DOMINUS EST I.

Egy korábbi bejegyzésünkben már fölhívtuk a figyelmet Athanasius Schneider püspök Dominus est című könyvére, és magyar fordításban közöltük azt az előszót, amelyet Malcolm Ranjith érsek, az Istentiszteleti Kongregáció akkori titkára írt hozzá. A rövid könyv rendkívül jelentős és időszerű a szentáldozás módjával és az eucharisztikus fegyelemmel kapcsolatban; lelkipásztori és liturgikai szempontból is védelmébe veszi a hagyományos gyakorlatot, ugyanakkor szélesebb nyilvánosságot szólít meg, vagyis nem tekinthető kifejezetten "tradicionalista" írásnak. Egyházpolitikai értelemben vett fontosságát mutatja, hogy maga a vatikáni könyvkiadó jelentette meg egy magas kúriai méltóság ajánlásával. Tavaly Úrnapja óta XVI. Benedek pápa minden nyilvános szentmiséjén a hagyományos módon szolgáltatja ki a Szent Eucharisztiát, a közelmúltban pedig Canizares bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa (aki egyébként már magában a lateráni bazilikában celebrált régi rítusú szentmisét) nyilatkozta, hogy a Szentatya eljárását bárkinek módjában áll követni - maga a prefektus úr is bevezette ezt a gyakorlatot saját székesegyházában. Schneider püspök úr rövid könyvét P. Kovács Ervin Gellért OPraem, a CLSMA papi vezetője magyarra is lefordította. A fordításnak egy ideje - egyelőre sikertelenül - kiadót keresünk, de úgy döntöttünk, hogy addig is tanulságos lesz az írást kisebb részletekben közzétenni, hiszen ma egy szétszabdaltabb, internetes előzetes nem föltétlenül csökkenti a megjelent könyv iránti érdeklődést. Ajánljuk minél többek figyelmébe, és kérjük az olvasókat, terjesszék is a könyvet, különösen azok körében, akik csupán megszokásból vagy az elmúlt évtizedek téves ideológiáinak hatása alatt élnek a szentáldozásra vonatkozó újabb, erősen kifogásolható engedményekkel.

ATHANASIUS SCHNEIDER

Dominus est - Az Úr az
Egy közép-ázsiai püspök gondolatai a szentáldozásról

Előszó

A Jelenések könyvében Szt. János elmondja, hogy imádással borult az Úr angyalának lábai elé, amikor látta és hallotta a neki szóló kinyilatkoztatást (vö. Jel 22,8). A fölséges isteni jelenlét előtti leborulás vagy letérdelés az alázatos imádás kifejezéseként a tiszteletnek olyan gesztusa volt, amely Izráelben mindenkor szokásos volt az Úr jelenlétében. Így olvassuk a Királyok első könyvében: „Amikor aztán Salamon elimádkozta ezt az imádságot és könyörgést az Úr oltárának színe előtt – ahol az ég felé tárt kezekkel a földön térdelt, mind a két térdével – felállt és harsány hangon megáldotta Izráel egész gyülekezetét” (1Kir 8,54–55). A könyörgő imádság alatti testtartása egyértelmű: térden áll az oltár előtt.
Ugyanez a hagyomány található az Újszövetségben is, ahol látjuk Pétert térdre borulni Jézus előtt (vö. Lk 5,8); hasonlóképpen Jairust, amikor arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg leányát (Lk 8,41); a szamariait, aki visszajött Neki hálát adni, végül Máriát, Lázár testvérét, amikor Lázár életéért könyörgött (Jn 11,32). A felséges jelenlét és az isteni kinyilatkoztatás előtti leborulás ugyanezen gesztusával találkozunk mindenütt a Jelenések könyvében (Jel 5,8.14 és 19,4).
Ezzel a hagyománnyal szorosan összefügg az a meggyőződés, hogy a jeruzsálemi szent templom Isten lakóhelye, és ezért a templomba csakis olyan testtartással léphetünk be, amely az Úr jelenléte előtti mélységes alázat és hódolat magatartását fejezi ki.
Az Egyháznak is az a mély meggyőződése, hogy az Úr ténylegesen és valóságosan jelen van az eucharisztikus színek alatt, továbbá az Oltáriszentségnek a tabernákulumban való őrzésének egyre terjedő szokása, kifejlesztette azt a gyakorlatot, hogy az Eucharisztiában jelenlévő Urat alázattal térdre borulva imádjuk.
A trienti zsinat Krisztusnak az eucharisztikus színek alatti valóságos jelenléte kapcsán a következőket tanítja: „a legméltóságosabb Oltáriszentségben a kenyér és bor konszekrációja után ugyanezen érzékelhető anyagok színe alatt igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus, az igaz Isten és igaz ember”. (DS 1651)
Aquinói Szt. Tamás a szent Eucharisztiát latens Deitas-ként (rejtőző Istenségként) jelöli meg (Aquinói Szt. Tamás: Adoro te devote). Tehát Krisztus az eucharisztikus színek alatti valóságos jelenlétének hite már akkor a katolikus egyház hittanításának magjához tartozott és már akkor a katolikus identitás légyeges eleme volt. Világos volt az, hogy az Egyház nem épülhet fel, ha ezt a hitet akár a legkisebb mértékben is megsértik.
Következésképpen az Eucharisztiát, amely Krisztus Testévé lényegileg átváltozott kenyér és Krisztus Vérévé átváltozott bor, a köztünk élő Isten, csakis csodálattal és a lehető legnagyobb mértékű tisztelettel vehetjük magunkhoz, az alázatos imádást kifejező testtartásban. XVI. Benedek pápa Szt. Ágoston szavaira emlékeztet: „Senki sem eszi ezt a Testet, ha előtte nem imádta, vétkezünk ha nem imádjuk Őt” (Enarrationes in Psalmos 98,9: CCL XXXIX, 1385) és kihangsúlyozza a következőket: „az Eucharisztiát magunkhoz venni annyit jelent, hogy az imádás magatartásával közelítünk Ahhoz, Akit fogadunk (…) csak az imádásban érlelődhet meg egy mély és igazi befogadókészség” (Sacramentum caritatis, 66).
Ennek a hagyománynak alapján világos, hogy következetessé és elengedhetetlenné vált az olyan testi és lelki gesztusok és magatartásformák felvétele, amelyek szorgalmazzák a csendet, a belső összeszedettséget, saját kicsinységünk alázatos elismerését Annak mérhetetlen nagysága és szentsége előtt, Aki az eucharisztikus színekben előttünk áll. A legjobb módja annak, hogy kifejezzük tiszteletünket az eucharisztikus Úr iránt, az, hogy követjük Péter apostol példáját, aki térdre borult az Úr előtt és felkiáltott: „Uram, menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok!”, ahogyan az evangélium elmondja nekünk. (Lk 5,8)
Manapság azonban egyes templomokban azt lehet tapasztalni, hogy ez a gyakorlat egyre inkább elvész, és hogy az illetékesek nem csak utasítják a híveket, hogy a Szent Eucharisztiát állva fogadják, hanem az összes térdeplőt is eltávolították, és így arra kényszerítik híveiket, hogy üljenek vagy álljanak, még akkor is, amikor az eucharisztikus színeket felemelik, és a híveknek imádásra felmutatják. Nagyon furcsa, hogy ezeket a rendeleteket az egyházmegyék liturgiáért felelős személyei vagy az egyes templomok plébánosai úgy bocsátják ki, hogy előtte egyáltalán nem kérdezik meg a híveket, pedig napjainkban bizonyos körökben többet beszélnek az Egyházon belüli demokráciáról, mint valaha.
Ugyanakkor a kézbeáldozás kapcsán el kell ismernünk, hogy ezt a gyakorlatot az egyes részegyházakban sietve és visszaélésként vezették be azonnal a zsinat után; ily módon megváltoztatva a korábbi évszázados gyakorlatot, az új gyakorlat pedig időközben az egész Egyházban szabállyá vált. Ezt a változást azzal az állítással akarták igazolni, mely szerint a kézbeáldozás jobban tükrözi az evangélium szellemét és az ősegyház gyakorlatát.
Egy dologban igazuk van: amit az ember a nyelvére fogad, azt fogadhatja kézbe is, mivel mindkét testrész egyenlő méltósággal bír. Ennek a gyakorlatnak az igazolására idézik egyesek Jézus szavait: „Vegyétek és egyétek” (Mk 14, 22; Mt 26,26). Bármelyek is legyenek azonban az érvek, amelyekkel a kézbeáldozást igazolni próbálják, nem csukhatjuk be a szemünket azon dolgok előtt, amelyek világszerte történnek ott, ahol ezt a gyakorlatot bevezették. A kézbeáldozás elősegíti a Szent Eucharisztia színei iránti tiszteletteljes magatartás fokozatos és egyre erősödő gyengülését. A korábbi gyakorlat jobban megőrizte a tisztelet iránti érzéket. Most viszont beszüremkedett az általános figyelmetlenség szelleme és az összeszedettség riasztó mértékű hiánya. Ma gyakran látunk áldozókat, akik úgy térnek vissza helyükre, mintha semmi rendkívüli sem történt volna. A legszétszórtabbak a gyerekek és a fiatalok. Sok esetben semmi nyoma sincs a komolyság szellemének és a belső csendnek, amelynek meg kellene jelennie a lélekben az Isten jelenlétében.
Nem hallgathatjuk el azokat a visszaéléseket sem, amikor egyesek emléktárgy gyanánt magukkal viszik a szent színeket; azokat áruba bocsátják, vagy ami még rosszabb, sátáni rítusokban megszentségtelenítik. Ilyen dolgok bizonyítottan előfordulnak. Még a nagy koncelebrációk alkalmával is, magában Rómában is többször a földre dobva találták meg a szent színeket.
Ebben a helyzetben el kell gondolkodnunk nemcsak a hitnek súlyos mértékű fogyatkozásán, hanem az Úr meggyalázásán és megsértésén is, aki azért méltóztatik közénk jönni, hogy találkozzék velünk, hogy magához hasonlóvá tegyen minket, hogy bennünk is visszatükröződjék Isten szentsége.
A pápa nemcsak annak a szükségéről beszél, hogy az Eucharisztia igazi és mély jelentőségét megértsük, hanem arról is, hogy azt méltón és tisztelettel ünnepeljük. Azt mondja, hogy tudatosítanunk kell a gesztusok és a testtartás jelentőségét, mint amilyen pl. „az eucharisztikus ima kimagasló pillanatai alatti térdelés” (Sacramentum Caritatis, 65). Továbbá, amikor a szentáldozás vételéről szól, mindenkit arra buzdít, „mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ez a gesztus a maga egyszerűségében megfeleljen az Úr Jézus Krisztussal való személyes, szentségi találkozás értékének” (Sacramentum Caritatis, 50).
Ebben az összefüggésben kell értékelnünk azt a kis könyvet, amelyet Őexcellenciája Athanasius Schneider püspök úr, a kazahsztáni Karaganda segédpüspöke állított össze ezzel a sokatmondó címmel: Dominus est (Az Úr az). Ez a mű értékes hozzájárulás az időszerű vitához, amely az Eucharisztiáról, Krisztus kenyér és bor színe alatti valóságos és lényegi jelenlétéről szól. Különös jelentősége van annak, hogy Schneider püspök fejtegetéseit egy személyes beszámolóval kezdi, amelyben megemlékezik édesanyja és két másik nő mély eucharisztikus hitéről, arról a hitről, melyet nem tudott kioltani a sok szenvedés és áldozat, melyeket vállalnia kellett a kazahsztáni katolikus hívek kis közösségének a szovjet üldözés évei alatt. Ebből a személyes tapasztalatból kiindulva, mely benne nagy hitet, ámulatot és tiszteletet ébresztett az Eucharisztiában jelenlévő Úr iránt, egy történeti-teológiai fejtegetést tár elénk, amelyből világosan látszik, hogyan nyert elfogadást és vert gyökeret az Egyházban hosszú időn keresztül a szentáldozás térdelve és nyelvre történő vételének gyakorlata.
Azt hiszem, eljött annak az ideje, hogy a kézbeáldozás gyakorlatát felülvizsgáljuk, és, ha szükséges, beszüntessük, hiszen azt a Sacrosanctum Concilium (a II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója) és a zsinati atyák valójában meg sem említik, csupán egyes országokban engedélyezték, miután visszaélésképpen bevezették. Ma jobban, mint valaha szükséges segíteni a híveknek, hogy megújítsák élő hitüket az eucharisztikus színek alatt valóságosan jelenlévő Jézusban, azzal a céllal, hogy magának az Egyháznak élete megerősödjék, és védelmet nyerjen a hit veszélyes torzulásaival szemben, amelyeket a jelen helyzet folytonosan előidéz.
Ennek az indítványnak okai nem annyira akadémikusak, mint sokkal inkább lelkipásztoriak, spirituálisak és liturgikusak. A kérdés egyszerűen az, mi építi jobban a hitet. Schneider püspök ebben az értelemben dicséretreméltó bátorságról tett tanúságot, amikor megértette Szt. Pál szavainak igazi jelentését: „minden a ti épülésetekre történjék.” (1Kor 14,26)

