A három ifjú éneke az évnegyedes böjtök szombatjain – Zenei megfogalmazás és kronológia 5.

III. Benedictus es in firmamento caeli

A zeneileg kidolgozott Dániel-kantikumok közül a legterjedelmesebb és leginkább melizmatikus változat valószínűleg egyben a legősibb. Műfajmegjelölése rendszerint traktus, amit hosszúsága, melizmatikus dallamvezetése és formulahasználata indokol. Vélhetően a vele való interferencia befolyásolhatta azt a chartres-i szkriptort, aki traktusnak címezte az előző alfejezetben tárgyalt, rövid antifónát. Valójában azonban egyedi, az ismert gregorián műfajok egyikébe sem sorolható dallammal állunk szemben, amely viszont tartalmaz például Alleluja-motívumokat vagy olyan dúsan díszített akklamációkat, amilyeneket a nagypénteki kereszthódolatból (Venite adoremus, impropériák) ismerünk.

Szerkezete is sajátos. A nyitóvers az eredeti kantikum első, Benedictus es kezdetű sorokból álló részének utolsó sora: ez vezeti be a kantikum második, Benedicite kezdetű sorokból álló szakaszát. Önmagában áll, olyasféle előkészítő szerepe van, mint a notkeri szekvenciák „epodoszának”, azaz első, a felelgető szakaszt megelőző sorának. Ezt követik a bibliai szöveghez hű áldások, néhány kivételtől eltekintve Benedicite kezdettel és Domino befejezéssel, éppúgy hármasával, ahogy az augsburgi megoldásnál láttuk. (Ami tehát a szöveget illeti, az augsburgi változat lényegében ugyanez a tétel egy antifóna-refrénnel kiegészítve.) Valószínű, hogy ezeket egy-egy énekes szólaltatta meg váltakozva a három ifjú szerepében, az úgynevezett litania trina előadásmódjának megfelelően, amelyet máshol, így genealógiák éneklésénél is használtak. Ezekre a hármas Benedicite csoportokra felel a teljes kórus a Hymnum dicite refrénnel. A tétel teljes változatában 10 ilyen háromsoros „strófából” áll, amelyek közül az utolsó rendhagyó módon kettéválik: az első két felszólítás után visszatér a refrén, majd a befejező, a három ifjút név szerint megszólító vers után ismét, amely így a doxológiákra emlékeztető módon leválik a kantikum egészéről. Refrénenként számolva tehát 11-re nő a strófák száma.

A strófák dallami váza azonos, de a tényleges megformálás a szöveghez idomulva kissé változik, és a melizmatika helyenként szinte extatikusan gazdag. Erre példa a második hármas Benedicite kezdete és a tételt záró szakasz, amely a három ifjút, Ananiást, Azariást és Misaelt név szerint szólítja meg.

A három-három Benedicite dallama „AAB” szerkezetet követ, vagyis az első kettő azonos, a harmadik viszont eltér tőlük: hosszabb és nagyobb ambitusú. Ez a megoldás voltaképpen Bar-forma, a fokozás retorikai alakzata: a kétszeri, azonos terjedelmű és jellegű elhangzás kialakítja az ismétlődés és általa a megszokottság légkörét, meghatározza a hallgató elvárási horizontját, a harmadik tag viszont kilép ebből a „komfortzónából”, és éppen ezzel ér el átütő hatást. Irodalmi értelemben ilyen a római kánon hostiam puram, hostiam sanctam, hostiam immaculatam anaforája, zenei párhuzamként pedig ismét a szekvenciákra utalhatunk, amelyeknek legeredetibb metrikai eljárása a párversek hosszúságának vagy a strófákat alkotó sorok számának megnövelése a költemény csúcspontján, általában kevéssel a befejezés előtt.

Az „A” szakaszok eleje és vége kötött, a 8. tónusra jellemző G–C tengelyen nyugszik, a zárlat azonban kilép ebből, és E-n fejeződik be. Ez a tónustól idegen lépés a dallamsor ismétlődése miatt igen hangsúlyossá válik, az egész tételnek különleges, egzotikus színezetet kölcsönöz. A kétszeres álzárlat késleltetése után annál erőteljesebben oldja föl a hangnemi feszültséget szabályos G befejezésével a „B” szakasz és a refrén. A közbülső rész a szöveg változó terjedelmének megfelelően alakul, akár el is maradhat. Alapvetően H-n recitál szillabikusan, de ezt gyakran színesíti H–G–A motívumokból álló mozgó recitációval. Főleg a rövid középrészeknél és a kötött szakaszvég előtt hajlításokkal is él.

A „B” szakaszok mély járású indítása az „A” szakaszok E álzárlatát folytatja, majd ismét eléri a G–C tengelyt. A Benedicite szó végét jobban kicifrázza. A közbülső, változó szövegű rész itt H helyett G-n recitál, színesítő elemként az AGF climacust iktatva be mint másodiníciumot vagy az AG clivist mint akcentust, majd az „A” szakasz záró formuláját kissé módosítva visszatér az E-re. Az utolsó tag az F pozícióját erősíti meg a markáns G zárlat előtt.

Bár az „AAB” sorszerkezet végigkövethető a tételen, az első „A” szakasz eleje a strófáknak csaknem felében módosul, és jelentősen kibővül egy hosszú, H finálisú melizmával. Ez immár fölfelé tágítja ki E-ig a tétel hangterjedelmét. Különösen jellemző az ilyen „áriázás” a 2. és az utolsó előtti, 10. strófára, illetve a Benedicite helyett Benedicat szóval kezdődőkre, a kantikum tagoló pontjaira, amelyek mintegy összefoglalják az utánuk következő megszólítottakat: a terra a földrajzi jelenségeket és az állatvilágot, Israel az embereket.

Az Ananias Azarias Misael záróstrófában szintén megjelenik a H finális és az áriázás, de a dallam ezektől eltekintve egyedi. A bevezetőnek és a végig változatlan refrénnek is saját dallama van. Stílusában mindkettő megegyezik a strófákéval —két, illetve három tag, a zárlatokban hosszú, kidolgozott melizmák—, de nem követik amazok sémáit. Mindkettőben szerepel egy-egy D-finálisú belső zárlat (nem azonos formulával), amely a strófákban nincs meg. A bevezetőben az intonációs szakasz CH végződése megelőlegezi a rendhagyó „A” sorok indításának H-végű melizmáját.

A három formulát (bevezető, strófa, refrén) két megfoghatóbb mozzanat is összekapcsolja. Az egyik az a hirtelen feltörekvő dallammenet, amely az alsó D-ről az (F–)E–G–A hangokon keresztül érkezik a C túbahangra. A másik a végső zárlatok közös, még egységesebb megfogalmazása. 

Elsősorban ez az, amely az Ostende típusú vagy a nagyszombati Alleluja befejezésére emlékeztet, de a Benedictus es in firmamento-nak nem minden változatára jellemző. A párizsi és a sarumi hagyomány refrénje például szűkebb ambitusú és E-re zár. Hogy mégis megmaradjon a tétel a 8. tónusban, a párizsi változat a refrén utolsó visszatérésére külön dallamot ad, amely G-re zár, a sarumi szerint pedig a darab végén újra el kell énekelni a bevezetőt. Szintén E-finálisú a refrén egy katalán misszáléban. Jogosan merülne föl, hogy akkor bizonyára visszatért a bevezető, de ott —és erre párhuzamot eddig nem találtunk— a bevezetőben is ugyanez az E-zárlat található. Ilyen körülmények között tehát 3. tónusúvá értelmeződik át a tétel: az E-végű szakaszok nem egzotikus kitérőt jelentenek. A lényeg mindenképpen a G–C tartomány bejárása és az izgalmas oszcillálás a két hangnem között. 

Kutatás iterv 2022–2023

Egy projekt utolsó évének kutatási terve természetéből fakadóan csupa önkorlátozás. Szeretnénk kerek, a maga nemében lezárt munkafolyamatot hagyni magunk után, ezért arra törekszünk, hogy a már előrehaladott és befejezésre esélyes vállalkozásokat részesítsük előnyben azok rovására, amelyek egy éven belül várhatóan nem vezetnének ilyen eredményre. Ugyanakkor világosan látjuk az utóbbiakban rejlő lehetőséget is. Szeretnénk tehát ezt pontosan megfogalmazni, részben a projekt remélt folytatásának előkészítéséül, részben fölvetésként, amelyre talán máshol, máskor, mások felelnek majd.

Az utolsó év versenyfutás az idővel. A kutatás logikai sorrendje az információk földolgozása, rendszerezése, értelmezése, majd az értelmezés megfogalmazása. A gyakorlatban viszont mindezek párhuzamosan folynak. Az információkat már a teljes földolgozottság előtt el kell kezdeni rendszerezni, már a rendszerezés, sőt a bevitel során értelmezni kell, és az értelmezést már akkor meg kell fogalmazni, amikor az új adatok fényében még többé-kevésbé módosulhat. Ennek megfelelően az alábbi kutatási terv a következő egységekből épül föl:

1. A kutatás tervezett eredménye („output”)
2. Adatbevitel (forrásfeldolgozás)
3. Rendszerezés (standardizálás, repertory)
4. Értelmezés (szinopszis, jelenségek osztályozása, történelmi mélység)
5. Megfogalmazás (kézikönyv)
6. Magyar vonatkozások összefoglalása
7. Pályázati tevékenység (ERC, szövegkiadás, publikációk külföldön, posztdoktori kutatások)

Mi lesz tehát az Usuarium 2023 nyarára? Reményeink szerint mennyiségileg a nyomtatásban megjelent XV–XVI. századi misszálék összefoglaló adatbázisa, minőségileg az érett középkor és a kora újkor liturgiájának „térképes nézete”. Magába foglalja majd a teljes szöveganyagát legalább egy misszálénak a latin egyház minden olyan intézményéből, amelynek ebből az időszakból maradt fönn kiadása: elsősorban az egyházmegyékből, másodsorban a központosított szerzetesrendekből, harmadsorban egyes ólatin rítusokból (ambrozián, mozarab). Ami bizonytalan, az egyrészt a kevés nem romanizált bencés forrás (pl. Monte Cassino, Valladolid), néhány szerzetesrend (pl. trinitáriusok, humiliátusok, ispotályosok), néhány, egyelőre nem beszerezhető nyomtatott forrás és a beszerzett, biztos eredetű, de kéziratos források bevitele. Hogy ezekkel foglalkozunk-e, az első félév munkatempóján, a feladatok optimális elosztásán múlik.

Miről mondunk le? Mindenekelőtt a XV. század előtti anyag részletes földolgozásáról. Az eredmény a kutatási tervben megfogalmazottak szerinti „szinkron tipológiai háló” lesz. Szinkron, mert egyetlen korszak állapotait jeleníti majd meg. Tipológiai, mert azon belül lefedi teljes Európát, azaz várhatóan a lehetséges változatok szinte mindegyike arányosan és helyhez, intézményhez köthetően, térképre vetíthetően elő fog fordulni a mintavételben. És háló, mert lyukacsos: az adatok mintegy mérési pontokként fognak viselkedni, amelyek arányosan és kellő sűrűséggel elhelyezve érzékeltetik a változatok lehetséges skáláját, a tendenciákat, a helyi, térségi vagy táji jellemzőket, de nem adnak számot minden egyes intézmény gyakorlatáról.

A nyitva maradó kérdések kétfelé oszthatók: egy földrajzi-intézményi és egy történelmi csoportra. Földrajzi-intézményi értelemben adósak maradunk a nem központosított szerzetesi közösségek (bencés monostorok és ágostonos kanonoki házak) úzusaival. Ezek alapvető viszonyát a világi egyházszervezet úzusaihoz tisztáztuk, de a részletek alig földeríthetők a viszonylag szűk és nagyon egyenetlen forrásállomány miatt, és mert ennek a forrásállománynak a bevitele most kivitelezhetetlen és nem is eléggé kifizetődő munka lenne. Adósak maradunk a nyomtatványokkal nem arányosan dokumentált területek úzusaival is. Ide azok a térségek tartoznak, amelyeknek liturgiája a XV. században már nem különbözött egyházmegyénként: elsősorban Itália, de részben Anglia és Magyarország is. A probléma mindenütt ugyanaz: ismerjük a késő középkor uralkodó úzusait, és ismerünk ezektől eltérő könyveket korábbról, de e korábbi könyvek intézményi-földrajzi hovatartozását nem mindig, pontosabban általában nem tudjuk biztonsággal meghatározni. Végül adósak maradunk az ólatin rítusok módszeres áttekintésével, ezek egymáshoz, a VIII. századtól romanizált úzusokhoz és saját kora újkori mintakiadásaikhoz való viszonyának tisztázásával. Részeredményeink, tapasztalataink ezekről is vannak, de egy mindenre kiterjedő elemzés túllép a jelen kutatás lehetőségein.

