DEDIKÁCIÓS MATUTÍNUM

2007. november 17-én, szombaton este fél 7 órai gyülekezéssel és 7 órai kezdettel ünnepélyes virrasztó zsolozsmát imádkozunk az esztergom-római szertartás szerint a török harcokban elpusztult esztergomi katedrális fölszentelésének emlékére, amelyet a magyar egyház hagyományosan a Szent Márton napját követő vasárnap ünnepelt.

Sajnálattal kell tudatnunk, hogy a régi rítusú szentmisék hetenkénti ünneplését célzó kezdeményezés a pesti ferencesek templomában meghiúsult. A sikeresnek ígérkező egyeztetések után a templomigazgató atya azzal hárította el kérésünket, hogy a területileg illetékes Belvárosi Főplebániatemplomban Osztie Zoltán plebános úr maga kíván gondoskodni az ilyen irányú igényekről. A CLSMA nem tett le arról, hogy rendszeresen és idővel saját templomban működjék közre a hagyományos latin liturgia minden szertartásnemre kiterjedő, folyamatos és ünnepélyes végzésében, de egyelőre arra kérjük az érintetteket, hogy a közeljövőben a főplebánián érdeklődjenek a misékkel kapcsolatban.

Holnap este mintegy harminc résztvevővel megkezdődik a Szent Ágoston Liturgikus Műhely által meghirdetett, esztergomi misetanfolyam. Ennek minden szempontból való sikeréhez számítunk imádságos segítségetekre.

A római liturgia leghosszabb és legünnepélyesebb szertartása a templomszentelés. A rítus egy liturgikus nap vázába illeszkedik, amely az előző esti vecsernyével kezdődik, és a lefekvés előtti imaórával, majd az éjszakai virrasztással egybekötött hajnali imádsággal folytatódik. Fényes délelőtt kerül sor a nap legünnepélyesebb mozzanatára, a templomszentelésre, amely végül az újonnan fölavatott kultuszhely első miséjével zárul. A templomszentelés szertartásainak leírását és ezek szimbolikájának kifejtését az alábbiakban egy XIII. századi szerzőtől, az egész középkor liturgikus ismereteit összegző Guillelmus Durantustól vesszük, vö. Anselme Davril OSB — Timothy M. Thibodeau (ed.): Guillelmi Duranti Rationale divinorum officiorum I. Brepols, Turnhout 1995. (Corpus Christianorum. Continuatio mediævalis 140) 63–96.*



A templomszentelésről

1. Először a templomszentelés eredetét érdemes megvizsgálni. Mózes, mikor az Úr utasítására templomot épített, fel is szentelte azt az asztallal, annak oltárával, a bronzedényekkel és az istentisztelethez szükséges többi eszközzel együtt. Az isteni előírást követve megkente szent olajjal is, amellett, hogy imával megáldotta. Az írás szerint ugyanis megparancsolta az Úr Mózesnek, hogy készítsen kenetet, és a felszentelés során kenje meg azzal a sátrat és a frigyládát. Dávid fia, Salamon is épített az Úr parancsára egy templomot oltárral; majd megáldotta a szertartáshoz szükséges eszközöket, ahogy a Királyok könyve írja. Nabukodonozor király is hasonlóképpen járt el: az összes satrafa, előkelő és egyeduralkodó jelenlétében felavatta az aranyszobrot, amelyet készített. A zsidók pedig, mint olvasható Burchardus III. könyvének „Zsidók” című fejezetében, csak imádsággal felszentelt helyeken áldoztak az Úrnak. Ha tehát ők, akik a Tóra árnyának szolgáltak, így cselekedtek, nekünk, kiknek láthatóvá vált és megadatott az igazság és a kegyelem Jézus Krisztus által, még inkább feladatunk, hogy templomokat építsünk az Úrnak, és legjobb tudásunk szerint díszítsük azokat imádsággal és szent kenetekkel, az oltár, az edények, a szövetek és a többi eszköz segítségével, valamint III. Félix pápa rendelkezései szerint ájtatosan és ünnepélyesen felszenteljük őket.

Történt egyszer Szíriában, Baruth városában, hogy a zsidók a Megfeszített egyik képét megtaposták és átszúrták annak oldalát, mire abból „azonnal vér és víz jött ki”. A zsidók elképedtek ennek látványától, ahogy attól is, hogy mikor betegeiket megkenték a vérrel, azok meggyógyultak. Emiatt, Krisztus hitét befogadván, mindenki megkeresztelkedett, és zsinagógáikat templomokká szentelték. Innen származik tehát a templomszentelés hagyománya, korábban ugyanis csak az oltárszentelés volt szokás. Egy másik következménye ennek a csodának, hogy az egyház elrendelte, hogy november 9-én tartsanak megemlékezést Krisztus szenvedéséről. Nagy ünnep színhelye ezen a napon a Megváltó tiszteletére felszentelt római templom, amely egy ampullában azt a vért őrzi. […]

6. Negyedszer arról kell szólni, hogyan szentelik fel a templomot. Miután egyetlen diákonus kivételével mindenki kiment, és a templomot bezárták, a püspök a papsággal együtt megszenteli a sós vizet a templom kapui előtt. Eközben belül tizenkét gyertya ég a templom falaira festett tizenkét kereszt előtt. Nemsokára, a papság és a nép kíséretében megkerüli a templomot háromszor, és meghinti falait a már megszentelt vízbe mártott izsópnyalábbal. Valahányszor a templom kapujához ér, megüti pásztorbotjával a szemöldökfát, és azt mondja: Emeljétek fel, fejedelmek, kapuitokat, stb., mire a diákonus így felel: Ki a dicsőség királya? Erre a főpap: Az erős Úr, stb. Harmadszorra aztán kinyitják az ajtót, és a főpap belép néhány segítővel, majd, miközben a papság és a nép kint várakozik, ő így szól: Békesség ennek a háznak, és litániát mond. Ezt követően a templom padlózatán hamuból és homokból kirajzolnak egy keresztet, melybe a főpap beleírja a görög és a latin ábécét. Ezután újra vizet szentel sóval, hamuval és borral, majd az oltárt is megáldja. Végül, a falra festett tizenkét keresztet megkeni krizmával.

7. Amíg a templomban látható erőn, addig bizony a lélekben láthatatlan erőn keresztül munkálkodik az Úr. A lélek ugyanis az igaz Isten temploma, melynek a hit rakja le az alapjait, a remény építi fel, és a szeretet tetőzi be. Az Egyetemes Egyház, mely sok élő kőből egyesült, Isten temploma, mert a sok templom egy templom, melynek egy az Istene és egy a hite. A templomszentelés tehát a lélek felszentelése. […]

11. A templom háromszori, külső és belső meghintése a megkeresztelkedés háromszori alámerülését jelképezi. Emellett hármas funkciója is van a szertartás ezen részének. Az első a démonok kiűzése, mivel a szentelt víz képességei közt ott van az ördögűzés. Ahogy az exorcizmus során mondják: „Legyen megtisztított víz az ellenség minden erejének kiűzése és kiirtása végett,” stb. A második a templom megtisztítása és kiengesztelése, a bűn ugyanis az egész földet megrontotta és bemocskolta. Ezért van az, hogy a Tórában minden a víz által tisztul meg a bűntől. A harmadik az átok eltávolítása és a dicséret bevezetése. A föld minden termésével együtt ugyanis átkozott a világ kezdete óta, mert gyümölcse a megtévesztés lett. A vizet azonban semmilyen átok nem sújtja. Ezért van az, hogy halat eszik az Úr, és sehol nincs szó arról kifejezetten, hogy húst enne, kivéve a húsvéti bárány esetében. Azt is a törvény parancsa szerint teszi, hogy ezzel példát mutasson arra, hogy az ember néha tartóztassa meg magát, néha azonban egyen a megengedettből. Továbbá a körbehintés azt is jelképezi, hogy az Úr, ki gondját viseli övéinek, „elküldte angyalát az őt félők körébe”.

