KÁPTALANI KRÓNIKA A 2011. ÉVRŐL — EXTRÁKA
tavalyi évről szóló beszámoló mérhetetlenül hosszúra sikeredett (csak képből több mint 130 van benne!!!). Sokan már korábban is panaszkodtak, hogy nem bírják elolvasni a hosszabb bejegyzéseket. Nem gondolom, hogy az ellenkező végletbe kellene esni, és mostantól csak a nyúl farkával mérhető, féloldalas posztok jelenhetnének meg. Lesznek tehát komolyabb terjedelmű írások ezután is, a helyes arányokra azonban tényleg jobban kell ügyelni. Ha viszont már egyszer beleestünk ebbe a hibába, nem mehetünk tovább anélkül, hogy ne kárpótolnánk az áldozatokat — esetünkben az olvasókat (vagy azért, mert kénytelenek voltak lemondani a továbbolvasásról, vagy azért, mert éppen hogy nem mondtak le róla, és most szenvedik ennek következményeit). Ez a célja a jelen bejegyzésnek, amely egyúttal a „Könnyedebb témák” sorozat legújabb darabja.
Mit is adjunk hát vigasztalásul, vagy inkább jutalmul a kitartó olvasónak, aki még mindig hajlandó erre a címre kattintani? A filmes világban ismert az ún. extrák fogalma, vagyis hogy aki nemcsak megnéz, hanem meg is vesz (pl. dvd-n) egy játékfilmet, az nemcsak a teljes műhöz jut hozzá, hanem egy válogatáshoz is olyan jelenetekből, rövidebb részletekből, amelyek nem kerülhettek be a végleges filmbe. Nos, ilyen extra képeket kínálok most fel a 2011-es káptalani krónika mellé, bízván az olvasó humorérzékében és az érintettek nagyvonalúságában. Egyébként pedig mindez jól illik a szilveszter hangulatához, amely talán még mindig itt van közöttünk.
Íme tehát,
ami a 2011. évi káptalani krónikából kimaradt, januártól decemberig szigorú időrendben:
VÍZKERESZTI SZENTMISE
„A legtürelmesebb hívem… És még csak nem is béget vissza!”
HETVENEDVASÁRNAPI MATUTÍNUM
Ki a manó lehet ez…?

Na, így azért egészen más!
NYÍREGYHÁZI MET-KONGRESSZUS

„Amíg éppen nem kell előadnom,
csináljunk valami érdekeset és hasznosat…”
VIRÁGVASÁRNAP

Atyánk mindig nagy barátja volt az állatoknak,
no de hogy már a darazsaknak is…

Majd keresünk neki
testhezállóbb liturgikus ruhát,
hogy ha megjelenik az
examen apum első hírnöke,
jó társaságban találja magát…

NAGYHÉT GYÖMRŐN
SZENTKÚTI ZARÁNDOKLAT
„Nem lesz ez így jó: Excellenciád egy kissé alacsony növésű…!”

„Nos, tegnap óta eleget nőttem a miséhez?”
CAPITULUM GENERALE

Liturgikus kendőbemutató


Új mottónk született: „Mostantól mindig”
(szabad fordításban:
Et nunc et semper)
BÉRMÁLÁS VÁCOTT
Gőzerővel folynak a szertartás előkészületei

„Ha egy félórán belül elindulnunk,
még éppen ott érjük a plébánia előtt várakozó híveket…”
Vác is a city of fun!LATINTÁBOR
Perbetei imakönyv — Dobos tortából

„Má’ megin’ elrontottám! Ná, kezdjük újrá!
Ki áz, áki á’ Á menüt kéri á’ ebédre?”

A falusi házaspár bábuihoz élő plébános is dukál…

„Na gyerekek, vajon kire hasonlít ez a bábu?”
„Tanííítóóó néééniii, ééén tudoooom!
Olyan, mint egy… egy… egy pálos misszionárius.”

Jó lesz vigyázni azokkal a papi fejfedőkkel…

…hiszen az ördög nem alszik…

…főleg nem hálózsákban.

Sportelmélet: hálózsák vagy bokszolózsák?

Sportgyakorlat: egy kis birkózás a templomban

A házi kisördög szelíden…

…és vadul.

Ideje van az imádságnak…

…és ideje van a hallgatásnak.

„Ha most hagysz egy kicsit játszani…

…én is játszom majd veled egy kicsit.”

„Attól tartok, valaki a fejemre nőtt…”
Ну погоди! (Ifjabbak kedvéért: „No, megállj csak!”)

„
Én nem írok, nem olvasok……a latintábor végére mégis kívülről fújom a római misekönyvet!”
BAROKK MISE VÁCOTT
DE MAR(оженого) NVMQVAM SATIS!GYÁSZSZERTARTÁS DOBSZAY LÁSZLÓÉRT

A legjobb út az életszentséghez a spontán út-ánzás
ESKÜVŐ ÉS ÜNNEPÉLYES NÁSZMISE

„Szóval mondom az apátnak, hogy az nem a kézmosótál,
hanem a szenteltvíztartó. De már nyúlt is bele könyékig…
Úgy látszik, süket volt szegény.”
RÉGI RÍTUSÚ KÖZÖSSÉGEK TALÁLKOZÓJA

Hogyan ne veszítsük el figyelmünket a szentmisén…
És végül, ha már a
komoly bejegyzés elején az érettségit emlegettük, íme, egy kis ízelítő a káptalani tételsorból, alap- és emelt szintű vizsgázók számára. A sikeres megfejtők között a káptalani zsolozsmákon bevethető, megfagyás elleni segédeszközöket sorsolunk ki.
1. tétel (ének-zene)

Alapszint: Kihez tartozik a vezénylő kéz?
Emelt szint: Melyik zenei tételt vezényli a vezénylő kéz?
2. tétel (mértan és földrajz)

Alapszint: Hány fokos szögben dőlnek a gyertyák?
Emelt szint: Mely égtáj felé dőlnek a gyertyák?
3. tétel (logika)

Alapszint: Párosítsa az összetartozókat!
Emelt szint: Ugyanez, de a versenyben csak felszentelt papok indulhatnak.
Akik esetleg nem bírnák ki, hogy ne ellenőrizzék, jól oldották-e meg a feladványokat, izgalmukat
innen csillapíthatják. Egyébként pedig minden olvasónknak Istentől megáldott, kegyelmekben gazdag, boldog új évet kívánunk!
R.Z.