A történelmi csoport a XV–XVI. századból ismert anyag előzményeit jelenti. Nem fogunk konspektusokat készíteni kéziratokból, legföljebb ott, ahol eredeti címmel ellátott, biztos eredetű kézirat áll csak rendelkezésünkre nyomtatvány helyett. Itt azonban nem kell lemondanunk a következtetésekről. A nyomtatott anyagból ugyanis bőségesen megállapíthatók olyan jellegzetességek, amelyeknek visszakeresése a kéziratosság korában megvilágítja az adott jellegzetesség élettartamát, és ezzel az úzus történeti mélységét. Ellentétes kronológiai megközelítésben ezek a mélyfúrások hitelesítik a nyomtatott anyagot mint a korábbi századok gyakorlatának megbízható tanúját. Az egyetlen terület, ahol a bizonytalan eredetű és a régi kéziratos forrásokat is behatóan tanulmányozzuk, Magyarország. A hazai liturgiatörténet így egyszerre lesz a legkidolgozottabb esettanulmány a teljes európai liturgiatörténethez, illetve válik érthetőbbé a teljes európai liturgiatörténet megvilágításában.

A kutatás kezdettől fogva azokra a tartalmakra korlátozódott, amelyeket az érett középkor és az újkor egy átlagos misszáléba utalt, azaz a mise propriumára, ordináriumára és az évkör különleges szertartásaira. Ez egyes misszálékra vetítve több és kevesebb is lehet. Vannak könyvek, amelyekből az évkör különleges szertartásai, sőt akár az ordinárium is hiányoznak: ezek a párhuzamosan megjelentetett rituáléban kaptak helyet. Másokban viszont épp ellenkezőleg, szinte egy teljes rituále is megtalálható: közlik pl. a keresztelés, a házasságkötés, a temetés vagy a zarándokok megáldása rendjét. Ami a misszálékat illeti, nagyvonalúan járunk el. Mindent rögzítünk, ami megvan bennük. A hiányos forrásokat viszont próbáljuk kiegészíteni a rituálékból. Nem célunk, hogy a zsolozsmát vagy az évkörtől több-kevésbé független szentségi-szentelményi rítusokat földolgozzuk. Ez csak egy újabb, a jelenlegivel azonos léptékű kutatási programban lenne megvalósítható.

A következőkben előbb a megvalósuló kutatás folyamatát tekintjük át, majd az egyelőre meg nem valósuló kutatás lehetőségeit vizsgáljuk. 2022 végéig a kutatócsoport elsődleges feladata a „Gibraltár-hadművelet”, azaz teljes konspektus készítése abból a 80–90 francia, brit és ibér misekönyvből, amelyek még hátravannak. Mivel a munka (a három angol forrástól eltekintve) a Szajna–Saône–Rhône vonaltól halad délnyugatnak, végpontját Andalúzia (Sevilla és Granada), képletesen szólva Gibraltár fogja jelenteni. E cél érdekében minden emberi és anyagi erőforrást meg szeretnénk mozgatni. Átlagosan heti négy forrás feltöltése nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak még akkor sem, ha néhány úzusnak újonnan szereztük be emlékeit, így azok kétszeresen számítanak: temporáléjukat és ordináriumukat is most kell földolgoznunk.

A földolgozás két területen, három fázisban zajlik. Optimális esetben meg kellene várnunk vele a teljes lefedettséget, azaz a „Gibraltár-hadművelet” végét, de ezt nem engedhetjük meg magunknak, egyes területeken pedig nincs is rá szükség.

Az egyik, mennyiségileg a legtöbb adatot érintő terület a miseproprium tételkészletének rendezése olvasmányok, énekek, imák sorrendben. Mivel a miseproprium szerkezete állandó, műfaji készlete kötött, a munka viszonylag gépies, műfajonként elvégezhető. Eredményeképpen három réteg fog kirajzolódni.

(1) Megállapíthatóvá válik a római rítus alaprétege: azok az asszignációk (ismét elnézést kérünk a szakzsargonért), amelyeknek diverzitása 1, a hozzájuk rendelt tételek frekvenciája 100%. A szerkezeten kívül, amely a rítus szintaxisának felel meg, voltaképpen ezek határozzák meg azt a viszonyítási keretet, amely a római rítust kijelöli. Igen érdekes az így nyert adathalmazt összevetni a legkorábbról fönnmaradt forrásokkal. A két forráscsoport, azaz a legkésőbbiek egységes anyaga és a legkorábbiak kölcsönösen megerősítik egymást, de kiderül, hogy már a legkorábbiak sem tökéletesen egységesek, azaz a nem adatolt kezdetekről az összehasonlító elemzés mond el többet.

(2) Megállapíthatóvá válnak az úzusokra tartósan jellemző eltérések, az ún. markerek, illetve a belőlük kirajzolódó táji, térségi mintázatok. Így egyrészt birtokunkba kerül egy olyan adatcsoport, amely hitelt érdemlően azonosít egyes úzusokat, másrészt kirajzolódnak a római rítuson belüli főbb választóvonalak, amelyek sokszor utalnak az őket létrehívó történelmi körülményekre is. Magától értődően ez az a réteg, amelynek visszakövetése a kéziratosság korába a legfontosabb: árulkodik az egyes úzusok történetéről és az úzus mint identitás-paradigma kibontakozásáról is. Egyelőre azt állapíthatjuk meg, hogy a markerek a XIII–XIV. századig általában rutinszerűen visszavezethetők, de akadnak példák a X. századra visszamenő markerekre is. Magyarországon a XI. századi Hartvik-agenda és az esztergomi nyomtatványok közti szoros kapcsolat európai összefüggésben is kiemelkedőnek számít.

(3) Megállapíthatóvá válnak a liturgia kreatív felületei. A hagyomány által kevésbé megszentelt, kevésbé közösségi misék a kora újkorig megmaradtak az egyéni kezdeményezés játékterének. Egyes szent-ünnepeken, és még inkább a votív misékben számos meglepő szövegválasztással találkozunk, de ezek nem mindig markerek, azaz nem jellemzők régóta egy-egy úzusra, nem önazonosságának részei. Mindazonáltal érdekesek, értékesek, és néhány köztük ősi, de nem elterjedt vagy szórványokba visszaszorult tétel. Számos új adattal gazdagítják a nemzetközi adatbázisokat, amelyek méltatlanul kevés figyelmet szentelnek a „kései” forrásoknak, és rávilágítanak a kánonhoz való viszony megváltozására. Ezt érzékeltetendő néhány kérdést teszünk föl, amelyekre éppen ez a réteg felel. Mi volt az, amit a középkor egyes századaiban megszenteltnek, változhatatlannak tekintettek? Hogyan szűkült ez a kör össze a kora újkorra? Mi volt a különbség a liturgia szerkezetéhez és a szerkezetet kitöltő tételkészlethez fűződő viszony között? Meddig számított alakíthatónak maga a szertartásrend, és mettől csak az egyes szövegek, dallamok? Mik voltak a kreativitás forrásai: elsősorban új alkotások, vagy a műfajok közti határok lebontása? Hogyan reagált a XVI. századi helyzetre a katolikus restauráció, azaz mennyiben tipikus a korra nézve a „tridenti” misszále?

A másik terület a rendkívüli ordóké. Furcsának tűnhet, de szerkezetileg, az elemzés módszerét tekintve ide sorolható az ordinárium kutatása is. Ez a forráscsoport különösen informatív, magyar összefüggésben pedig a legfontosabb, mert a hazai liturgia legkorábbi történetéből csak ide tartozó adatok maradtak fönn. Éppen ezért a kutatás nem előzmények nélküli. Nem a jelenlegi részletességgel, de évekkel ezelőtt sikerült fölvázolnunk a tipológiai hálót Gyertyaszentelő, hamvazószerda, virágvasárnap, nagycsütörtök és nagypéntek rítusairól, idén pedig nagyszombatról is. Ami hátravan, az karácsony éjszakája, húsvétvasárnap, a Litania maior és minor, pünkösd vigíliája és a mise általános rendje. E területek beláthatóbbak és kutatásuk izgalmasabb, több személyes sikerrel kecsegtet, mint a proprium elemzése. Ugyanakkor változékonyabbak, nehezebben megfoghatók, a rítusok szerkezetének átlátása komoly tapasztalatot és értelmezői készséget föltételez. A történelmi mélység fölméréséhez itt a korai források módszeres, teljes földolgozására van szükség. Az ordinárium és a még nem elemzett ordók kutatását már a 2022-es évben el kell kezdeni néhány erre kijelölt kollégának, a 2023-as évtől kezdve pedig monografikus témaként jelölnénk ki egy-egy ilyen ordót az elemzésükre vállalkozóknak.

A három munkafázisról a tavalyi tervben már írtunk. Hogy most vissza kell rájuk térnünk, az a folyamat késésének köszönhető. Az első lépés az incipitanyag műfajonkénti exportálása, helyesírási, nyelvtani javítása és egységesítése. A második a standardizálás: a javított incipit-változatok szabványos, egyedi azonosítóval ellátott incipithez rendelése. Az azonosító szerepét olvasmányoknál a bibliai könyv és fejezet, énekeknél a Cantus Index referenciaszáma, könyörgéseknél a Corpus Orationum tételszáma tölti be. Ahol nincs ilyen szám, ott föltüntetjük, hogy a nagy adatbázisokban még nem szereplő tételről van szó. A Cantus Indexben a folyamat lezárultával rögzítjük az új tételeket, a Corpus Orationum-hoz pedig érdemes lesz kiegészítést szerkesztenünk. A standardizálás után publikálható az adott műfaj szinopszisa, annak segítségével pedig elvégezhetők a rendszert átláthatóbbá, egyértelműbbé tevő módosítások. A harmadik lépés az ún. repertory kidolgozása, valójában az Usuarium már létező „Texts” menüpontjának újraépítése előbb a teljes propriumra, majd a rendkívüli ordókra vonatkozólag is.

Egyik kollégánk már most elsősorban az incipit-anyag javításával és standardizálásával foglalkozik. Munkája értelemszerűen nem lezárt, de jelentősen meg fogja könnyíteni azokét, akik 2023-ban a már lezárt, teljes anyagot fogják kezelésbe venni. A repertory kidolgozása ekkorra marad. Egy-egy műfaji réteg elemzése monografikus téma: a rendkívüli ordók mellett ezekre kell majd egy-egy specialistát ráállítanunk.

Az eredmények kiértékelése, rendszerezése és bemutatása e lépésekben foglalható össze: az adatbázis „áramvonalasításában”, a sajátosságok kiszűrésében és kontextusba helyezésében, amely vázlatok, jegyzetek, rövid közlemények formáját öltheti, az eredmény értekező megfogalmazásában és a szakirodalommal való szembesítésében.

(1) A teljes adatbevitel és a standardizálás után az Usuarium műfajonkénti szinopszisa elvileg emberi beavatkozás nélkül is kimutatja, hogy a liturgikus rend mely pontja érzékeny vagy érdekes a változatok szempontjából, és hogy ezek a változatok milyen földrajzi-intézményi mintázatba rendeződnek. De sem az eredeti források, sem az adatbevivők, sem maga a rendszer nem lehet tökéletesen következetes. A nyers szinopszis tévedésből, következetlenségből vagy túlzott részletezésből kifolyólag sokszor elválaszt összetartozó, ritkábban összekapcsol különböző jelenségeket. A kész szinopszist ezért át kell fésülnünk, és a mögötte álló adatokat úgy kell javítanunk, hogy az eredmény a legjobban fejezze ki az adatbázis mögött húzódó valóságot. Ez különösen érvényes az egy misén belül többször előforduló tételek szabványos sorrendezésére (próféciák, orációk, graduálék, Alleluják) és a különböző dátumokhoz rendelt, de azonos témájú napokra, a rendkívüli ordóknál ugyanazon szöveg bizonytalan műfaji megjelölésére. Számos esetben az anyag nem egyszerűsíthető tovább adatvesztés nélkül: olyankor az elemzőnek kell fölhívnia a figyelmet a külön regisztrált jelenségek összetartozására. Ezt a munkát a misepropriumnál műfajonként, a többi esetben ordónként érdemes elvégezni (az utóbbiakhoz a szerkezeti eltérések miatt nincs szinopszis, a tisztázásra azért van szükség, hogy értelmes szűrési eredményekhez jussunk nagy mintavételen is).

