2009. október 27.


A BENEDEK-FÉLE REFORM RENDÜLETLENÜL FOLYTATÓDIK

A Püspöki Szinódus Afrikával foglalkozó II. külön ülésszakának idejére váratlanul megsűrűsödtek azok az események, amelyek Őszentsége XVI. Benedek pápa általános reformprogramjához kapcsolódnak. Számos vezető egyházi személyiség, aki a szinódus miatt utazott Rómába, közelről érezhette, hogy a Szentatya lépésről lépésre mennyire eltökélten valósítja meg alapvető célkitűzéseit: a katolikus identitás megerősítését és az Egyház egységének előmozdítását. Az előbbi legfontosabb eszköze a liturgia hagyományos szakrális dimenziójának helyreállítása (jól mutatta ezt a szinódus alatt tartott három pápai mise, amelyekben gondosan megválogatott afrikai elemek is helyet kaptak), az utóbbi pedig ugyancsak a hagyományok iránt elkötelezett katolikus és nem katolikus keresztények irányában mutatkozik gyümölcsözőnek. Az alábbiakban e két szempontból tekintjük át, mi történt Rómában — és ezzel összefüggésben a világegyházban — az elmúlt két hét alatt.


I. LITURGIA

1. 2009 szeptember 14-én volt a Summorum Pontificum motu proprio hatályba lépésének második évfordulója. Az eltelt idő alatt sokan — püspökök, papok és világiak — nyilatkoztak arról, mennyire nem érinti az ő országukat, városukat stb. ez a rendelkezés, hiszen a hívek nem ismerik, nem igénylik a régi liturgiát (hasonló véleményt fogalmazott meg 2007 őszén a magyar püspöki kar). Ezek a nyilatkozatok nyilván csak személyes benyomásokon alapulhattak, hiszen az érintetteket a nyilatkozók egyike sem kérdezte meg. Ahol viszont ez megtörtént, megdöbbentő eredmények születtek.

a) A legutóbbi ilyen felmérésre Olaszországban került sor 2009 szeptember 24-e és 27-e között a hagyományos liturgia iránt elkötelezett olasz hívek egyik internetes fóruma, a Messainlatino.it megbízásából. A Gallup csoporthoz tartozó Doxa közvélemény-kutató cég 1001 fős reprezentatív mintában 15 évnél idősebb alanyokat kérdezett meg telefonon a CATI módszerrel (Computer Assisted Telephone Interview). A feltett kérdések a következők voltak:
(1) Katolikusnak tartja-e magát? (2) Milyen gyakran jár misére?
(3) Hallott-e róla, hogy 2007 júliusában XVI. Benedek pápa úgy rendelkezett, hogy a mise végezhető egyrészt a rendes formában, vagyis VI. Pál misekönyvével (olaszul, a nép felé fordulva és állva áldozva), másrészt a rendkívüli formában, vagyis XXIII. János misekönyvével (latinul és gregorián énekkel, az oltár felé fordulva és térdelve áldozva)? (4) Normálisnak tartja-e, ha az Ön plébániáján a mise mindkét formáját bemutatják? (5) Ha a misét az Ön plébániáján is végeznék a rendkívüli formában (anélkül, hogy ez helyettesítené a rendes formát), részt venne-e rajta, és ha igen, milyen gyakran?

A válaszok terület, életkor és nem szerinti bontásban részletesen itt, röviden összefoglalva és kommentálva itt olvashatók. Ezekből kiderül, hogy a pápai rendelkezésről az összes katolikus 58%-a, a havi rendszerességgel misére járóknak pedig 36%-a egyáltalán nem hallott. A két forma együttélését egy plébánián 71% tartotta normálisnak mind az összes katolikus, mind a gyakorló hívek között. A gyakorló katolikusok 63%-a állította, hogy legalább havonta egyszer szívesen venne részt régi rítusú szentmisén (az összes katolikus között ez az arány 33% volt). A legmegdöbbentőbb adat szerint azonban e 63% kétharmada, vagyis az olasz gyakorló katolikusok 40%-a heti rendszerességgel választaná a rendkívüli formát.