+ MALCOLM RANJITH

Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció titkára

NÁSZMISE EGERBEN

2009. május 2-án, szombaton délután 2 órai kezdettel kerül sor Suszter Ágnes, a CLSMA rendes tagja és Jelinek László házasságkötésére és az értük bemutatott, régi római rítusú nászmisére Egerben, a ciszterci Szent Bernát-templomban (Széchenyi utca 15., az Ifjúsági házzal [Művészetek háza] és a mozival szemben). Az énekes szertartást a káptalan segédletével P. Kovács Ervin Gellért OPraem celebrálja. Kérjük az olvasók imáit a házasulandókért és egyben azért is, hogy e hosszú idő óta első nyilvános szentmise a hagyományos úzus szerint Egerben se maradjon folytatás nélkül.

RÉGI RÍTUSÚ SZENTMISE A MAGYAR EGYHÁZZENEI TÁRSASÁG
IDEI KONGRESSZUSÁN
Április 30-tól május 2-ig Budapesten tartja ez évi kongresszusát a Magyar Egyházzenei Társaság. A szokásosan gazdag program tengelyét az egyházi év kérdéseit tárgyaló előadások alkotják. Részletes program és további információk találhatók a társaság honlapján. A kongresszus különlegessége, hogy a katolikus szekció szokásos, reggeli istentiszteletét ez alkalommal a római rítus hagyományos formájában bemutatott, énekes szentmise jelenti majd (május 1-én, reggel 8 órakor, a Vörösmarty utca 40. szám alatti Oltáriszentség-plebániakápolnában). Mivel a társaság kétévente tartja kongresszusait, a Summorum Pontificum érvénybe lépése óta erre most nyílik először lehetőség. A szertartás a szervezők szándéka szerint a vasár- és ünnepnapinál egyszerűbb zenei és ceremoniális formák közt valósul majd meg azt érzékeltetendő, hogy a régi liturgia a budapestinél szerényebb körülmények között is hiteles alternatívája lehet az elterjedtebb, megreformált gyakorlatnak.

A HAYDN-SOROZAT HARMADIK SZENTMISÉJE

A hódmezővásárhelyi újmise után többek segítőkészségének és az összehangolt szervezésnek köszönhetően a Haydn-sorozatba illeszkedő fehérvasárnapi szentmise sem maradt szolgálattevők nélkül. Ez alkalommal Haydn egyik nagyszabású szerzeménye, az 1799-es B-dúr Theresienmesse szólalt meg a szertartás ordináriumaként, méghozzá különlegesen magas színvonalon. A Debreceni Kodály Kórust és a Budapesti Bach Zenekart Ella István vezényelte. A szólisták Kozma Rózsa (szoprán), Bodonyi Katalin (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Jekl László (basszus) voltak. Büszkén említhetjük, hogy a káptalani szkóla énekének szépségét a zeneértő közönség, sőt maguk az előadók is nagyra értékelték. A szentmisén több mint kétszázan vettek részt.

P. KOVÁCS ERVIN GELLÉRT SZENTBESZÉDE

Dominica in Albis, die XIII Kalendas Maii (XIX Aprilis) anno Domini MMIX, in civitate Hódmezővásárhely, cum neomysta R. D. Ervinus Iohannes Alácsi Primum Sacrificium Missae litavit

Dicsértessék
a Jézus Krisztus.
Kedves Testvéreim!