12. A három responzórium, amelyet eközben énekelnek, Noé, Dániel, és Jób három rendjének örömét szimbolizálja, amint a hitet befogadják. Mivel a segélykérés hatására a hit, a remény és a szeretet hármas kegyelme kiárad a templomra, a falak mindhárom részét – az alsót, a középsőt és a felsőt is – meghinti a püspök. Hamarosan még több szó lesz a templom belső meghintéséről, az izsópnyaláb jelentésével pedig a következő fejezet foglalkozik. […]

14. A szemöldökfa háromszori megütése Krisztus hármas jogalapját fejezi ki, mely miatt az Egyház köteles megnyitni előtte kapuit. Még pedig azért, mert ő teremtette az Egyházat, ő váltotta meg, és ő fogja megdicsőíteni ígérete szerint. A főpap tehát Krisztust, pásztorbotja pedig ezt a hatalmat jelképezi. A kapu háromszori megütése ezen kívül az evangéliumi igehirdetést is jelenti. Mert mi is a pásztorbot, ha nem az isteni beszéd? Izaiás szerint: „Megveri a földet szája vesszejével” stb. A kapukat vesszővel megütni tehát annyit tesz, mint a hallgatóság füleit az igehirdetés hangjával megérinteni. A fülek ezért kapuk, melyeken keresztül eljuttatjuk a szent igehirdetés szavait a hallgatóság szívéhez. Ahogy a zsoltáros mondja: „te fölemelsz a halál kapuiból engem, hogy hirdessem teljes dicséreted, Sion leányának kapuiban.” Mert mik is Sion leányának kapui, ha nem a hívők fülei, tehát hallása? A háromszori ütés a bottal, majd a kapuk megnyitása azt jelenti, hogy végül a hitetlenek is eljutnak a hitbéli egységre, befogadván a lelkipásztori igehirdetést. Mikor ugyanis az igazság kapui megnyittatnak, aki belép rajtuk, megvallja hitét. Így mondja a zsoltáros: „Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat! Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta.” Megüti ezért a püspök a szemöldökfát, tudniillik, az imádság szemöldökfáját, és azt mondja: Kérlek titeket, fejedelmek, azaz démonok, vagy inkább emberek, emeljétek fel, azaz tüntessétek el, kapuitokat, azaz tudatlanságotokat a szívetekből.

15. A bezárt diákonus ugyanis a nép nevében felel azzal a kérdéssel, hogy Ki a dicsőség királya? Ez a nép tudatlanságát mutatja, azaz hogy ők nincsenek tisztában azzal, kinek kell belépnie.

16. A kapuk kinyitása tehát a bűn kiűzése, a püspök pedig azért üti meg háromszor a szemöldökfát, mert ez a szám a legjellegzetesebb és a legszentebb. És mivel a Szentháromság megszólítása nélkül egy szentség sem mehet végbe a templomban, így a felszentelés során mindig háromszor kell megütni a kapukat. […]

18. Ezek után a kaput kinyitják, és a püspök belép, hogy jelezze: ha megfelelő módon tölti be hivatását, semmi nem tud majd ellenállni neki, a zsoltár szerint: „Uram, ki tud hatalmadnak ellenállni?” Belép tehát két-három segítővel, hogy legyen néhány tanú, aki megerősíti a szertartás szavait; vagy azért, mert akkor is ennyien voltak jelen, mikor az Úr színeváltozásakor az Egyházért imádkozott. Belépvén, a főpap így szól: Békesség ennek a háznak és minden lakójának, mert Jézus is, mikor eljött a földre, békét hozott Isten és ember közé. Azért jött el tehát, hogy kibékítsen minket az Atyaúristennel. […]

21. A keresztbe beleírt ábécé három dolgot jelent. Elsőként azt jelképezi a görög és latin betűkkel készített, kereszt alakú írás, hogy a két nép, vagyis a zsidók és a pogányok Krisztus keresztje által összekapcsolódnak és eggyé válnak hitükben. A zsoltár szerint: „Jákob keresztbe téve kezeit, megáldotta fiait.” A kereszt, amelynek szárai keresztben szelik át a templomot (a görög keletről, a bal sarokból nyugatra, a jobb sarokba, a latin pedig keletről, a jobb sarokból nyugatra, a bal sarokba), azt jelképezi, hogy a kereszt ereje folytán a nép, amely korábban jobbra volt, balra kerül, és amely felül volt, alul lesz, és fordítva. Krisztus ugyanis keletről indulván, a zsidókat hitetlenségükért balra hagyta, és olyan népekhez ment, akik, bár előtte nyugaton voltak, jobbra kerültek Krisztus által. Végül a jobbra vagyis keleten lévő pogányokat otthagyván, meglátogatja a zsidókat is balra és nyugaton, kik addigra már hitványabbak lesznek, mint a pogányokról valaha is gondolták. Ezért ezeket a betűket átlósan, kereszt alakban írják, nem pedig egyenesen, mert a szent értelem nem lesz azé, aki nem fogadja el a kereszt misztériumát, és nem hiszi, hogy Krisztus szenvedése megváltja őt. A rosszakaró szívekbe tehát nem jut be a bölcsesség: mivel Krisztus nincs ott alapként, nem is lehet ráépíteni. […]

24. A bot, amellyel az ábécét odaírja a püspök, az apostoli tanítást vagy a tanítói szolgálatot szimbolizálja, mely miatt a pogányok megtérése és a zsidók hitszegése bekövetkezett. Ezt követően, az oltárhoz megy a püspök, és megállván előtte, azt mondja: Istenem, jöjj segítségemre, mivel ekkor kezd hozzá elsődleges feladatához. […]

27. Miután az oltárt megkente, a templom falára festett tizenkét keresztet is bekrizmázza a püspök. Azokat a kereszteket pedig több okból festik fel: először a démonok elrettentése végett, tudniillik, hogy a démonok, akiket innen kiűznek, a kereszt látványától elrettenjenek és ne is merészkedjenek vissza. Másodszor a diadal kinyilvánítása végett, hiszen a kereszt Krisztus lobogója, vagyis az ő diadalának jele. Hogy tehát megmutassák, ez a hely Krisztus uralma alá tartozik, kereszteket festenek oda.

Az oltárszentelésről

1. Nemcsak a templomot, az oltárt is felszentelik, mégpedig három okból. Először azért, hogy áldozatot mutassanak ott be Istennek, melyről a Teremtés könyvének 8. fejezete így ír: „Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron.” Ez az áldozat pedig Krisztus teste és vére, amelyet az Úr szenvedésének emlékére mutatunk be, aszerint, hogy: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

2. Másodszor azért, hogy Isten nevét segítségül hívják, ahogy a Teremtés könyvének 12. fejezete írja: „Oltárt emelt Ábrahám az Úrnak, aki megjelent neki, és ő megszólította az Urat.” Ezt a megszólítást pedig, mely az oltár fölött történik, misének hívjuk.

3. Harmadszor azért, hogy énekeljenek. Sirák fiának könyve így mondja: „Erőt adott neki az ellenséggel szemben, énekeseket állított fel az oltár előtt, és édes dallamokat énekeltetett velük.”

4. Ily módon és sorrendben történik az oltárszentelés. A főpap először is így szól az Úrhoz: Istenem, jöjj segítségemre! Csak ezután kezd hozzá: megszenteli a vizet, mellyel egy-egy keresztet rajzol az oltár négy sarkára. Ezt követően hétszer megkerüli az oltárt, és mindannyiszor meghinti a szentelt vízbe mártott izsópnyalábbal az oltárasztalt. Közben a templomot is meghinti újra, végül a maradék vizet az oltár lábazatához önti a főpap. Kereszteket rajzol a mélyedés sarkaira is, mely az ereklyék jövendőbeli sírjaként szolgál. A főpap egy dobozkába teszi az ereklyéket három tömjénszemmel együtt, végül belerakja azt a mélyedésbe. Ezután visszateszi a fedőlapot, mely középen a szent kereszt jelével van ellátva, majd az oltár tetejéhez illeszt egy újabb követ: ezt hívják oltárasztalnak. Megkeni azt öt helyen, először olajjal, majd krizmával. Miután az oltár elején levő keresztet is megerősítette a kenettel, elégeti a tömjént az oltár kijelölt helyein, azaz a négy sarkán és a közepén. Ezután letakarja azt a főpap finom szövettel, és e fölött végre bemutatja az áldozatot. […]

7. A víz megszentelésével kapcsolatban még azt érdemes megjegyezni, hogy miért így történik a megtisztítása. Négy dolog szükséges a szenteléshez, mely az ellenséget távol tartja: víz, bor, só és hamu. Ennek három oka van.