(2) A minden szempontból rendezett anyag már megadja a tájékoztatást egy-egy nap, szertartási elem vagy tétel változékonyságáról. A kutatói feladat a változékony pontok alatt három fő területet értünk. Az első földrajzi-intézményi, amely a legkifejezőbben térképen ábrázolható. A különlegesnek számító jelenség vajon egyedi, szórványos, vagy úzusok egy meghatározott csoportjára jellemző? Elterjedtségéből le lehet-e vonni valamiféle következtetést születésére, átvételére, továbbadására vonatkozólag? A második terület történeti, amely időgrafikonon ábrázolható. Megvan-e a különleges jelenség az illető úzus korábbi forrásaiban, ha igen, meddig követhető vissza, és a korai forrásokban is különlegesnek számít-e? Vannak ugyanis valódi újítások, elszigetelt jelenségek, tartós úzusmeghatározó jegyek, de fosszíliák is, azaz olyan jelenségek, amelyek valaha általánosak vagy széles körben ismertek voltak, de idővel helyi vagy térségi jellegzetességgé szorultak vissza. A harmadik terület a belső viszonyrendszer: a liturgia által kialakított asszociációs hálót jelent. Egy szöveg előfordulhat egy adott szerepben úgy, hogy sehol másutt nem fordul elő, de úgy is, hogy egy másik liturgikus összefüggést idéz föl. Egy gesztus vagy egy szerkezeti megoldás is lehet egészen egyedi, de gyakoribb, hogy analóg helyeket idéz föl a szertartási élet egészéből. Ezek azonosítása nélkül egy-egy rítus vagy szöveg elemzése hiányos vagy félrevezető.

Egy-egy figyelemreméltónak bizonyuló jelenség elhelyezése a mondott összefüggésekben aprómunka, amely a rövidhírtől az önálló tanulmányig sokféle formát ölthet. Sok ilyen azonban lehetővé teszi a vizsgált elemek természetrajzának és történetének megírását. Az egyes kutatók feladata tehát minél több ilyen adat és mikroelemzés előállítása akár jegyzetszerűen, a végleges megfogalmazás igénye nélkül. Az így beérkező adatok alapozzák meg a monografikus földolgozást.

(3) A monografikus földolgozás alapvetően a vezető kutató feladata: a tervezett kézikönyv végső formába öntését jelenti. Ezzel késésben vagyunk; nem hanyagságból, hanem mert a következtetések nem vonhatók le a megfelelő mennyiségű és megfelelő minőségben elemzett adat nélkül. A 2022-es évben, amíg a „Gibraltár-hadművelet” és az „előstandardizálás” folyik, elsősorban az alapvetés megírása életszerű: a liturgia történetéről, földrajzáról, szerkezetéről, forrásairól szóló fejezeteké. Számos előzmény áll rendelkezésre hozzájuk, amelyek közül némelyik az általános, némelyik a saját résznek felel meg jobban. Ugyanakkor ezek igénylik a legnagyobb átgondoltságot és a legtöbb írói leleményt, hiszen egy egész szemléletmód közérthető, de a szakembereknek is meggyőző átadása a cél. Utolsó fázisként az egyes tételcsoportok, illetve az egyes ordók kifejtésére kell sort keríteni. Ez a megfelelő adatok birtokában gyorsabb és könnyebb munkának ígérkezik, hasonlót már számos előtanulmányban végeztünk. A várható végeredmény egy tisztázott, nyelvileg és szakmailag lektorált kézirat lesz. További sorsára a pályázati tevékenységről szóló bekezdésekben térünk ki.

(4) Jelen körülményeink között a legnagyobb kihívás az eredmény elhelyezése a szakirodalom keretei között. A nehézség egyik része technikai: Magyarországon hagyományosan nehezebben jutunk hozzá a szükséges könyvekhez, folyóiratokhoz és adatbázisokhoz, és bár korábbi pályázatokból jelentős pénzt szántunk könyvtárépítésre, a mostaniban nem ez volt a prioritás. Ha az lett volna, akkor sem lennénk versenyképesek egy nyugat-európai vagy amerikai intézmény fölszereltségével.

Egy másik rész elvi: a szakirodalmi földolgozás nem lehet arányos, egyrészt mert a nemzetközi tudományos életben érdemtelen helyzeti előnyre tettek szert az angol nyelvű publikációk, így sok értékes szöveg rejtve marad, másrészt mert a hozzáférhető anyag sem egyformán tartalmas. Alapgondolatunk végig az volt, hogy a múlt és a jelen többi kutatója is csak az elsődleges forrásokból juthat következtetésekre, ezért fontosabb, hogy azok mindegyikét beszerezzük és megismerjük. Ezen a téren kétségkívül előtte is járunk a nemzetközi mezőnynek. Ahhoz azonban, hogy eredményeinket elfogadtassuk, ismernünk és hivatkoznunk kell a külföldi kollégák és műhelyek eredményeit.

Ezek az eredmények a kora újkor óta a miénkkel ellentétes megközelítésre épülnek. Alig beláthatóan nagy és részletes az első keresztény évezred liturgikus forrásainak és az őket is megelőző áttételes dokumentumainak szakirodalma. Az érett középkor, és főleg a nyomtatványkor viszont legföljebb helyi érdeklődésben részesült: ki-ki a saját intézményének múltját kutatta, szélesebb összefüggésektől általában függetlenül. A liturgia ráadásul számos szakterület találkozási pontja. A történész, a kodikológus, a zenetudós, az irodalmár, a művészettörténész joggal várja el a maga területének beható ismeretét attól, aki annak liturgikus vonatkozásairól mer nyilatkozni.

Elképzelésünk szerint a kézikönyv egyes fejezeteihez annotált bibliográfiát csatolnánk, de ez a mondottak miatt nem lehet tökéletes. Abban reménykedünk, hogy sikerül megnyernünk egy-egy szakmai lektort, aki ha teljessé nem is teheti a gyűjtést, legalább fölhívhatja figyelmünket a bántó hiányokra. Az elsődleges forrásokkal ilyen probléma nincs, az egyre teljesebb dokumentáció szerepét maga az Usuarium tölti be.

Az európai liturgia történeti-összehasonlító kutatása a korai magyar forrásanyag elemzéséből nőtt ki, és a nyertes Lendület-program címe is hangsúlyozta az eredmény hazai vonatkozásait. A magyar és a nemzetközi szempont nem választható külön: saját emlékeinket a nemzetközi környezet fényében értjük meg jobban, a teljes európai anyagról kialakított, szükségképpen elnagyolt képhez képest pedig a magyar emlékek bensőséges ismerete mutatja meg, mire számíthatnánk, ha egy-egy úzust vagy úzuscsoportot részletekbe menően vizsgálnánk.

Mégis úgy véljük, valós igényt elégítünk ki, ha önálló publikációban fogalmazzuk meg azokat az eredményeket, amelyek az elmúlt évek munkája után új megvilágításba helyezik a magyar középkor fönnmaradt szertartáskönyveit, illetve a mögöttük álló gyakorlatot és szellemiséget.

Ugyanerre külföldön is van igény. Csak az elmúlt évben három fölkérést kaptunk a közép-európai úzusok bemutatására, egyet csak lexikon-szócikk terjedelemben Franciaországból (ez már megjelent), egy másikat kézikönyv-fejezet terjedelemben Angliából szeptemberi határidővel (Medieval Latin Liturgy: A Research Guide, Brill), és egyet monografikus terjedelemben (East Central and Eastern Europe in the Middle Ages 450–1450, Brill) – ezt kénytelenek voltunk a Lendület-kutatás idejére átmenetileg elhárítani.

Egy magyar nyelvű összefoglaló tanulmány és angol kézikönyv-fejezet várhatóan ebben a kutatási évben el fog készülni, a magyar liturgiatörténet és különösen az első források bemutatására pedig a folytatás egyik lehetséges útjaként tekintünk.

A jelen kutatási program eszményi folytatását egy ERC (European Research Council) támogatta vállalkozás jelentené. Megpályázására ígéretet is tettünk a Lendület-szerződés megkötésekor. Intézményi hátteréről és témájáról is világos elképzeléseink vannak. A pályázatot közösen nyújtanánk be a Zenetudományi Intézetben működő, Czagány Zsuzsa vezette Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoporttal, megszüntetve azt a régi diszciplináris törést, amely a téma zenei és bölcsész hátterű kutatóit, intézményeit választja el egymástól. A téma az Usuarium kiterjesztése lenne a liturgia további két összetevőjére: a zsolozsmára és az évkörtől független rítusokra. Szélesebb érdeklődésre, mondhatni közönségsikerre főleg az utóbbiak számíthatnak. Az emberi élet fordulópontjait kijelölő rítusok (keresztelés, házasság, temetés), az egyház és a társadalom reprezentatív eseményei (zsinat, kiközösítés, koronázás, istenítéletek) a liturgia eredeti rendszerében ugyan másodlagos szerepet játszanak, a mai nyilvánosságot mégis jobban foglalkoztatják, mint a mise és a zsolozsma. A zsolozsma ugyanakkor a legnagyobb dallam- és szöveganyagot mozgatja meg a liturgián belül, így módszeres földolgozása hiánypótló és számos diszciplína érdekében áll. Egy kétszer öt éves ERC-projektben mindkettőre ki tudnánk terjeszteni a már megszerzett tapasztalatot, így elkészülhetne a valóban mindenre kiterjedő adatbázis és a kézikönyv tovább két vagy három kötete.

Ez mintegy az A terv. A B terv ezzel párhuzamosan és e nélkül is kivitelezhető. A vezető kutató nem tagadja, hogy az elmúlt évek egyre gyorsuló és egyre összetettebbé váló kutatócsoporti munkája igen elfárasztotta. Az eredményalapú tudományosság azonban nem tolerálja a leállást. A kompromisszumot a következőképpen képzeljük el.

2009-ben jelent meg a Monumenta Ritualia Hungarica sorozat első két kötete, az esztergomi misszále és ordináriuskönyv. A sorozat Series Practica alsorozata 2014-ben indult el a pszaltérium három kötetével. Az összes többi kötet puhafedelű, kis példányszámú próbakiadásként jelent csak meg, számos fontos magyar emlék pedig évek óta vesztegel a világhálón 80–90%-os befejezettségi szinten. Ilyen pl. az Esztergomi benedikcionále, a Hartvik-agenda, a Pray-kódex, a Veszprémi pontifikále, a Szepesi ordinárius, a Telegdi-ordinárius, a Telegdi-Agendarius, a Pázmány-rituále. A szégyenletes elmaradás oka kettős. Az egyik, hogy az indító kötetek magas könyvészeti nívót határoztak meg, amelynek csak kötetenként kb. kétmillió forintos költséggel tudnánk megfelelni. Ez önálló, komoly publikációs pályázatok nélkül nem kivitelezhető, még akkor sem, ha az összes eddigi MRH-kötet kifizetődőnek bizonyult, az utolsó példányig elfogyott. A másik ok, hogy épp a magyar források kiadásával indult el az a kutatási irány, amely az Usuariumhoz vezetett. A nagyobb, átfogóbb vállalkozás nem hagyott időt és erőt a kisebbnek.

2023–2024-ben akár így, akár úgy, törleszteni szeretnénk az adósságot a félkész kiadások befejezésével és megjelentetésével. Ez nyugodtabb, beláthatóbb, kevesebb koordinációt igénylő munka. Ha az ERC-t nem nyerjük meg, segít regenerálódni. Ha megnyerjük, a magyar forrásokon keresztül megteremti a rítusoknak és szövegeknek azt a törzsanyagát, amelyre később a teljesebb adatbázis épülhet. Az MRH folytatására ezért az ERC pályázattal párhuzamosan publikációs pályázatokat tervezünk benyújtani.