Noha a felmérés élénk sajtóvisszhangot váltott ki (összegyűjtve l. a Paix Liturgique honlapján [ill. itt, amikor az e honlapra mutató linkek a francia szerver hibája miatt nem nyílnak meg]) s az olasz püspöki konferencia napilapja, az Avvenire külön cikkben is foglalkozott vele, a hír Magyarországra már nem jutott el. Nyilván messze nem olyan releváns, mint pl. az, hogy „együttműködés indul a Pápai Szent Kereszt Egyetem és a Tajvani Nemzeti Egyetem között”.

b) Szintén nem hallhattunk róla, hogy hasonló felmérés történt Franciaországban egy évvel korábban, 2008 szeptember 24-én és 25-én. A megbízó ezúttal a Paix Liturgique volt, a kutatást pedig a CSA közvélemény-kutató cég végezte. Az eredmény összefoglalva a következő (részletes bontásban és kommentárokkal l. itt, itt és itt). A megkérdezett francia katolikusoknak csak 42%-a, a gyakorló hívőknek pedig mindössze 18%-a nem hallott a pápai motu proprióról, ami jóval kisebb szám, mint Olaszországban, ráadásul a hatályba lépéstől számítva feleannyi idő alatt. A római rítus két formájának együttélését egyazon plébánián 62, ill. 61% tartotta normálisnak. A régi rítusú misék tartását saját plébániáján a válaszadók 12 (összes), ill. 16%-a (gyakorlók) nagyon, 31, ill. 26%-a pedig inkább támogatná (a többiek elleneznék vagy nincs véleményük). Végül a megkérdezett katolikusok 3%-a, a gyakorlóknak pedig 19%-a felelte azt, hogy ha lenne rá lehetősége, hetente venne részt régi rítusú szentmisén, a havi misehallgatást pedig további 4, ill. 15% vállalta.

Ezek a számok alaposan rácáfolnak a hívek állítólagos érdektelenségére, hiszen a gyakorló katolikusok 40 + 23 = 63%-a Olaszországban és 19 + 15 = 34%-a Franciaországban milliós nagyságrendű embertömeget jelent, amely legalább havonta egyszer igényelné a hagyományos rítusú szentmisét. Azoknak, akik esetleg kétkedve fogadnák a fenti adatokat, az ismert vallásszociológus, Massimo Introvigne írását ajánljuk figyelmébe, amelyben tudományos szempontból értékeli és számos további következtetéssel egészíti ki a francia és az olasz kollégák eredményeit.

c) Végül érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államokban idén augusztus végén számoltak be nyilvánosan arról a felmérésről, amelyet a Center for Applied Research in the Apostolate (Georgetown University, Washington, DC) 2008 februárjában végzett 1007 katolikus felnőtt alanyon (az adatgyűjtés módja itt is véletlenszerű telefonos interjú volt). Az eredeti közlemény itt olvasható, a Paix Liturgique kommentárja pedig itt. Amerikában a megkérdezettek 25%-a támogatta és csak 12%-a ellenezte a hagyományos liturgia visszatérését, miközben igen magas, 63% volt a vélemény nélküliek aránya (a hetente misére járók között ez a megoszlás 33, 20 és 47% volt). Azoknak, akik nem ellenezték a régi rítusú misét (a teljes minta 87%-a), 29%-a válaszolta, hogy szívesen venne rajta részt, ha elérhető lenne; ugyanez az arány a heti, ill. havi miselátogatók között 45, ill. 42% volt (a teljes minta 80, ill. 87%-ából).

Ha felszorozzuk ezeket a számokat az összes USA-beli katolikus felnőttre, megkapjuk, hogy 0,29 × 87%-uk, vagyis a kb. 68 millió világi hívő 25,23%-a, azaz kb. 17 millió férfi és nő szívesen ünnepelné a szentmisét a római rítus rendkívüli formájában (ugyanez az érték a hetente misére járók között 0,45 × 80% = 36%, a havi miselátogatók között pedig 0,42 × 87% = 36,54%, ami a templomokat országszerte megtöltő hívek egyharmadát jelenti). 17 millió… 17 millió… Ez majdnem annyi, mint Magyarország és Ausztria teljes lakossága csecsemőtől az öregasszonyig, hívők és nem hívők együttvéve!

2. Az olasz közvélemény-kutatás eredményét a szervezők október 17-én tették közzé. Néhány nappal később, október 21-én a Zenit hírügynökség interjút készített P. Mauro Gagliardival, a római Regina Apostolorum Pápai Főiskola teológia-professzorával, aki egyben a Pápai Liturgikus Ünneplések Hivatalának is konzultora. Az apropót
P. Gagliardi új könyve (Liturgia fonte di vita. Prospettive teologiche, Fede & Cultura, Verona 2009) szolgáltatta, a riporter azonban a motu proprio végrehajtására és a felmérés eredményére is rákérdezett. A püspökök gyakori önigazolásának ingatag volta a megfontolt, diplomatikus válaszból is kiérződik: „Számomra azonban úgy tűnik, hogy a régebbi rítus támogatói részéről az elmúlt két évben kevésbé gyakran találkozhattunk túlzásokkal, mint ahány nyilatkozat vagy cselekedet irányult az e rítus ünneplésétől való eltántorításra.” Magyarán szólva: a pápai motu proprióval elsősorban nem annak kedvezményezettjei élnek vissza…

