VESPERALE CARMELITANUM V.

A n t i f ó n á k

A zsolozsma második legfontosabb összetevője az antifonálénak nevezett könyvtípus anyaga: az antifónák és a responzóriumok készlete. A római rítus a zsoltárokat rendszerint antifónák alatt énekelteti, és az antifónák hangneme határozza meg a rájuk következő zsoltár éneklési módját: tónusát is. Az antifónáknak az a csoportja, amely a hétköznapi és a közvasárnapi zsolozsmában szerepel, az egész antifonále legősibb rétege. Rövid, az antifónához tartozó zsoltár néhány szavát vagy egy-egy rövid tagmondatát a gregorián ének alapvető típusdallamaira alkalmazó tételek ezek, amelyeknek eredete valószínűleg a keresztény ókorra nyúlik vissza. Készletük messzemenően egységes, de valamivel bővebb, mint amennyit egy-egy tényleges gyakorlat föl tud használni. Ezek a pszalmikusnak is nevezett antifónák ezért messzemenően alkalmasak arra, hogy bemutassák a római zsolozsma egységének és változatainak föntebb elméletben leírt viszonyát. A minden rítusváltozatban teljesen megegyező zsoltárelosztás után ezek jelentik azt a réteget, amely a zsolozsma törzsanyagát alkotja és már kellő, de még belátható mértékben tagolt ahhoz, hogy jelölője legyen egy-egy rítusváltozat sajátos arculatának. Esetünkben a pszalmikus antifónák kiválasztása és elrendezése a jeruzsálemi-kármelita jelleg legfontosabb képviselője.

A pszalmikus antifónákhoz funkcionálisan kötődnek, de valamivel változékonyabbak és hosszabbak, dallamilag is bonyolultabbak a hétközi Magnificat-antifónák. Ezek a tételek magának a kantikumnak egy-egy szövegrészletét emelik ki vagy parafrazeálják. Válogatásuk és sorrendjük szintén meghatározó egy-egy zsolozsmarítus szempontjából.

A következő áttekintésben a pszalmikus és a hétközi Magnificat-antifónákat hasonlítjuk össze vasárnaptól kezdve, az elhangzás sorrendjében a kármelita, a római-kuriális és a középkori magyar (esztergomi) beosztás szerint. Dőlt betűs megjegyzéssel arra utaltunk, ha az adott rendszer a megfelelő helyen az időszaki részből vett, saját tételt használ: minden római típusú zsolozsmában ez történik a vasárnapi Magnificat-antifónánál, amelyet Esztergomban a rákövetkező hét minden vesperásában megismételtek. A szombat esti Magnificat-antifóna Rómában is csak az év bizonyos szakaszában volt állandó.

Az összevetésből kitűnik, hogy az összesen 42 antifónából 29 tökéletesen megegyezik a három rítusváltozatban, vagyis az egységes réteg az anyag több mint kétharmadát foglalja magába. A további 13 esetből 8 alkalommal, tehát a különbségek közel kétharmadában csak az egyik változatban mutatkozik eltérés. Két esetben, jellemzően két Magnificat-antifónánál csupán egy napnyi elcsúszást tapasztalunk. Végül mindössze három olyan eset marad fönn, amelyben a három változat teljesen önálló, csak rá jellemző tétellel él. Ezek az aprónak tűnő különbségek azonban egy olyan közegben, amelynek életét a zsolozsma alapvetően meghatározza, a liturgikus eredet összetéveszthetetlen jelei. Nemcsak tudományos szinten teszik lehetővé egy-egy forrás eredetének meghatározását, hanem a liturgikus gyakorlatban is hordozói a kármelita, illetve a római vagy esztergomi identitásnak.