A harmadik pályázati kategória a monográfiáké. Kiadót kell találnunk mindenekelőtt az Usuarium kézikönyv-változatához (külföldi kollégáink a Brepols-t ajánlják). A javaslat ilyen esetekben maga is egy pályázathoz hasonló, amelyet önálló munkaként kell megírnunk. De megfogalmazott javaslatként kell kezdeményeznünk a föntebb említett, magyar liturgiáról szóló Brill-monográfiát is.

Végül a negyedik csoport a posztdoktori pályázatoké. A kutatócsoport közegében felnőtt egy fiatal liturgiatörténész-nemzedék. Ők alkotnák egy reménybeli ERC-kutatócsoport személyzetét, de ha erre nem lesz lehetőség, alapvető érdek, hogy megmaradjanak a szakmában. Ebben az utóbbi esetben érdemes elővenniük a kényszerűen félretett résztémákat: a monasztikus úzusokat, Itáliát, az ólatin és a korai római forrásokat; illetve szövegkiadási terveinket: Konstanzi Bernold Micrologus-át és a Corpus Orationum Supplementum-kötetét, Iodocus Clichtoveus magyar vonatkozású Elucidatorium-át.

A 2023-as pályázatok sikerén egy erején felül teljesítő tudományos műhely sorsa múlik, ezért a beadványok megírására nagy gondot kell fordítanunk. Valószínűleg koncentráltan, a december–januári időszakban lesz érdemes foglalkoznunk velük, az adatbevitel és az adatelemzés, illetve az összefoglaló fejezetek és a részleges elemzések között. Így a tavaszi pályázati szezonnak már kész anyagokkal indulhatunk neki.

Kutatási beszámoló 2021–2022

Ahogy tavaly is előre bocsátottuk, az alábbi beszámoló föltételezi a kutatás alapvető elveinek ismeretét, amelyet a 2019-es beszámoló  elején „Célok és módszerek” címszó alatt foglaltunk össze. A továbbiakban csak a 2021–2022-es kutatási év sajátos feladataival foglalkozunk. Mielőtt a részletekre térnénk, összefoglalásul egy pozitív és egy negatív mozzanatot szeretnénk kiemelni.

Az elmúlt év leglátványosabb eredménye kétségkívül a kutatás volumenének kibontakozása. Földrajzi értelemben átléptük a Rajna–Alpok vonalat: az Usuarium jelenleg tartalmazza a Normandia és Provence között meghúzható Szajna–Saône–Rhône vonaltól keletre húzódó terület minden nyomtatott misszáléjának teljes tartalmát. Ez közel 120 intézményt jelent, egyenként 6–700 oldalas forrásokkal, oldalanként átlagosan 12–13 tétellel. Robert Amiet katalógusa szerint a XVII. század elejéig 178 egyházmegye adott ki nyomtatott misszálét, ehhez járul néhány egyéb rítus vagy intézmény és a szerzetesrendek, így a teljes anyagnak közel kétharmadánál járunk. Könnyű belátni, hogy mindennek csak egy részlete, pl. Közép-Európa, Skandinávia vagy Németország liturgikus örökségének átfogó földolgozása önmagában is meggyőző kutatási téma lehetne.

Ehhez adódik hozzá a szinte teljes bibliográfiai rálátás a megfelelő intézmények korábbi kéziratos anyagára, az 1000 körüli index, amely az egyes szertartástípusokat teszi összevethetővé, és a kifinomult keresési, szűrési és megjelenítési rendszer, amely a kutatást támogatja. Az elkészült esettanulmányok azt mutatják, hogy mindezek birtokában bármely szertartás történeti-összehasonlító elemzése elvégezhető és releváns eredményekre vezet mind az összképet, mind egy-egy forrás vagy hagyomány (így pl. a magyarok) sajátosságait, viszonyrendszerét, beágyazottságát illetően.

A negatív vonatkozások: az erőforrások elégtelensége, a járványidőszakban megváltozott kutatási környezet és a diszciplináris bizonytalanság.

A választott módszertan, forrásállomány és eszköztár működőképesnek bizonyult, azaz a témán belül gyakorlatilag minden területen érdemi mondanivalónk lenne. A munkakedvet azonban korlátozza az idő, a pénz és a személyi állomány. A kutatás folyamatos és nagy mennyiségű adatbevitelre épül, amely monoton, fárasztó, de pontosságot, fegyelmet és figyelmet igénylő munka. Kevés ember van rá. A jelenlegi 3,5 álláshelyhez és a támogató személyzethez (könyvtáros, informatikus) a most kezdődő évre 12 önkéntes kolléga csatlakozott, és így is csak éppen hogy van esélyünk a tervezett mennyiség földolgozására. Az érintettek egy teljes munkanapra vetítve kb. 10 000 Ft-ért dolgoznak, ami legföljebb diákoknak vagy független pályakezdőknek vonzó. Az adatbevitel lényegében nem hagy időt önálló kutatómunkára, de még a bevitt adatok elemzésére, szintetizálására, az adatbázis rendezésére, tisztogatására sem (ilyen feladat pl. a térkép-előkészítés vagy a digitális oldalszámok és képhivatkozások ellenőrzése). Ez vagy a vezető kutatóra marad, vagy újabb kollégák bevonását teszi szükségessé, vagy a forrásfeldolgozástól von el erőket. Mindezt nem panaszként fogalmazzuk meg, hanem annak megvilágításául, hogy miért vagyunk kénytelenek a kutatás egyes irányairól átmenetileg lemondani, jóllehet eszközeink meglennének hozzájuk.

A legutóbbi beszámolóban bizakodva mondhattuk, hogy a járványügyi intézkedések nem gátolták a munkát, hiszen alapvetően digitális eszközökkel folyik, „home office” rendszerben is végezhető. Mostanra megjelentek a kedvezőtlen hatások. A legfontosabb az utánpótlás-nevelés kétévnyi kiesése. A föntebb említett önkéntesek alapvetően egyetemi hallgatók és doktoranduszok. Az ő megszólításukhoz és betanításukhoz órák, konzultációk, a személyes ráhatás alkalmai kellenek. Ilyenek 2020–2021-ben nem voltak, így a kutatás mögött álló képzett összmunkaerő csökkent, idén pedig különösen sok időt és erőt igényelt a kiesés kampányszerű pótlása. A rutinos, kipróbált kollégai kör ugyanekkor – legtöbb tagja eleve nem származott a fővárosból – Budapesttől távolabbra költözött, a rendszeres találkozók, eszmecserék megszűntek vagy megritkultak. Ez egyrészt a munkamorált érintette rosszul: otthoni környezetben kevesebben képesek rendszeres, fegyelmezett munkát végezni. Másrészt a szakmai párbeszédet: az online értekezletek vagy a rendszertelen időközönként megtartott összejövetelek nem adták meg azt az inspirációt, amelyet a munkahelyi környezet és a napi vagy hetenkénti érintkezés.

Végül különös kihívást jelent az eredmény közvetítése a szélesebb nyilvánosság felé. Föltett szándékunk, hogy kilépjünk a liturgiakutatás ma szűknek számító területéről, pontosabban fölszámoljuk ezt a szűkséget. Ennek útja a szélesebb értelemben vett történelem- (középkorkutatás) és társadalomtudományok (antropológia, ritualisztika) felé való nyitás lenne. A folyóiratcikkeinkre adott külföldi lektori vélemények azonban azt mutatják, hogy az áttörés nemzetközileg egyelőre nehezen kivitelezhető. Nagyobb ívű, általánosabb következtetéseinket egyszerűen nem hiszik el, ezek dokumentációját ugyanakkor túl részletezőnek és ezért érdektelennek találják. Egy-egy körülhatárolt, beláthatóbb téma kidolgozásával bizonyára nagyobb sikert érnénk el, de a jelen kutatásnak éppen a lehető legtágabb kontextus fölvázolása a célja és erőssége, és egy-egy résztéma kifejtése aránytalanul sok időt vonna el tőle. Úgy érezzük tehát, hogy munkánk gyümölcse a mérhető szakmai siker szintjén csak lassan, várhatóan jóval a pályázati ciklus lejárta után fog beérni, ami kényelmetlen választás elé állít minket. Vagy gyors és látványos részeredményekre törekszünk, de lejjebb adunk a célból, vagy vállaljuk a lassú és kevéssé látható építkezést a teljesebb eredmény érdekében. Természetesen az utóbbit választjuk, de reméljük, hogy bírálóink is ebben támogatnak majd.

Forrásbeszerzés | A forrásgyűjtés módszereiről és a regisztrált források kategóriáiról a tavalyi beszámolóban részletesen írtunk. Az előrelépés azóta egyrészt mennyiségi: több mint 2000 új könyv került a rendszerbe, elsősorban két forrásból. Az egyik Klaus Gamber katalógusa, amely az első évezred ismert latin liturgikus kéziratait és töredékeit veszi jegyzékbe, beleértve a nem római rítusúakat is. Ez tehát a forrásokkal dokumentált európai liturgiatörténet kronológiai alsó határát kijelölő korpusz. A másik Robert Amiet már idézett katalógusa a nyomtatott misszálékról és breviáriumokról, amely az 1470-es évektől az 1840-es évekig foglalja magába a forrásanyagot, beleértve az ún. neogallikán könyveket is. Ezt követően már csak Róma és néhány szerzetesrend jelentetett meg szerkönyveket. Ez tehát az úzusokat fölvonultató európai liturgiatörténet kronológiai felső határát kijelölő korpusz. A kettő közti időszakról a korábbi években földolgozott, elsősorban országos érdeklődésű katalógusok tájékoztatnak.

Minőségi előrelépést jelent az adatok fokozatos tisztulása. Az úzusok (intézmények), könyvtárak, katalógusok, nyomdászok egyre több könyvnél valid értékek, azaz illeszkednek az Usuarium rendszerébe, különféle szempontokból könnyen kereshetők, összevethetők. Lekérdezhető pl. egy-egy intézmény összes ismert forrása vagy egy-egy referenciaértékű katalógus minden tétele. Ez azért fontos, mert csak így lehet hatékonyan föltárni egy-egy nyomtatott emlék tanúságának előtörténetét, tisztázni, hogy honnan mi áll rendelkezésünkre, és hogy a ténylegesen fönnmaradt forrásállománynak melyik és mekkora rétege az, amellyel dolgozni tudunk. A másik előrelépés, hogy megszűnt az indexelt, de közzé még nem tett tételek csoportja. Minden indexelt könyv adatait ellenőriztük, majd a megfelelő könyvet publikáltuk, illetve fordítva: minden publikált könyvet indexeltünk, kivéve a legutóbb föltöltött néhányat, amelyeknek indexelése folyamatban van.

A forrásbeszerzésre szánt összeg egy részét viszont átcsoportosítottuk az adatbevitel fedezésére. A hozzáférhető források immár annyian vannak, hogy újak beszerzésére legföljebb érzékeny hiányok pótlásául van szükség, a beszerzett források földolgozására ezzel szemben mindig kevés a pénz.

Adatbevitel 

A kutatócsoport elsődleges feladata a misekönyv-konspektusok teljessé tétele volt. A teljesség a következőket jelenti. (1) Magyarország felől nyugatnak haladva minden fönnmaradt könyv sorra kerül, az előrehaladást az Usuarium nyitóoldalán az „Improvement history” „Missalia Project expanding” kezdetű hírei követik. Jelenleg a legsűrűbb egyházszervezetű francia érseki tartományokon (Rouen, Reims, Besançon, Vienne, Aix-en-Provence) dolgozunk. (2) Minden forrás minden rubrikája teljes szöveggel kerül a rendszerbe. (3) A liturgikus tételek csak incipittel, de minden műfajból (ima, olvasmány, ének) bekerülnek. (4) A szoros értelemben vett miseliturgián kívüli ordókat is földolgozzuk (szentségek, szentelmények, processziók), ha azok szerepelnek az adott könyvben.

A misszálék tervszerű bevitelén kívül a feltöltöttük a rendszerbe az előző évek összes, akkor táblázatformátumban földolgozott adatát. A tavalyi beszámolóban már említetteken kívül ilyenek voltak egyes nagyheti ordók (krizmaszentelés, lábmosás, nagypéntek, nagyszombat), a keresztjáró napok, apátnő szentelése, királynők és császárnők koronázása vagy beiktatása, a katonai szentelmények (katona, kard, zászló, hadijelvények), az alapkőletétel és a temetőszentelés, néhány korai pontifikále és benedikcionále teljes szövege, a zsolozsmáskönyvek pszaltériumai.