3. A Messainlatino.it közvélemény-kutatása többek között azért készült szeptember végén, hogy az eredményeket megfelelő keretek között hozhassák nyilvánosságra. Rómában ugyanis éppen október 16-a és 18-a között zajlott a II. Summorum Pontificum konferencia, amelyet egy laikus és egy klerikus társulás: a Giovani e Tradizione és az Amicizia Sacerdotale «Summorum Pontificum» közösen szervezett. A tudományos programnak (olaszul l. itt, angolul pedig itt) a római főegyházmegye kisszemináriuma, a Vatikán északnyugati sarkánál álló Casa Bonus Pastor adott helyet. A rendezvényen előadást tartott többek között Athanasius Schneider karagandai segédpüspök, a Dominus est című könyv szerzője, továbbá Mons. Guido Pozzo, az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottság új titkára, Dom Michael John Zielinski OSBOliv apát, az Egyházi Kulturális Javak és a Szent Régészet Pápai Bizottságainak alelnöke, valamint Mons. Valentino Miserachs Grau, a Szent Zene Pápai Intézetének elnöke. Az ülésekről számos fénykép látható John P. Sonnen blogján (hét részletben: 1, 2, 3, 4, 5, 6 és 7). Ami a liturgikus programot illeti, 16-án este szentségimádás volt, 17-én reggel Schneider püspök mondott misét (képek négy részletben: 1, 2, 3 és 4), este pedig Mons. Camille Perl, az „Ecclesia Dei” bizottság korábbi titkára vezette a Te Deumot.

A konferencia fénypontja az október 18-án vasárnap délelőtt bemutatott főpapi missa sollemnis volt, amelyet Raymond L. Burke érsek, az Apostoli Szignatúra prefektusa (s e minőségében Erdő Péter bíboros felettese) pontifikált a Szent Péter Pápai Bazilikában. Ez az esemény történelmi jelentőségű, mivel a Vatikánban 40 éve nem került sor ilyen ünnepélyességű szertartásra (magánmisék persze a bazilika különféle oltárainál mindig is voltak, 2007 óta pedig szinte mindennaposak). A szentmise nem a baldachin alatti főoltárnál és nem is az ún. katedra-oltárnál zajlott, hanem a bazilika szentségi oldalkápolnájában, amely végül kicsinek is bizonyult az összes résztvevő befogadására, ráadásul az utolsó pillanatban még az időpontját is megváltoztatták (részletes élménybeszámolót ad és a prédikációból is hosszan idéz az Inside the Vatican magazin szerkesztője, Robert Moynihan). A szertartást, amelyen a Szeplőtelen Szűzről nevezett ferences testvérek és nővérek énekeltek, a konferencián részt vevő egyházi méltóságokon kívül jelenlétével tisztelte meg Mons. Juan Miguel Ferrer Grenesche, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció altitkára. A liturgiáról számos fénykép és néhány videó is készült (l. a Rinascimentosacro.com és a Messainlatino.it blogokat). A szentmise után a résztvevők a Szent Péter térre vonultak, ahol a déli Angelus-imádság alkalmával a Szentatya őket is köszöntötte (képek itt és itt).

A konferenciához kapcsolódik két további érdekes esemény: az egyik egy interjú, amelyben Mons. Guido Pozzo tesz igen reménykeltő kijelentéseket a motu proprio végrehajtásáról (szövege olaszul itt, angolul itt olvasható), a másik pedig egy bejelentés, amely szerint a nemzetközi Mária-rádiók hálózatának anyaintézménye, az olasz Radio Maria ádvent I. vasárnapján 10.30-kor — első alkalommal — régi rítusú szentmisét fog sugározni.

4. Bár ezen a konferencián nem vett részt, 2009 november 1-jén a SS. Trinità dei Pellegrini templomban (az FSSP gondjaira bízott személyi plébánián), majd 2010 január 7-én a Lateráni Pápai Főbazilikában ünnepélyes főpapi szentmisét pontifikál a római rítus rendkívüli formájában Antonio Cañizares Llovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa (s e minőségében Erdő Péter bíboros felettese). Az utóbbi szentmise egy nagyszabású, a papság évéhez kapcsolódó nemzetközi konferencia keretei közé illeszkedik, amelynek szintén a Casa Bonus Pastor ad otthont és amelyen számos liturgikus témájú előadás is elhangzik. Cañizares bíboros egyébként nem először mutat be régi rítusú szentmisét a lateráni bazilikában: az általa celebrált 2009 április 21-i szertartás teljes videófelvétele megtekinthető a Gloria.tv-n.