8. Az első az, hogy négy dolog képes az ellenséget kiűzni: a könny kicsordulása, azaz a víz; a lelki örvendezés, azaz a bor; az érett megfontolás, azaz a só; és a mély alázat, azaz a hamu. A víz tehát a bűnbánat; a bor a felvidulás; a só az értelem, ahogy az előző fejezet taglalta; a hamu pedig a bűnbánó alázat. Ahogy a niniveiekről írta Jónás, hogy maga a király is „felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült.” Vagy Dávid nyomán: „Bizony, kenyér gyanánt hamut eszem.” Így Ábrahám: „Hadd szóljak Uramhoz – mondja – noha por és hamu vagyok.” […]

14. Miután ezeket összekeverte, a püspök négy keresztet rajzol a Szent Gergely vizével az oltár négy sarkára, majd egyet középre is. A négy kereszt azt a négyszeres szeretetet jelképezi, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell, aki az oltárhoz lép: szeretnie kell Istent, önmagát, felebarátait és ellenségeit. A szeretet négy szarváról így ír a Teremtés könyvének 28. fejezete: „Kiterjedsz nyugatra és keletre, északra és délre”, így a sarkokban levő négy kereszt tulajdonképpen azt ábrázolja, hogy Krisztus keresztje mind a négy égtáját megváltotta a világnak. Emellett azt is jelképezi, hogy négyféleképpen kell hordanunk az Úr keresztjét, tudniillik a szívünkön az elmélkedés által, a szánkon a megvallás által, a testünkön a halandóság által és az arcunkon örökös jegyként. Az oltár közepére rajzolt kereszt pedig Krisztus szenvedését jelképezi, melyet a Föld közepén vett magára, így az üdvösséget is a Föld közepén, azaz Jeruzsálemben hozta el. […]

28. Csak a kőből készült oltárt kenik meg, mert az oltár Krisztust, a heggyé emelkedő követ jelképezi. Jézus tehát olajjal, azaz boldogsággal megkent hegyként magaslik ki közülük. Ennek ellenére a Kivonulás könyvében az áll, hogy az Úr úgy rendelte, hogy az oltárt akácfából készítsék, mivel az nem rothad; például a lateráni oltár is ilyen. Salamon aranyból épített oltárt, melynek létrejöttéről a Királyok könyvének 7. fejezete tanúskodik. A provence-i Marseille-ben pedig földoltár található, melyet Mária Magdolna, Márta, Jakab anyja, Mária, és Salóme épített.
Miután a főpap a vízzel meghintette és megkeresztelte az oltárt, olajjal és krizmával is megkeni. Eközben pedig azt énekli: Felállította Jákob a követ emlékjelül, majd olajat öntött rá. És ez lett minden későbbi templom mintája, mert „Sionból jön a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből”. […]

38. Az utolsó áldás, melyet a szentelés során az oltárra mondanak, a végső áldás, amellyel Krisztus a végítéletkor fordul az üdvözültekhez: Gyertek, Atyám áldottai, stb. Végül az oltárt megtörlik egy hófehér vászonkendővel, jelezvén, hogy testünket is tisztán kell tartanunk erkölcsös életvitellel. Ezután a főpap megáldja az edényeket, valamint a szertartáshoz szükséges szöveteket és lepleket; követvén az Úr Mózeshez intézett utasításait, hogy milyen legyen a templomi lepel és a többi eszköz.

Fordította: Szlávi Anna

* Eredetileg megjelent 2005-ben, a Schola Cantorum Sancti Stephani (Szent István Énekes Iskola Kórusa) „Dedicatio ecclesiæ” című lézerlemezének mellékleteként, a kísérőfüzet 6–10. oldalán.

Főtisztelendő Kovács Ervin prédikációja

In Dominica XIX post Pentecosten
et Sollemnitate BMV Reginae Sacratissimi Rosarii
Budapest, Alsó Krisztinaváros 2007. október 7.

Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Kedves Testvérek!

Ma azért jöttünk össze, hogy hálát adjunk az isteni Gondviselésnek XVI. Benedek pápa hosszú ideje várt és – talán túlzás nélkül mondhatom – új egyházörténeti korszakot megnyitó Summorum Pontificum kezdetű motu propriójáért, mely után emberek százezrei világszerte évtizedeken át imádkozva vágyakoztak és amely most végre megjelenve tartalmában sokunk legmerészebb álmait is felülmúlta. Az Egyház legfőbb pásztora nyilvánosan megerősítette, hogy a római egyház hagyományos, lényegi elemeiben Szt. Damasus és Nagy Szt. Gergely pápákra visszamenő, vagyis másfél évezredes liturgiáját soha nem tiltották be, ezért az ma is teljesen szabadon gyakorolható minden külön engedély nélkül, a reformált szertartással egyenrangú jogi alapon.

Nem valamiféle nosztalgiázó csoport különc ízlésének tett ezzel a Szentatya engedményt, nem is csupán az Egyháztól eltávolodott közösségeket akarta a teljes egységhez visszaédesgetni, hanem az Egyház egész közössége, a püspökök, papok és hívek teljessége számára ismét megnyitni a hagyományos liturgia kincsestárát, mely őseinket (köztük szentjeink nagy többségét is) éltette, megszentelte és az örök üdvösségre vezette. A motu proprio kísérőlevelében kijelenti a Szentatya, hogy a liturgikus reform után is sok emberben megmaradt a régi gyakorlathoz való ragaszkodás, mégpedig nem a tudatlan rétegekben, hanem éppen azoknál, akik a liturgikus mozgalom munkálkodása nyomán a legnagyobb liturgikus műveltségre tettek szert. Annak is tudatában van a Szentatya, hogy napjainkban számos fiatal is, aki már a reform után született, felfedezi az ősi kincseket és a régi liturgikus formákban megtalálja a számára legalkalmasabb vallásgyakorlási formát.

A Szentatya gyermekkora óta maga is nagyon szereti és becsüli ezt a liturgiát, amit számos írása is tanúsít. Magyarul is hozzáférhető életrajzában így szól erről: „Mindig világosabb lett számomra, hogy a liturgiában egy olyan valósággal találkozom, melyet senki sem talált ki, nem hozott létre sem egy bizottság, sem egy zseniális egyén. A szöveg és a cselekmény eme titokzatos szövete az Egyház hitéből nőtt ki évszázadok leforgása alatt.” Éppen ezért a Szentatya már fiatal korában sem értette, miért kellene a zsinat után erről a liturgikus gyakorlatról lemondania: „Megdöbbentem a régi Misekönyv betiltásán, mert ehhez hasonló nem történt a liturgia egész története során. Annak a Misekönyvnek immáron hivatalossá vált betiltása, mely évszázadokon át az ősegyház szakramentáriumaitól kezdve folyamatosan fejlődött ki, olyan törést vitt be a liturgiatörténetbe, melynek következményei csak tragikusak lehetnek!” Melyek ezek a következmények? „Meg vagyok győződve, hogy az Egyház válsága, melyet ma átélünk, messzemenően a liturgia széthullására vezethető vissza, melyet úgy építenek fel, mintha Isten nem is létezne.”

Miben is áll ez a válság? „A II. Vatikáni Zsinatot nem tekintik az Egyház élő hagyományának részeként, hanem egyenesen a hagyomány végpontjaként, mintha teljesen a nulláról kellene kezdeni. Ami korábban a legszentebbnek számított – a liturgia áthagyományozott formája – hirtelen a legjobban tiltott dolognak számít. A liturgia 1970-ig érvényben lévő formájának mellőzését abba kell hagyni. Aki ma ezen liturgia továbbéléséért lép fel vagy azon részt vesz, azt leprásként kezelik, itt minden tolerancia véget ér. De hogyan bízhatunk az Egyház jelenében, ha ez így van? Az a közösség, mely azt, ami számára addig a legszentebb és legmagasztosabb volt, hirtelen szigorúan tilosnak mondja, sőt az utána való vágyakozást is illetlennek tekinti, saját magát kérdőjelezi meg. Mert mit lehet még egy ilyen közösségnek elhinni? Nem fogja holnap ismét betiltani azt, amit ma előír? Nem értem, püspök testvéreim közül miért esnek sokan ilyen intoleranciába, mely belátható ok nélkül akadályozza az Egyházban szükséges belső kiengesztelődést.”