A forrásföldolgozás első szintjeként több száz könyvet indexeltünk, elsősorban az új beszerzéseket vagy a kutatás során érdekessé váló darabokat. Az anyag bővülése az Usuarium nyitóoldalán a „New contents” cím alatt követhető. A monasztikus konszuetúdók indexét könyvformátumban jelentettük meg.

Ha az ólatin projektnek nevezett részkutatást nem is tudtuk azon a szinten elvégezni, amelyen szerettük volna, jelentős előrelépést könyvelhetünk el az itáliai ólatin rítusok terén. A bibliai szövegeket leszámítva teljes szövegű konspektus készült az ambrozián misszále 1499-es nyomtatott kiadásáról, és reprezentatív mennyiséget vittünk be a beneventán forrásokból is, beleértve dalmát és campaniai intézményeket is (Benevento, Capua, Albaneta, Dubrovnik, Kotor). A munka egyrészt rávilágított a beneventán forráscsoport földrajzi kiterjedésére, élettartamára és jellegzetességeire, másrészt igazolta azt a tételünket, hogy a beneventán könyvek markáns vonásaik ellenére szerkezetileg nem különülnek el a római rítusúaktól, illetve ahol igen, ott a korabeli terminológia helyesnek bizonyul: a déli lombardok (Benevento) alapvetően az északi lombardok (Milano) ambrozián rítusából kölcsönöznek.

Adatelemzés 

A bevitt adatok kiértékelését, a belőlük kialakítható szintézis lehetőségét az olvasmányanyagon próbáltuk ki. Több hónapnyi munkával javítottuk és ellenőriztük az adatbázisban található összes, olvasmányszövegre mutató bejegyzést (akkor 10613-féle adatot), majd egységes, a bibliai könyvet és fejezetet is föltüntető incipithez (ún. standard item) rendeltük őket. A standard item képezi az Usuarium „Research” menüpontjában elérhető statisztikai és térképes eszközök alapját.

Az így létrejött teljes anyag értelmező áttekintését először a liturgikus év temporális szakaszán próbáltuk ki. Olyan táblázatot szerkesztettünk (szinopszis), amelyben minden asszignáció, vagyis az év minden napja és/vagy témája (pl. szentek, kommúnis, votív témák) alatt megjelenik minden előforduló olvasmány a megfelelő szövegválasztást képviselő intézmények felsorolásával együtt. Azaz látható, hogy mennyire egységes vagy sokféle az illető nap vagy téma olvasmányválasztása (diverzitás), mely olvasmányok jöhetnek egyáltalán szóba, azok Európa egészére vetítve mennyire gyakoriak vagy ritkák (frekvencia), és hol jellemzők (térkép). A szinopszis maga is rávilágít az adatbázis hibáira, a rögzítés következetlenségeire, amelyek célirányosan, a megfelelő tétel vagy asszignáció exportjával gyorsan és könnyen kijavíthatók.

A tapasztalatok többféleképpen hasznosultak. Egyrészt kialakult a normalizálás és standardizálás módszere. Ennek jelentősége az, hogy miközben az adatokat több, különböző előképzettségű, a latin nyelvben, paleográfiában, liturgiában nem egyformán járatos személy rögzíti, a hibák vagy következetlenségek gyorsan és következetesen számolhatók föl. Másrészt sikerült kidolgozni a szinopszis gépi előállításának elveit. Erről majd a szoftverfejlesztéseknél szólunk bővebben. Harmadrészt objektív képet kaptunk az olvasmányanyag variálódásáról, a rá ható tényezőkről, a nyomtatványkori forrásanyag és a legkorábbi ismert források tartalmának kapcsolatáról. Ezeket egy kézikönyvfejezetben, illetve a Dániel-olvasmányról és -kantikumról szóló esettanulmányban fejtettük ki. Jelenleg a szinopszis a miseproprium olvasott és énekelt rétegéhez áll rendelkezésre, ebből standardizálva az összes olvasmány, a szekvenciák és az introitusok vannak. Az év idén jobban kutatott szakaszainak (nagyszombat, pünkösd vigíliája, kántorböjti szombatok) tételei is standardizálva lettek.

Jogosan merül föl a kérdés, hogy a tavalyi tervhez képest miért nem készült el több műfaj áttekintése, és miért várat magára a liturgikus szövegek összesített jegyzéke (repertory). A válasz a kapacitások már beismert korlátain kívül a munkaszervezés logikája. Újabb és újabb források földolgozásával hetente több ezer adat kerül újonnan a rendszerbe. Bár a temporális tételkészlet már lefedi a kontinenst, a francia, angol és spanyol szanktorálék, kommúnék és votív részek számos meglepetést tartogatnak. Az olvasmányanyag súlypontja a temporáléban van, ott az eredmény valószínűleg máris reprezentatív. Az ének- és könyörgésanyag igazán váratlan, különleges tételeire ellenben a szanktoráléban és az azt követő részekben lehet számítani, ezért érdemes megvárnunk a teljes adatbevitelt (ahogy egymás között a haladási irány miatt mondjuk: eljutnunk Gibraltárig).

Az olvasmányanyaghoz elkészült egy hasznos, de még nem publikált segédeszköz is: az evangéliumi perikópák párhuzamainak jegyzéke és tematikus azonosítása a Nestle-féle konkordancia alapján. Ez azt jelenti, hogy nemcsak könyv, fejezet és vers, hanem téma szerint is kereshető lesz egy-egy epizód liturgikus előfordulása (pl. az adópénz, Jézus megkísértése, a magvető). A módszer kiterjeszthető az evangéliumokon kívüli szövegekre is. Előnye kettős. Egyrészt a perikóparendek egykori összeállítói tartalmi egységeket, és nem versszámokat tartottak szem előtt, és a több evangéliumban is szereplő epizódokból rendszerint egyet emeltek be a fő (vasár- és ünnepnapi) ciklusba. Másrészt az eltérő kezdőszavak és a terjedelmi különbség olykor elfedi a szövegválasztás lényegi azonosságát (pl. a szamáriai asszony történetét nem mind ugyanattól a verstől kezdik az úzusok, de a történetet mindegyik nagyböjt 3. hetének péntekjéhez rendeli.

Szoftver-funkciók 

A növekvő forrásmennyiség rendszeres feltöltése és kezelése, az adatok szinkronizálása, az egyre komplexebb rendszer állandó javítása és tesztelése önmagában is komoly informatikusi feladat. A felhasználó nézőpontjából az év leglátványosabb fejlesztése a szinopszis-generátor, amely két szakaszban készült el: előbb a temporáléra, majd az évkör többi napjára és témájára. Az így kinyerhető és tanulmányozható adatok a „Research/Conspectus” eszközzel már korábban is hozzáférhetők voltak, de előhívásuk körülményes volt és a rendszerben való jártasságot igényelt. A „Generic Synopsis” eszközzel elérhető adatsorok kiértékelve és láttatva tartalmazzák minden egyes propriumműfaj variálódásának mintázatait; szinte csak a tanulmányban való megfogalmazásra várnak.

Hasonlóan felhasználóbarát fejlesztés, hogy a „Ceremonies” menüpontból minden egyes rítusnál elérhető az adott forrás konspektusa, ha már létezik. A teljes rítus minden konspektusa csak azért nem, mert egyes esetekben ez több tízezres adatmennyiséget jelentene, amelynek valós idejű lekérdezése megbénítaná a rendszert. A „ceremony-gombok” haszna kettős. Egyrészt közvetlenül tanulmányozható, exportálható, javítható velük a megfelelő forrás megfelelő ordója. Másrészt megmutatják az illető rítus földolgozottságának mértékét: azokból a forrásokból, amelyek mellett van ilyen gomb, már földolgoztuk az illető rítust, azokból, amelyek mellett nincs, még nem. A következetlenségeket segít kijavítani, hogy a lista végén „See also” cím alatt föl vannak sorolva azok a könyvek is, amelyekben szerepel az illető rítushoz tartozó adat, de nincs indexelve (ha van ilyen).

Inkább a kutatókat segíti, hogy most már nemcsak a konspektusok, hanem az indexek is kereshetők, szűrhetők, exportálhatók és importálhatók. Az indexek a könyvek tartalmának „csak” fejezetszintű, tárgymutatószerű leírásai, de mennyiségük éppen ezért több mint nyolcszorosa a konspektusokénak. Az új eszközzel nemcsak forrás vagy szertartástípus, hanem pl. eredeti cím, kotta, népnyelvű szöveg, illusztráció alapján is kereshetünk ebben az anyagban. A többféle szempontú szűrés a bevitt adatok rendezésére, egységesítésére, a címke híján lappangó adatok kinyerésére is alkalmas.

Mindkét technológiát tovább terjesztjük. A szinopsziskészítés és a szűrőeszköz is olyasmi, amit kisebb változtatással alkalmazhatunk más menüpontokra, így az úzusok (egyházmegyék, rendek, intézmények) listájára és a könyvekre vagy a hozzájuk kapcsolódó adatokra. Az így kinyert adatok mezőbővítéssel könnyen megfeleltethetők a nagy nemzetközi adatbázisok adatainak. Fontos újdonság a műfajok rendszerének továbbfejlesztése. Mivel a liturgia szerkezetének alapegységei a szöveges tételek műfajai, a tapasztalatok fényében új műfajokat vagy műfajon belüli alegységeket (pl. strófák, divíziók) kellett jelölhetővé tennünk. Ez nagyarányú átalakítás, számos hibalehetőséggel. A bővített rendszer már működik, de tesztelése még most is folyik.

Koncepciót változtattunk a térképes megjelenítés dolgában. Az OSM (Open Street Map) alapú térkép kidolgozása a jelen igényekhez képest fölöslegesen bonyolultnak tűnik. Helyette egy saját fejlesztésű, az egyháztartományokat és – az úzusok korában releváns, dokumentált – egyházmegyéket bemutató térképet helyeztünk el a „Uses” és a „Research” menüpontokban. A mai állapotokat megjelenítő Google Maps eredmények ezzel könnyen összevethetők. A jövőben ezt a térképet igyekszünk az úzusok és adatok modellezésének eszközévé fejleszteni.

Végül meg kell említenünk az oldalszámkezelő segédfunkciókat. Az adatbázis építésének kezdeti fázisában nem volt következetes, hogy a forrásokról fekvő (kétoldalas) vagy álló (egyoldalas) képeket tároltunk-e, sem az, hogy megtartottuk-e előttük az őrző könyvtár által a digitális másolat elé iktatott adatlapokat. A szabványos formátum idővel az álló, egyoldalas, előzékek nélküli változat lett, de az adatsorok számos könyvnél a régibb képanyagról készültek, ami néha oda vezetett, hogy a digitális oldalszámok hibás oldalra mutatnak, rájuk kattintva nem a megfelelő kép nyílik meg. A probléma megoldására ún. pagefix segédprogramot fejlesztettünk. Ebben ellenőrizhetők az indexekhez, konspektusokhoz és kalendáriumokhoz tartozó oldalszám-adatok és képek, az elcsúszás pedig egyszerű számtani műveletekkel kijavítható.

Az adatbevivők válláról vesz le terhet az eredeti oldalszámokat generáló segédprogram. Mint közismert, a kódexek, korai nyomtatványok nem oldal-, hanem fóliószámozást közölnek, és ez is gyakran megszakad, újraindul. Mindeddig kézzel, szabadszavas értékként rögzítettük az oldalszámokat, de néhány hónapja ezt elhagytuk. Rendelkezésünkre áll ugyanis egy opn (original page number) generátor, amely bizonyos függvények alapján a könyv egészére vagy egy-egy szakaszára automatikusan kiszámítja az eredeti fóliószámozást. Az eszközt munkaerő híján még nem vettük használatba, de hamarosan kipróbáljuk.

Dolgozunk az azonos forráshoz tartozó, de könyvtári tételként különböző könyvek összekapcsolásának módján is (related book). Ez pl. egy kéziratot fog a belőle készült szövegkiadáshoz rendelni, vagy egy könyv több töredékét, egy nyomtatvány azonos kiadásának több példányát egymáshoz.