5. Végül meg kell még emlékezni egy másik konferenciáról is:
október 24-én volt Bonnban egy nemrég alakult német ifjúsági szervezet, a Generation Benedikt 11. műhelytalálkozója (workshop). Az egyik résztvevő alapos beszámolót írt a rendezvényről, amelyet mindenkinek nagyon ajánlunk és amelyből itt csak egy elemet szeretnénk kiragadni. A hagyományos római liturgiáról folytatott beszélgetésben értelemszerűen fölmerült, miért akadályozzák
annyira a német püspökök a Summorum Pontificum motu proprio végrehajtását. Ennek okát Klaus Dick nyugalmazott kölni segédpüspök, a találkozó egyik előadója így fogalmazta meg:
„A legtöbb püspök attól fél, hogy meg kell változtatnia a teológiáját.” A rendezvényről képek is készültek (l. itt és itt).


II. ÖKUMENIZMUS

1. Az elmúlt hét legfontosabb eseménye, amely a hírekben a szinódus munkáját is háttérbe szorította, az a keddi sajtótájékoztató volt, amelyen William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa tájékoztató jegyzékben hozta nyilvánosságra, hogy XVI. Benedek pápa egy nemsokára kiadandó apostoli rendelkezésében pontos jogi kereteket kíván biztosítani az anglikán hagyományból a Katolikus Egyházba csoportosan megtérő püspökök, papok és hívek számára. Ezalatt Londonban a katolikus westminsteri és az anglikán canterburyi érsek közös nyilatkozatban üdvözölte a pápai gesztust. A vatikáni sajtótájékoztatóról — mint mindig — érdekes háttérinformációkat közöl a szemfüles Robert Moynihan. A dokumentumok tartalmát itthon a Magyar Kurír ismertette (itt és itt), a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége pedig megkérdezte az ügyről Erdő Péter bíborost is.

Az anglikán kérdésnek két oldala van: egyrészt a jogi megoldás, amely érdekes mintát kínál az egész Egyház belső szerveződése szempontjából, különös tekintettel a liturgikus és egyéb hagyományok csoportos megőrzésére; másrészt az a történeti-teológiai környezet, amely az anglikánok csoportos egyesülési szándékát motiválja.

A jogi újdonság abban áll, hogy az áttérő anglikánok nem a helyi katolikus részegyházakba fognak betagolódni, hanem ún. személyi ordinariátusokat alkotnak. Ez egy teljesen új kánonjogi konstrukció, amelynek lehetőségét már a II. Vatikáni Zsinat előrevetítette (vö. Presbyterorum ordinis határozat, 1965 december 7., 10. p.: „különleges egyházmegyék vagy személyi prelatúrák és más hasonló intézmények”). Újdonsága abban áll, hogy nemcsak a papságra terjedne ki, mint a személyi prelatúra (ennek egyetlen példája jelenleg az Opus Dei), hanem kizárólagos jelleggel magában foglalná a világi híveket is; a határa viszont nem földrajzilag lenne megvonva, mint a területi apostoli adminisztratúrának (ilyen pl. a Vianneyi Szt. János nevét viselő, amely Brazíliában a camposi egyházmegye területén élő tradicionalista híveket tömöríti); a személyi apostoli adminisztratúrától pedig abban különböznék, hogy vezetője „pusztán” ordinárius lenne, ami nem jelent szükségszerűen püspököt (a CIC 134. k. 1. §-a szerint „a jogban az ordinárius név jelöli a római pápát, a megyéspüspököket és azokat, akik — még ha csak ideiglenesen is — valamely részegyház vagy a 358. kán. szerint azzal egyenrangú közösség élén állnak […]”). További fontos szempont, hogy ebből a kánoni struktúrából a Szentszék több különbözőt fog létrehozni, amint az a többes számú szóhasználatból világosan kiderül (érdekes módon nem vesz tudomást erről a tényről a híres kánonjogász, Edward Peters elemzése). Bár az apostoli rendelkezés még nem jelent meg, valószínű, hogy egy-egy püspöki konferencia területén annyi ilyen egység jön majd létre, ahány önálló csoport áttérésére ott számítani lehet. Ezek ordináriusai azután nyilván tagjai lesznek az adott püspöki konferenciáknak is.

