus virtutum… Dne exaudi… Dominus vobiscum) az alábbi könyörgéseket imádkozza (Æterne Pater…, Domine Iesu Christe auctor virtutum…):

„Örökkévaló Atya és mindenható Isten, ki úgy akartad, hogy a te Egyszülötted a mi halandóságunk ruhájába öltözzék: a te bőkezűségedhez folyamodunk, hogy áraszd ki mérhetetlen áldásodat ez öltözetre, melyet a szent atyák az ártatlanság és az alázat jeléül rendeltek viselni azoknak, kik e világnak ellene mondanak, és úgy méltóztassál megáldani, + hogy a te szolgálód, aki majdan használni fogja, érdemesnek találtassék vele magát a mi Urunkat, Jézus Krisztust ölteni magára!”

„Urunk, Jézus Krisztus, erények szerzője és bűnbánók szerelmese, ki más erényekkel együtt leginkább az alázatot, a szegénységet, az engedelmességet és a tisztaságot választottad ki test szerint a világban, és eljöttél, hogy a bűnösöket könyörületesen bűnbánatra hívd, mindazokat pedig, akik híven hozzád tértek, kegyesen fogadtad: esedezve kérjük a te kimondhatatlan irgalmasságodat, hogy ezt az öltözetet megszentelni + és megáldani + méltóztassál, és engedd kegyesen, hogy aki a szent állapot jeléül áhítattal viselni fogja, fehér és szeplőtelen ruhában, a szentek seregében dicsőségesen jelenhessen meg a te ítélőszéked előtt a számadás napján!”

Ezután meghinti a ruhákat szenteltvízzel, mondván: In nomine Patris et Filii…

A habitus fölvétele előtt

A nővérek ezalatt elkezdik a 113. zsoltárt („Izráel kijővén Egyiptomból”). Míg éneklik, a stallumukban ülnek, és csak akkor állnak föl ismét, ha a jelölt visszatért.

Miután a perjelnő átöltöztette a jelöltet és mindketten magukhoz vették a gyertyáikat, visszamennek a kórusba az iménti helyükre, és az áldoztatórácshoz térdelnek. A nővérek fejet hajtanak a perjelnő előtt, amikor az elvonul előttük.

A pap ekkor állva, az oltár felé fordulva néhány bevezető párverset mond (Domine Deus virtutum…), amelyekre a nővérek válaszolnak, majd az alábbi könyörgéseket imádkozza (Domine Deus virtutum…, Deus indulgentiæ…, Domine Iesu Christe æterni Patris Unigenite…, Sancte Spiritus…). A nővérek ezalatt az oltár felé fordulva állnak.

„Seregek Ura, Istene, esedezve kérjük kegyességedet, hogy e te szolgálódat túláradó irgalmad minden régi tévelygéstől megtisztítsa és a szent megújulást befogadni képessé tegye.”

„Isten, jóság és irgalom Atyja, ki igazságos ítéleted szigorában mértéket tartva jóakarattal megengedted, hogy a fiú ne viselje atyjának gonoszságát (vö. Ez 18,19–20), és ki csodálatos elrendezéssel a rosszat jóra fordítva malasztodat a bűnösök szolgálata által is gyakorta méltóztatol kiárasztani: mérhetetlen kegyelmedet kérjük, hogy e te szolgálód kárára ne váljék e Kármelhegyi Boldogasszonynak fölajánlott szent rend ruháját, jóllehet ilyen és ekkora szolgálatra méltatlanok vagyunk, ma általunk öltenie fel; hanem amit külsőleg mi cselekszünk, azt te végezd el bensőleg a Szentlélek ajándéka révén!”

„Urunk, Jézus Krisztus, az örök Atyának Egyszülötte, aki a mi halandóságunk köntösét a Boldogságos és Szeplőtelen Szűz Mária méhében magadra ölteni és a bűnöktől elaggott világot a te megtestesülésed titka által megújítani méltóztattál: téged kérünk esedezve, hogy Szülőanyád, Mária közbenjárására, ki e szent rendnek kiváltképp is gyámola, e te szolgálód az ő szíve bensejében megújulva a régi embert az ő cselekedeteivel együtt levetkezze és az új embert, ki Isten képére teremtetett, felölteni érdemesnek találtassék.”

„Szentlélek, ki tenmagadat mint Istent és Urat méltóztattál a halandóknak kinyilatkoztatni: jóságod mérhetetlen kegyelmét kérjük, hogy amiképpen ott fújsz, hol akarsz, úgy bocsássad e te szolgálódra is az odaadás lelkületét, hogy a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására, akinek odaadó szolgálatára a szent szerzetességben kiváltságos módon szánta magát, őt e világ hívságaitól igazán elfordítsd, és tedd, hogy e szent szándékának megőrzésén olyannyira buzgólkodjék, hogy a jámbor életben, az igaz alázat, az engedelmesség, a tisztaság és a tulajdonról való lemondás által, testvéri szeretetben, állhatatos kitartásban futhassa meg sikerrel e szent szándékának pályáját.”

A habitus felöltése

Az alábbiakat a pap mondja a novíciának az egyes ruhadarabok átadásakor.

„Öltöztessen be téged az Úr új emberbe, aki Isten szerint teremtetett az igazságban és az igazságnak szentségében! (vö. E 4,24) Az Atya, és a Fiú, + és a Szentlélek nevében.”