Amire még nem került sor: az oldalmegjelenítés grafikájának tökéletesítése, a research-felület áttekinthetőbbé tétele, saját konspektusszerkesztő felület. Az első kettő a hamarosan kezdődő évre marad, az utóbbira ebben a kutatási programban várhatóan nem fog már sor kerülni. Megmaradunk a táblázat-alapú adatbevitelnél.

Értekezés 

Kora ősszel készült el a miseliturgia olvasmányrendjét és annak variálódását ismertető tanulmányunk. A megírt szövegből két tanulság adódott. Kiderült, hogy az elemzésben alkalmazott szempontok számos más fejezetben is ugyanazok lennének, ezért érdemes őket önállóan, a kézikönyv bevezető fejezetei közt tárgyalni. Ezen kívül világossá vált, hogy az eredményeket legjobban egy, a kora újkori tudományos könyvekre jellemző „pars generalis/pars specialis” felosztás lenne képes közvetíteni. Az általános rész átfogóan, elbeszélő módon mutatná be a problémát, a részletekre a saját rész térne ki. Az általános rész tehát érdekesebb, olvasmányosabb, pl. az olvasmányok esetében ez világítja meg a perikóparend mibentlétét, összeállításának szempontjait, az alapréteget és a történelmi változásokat, a változást hozó tényezőket. A saját rész inkább egy-egy probléma megoldásához hasznos, nem folyamatos olvasásra való. Innen tudhatja meg pl. az olvasó, hogy egy-egy nap vagy téma olvasmányrendje mennyire változékony, és ha az, mely változatok mely intézményekre jellemzők. A saját rész tehát voltaképpen a szinopszis megszövegezése lenne.

A kísérletből tanulva még az ősszel megírtuk a tervezett kézikönyv első fejezetét, a nyugati liturgia visszafelé haladó történetét az úzusokra összpontosítva. Ennek vége vezet át a liturgia szerkezetét, rendszerét tárgyaló második fejezetbe. Az elmélet két tanulmányban hasznosult: a Karoling liturgiareformról szóló szélesebb közönséghez szól, de szinte minden jelentős kérdésre kitér. Magyarul megjelent, angol változatát viszont sajnos visszautasították a Traditio című folyóirat lektorai. Ennek hátteréről föntebb írtunk. Az írás komoly kihívás a szakma újkori konszenzusával szemben, a terjedelem és a közérthetőség viszont nem engedi meg a következtetésekkel arányos dokumentációt. Erre valószínűleg csak a tanulmány monográfiává fejlesztése adna alkalmat, amire viszont a kézikönyv mellett most nincs idő. A másik tanulmány, épp ellenkezőleg, a részletekről szólt: az úzuskülönbségek tartósságának problematikáját mutatta be az első forrásoktól a XVIII. századig. Világossá váltak belőle a módszertan szilárd alapjai, de a nyugati liturgiatörténet paradigmaváltásai is. Ez részben saját munkahipotézisünkhöz képest is újdonság. A kutatás kezdetén ugyanis úgy gondolkodtunk az úzusokról, mint a középkorban mindvégig meghatározó jelenségekről. Most inkább úgy látjuk, hogy az úzusok koncepciója a X. századtól kezdve formálódott ki, a produktív időszak a XIII. század végéig tartott, eredménye pedig a XVII. század elejéig őrződött meg. Valójában ennek kifejtését tartalmazza a megírt kézikönyvfejezet. A kontinuitás-tanulmány kedvező bírálatokat kapott a Speculum című folyóirat lektoraitól, de a szerkesztőség túlságosan szaktudományosnak ítélte. Jelenleg némi kiegészítéssel az Ephemerides Liturgicae szerkesztőbizottsága dönt róla.

Összeurópai témában három dolgozattal igyekeztünk erősíteni a magyar nyelvű tudományosságot. A vezető kutató egyik témavezetettje a királykoronázás rítusát dolgozta föl az Usuariumon elérhető minden ordó alapján. A tanulmány első díjat nyert az Országos Tudományos Diákkonferencia középkortörténeti szekciójában, de a bírálatok alapján arra a belátásra jutottunk, hogy kétfelé érdemes bontani. Inkább történeti érdeklődésű dolgozat lett a magyar vonatkozású kérdésekből (alább), míg a koronázási rítus szerkezetét, típusait egy vallástörténeti-ritualisztikai dolgozat foglalta össze: a Vallástudományi Szemle jelentetné meg, amelynek lektorai már jóváhagytak egy, a keresztjáró napokról (Litania minor, Rogationes) szóló kutatócsoporti munkát is. A legterjedelmesebbre a kántorböjti szombatok Dániel-olvasmányáról és -kantikumáról szóló tanulmány sikerült. Több éves kutatási előzmények után, a jelenlegi adatmennyiség és informatikai eszköztár birtokában a téma a kutatócsoport tevékenységének reprezentatív összefoglalásává fejlődött: érzékletesen mutatja be földrajz és történelem, hagyományőrzés és alkotókészség kölcsönhatását. A kottamellékletek, illusztrációanyag és jegyzetapparátus beépítése még folyamatban van. A szöveget a Magyar Egyházzene jelenteti meg. Idővel angol változatban is szeretnénk közölni, talán a Plainsong and Medieval Music hasábjain.

Egy Franciaországban szerkesztett, Közép-Európa középkoráról szóló lexikonba mi írtuk a térség liturgiájáról szóló szócikket.

Magyar vonatkozások 

Szinte mesterséges dolog leválasztani az összeurópai liturgiatörténetet tárgyaló dolgozatokat a magyarokról. Tavaly nyáron készült el, majd a Fons folyóiratban jelent meg a Pray-kódex temetési szertartását tárgyaló tanulmányunk. Fő eredménye, hogy bizonyítja: a Pray-kódex temetése, amely határozottan különbözik a magyar gyászszertartások hagyományától, a XI. század eleji clunyi állapotokat veszi alapul, és egészíti ki mértékletesen az esztergomi rend alapján. Az eredményhez azonban kalandos utat kellett bejárni. Szükség volt az Usuariumban tárolt összes gyászszertartás földolgozására éppúgy, mint a monasztikus konszuetúdók liturgikus adatainak indexelésére.

A koronázási liturgia a magyar középkortudomány kedvelt témája, az elérhető legteljesebb kontextus azonban ezt is új megvilágításba helyezi. A föntebb már említett tanulmányt a Történelmi Szemle fogadta el közlésre. Hazai vonatkozásban legfőbb tanulsága, hogy bemutatja, miért kerülhetett az Egbert-ordóként ismert angolszász rítus a magyar kutatás látókörébe, illetve miért elképzelhetetlen, hogy eszerint koronázták légyen Árpád-kori királyainkat. De mire ide eljut, áttekinti és rendszerezi az európai koronázási ordók típusait, és számos, nemzetközileg is előzmény nélküli következtetésre jut. A három legjelentősebb: (1) Tisztázza az angolnak tartott koronázási ordók komplex kapcsolatrendszerét a Karoling előzményektől a X. századi angolszász kodifikáción át a germán (PRG) hagyománnyal keveredő anglonormann ordókig. (2) Kimutatja a XIII. század végi és később egyeduralkodóvá váló Durandus-ordó (PGD) előzményeit a hispán és dél-francia területeken. (3) Azonosítja az eszközöket, amelyeknek segítségével a fönnmaradt források legalább felét kitevő – és Magyarországon is használatos – PRG ordók térségi, olykor akár nemzeti alcsoportokra bonthatók.

A magyar liturgia kezdeteiről rövid, de a legfrissebb eredményekre épülő tanulmányt írtunk a nagy tudományos és közéleti vitát kiváltó Királyok és szentek kiállítás katalógusába. A tanulmányt a legfontosabb Árpád-kori szertartáskönyvek rövid ismertetése és bibliográfiája követte. A szöveg végül nem jelenhetett meg a katalógusban (a szerzők szinte egységesen visszavonták munkáikat), de úgy tudjuk, a Nemzeti Múzeum és az Akadémiai Kiadó ez év novemberében a többi tanulmánnyal együtt meg tervezi jelentetni.

A téli-tavaszi hónapokat a nagyszombati ordó elemzésére szántuk. Az eredményekből fog táplálkozni a kézikönyv nagyszombat-fejezete, de az elkészült tanulmány a magyar hagyomány első képviselőjére, a Hartvik-agendára koncentrál. Elhelyezi azonban a teljes magyar és nemzetközi összefüggésben. A tanulmány több mint 40 oldal lett úgy, hogy részletes dokumentációja nyomtatásban nem, csak az Usuariumon érhető el. Ez önmagában is szemlélteti, hogy az egyre nagyobb forrásanyag és az egyre kifinomultabb kutatási eszközök mekkora feladatok elé állítanak minket. Történetileg a tanulmánynak talán legizgalmasabb tanulsága, hogy rávilágít az esztergomi úzusnak a XII. század elején végbement, de következetlen „gregorianizálására”. Egyéb tekintetben azon az úton halad, amelyet a Hartvik-agenda korábbi ordóinak elemzései már kijelöltek.

A Pray-kódex kutatásához járult hozzá a temetőszentelés és az alapkőletétel ordóinak földolgozása is. Közülük elsősorban az utóbbi bizonyult érdekesnek: kirajzolódott a rítus sajátosan magyar hagyománya, annak közép-európai kapcsolatrendszere és Pray-kódexbeli továbbfejlesztése is. A kutatás társadalmi hasznosulásához adalék, hogy a télen a Pray-kódex ordója szerint tette le Varga Lajos váci segédpüspök úr a gödöllői premontrei apátsági templom alapkövét.

Végül egy kisebb, de a magyar zenetörténetben jelentős publikációnkról teszünk említést. Bevezető tanulmánnyal, énekelhető magyar fordítással és a dallamok más szövegekre is alkalmazható tónussá absztrahálásával megjelent azon két magyar forrás kiadása, amely olvasmánydallamokat tartalmaz. Ez a budapesti OSzK Cod. Lat. 408-as jelzetű esztergomi kapituláréjának függeléke karácsony nyolcadának megkomponált olvasmányaival, kiegészítve a Missale notatum Strigoniense szekvencionáléjában lejegyzett Máté-genealógiával és tropizált olvasmányokkal a karácsony-éjféli misére és Nagyboldogasszony napjára.

A magyar források különös hangsúlyt kaptak az adatbevitelnél is. Teljes konspektussal szerepel az Usuariumon a Hartvik-agenda, a Pray-kódex, a Németújvári misszále, az MR 124-es Zágrábi pontifikále és a Missale notatum Strigoniense minden fönnmaradt részlete. Közülük az első két kézirat szövege hiánytalan, azaz digitális szövegkiadásnak tekinthető. Szintén teljes szöveggel töltöttük föl a krakkói székesegyházi archívum Ms. 23-as kódexét, egy 1100 körülinek tartott benedikcionálét. A kézirat jelentősége, hogy bár mindeddig kiadatlan, ez a műfaj legbővebb ismert darabja, amely magába foglalja a nála korábbi Esztergomi benedikcionále szinte teljes szövegét is (még nincs feltöltve), de fő újdonsága egy reprezentatív közép-európai szanktorále. Önálló kiadást és bemutatást érdemelne, de ezt kénytelenek vagyunk a Lendület-program utánra hagyni.

Kapcsolatok, ismeretterjesztés, népszerűsítés | Az Usuarium mára a világháló adatokban leggazdagabb liturgikus gyűjteményévé vált, ami bármely, a latin liturgikus szöveganyaghoz kapcsolódó internetes keresésből nyilvánvalóvá válik. Regisztrált felhasználónk jelenleg 250 van – ennyien kértek felhasználónevet és jelszót a gyűjtemény használatához, azaz tartottak igényt a digitális forrásmásolatok megtekintésére és letöltésére, a térképes megjelenítésre vagy az adatok táblázatformátumú exportjára (a többi adatbázis-funkció szabadon hozzáférhető). A legmeggyőzőbb eszköz munkánk megismertetésére és népszerűsítésére kétségkívül ez. Az eredménnyel nagyvonalúan bánunk: nemcsak a sokszor drágán beszerzett másolatokat tesszük közkinccsé, hanem a nagy munkával előállított adatsorokat is. Bár minél többen használnák, fejlesztenék tovább őket!