Az anglikánok közeledése a Katolikus Egyházhoz nem új jelenség (l. erről Kránitz Mihály interjúját és a Vatikáni Figyelő elemzését), a XX. század eleje óta azonban különösen aktuális, hiszen a Katolikus Egyház ekkorra tette világossá, hogy az Anglikán Közösséget érvényes papság és szentségek hiányában nem tekintheti testvéregyháznak. A Church of England és társszervezetei egyébként sohasem voltak igazán egységes képződmények: az újkor folyamán számos protestáns közösség vált ki belőlük, és ma is több irányzatra oszlanak, amelyek igen széles spektrumot képviselnek egyrészt a hittani kérdésekben (a pápai primátus elfogadásától az erkölcsi relativizmuson [abortusz, eutanázia, homoszexualitás] át egészen a közös keresztény hagyományok [férfi papság], sőt az alapvető hittételek [pl. Krisztus istensége] elutasításáig), másrészt a liturgia terén (az anglo-katolikus High Churchtől a reform-anglikanizmuson át egészen a protestáns jellegű Low Churchig), ráadásul az egyes csoportok e két skálán eltérő helyet is elfoglalhatnak. A döntő lökést egész egyházmegyék elszigetelődésére, ill. elszakadására végül az adta meg, hogy az elmúlt évtizedekben felborult az irányzatok közötti törékeny egyensúly, és a liberális szárny — a szavazati többség parlamentáris eszközével — egyre gyorsabban és erőszakosabban kényszeríti rá saját felfogását a közösség többi tagjára. Tragikus őszinteséggel vonja le a következtetést a Forward in Faith mozgalom vezetője, John Broadhurst fulhami püspök: „Az anglikán kísérletnek vége.” (A csoportos áttérés egyes problémáit katolikus szempontból részletesen tárgyalja P. Seán Finnegan, a régi római rítus és a Sarum [középkori angol] rítusváltozat alapos ismerője itt és itt.)

Mit üzen mindez a hagyományok iránt elkötelezett katolikusoknak? Elsősorban azt, hogy XVI. Benedek pápa szerint elképzelhető, hogy a saját hagyományaikhoz ragaszkodó anglikán csoportok önálló szervezeti keretet kapjanak a Katolikus Egyházon belül és így megőrizzék sajátos liturgikus gyakorlatukat. És ha mindezt az Egyházon kívülről érkezők megtehetik, vajon miért ne tehetnék meg azok is, akik belül vannak? Ez a fő oka annak, hogy az egyházi hatalom birtokosai, a püspöki oligarchiák miért ellenezték eddig mindenütt (nemcsak Angliában, hanem német és francia területen is) a szakadár közösségek csoportos befogadását. Cormac Murphy-O’Connor bíboros, volt westminsteri érsek megpróbálta megakadályozni az anglikánokra vonatkozó apostoli rendelkezés kiadását, de végül csak késleltetni tudta: fél évvel azután, hogy nyugdíjba vonult, hivatali utódja maga jelentette be a hírt. Ez pedig nagyon emlékeztet arra, ami Domenico Sorrentino érsekkel, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció egykori titkárával történt. Ő 2005 szeptember-októberében részletes jelentést készített a pápának, amelyben határozottan ellenezte a régi rítus felszabadítását, mivel az szerinte jogilag el lett törölve. A Szentatya két hónapon belül Assisi püspökévé nevezte ki, utódjának pedig Albert Malcolm Ranjith érseket tette meg, majd másfél év múlva kibocsátotta a Summorum Pontificum motu propriót, amelynek rendelkező része éppen azzal kezdődik, hogy a régi rítus soha nem lett eltörölve (a 2005-ös kúriai machinációkról l. még ezt az összefoglalást).

2. Levada bíboros október 20-i sajtótájékoztatóján senki nem volt jelen a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa részéről. A tanács elnöke, Walter Kasper bíboros munkatársaival együtt éppen Ciprus szigetén tartózkodott, ahol az ortodox egyházak képviselőivel folytattak ökumenikus párbeszédet. A vegyes bizottságban egészen a közelmúltig az összes ortodox patriarkátus képviseltette magát, 2009 július 8-án azonban a bolgár egyház szinódusa úgy döntött, hogy ezen az úton nincs értelme tovább haladni, s inkább visszavonul a párbeszédtől.

Rendkívül érdekes, hogy október 21-én Tyihon tiberiopoliszi püspök, ugyanezen bolgár egyház nyugat-európai híveinek főpásztora a szerdai általános kihallgatás alkalmával azt mondta a pápának, hogy fontos ugyan a Cipruson folyó teológiai dialógus, de érdemes volna inkább arra törekedni, hogy a katolikus és az ortodox egyházak mielőbb együtt ünnepelhessék a liturgiát (l. erről a Magyar Kurírt). A találkozásról videófelvétel is készült, amelyen az ortodox püspök — katolikus kollégáit megszégyenítő módon — térdenállva csókol kezet a Szentatyának. „Egy katolikus nem válik ortodoxszá és viszont, mégis együtt kell az oltárhoz mennünk”, idézi Tyihon szavait a Zenit hírügynökség. Nos, nem éppen valami ilyesmit kínált fel az előző nap a pápa az anglikánoknak?