Carm = Kármelita, Rom = Római, Str = Esztergomi

D (vasárnap)
a1 Carm, Str: Sede a dextris, Rom: Dixit Dominus
a2 Fidelia omnia =
a3 In mandatis =
a4 Sit nomen Domini =
a5 Nos qui vivimus =
aM változó tétel =

f2 (hétfő)
a1 Inclinavit Dominus =
a2 Credidi propter quod =
a3 Laudate Dominum =
a4 Clamavi et exaudivit =
a5 Carm, Str: Auxilium meum, Rom: Unde veniet auxilium
aM Carm: Magnificet te semper, Rom: Magnificat anima mea, Str: változó tétel

f3 (kedd)
a1 In domum Domini =
a2 Qui habitas in cælis =
a3 Adiutorium nostrum =
a4 Benefac Domine =
a5 Facti sumus =
aM Carm, Rom: Exsultet spiritus meus, Str: változó tétel

f4 (szerda)
a1 Carm: Beatus vir, Rom: Non confundetur, Str: Nisi tu Domine
a2 Beati omnes =
a3 Carm, Str: Benediximus vobis, Rom: Sæpe expugnaverunt
a4 De profundis clamavi =
a5 Speret Israel =
aM Carm: Fecit mihi Deus, Rom: Respexit Dominus, Str: változó tétel

f5 (csütörtök)
a1 Et omnis mansuetudinis =
a2 Carm, Rom: Ecce quam bonum, Str: Habitare fratres
a3 Omnia quæcumque voluit =
a4 Quoniam in æternum =
a5 Hymnum cantate =
aM Carm: Deposuit potentes, Rom: Fac Deus potentiam, Str: változó tétel

f6 (péntek)
a1 In conspectu angelorum =
a2 Domine probasti =
a3 A viro iniquo =
a4 Domine clamavi =
a5 Portio mea Domine =
aM Carm: Suscepit Deus Israel, Rom: Deposuit potentes, Str: változó tétel

S (szombat)
a1 Benedictus Dominus =
a2 Carm, Str: In æternum et in sæculum, Rom: Per singulos dies
a3 Laudabo Deum meum =
a4 Deo nostro iucunda =
a5 Carm, Rom: Lauda Ierusalem, Str: Benedixit filiis tuis
aM Carm, Str: változó tétel, Rom: Suscepit Deus Israel

Az antifónák természetüknél fogva nemcsak szöveget, hanem dallamot is jelentenek, amelyről éppúgy megállapítható a változatokban megjelenő egységesség, mint a szövegekről. Ugyanazt a dallamtípust használják, de az adott területre vagy rendre jellemző, kisebb variánsokban. Ezek közt nincs jobb vagy eredetibb: a különbségek a gregorián ének egykori, a népzenééhez közel álló élethelyzetéből fakadtak, megszilárdulásuk után pedig a tételrendhez hasonlóan a liturgikus hovatartozás jelölőivé lettek.

A dallamváltozatok közt éles határvonalat húz a gregorián ének diaton, illetve pentaton dialektusához való tartozás. Az előbbi inkább a Római Birodalom egykori területére, egy, Európát képzeletben átszelő, északnyugat-délkeleti tengelytől délre fekvő térségre jellemző (Itália, Hispánia, Gallia, Britannia), az utóbbi az ettől északra fekvő részekre (német és németalföldi területek, az egykori Magyarország, Lengyelország, Baltikum, Skandinávia). A kármelita dallamok Jeruzsálem földrajzi helyzete és az ottani liturgia francia eredete miatt is az előbbi csoporthoz tartoznak, míg a magyar gregoriánum régi forrásai és azok mai fölelevenítései a pentaton dallamvilághoz kötődnek. Ezért a magyarországi gregorián dallamokhoz szokott kármelitát eleinte megzavarhatják a rendi források sokszor csak egy-egy hangot érintő szokatlanságai. Ez a jelenség azonban a kéziratok tanúsága szerint a pentaton területek minden szerzetesét következetesen érintette. Lélektani hatását talán a zsoltáros szavaival érzékeltethetjük: „Felejtsd el népedet és atyádnak házát, mert kívánja a Király a te szépségedet!”

Ugyanakkor a nemzetközileg elterjedt és a Szentszék által is jóváhagyott solesmes-i kiadványok szintén diaton változatokat közölnek, így ami nekünk szokatlan, az kapcsolatot jelent a gregorián éneket külföldön ápoló közösségekkel. A diaton jelleg ütközik ki az antifónák meghatározta zsoltárrecitációban is, amelynek kármelita forrásból vett tónusai igen közel állnak a Liber usualis révén elterjedt „római” megoldásokhoz.

