NAGY SZENT LEÓ PÁPA BESZÉDE
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLFEJEDELMEK ÜNNEPÉN
1. Bár az összes szent ünnepnapnak, szeretteim, valójában az egész világ a részese, és az egy hit iránti kegyes kötelesség azt kívánja, hogy amiről úgy emlékeznek meg, mint ami mindenki üdvéért történt, azt mindenütt közös örömmel ünnepeljék, mégis a mai ünnepet azon a tiszteleten kívül, amelyet az egész földkerekségen kiérdemelt, a mi városunk különleges és saját ujjongása kell hogy övezze, hogy ahol megdicsőült a főapostolok halála, ott az ő vértanúságuk napján legyen az örvendezésnek is elsősége. Mert ők azok a férfiak, akik által Krisztus evangéliuma számodra, Róma, felfénylett, és aki a tévedés tanítója voltál, az igazság tanítványa lettél. Ők a te szent atyáid és igaz pásztoraid, akik téged a mennyországba egykor felvenni méltóként sokkal jobban és sokkal szerencsésebben alapítottak meg, mint azok, akiknek munkája falaid első alapját megvetette, s akik közül az, aki a nevét adta neked, testvérgyilkossággal mocskolt be téged. Ők azok, akik téged arra a dicsőségre emeltek, hogy mint szent nemzet, választott nép, papi város és királyság a boldog Péter szent széke által az egész földkerekség fejévé válván szélesebb körben kormányozz az isteni vallással, mint földi uralommal. Jóllehet ugyanis győzelmekkel egyre növekedve birodalmad fennhatóságát szárazon és vízen kiterjesztetted, mégis kevesebb az, amit a háborús küzdelem neked alávetett, mint amit a keresztény béke megszerzett.
2. Mert a jóságos, igaz, mindenható Isten, aki irgalmasságát az emberi nemtől soha meg nem tagadta, s önmaga megismerésére általában az összes halandót mindig igen bőséges jótéteményekkel oktatta, a tévelygők szándékos vakságán és rosszra hajló gonoszságán titkosabb elhatározással és mélyebb szeretettel könyörült meg, amikor elküldte vele egyenlő és vele együtt örök Igéjét. Az Ige testté lévén úgy egyesítette az isteni természetet az emberi természettel, hogy annak alászállása a mélybe a mi felemelkedésünk legyen a magasba. Hogy pedig e kimondhatatlan kegyelem hatása az egész világra kiáradjon, az isteni gondviselés előkészítette a római államot, amelynek gyarapodása azon határokig jutott, amelyek között az összes nemzet egymással egyaránt szomszédos és határos volt. Mert nagyon is megfelelt az isteni módon eltervezett műnek, hogy a sok királyság egyetlen birodalom szövetségében egyesüljön, és az egyetemes igehirdetésnek gyorsan essenek útjába azok a népek, amelyek egyetlen város kormányzása alatt állnak. Ez a város azonban, nem ismerve felemelkedése szerzőjét, midőn szinte minden nép fölött uralkodott, az összes nép tévelygéseinek szolgált, és úgy vélte, nagy vallásosságra tett szert, mivel semmi hamisságot el nem utasított. Ezért minél szorosabban kötötte le a Sátán, annál csodálatosabban oldotta fel Krisztus.
3. Miután ugyanis a tizenkét apostol — megkapván a Szentlélek által a minden nyelven való szólás képességét — vállalta, hogy a föld részeit egymás közt felosztva beoltja a világot az evangéliummal, a boldogságos Péter, az apostoli rend fejedelme a római birodalom fellegvárába rendeltetett, hogy az igazság fénye, amely az összes nép üdvösségére lett kinyilatkoztatva, a világ fejéből annak egész testére hathatósabban áradjon ki. Mert mely népből nem voltak akkor ebben a városban emberek? Vagy volt-e valahol olyan nemzet, amely ne tudta volna, amit Róma már megtanult? Itt kellett eltaposni a filozófia hiedelmeit, itt kellett felszámolni a földi bölcsesség hívságait, itt kellett megcáfolni a démonok tiszteletét, itt kellett lerontani minden istentelen szentségtörést, ahol a legbabonásabb buzgalommal lett összegyűjtve, amit csak valahol különféle tévelygések létrehoztak.