Felhasználóinktól számos elismerést, pozitív visszajelzést kapunk. Néhányan a munkába is szívesen bekapcsolódnának, de a feladatokkal szembesülve általában elveszítik lelkesedésüket. Ez két szempontból tanulságos. Egyrészt megmutatja, hogy a magyar tudományosság mennyire pótolhatatlan szolgálatot tesz a nemzetközi kutatói közösségnek azzal, hogy ezt a fontos, de megterhelő munkát elvégzi. Ami az érett középkor liturgiáját illeti, egy magyar műhely egész Európa örökségéért vállal felelősséget. Másrészt kijelöli a folytatás útját: hiába kívánatos a nemzetköziesítés és hiába javítja egy újabb pályázat esélyeit a széles körű együttműködés külföldi kollégákkal, intézményekkel, ez a mi esetünkben nem lenne hatékony. Az elvekben és módszerekben való egyetértés, a munkafolyamatok szigorú ellenőrzése és – be kell vallanunk – az európai viszonylatban olcsó munkaerő nélkül ekkora forrásanyag teljes körű földolgozására nem lenne esély.

A már kifejtett okokból nem különösebben jeleskedünk külföldi kutatóutakban, konferenciákban. Amin részt vettünk, azt alább fölsoroljuk. Meghívást kaptunk viszont szeptemberre egy nagyszabású padovai konferenciára (Experiencing the Sacred – The Role of the Senses in Medieval Liturgies and Rituals – Università di Padova, Dipartimento dei Beni Culturali) és novemberre egy bécsi műhelykonferenciára (Repetition and Ritual, Text and Edition, Challenges and Solutions – Vienna Euchologia Project, Österreichische Akademia der Wissenschaften).

A korábbiaknál nagyobb gondot fordítottunk eredményeinek bemutatására, a szélesebb közönséggel való megismertetésére, szellemi, kulturális jelentőségének kifejezésre juttatására. Magán az Usuarium nyitóoldalán rendszeresen megjelennek az újonnan feltöltött források és adatsorok. Rövidhírekben mutatjuk be a legújabb fejlesztéseket, akár bevitt adatokról, akár magasabb szintű földolgozásról, akár technológiai fejlesztésekről van szó. Ez angol nyelven történik, elsősorban a nemzetközi nyilvánosságnak szól. A rövidhírek archiválhatók, hivatkozhatók, így egy-egy fontos területet már akkor összefoglalnak, amikor még nem született belőle publikáció. A magyar közönségre gondolva a vezető kutató szakmai facebook-oldalt indított, illetve hét év után újraindította szakmai blogját is. A nyugati liturgiatörténet kutatása világi szempontból a kulturális örökségvédelemhez tartozik. Természetes gazdái egyfelől a katolikus Egyház és bizonyos történelmi protestáns felekezetek, másfelől az európai közösség lennének. A nem kifejezetten tudományos közönséget megszólító írások, bejegyzések célja, hogy erre fölhívják a figyelmet, és kialakítsanak egy olyan jóindulatú, érdeklődő közeget, amely akár egyik, akár másik szempontból magáénak érzi ó-Európának ezt a vonatkozását.

Munkánkat és legfontosabb eredményeinket tavaly októberben megrendezett második „Tájak, korok, hagyományok” című konferenciánkon ismertettük, idén tavasszal pedig a Magyar Művészet folyóirat fölkérésére tematikus számban mutattuk be a liturgiakutatás lehetséges kapcsolódásait a művészi tevékenységhez (ritualisztika, érzékek, vizuális művészetek, zene, irodalom). A lapszámot bemutató beszélgetésünk és néhány más, kutatásaink tudományszervezési, zenei, művészettörténeti vonatkozásait megvilágító beszélgetés, interjú a világhálóra is fölkerült. A vírusidőszak pozitív hozadéka, hogy az egyetemi keretek közt tartott előadások, szemináriumok közül is többet rögzítettünk, amelyekhez így utólag, tartósan, többen is hozzáférnek. 

Kutatási terv 2021–2022

Áttekintés területenként, címszavakban 

Forrásbeszerzés 

Teljes ólatin forrásanyag, ami a misét és az éves ciklust illeti 

Hiánypótlás: nem vagy nem reprezentatív példánnyal dokumentált hagyományok 

Hiánypótlás: történeti mélység 

Adatbevitel 

Újonnan beszerzett források rendszeres indexelése 

Kb. 90–100 teljes misszále 

Alapvető ólatin források 

Rituálék miseordója és évköre, ha a megfelelő úzus misszáléjából ezek hiányoznak 

Házasságkötés 

Adatelemzés 

A római proprium hagyományos műfaji spektrumának „standardizálása” és „repertorizása” 

Az egyes rétegek és műfajok szinopszisa 

Szoftver-funkciók 

Szinopszis-generátor 

Térképes megjelenítés fejlesztése 

Oldalmegjelenítés fejlesztése 

Research-felület felhasználóbarátabbá tétele 

Source/Book különbségtétel kidolgozása 

Export/Import funkció kiterjesztése minden menüpontra 

Értekezés 

Az Usuarium-kézikönyv tartalomjegyzéke 

Elkészült tanulmányok bedolgozása (Alapvetés, Systema liturgiae, Kontinuitás) 

Új fejezetek írása (Miseordinárium, Szakramentárium, Lekcionárium, Graduále, Extra ordók) 

Magyar vonatkozások 

A XI–XII. századi magyar források bevitele az Usuariumba, a legfontosabbak teljes szöveggel 

Erőforrások, munkaszervezés 

A kutatás utolsó két évében a munka kimeneti oldala válik hangsúlyossá. A cél az, hogy a kiterjedt és sokrétű erőfeszítés két éven belül egy, a maga nemében lezárt, átfogó, az érdeklődő kívülállóknak is hozzáférhető szintézisben legyen összefoglalható. A szintézis egyrészt az Usuarium-adatbázis (usuarium.elte.hu) akkor esedékes állapotában, másrészt az általa megalapozott kézikönyvben kell, hogy testet öltsön. 

Ehhez arra van szükség, hogy a rendelkezésre álló emberi erőforrásokat a legjobban kihasználjuk, a feladatokat pedig úgy határozzuk meg, hogy minél kevesebb forrás feldolgozásával minél átfogóbb képet kapjunk a középkori liturgiaváltozatokról. Mára elegendő tapasztalatot gyűjtöttünk, és mind forrásállományunk, mind informatikai eszközeink eljutottak arra a szintre, hogy nagy biztonsággal válogathassunk a rendelkezésre álló adatok között. A kihívás így is rendkívüli. 

A kutatócsoport kutatói állománya a vezető kutatón kívül 4 fő, 3,5 állásnyi munkaidőben. Ehhez járul a kutatócsoport informatikusa, akivel munkafázisonként kötünk szerződést, valamint néhány önkéntes, akiknek a munkáját anyagilag nem vagy csak jelképesen tudjuk ellentételezni. Az eredeti tervet ezért néhány tekintetben egyszerűsítenünk kell. Nem vállalunk felelősséget a középkori magyar irodalomban megjelenő liturgikus idézetek földolgozásáért (ez Déri Balázs professzor munkája lett volna, aki nincs a kutatócsoport alkalmazásában, de elképzelhető, hogy elvégzi a feladatot), sem a hazai liturgikus terminológiát földolgozó glosszáriumért (Kondákor Szabolcs), sem a magyar liturgikus naptárakat és szanktorálékat áttekintő Chronographiáért (Jusztin Péter). 

A forrásállomány feldolgozását annyiban egyszerűsítjük, hogy – amint a tavalyi kutatási tervben ez már szerepelt – minden úzusnak csak egy, de reprezentatív forrását dolgozzuk föl teljes egészében. Az így nyert adatok diverzitásra épülő összevetéséből szinkron tipológiát alakítunk ki, elkülönítjük az egy-egy úzusra jellemző megkülönböztető vonásokat („markerek”), és ezeknek a meglétét vagy hiányát ellenőrizzük szúrópróbaszerűen az adott úzus régibb forrásaiban, így állapítva meg az illető hagyomány élettartamát. 

Forrásbeszerzés 

Mivel az ólatinnak nevezett rítusok (gallikán, mozarab, ambrozián, beneventán) forrásanyaga töredékes, lehetőleg minden fönnmaradt emlékről digitális másolatot vagy szövegkiadást kell beszereznünk. A forrásanyag föltárásához vezérfonalnak használható Klaus Gamber katalógusa (Codices Liturgici Latini Antiquiores, 1968), amely rítusonként tárgyalja az első évezred emlékanyagát. Be kell szereznünk a szerzőnek Alban Dolddal közösen kiadott Texte und Arbeiten című füzetsorozatából is az ólatin töredékeket, palimpszeszteket közlő füzeteket. Az egyes területek, témák szakértőinek munkáit, hivatkozásait átolvasva ellenőriznünk kell, hogy nem kerültek-e elő időközben további források. Ha ez a forrásmennyiség túl soknak bizonyul, előnyben részesítjük a gallikán és a mozarab anyagot: az ambrozián hagyomány egységesebb, a beneventán pedig – amint azt várhatóan bizonyítani fogjuk – nem sorolható a szoros értelemben vett ólatin rítusok közé. Ez utóbbi, itáliai forráscsoport föltárását jó lenne a helyszínen végezni, amihez anyagi hátterünk nem elegendő, de ha lehetséges és szükséges, megpróbálunk kiegészítő forrást szerezni. 

Reprezentatív forrásnak az ős- és korai nyomtatványkor misszáléit tekintjük, a kevésbé részletes misszálékat kiegészítve a megfelelő rituáléval, amely rendszerint tartalmazza a liturgikus év rendhagyó szertartásait akkor is, ha azok a misszáléból hiányoznak. Gyűjteményünkben mára majdnem minden olyan intézményből van legalább egy ilyen reprezentatív forrás, amelyből egyáltalán fönnmaradt. A kevés kivételt most kell beszereznünk (pl. León, Cahors, Huesca, Cosenza). Máshonnan vannak ugyan megbízható kézirataink (pl. Béziers, Aix, Arles, Bordeaux) vagy szövegkiadásaink (pl. Aosta, Palermo, York, Hereford), de jobb lenne ezeket nyomtatványokra vagy legalább eredeti példányokra cserélni, ha azok hozzáférhetők. 

Az elmúlt évben elsősorban régibb, kéziratos anyagokat szereztünk be a történeti mélység vizsgálatához. Ha a keret lehetővé teszi, szeretnénk e beszerzéseket is folytatni. A már föltérképezett forrásbázist elsőbbségi sorba rendeztük, és ebből válogattunk a lehetőségekhez képest. Évről-évre több kézirat válik hozzáférhetővé a világhálón, de így is nagy a területek közti arányeltolódás: pl. Franciaországból szinte minden elérhető, míg Hispánia és a németajkú országok aluldokumentáltak. Ezt ki kell egyenlítenünk. 

Adatbevitel 

Amióta az Usuarium forrásanyaga ez év elején megtöbbszöröződött, arra törekszünk, hogy minden újonnan közzétett digitális másolathoz azonnal elkészüljön az ún. index, tehát a liturgikus tartalmaknak megfelelően fölcímkézett tartalomjegyzék. Pillanatnyilag a 43 folyamatban lévő megrendelésen kívül is 19 forrás vár publikálásra, és ez a szám egyre növekszik. Arra törekszünk, hogy minden héten 6 új forrást indexeljünk és tegyünk közzé. 

A munka legnagyobb része a teljes konspektusok készítése. Minden úzusból egy-egy reprezentatív forrást viszünk be a rendszerbe minden liturgikus tétel incipitjével, teljes rubrikaanyaggal és az Usuarium rendszere szerinti kódolással. Ez teszi lehetővé a többszázezres nagyságrendű adathalmaz elemzését, összehasonlítását, kiértékelését. Idén március óta 30 úzus ilyen teljes konspektusát tettük közzé. A projekt zárásáig legalább 180 úzus van még hátra. Ehhez a számhoz a desideratumok miatt hozzájárulhat néhány további, de könnyít a terheken, hogy egyes úzusokról csak néhány oldalnyi töredék tanúskodik. Ügyelnünk kell arra, hogy a lakonikusabb misszálék mellett a rituálékat is földolgozzuk. Mindenesetre nagyjából 90–100 úzus jut egy kutatási évre. A tapasztalatok szerint 1 embernek legalább 2 hétre van szüksége egy konspektus elkészítéséhez, egy átlagos év 45 munkahetet számlál, így legalább 4 ember folyamatos munkájával lenne megvalósítható a kitűzött cél. Ez valamivel több, mint amire képesek vagyunk, de nem sokkal több. 