A kármelita hagyomány két alkalommal: a vasárnapi és a szombati (vasárnap-előesti) vesperásban változó, az időszaki részből vett Magnificat-antifónát ír elő. Hogy azonban ennek hiányában is használható legyen a kötet, mindkét esetben helyettesítő tételeket iktattunk be. Az eredetitől való eltérésre minden ilyen esetben ÷ jellel utaltunk. Vasárnapra a Tua est potentia antifónát választottuk az Éneklő Egyház népénektárral és más azt követő, magyar nyelvű kiadványokkal összhangban, a bennük közölt dallamot csak egy helyen igazítva a diaton dallami környezethez. A tétel eredetileg az úgynevezett Makkabeus-história része (vagy a békéért végzett szuffrágium), azaz egy októberi vasárnap előestéjén lenne éneklendő, de általános tartalma alkalmassá teszi helyettesítő tételnek. Szombatra a Peccata mea kezdetű antifónát jelöltük ki. A tétel eredetileg a vízkereszt nyolcadát követő szombatok Magnificat-antifónája, így az évközi idő emblematikus kezdetéhez kapcsolódik, másrészt viszont az úgynevezett pszalmista-história része, azaz szorosan összefügg a matutínumban énekelt, zsoltárszövegű responzóriumok legősibb, egykor valószínűleg az egész évközi időben alkalmazott sorozatával (erről bővebben szólunk majd a nokturnále bevezetőjében). Az antifóna latin változatának dallamát közvetlenül kármelita forrásokból írtuk át. Egyszerűbb alternatívájaként adtuk meg a kármelita rítusban eredetileg ismeretlen, a kuriális zsolozsmában hétfőre rendelt Magnificat anima mea antifónát magyarországi ferences dallamával. Ugyanezt a tételt tetszés szerint alkalmazhatjuk a vasárnapi Tua est potentia helyett is.

Az antifónákat teljes terjedelmükben a zsoltárok után írtuk ki, előttük csak az intonációt és a zsoltártónus végződését jelentő differenciát tüntettük föl a hagyományos „Euouae” (sæculorum amen) magánhangzókkal. Ezzel a liturgikus könyveknek az 1960-as rubrikareformig egységes szokását követtük, amely a római szabályok szerint a kishórákban mindig, közvasárnapokon, hozzávetőlegesen a mai emléknapokkal egyenértékű semiduplex vagy alacsonyabb rangú ünnepeken és köznapokon pedig minden hórában érvényesült. A nem szoros értelemben római rítusváltozatok sokszor bonyolultabb szabályozását nem mindig lehet rekonstruálni (a kármelitákét részben igen), de az évközi zsolozsmában szinte biztos, hogy mindenütt csak intonálták az antifónákat.

Föltételezzük, hogy ez a szokás nem az antifónák megszületésének idejéből származik, amikor azok nemcsak hogy teljes terjedelmükben, hanem a zsoltározás folyamán akár többször, refrénszerűen visszatérhettek. A zsolozsmatörténet kielégítően adatolt korszakaiban viszont már az intonálás volt az általános gyakorlat, így a kármelita rend első megszerveződésétől fogva, de már jóval azelőtt is. A liturgiamagyarázók számos kommentárt fűznek ehhez: közös bennük, hogy a zsoltározást a lélek elsősorban értelmi-akarati jellegű tevékenységének, az imádság zarándokútjának fogják föl, amelyen belül az antifónák az érzelmi ihletettség pillanatai és a lélek pihenői, így a mennyei haza örömét elővételezik. Az intonáció ebben az összefüggésben a végső megpihenés és boldogság előíze, amelynek beteljesüléséhez a zsoltárt, azaz a földi élet zarándokútját kell bevégezni. Az ünnepnapok nagyobb hóráira, és a kármelitáknál főleg a Magnificat-antifónákra jellemző duplikálás, azaz a tétel végigéneklése a zsoltár előtt és után is arra utal, hogy az ünnep a maga egészében a mennyei boldogság előképe. A gyakorlatban — mint arra később még visszatérünk — a kérdést józan rugalmassággal lehet kezelni.