A következő napokban böjti előkészület gyanánt egy kisebb összeállítást teszünk közzé a nagyböjtről és kezdetéről annak reményében, hogy a szent időszak tartalmának és történetének jobb megismerése elősegíti és elmélyíti a szertartásokban való részvételt és általában a bűnbánati érzületet.
HAMVAZÓSZERDA 1.
“Immutémur hábitu, in cinére et cilício, ieiunémus et plorémus ante Dóminum, quia multum miséricors est dimíttere peccáta nostra Deus noster !”
(Változzunk meg öltözetünkben, hamuban és szőrcsuhában, böjtöljünk és sírjunk az Úr előtt, mert felettébb irgalmas bűneink megbocsátására a mi Urunk Istenünk!)
Hamvazószerda a nagyböjt első napja. A keresztény ókorban, illetve a középkor elején a hittanulókat (katekumenek) a böjti időszakban készítették föl nagyszombati keresztelőjükre, később a nyilvános vezeklés ideje volt. Bár az utóbbi századokban mindkét szokás kiveszett a gyakorlatból, a nagyböjt megmaradt mint a húsvétra való készület, a bűnbánat és a tanulás ideje. Liturgikus színe a lila (eredetileg többnyire a fekete), az oltárképet is lila lepellel szokás letakarni. Hamvazószerda fordulópont: a készületi szent idő kezdete, feje (caput ieiunii, magyarul böjtfő). Sajátos, „látványos” rítusai nem engedik, hogy a keresztény ember lemaradjon, elkéssék a készületről. Erről szólnak a liturgia szövegei is: itt az idő, változzunk meg, tartsunk bűnbánatot, böjtöljünk és térjünk meg! A hamu mint látható jel, amelyet a hívek a templomon kívül is magukon viselnek, az egész világnak hirdeti a megtérést. Szigorú böjti nap, vagyis az előírások szerint hústilalom van, valamint egy fő- és két kisebb étkezés a megengedett (egykor a szigorú böjt napi egyszeri étkezést és minden állati eredetű eledeltől való tartózkodást jelentett).
Az ünnep eredete, a nagyböjt kialakulása
A húsvétot megelőző készületi időben különböző szintek, rétegek különíthetők el. A kétnapos szigorú böjt már a III. század elején létezett, a triduum mint liturgikus egység pedig legkésőbb az V. században jött létre, és hamarosan ki is bővült egy hétté: ez lett a hebdomada maior vagy hebdomada authentica. (Alexandriában már 250 után kialakult az egyhetes böjt.) Az ókeresztény egyháztörténész, Sókratés (439 körül) arról számol be, hogy Rómában három hétig böjtölnek húsvét előtt szombat és vasárnap kivételével, Illíriában, Hellászban és Alexandriában pedig hat hétig, és ezt Quadragesima-nak nevezik. Mások hét héttel húsvét előtt kezdik a böjtöt, és megszakításokkal, háromszor egy hétig böjtölnek: ezt szintén negyvennapos böjtnek nevezik.
A római, háromhetes böjt 384 előttre tehető. Lehetséges, hogy már 354-ben létezett, és kezdete egybeeshetett a római év kezdetével (március 1.). Ennek nyoma az is, hogy nagyböjt ötödik vasárnapját, feketevasárnapot egyes, ősi források dominica in mediana-nak, azaz a középső hét vasárnapjának nevezik. 384-ben már biztosan hathetes a készületi idő: nagyböjt első vasárnapjától nagycsütörtökig tart. Leleményes Nagy Szent Leó (440–461) hasonlata, amely szerint amint anyagi javainkból tizedet adunk az Egyháznak, úgy az év háromszázhatvanöt napjából is hat hetet (ez a vasárnapok nélkül harminchat napot tesz ki) Istennek ajánlunk. Az V. század folyamán az első vasárnap előtti szerdát és pénteket is a nagyböjthöz csatolják. Ekkor találkozhatunk először a feria quarta in capite Quadragesimæ kifejezéssel. A negyven napot a VII. században számítják ki pontosan. Ekkorra a szent háromnap különállása elhalványul, beleolvadnak a nagyböjtbe. Így vasárnapok nélkül harminchat napot számolhatunk össze, ezt kiegészítendő csatolták hozzá az első vasárnapot megelőző négy napot. A nagyböjt első napja tehát hamvazószerda lett, s ez a rend él napjainkban is. A liturgiában azonban érezhető maradt e négy nap bevezető jellege, a nagyböjt egyes jellegzetességei, liturgikus tételei csak az első vasárnaptól lépnek érvénybe. A gallikán és az ambrozián rítusban megmaradt a vasárnapi böjtkezdet, és ehhez az állapothoz tértek vissza a protestáns felekezetek is.