Bár nem sejthette azt, hogy ezzel saját magának jelöl ki feladatot a jövőre, Ratzinger bíboros azt is kifejti, mi pontosan a pápa feladata a liturgiával kapcsolatosan: „A II. Vatikáni Zsinat után az a benyomás keletkezett, hogy a pápa bármit megtehet a liturgia terén, különösképpen akkor, ha egy egyetemes zsinat megbízásából cselekszik… Valójában pedig a pápa semmiképpen sem egy abszolút monarcha, hanem ellenkezőleg: egy kapott szó iránti engedelmesség biztosítéka. Az ő teljhatalma a hit továbbadásához van kötve, és ez természetesen a liturgia terén is érvényes. A liturgiát nem bizottságok csinálják. Még a pápa is csak a liturgia helyes fejlődésének, maradandó integritásának és identitásának alázatos szolgája lehet.”

Ha valakinek ezek a szavak túl erősnek tűnnek, gondolja meg, hogy aki ezeket mondta, az most Szt. Péter székében ül. Testvérek, amit Ratzinger bíboros egész életében vallott, azt most Benedek pápa megvalósította. Sok ember idős korára és főleg magasabb pozícióba jutva nem marad hűséges fiatalkori eszményeihez, hanem kompromisszumokat köt, belefásul, taktikázik. Nem így Joseph Ratzinger, akit az isteni Gondviselés bizonyára nem véletlenül emelt Szt. Péter székébe éppen a mi nehéz korunkban. Ő hűséges akar maradni fiatalkori önmagához. Vajon hogyan viselné el az a kis ministráns, aki Marktl am Inn templomában tátott szájjal figyelte plébánosának titokzatos mozdulatait és latin imádságait, ha most XVI. Benedek nem ad teljes szabadságot annak a liturgiának, amelyért ő annyira lelkesedett? Adjon a Mindenható erőt Neki, aki 80 évesen nekilátott egy komoly újjáépítésnek, nemcsak a liturgia, hanem az egyházi élet minden területén.

Így tehát Krisztus földi helytartója szélesre tárta a kaput: „Omnia parata sunt, venite ad nuptias!” „Minden el van készítve, jöjjetek a menyegzőre!” Most már csak rajtunk áll, a hagyományos liturgiát szerető papokon és híveken, hogy élünk-e a lehetőséggel. Használjuk ki a kínálkozó alkalmakat, hogy az őseink szokása szerint ünnepelt szentmisék, zsolozsmák, szentségek és szentelmények segítségével egyre tisztábbá tegyük menyegzős köntösünket, hogy Szt. Pál szavai szerint lelkileg megújuljunk bensőnkben és magunkra öltsük az új embert, aki az Isten képére teremtettetett igaznak és szentnek!

Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

AZ ESZTERGOMI TANFOLYAM PROGRAMJA
(ld. hozzá alább a szeptember 18-i hirdetést)

Kérem, hogy a jelentkezők a továbbiakban Balogh Piusz atyához forduljanak kérdéseikkel (pius@prem.hu). A tervezett program váza a következő:

Napirend

fél 8 - közös mise
fél 9 - reggeli
10 - tercia, két közös, 45 perces előadás
12 - szexta
fél 1 - ebéd, utána pihenő
3 nóna - szekciómunka
6 - vesperás
fél 7 - vacsora
8 - esti elmélkedés, beszélgetés
fél 10 - kompletórium, lefekvés

A szakmai program

Az első délelőtti előadás elméleti-történeti-teológiai jellegű magyarázat lenne, majd a másodikban a viszgált szempontból gyakorlatiasan is végigvennénk a mise menetét. Délután állapot és igény szerint csoportokra vagy akár egyénekre oszlanánk, és gyakorolni lehetne a misézést vagy az abban való közreműködést hozzáértő vezetéssel, segítséggel. Ugyanekkor kerülhetne sor a papi résztvevők miséire, amelyen a többiek asszisztálnának, énekelnének. Az esti elmélkedés lelkiségi szempontból tárgyalna egy szöveget, gesztust vagy más szertartási elemet, majd szabad beszélgetésre lenne lehetőség.

Az egyes napok fő témái

1) Mozdulatok, terek, tárgyak, öltözetek
2) A liturgikus ének
3) A szentmise szöveganyaga

A szekciók fő témái

1) Papi oltárszolgálat
2) Ministrálás
3) Ének, orgona

NÉHÁNY KÉP AZ OKTÓBER 7-I KRISZTINAVÁROSI SZENTMISÉRŐL

(R.Z. felvételei, fordított sorrendben,
ld. még http://www.katolikus-honlap.hu/)

Elevatio Corporis

Sanctus

Offertorium

Concio

Evangelium

Iube domne benedicere

Schola cantricum

Epistola

Introitus-Kyrie

Miért ünnepli az Egyház az angyalokat?

Az Egyház tanítása szerint az angyalok Isten teremtményei, az időben, illetve az idővel jöttek létre. Tiszta szellemek, az embernél kiválóbb szellemi valók. Az angyalok mind Isten boldog színelátására voltak hivatva, és evégből megfelelő kegyelemben részesültek, de természetfölötti állapotuk véglegesülése előtt próbát kellett állniuk, azaz tanúságot kellett tenniük Isten iránti odaadásukról - szabad akarattal. Azok az angyalok, akik a próbát megállták, nyomban Isten boldogító színelátására jutottak, és a végítéletig Isten akaratából részt vesznek a világ kormányzásában: tudtul adják az embereknek Isten akaratát, végrehajtják Isten üdvözítő és büntető tervét, Isten elé terjesztik a jámborok imádságát, örülnek a bűnös megtérésén és a végítéletkor segédkeznek a világbíró Üdvözítőnek. Főleg azonban gondját viselik az embereknek.
„A jó angyalokat vallásos tisztelet illeti meg.” Továbbá: „A Szentírás tanúsága szerint az emberek közt megjelenő angyalokat a meglátogatottak mélységes vallási hódolattal fogadták. [...] A jó angyalok seregét mélységes tisztelettel illetjük” - mondja Iustinus. Az Egyház egyetemes hitét kifejezi régi és egyetemes liturgiája, és az angyalok - különösen Szent Mihály - tiszteletére emelt templomok.

Szent Mihály arkangyal a Bibliában

A Bibliában több angyalt név szerint is megemlítenek. Ilyenek Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Ráfael arkangyalok. Mihály neve az Ószövetségben Dániel könyvében tűnik föl: „És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben.”
Mihály ezért az Utolsó Ítélet Angyala, ő serken föl majd az Antikrisztus napjaiban, és ő védelmezi, oltalmazza a kiválasztottakat. A zsidó hagyományban ő az első az angyalok seregében, Izráel pártfogója és a zsinagóga fejedelme. Ebből kifolyólag az Új Izráel, a zarándok Egyház védelmezője is a pokol hatalmasságai ellen.
Nevének jelentése: „Kicsoda olyan, mint Isten?” - ez a név jelzi az Isten dicsőítésére szolgáló törekvést, amelyet Szent Mihály arkangyal ismételten tanúsított. Ő vitatkozott az ördöggel Mózes testéről, mert az elő akarta adni a testet, hogy Isten gyanánt imádják a zsidók. A Jelenések könyvében ő a Sátán, a sárkány legyőzője: „És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodának a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai; de nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki nevezteték ördögnek és Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ővele levettetének. És hallék nagy szózatot az égben, amely azt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.”
E győzedelmes küzdelem miatt őt tekintik Krisztus szent embersége különös védelmezőjének, így az Oltáriszentség őrének is.
A hagyomány úgy tartja, hogy az Apokalipszis meg nem nevezett angyala is Szent Mihály: „És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, amely a királyi szék előtt vala. És fölméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe.”