Keresztet vetve rá. (Ha több jelölt öltözik be egyszerre, ezt mondja: „Öltöztessen be titeket…”, és mindegyikőjükre egyszerre vessen keresztet ezeknél a szavaknál: „Az Atya, és a Fiú…”) Ekkor a jelölt leteszi a gyertyáját; a perjelnő, miután szintén letette a magáét, egymás után ráadja az övet, a skapulárét és a palástot, a habitus e részeinek mindegyikét először a papnak mutatva meg, aki keresztet vet a novíciára az alább következő áldások kíséretében. (Ha több novícia van, a pap mindegyikőjüknél megismétli az áldásokat és a keresztvetéseket. A perjelnő vezeti elő az egyik novíciát, az alperjelnő a másodikat, a legidősebb szerzetesnő a harmadikat; de a perjelnő öltözteti be mindegyikőjüket.)

„Mikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és jártál, ahol akartál; de midőn megöregszel, más övez fel téged. (vö. J 21,18) Az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében.”

„Vedd Krisztus gyönyörűséges igáját és az ő könnyű terhét! (vö. Mt 11,30) Az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében.”

„Akik követik a Bárányt makula nélkül, vele együtt fehérben járnak. (vö. Ap 14,4–5 és 7,13) Ezért legyenek a te ruháid mindenkor fehérek, benső tisztaságod jeléül! Az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében.”

A jelölt ismét letérdel és gyertyáját kézbe veszi. Meghajtja a fejét, a pap meghinti szenteltvízzel, kiterjeszti fölé a kezét, és elmondja az Adesto Domine supplicationibus kezdetű könyörgést. Ezalatt a perjelnő visszamegy a helyére és megfogja a gyertyáját.

A habitus felöltése után

A könyörgés után a pap ugyanott, de az oltár felé fordulva letérdel, és kezdi a Veni Creator Spiritus himnuszt, amelyet a nővérek folytatnak. Az első strófát az oltár felé fordulva, térden éneklik, a többire fölállnak és egymás felé fordulnak.

Az első strófa után a pap a jelöltet a kórus közepére, a szőnyeghez vezeti. Ő lefekszik, karját kereszt alakban kiterjesztve, a pap pedig visszamegy a helyére. Míg a jelölt leborul, a perjelnőhöz legközelebbi nővér fogja a gyertyáját, és nem adja neki vissza, csak a szertartás végén.

A himnusz után a kántrixok éneklik: Kyrie…, a második félkar: Christe…, a 3. félkar: Kyrie…, majd a pap: Pater noster, és csöndben folytatja az Et ne nos inducas… szavakig. Míg csöndben imádkozik, a nővérek mélyen meghajolnak, a verzikulusok alatt viszont az oltár felé fordulva állnak és felelnek neki.

V. Mutasd meg, ó, Isten, hatalmadat!
R. Erősítsd meg, Isten, amit őbenne cselekedtél!
V. Szabadítsd meg szolgálódat!
R. Én Istenem, mert benned bízik!
V. Légy néki, Uram, erősséges torony!
R. Az ellenség ellen!
V. Semmit se fogjon rajta az ellenség!
R. És a hamisság fia ne árthasson néki!
V. Imádkozzál érte, Istennek Szent Anyja!
R. Hogy méltó lehessen a Krisztus ígéreteire!
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!

„Isten, ki híveid szívét a Szentlélek megvilágosítása által okossá tetted, add meg nekünk, hogy ugyanazon Lélekben a helyeset megízleljük s az ő vigasztalásának mindig örvendezzünk!”

„Takard be, Urunk, a te szolgálódat a békesség oltalmával, és őt, ki a Boldogságos, mindenkor Szűz Mária pártfogásában bízik, védelmezd minden ellenségtől!”

A pap ezután még a Deus misericors Deus clemens és a Deus qui non vis mortem peccatoris kezdetű könyörgéseket imádkozza. A könyörgések után az alperjelnő a szenteltvízzel és a hintővel a jelölthöz áll a perjelnővel együtt. A perjelnő csöndben a fekvő nővérre hint a vízből, majd finoman megérintve a ruháját fölsegíti, és az oltárhoz vezeti. A jelölt térden állva megcsókolja az oltár közepét, majd a pap kezét.

Ezután a kántrixok intonálják a 132. zsoltárt („Íme mily jó és mily gyönyörűséges”). A zsoltár alatt a novícia a perjelnő kíséretében megöleli az alperjelnőt, majd a többi nővért, magát imáikba ajánlva. A nővérek viszonozzák az ölelését, beszéd nélkül. Ha ketten vannak, a perjelnő és az alperjelnő vezeti őket, hogy megöleljék a nővéreket, mindig a megfelelő félkarban ülő rangidős szerzetesnővel kezdve. A zsoltárt a kántrixok intonálása után a többiek folytatják, majd a kántrixok éneklik a zsoltárverseket, és az Ecce quam bonum… minden vers után közösen visszatér. A zsoltárt annyiszor ismétlik meg, ahányszor szükséges, de doxológiát csak a végén énekelnek.

A perjelnő ezután visszamegy a stallumába, a rácshoz közel, és maga mellé ülteti a novíciát, visszaadva neki a gyertyáját. Az első félkar kántrixai elkezdik a 66. zsoltárt („Könyörüljön rajtunk az Isten” [a kármeliták rendszerint ezt vagy a 129. zsoltárt mondták/énekelték a karból való távozáskor]), és folytatják a szokásos módon, kettesével távozva a karból, de nincs utána sem verzikulus, sem könyörgés.