Húsvét nyolcadának örömnapjai után, ma, fehérvasárnap felidézzük a feltámadt Krisztus megjelenését apostolai előtt, mely egy héttel a feltámadás után történt, és amely megalapozta nekünk a vasárnap Úr napjaként való ünneplését. Amikor ugyanis az Egyház együtt van a feltámadás napján, ott megjelenik a Feltámadott, eloszlat minden félelmet és bánatot és Szentlelkével új erőt önt tanítványaiba. A feltámadt Urat már nem kötik a földi tér és idő törvényei, áthatol az épületek és a szívek zárt ajtaján, és még a kételkedőknek és kicsinyhitűeknek is, mint Tamásnak, felkínálja a vele való közvetlen találkozás lehetőségét. Ezért adja apostolainak a Szentlelket, hogy az ő szavának hirdetői, az ő megjelenítői legyenek minden korok és minden népek számára a világ végezetéig. „Aki titeket hallgat, engem hallgat, akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer”, továbbá az utolsó vacsorán kimondott szavai: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, nemcsak az apostolok földi életének idejére szólnak, hanem ez az isteni küldetés, ez az élő emlékezet tovább kell, hogy folytatódjék minden századokon át a föld végső határáig: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

Ezért nagy öröm nekünk, hogy tegnap az apostolok egyik utódjának kézrátétele és imája által a mi kedves barátunk és testvérünk, főtisztelendő Alácsi Ervin János atya is részesült ebben az ajándékban, és most úgy állhat előttünk, mint második Krisztus, akinek ajka által maga az Úr szól hozzánk, és akinek kezei között újítja meg világmegváltó áldozatát a kenyér és a bor színe alatt. Ma, amikor életében először bemutatja a legszentebb áldozatot, sokévi küzdelem, szenvedés és várakozás után, sokunk imái és reményei teljesülnek. A mi Istenünk irgalmának, szeretetének és nagy hatalmának bizonyítéka a mai nap, aki minden akadályt el tud távolítani, és mindent javukra fordít azoknak, akik Benne bíznak és Őt szeretik. „Jóllaknak a te házad bőségével, és gyönyörűséged patakjából itatod őket. Mert nálad van az élet forrása, és a te világosságodban látjuk meg a világosságot” – így vall erről Ervin atya újmisés jelmondatában, a 35. zsoltár szavait idézve.


Hosszú és kalandos út megkoronázása ez a mai ünnep, amelyre visszatekintve újra meg újra megfigyelhetjük nemcsak az emberi gyarlóság és törékenység jeleit, de sokkal inkább az ezeken győzedelmeskedő isteni kegyelem legyőzhetetlen erejét, amely nem engedte Ervin atyánkat ellankadni és az Isten által neki kijelölt útról letérni. Az isteni Gondviselés elsődleges eszköze ezen az úton pedig a hagyományos római liturgia volt számára, amely által világosan megtapasztalhatta és átélhette mindazt, amit teológiai tanulmányai során hallott és olvasott az Istenről, Jézus Krisztusról, az Egyházról, a szentmiseáldozatról, a papságról, Krisztus valóságos jelenlétéről az Oltáriszentségben. Mindezek a hitigazságok ugyanis nem pusztán elméleti tételek, nem ideológia, nem elég őket értelemmel felfogni, hanem meg is kell tapasztalni, át is kell élni a liturgia szakrális légkörében, mély értelmű és ősi szimbólumaiban, gesztusaiban, szavaiban és dallamaiban. A hiteles katolikus hittartalmat nem közvetítheti bármely tetszőleges, emberek által kitalált forma, hanem csak olyan, amely a keresztény évszázadok folyamán a szent apostolok, szentéletű főpapok és teológusok munkálkodása révén szervesen jött létre, tisztult le és kristályosodott ki. Ma ünnepeljük a Szentatya megválasztásának évfordulóját. Jó alkalom ez arra, hogy hálát adjunk az Egyház és a történelem Urának, hogy Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ezt a hagyományos liturgiát ismét felszabadította, minden papnak biztosítva a lehetőséget annak végzésére, hiszen ezt a liturgiát soha nem tiltották be. Az Egyház soha nem tiltja és nem is tilthatja be az emberemlékezetet meghaladó hagyományt. A Szentatya továbbá azt óhajtja, hogy minden pap megismerkedjék e rítussal, és hogy az a hívek számára is széleskörűen hozzáférhető legyen: e rítus, mely az elmúlt másfél évezred során annyi szentet nevelt, annyi teológiai, irodalmi, zenei, építészeti és képzőművészeti remekművet ihletett meg, hogy nélküle elképzelhetetlen lenne az európai kultúra. Ami őseinknek szent volt, az nekünk is szent kell, hogy legyen, ami nagyapáink lelki életét oly hatékonyan táplálta, az a miénket is képes lesz táplálni.


Ezért mutatja be Ervin atya első szentmiséjét ebben a rítusban, és ezért érzi magát egész papi életére vonatkozóan elkötelezve e liturgikus forma iránt, hiszen e nélkül nem indult volna meg a papi hivatás útján, és nem jutott volna el a mai napig, az Úr oltáráig. Szemináriumi neveltetése is olyan közösségben történt, amelyet az ősi rítus ápolására és terjesztésére alapított II. János Pál pápa; ennek keretében részesült az összes hagyományos, kisebb papi rendben. Negyvenévi szünet után újmisésünk volt az első magyar papnövendék, aki megkapta a tonzúrát: a hajkoronát, akit felszenteltek ajtónállóvá, felolvasóvá, ördögűzővé, akolitussá, szubdiakónussá, majd csak ezek után következett a két nagyobb rend: a diakonátus és az áldozópapság. Ugyanakkor sajnos nagyon nehéznek bizonyult neki egyszerre ragaszkodni az ősi liturgiához és a magyar hazához, hiszen végezhette volna szabadon a régi liturgiát bárhol külföldön, ha nem ragaszkodott volna annyira szeretett szülőföldjéhez, a magyar hívek között végzett lelkipásztori szolgálathoz. Itthon azonban még mindig nagyon nehezen fogadnak el egy olyan papot, aki Nagy Szent Gergely és V. Szent Pius pápa rítusához ragaszkodik, annak ellenére, hogy a fájó paphiány már veszélyezteti egyházközségeink puszta megmaradását, annak ellenére, hogy oly sokszor hangsúlyozzuk a testvériséget, a közösséget és párbeszédet, a kisebbségek és a másság elfogadását. Úgy tűnik, hogy ebben a párbeszédben és toleranciában nem minden kisebbség részesülhet. Annál nagyobb köszönet és hála illeti mindnyájunk részéről a tábori püspökséget, annak püspökét msgr. Bíró Lászlót és papjait, akik nem hagytak veszni egy értékes papi hivatást, és testvéri szeretettel felkarolták újmisésünket.

Kedves Ervin atya, Te most célba értél egy hosszú, küzdelmes út után, méltó most egy kicsit megpihennünk és ünnepelnünk. Ám ugyanekkor egy másik, még sokkal küzdelmesebb és fáradságosabb kaland kezdődik a mai napon. Ma is érvényes, hogy nem lehet nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Ha a mi örök Főpapunknak küzdenie kellett és odaadnia önmagát áldozatul a világ üdvösségéért, ezt mi sem kerülhetjük el, akik az ő papságában részesültünk. Ne kíméld hát magadat, légy pap és áldozat a rád bízott halhatatlan lelkekért, hiszen Te már nem vagy a magadé, hanem Krisztusé, aki azért tett papjává, hogy az ő népét szolgáld, hogy Róla tégy tanúságot az emberek előtt, ha kell, egészen életed odaadásáig! Mi, akik ismerünk, tanúsíthatjuk, hogy számos természetes és természetfeletti ajándékkal áldott meg a Mindenható. Ezek közül az egyik legnagyobb az, hogy mindig is fáradhatatlanul kerested az igazságot, és soha nem nyugodtál bele holmi féligazságokba, álértékekbe, mellébeszélésbe. Ezért is választottad a dogmatikát szakterületednek és szereztél belőle legmagasabb szintű képzettséget Rómában, a pápai Gergely Egyetemen. Miután a szent katolikus hitben felismerted az abszolút igazságot, („a Te fényedben látjuk az igazi fényt”) különös képességet kaptál arra is, hogy ezt a hitet érthető és világos módon továbbadd a hívőknek, de a hittől még távol járó keresőknek is. A hit igazága megszabadít és legyőz minden rosszat. Ezért mondja ma védőszented, Szent János evangélista: „Ezek megírattak, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus az Isten Fia, és hogy hívén, életetek legyen az ő nevében; mert boldogok, akik nem láttak és hittek.” Ugyancsak János mondja első levelében: „Minden, ami Istentől született, meggyőzi a világot; és ez a győzelem, mely meggyőzi a világot, a mi hitünk. Ki az, aki meggyőzi a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” Győzd meg hát a világot hiteddel, életeddel, világos tanításoddal, de leginkább a Krisztus által alapított szentségek buzgó kiszolgáltatásával, és mindenekelőtt a szentmiseáldozat napi bemutatásával. A papnak, bár önmagában bűnös és gyarló ember, olyan méltóság és hatalom adatott, mely az angyalokét is felülmúlja: ő meg tudja jeleníteni Krisztust a földön. Meg tudja újítani az ő áldozatát. Meg tudja szabadítani embertársait a legszörnyűbb bajtól: a kárhozatra vivő bűntől, hiszen Krisztus megígérte neki: „akinek megbocsátod bűneit, az bocsánatot nyer”. Bármilyen messzi sivatagba küld a sors, bármilyen nyomorúságos körülmények közé, ahol megjelensz Te, Krisztus papja, ott lehullnak a bűn bilincsei, onnan menekül a pokol, és a feltámadott Krisztus megjelenése a legszentebb áldozatban virágzó kertté varázsolja az emberi szívek sivatagját. A pap feladata lehozni a mennyet a földre. Ezért mondhatjuk Szent Pio atya szavaival, hogy a világ inkább meg tudna lenni nap nélkül, mint szentmise és az azt bemutató pap nélkül. A szentmise a világmindenség legértékesebb kincse, és ezt a kincset tegnap Rád bízta Teremtő Istened. Légy méltó erre az ajándékra és légy mindig hálás érte! Ne félj hát a tövisektől, az előtted álló szakadékoktól és a rád leselkedő vadállatoktól, hiszen Veled van Az, akinek megadatott minden hatalom a mennyben és a földön, a Bárány, akit megöltek, de él, Aki önmaga feláldozásával legyőzte a világot! Az ő szeretete feltétel nélküli, az ő hűsége örökké megmarad. Hiszen megesküdött az Úr, és meg nem bánja: „Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint.”

Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KÉPEK A SZOMBAT DÉLELŐTTI PAPSZENTELÉSRŐL

A földre borult jelölt fölött a mindenszentek litániáját imádkozzák

Az apostoli kézrátétel

Bíró László püspök úr a főoltárnál, latinul mondja
a római misekánont

Az első papi áldások

Életkép a szentelés utáni ünnepi ebédről

Az újmisés a CLSMA logóját viselő tortát szeleteli
(a káptalan nevében Talmácsi József ajándéka)

A helyi sajtó rövidhíre és képei
Képek a katonai ordinariátus honlapjáról

A Magyar Kurír beszámolója

A honvédség honlapjáról

ALÁCSI ERVIN JÁNOS ÚJMISÉJE
Az első felvételek ma délelőttről, Hódmezővásárhelyről

EGY LITURGIKUS HÉTVÉGE

A most következő hétvége a hagyományos latin liturgia szempontjából különösen eseménydúsnak ígérkezik, hiszen az ország több pontján sűrűn következnek majd egymásra az immár szokásossá váló és a jelentőségük, illetve ünnepélyességük miatt kiemelkedő szertartások. Hadd hívjuk föl ezekre a figyelmet!


Fehérszombaton, április 18-án

- délelőtt 11 órakor Bíró László püspök úr áldozópappá szenteli Alácsi Ervin Jánost a hódmezővásárhelyi Szent István-plebániatemplomban (a szertartás a megújított rend szerint zajlik majd),
- délután fél 4 órakor Kovács Ervin Gellért atya énekes szentmisét celebrál a szegedi ferencesek alsóvárosi templomában,
- este 8 órakor a CLSMA ünnepélyes húsvéti matutínumot énekel szintén a hódmezővásárhelyi Szent István-plebániatemplomban.

Fehérvasárnap, április 19-én

- délelőtt 9 órakor Alácsi Ervin János első szentmiséjét mutatja be a régi rítus sollemnis formájában a hódmezővásárhelyi Szent István-plebániatemplomban (a CLSMA énekes- és oltárszolgálata mellett, Kovács Ervin Gellért szerpapi és Földváry Miklós alszerpapi közreműködésével),
- délután fél 4 órakor a CLSMA szokásos budapesti szentmiséjén folytatódik a kórusos-zenekaros Haydn-misék böjtelővel fölfüggesztett sorozata,
- délután 5 órakor Varga Lajos püspök úr régi rítusú szentmisét mutat be a váci Karolina-kápolnában.


Az eddigi hirdetésekben nem szereplő Szent István-plebániatemplom címe: 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 4. A szervezéssel, utazással kapcsolatos minden további információval szívesen állunk rendelkezésre akár elektronikus levélben, akár itt a blogon.

HÚSVÉTVASÁRNAP

Húsvét vasárnapján a matutínumban a püspök úr úgy öltözik be, amint szokott, szent szolgálattevők, egy bakulista, egy infulista (astans), két gyertyavivő, senki más. A szokásos módon van Domine la­bia mea aperies és Deus in adiutorium, minden egyéb, mint a könyvben. A két responzóriumhoz a verzusokat gyermekek éneklik, és az utolsó homília [ti. a homília utolsó szakasza] után a responzóriumot az orgona játssza.

Mielőtt az utolsó homília befejeződik, közben föláll a processzióhoz két zászló, két nagy fáklya, palástba öltözött előénekesek, egy akolitus, két ampolna vízzel, illetve borral, két tömjénező, egy diákonus, egy szubdiákonus, amint a táblán ki lettek jelölve [a liturgikus szerepek beosztását a tabulára írták föl]; és miután elkezdődött a responzórium az orgonán, mindjárt kivonulnak a sekrestyéből a püspök úr előtt a Szent Kereszt-oltár elé, és lemennek a szentsírhoz, ahol egy asztal van előkészítve. A responzórium verzusát az előénekesek éneklik, arccal a szentsír felé fordulva állnak, háttal a Boldogságos Szűz oltárának, a visszatérést a kar. A responzórium végeztével a püspök az asztal előtt állva mondja az antifónát: Surrexit Do­mi­nus de se­pul­cro alleluia alleluia, a kar: Qui pro nobis. Akkor a püspök tisztelettel kezébe veszi a szelencét [az előző nap ebbe helyezték az Oltáriszentséget]. Elkezdi a Re­sur­re­xi introitust, a kar befejezi végig, de a verzus nélkül, a Boldogságos Szűz oltárának oldalánál állva. Eközben a püspök a Boldogságos Szűz oltárához megy, és ott kihajtogatja a korporálét, és kezébe veszi az Úr testét, alatta tartván a paténát, és mondja háromszor, énekelve, míg a nép felé fordul: Pax vobis ego sum alleluia, és mintegy végig áldást osztván a testtel, és mindig az oltár másik oldala felé fordul, és mindig fentebb és fentebb hangon kezdi. Ennek végeztével az orgonán mindjárt elkezdődik a Te Deum laudamus, és a klérus bevonul a kórusba, félkaronként váltakozva a teljes karral. A Te Deum laudamus után a püspök a Surrexit Dominus vere alleluia verzikulust mondja, Et apparuit Simoni al­le­lu­ia. De­us in adiutorium meum in­tende, és a laudes-antifónákat szokás szerint énekeljük. Kapitulumot nem mondunk, hanem a helyén a Hæc dies-t énekeljük, és az előénekesek kezdik, és a Pascha nostrum Alleluját az aléneklőkanonok kezdi, és a teljes karral fejezi be, és végül visszatér az Alleluia [a misében, ha szekvenciát is énekeltek, szokásosan nem tért vissza] stb. Ezután mindjárt elkezdik az előénekesek a Benedictus-antifónát. Ezután mondatik: Do­mi­nus vobiscum, és a nap könyörgése. Benedicamus Domino, mint itt: [kottának kihagyott hely]

A prímában és a többi [kis]hórában mindig mondunk Deus in adiutorium-ot az egész nyolcad folyamán, és nincs Ky­rie, sem a szokásos himnuszok, hanem mindjárt a Deus in adiutorium után elkezdődik az An­ge­lus au­tem Domini antifóna a többivel. Zsoltárok: Deus in nomine, Be­ati immaculati, Re­tribue servo, Con­fi­temini Domino, Laudate Dominum omnes gentes. Akkor az antifónát megismételjük. Ezután énekeljük a Hæc di­es graduálét az aznapi verzusával és hasonlóképpen az Alleluját. Akkor elmondatik a Spiritum nobis Do­mine és a Domine sancte Pater könyörgés. Précesz: Exsultabunt sancti in gloria. Terciára az antifóna: Erat autem. Zsoltárok: Legem pone és a többi. Graduále: Hæc dies és az aznapi verzus. Az Alleluja hasonlóképpen, és mindig az aznapi kollekta. Szextára és nónára ugyanígy.