3. Az anglikán közösségeket, mint említettük, a Katolikus Egyház nem ismeri el testvéregyházaknak, szemben az ortodoxokkal, akiket mindig is annak tekintett és nevezett. Ezek mellett van egy harmadik csoport is, számban a legkisebb, amely viszont formálisan nem szakadt el az Anyaszentegyháztól, csupán rendezetlen (irreguláris) jogi helyzetbe bonyolódott. A Marcel Lefebvre érsek által alapított Fraternitas Sacerdotalis S. Pii X-ről (FSSPX) van szó, amelynek négy püspöke 1988 és 2009 között excommunicatio alatt állt, papsága és hívei azonban soha nem lettek kiközösítve. Ez a közösség, amelynek szervezete szinte az egész világra kiterjed, a Szentatya egységtörekvéseinek harmadik fő tárgya. Mint tudjuk, részben e szándékának is köszönhető a római rítus hagyományos formájának jogi felszabadítása, amelyet az FSSPX a kiengesztelődés első lépéseként kért a Szentszéktől. Érdekes egybeesés, hogy a kiközösítés januári visszavonása mint második lépés után éppen ezekben a napokban veszi kezdetét a harmadik szakasz: a II. Vatikáni Zsinat helyes értelmezéséről való párbeszéd.

Ez a folyamat nem sokban különbözik az ökumenikus dialógus bevett formájától. Október közepén nyilvánosságra hozták a két delegáció névsorát: a tárgyalásokat az FSSPX részéről Alfonso de Galarreta püspök, a Szentszék részéről pedig Mons. Guido Pozzo, a nemrég átalakított szervezetű „Ecclesia Dei” Pápai Bizottság titkára vezeti (figyelemreméltó, hogy nem Luis Ladaria SI érsek, a Hittani Kongregáció titkára és a tárgyalócsoport tagja, és nem is Levada bíboros, a kongregáció prefektusa és a bizottság elnöke). Az első találkozóra tegnap, október 26-án 9.30 és 12.30 között került sor Rómában. Az „Ecclesia Dei” bizottság hivatalos közleménye (olaszul és angolul, ill. magyarul) és Andrea Tornielli háttérinformációi (olaszul, angolul) egyaránt bizakodásra adnak okot: az ülés jó hangulatban zajlott, a továbbiak kéthavi rendszerességgel következnek, a köztes időszakokban pedig kemény munka és levélbeli egyeztetések várhatók (l. még Robert Moynihan vasárnapi és hétfői írását).

Valószínűleg az anglikán ügy hatására a múlt héten ismét fölmerült, hogy Róma a tárgyalások idejére konkrét kánonjogi struktúrát ajánlana fel az FSSPX-nek. Leginkább a személyi prelatúra került szóba (már júniusban itt, majd októberben itt), ezt a felvetést azonban Bernard Fellay püspök, az FSSPX általános elöljárója legutóbb elhárította. Ugyanez a lehetőség januárban a Traditional Anglican Communion vonatkozásában is előkerült, ma azonban már tudjuk, hogy az ő számukra a Szentszék a személyi ordinariátus intézményét irányozza elő. Jól látszik tehát, hogy az első ránézésre külön-külön futó szálak valójában mennyire összefüggenek egymással, és hogy mennyire központi szerepet játszik mindegyiknél a hagyomány és a liturgia kérdése.

Szinte biztos, hogy ezek az egyre jobban kiterjedő és felgyorsuló folyamatok többé már nem fordíthatók vissza. XVI. Benedek sokak által átmenetinek gondolt pápasága a Katolikus Egyház egyik nagy fordulópontjaként fog bevonulni a történelembe.

R.Z.


POST SCRIPTUM:

Nem volt kis munka összeállítani ezt a beszámolót, de úgy látszik, megérte:

Tridenti misét mutattak be a Szent Péter-bazilikában. Van igény a régi rítusra

Köszönjük szépen a Magyar Kurír munkatársainak, hogy ilyen gyorsan reagáltak a fenti hírekre. El kell ismerni, hogy időnként kissé kritikusan vagy ironikusan utaltunk rájuk, de rossz szándékot természetesen soha nem tételeztünk fel. Úgy gondoljuk, hogy a médiaszereplés felelősséggel jár — és ez nemcsak a közéleti szereplőkre, hanem az újságírókra is vonatkozik. Amennyiben mi is erre a területre tévedünk (mint pl. az ilyen beszámolókkal), szintén vállaljuk a jogos kritikát. (Szerencsére senki sem észrevételezte, hogy egy korábbi változatban Chichester anglikán püspökének tulajdonítottuk azt a mondatot, amely valójában a fulhami püspöktől származik. Az előbbi időközben tagadta, hogy a katolizálást fontolgatná, ezért inkább kihúztuk a szövegből.)

12 megjegyzés:

sanladislao írta...