Szent Mihály a liturgia szövegeinek fényében

Leggyakrabban a Sátánnal való küzdelemben látjuk: „Míg Mihály a sárkánnyal küzdött, nagy szózat hallatszott: üdv a mi Istenünknek, allelúja!” Vagy: „Csendesség borult az égre, midőn a sárkány Mihály arkangyallal küzdött, utána azonban millió száj kiáltása hallatszott: üdvösség, tisztelet, erő a mindenható Istennek!” A matutínumban Szent Gergely szermójában beszél Mihályról, kiemelvén, hogy Mihály olyankor küldetik el, amikor valami csodás erőt kívánó dolog történik, „hogy a cselekedetből és a névből (Mihály) is értésünkre adassék: senki nem tudja megtenni, amire egyedül Isten képes.” Ezért kell neki megküzdenie a világ végezetén az ősellenséggel. „Szent Mihály arkangyal, őrizz meg minket a küzdelemben, hogy az ítélet rettenetes napján el ne vesszünk!”
Szent Mihály imádkozik is az Egyházért. Az előző fejezetben mint az Apokalipszis angyalával már találkoztunk vele e minőségében. Ezt idézi miséjének offertóriuma: „Megálla az angyal a templom oltára előtt, arany tömjénezővel a kezében, és sok jó illatszer adaték neki. És fölszálla a jó illatszerek füstje az Isten elé, allelúja!” Az ünnep egyik Magnificat-antifónájában így kérjük Mihály segítségét: „Dicsőséges fejedelem, Szent Mihály arkangyal, emlékezzél meg rólunk, imádkozzál érettünk most és mindenkor az Isten fiánál, allelúja, allelúja!” Vagy egy verzikulusban: „Jó illatszerek füstje szálla fel az Istenhez az angyal kezéből.” A matutínumban elhangzó responzórium szövege: „Ez Mihály arkangyal, az égi seregek vezére, akinek tisztelete a népekre bőséges áldást hoz, és közbenjárása a mennybe vezet.”
Szent Mihály harmadik feladata, hogy az elhunytak lelkét a paradicsomba vezesse. A gyászmise offertóriumában így imádkozik az Egyház: „Úr Jézus Krisztus, dicsőség királya,szabadítsd meg minden megholt hívő lelkét a pokol büntetésétől és mélységéből; szabadítsd meg őket az oroszlán torkától, hogy el ne nyelje őket a pokol, és ne zuhanjanak a sötétségbe, hanem a zászlóhordozó Szent Mihály vezesse őket a szent világosságra [...].” A haldoklókért mondott imában pedig így: „Vegye fel az elhaltat Szent Mihály arkangyal, aki méltó volt arra, hogy a mennyei seregek vezére legyen.” Az ünnep egyik laudes-antifónájában pedig Isten szájába adjuk a szavakat: „Mihály arkangyal, fejedelemmé tettelek téged, hogy vezesd haza a lelkeket.”
Fontos megemlíteni, hogy Mihályt a lelkek mérőjének is tartják. A Confiteor imádságban e szerepe miatt valljuk neki is bűneinket és kérjük közbenjárását.

Szent Mihály arkangyal ünnepei

Keleten a IV. századtól ismerünk Szent Mihály tiszteletére épített templomokat. A frígiai Chonában Szent Mihály megjelent, és forrást fakasztott egy kősziklából. Ennek emlékére itt bazilikát emeltek, amely fontos zarándokhely lett és csodás gyógyulások színhelye. E megjelenését szeptember 6-án ünnepelték. Konstantinápolyban először maga Nagy Konstantin építtetett templomot Mihály tiszteletére; ezt a középkor folyamán még tizenöt követte. Egyiptomban, azon belül Alexandriában is erős volt az arkangyal kultusza. A keleti egyház egységesen november 8-án tartja a Szent Mihály és az Összes Mennyei Erők Emléke elnevezésű ünnepét.
Nyugaton az V. században már számos Szent Mihály-templom létezett, főként Itáliában. Ezek közül a legnevesebb volt, amelyet Rómában, a Via Salarián Nagy Szent Leó pápa idejében (440-461) szenteltek föl. E templomszentelés évfordulója lett az egész nyugati egyházban Szent Mihály ünnepe: Dedicatio Sancti Michaelis Archangeli. Már a VII. század eleji gyakorlatot tükröző Libellus Missarum Veronensis-ben szerepel, szeptember 30-án. A Sacramentarium Gelasianum és Gregorianum szerint szeptember 29-én tartják az ünnepet. A Német-Római Birodalomban 813 óta, Franciaországban 858 óta előírt ünnep szeptember 29-én. Szent Mihály arkangyal ünnepét Luther is megtartotta, kétfajta meggondolásból: Szent Mihály bibliai szent, és egyben Németország védőszentje3. A német lutheránusok azóta is megülik Szent Mihály napját (Micaelisfest). A magyarországi lutheránusok csak a 2005-ben kiadott új ágenda szerint ünneplik. Az anglikánok is megtartották. A katolikus Egyházban A II. Vatikáni Zsinat óta szeptember 29-én egyszerre ünneplik „Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok” ünnepét.
Nyugaton Szent Mihálynak május 8-án is volt ünnepe: Apparitio Sancti Michaelis Archangeli, mely Mihály angyal VI. századi, Gargano hegyén való megjelenése folytán alakult ki. Ez az ünnep nincs benne a régi római szakramentáriumokban, a XII. századtól vált általánossá. 1960-ban eltörölték. Október 16-án Normandiában Mihály megjelent Aubert püspöknek, és megparancsolta neki, hogy a tengerben lévő szigeten - ez később a Mont-Saint-Michel nevet kapta, építtessen templomot. E jelenésnek és egy, a helyhez kötődő másik csodának emlékére helyi ünnep lett október 16-án a „Sancti Michaelis in Periculo Maris”.

Szent Mihály tiszteletére emelt egyéb jelentős kultuszhelyek

Apuliában, a Monte Garganón való megjelenése (500 k.) miatt ezen a helyen jelentős búcsújáróhely alakult ki. Rómában a Hadrianus-mauzóleumot róla nevezték el Angyalvárnak (ennek tetején a Gargano-hegy barlangját idéző szentélyt képeztek ki), miután Szent Gergely pápának itt jelent meg a nagy pestisjárvány idején. Kardját hüvelyébe dugta, ezzel jelezve, hogy a járvány véget ért.
Gyakran szentelik a temetőkápolnákat Mihály tiszteletére, mint aki a megholt lelkeket a paradicsomba vezeti.

Szent Mihályhoz kötődő legendák

Egy IV. századi elbeszélés mondaja el azt az eseményt, hogy Jézus, amikor nevelőapja, József haláltusáját vívta, eképpen imádkozott: „Küldd el a te angyalaidnak fejedelmét, Mihályt, és Gábrielt, a fény hírnökét, és angyalaidnak minden fényét, és az egész angyali rend kísérje az én atyám, József lelkét, mígnem elvezetik tehozzád.”
A III. században Perpetua és Felicitas históriájában így szólnak a római vértanúk: „Szenvedtünk, de kijővén a testből, négy angyal vitetett minket kelet felé.” Ezért van írva az egyik zsolozsma-antifónában: „Mihály arkangyal, téged tettelek minden felveendő lélek fejedelmévé.” Vagy egy responzóriumban: „Jön Mihály arkangyal angyalok sokaságával, akinek Isten a szentek lelkeit átadta, hogy vezesse őket az örvendezés paradicsomába.”
Középkori jelenéseit lásd föntebb, Szent Mihály kultuszhelyeinél.
„1884-ben XIII. Leó pápa magánkápolnájában misézett, majd hirtelen megállt a mise celebrálása közben és mereven egy pontra figyelt. Huzamos ideig tartott ez az állapot. A ministráló pap meg is ijedt, és a mise végén megkérdezte: Talán beteg, vagy valami baj történt? S akkor elmondotta, hogy látomása volt, és az Úr Jézus közölte vele: az elkövetkező évszázad, a XX. század a Sátán százada lesz. A gonosz lélek uralkodni fog az egész világon, különösen Európán. Bement az irodájába, és saját kezűleg megírta azt a bizonyos imát, amelyre az idősebbek még emlékeznek, mert kötelező volt magyar nyelven elimádkozni minden szentmise végén [az ún. Leó-imát - erről bővebben ld. A.E. írását és szövegközlését a http://www.strigonium.blogspot.com/ oldalon]: „Sancte Michael archangele, defende nos in prælio, contra nequitiam et insidias diaboli esto præsidium! Imperet illi Deus, supplices deprecamur, tuque, princeps militiæ cælestis, Satanam, aliosque spiritus malignos, qui ad perditionem animarum pervagantur in mundo, divina virtute in infernum detrude!”

A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít itthagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Az esztergomi rituále szerint a halottnak a házból való kivitele előtt ezért Szent Mihály-szuffrágium hangzik el. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik Szent Mihály lova (a ravatal). Ezt idézi a magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere, sőt, és a Tejút egyik középkori neve is Szent Mihály útja.