A misében az Asperges me helyett Vi­di aquam-ot éneklünk. Verzikulus: Quo­ni­am apud te est fons vitæ alleluia. Könyörgés: De­us qui ad æternam vitam in Christi resurrectione stb., mint a kapituláréban [Esztergomban processzionális anyagot is tartalmazott], Per eundem Christum. Processziós responzórium: Cum rex gloriæ és Triumphat Dei Filius, végig, a Szent István protomártír-templomban [fejeződik be]. Akkor a celebráns verzikulust mond: Surrexit Dominus de sepulcro. Könyörgés: De­us qui paschale no­bis remedium, Per Christum Dominum no­strum. Ezután az előénekesek ugyanott állva, a kórusrekesztőnél (pulpitum) éneklik: Salve fe­sta dies. A kar mindig ismétli hol, a felét, hol az egészet. Ennek végeztével az előénekesek mindjárt elkezdik a Se­dit angelus antifónát, és azzal fordulnak vissza a templomba, a kar pedig a Boldogságos Szűz oltárának jobb oldalán, a kórusrekesztőnél áll föl, és a kanonokok kétoldalt állnak ugyanazon oltár előtt, és a kar végigénekli az antifónát. Akkor négy vagy hat gyermek fölmegy oda, ahonnan ünnepnapokon énekeltetik az evangélium [vsz. a kórusrekesztő teteje], és éneklik a Cru­cifixum Do­mi­num verzust. Akkor a teljes kar énekli: Nolite metuere. A kar visszatér a kórusba (redit ad chorum), és ugyanígy énekli végig. Akkor az előénekes kanonokok, a könyvet a sekrestyében pontosan az oszloppal szemben helyezve el, kissé távolabb állva meg az oszloptól, éneklik a második verzust, tudniillik: Recordamini. A kar válaszol nekik: Alleluia. Akkor az egyik áldozópap verzikulust mond: Sur­re­xit Dominus vere alleluia, Et apparuit Simoni. Ore­mus, Suscipe Domine pre­ces no­stras, mint a kapituláréban, Per eundem, és a többi vasárnapon egészen áldozócsütörtökig mindig ugyanígy kell végezni a szertartást. Végül elkezdődik az introitus az orgonán: Re­surrexi et adhuc, és úgy folytatódik, mint a könyvben. És a verzus a graduáléban mindig változik. Quasi modo vasárnapig bezárólag mindig csak egy könyörgés mondatik, és az Alleluja szintén változik. A prefáció szombatig mindennap: Te quidem Domine. A szekvencia (prosa) az egész nyolcadon át: Victimæ paschali, és a szekvencia után a kar mindig elénekli a Christus sur­re­xit-et ezen a dallamon: [kottának kihagyott hely], és az orgona is játssza. Az egész nyolcadon át végig van [saját] Com­municantes és Hanc igi­tur.


A második vesperásban előbb Kyrie-t éneklünk, és mindig azzal kezdődik a második vesperás péntekig bezárólag, amint a misében szoktuk énekelni, de az első három napon előbb az orgona játssza. Ha viszont úgy akarod, rendeld úgy, hogy játssza az orgona az egész nyolcadon át úgy a vesperásokban, mint a misékben; ha pedig úgy akarod, a következő, többi köznapon a nyolcadnapig [rendeld úgy], hogy ne játssza az orgona, hanem az előénekesek kezdjék a Kyrie-t, a kar pedig folytassa. A Kyrie végeztével az előénekesek mindjárt elkezdik az Angelus autem Domini antifónát. Három antifónát és három zsoltárt éneklünk a kórusban péntekig bezárólag mindennap. Azután az előénekesek elkezdik a Hæc dies graduálét, és a kar folytatja, a verzusát pedig az orgona játssza. És az aznapi Alleluját mindig a kar kezdi, és ugyancsak a kar fejezi be, és végül mindig megismételjük az Alleluia-t. Az előénekesek pedig rendszerint mindjárt elkezdik az aznapi Magnificat-antifónát. Azalatt, míg szól a harmadik zsoltár, az alábbiak készülnek elő a processzióhoz: először egy palástba öltözött, izmos ember (nervosus) visz egy zászlót a Boldogságos Szűz képmásával; másodszor egy ünnepi palástba öltözött, gyertyavivő gyermek, harmadszor egy palástba öltözött papnövendék tömjénnel és szelencével [navikula]; negyedszer egy akolitusi fokozatú papnövendék fehér dalmatikában az evangéliumoskönyvvel (plenarium); ötödször egy albába öltözött akolitus fenekén bekötözött krizmával; hatodszor egy papnövendék vagy egy izmos ember húsvéti gyertyával (Exsultet); hetedszer egy albába öltözött akolitus a fenekén bekötözött szent olajjal; nyolcadszor egy fehér dalmatikába öltözött diákonus minden egyéb nélkül; kilencedszer egy fehér palástba öltözött áldozópap tömjénezővel; tizedszer ünnepi palástba öltözött, gyertyavivő gyermekek; tizenegyedszer egy palástba öltözött, izmos ember egy második zászlóval, amelyen a Megfeszített képmása van. És miután elkezdődik az antifóna, mindjárt megindulnak a processzióval, és fölsorakoznak a kar előtt [vsz. a plánumon]. A Magnificat és az antifóna végeztével a celebráns (præsidens) mondja: Dominus vobiscum. Et cum. Oremus. Az aznapi könyörgés, Per eundem Dominum nostrum stb. Amen, és több nem. Ezután processzióban levonulunk a keresztkúthoz. Azalatt, míg az orgona elkezdi a Vidi aquam-ot, a kar megindul a Szent Fábián és Sebestyén-oltár felé [a déli mellékhajó apszisában volt, vagyis a kar egy oldalsó kapun hagyta el a kórust]. A beöltözöttek viszont a Szent Kereszt-oltár felé, baloldalt [a kórusrekesztőn át, vsz. két kapuja volt] vonulnak ki, egyik a másik után, egyesével és lassan, de előbb a kanonokok előre mennek és leülnek a Boldogságos Szűz oltáránál kétfelől. A celebráns pedig a beöltözöttekkel együtt kilencszer körbejárja a keresztkutat. Ennek végeztével a beöltözöttek processzióban fölsorakoznak, egyik a másik után, a Szent Kereszt-oltár elé, a celebráns pedig leül a székre, amelyet ugyanott előkészítettek. Miután az orgonán befejeződött a Vidi aquam, az előénekesek eléneklik a verzust a Boldogságos Szűz oltára előtt, arccal az oltár felé fordulva, és az orgona játssza a Glo­ria Pa­tri-t, míg az előénekesek és a teljes kar, akikre tartozik, az egészet [vsz. a visszatérést] éneklik. Ezután az előénekesek elkezdik a [másik] két antifónát: Respondens autem angelus és Cito euntes, a zsoltárokkal együtt, két félkarban énekelve. Ezek végeztével a celebráns a keresztkútnál állva verzikulust mond: Quoniam apud te. A kar: Et in lumine tuo. Oremus, De­us qui omnes in Chri­sto re­natos stb., Per eun­dem Dominum no­strum Iesum Christum, és felelünk: Amen. Akkor az orgona elkezdi a Christus resurgens ex mortuis responzóriumot. Az előénekes kanonokok és néhány jó hangú gyermek és akik még akarnak, fölmennek a Szent Kereszt-oltár fölé [a kórusrekesztő tetejére], és éneklik a Di­cant nunc Iudæi verzust, és nincs Gloria Patri, hanem mindjárt következik a visszatérés az orgonán, és miután az orgona elkezdi a visszatérést, mindjárt fölmennek a kanonokok a kórusba, és a kar szintén, de a már említett Szent Fábián és Sebestyén-oltár felé. A beöltözöttek viszont bemennek a sekrestyébe, de a celebráns úr csak a gyertyavivőkkel és az előénekesekkel a kórusba megy a kórusrekesztőnél. Miután a visszatérés befejeződött, verzikulust mond: In resurrectione tua Christe alleluia. A kar: Cælum et terra. Ore­mus, Præ­sta quæsumus omnipotens Deus ut qui re­sur­re­ctionis do­mi­ni­cæ, Per eundem Do­mi­num, és felelünk: Amen. Dominus vo­bis­cum. Et cum spiritu. A Benedicamus Do­mi­no-t az előénekesek éneklik, és utána semmi. Végül a püspök úr áldást ad.

Az áldás után elkezdődik a kompletórium. Converte nos Deus. Deus in ad­iu­to­ri­um. Két gyermek énekli: Al­le­lu­ia. Zsoltárok: Cum invocarem és a többi. A zsoltárok végeztével visszatér az Alleluia alleluia al­leluia. Hæc dies quam fecit Dominus. Éneklünk Alleluját, a végén megismételjük. Ezután mondjuk az Alleluia re­surrexit Dominus antifónát. Nunc di­mit­tis. Könyörgés­ek: Spiritum no­bis Domine, De­us qui illuminas. Benedicamus Do­mino, mint itt: [kottának kihagyott hely] Megemlékezés (suf­fra­gi­um) a Boldogságos Szűz oltáránál: Regina cæli, a De­us qui per gloriam re­sur­re­ctionis könyörgéssel.

NAGYSZOMBAT

Nagyszombaton a matutínumban, mint nagypénteken, kivéve hogy itt már minden olvasmány végén szerepel a Christus semel pro peccatis stb. Minden egyéb, mint a könyvben.