Azt hiszem ehhez a cikkhez csak egy méltó megjegyzést (imát) lehet fűzni:

"Exáudi, Christe Benedícto Summo Pontífici, in unum pópulos doctrína congregánti, caritáte: Pastóri grátia, gregi obsequentia.
Salvator mundi-Tu illum ádjuva.
Sancta María- Tu illum ádjuva.
Sancte Petre- Tu illum ádjuva."

Névtelen írta...

Áldd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak földi helytartóját! B.

Névtelen írta...

Gratulálok a cikkehez.
Nagy szükség van az ilyen szinvinalú tájékoztatásra.
Isten tartsa meg Benedek pápánkat még sok éven át jó erőben!

Reina Nicolasa írta...

Én is csatlakozom a gratulációhoz. Hiánytalan tájékoztatás! Reméljük, hogy Bendek pápa továbbra is jó egészségnek fog örvendeni, és még sok ilyen gyümölcsöző intézkedése lesz!

Perenye írta...

Gratulálok a cikkhez, amely lépésre sarkallta a Magyar Kurírt. Köszönöm az aktuális információkat is, amelyek nyomán ezen történelmi események közepében érezheti magát az ember. Nagy öröm ez itt Szombathelyen.

Parsifal írta...

Ha jól vettem ki, a hagyományhű anglikánok (akik már vagy 15 éve nem részesei az ún. "Anglican Communion"-nak, már korábban kiszakadtak ebből a közösségből) "személyi ordinatúrája" egy olyan szerveződés, amibe semmilyen beleszólása sincs a helyi ordináriusnak. Ennyivel is több az ún. "személyi prelatúránál".

Ezt nem találtam a cikkben. Kérdésem az, hogy ez így van-e?

Mert ha igen, akkor nem fognak tudni a helyi püspöki oligarhcák gátat emelni a letelepedésre, nem kell majd az ő engedélyük templomépítésre stb.

Szerintem ezek a közösségek "kísérleti" telepek. Ha bejön ez a metódus, akkor ezt fogják alkalmazni majd az FSSPX ill. a többi hagyományhű katolikus közösség esetében is.

A tradcionalisták lesznek a XXI. század jezsuitái!

CLSMA PR írta...

Köszönjük szépen az elismerő megjegyzéseket, ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt.

Parsifal kíváncsi rá, milyen viszonyban lesznek a személyi ordinariátusok (= SZO) a helyi ordináriusokkal ("locorum ordinarii", ahogy a kánonjog fogalmaz). Hát ezt mi is szeretnénk tudni. Az apostoli rendelkezést ugyanis még nem hirdették ki, a tájékoztató jegyzék pedig erre a kényes pontra bölcsen nem tér ki, hanem csak annyit mond, hogy a konstrukció a katonai ordinariátusokhoz (= KO) lesz hasonló.

Ez formailag nem nagy újdonság, hiszen a tábori püspökségek jogi helyzetét (ahogy hagyományosan hívják őket) II. János Pál pápa az 1986 április 21-én kiadott "Spirituali militum curae" apostoli rendelkezésben szabályozta, most tehát ugyanerre lehet számítani egy másik helyzetre alkalmazva. Érdemes megnézni, mi is áll ebben a dokumentumban:

http://www.vatican.va/holy_father/john_paul_ii/apost_constitutions/documents/hf_jp-ii_apc_19860421_spirituali-militum-curae_lt.html

Az I. cikkely 1. §-a szerint a KO jogilag az egyházmegyével egyenlő, viszont sajátos jellege miatt nem tisztán egyházi intézmény, hanem mindig az adott állammal való szerződést is feltételez. Ez a SZO esetében nyilván nem így lesz.

Az I. cikkely 2. §-a azt mondja, hogy a KO felállításáról megkérdezik a püspöki konferenciát: Levada bíboros szerint ez ugyanígy lesz a SZO esetében is.

A II. cikkely 1. §-a értelmében a KO élén püspök áll. A SZO-nak éppen az az értelme, hogy nem mindig püspök vezeti, így a házas anglikán püspökök megmaradhatnak közösségük élén, noha a Katolikus Egyházban már "csak" papok lehetnek.

A II. cikkely 2. §-a alapján a KO vezetőjét a pápa nevezi ki. Ez nyilván a SZO-nál sem lesz másképp.

A II. cikkely 4. §-a szerint a KO közösségben van és szoros kapcsolatot ápol a helyi részegyházakkal, a III. cikkely értelmében pedig vezetője a püspöki konferencia tagja (ez utóbbira a posztban én is utaltam).

A IV. cikkely 3. pontja szerint a tábori püspök joghatósága saját ugyan, de kumulatív a megyéspüspökével, hiszen a katonák továbbra is megtartják eredeti hovatartozásukat. Nem így a SZO esetén, amelynek épp az az értelme, hogy nem tartoznak más püspök, csak a sajátjuk alá.