4. Ebbe a városba tehát te, boldogságos Péter apostol, eljönni nem félsz, és miközben dicsőséged társát, Pál apostolt még más egyházak szervezése tartja vissza, nagyobb elszántsággal lépsz be a vicsorgó vadállatoknak ebbe az erdejébe, ebbe az örvénylő mélységű óceánba, mint mikor a tengeren jártál. Nem rettensz meg Rómától, a világ úrnőjétől, aki Kaifás házában megijedtél a főpap szolgálójától. Vajon kevesebb volt akár Claudiusban a hatalom, akár Neróban a kegyetlenség, mint Pilátus ítéletében, avagy a zsidók dühében? Legyőzte hát a szeretet ereje a félelem alapját, s nem gondoltad, hogy tartanod kellene azoktól, akiknek szeretetére vállalkoztál. A rendíthetetlen szeretetnek pedig ez a lángolása bizonnyal már akkor megfogant benned, amikor az Úr iránti szereteted megvallása a hármas kérdés misztériumával nyert erősséget. S lelked ezen elhatározásában másra sem törekedtél, mint hogy annak, akit szeretsz, a juhait úgy legeltesd, hogy azzal az étellel táplálod őket, amelyet egykor magad is megízleltél.
5. Növelte még hitbeli bizalmadat az oly sok csodajel, a karizmák oly sok adománya, az erények megannyi megtapasztalása. Azokat a népeket, amelyek a körülmetélés alapján hittek, már kitanítottad; az antiochiai egyházat, ahol a keresztény név méltósága először született meg, már megalapítottad; Pontust, Galatiát, Cappadociát, Asiát és Bithyniát az evangéliumi igehirdetés törvényeivel már betöltötted: ekkor, nem kételkedve műved sikerében, s jól ismerve életed hosszát, Krisztus keresztjének diadalát a római fellegvárba akartad bevinni, ahová az isteni előrendelés által veled együtt érkezett meg mind hatalmad tisztsége, mind pedig szenvedésed dicsősége.
6. Ebben sietett segítségedre boldog apostoltársad, a választott edény és a népek különös tanítója, Pál, aki abban az időben társult hozzád, amikor már minden ártatlanság, minden szemérem s minden szabadság Nero uralma alatt sorvadozott. Őt dühe, amelyet a minden bűnben való mértéktelenség lángja táplált, az őrjöngés árjában egészen addig ragadta, hogy elsőként szabadította a kereszténységre az általános üldözés borzalmát, mintha a szentek legyilkolásával kioltható volna Isten kegyelme, amelynek éppen az volt a legnagyobb haszna, hogy e múlandó élet megvetése lett az örök boldogság elnyerése. Drága tehát az Úr szemében az ő szentjeinek halála, és a kegyetlenség semmilyen nemével nem lehet lerontani azt a vallást, melyet Krisztus keresztjének szentsége alapított. Nem gyengítik az üldözések az Egyházat, hanem gyarapítják, és az Úr földjét mindig gazdagabb termés ékesíti, amíg az egyenként lehulló magok megsokasodva kelnek ki újra. Hogy pedig az isteni vetés e két kitűnő magja milyen hatalmas terméssé sarjadt, a boldog vértanúk ezrei igazolják, akik az apostolok győzelmével versenyre kelve városunkat bíborszínű s messzire pirosló seregükkel vették körbe és mintegy sok drágakő ékéből font koronával koszorúzták meg.
7. Bár az ő pártfogásuk miatt, szeretteim, amelyet az isteni rendelés számunkra a kitartás példájaként és a hit megerősítésére készített, egyetemesen a minden szentekről való megemlékezéskor kell örvendeznünk, ezen atyáink kiválósága miatt mégis méltán kell nagyobb ujjongással dicsekednünk, akiket Isten kegyelme az Egyház összes tagja között oly nagy magasságba emelt, hogy őket abba a testbe, amelynek a feje Krisztus, mintegy ikerfényű szempárként állította. Az ő érdemeikben és erényeikben, amelyek felülmúlnak minden ékesszólást, semmilyen elkülönülést nem tapasztalhatunk, s nem láthatunk semmilyen különbséget, mivel mind kiválasztásuk egyformává, mind munkájuk hasonlóvá, mind pedig haláluk egyenlővé tette őket. Mi pedig ahogy magunk megtapasztaltuk és ahogy őseink örökül hagyták, bízunk benne és hisszük, hogy ennek az életnek minden fáradsága közepette Isten irgalmának elnyeréséhez különleges pártfogóink imái mindig is hozzásegítenek minket, és amennyire saját vétkeink lenyomnak, az apostolok érdemei annyira felkarolnak. A mi Urunk Jézus Krisztus által, akinek az Atyával és a Szentlélekkel azonos a dicsősége, ugyanaz a hatalma, egy az istensége, mindörökkön örökké. Amen.
Forrás: Szaszovszky Ágnes (szerk.): Apostolünnepek zsolozsmája (Egyházzenei füzetek, V. sorozat: Zsolozsmák, B 2), Budapest 2006, 83—88.
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLFEJEDELMEK ÜNNEPÉN
Elhangzott: 441 június 29-jén.