N.S.

HETENKÉNTI RÉGI RÍTUSÚ MISÉK
A PESTI FERENCESEKNÉL?

Ma (szerdán) délután 2 órakor találkoztam Hegedűs Kolos atyával, a pesti ferencesek templomigazgatójával. Készséggel fogadta (nem előzmények nélküli) fölvetésemet, amely szerint a közeli jövőben Kovács Ervin atya a CLSMA segédletével minden vasárnap régi rítusú szentmisét tartana a templomban. Mivel minden más miseidőpont foglalt, egyelőre egy délután 4 órai alkalomról beszéltünk, de ez a testvérek döntése alapján - ha esetleg átengedik valamelyik jelenlegi időpontjukat - még módosulhat. A kérdésről véglegesen a jövő keddi házikáptalanjuk fog határozni. Arra az esetre, ha a válasz pozitív lesz, az FSSP vezetősége már most hozzájárult, hogy Ervin atya heti rendszerességgel akár több napot is Budapesten töltsön. Ebben az esetben teljes mértékben megoldódhatna a rendkívüli formához kötődő budapesti hívek lelkipásztori ellátása. Amint további eredményről tudok, közzéteszem.

F.M.

A Szent Mihály Laikus Káptalan szabályzata

(Előzetesen közzétett, megvitatásra szánt, nem hivatalos tervezet, kizárólag belső használatra)

Preambulum
A Szent Mihály Laikus Káptalanküldetésnyilatkozata

I. Célok
A Szent Mihály Laikus Káptalannak (a továbbiakban: Káptalan) mint világi krisztushívők társulásának célja a teljes római rítus liturgikus végzése, tudományos alapú tanulmányozása és elsajátítása, valamint közösségi és egyéni megélése (vö. CIC 298. k., 1. §). A Káptalan e céljait a Katolikus Egyház szervezeti keretében kívánja megvalósítani, a pápák és a zsinatok — köztük a II. Vatikáni Zsinat — tekintélyét és tanítását követve, az illetékes egyházi hatóság irányítása alatt. Tagjai törekszenek rá, hogy — XVI. Benedek pápa útmutatásainak megfelelően — elősegítsék a római rítus rendes formájának méltóbb végzését, maga a Káptalan ugyanakkor testületileg a régibb liturgikus hagyományokhoz, így elsősorban a római rítus rendkívüli formájához kötődik. A Káptalan tudományos tevékenysége elsősorban a liturgiára irányul, a többi teológiai tárgyat csak annyiban érinti, amennyiben azok a liturgiával közvetlenül összefüggnek.

II. Alapelvek
A fenti célok megvalósítása során a Káptalan a következő alapelveket tekinti követendőnek:
1. a zsolozsma mint nyilvános istentisztelet kiemelt jelentősége (lehetőleg annak sértetlen formájában), továbbá a szentségek és a szentelmények ünneplése a szentmisén kívül is;
2. a helyi és rendi hagyományok tisztelete (különösen azoké, amelyek történetileg az Esztergomi Főegyházmegyéhez kötődnek);
3. a liturgikus reform eredményeinek alkalmazása a régi liturgiában, különösen az alábbiaké:
a) hagyományhű népnyelvűség,
b) gregorián típusdallamokra épülő gyülekezeti ének, valamint
c) a liturgikus szerkezetet és tartalmat nem érintő egyszerűsítések és rövidítések, amennyiben a teljes forma megtartása nem megoldható, elhagyása pedig veszélyezteti a teljes liturgia fönnmaradását;
4. a liturgia személyes megértése és lelki elmélyítése a liturgikus megújulási mozgalom szellemében.

III. Tevékenység
A Káptalan tevékenysége az alábbi fő területeket foglalja magában:
1. az Egyház nyilvános istentiszteletének előmozdítása (vö. 298. k., 1. §) liturgikus szertartások közvetlen előkészítése és végzése, ill. azokon való közreműködés útján; ezek típusai a következők:
a) zsolozsmák, különös tekintettel a legnagyobb ünnepek (ún. kolendumok) matutínumára;
b) szentmisék, lehetőleg énekelt, sollemnis formában;
c) a többi szentség és a szentelmények;
2. önképzés és lelkiélet tanfolyamok vagy lelkigyakorlatok formájában, ill. konferenciabeszédek, homíliák révén (vö. CIC 329. k.);
3. együttműködés hasonló célú egyházi és világi szervezetekkel (vö. CIC 328. k.):
a) helyi szinten: olyan helyi vagy rendi közösségekkel, amelyek a Káptalant eseti jelleggel és elköteleződés nélkül meghívják;
b) országos szinten: a hagyományos (vagy attól ihletett) liturgiának elkötelezett szervezetekkel;
c) nemzetközi szinten: a római rítus rendkívüli formáját használó, pápai jogú közösségekkel és az azt előmozdító világi szerveződésekkel.

1. cím
A Káptalan és tagjai

I. Név, jogállás, székhely
1. §. A Káptalan elnevezése — a korábbi informális működésével kialakult szokás, valamint kitűzött céljai alapján (vö. CIC 304. k., 2. §) — magyarul „Szent Mihály Laikus Káptalan”, latinul „Capitulum Laicorum Sancti Michaelis Archangeli”. Idegen nyelvű érintkezésben hivatalosan a latin elnevezés használatos, szükség esetén kiegészítve a megfelelő népnyelvű fordítással. Az elnevezés rövidítése minden nyelven egyaránt „CLSMA”.
2. §. (1) A Káptalan világi krisztushívők egyházmegyei jogú társulása, amely céljából következően hivatalos társulás (CIC 301. k., 1. és 3. §), és ezért magánál a jognál fogva jogi személyiséggel rendelkezik (CIC 313. k.).
(2) A Káptalant mint világi krisztushívők egyházmegyei jogú társulását a CIC 312. kánon 1. §-ának 3. pontja értelmében Eminenciás és Főtisztelendő Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek úr a 2007. évi ……………… hó ……-án, ……………… számú határozatával alapította meg, a jelen szabályzatot pedig a CIC 314. kánonja alapján a 2007. évi ……………… hó ……-án, ……………… számú határozatával hagyta jóvá.
(3) A Káptalan felügyeletét az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ordináriusa mint illetékes egyházi hatóság, valamint az Apostoli Szentszék látja el (CIC 305. k., 2. §).
3. §. A Káptalan székhelye: 1123 Budapest, Kékgolyó utca 2/B.

II. A tagság típusai
4. §. A Káptalannak lényegéből adódóan katolikus világi krisztushívők a tagjai, munkájukat azonban klerikusok is segíthetik. A csatlakozó személyek elkötelezettsége alapján a káptalani tagságnak két formája van: rendes tagság és pártoló tagság.
5. §. (1) A rendes tagok az Egyházzal közösségben levő olyan katolikus világiak (vö. CIC 316. k.) a szubdiakonátus rendjéig kizárólag, akik rendszeres szentségi életet élnek (legalább évi gyónással-áldozással) és elfogadják a Káptalan célkitűzéseit, valamint az ezekből adódó kötelezettségeket.
(2) Rendes tagnak tekintendő ezenkívül az a klerikus (vagyis a szubdiakonátustól kezdődően a szent rendek valamelyikében levő egyházi személy), aki — a társulás lelkészeként vagy egyházi asszisztenseként (CIC 317. k., 1. §) — állapotszerűen vállalja a Káptalan liturgikus szolgálataiban való közreműködést, valamint a káptalani tagok lelkipásztori ellátását.
6. §. (1) A pártoló tagok az Egyházzal közösségben levő olyan katolikus krisztushívők (vö. CIC 316. k.), akik a célokkal való elvi egyetértés alapján lehetőségeikhez mérten segítik a Káptalan munkáját, kötelezettségeik és jogaik ezért a rendes tagokéhoz képest korlátozottak.
(2) A pártoló tagok között klerikusok is lehetnek, akik lehetőségeikhez mérten támogatják a Káptalan tevékenységét és imádkoznak érte.
(3) Ha egy rendes tag alapos okból nem tudja tovább vállalni káptalani kötelezettségeinek teljesítését, kérheti a Káptalan Vezetőségétől pártoló taggá való átminősítését.

