ITT AZ ÓRA AZ ÁLOMBÓL FÖLKELNÜNK...
Akárcsak tavaly ilyenkor, ádvent első vasárnapjának szentírási szakaszai most is rejtett üzenetet hordoznak. Ezúttal Szent Pál szavaira figyelhetünk fel, aki így buzdít a szentleckében: Fratres: Scientes, quia hora est iam nos de somno surgere... — „Atyámfiai! Tudjuk, hogy itt az óra az álomból fölkelnünk...” Valóban: noha a káptalan elsődleges tevékenysége, a szent liturgia végzése egy pillanatra sem szünetelt, az utóbbi időben mégis mintha megritkultak volna a bejegyzések ezen a fórumon, különösen ami az egyházi híreket és elemzésüket illeti. Az év elején, majd később júliusban is nagyszabású ígéreteket tettünk, amelyeket eddig nem sikerült valóra váltanunk. E sorok írója azzal mentegetheti magát, hogy az elmúlt közel öt hónapnyi időre hirtelen olyan — a liturgiával és a pápasággal azért némileg összefüggő — elfoglaltsága támadt, amely mellett még a rendes napi teendőket sem nagyon sikerült ellátnia. A jövő héttől azonban, amikor e különterhek végleg megszűnnek, az Apostol buzdítását megfogadva a legjobbkor vehetjük fel ismét a korábban elejtett fonalakat.
Másrészt viszont el kell ismerni, hogy a káptalani élet gyakorlati eseményei néha maguk is akadályává válhatnak a blogon folyó szellemi munkának. Ez történt az elmúlt november elején, amikor rövid időn belül váratlanul annyi liturgikus szolgálatot kellett ellátnunk, amennyire még nem volt példa a káptalan történetében, nem is beszélve arról a tragikus veszteségről, amelyet ugyancsak ekkor kellett elszenvednünk. Most, az ádventi idő kezdetén itt az óra az álomból fölkelnünk — segített ebben a mai lelki nap is —, itt az idő, hogy megújult erővel vigyük tovább, amit a káptalani blogon abbahagytunk. Elsőként magukról az említett liturgikus alkalmakról szeretnénk beszámolni, hogy legyen honnan erőt meríteni a folytatáshoz.
2010 november 1-jén missa sollemnist tartottunk vasárnapi szentmiséink helyszínén, a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban. Az itteni liturgikus tér sajnos nem teszi lehetővé, hogy a misének ezt a típusát minden részletében a legesztétikusabban tudjuk megvalósítani, újabban mégis sikerült néhány ponton továbbfejlesztenünk az eddigi gyakorlatot. Reméljük, hogy az ünnepélyes misék számának gyarapodásával (jó volna ezeket mindig ugyanazon jeles alkalmakhoz kötni) e téren is olyan rutinra tehetünk szert, amilyenre a rendes vasárnapi missa cantatákban eljutottunk.
2010 november 6-án az észak-komáromi Szent András-plébániatemplom ünnepelte felszentelésének 150. évfordulóját régi rítusú ünnepélyes szentmisével, amelynek celebránsaként a szervezők Varga Lajos váci segédpüspök urat hívták meg. Az asszisztenciát a káptalan tagjai és a hagyományos liturgia felvidéki hívei — papok és világiak, magyarok és szlovákok — közösen biztosították, szép példát adva ezzel a mindnyájunk számára közös római rítus nemzeti különbségeken átlépő, egyesítő erejéről. Sajnos az ünnepélyes főpapi szentmiséhez szükséges tárgyi és személyi háttér ezúttal nem állt rendelkezésre és az idő is kevés volt a bonyolult szertartás elpróbálásához, ezért korábbi terveinkkel ellentétben „egyszerű” missa sollemnist tartottunk, amelyben a püspök csak mitráját és pásztorbotját használta. Ezt a lehetőséget ugyan a rítus szerkönyvei nem ismerik (egy püspök mindig vagy pontifikális olvasott misét, vagy pontifikális nagymisét mutatott be), a jelenlegi liturgikus szükséghelyzetben azonban a lelkipásztori bölcsesség megkövetel némi rugalmasságot.
2010 november 7-én, vasárnap délelőtt a pusztaszabolcsi egyházközség meghívására Gellért atya az itteni Szent Imre-plébániatemplomban mutatott be votív misét a templombúcsú alkalmából. A missa cantatán négy káptalani ministráns, egy orgonista és egy kántor szolgált (mint korábban említettük, a templom különleges büszkesége a barokk orgona). A liturgikus alkalomról magáról sajnos nem készültek képek, itt szeretném azonban megjegyezni, mennyire felemelő élmény volt megszokott vasárnapi miseformánkat végre egy erre alkalmas liturgikus térben, nyomorgás nélkül végigministrálni (a délutáni káptalani mise, amelyre siettünk visszaérni, azon frissiben lehetővé tette az összehasonlítást).
2010 november 9-én zajlott az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanácstermében az az egész napos liturgikus konferencia, amelyet este az egyetemi templomban Pázmány korabeli missa sollemnis követett a lateráni bazilika felszentelésének ünnepéről. Az ELTE BTK honlapján mindkét eseményről képes beszámoló olvasható (itt és itt), amelyhez csak annyit tennénk hozzá, hogy saját tapasztalataink és a későbbi reakciók egyaránt igen kedvező visszhangról tanúskodnak. Lambert Attila művészi fotóiból most azokat válogattunk össze, amelyeken különösen jól látható, milyen harmonikusan simul bele a régi rítusú szertartás az egyetemi templom bensőséges liturgikus terébe.
2010 november 12-én Gödöllőn, a Fácán sori premontrei plébániatemplomban tartottuk e rendkívüli novemberi sorozat utolsó szentmiséjét, quae fuit missa sollemnis de requie Iudith Martin. Beszámolónkat ennek képeivel zárjuk, megköszönve mindenkinek a megjelenésével is kifejezett részvétet és az imádságot. Ma délelőtt, amikor lelki napunk keretében ugyanitt újra szentmisén vettünk részt, egy másik dimenzióban átérezhettünk a liturgia mélységes bölcsességét: tuis fidelibus, Domine, vita mutatur, non tollitur.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése