NAGYBÖJTI SZOLIDARITÁSI AKCIÓ A HAGYOMÁNYOS RÓMAI LITURGIÁÉRT

A mai nap a római rítusban Szent Péternek van szentelve, amit az idén egy különös egybeesés is hangsúlyoz. A nagyböjt I. vasárnapja utáni hétfőn a római stáció Vasas Szent Péter (S. Petrus ad vincula) templomában van, ahol az V. század óta az apostol bilincseit (vincula) őrzik. Ugyanakkor február 22-e Szent Péter székfoglalásának (Cathedra S. Petri) ünnepe. Ez 1960-ig konkrétan az antiochiai székfoglalásra vonatkozott, mivel a római püspöki széknek január 18-án külön ünnepe volt, XXIII. János pápa azonban e kettőt a korábbi megkülönböztetést eltörölve a mai ünnepben egyesítette.

Egyúttal éppen ezen a napon, 1962 február 22-én írta alá ugyanez a pápa példátlanul nagy ünnepélyességgel (a vatikáni Szent Péter-bazilika főoltárán, a bíborosi kollégium tagjai és a Római Kúria munkatársai előtt, a Róma városi papság és a szemináriumi növendékek jelenlétében) Veterum sapientia kezdetű apostoli rendelkezését, amelyben minden elődjénél hosszabban és alaposabban méltatta a latin nyelv szerepét az Egyház életében, s részletesen szabályozta használatát (egy magyar fordítás újabban online is elérhető). Ez az ünnepélyesség utólag visszatekintve kissé groteszknek tűnik, hiszen a pápai törvény magasztos szövege és szelleme a korabeli valóság tükrében szinte azonnal semmivé porladt. A Katolikus Egyház tagjai egyszerűen megtagadták az elfogadását és alkalmazását — baljós jelként vetítve előre mindazt, ami a II. Vatikáni Zsinat alatt és után következett. Történeti távlatból talán nem egészen alaptalan kijelenteni, hogy ez a világméretű obstrukció volt a később rutinszerűvé váló (non-)recepciós magatartás főpróbája.

XXIII. János után ugyanezt kellett elszenvednie VI. Pálnak (gondoljunk csak a Humanae vitae enciklikára), majd II. János Pálnak is (az ő pusztába kiáltó dokumentumait hosszú volna felsorolni). A korszellemmel ellentétes pápai megnyilatkozásokat — legyenek azok elméleti vagy gyakorlati, teológiai vagy filozófiai, jogi vagy lelkipásztori jellegűek — a szekularizmustól átitatott lelkek és elmék nem hajlandók befogadni. Hasonló helyzetben van jelenlegi Szentatyánk, XVI. Benedek pápa is, akinek ugyan nem a Summorum Pontificum motu proprio az egyetlen elszabotált rendelkezése, minket mégis ez érint a leginkább, különösen az idei évben, amelynek végén a püspököknek számot kell adniuk a hatályba lépése óta szerzett tapasztalataikról.

Magyarországon az elmúlt három évben Isten kegyelméből először Budapesten, majd Vácott, Szegeden, Kecskeméten, Sümegen és Hódmezővásárhelyt is megindulhatott a hagyományos római rítusú szentmisék heti vagy havi rendszerességű sorozata. Ezeken a helyeken tehát van a híveknek olyan (többé-kevésbé) állandó csoportja, amely az Egyház liturgiáját a római rítus rendkívüli formájában szeretné megélni. Szerencsére nem állítja senki, hogy bármelyik csoport az erőszakos expanzió igényével lépne fel és ezzel veszélyeztetné az Egyház egységét (külföldön sajnos gyakran hivatkoznak erre). Inkább a másik véglettel találjuk szembe magunkat: azt mondják, hogy nem is vagyunk, s így a velünk kapcsolatos probléma sem létezik. Minden maradhat a régiben, mintha még mindig 1988-at vagy 2007-et írnánk. Néhány megyéspüspök ezzel az okoskodással megakadályozta, hogy híveinek egy csoportja hagyományos rítusú szentmisét vehessen részt. Több szemináriumban az tanítják a növendékeknek, hogy ez egy elavult, teológiailag meghaladott rítus, amelyet a Szentatya csak politikai okokból engedélyezett, de valójában nem támogat, és hogy Magyarországon a szélsőséges erőkön kívül nincsenek olyan hívek, akik igényelnék.