Kiadása: 73. beszéd (PL 54, 422—428),
ill. 82. traktátus (CCSL 138A, 508—518).
Kiadása: 73. beszéd (PL 54, 422—428),
ill. 82. traktátus (CCSL 138A, 508—518).
1. Bár az összes szent ünnepnapnak, szeretteim, valójában az egész világ a részese, és az egy hit iránti kegyes kötelesség azt kívánja, hogy amiről úgy emlékeznek meg, mint ami mindenki üdvéért történt, azt mindenütt közös örömmel ünnepeljék, mégis a mai ünnepet azon a tiszteleten kívül, amelyet az egész földkerekségen kiérdemelt, a mi városunk különleges és saját ujjongása kell hogy övezze, hogy ahol megdicsőült a főapostolok halála, ott az ő vértanúságuk napján legyen az örvendezésnek is elsősége. Mert ők azok a férfiak, akik által Krisztus evangéliuma számodra, Róma, felfénylett, és aki a tévedés tanítója voltál, az igazság tanítványa lettél. Ők a te szent atyáid és igaz pásztoraid, akik téged a mennyországba egykor felvenni méltóként sokkal jobban és sokkal szerencsésebben alapítottak meg, mint azok, akiknek munkája falaid első alapját megvetette, s akik közül az, aki a nevét adta neked, testvérgyilkossággal mocskolt be téged. Ők azok, akik téged arra a dicsőségre emeltek, hogy mint szent nemzet, választott nép, papi város és királyság a boldog Péter szent széke által az egész földkerekség fejévé válván szélesebb körben kormányozz az isteni vallással, mint földi uralommal. Jóllehet ugyanis győzelmekkel egyre növekedve birodalmad fennhatóságát szárazon és vízen kiterjesztetted, mégis kevesebb az, amit a háborús küzdelem neked alávetett, mint amit a keresztény béke megszerzett.
2. Mert a jóságos, igaz, mindenható Isten, aki irgalmasságát az emberi nemtől soha meg nem tagadta, s önmaga megismerésére általában az összes halandót mindig igen bőséges jótéteményekkel oktatta, a tévelygők szándékos vakságán és rosszra hajló gonoszságán titkosabb elhatározással és mélyebb szeretettel könyörült meg, amikor elküldte vele egyenlő és vele együtt örök Igéjét. Az Ige testté lévén úgy egyesítette az isteni természetet az emberi természettel, hogy annak alászállása a mélybe a mi felemelkedésünk legyen a magasba. Hogy pedig e kimondhatatlan kegyelem hatása az egész világra kiáradjon, az isteni gondviselés előkészítette a római államot, amelynek gyarapodása azon határokig jutott, amelyek között az összes nemzet egymással egyaránt szomszédos és határos volt. Mert nagyon is megfelelt az isteni módon eltervezett műnek, hogy a sok királyság egyetlen birodalom szövetségében egyesüljön, és az egyetemes igehirdetésnek gyorsan essenek útjába azok a népek, amelyek egyetlen város kormányzása alatt állnak. Ez a város azonban, nem ismerve felemelkedése szerzőjét, midőn szinte minden nép fölött uralkodott, az összes nép tévelygéseinek szolgált, és úgy vélte, nagy vallásosságra tett szert, mivel semmi hamisságot el nem utasított. Ezért minél szorosabban kötötte le a Sátán, annál csodálatosabban oldotta fel Krisztus.
3. Miután ugyanis a tizenkét apostol — megkapván a Szentlélek által a minden nyelven való szólás képességét — vállalta, hogy a föld részeit egymás közt felosztva beoltja a világot az evangéliummal, a boldogságos Péter, az apostoli rend fejedelme a római birodalom fellegvárába rendeltetett, hogy az igazság fénye, amely az összes nép üdvösségére lett kinyilatkoztatva, a világ fejéből annak egész testére hathatósabban áradjon ki. Mert mely népből nem voltak akkor ebben a városban emberek? Vagy volt-e valahol olyan nemzet, amely ne tudta volna, amit Róma már megtanult? Itt kellett eltaposni a filozófia hiedelmeit, itt kellett felszámolni a földi bölcsesség hívságait, itt kellett megcáfolni a démonok tiszteletét, itt kellett lerontani minden istentelen szentségtörést, ahol a legbabonásabb buzgalommal lett összegyűjtve, amit csak valahol különféle tévelygések létrehoztak.