III. A tagság keletkezése és megszűnése
7. §. (1) A Káptalan rendes tagja lehet az a tagjelölt, akit a rendes tagok Közgyűlése egyhangú titkos szavazással felvesz.
(2) Tagjelölt lehet az a nagykorú személy, aki az 5. § (1) bekezdésében írt feltételeknek megfelel, és akit a Dékán saját elhatározásból vagy a tagok ajánlására fölkér, ill. aki maga jelentkezik a Dékánnál.
(3) Az a klerikus, akit a Közgyűlés egyetértésével a Dékán rendes tagnak kér fel, e felkérés elfogadásával a Káptalan rendes tagjává válik, lelkészi vagy egyházi asszisztensi feladatának ellátásához azonban szüksége van az illetékes egyházi hatóság kinevezésére is (CIC 317. k., 1. §).
8. §. (1) Pártoló tag lehet az a nagykorú személy, aki a 6. § (1) bekezdésében írt feltételeknek megfelel, és aki a Káptalan tevékenységének és a jelen Szabályzat előírásainak ismeretében bármely rendes tag erre vonatkozó ajánlását elfogadja vagy maga jelentkezik pártoló tagnak.
(2) A pártoló tagság attól kezdve áll fenn, hogy erről a Dékán tudomást szerzett és azt regisztrálta.
9. §. (1) A rendes tagság megszűnik a tag:
a) lemondásával, ha ezt írásban indokolva a Dékán tudomására hozza;
b) kizárásával vagy pártoló taggá való átminősítésével;
c) halálával.
(2) A pártoló tagság megszűnik a tag:
a) írásbeli lemondásával;
b) kizárásával;
c) halálával.
10. §. (1) Azt a rendes tagot, aki méltatlan életvezetésével vagy az alapelvekkel össze nem egyeztethető tevékenységével rontja a Káptalan hírnevét vagy akadályozza annak működését, a Káptalan kizárja.
(2) Azt a rendes tagot, aki káptalani kötelezettségeinek tartósan (legalább fél éven keresztül) és a Dékán felszólítására sem tesz eleget, a Káptalan kizárja vagy pártoló taggá minősíti át.
(3) Azt a pártoló tagot, aki méltatlan életvezetésével vagy az alapelvekkel össze nem egyeztethető tevékenységével rontja a Káptalan hírnevét vagy akadályozza annak működését, a Káptalan kizárja.
11. §. (1) A rendes tagok kizárásáról (10. §, (1)—(2) bek.) bármely rendes tag előterjesztésére a Közgyűlés határoz.
(2) Sürgős és indokolt esetben a rendes tagok kizárásáról a Káptalan Vezetősége is határozhat, ezt azonban a következő Közgyűlésnek utólag jóvá kell hagynia.
(3) A pártoló taggá — kérésre (6. §, (3) bek.) vagy büntetésből (10. §, (2) bek.) — történő átminősítésről és a pártoló tagok kizárásáról (10. §, (3) bek.) a Káptalan Vezetősége határoz.

IV. A tagok jogai és kötelezettségei
12. §. (1) A rendes tagok jogai a következők:
a) aktív és passzív szavazati joggal bírnak a Közgyűléseken;
b) viselhetik a káptalani habitust;
c) teljes körű tájékoztatást kapnak a Káptalan tevékenységéről.
(2) A rendes tagok kötelezettségei a következők:
a) zsolozsmakötelezettség (naponként legalább egy hóra vállalása a római rítus szerint);
b) a kolendum ünnepek matutínumain való köteles részvétel;
c) a Káptalan nem teljes jelenlétét igénylő szertartásain (tabulátumok) való, tabulálás alapján történő köteles részvétel;
d) a Káptalan többi, kiemelten meghirdetett nyilvános szertartásán (eseti jelleggel megállapított kolendumok) való lehetőség szerinti részvétel;
e) rendszeres káptalani taxa fizetése.
(3) A klerikus rendes tagok jogai és kötelezettségei a világi rendes tagokéival azonosak azzal a megszorítással, hogy a Klerikus Protektor címén kívül más tisztségre nem választhatók (vö. CIC 317. k., 3. §), ugyanakkor kiemelt feladatuk a világi rendes tagok lelkipásztori gondozása.
(4) A rendszeres káptalani taxa mértéke havonként 1000 Ft vagy évenként 12 000 Ft. Ennek az összegnek a módosítása a Közgyűlés hatáskörébe tartozik; súlyosan indokolt esetben ezt az összeget a Dékán a méltányosság alapján csökkentheti vagy befizetése alól felmentést adhat.
13. §. (1) A pártoló tagok tájékoztatást kapnak a káptalan nyilvános tevékenységéről, továbbá tanácskozási joggal jelen lehetnek a Közgyűléseken, szavazati joggal azonban nem bírnak.
(2) A világi pártoló tagoknak, bár semmire nincsenek kötelezve, mégis ajánlott, hogy minél jobban közelítsenek a rendes tagság eszményéhez, ha pedig erre fizikai okokból (pl. lakhelyük távolsága miatt) nem képesek, kívánatos, hogy rendszeres imádsággal, szentmisék mondatásával és anyagi eszközökkel vagy más gyakorlati segítséggel járuljanak hozzá a Káptalan működéséhez.
(3) A klerikus pártoló tagok részéről kívánatos, hogy imádságos és áldozatbemutatói befolyásukat vessék latba a Káptalan érdekében.

2. cím
A Káptalan irányítása

I. A Vezetőség
14. §. (1) A Káptalan Vezetőségét a 15—21. §-okban szabályozott tisztségviselők (dignitások) alkotják, akiket a rendes tagok közül a Közgyűlés választ egyszerű szavazattöbbséggel.
(2) A Vezetőség döntéseit egyszerű szavazattöbbséggel hozza.
A) Tiszteletbeli tisztség (helyettes nélkül)
15. §. (1) A Káptalan méltóságban első tisztségviselője a Klerikus Protektor (Clericus Protector [Quasi Præpositus]), aki azonban önálló vezetői hatáskörrel — a világi egyesületek tiszteletbeli elnökéhez hasonlóan — nem rendelkezik.
(2) A Klerikus Protektor, akinek legalább az áldozópapi rendben kell lennie, a káptalani szertartások rendes celebránsa és a tagok lelkipásztori ellátásának felelőse, s mint ilyen a társulás lelkészeként, ill. egyházi asszisztenseként működik.
B) Vezetői és adminisztratív tisztségek (helyettes nélkül)
16. § (1) A Káptalan élén — a világi egyesületek elnökéhez hasonlóan — a Dékán (Decanus) áll, akinek a hagyományokra való tekintettel mindig férfinak kell lennie.
(2) A Dékán szakmai és vezetői hatásköre:
a) a kiemelt, hivatalos liturgikus alkalmak hirdetése,
b) a Káptalan jogi és szakmai képviselete;
c) a káptalani vagyon kezelése, a banki folyószámla fölötti rendelkezés;
d) a Közgyűléssel kapcsolatos teendők (l. alább, a 23. § (2)—(3) bek.-ében).
(3) A Dékán adminisztratív hatásköre:
a) a rendes tagok ajánlása;
b) a klerikus rendes tagok fölkérése;
c) a pártoló tagok regisztrálása;
d) a kilépések regisztrálása;
e) a taxafizetési kötelezettség mérséklése vagy az alóla való felmentés.
17. §. (1) A Külkapcsolati Kanonok (Canonicus a Publicis Relationibus) feladata — a világi egyesületek titkárához hasonlóan — a Dékán szakmai és adminisztratív munkájának segítése.
(2) A Külkapcsolati Kanonok szakmai és vezetői hatásköre:
a) a káptalan és tevékenysége megismertetése, népszerűsítése a nemzetközi és a hazai nyilvánosság előtt;
b) a Káptalan szakmai képviselete szóvivői szerepben, szükség esetén a Dékán megbízásából jogi képviselete is;
c) a Káptalan okmányainak megfogalmazása, szerkesztése.
(3) A Külkapcsolati Kanonok adminisztratív hatásköre:
a) az iratok és dokumentumok őrzése, kezelése;
b) a Dékán által rá bízott adminisztratív teendők ellátása.
18. §. (1) A Belkapcsolati Kanonok (Canonicus a Domesticis Relationibus) feladata — a világi egyesületek titkárához és pénztárosához hasonlóan — a Dékán szakmai és adminisztratív munkájának segítése.
(2) A Belkapcsolati Kanonok szakmai és vezetői hatásköre:
a) a nem kiemelt, hivatalos programok hirdetése, szervezése;
b) a közösségi élet ápolása, az utazásokkal, nem liturgikus programokkal vagy a liturgikus alkalmak logisztikájával összefüggő szervezési feladatok.
(3) A Belkapcsolati Kanonok adminisztratív hatásköre:
a) a tagság adatainak naprakész számon tartása;
b) a káptalani taxa beszedése és könyvelése.
C) Liturgikus tisztségek (állandó helyettesítéssel)
19. §. (1) Az énekléssel kapcsolatos káptalani feladatokat az Éneklőkanonok (Cantor) és helyettese (Succentor) látja el.
(2) Ezek a feladatok a következők:
a) a szertartásokon korátori funkció;
b) a szertartásokon kívül énekpróbák szervezése és tartása, igény szerint a tagok zenei segítése;
c) az énekrend elkészítése;
d) a hangjelzett kiadványok zenei ellenőrzése.
20. §. (1) A felolvasással kapcsolatos káptalani feladatokat az Olvasókanonok (Lector) és helyettese (Sublector) látja el.
(2) Ezek a feladatok a következők:
a) a zsolozsmákon és — szubdiákonus híján — a miséken fölolvasói funkció;
b) a szertartások anyagának föltárása és összeállítása;
c) a szertartások előkészítése, a kiadványok készítése és sokszorosítása.
21. §. (1) A liturgikus szerek biztosításával kapcsolatos káptalani feladatokat az Őrkanonok (Custos) és helyettese (Subcustos) látja el.
(2) Ezek a feladatok a következők:
a) felügyelet a Káptalan ingó vagyonára, annak gondozása, sőt lehetőség szerinti gyarapítása;
b) a liturgikus tér berendezése és visszarendezése;
c) kihelyezett liturgikus szertartások alkalmával a liturgikus szerek számon tartása és szállítása.