A továbbiakból főleg a VI. cikkely érdekes, amely leírja, milyen szervei lehetnek a KO-nak és hogy saját papokat is inkardinálhat (ez azonban nem kötelező: vannak országok, ahol a tábori lelkészek ugyanúgy megmaradnak a saját egyházmegyéjükben, mint a katonák). A SZO-nál ez aligha lesz opcionális: valaki vagy beletartozik, vagy nem.

Végül a X. cikkely négy pontban határozza meg azoknak a híveknek a körét, akikre a KO joghatósága kiterjed. A SZO esetében ezt jóval könnyebb lesz leírni, hiszen az saját kizárólagos világi tagsággal rendelkezik (mint a camposiak). Az hívek idetartozását eszerint vagy az ide való áttérés, vagy az itt való megkeresztelkedés fogja megalapozni.

A KO szabályozása alapján egyelőre ennyit lehet jósolni. Ami pedig a függetlenséget illeti, a KO-k elvileg most is azok, bár a püspöki konferenciák hatása alól nyilván nem tudják kivonni magukat. Nem hiszem, hogy a SZO-k ennél nagyobb függetlenséget kapnának, ill. kaphatnának.

Névtelen írta...

Őszintén bevallom, hogy a "Rebellis Lengyel"-t nem szerettem. Benedek pápával csak egy problémám van: hogy nem olasz. Egyébiránt azonban éljen meg legalább annyi tevékeny évet, mint XIII. Leó, őrizze meg szellemi frissességét az utolsó percig, és tegyen annyit, amennyit csak tud jóvá azokból a vétkekből, amelyeket akkor még ultraliberális teológusként a II. vatikáni zsinat alatt elkövetett.
Isten, óvd a mi Pápánkat!

CLSMA PR írta...

Bocsánat, az utolsó bekezdésem nem volt elég világos: a függetlenséget itt hatalmi-politikai kategóriaként értem, nem jogiként. A KO-k ugyanis azon ténynél fogva, hogy nem kizárólagos a joghatóságuk, soha nem lehetnek abszolút függetlenek, templomépítésnél stb. nyilván együtt kell működniük a helyi ordináriussal — kivéve, ha a kaszárnya udvarán akarnának építkezni.

Ilyen értelemben valóban nehéz előre látni, mit jelent a kizárólagos személyi joghatóság, ha nincs hozzá terület: a helyi ordinárius pl. mondhatja, hogy ha saját templomot akarnak, vegyenek földet és építkezzenek rá.

Látszik tehát, hogy itt nem is annyira a tábori püspökségekkel, mint inkább a személyi alapon szerveződő keleti katolikus egyházakkal kellene párhuzamot vonni. Ez viszont azt jelentené, hogy gyakorlatilag olyan rituális egyház(ak) jön(nek) létre, mint pl. az örmény katolikusoké (magyarországi elöljárójuk Erdő Péter bíboros). És ez az, amitől sokakat kiráz a hideg, hiszen sejthető, hogy melyik lesz a következő csoport... Nem csoda, hogy a Szentszék annyira igyekszik leplezni ezt a problémát (az apostoli rendelkezést egyébként eredetileg a múlt kedden akarták kihirdetni, csak bizonyos jogtechnikai részleteket még nem sikerült tisztázni benne — talán éppen ezeket itt).

CLSMA PR írta...

A 21:23-as megjegyzésre:

Bár nem vagyok híve a Santo Subitónak, azért a másik végletbe sem kell esni. II. János Pál pontifikátusa nélkül a Benedek-féle folytatás is nehezen volna elképzelhető. Persze azt sem tudhatjuk, mi történt volna, ha annak idején Luciani helyett Siri bíborost választják pápává. (Egy gondolatkísérlet: nincs kézbeáldozás, nincs eretnekség, viszont van sok önálló egyház, és [nevében] mindegyik katolikus... Vagy egy másik: van pápa — nincs pápa, és 30 nap múlva ugyanott vagyunk, ahol voltunk...)

Lachegyi Máté írta...

A Magyar Kurír cikkének nagyon örülök, most először írtak úgy a régi rítusról, hogy semmiféle lekicsinylés vagy negatív felhang nem érződik a cikkből. Sőt, az alcím egészen propagandisztikus: "van igény a régi rítusra."

törzsmókus írta...

Nagyon örtülem a Kurír-cikk záró mondatának: „Ugyanakkor felhívja püspökök és a papok figyelmét, hogy miközben élnek a tágabb lehetőségekkel, nagyon ügyeljenek arra, hogy valóban a liturgikus élet gazdagodását segítsék, és ne a széthúzást táplálják.” [kiemelés tőlem]
Amen!