A tűzszenteléshez először kivonul a püspök úr a sekrestyéből az összes szolgálattevőjével együtt, mint a misében, és körbejárják a tüzet, olvasva a tizenöt graduális zsoltárt Gloria Pa­tri nélkül, és közben kereszt alakú gyertyákat dobálnak a tűzbe, és tizenötször járják körül. Mindjárt ezután a püspök úr könyörgést mond. Majd hozzáfűzi a további könyörgéseket, és megáldja a tüzet, meghintve szenteltvízzel és megtömjénezve. Ezek végeztével négy kanonok előénekes elkezdi az Inventor rutili himnuszt, bevonulva a kórusba, és a kar mindig ismétli hol az egészet, hol a felét a szokásos módon. A himnusz után a kanonokok egyike dalmatikában elénekli az Exsultet-et a szokott módon, és a fáklyába (lucerna) vagy gyertyába a maga idejében behelyezi a tömjént. Ha befejezte, Amen-t mondunk.

A celebráns mindjárt hozzáfűzi a könyörgést, és Flectamus genua nélkül mondja. Akkor a méltóságok egyike elkezdi az In principio creavit próféciát. A prófécia után a püspök mondja: Ore­mus. A diákonus: Flectamus genua, Le­va­te; akkor [a püspök] elmondja a könyörgést, Amen. Ezután elhangzik a második és a harmadik és a negyedik prófécia ugyanazon a módon, és mindig van Fle­cta­mus genua, Levate. Akkor, a negyedik prófécia után traktus énekeltetik. Ezután énekeltetik az ötödik prófécia, a hatodik, a hetedik, a nyolcadik, és ismét énekeltetik a második traktus. Majd elmondatik a kilencedik, a tizedik, a tizenegyedik prófécia, és utánuk ismét énekeltetik a harmadik traktus. Utoljára énekeltetik a tizenkettedik prófécia [1490 előtt Esztergomban a Sacramentarium Gregorianum-ban szokásos négy próféciát olvasták csak], és mindjárt utána következik egy könyörgés Fle­ctamus nélkül, és felelünk: Amen. Erre azonnal mondatik, vagy énekeltetik [vsz. korrekció] a negyedik traktus. Ennek végeztével a püspök Ore­mus-t mond Flectamus nélkül. Könyörgés, Amen.

Ekkor lemegyünk a keresztkúthoz. Egy előénekes elkezdi a Rex san­cto­rum himnuszt, és két akolitus viszi a krizmát és a szent olajat [a hittanulókét] bekötött fenékkel (ligatis natibus) [szövettel bekötözött hasú ampolnákban], körbejárva a keresztkutat kereszttel vagy zászlóval, és minden szolgálattevő és a gyertya kilencszer [sic], maguk az előénekesek pedig éneklik a Rex sanctorum himnuszt, a kar pedig válaszol. Akkor, a himnusz befejeztével a püspök elmondja a Pater no­ster-t és a Cre­do-t és a többit, ami a könyvben jelezve van. Majd énekelve mondja a Do­mi­ne apud te est fons vi­tæ verzikulust. A kar: Et in lumine. Oremus, Omni­potens sempiterne De­us ad­esto magnæ pi­e­ta­tis stb., utána Per omnia sæcula sæculorum, Amen, és a prefáció ünnepélyesen, az Ex­sultet dallamán, és míg ezt mondja: Sumat Unigeniti tui gratiam de Spiritu San­cto, akkor a kezét a vízen kereszt alakban végighúzza, és mikor ehhez érkezik: Non in­fi­ciendo cor­rumpat, itt ismét megérinti a vizet a keresztkútban kereszt alakban, és akkor emelt hangon olvassa: Sit hæc sancta et innocens creatura, akkor is énekel, keresztet jelezve fölötte vagy helyezve rá: Sit fons vivus + aqua + regenerans + unda + purificans; itt pedig: De paradiso emanare præ­cepit, kiloccsantja a vizet egyszer kereszt alakban, és mikor ide érkezett, olvasva mondja: Hæc nobis præcepta servantibus, és amíg mondja: Ore be­nedicito, a keresztkútba lehell kereszt alakban; majd háromszor a keresztkútba ereszti a gyertyát, énekelve: Descendat in hanc plenitudinem, harmadszor benne tartva: Et to­tam huius aquæ substantiam, és végig olvassa: Hic omni­um peccatorum maculæ, egészen a befejezésig: Per eundem, és felelünk: Amen. Ezután, olvasva, beleönti a krizmát kereszt alakban, amint a könyvben. Majd a szent olajat önti bele hasonlóképpen. Végül a korátorok elkezdik a litániát, és amikor elérkeznek ide: Ut fontem istum be­ne­di­ce­re, háromszor mondja a püspök, először, hogy Benedicere, másodszor, hogy Benedicere et san­cti­fi­ca­re, harmadszor, hogy Be­nedicere et sanctificare et consecrare digneris, és mindig keresztet rajzol fölötte.

A litánia befejeztével bezáratik a keresztkút, és elkezdődik a húsvéti Kyrie az orgonán, és a püspök vagy a celebráns az oltárhoz megy, és fehér kazulát vesz föl. Ugyanott elmondja a Salve regina-t, amint szokás, az In omni tri­bulatione verzikulust, egy könyörgést, az Adiutorium no­strum-ot végig. Elmondja a Per passionem imát (accessus) a Proprio Filio suo verzikulus végén. Akkor odalépvén [az oltárhoz], mint máskor, énekli a húsvéti Gloria in excelsis-t a hozzá tartozó Et in ter­ra-val, és a harangok szólnak a Qui sedes-ig. Minden egyebet szokás szerint mondunk. Credo nincs, sem offertórium, és az orgona sem játsza az offertóriumot, hanem csak pótolja (subsistitur). Megjegyzés: A szentlecke után mindjárt elkezdi az aléneklőkanonok: Iam Domnus optatas. Prefáció: Te quidem Domine. A Con­fi­te­mini Alleluját végig az előénekes mondja, de az Alleluia-t megismétli a kar. A kezdés vagy intonáció után a kar azonnal kezdi a Laudate Do­minum omnes gen­tes traktust. Com­municantes: Et per hanc san­ctis­si­mam noctem. Ünnepélyes Sanctus-t mondunk, de Agnus Dei-t nem mondunk. Pax Domini-t mondunk, jóllehet paxot nem adunk. Kommúnió nincs, hanem áldozás után elkezdődik az Alleluia alleluia alleluia antifóna, és megismétli a kar. Zsoltár: Lau­date Dominum omnes gentes, Gloria Patri nélkül. Antifóna: Ve­spe­re au­tem sabbati, és megismétli a kar. Zsoltár: Magnificat, Gloria nélkül. Akkor a püspök énekelve mondja: Dominus vobis­cum. A kar: Et cum spiritu tuo. Oremus, és befejezi a misét a misekönyv könyörgésével: Spiritum nobis Do­mi­ne. Az előénekesek kezdik énekelve a Be­ne­dicamus Domino-t három Alleluia-val, mint a kompletóriumnál [le van jegyezve].

A kompletóriumban sem Con­verte nos-t, sem Deus in adiutorium-ot nem mondunk. A celebráns (plebanus) egy fehér palástba öltözött kanonok, akit az aléneklőkanonok jelölt ki, az előénekesek két gyermek. Alleluia. Cum in­vo­ca­rem. Minden zsoltár Gloria nélkül. Antifóna: Alleluia. Pascha nostrum Chri­stus est alleluia. Nunc di­mittis. Végezetül a celebráns mondja: Dominus vo­bis­cum. A kar: Et cum spi­ri­tu tuo. Oremus. Spiritum nobis, Deus qui illuminas, Per Dominum. A Benedicamus Do­mino-t a gyermekek éneklik, mint itt: Benedicamus Domino alleluia alleluia alleluia: [kottának kihagyott hely].

Fordította: F.M.

Recessit pastor noster, fons aquae vivae, ad cuius transitum sol obscuratus est, nam et ille captus est, qui captivam tenebat primum hominem: hodie portas mortis et seras pariter Salvator noster disrupit. Destruxit quidem claustra inferni, et subvertit potentias diaboli. - Eltávozott a mi pásztorunk, az élő víznek forrása, akinek halálára a nap elhomályosodott, mert az is elfogatott, aki fogva tartotta az első embert: e napon a halál kapuit és hasonlóképpen annak reteszeit a mi Üdvözítőnk széjjeltörte. Lerontotta a pokol zárait, és elpusztította az ördög hatalmát.

NAGYPÉNTEK

Nagypénteken mondd a matutínumot úgy, mint nagycsütörtökön, de saját históriával [antifónákkal és responzóriumokkal]. Saját olvasmányok, és próféciák módjára fejeződnek be. Minden egyéb, mint a könyvben.