Sz.Á.
HAMVAZÓSZERDA 1.
“Immutémur hábitu, in cinére et cilício, ieiunémus et plorémus ante Dóminum, quia multum miséricors est dimíttere peccáta nostra Deus noster !”
(Változzunk meg öltözetünkben, hamuban és szőrcsuhában, böjtöljünk és sírjunk az Úr előtt, mert felettébb irgalmas bűneink megbocsátására a mi Urunk Istenünk!)
Hamvazószerda a nagyböjt első napja. A keresztény ókorban, illetve a középkor elején a hittanulókat (katekumenek) a böjti időszakban készítették föl nagyszombati keresztelőjükre, később a nyilvános vezeklés ideje volt. Bár az utóbbi századokban mindkét szokás kiveszett a gyakorlatból, a nagyböjt megmaradt mint a húsvétra való készület, a bűnbánat és a tanulás ideje. Liturgikus színe a lila (eredetileg többnyire a fekete), az oltárképet is lila lepellel szokás letakarni. Hamvazószerda fordulópont: a készületi szent idő kezdete, feje (caput ieiunii, magyarul böjtfő). Sajátos, „látványos” rítusai nem engedik, hogy a keresztény ember lemaradjon, elkéssék a készületről. Erről szólnak a liturgia szövegei is: itt az idő, változzunk meg, tartsunk bűnbánatot, böjtöljünk és térjünk meg! A hamu mint látható jel, amelyet a hívek a templomon kívül is magukon viselnek, az egész világnak hirdeti a megtérést. Szigorú böjti nap, vagyis az előírások szerint hústilalom van, valamint egy fő- és két kisebb étkezés a megengedett (egykor a szigorú böjt napi egyszeri étkezést és minden állati eredetű eledeltől való tartózkodást jelentett).
Az ünnep eredete, a nagyböjt kialakulása
A húsvétot megelőző készületi időben különböző szintek, rétegek különíthetők el. A kétnapos szigorú böjt már a III. század elején létezett, a triduum mint liturgikus egység pedig legkésőbb az V. században jött létre, és hamarosan ki is bővült egy hétté: ez lett a hebdomada maior vagy hebdomada authentica. (Alexandriában már 250 után kialakult az egyhetes böjt.) Az ókeresztény egyháztörténész, Sókratés (439 körül) arról számol be, hogy Rómában három hétig böjtölnek húsvét előtt szombat és vasárnap kivételével, Illíriában, Hellászban és Alexandriában pedig hat hétig, és ezt Quadragesima-nak nevezik. Mások hét héttel húsvét előtt kezdik a böjtöt, és megszakításokkal, háromszor egy hétig böjtölnek: ezt szintén negyvennapos böjtnek nevezik.
A római, háromhetes böjt 384 előttre tehető. Lehetséges, hogy már 354-ben létezett, és kezdete egybeeshetett a római év kezdetével (március 1.). Ennek nyoma az is, hogy nagyböjt ötödik vasárnapját, feketevasárnapot egyes, ősi források dominica in mediana-nak, azaz a középső hét vasárnapjának nevezik. 384-ben már biztosan hathetes a készületi idő: nagyböjt első vasárnapjától nagycsütörtökig tart. Leleményes Nagy Szent Leó (440–461) hasonlata, amely szerint amint anyagi javainkból tizedet adunk az Egyháznak, úgy az év háromszázhatvanöt napjából is hat hetet (ez a vasárnapok nélkül harminchat napot tesz ki) Istennek ajánlunk. Az V. század folyamán az első vasárnap előtti szerdát és pénteket is a nagyböjthöz csatolják. Ekkor találkozhatunk először a feria quarta in capite Quadragesimæ kifejezéssel. A negyven napot a VII. században számítják ki pontosan. Ekkorra a szent háromnap különállása elhalványul, beleolvadnak a nagyböjtbe. Így vasárnapok nélkül harminchat napot számolhatunk össze, ezt kiegészítendő csatolták hozzá az első vasárnapot megelőző négy napot. A nagyböjt első napja tehát hamvazószerda lett, s ez a rend él napjainkban is. A liturgiában azonban érezhető maradt e négy nap bevezető jellege, a nagyböjt egyes jellegzetességei, liturgikus tételei csak az első vasárnaptól lépnek érvénybe. A gallikán és az ambrozián rítusban megmaradt a vasárnapi böjtkezdet, és ehhez az állapothoz tértek vissza a protestáns felekezetek is.
Sz.Á.