II. A Közgyűlés
22. §. (1) A Káptalan legfőbb tanácskozó és döntéshozó szerve a Közgyűlés (hagyományos nevén Capitulum Generale).
(2) Közgyűlést rendesen kétévente kell tartani, szükség esetén azonban a Dékán a Vezetőséggel egyeztetve rendkívüli Közgyűlést is összehívhat.
(3) A Közgyűlés feladatai elsősorban:
a) az eltelt két éves időszak értékelése és a következő megvitatása;
b) a tisztségviselők megválasztása;
c) a tagfelvétel, szükség esetén a kizárás, ill. annak jóváhagyása;
d) a pénzügyekkel kapcsolatos jelentések és előterjesztések elfogadása;
e) a Szabályzat módosítása (legalább kétharmados szavazattöbbséggel);
f) szükség esetén a feloszlás kimondása (legalább kétharmados szavazattöbbséggel).
23. §. (1) A Közgyűlést liturgikus keretben kell tartani legalább egy teljes nap időtartammal, időpontját pedig legalább egy hónappal korábban meg kell hirdetni.
(2) A Közgyűlés összehívása és a rajta való elnöklés a Dékán feladata.
(3) A Közgyűlés napirendjét a Dékán állítja össze, napirendi pontokat azonban minden rendes tag javasolhat.
(4) A Közgyűlés első összehívása esetén akkor határozatképes, ha a rendes tagok abszolút többsége jelen van; a határozatképtelenség esetén összehívott újabb Közgyűlés a megjelentek létszámára való tekintet nélkül határozatképes.

III. Az egyházi hatóság
24. §. (1) A Káptalannak a Közgyűlés által elfogadott vagy módosított Szabályzata az illetékes egyházi hatóság jóváhagyására szorul (CIC 314. k.).
(2) A Káptalannak a Közgyűlés által megválasztott Dékánja az illetékes egyházi hatóság megerősítésére szorul (CIC 317. k., 1. §).
(3) A Dékán által a Közgyűlés egyetértésével felkért Klerikus Protektor az illetékes egyházi hatóság kinevezésére szorul (CIC 317. k., 1. §).

3. cím
A Káptalan működése

I. A liturgikus alkalmak lebonyolításának általános szabályai
25. §. (1) A kolendumokat a Dékán legalább 3 héttel korábban elektronikus levélben meghirdeti és legalább 1 héttel korábban tabulálja (vagyis kijelöli a szolgálattevőket).
(2) Szintén a Dékán feladata, hogy fölmérje a résztvevők számát és szükség esetén az Olvasókanonokkal elkészíttesse a szertartás anyagát tartalmazó füzetet, könyvet a kívánt mennyiségben.
(3) Az Olvasókanonok és az Őrkanonok egymással egyeztetve gondoskodik a szertartás szükségleteiről, az Éneklőkanonok legalább egy énekpróbát egyeztet a szkóla tagjaival.
(4) Misék esetén az Éneklőkanonok összeállítja az énekrendet, egyébként minden úgy történik, mint a zsolozsmáknál.
(5) A karban minden rendes tagnak állandó stalluma van, de a két félkar minden egyes liturgikus alkalommal tükörben cserélődik (archichorus felváltva).
(6) Ha valaki nem tud megjelenni, állítson helyettest, aki viszont nem lehet rendes tag, és tudnia kell a tabulált rendes tag szerepét. Ha nem sikerül helyettest állítani, az egyes funkciókkal a dignitások vannak megbízva.
(7) A liturgikus alkalmak előkészítéséről és lefolyásáról a liturgikus könyvek megfelelő rubrikái, valamint további részletes szabályok (vö. CIC 309. k.) rendelkeznek.

II. A Káptalan vagyona és gazdálkodása
26. §. (1) A Káptalannak saját vagyona van, amelyet egyrészt ingóságok (elsősorban liturgikus szerek), másrészt a befolyt jövedelmek alkotnak.
(2) A Káptalan pénzbeli vagyonát önálló banki folyószámlán helyezi el, amelynek kezelésére — az illetékes egyházi hatóság felsőbb irányítása mellett (CIC 319. k., 1. §) — a Dékán jogosult.
(3) A Dékán köteles a káptalani vagyon kezeléséről, valamint a kapott ajándékok és adományok felhasználásáról az illetékes egyházi hatóságnak évente számot adni (CIC 319. k., 1—2. §).
27. §. A Káptalan céljainak megvalósítása érdekében — az illetékes egyházi hatóság felsőbb irányítása mellett — vállalkozásokba foghat (CIC 305. k., 1. §; 315. k.), ezek részleteiről szükség esetén külön szabályzat (vö. CIC 309. k.) rendelkezik.

4. cím
Záró rendelkezések

28. §. A Káptalan megszűnik, ha:
a) feloszlását a Közgyűlés kétharmados szavazattöbbséggel kimondja, vagy
b) az illetékes egyházi hatóság — a Dékán és a Vezetőség meghallgatása után — súlyos okból megszünteti (vö. CIC 320. k., 2—3. §).
29. §. A Káptalan megszűnése esetén vagyona — a szerzett jogoknak és az adományozók szándékának tiszteletben tartásával — az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyére száll.

Kelt Budapesten, a 2007. évi október hó 2-án

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hatóság jóváhagyó záradéka:

ÜNNEPÉLYES SZENTMISE KOMÁROMBAN

2007. október 27-én, szombaton este 6 órai kezdettel régi római rítusú missa sollemnis lesz Észak-Komáromban (Szlovákia), a Szent András-templomban. A szentmisére a templom újraszentelésének 147. évfordulója alkalmából, a XV. Harmonia Sacra Danubiana Egyházzenei és Egyházművészeti Fesztivál záróaktusaként, különösen nagy érdeklődés közepette fog sor kerülni. A celebráns főtisztelendő Kovács Ervin, a Szent Mihály Laikus Káptalan clericus protectora lesz, az asszisztenciát és a szkólát a káptalan tagjai adják, az ordinárium tételeit és az elhangzó motettákat nyolc meghívott énekkar (mintegy 300 énekes) szólaltatja majd meg. Hosszú évtizedek óta várhatóan ez lesz a hagyományos római liturgia legnagyobb nyilvánosság előtt zajló fölelevenítése a magyar nyelvterületen. Kérjük, hogy aki teheti, jelenlétével tisztelje meg és imádságával tegye bensőségessé, hitelessé ezt a külsőségeiben mindenképpen kiemelkedő ünnepet.