KRISZTUS SZÜLETÉSE — RÓMA TEMPLOMAI

A Makula nélkül való tükör cseh eredetiből fordított első magyar kiadása 1712-ben jelent meg Újfalusy Judit klarissza apáca tollából. Kezdetben nemes asszonyok, majd a 19. század közepétől főleg a jász és palóc vidékeken a parasztasszonyok gyakran olvasott könyvévé vált. Ez a népies hangvételű, de a maga korában nagyon népszerű mű Krisztus születésének napjáról szólva több csodát is megemlít, amelyek a Megváltó születését előre jelezték — az egyik az olajforrás legendája:

„A többi között méltó csodára az ami Rómában történt, ahol sok zsidók laktak, mert azon éjjel, midőn a Krisztus született, kifakadott egy kút, melyhez e világon hasonló nem láttatott, mert a víz helyett tiszta és jó illatú olaj volt, amely nemcsak azon éjjel, hanem egész nap folyt és oly messze, hogy a Tiberisbe befolyt. Elgondolhatni e csoda, micsoda gondolkodást indított az emberekben. Azon kúton, azután örök emlékezetre szép templomot építettek, ami e mai napig is fent van.”

Az utolsó mondatban fellelhető utalás a római S. Maria in Trastevere templomára vonatkozik, amely Karácsony nyolcadának (In Circumcisione Domini) stációs temploma is egyben. Aelius Lampridius római történetíró elmondja, hogy a 3. század elején a ravennai flotta kiszolgált tengerészei, akiknek a közelben nyugdíjas otthonuk volt, ún. taberna meritorum, pereskedtek az itteni keresztény közösséggel. A tengerészek kocsmát akartak építeni azon a helyen, ahol a keresztényeknek már egy kápolnaszerű helyiségük volt, melyet I. Callixtus pápa építetett Szűz Mária tiszteletére. Alexander Severus császár (222—235), akinek édesanyja titkon rokonszenvezett a keresztényekkel, a veteránok kérelmét ezzel a megokolással utasította el: „Jobb, ha itt inkább egy istenséget tisztelnek, mintha ezen a helyen egy csapszék részegei lármáznának!” A történetíró Cassius Dio (2—3. század), Eusebius és Szent Jeromos is megemlíti, hogy Kr. e. 38-ban a veteránok szállásának padlójából hirtelen olaj tört elő és egész nap áramlott egészen a Tiberisig. A zsidók a Messiás eljövetelének jelét látták benne, a keresztények Krisztusra vonatkoztatták, akinek a neve görögül fölkentet jelent. Eltekintve a lehetséges tudományos magyarázatoktól, a csodás esemény megszentelte a helyet és évszázadokkal később nem véletlenül döntöttek úgy, hogy pontosan itt épüljön fel Róma legrégebbi Mária-temploma.


Emlékét a templom belsejében a kripta márványkorlátján olvasható fölírás őrzi: fons olei (olajforrás). A fölírás eredetileg a főoltárt díszítette és csak a 19. században került mai helyére. A csoda föltűnik az apszis egyik Pietro Cavallini-mozaikján, amely Jézus születését ábrázolja. A fekvő Istenszülő alatti képmezőben egy épületet látunk (taberna meritoria felirattal), amelynek belsejéből olajforrás folyik ki, majd beletorkollik a Tiberisbe.


A Megváltó eljövetelét hirdető másik jelről így ír a Makula nélkül való tükör:

„Más csoda is történt Rómában, mit minden ember láthatott: Mert midőn a rómaiak Augusztus császárt Isten gyanát akarnák tisztelni, parancsolá a császár egy sibillát Krisztus születése napján magához hozni, kérdezvén tőle felvegye-e az Isten nevét? Midőn pedig a sibilla szorgalmatosan az égbe nézett; íme véletlenül látott a nap körül egy aranyos kereket, miben egy szűz ült és ölében egy igen szép gyermeket tartott, mit a sibilla a császárnak megmutatván, mondá: E gyermek nagyobb náladnál, azért ennek hajts térdet. A császár azért térdre esvén, a gyermeket imádta és tisztességére egy szép oltárt csináltatott Rómában, azután pedig egy szép nagy költségű templomot építetett, mit e mai napig mennyei oltárnak neveznek.”

A S. Maria in Aracoeli kezdetben (5. sz.) a görög szerzetesek kolostortemploma volt és egy közel egyidejű, keleti eredetű hagyomány szerint azon oltár fölé épült, amit Augustus császár emelt az Isten egyszülött fiának tiszteletére. Később a 12. században, amikor már bencés szerzeteseké volt a kapitóliumi monostor és templom, a görög legenda római köntöst kapott. E szerint Augustus császár megkérdezte a Tiburi Sybillát vajon elfogadja-e a római szenátustól fölajánlott isteni címet és hódolatot. A jósnő három napos böjtölés után így válaszolt: „Világos jelek mutatják, hogy megtörténik az igazságosság. Nemsokára izzadni fog a föld, és leszáll az égből a századok királya”. Miközben a császár e jóslat megfejtésén törte fejét, látomása támadt. Megnyílt az ég és fényözönben leszállott a földre, egy oltárra Szűz Mária a Gyermekkel, miközben e szavak hallatszottak: „Ez az Isten egyszülött Fiának oltára.” (Haec est ara primogeniti Filii Dei.) E látomás után a császár visszautasította a szenátus ajánlatát és oltárt emelt e helyen. Így beszéli el 1130 körül a Mirabilia Urbis Romae című zarándokkönyv.


Ennek a legendás pogány oltárnak emlékét őrzi az Aracoeli bal kereszthajójában található Szent Ilona-kápolna. Itt emelkedik az a nyolc, márványoszlopos kupolás oltár, amely Szent Ilona császárné ereklyéit rejti antik porfír urnában.


A sír mögötti — üveggel védett — mélyedésben látható az Augustus-féle építményt jelképező márványoltár, amit a 12. század elején faragtak ki római művészek. Azon a helyen áll, ahol a legenda szerint Szűz Mária megjelent a császárnak. Felső részén (ez egy szintben van a kápolna padlójával) latin distichon magyarázza azt a tiszteletreméltó hagyományt, hogy az ég oltárát Augustus építette az isteni Gyermek tiszteletére. (Luminis hanc almam Matris qui scandis ad aulam / Cunctarum prima que fuit in orbe sita / Noscas quod Cesar tunc struxit Octavianus / Hanc Aram celi sacra proles cum pateret ei.)


A dombormű bal oldalán az uralkodó, jobb oldalán a fénykoszorúban tündöklő Mária tűnik fel a kis Jézussal. A látomás helyére a főhajó bal oszlopsorában a harmadik oszlop latin fölírása utal: cubiculo Augustorum (a császárok hálószobájából) — tudniillik e nevezetes helyről származik.

* * *

A mozaikkép felvétele a marburgi fotóarchívumból származik, az Augustus-féle oltár másolatának képei és latin felirata Paul F. Burke tanulmányából, a színes képek pedig a szerző saját felvételei.


F e l h a s z n á l t _ i r o d a l o m :

Makula nélkül való Szent Tükör, Balázs Ferencz könyvnyomdája, Jászberény, 1909.
Tóth K. János: Római virágszedés, Bécs, 1988.

N.E.