Ez a magatartás ellentétes az egyházjog előírásaival, és súlyosan sérti azokat a híveket, akik az Egyházzal és a pápával teljes közösségben pusztán az őket megillető jogokat kívánják gyakorolni. Helyzetük legalább annyira elviselhetetlen, mintha nyílt elnyomásnak volnának kitéve. Ilyen körülmények között ugyanis állandó harcot kell folytatniuk — akár még belső, pszichológiai szinten is — azért, hogy bizonyítsák maguknak és másoknak: léteznek. Jó volna, ha a régi rítusú szentmisék résztvevői legalább ettől a tehertől meg tudnának szabadulni, s egyúttal újabb lépést tehetnének az országos ismertség és elismertség felé.

Ebből a célból a Szent Mihály Laikus Káptalan mint a budapesti vasár- és ünnepnapi szentmisék szervezője nagyböjti szolidaritási akciót hirdet a hagyományos római rítus iránt elkötelezett hívek számára. Azt szeretnénk, hogy országosan láthatóvá váljék ez az egyelőre láthatatlan közösség, tagjai pedig vállalásukkal egymást és az ügyet is erősítsék. A teljesen nyilvános, ország-világ előtti hitvallás természetesen senkitől nem várható el, ezért nem kezdeményezünk aláírásgyűjtést, amely ráadásul azt a látszatot is keltheti, mintha valaki vagy valami ellen szervezkednénk. Ezért inkább arra gondoltunk, hogy aki szeretné kifejezni a szolidaritását Szentatyánk, XVI. Benedek pápa liturgikus törekvéseivel és azok hazai megvalósulásával, postai levélben — neve, lakcíme és egyházmegyéje megadásával — jelezze elkötelezettségét a hagyományos római liturgia iránt. A leveleket természetesen senkinek nem fogjuk kiszolgáltatni, az adatokat pedig egyedül arra használjuk fel, hogy ha eljön az idő, az illetékes egyházi hatóság előtt is igazolni tudjuk a régi rítus iránti igény valóságos létezését.
A leveleket 2010 nagyböjt első vasárnapja és húsvét között várjuk az alábbi címre:

CLSMA / Földváry Miklós István,
2100 Gödöllő, Podmaniczky Frigyes utca 14.

Az akció nem irányul senki és semmi ellen, célja csupán a támogatás és a szolidaritás kifejezése. Aki úgy gondolja, hogy a puszta szolidaritáson kívül mást is szeretne üzenni nekünk, esetleg kérdései vagy kérései lennének a régi római liturgiával kapcsolatban, nyugodtan írja bele ezt is a levélbe, mi pedig igyekszünk a megfelelő formában (írásos vagy elektronikus levélben, illetve itt, a káptalan internetes honlap­ján) válaszolni.

Ezt a felhívást rövid bevezetéssel kiegészítve egy A/5-ös lapon külön is megszerkesztettük, hogy könnyen terjeszthető legyen elektronikus és nyomtatott formában: a dokumentum pdf fájlként a Gloria.tv-ről letölthető. Reméljük, hogy húsvétig elegendő számú támogató levél gyűlik össze ahhoz, hogy ne csak a fent kitűzött egyszerűbb célt, vagyis létünk puszta igazolását valósítsuk meg, hanem a széleskörű támogatás birtokában egyúttal a káptalant — és vele együtt a liturgiákat szervező más közösségeket — is hozzásegítsük a régóta várt hivatalos egyházi elismeréshez.

Legyen ez az egyéni felelősségvállalás az idei esztendő nagyböjti áldozatainak egyike, amellyel ki-ki hozzájárulhat az Istent dicsőítő és az embereket megszentelő liturgia hazai ügyéhez. Adja Isten, hogy olvasóink, híveink és minden jó szándékú érdeklődő minél nagyobb számban álljon ki az őt megillető isteni és emberi jogokért!