A misére azalatt, míg kerepelnek, beöltözik egy diákonus, egy szubdiákonus és egy akolitus csak albába, és két ifjú palástba, akik a püspök úr előtt vonulnak. Akkor a püspök fölmegy a főoltárhoz (altare magnum), és egyszerűen olvassa a próféciákat: In tribulatione, a szubdiákonus pedig énekli. Ezután mindjárt elkezdődik a Domine audivi auditum tuum traktus, két félkar közt váltakozva. Ezek után [a püspök] azt mondja: Oremus. A diákonus: Flectamus ge­nua, Levate. Könyörgés: Deus a quo et Iudas, és felelünk: Amen. Akkor a szubdiákonus énekli a második próféciát: Dixit Dominus ad Moy­sen. Ennek végeztével a kar ismét egy traktust mond: Eripe [me] Domine. Ezután közvetlenül elkezdődik a mi Urunk, Jézus Krisztus passiója [cím nélkül], és az evangéliumra [a passió utolsó szakasza] sincs áldáskérés, és a diákonus fekete kazulát vesz, amilyet szokott [vsz. casula plicata], és miután a stallum közé [a plánumra] szőnyegeket helyeztek, mezítláb énekli: Egres­sus Iesus trans torrentem Cedron stb. A passió után mindjárt elkezdi a püspök úr a könyörgéseket a főoltárnál, és mondja: Ore­mus dilectissimi stb., amint a könyvben, de az eretnekek és szakadárok ellen [sic] nincs Per Do­minum, sem Amen, hanem amint befejeződött a könyörgés, rögtön elkezdődik: Pro perfidis Iu­dæ­is, és nincs Fle­cta­mus genua, a Per eundem Dominum után pedig nincs Amen, hanem mindjárt elkezdődik a pogányokért [szóló könyörgés], és ott már van Fle­cta­mus genua, Levate, Per Dominum nostrum, és ugyanott mondunk Amen-t is. Akkor lemegy a püspök a Boldogságos Szűz oltára elé [a templom hajójában], ahol földíszítették a feszület helyét. Eközben két, vörösbe öltözött áldozópap megfogja a feszületet a főoltár mögött, és kihozzák mintegy az oltár oldalánál, és éneklik ezt az antifónát: Popule meus, és előtte egy kazulát helyeznek a feszületre, amely teljesen eltakarja azt. Akkor két papnövendék (procedens), akik, mint Szent István protomártír napján, vörös, ünnepélyes dalmatikát öltöttek kifordítva, mezítláb, térden állva, arccal a feszület felé fordulva énekli: Agios. A kar felel: Sanctus Deus. Akkor lejönnek a kórusba vezető lépcső alsó fokáig, és ott hasonlóképpen éneklik a második versszakot, és a harmadik versszakot ugyanígy a Szent Kereszt-oltár jobb oldalán lévő kis kapunál [a kórusrekesztőnél]. Ezek végeztével továbbmennek, és odaviszik a keresztet a Boldogságos Szűz oltárához. Akkor a püspök az áldozópapokkal együtt átveszi a feszületet, és előbb egy kissé fölemeli előtte a kazulát, másodszor jobban fölemeli, és harmadszor még jobban fölemeli, hogy teljességgel láthatóvá váljék a feszület korpusza, és egymaga háromszor mondja énekelve az antifónát: Ecce lignum crucis stb., fölemelve kissé, másodszor jobban, harmadszor ismét jobban, a kar pedig mindig válaszol, de a verzust [Beati immaculati] nem éneklik, csak a harmadik fölemelés után. Végül a püspök, megcsókolván a keresztet, visszamegy a helyére. A többi kanonokok mind fölajánlást tesznek, és megcsókolják a keresztet. Közben végig elénekeljük a Dum Fabricator mundi antifónát, majd az ifjak kezdik a Crux fidelis himnuszt, és a kar felel hol a teljes, hol a fél versszakkal, amint szokás. Ezek után a püspök a feszület előtt állva olvassa a Domine Iesu Christe könyörgést a két másik könyörgéssel együtt. Akkor a Szent Kereszt-oltárhoz megy, ahol kihajtogatták a korporálét. Elkezdi: Ad­iu­to­ri­um nostrum stb., elmondja a Con­fi­te­or Deo-t, amint máskor szokás, és a végén a Proprio Filio suo non pe­per­cit Deus stb. verzikulust, majd az oltárhoz lép, elmondva az Aufer a no­bis Domine-t végig, és átveszi a bort és a vizet a kehelyhez, de nem mondva semmit. Ezalatt áldozópapok, különböző színű vörös [sic] palástokba öltözve, arccal a test felé fordulva éneklik a Laudes omni­potens himnuszt. A kanonokok egyike pedig előhoz egy kelyhet az előző napról megőrzött testtel, és odaviszi a püspök úrnak az oltárhoz, énekelve az egyes versszakokat, a kar pedig mindig válaszol. Akkor, miután befejeződött az utolsó versszak, a püspök tisztelettel átveszi a kelyhet, és letéve a kelyhet, a legnagyobb tisztelettel már megfogja az Úr testét. Ezt a testet tartva a nép felé fordul, és háromszor elmondja a Hoc corpus kommúniót, mindig fentebb hangon kezdve, és mindig az oltár másik oldala felé fordul. Akkor elmondja a Pater noster-t, olvasva, és a szolgálattevők csöndben válaszolják: Sed li­bera nos a malo. Utána megtöri a testet, és mondja: Per omnia sæcula sæ­cu­lo­rum, Amen, és semmi egyebet. Mindjárt ezután csöndben megáldozik, nem mondván semmit.

Ezek végeztével ugyanott elkezdődik a vesperás, két félkar közt váltakozva, tudniillik csak a püspök és a teljes kar között. A zsoltárok a péntekiek, olvasva, Glo­ria Pa­tri nélkül, Magnificat és Miserere mei Deus. Antifóna: Christus fa­ctus est. Ky­rie, Chri­ste, Kyrie. Pater noster. Akkor a püspök elmondja a Respice quæsumus Do­mine könyörgést, semmit nem válaszolunk, és így van vége ennek a szentséges szertartásnak. Ezután bemegy a sekrestyébe és nem ad áldást. Végezetül az alőrkanonok úr elkészíti a szentsírt a máskor szokásos módon.

A kompletóriumban a zsoltárokat végig úgy olvassuk, Gloria Pa­tri nélkül és ugyanabban a rendben, mint nagycsütörtökön.

Fordította. F.M.

OFFICIUM TENEBRARUM
Képek a tegnap éjjeli zsolozsmáról

Ma és a következő napokban a középkori Ordinarius Strigoniensis (vsz. XIV. századi előzmények alapján 1493 és 1520 között) szerint adjuk a húsvéti szent háromnap és húsvétvasárnap szertartásainak leírását az esztergomi székesegyház ősi rítusa szerint. A könyv, mint korábban jeleztük, rövidesen kritikai kiadásban jelenik meg, ahol a jelzett rendtartások az eredeti, latin szöveg mellett angol fordításban lesznek elérhetők.

NAGYCSÜTÖRTÖK

Nagycsütörtökön, vagyis a mi Urunk, Jézus Krisztus Vacsorájának napján nem mondunk Domine labia-t, sem Deus in adiutorium-ot, sem invitatóriumot, hanem egyszerűen elkezdjük az antifónákat a maguk zsoltáraival; a zsoltárokhoz nem mondunk Gloria Patri-t nagyszombatig (még aznap sem).

A lamentációkat és az olvasmányokat egyszerűen olvassuk, áldás nélkül, és a végén prófécia módjára fejezzük be őket, és nem mondjuk az egyes olvasmányok végén, hogy Christus semel pro peccatis nostris mor­tu­us est, amint az más egyházakban szokás e három napon, hanem csak nagyszombaton fejezünk be minden olvasmányt ezzel a záradékkal, hogy tudniillik Chri­stus se­mel pro peccatis nostris mor­tuus est iustus pro iniustis ut nos offerret Deo. A responzóriumok sajátok. A laudes-antifónák (laudes) sajátok. A verzikulusok sajátok, mint a könyvben, és az utolsó responzórium visszatérése után egyszerűen elkezdjük az antifónákat a laudesből, és mindjárt következik a Benedictus-antifóna kapitulum, himnusz és verzikulus nélkül. Antifóna: Tra­di­tor autem. Zsoltár: Benedictus, Glo­ria Patri nélkül, majd megismételjük az antifónát. Ezután az ifjak kezdik: Kyrie, Christe, Kyrie, Do­mine miserere nobis; a kanonokok (domini) éneklik ezeket a verzusokat: Iesu Christe qui passurus stb. és a következőket is úgy, hogy ötször hangozzék el az ifjaktól a Kyrie eleison Christe eleison Ky­rie eleison Christe eleison Kyrie elei­son. Miután a verzusokat befejezték, a kanonokok és az ifjak is mindjárt processziót végeznek a Rex Chri­ste Factor omni­um himnusszal, és minden egyes versszak után gyermekek éneklik: Kyrie, Christe, Ky­rie, és a Szent István-templomban [Esztergom stációs temploma] fejezik be. Ezek után térden állva olvassuk a Mi­serere mei Deus secundum magnam zsoltárt Gloria nélkül. Antifóna: Chri­stus factus est pro no­bis, csöndben. Kyrie, Christe, Kyrie. Pater noster, majd az egyikük mindjárt olvassa a Respice quæsumus Domine super hanc fa­miliam tuam könyörgést, és a könyörgés végén nem mondunk Amen-t, hanem elkezdjük utána a Hymnum dicamus Do­mi­no himnuszt, visszatérve a főtemplomba, minden egyes versszak után ismételve: Kyrie, Christe, Kyrie, és a kórusban fejezzük be. Ezután térden állva elolvassuk a Deus mi­se­re­a­tur no­stri zsoltárt Gloria nélkül. Kyrie, Christe, Kyrie. Pater noster. Könyörgés: Respice quæ­su­mus, mint föntebb.

