LITURGIKUS TANFOLYAM (RÉSZLETES)
Véglegesedni látszik a nem egészen két hét múlva esedékes liturgikus tanfolyam programja, ezért az alábbiakban közzétesszük az erre vonatkozó részleteket.
TALÁLKOZÓ
A tanfolyam július 13-án, hétfőn, délelőtt 9 órakor kezdődik Budapesten, az országúti ferences plébánián (Margit körút). Kérünk mindenkit, hogy pontosan háromnegyed 9-kor legyen a templom főbejárata előtt, hogy onnan együtt mehessünk majd át a tanácsterembe. Ha valaki nem tud pontosan érkezni, szíveskedjék előre jelezni.
NAPIREND
Minden napot előadással fogunk kezdeni a tanácsteremben (9:00-9:30). Az előadók Ft. Alácsi Ervin János, P. Barsi Balázs OFM, Dobszay László és Földváry Miklós István lesznek. A reggeli előadások a liturgia általános kérdéseit fogják tárgyalni, így a hagyományos liturgia megőrzésének és fölelevenítésének történetét, kölcsönhatását a reformált liturgiával az ún. benedeki reformok keretei között és perspektívájában, a zenei szolgálat elvi alapjait, a templomtér kialakításának és a liturgikus tárgyak használatának főbb szempontjait. Az előadásokat rövid bevezetésnek szánjuk: a két évvel ezelőtti, esztergomi tanfolyam tapasztalataiból kiindulva most elsősorban a gyakorlati képzésen lesz a hangsúly.
Az előadás után egész délelőtt gyakorlat lesz. Ezeket a foglalkozásokat olyan személyek vezetik majd, akik papként, illetve ministránsként és egyházzenészként rendszeresen végzik a hagyományos római liturgiát és kitekintéssel vannak az általános magyar helyzetre is. Szeretnénk, ha a tanfolyamon résztvevők előbb általános, habár kevésbé kidolgozott képet kapnának rítusról az olvasott, illetve énekes misék szintjéig, így nem veszítenék el bátorságukat és bizalmukat abban, hogy a tanfolyam végére önállóan is végezhetik majd a szertartásokat. Az áttekintő gyakorlatok után a szentmise egyes részeivel foglalkoznánk részletesebben. A gyakorlatokat az érdeklődők felkészültségéhez mérten egy-egy vezető irányítaná, de lennének további segítők, akik az egyes tanulókat figyelik, szükség esetén korrigálják, válaszolnak esetleges kérdéseikre. Az énekesek-orgonisták a templomban "szárazmisék" keretében gyakorolnák a zenei szolgálatot. Összegezve tehát az első két napban a teljes miseliturgia, a következő két napban annak részletei lennének a tananyag, majd az utolsó napon lehetőleg ismét a teljes szentmisét vennénk át, akár már valóságos szertartások formájában.
A gyakorlás után énekes szentmisére kerül sor (12:00), amelyen a résztvevők teljesítenek szolgálatot. Ha felkészültségük megengedi, a közös szentmisét a résztvevő papok valamelyike is celebrálhatja, egyébként pedig a tanfolyam utolsó napjaiban a gyakorlás részeként mód lesz régi rítusú magánmisék bemutatására. Közös zsolozsmahórákat a szoros időbeosztás miatt nem tervezünk, de önszerveződő formában erre is van lehetőség, különösen a délutáni gyakorlat lezárásaképpen. Az ebédről a környéken ki-ki önköltségen és saját ízlése szerint kénytelen gondoskodni.
A délutáni program félórás kerekasztal-beszélgetéssel kezdődnék, amelyen a délelőtti előadással vagy a gyakorlatokon fölmerült elvi és gyakorlati kérdésekkel kapcsolatban lehet majd az előadókhoz, oktatókhoz fordulni (14:00-14:30). Ezt követően ismét gyakorlat következnék, amelyet lehetőség szerint vesperással zárnánk le. A napi program mindenestül este 6 órára ér véget. A gyakorlatokon természetesen végig alkalmazkodunk a tanulók igényeihez, érdeklődéséhez.