4. Ebbe a városba tehát te, boldogságos Péter apostol, eljönni nem félsz, és miközben dicsőséged társát, Pál apostolt még más egyházak szervezése tartja vissza, nagyobb elszántsággal lépsz be a vicsorgó vadállatoknak ebbe az erdejébe, ebbe az örvénylő mélységű óceánba, mint mikor a tengeren jártál. Nem rettensz meg Rómától, a világ úrnőjétől, aki Kaifás házában megijedtél a főpap szolgálójától. Vajon kevesebb volt akár Claudiusban a hatalom, akár Neróban a kegyetlenség, mint Pilátus ítéletében, avagy a zsidók dühében? Legyőzte hát a szeretet ereje a félelem alapját, s nem gondoltad, hogy tartanod kellene azoktól, akiknek szeretetére vállalkoztál. A rendíthetetlen szeretetnek pedig ez a lángolása bizonnyal már akkor megfogant benned, amikor az Úr iránti szereteted megvallása a hármas kérdés misztériumával nyert erősséget. S lelked ezen elhatározásában másra sem törekedtél, mint hogy annak, akit szeretsz, a juhait úgy legeltesd, hogy azzal az étellel táplálod őket, amelyet egykor magad is megízleltél.
5. Növelte még hitbeli bizalmadat az oly sok csodajel, a karizmák oly sok adománya, az erények megannyi megtapasztalása. Azokat a népeket, amelyek a körülmetélés alapján hittek, már kitanítottad; az antiochiai egyházat, ahol a keresztény név méltósága először született meg, már megalapítottad; Pontust, Galatiát, Cappadociát, Asiát és Bithyniát az evangéliumi igehirdetés törvényeivel már betöltötted: ekkor, nem kételkedve műved sikerében, s jól ismerve életed hosszát, Krisztus keresztjének diadalát a római fellegvárba akartad bevinni, ahová az isteni előrendelés által veled együtt érkezett meg mind hatalmad tisztsége, mind pedig szenvedésed dicsősége.
6. Ebben sietett segítségedre boldog apostoltársad, a választott edény és a népek különös tanítója, Pál, aki abban az időben társult hozzád, amikor már minden ártatlanság, minden szemérem s minden szabadság Nero uralma alatt sorvadozott. Őt dühe, amelyet a minden bűnben való mértéktelenség lángja táplált, az őrjöngés árjában egészen addig ragadta, hogy elsőként szabadította a kereszténységre az általános üldözés borzalmát, mintha a szentek legyilkolásával kioltható volna Isten kegyelme, amelynek éppen az volt a legnagyobb haszna, hogy e múlandó élet megvetése lett az örök boldogság elnyerése. Drága tehát az Úr szemében az ő szentjeinek halála, és a kegyetlenség semmilyen nemével nem lehet lerontani azt a vallást, melyet Krisztus keresztjének szentsége alapított. Nem gyengítik az üldözések az Egyházat, hanem gyarapítják, és az Úr földjét mindig gazdagabb termés ékesíti, amíg az egyenként lehulló magok megsokasodva kelnek ki újra. Hogy pedig az isteni vetés e két kitűnő magja milyen hatalmas terméssé sarjadt, a boldog vértanúk ezrei igazolják, akik az apostolok győzelmével versenyre kelve városunkat bíborszínű s messzire pirosló seregükkel vették körbe és mintegy sok drágakő ékéből font koronával koszorúzták meg.
7. Bár az ő pártfogásuk miatt, szeretteim, amelyet az isteni rendelés számunkra a kitartás példájaként és a hit megerősítésére készített, egyetemesen a minden szentekről való megemlékezéskor kell örvendeznünk, ezen atyáink kiválósága miatt mégis méltán kell nagyobb ujjongással dicsekednünk, akiket Isten kegyelme az Egyház összes tagja között oly nagy magasságba emelt, hogy őket abba a testbe, amelynek a feje Krisztus, mintegy ikerfényű szempárként állította. Az ő érdemeikben és erényeikben, amelyek felülmúlnak minden ékesszólást, semmilyen elkülönülést nem tapasztalhatunk, s nem láthatunk semmilyen különbséget, mivel mind kiválasztásuk egyformává, mind munkájuk hasonlóvá, mind pedig haláluk egyenlővé tette őket. Mi pedig ahogy magunk megtapasztaltuk és ahogy őseink örökül hagyták, bízunk benne és hisszük, hogy ennek az életnek minden fáradsága közepette Isten irgalmának elnyeréséhez különleges pártfogóink imái mindig is hozzásegítenek minket, és amennyire saját vétkeink lenyomnak, az apostolok érdemei annyira felkarolnak. A mi Urunk Jézus Krisztus által, akinek az Atyával és a Szentlélekkel azonos a dicsősége, ugyanaz a hatalma, egy az istensége, mindörökkön örökké. Amen.
Ford. R.Z.
Forrás: Szaszovszky Ágnes (szerk.): Apostolünnepek zsolozsmája (Egyházzenei füzetek, V. sorozat: Zsolozsmák, B 2), Budapest 2006, 83—88.