A nappali hórákban nem mondunk Deus in adiutorium-ot, hanem egyszerűen csak elolvasunk minden zsoltárt Gloria Patri nélkül, és minden egyes hóra után elolvassuk a Miserere mei zsoltárt. Antifóna: Christus factus. Kyrie, Chri­ste, Ky­rie. Pater noster. Könyörgés: Re­spice quæsumus, mint föntebb.

A kompletóriumban nem a Miserere mei Deus, hanem a Domine quid multiplicati zsoltárt olvassuk. Antifóna: Christus factus. Kyrie, Christe, Kyrie. Pater noster. Könyörgés: Re­spi­ce quæ­su­mus. Ugyanígy a következő napokon.

A misében négy magasabb rangú kanonok az előénekes (chorator), akik a sekrestyéből a püspökkel együtt vonulnak ki, már albába öltözve. Eközben az orgonán, ünnepélyesen elkezdődik a Nos autem gloriari, Glo­ria nélkül. Kyrie Cun­cti­pot­ens. Éneklünk Gloria in excelsis-t és Credo-t a krizmaszentelés miatt. Of­fer­tó­rium: Dextera Domini. Prefáció: Qui salutem humani generis. A napnak megfelelő Com­municantes, és a mise a szokásos rendben megy tovább, egészen a kánonban addig a helyig: Per quem hæc omnia. Ekkor a püspök mindjárt lejön az oltártól az asztalhoz, amelyet a krizmaszenteléshez készítettek elő, és leül az oda helyezett faldisztóriumra (pontificale). Akkor a diákonus hangosan kiáltja: Oleum in­fir­mo­rum, háromszor, mire a plebánosok egyike fekete palástban előhozza az olajat, egyszerűen vonulva, majd, miután megszenteltetett, ugyanez a plebános visszaviszi a sekrestyébe. A püspök újra fölmegy az oltárhoz, elvégzi az ostya megtörését, megadja az áldást [az itt szokásos benedictio pontificalis], és elmondván az Et pax eius-t, csönd lesz, és nem énekelnek Agnus Dei-t, sem kommúniót, míg be nem fejeződik a krizma megszentelése. Akkor, az Oltáriszentség vétele után ismét lejön, mint korábban. Amikor leül, a diákonus lecketónuson ismét kiáltja: Oleum ad san­ctum chri­sma, háromszor. Ezután baldachin (velum) alatt előhozza a krizmát és a hittanulók olaját két plebános, és a Szent István-templom két kanonokja vörös palástban előttük vonul, és énekli az O Redemptor-t addig a sorig: Ut monetur omnis sexus (azt már nem), előttük pedig égő gyertyákat visznek. Akkor előbb megszenteltetik a krizma a szokásos módon, az ott álló tizenkét áldozópap keresztjeivel [a püspökkel együtt ők is keresztet rajzolnak fölötte a szenteléskor], majd mind a tizenkét áldozópap köszönti. Akkor az olajat [a hittanulókét] hasonlóképpen megszentelik és köszöntik, mint korábban, és végül ismét ugyanazok a plebánosok tisztelettel visszaviszik, míg a Szent István-templomnak ugyanazok a kanonokjai éneklik az Ut mo­ne­tur himnuszt, mint korábban, a kar pedig mindig válaszol [a refrénnel]. Akkor a püspök fölmegy, és elmondja az Agnus Dei-t háromszor, és mindig Miserere nobis-szal, nem Do­na nobis pa­cem-mel. A kar hasonlóképpen énekli. Ezután elmondja a kommúniót, és az előénekesek is elkezdik, énekelve, a kommúniót. Erre közvetlenül következik a Calicem salutaris antifóna, énekelve. Minden antifóna, a zsoltárok Gloria Pa­tri nélkül, a Cenantibus antifóna és a Magnificat hasonlóképpen. Az oltárnál a püspök és a szent szolgálattevők (ministri) elolvassák ugyanezeket a zsoltárokat. Elolvassuk a Miserere mei Deus zsoltárt is. Antifóna: Christus fa­ctus est. Kyrie ele­i­son Christe eleison Kyrie eleison. Pater no­ster. Akkor a szolgálattevők elolvassák a Respice quæsumus könyörgést, de a püspök a posztkommúniót (complenda) olvassa, tudniillik: Re­fecti vitalibus alimentis. Végül a misét Ite mis­sa est zárja a krizmaszentelés miatt, máskülönben ugyanis nincs Ite missa est, hanem helyette a Be­ne­di­ca­mus Domino Cunctipotens, amelyet az előénekesek énekelnek.

A lábmosáshoz előbb kétszer harangozunk, majd harmadszorra kereplőzünk. Közben előkészíttetik egy asztal a Boldogságos Szűz oltára [vsz. a hajó közepe táján állt] előtt, tálcácskákkal és adományokkal (cum scutellis et oblatis), edénnyel és kancsóval (cum pelvi et lavatorio). Ezután nem öltözik be más, csak a püspök, egy diákonus, egy szubdiákonus és egy akolitus, és gyertyavivők mögött haladva [ha helyes a "præcedentibus" konjektúra; eredetileg "præcedens"] kivonulnak a sekrestyéből, és odamennek az asztalhoz, és a püspök úr az asztal végéhez áll a déli oldalról. Akkor [a szubdiákonus] mindenfajta cím nélkül, lecketónusban elkezdi a Conve­ni­en­tibus vobis in unum szentleckét, arccal kelet felé fordulva. Közvetlenül ennek befejeztével a diákonus, arccal észak felé fordulva, ünnepélyesen [ünnepi tónuson] énekli az evangéliumot, Dominus vobiscum nélkül: An­te diem festum Paschæ. Eközben a püspök úr fölövezi magát kendővel. Miután befejeződött, a kar elkezdi az An­te diem festum antifónát. Akkor a püspök, miközben a többiek segédkeznek neki, mégpedig az edénnyel a szubdiákonus és a kancsóval a diákonus, csöndben elkezdi mosni a méltóságok és az idősebb kanonokok lábát, kétfelől [összesen] tizenkettőét, megcsókolva azt. Azután visszamegy a helyére. Erre mindnyájan fölállnak, akiknek megmosta a lábát, és a rangelső megmossa a püspök lábát, míg a többiek tartják a lábát és megtörlik. Mindnyájan megcsókolják, és visszamennek a helyükre. Akkor a diákonus és a szubdiákonus segédletével mindenkinek szétosztja az adományokat (oblatæ) [vsz. konszekrálatlan kenyerek, az utolsó vacsorát megjelenítendő], énekelve a Mandatum novum antifónát, amelyre a kar így felel: Ut diligatis invicem. Azután a szolgák (satrapes) bort hoznak elő poharakban (in picariis), és ugyanők rendben szétosztják, de előbb a rangelső méltóság visz az adományokból a püspök úrnak, énekelve: Mandatum no­vum, mint korábban. Akkor, miután mindenki magához vette őket, a püspök föláll, és mondja: Ore­mus. Könyörgés, amint a könyvben. Ezek után az iskola vezetője (rector scholæ) beszédet intéz a klérushoz. Majd mindnyájan fölmennek a kórusba, elkezdve a Tellus ac æthe­ra iu­bi­lant himnuszt, és ha ez rövidnek bizonyul, mindjárt elkezdik a Diviserunt sibi antifónát. Ezalatt a püspök megmos minden oltárt, és a kar egyik fele énekli a De­us Deus meus respice in zsoltárt Gloria Patri nélkül, és a másik fele mindig válaszol a Di­vi­se­runt sibi antifónával.

Mindjárt ezek végeztével elkezdődik a kompletórium, egyszerűen [dallam nélkül]: Cum invocarem, In te Domine, Qui habitat, Ec­ce nunc, Nunc di­mittis, Gloria Patri nélkül, Domine quid multiplicati. Christus fa­ctus est. Egyvalaki mondja egyszerűen: Ky­rie eleison Christe elei­son Kyrie eleison. Pater noster. Könyörgések: Re­spi­ce quæsumus Domine stb., Ul­timo stb., Subire tor­men­tum, ezeken kívül semmi.

Fordította: F.M.