A munkát a térképen Magyarországról kiindulva, keletről nyugat felé folytatjuk. A kutatási év végére biztosan eljutunk a Rajna-Alpok vonalig, azaz teljes képünk lesz a történelmi Magyarország, Csehország, Lengyelország, a Baltikum, Németország, Németalföld, Skandinávia, Itália és Dalmácia anyagáról. Várhatóan a legsűrűbb egyházszervezetű Franciaország, illetve Hispánia és a Brit-szigetek maradnak a 2022–2023-as kutatási évre. 

Az ólatin rítusokban való alapvető tájékozódáshoz már elkészült a legjelentősebb fönnmaradt beneventán misszále konspektusa, és rajta kívül néhány rokon dél-olasz (Capua, Albaneta) és dalmát forrásé (Dubrovnik, Kotor). A következő lépés a legfőbb gallikán emlékek bevitele minél teljesebb szöveggel (Bobbiói misszále, Missale Gothicum, Missale Gallicanum Vetus, Missale Francorum, Luxeuili lekcionárium), valamint a nyomtatott ambrozián és mozarab misszále. Az idén beszerzendő forrásanyag az így kialakított rendszerhez fog kapcsolódni. 

Nem biztos, hogy most megvalósítható, de a Pray-kódex értelmezéséhez nagyban hozzájárulna a házasságkötési ordók teljességre törekvő földolgozása. Ugyanezt a munkát a gyászszertartásokkal már elvégeztük, és jelentős eredményre jutottunk. Ha túlvállaljuk magunkat, az nem a realitásérzék hiányából, hanem átfogó érdeklődésből és a téma iránti lelkesedésből fakad. 

Adatelemzés 

Ezen a téren súlyos lemaradásaink vannak, de csak azért, mert mind az adatmennyiség, mind az adatmennyiséget keresni, szűrni képes számítógépes rendszer csak mostanra jutott arra a szintre, amikor a tervezett munka hatékonyan és eredményesen elvégezhető. Ebben az évben a „rendes”, jövőre a „rendkívüli” műfajokkal és szövegekkel foglalkoznánk. A rendes szöveganyag a miseproprium szabályszerűen ismétlődő ima-, olvasmány- és énekműfajait jelenti. Ezekből gyakorlatilag teljes tételkészletet rögzíthetünk, és megállapíthatjuk a változékony pontokat, elemezhetjük a változás természetét, logikáját. A munkafolyamat a következő: 

Rétegenként vagy műfajonként táblázatformátumban exportáljuk a konspektusok teljes incipitanyagát. Ezt nyelvi ellenőrzésnek és helyesírási egységesítésnek vetjük alá, a kérdéses helyeket ellenőrizzük, a hibákat javítjuk. 

A második lépés az incipitek „standardizálása”, vagyis a terjedelmi különbségektől és a szövegváltozatoktól eltekintve egy-egy jellegzetes, ideáltipikus incipithez (standard item) rendeljük az azonos tételeket. 

A standard item-et egyeztetjük a normatív tétellistával (repertory of items), és ahol kell, kiegészítjük a hiányzó referenciákkal. Ilyen a normatív teljes szöveg (standard full text), a hivatkozási szám, amelynek segítségével már létező adatbázisokhoz is kapcsolódhatunk (a Cantus Index-hez való kapcsolódás már folyamatban van), de pl. a bibliai szövegek tartalmi összefoglalása is, amelynek az evangéliumi szakaszoknál van különös jelentősége. 

A távlati cél az, hogy kialakítsuk a liturgikus tételek teljes repertóriumát, amely nemcsak magukat a tétleket tartalmazza, hanem közvetlenül kapcsolódik forrásokbeli előfordulásaikhoz is: a tételre kattintva azonnal kiderül, hogy mely úzusok forrásaiban, milyen funkcióban, milyen gyakorisággal fordul elő az adott szöveg. 

A standard item teszi lehetővé másfelől azt, hogy az adott funkcióban (asszignáció) előforduló tételeket statisztikailag elemzzük, és használatukat, előfordulásaikat térképen szemléltessük. 

Az ellenőrzött, standardizált és repertory-listához kapcsolt tételekből azután szinopszist készítünk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy műfajt az ideális egyházi évre vetítve megállapítjuk, melyek az évkörnek azok az „érzékeny” napjai, amelyeken az adott műfaj variálódik, milyen a variálódás mértéke (diverzitás), milyenek a változatok arányai (frekvencia), milyen földrajzi mintázatot mutatnak („mapping”), és ebből milyen történelmi következtetések vonhatók le. A szinopszis-készítést az evangéliumi perikópákon próbáltuk ki, de a tapasztalatok alapján a munka egy részét gépesíteni tudjuk. A szinopszisokat és tanulságaikat önálló publikációként és kézikönyv-fejezetként is hasznosíthatjuk. Jelenlegi terveink szerint a lekcionárium-szinopszis a Spicilegium Friburgense sorozat Subsidium-köteteként, az oráció-szinopszis a Brepols-féle Corpus orationum supplementum-köteteként, az ének-szinopszis a Plainsong and Medieval Music folyóirat egyik tanulmányaként jelenhetne meg (bár méltó folytatása lenne René-Jean Hesbert Antiphonale Missarum Sextuplex-ének is). 

Szoftver-funkciók 

Az említett munkafolyamatot segítené egy olyan program, amelyet a legtalálóbban talán szinopszis-generátornak nevezhetnénk. Ez a megoldás egy-egy műfaj standard item-jeit írná át táblázatformátumba a következőképpen: 

Az ideális évkör lekérdezési képlete a temporáléban a season, week, day, topic, genre, series. A szanktoráléban month, day, topic, genre, series. Az évkörtől független alkalmaknál (kommúne, votív) topic, genre, series. A program minden egyes lekérdezésnél megállapítja, hogy hányféle standard item fordul elő az adott funkcióban, hogy melyik standard item hány százaléka az összes adatnak, és mindegyik mellett listázza az úzusokat, amelyekre az adott standard item jellemző. Kutatási szempontból a változékonyabb pontok, azokon belül a kisebb elterjedtségű tételek lesznek érdekesek. Ezek a tételek az úgynevezett „markerek”: olyan megkülönböztető jegyek, amelyek hitelt érdemlően bizonyítják egy-egy forrásnak az adott úzushoz tartozását akkor is, ha a forrás eredete egyébként tisztázatlan. A markereket használhatjuk a kontinuitás ellenőrzésére is. 

A többi szoftver-funkció kezdetleges szinten már elkészült, használható. Célunk az, hogy a kutatócsoport szűkebb körein kívül is érthetők, áttekinthetők, könnyen használhatók, gyorsak és esztétikusak legyenek. A következőkről van szó: 

A jelenlegi, Google Maps-alapú térképes megjelenítés finomítása, szépítése, kivezetése a bejelentkezett felhasználói felületre (általános hozzáférést azért nem adunk, mert a Google Maps nem ingyenes eszköz.) Egy következő lépés lenne saját, Open Street Map alapú térképek szerkesztése a középkori egyházszervezetnek és kronológiának megfelelően. Ehhez saját használatra folyamatosan rajzolunk, rajzoltatunk térképeket, kategorizáljuk az intézményeket. A dokumentált úzusokat megjelenítő térkép már készen van, a jövő évre tartozik az egyházmegyék határainak megrajzolása és a térkép kiegészítése a valaha létezett, de liturgikus forrásokkal nem adatolt egyházmegyékkel. 

Szeretnénk szebbé, gyorsabbá és gyakorlatiasabbá tenni a források oldalképeinek megjelenítését is. Jelenleg az index- és konspektusbejegyzések melletti digitális oldalszám kattintható, de a képformátum kezdetleges, a betöltés sebessége lassú, a szöveges tartalmakkal való összevetés nehézkes. További probléma, hogy a képanyag optimalizálásakor néhol elszakadt vagy eltolódott egymástól az indexekben és konspektusokban régebben rögzített, illetve a tényleges digitális oldalszám. Ezt forrásonként kell javítani. 

Szintén a szélesebb közönséget szolgálná a Research felület áttekinthetőbbé, felhasználóbarátabbá tétele. Ez az eszköz már most lehetővé teszi a legösszetettebb kutatói kérdések megfogalmazását is, de a munkamódszerünkben, adatszerkezetünkben járatlan látogatót talán még elriasztja. Mivel célunk az, hogy az Usuarium révén könnyen használható segédeszközt adjunk minden kutató vagy érdeklődő kezébe, ezen még finomítanunk kell. 

A források és kötetek közti kapcsolat, illetve az export/import eszköz kiterjesztése inkább a mi munkánkat segíti. Az előbbi azt jelenti, hogy ha azonos forrásból több változatunk is van (pl. egy kiadás több példánya, téli és nyári kötet, azonos könyv töredékei, eredeti fénykép, mikrofilm, szövegkiadás), akkor ezeket a forráskatalógus összetartozó adatokként mutassa be. Az utóbbi az adatok gyors módosítását, javítását, egységesítését szolgálja. Az eszköz a konspektusoknál már működik, de kívánatos lenne az indexeknél, a könyveknél és voltaképpen minden további menüpontban. 

Értekezés 

Az Usuarium-kézikönyv első kötete (A mise és az évkör) eddigi elképzeléseink szerint a következő fejezetekből épülne föl: 

1. Általános bevezetés: a liturgia jelentősége, a variálódás problémája, az úzus fogalma 

2. Alapvető hipotézis és módszerek: a nyomtatványkor jelentősége 

3. A szinkron tipológia történelmi környezete és érvényességi köre 

4. Történelem, kontinuitás, paradigmaváltások 

5. Földrajzi és intézményi mintázatok (egyházmegyék, szerzetesség) 

6. A liturgia rendszere 

7. A miseordó 

8. A szakramentárium 

9. A lekcionárium 

10. A graduále 

11. A rendkívüli rítusok 

12. Az ólatin hagyományok és az őstörténet 

A címek provizórikusak, a sorrend és az arányok is változhatnak. A jelenlegi kutatási évhez elsősorban a 7–9. fejezet tartozik, de részben vagy egészben elkészültek már a korábbi fejezetek is (pl. Methodological outlines, Systema liturgiae, Continuity and discontinuity). A munka során külön fázist jelent a hátteret biztosító adatelemzés, amelynek dokumentációja magán az Usuariumon lesz ellenőrizhető, az értekezések megfogalmazása, amelynél nagyvonalú, közérthető, szinte esszéisztikus nyelvet igyekszünk használni, az angol nyelvi lektorálás, a szakirodalom áttekintése és – Edmond Martène köteteihez hasonlóan – a legjellegzetesebb példák kiemelése egy szöveggyűjteményben az egyes témakörök után. 

Magyar vonatkozások 

Mivel az Usuarium konspektusai ma már nemcsak incipiteket, hanem teljes szövegeket is tárolhatnak, a legkorábbi magyarországi szertartáskönyvekből digitális forráskiadást készíthetünk ezzel a módszerrel. Ennek a haszna kettős: egyrészt minden szöveg elérhetővé és kereshetővé válik, másrészt a rendszernek köszönhetően nyilvánvaló lesz minden funkcionális (más szövegek azonos pozícióban) és szövegi párhuzama (azonos szövegek azonos vagy különböző pozícióban, ha különbözőben, akkor melyben). Ez a kapcsolat voltaképpen egy, a kritikai kiadásokét nagyságrendekkel meghaladó, de a tervszerű anyaggyűjtés és adatfeldolgozás miatt nem véletlenszerű forrásapparátust hoz létre. Ebben az évben a szakramentáriumokat és a pontifikálékat építenénk be: az Esztergomi benedikcionálét, a Hartvik-agendát, a Szent Margit-szaramnetáriumot, a Pray-kódexet, a Veszprémi pontifikálét. Egyelőre nem teljes szöveggel, de incipitekkel és rubrikákkal rögzítenénk a Németújvári misszálét és az MR 124-es zágrábi pontifikálét. Kívánatos lenne a Deissmann 49-es és 60-as Isztambuli misszále bevitele is, de ezt egyelőre nem tudjuk megígérni.