ANYAGIAK
A tanfolyamra eddig 26 személy jelentkezett, míg a költség kb. 46 000 Ft (ez tulajdonképpen a terembérleti díjakat jelenti). Mivel az eredeti, 1000 Ft-os részvételi díjat nem szeretnénk megemelni, kérjük, hogy aki teheti, önkéntesen támogassa a tanfolyamot. Fejenként átlagosan 2000 Ft-ból ez könnyen megoldható lenne, és nyilván van, akinek ez nem sokat számít, de olyan is, akinek korántsem mindegy. Szép lenne, ha a tehetősebbek tapintatosan segítenék a jobban rászorulókat, és nem a szervezőkre, oktatókra hárulna a többletköltség.
KELLÉKEK
Azokat, akik papként vagy papnövendékként vesznek részt a tanfolyamon, kérjük, hogy lehetőleg hozzanak magukkal kehelyfölszerelést és római misekönyvet. Előny, ha saját miseöltözetet is tudnak hozni. A többiek részéről is könnyebbség, ha van saját liturgikus ruhájuk.
JELENTKEZÉS
A tanfolyamra egészen annak elkezdéséig lehet jelentkezni, kérjük az információk további terjesztését.
Minden további kérdésre szívesen válaszolunk, minden javaslatot örömmel fogadunk. Figyelmükbe ajánljuk a tanfolyam meghirdetője és védnöke, Barsi Balázs atya első nyilvános régi rítusú szentmiséjéről készült filmfölvételt és a vele fölvett interjút, amelyeket a Magyar Televízió 1-es csatornája július 12-én, vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel fog sugározni.
A Szervezőbizottság
2009. június 29.
NAGY SZENT LEÓ PÁPA BESZÉDE
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLFEJEDELMEK ÜNNEPÉN
1. Bár az összes szent ünnepnapnak, szeretteim, valójában az egész világ a részese, és az egy hit iránti kegyes kötelesség azt kívánja, hogy amiről úgy emlékeznek meg, mint ami mindenki üdvéért történt, azt mindenütt közös örömmel ünnepeljék, mégis a mai ünnepet azon a tiszteleten kívül, amelyet az egész földkerekségen kiérdemelt, a mi városunk különleges és saját ujjongása kell hogy övezze, hogy ahol megdicsőült a főapostolok halála, ott az ő vértanúságuk napján legyen az örvendezésnek is elsősége. Mert ők azok a férfiak, akik által Krisztus evangéliuma számodra, Róma, felfénylett, és aki a tévedés tanítója voltál, az igazság tanítványa lettél. Ők a te szent atyáid és igaz pásztoraid, akik téged a mennyországba egykor felvenni méltóként sokkal jobban és sokkal szerencsésebben alapítottak meg, mint azok, akiknek munkája falaid első alapját megvetette, s akik közül az, aki a nevét adta neked, testvérgyilkossággal mocskolt be téged. Ők azok, akik téged arra a dicsőségre emeltek, hogy mint szent nemzet, választott nép, papi város és királyság a boldog Péter szent széke által az egész földkerekség fejévé válván szélesebb körben kormányozz az isteni vallással, mint földi uralommal. Jóllehet ugyanis győzelmekkel egyre növekedve birodalmad fennhatóságát szárazon és vízen kiterjesztetted, mégis kevesebb az, amit a háborús küzdelem neked alávetett, mint amit a keresztény béke megszerzett.
2. Mert a jóságos, igaz, mindenható Isten, aki irgalmasságát az emberi nemtől soha meg nem tagadta, s önmaga megismerésére általában az összes halandót mindig igen bőséges jótéteményekkel oktatta, a tévelygők szándékos vakságán és rosszra hajló gonoszságán titkosabb elhatározással és mélyebb szeretettel könyörült meg, amikor elküldte vele egyenlő és vele együtt örök Igéjét. Az Ige testté lévén úgy egyesítette az isteni természetet az emberi természettel, hogy annak alászállása a mélybe a mi felemelkedésünk legyen a magasba. Hogy pedig e kimondhatatlan kegyelem hatása az egész világra kiáradjon, az isteni gondviselés előkészítette a római államot, amelynek gyarapodása azon határokig jutott, amelyek között az összes nemzet egymással egyaránt szomszédos és határos volt. Mert nagyon is megfelelt az isteni módon eltervezett műnek, hogy a sok királyság egyetlen birodalom szövetségében egyesüljön, és az egyetemes igehirdetésnek gyorsan essenek útjába azok a népek, amelyek egyetlen város kormányzása alatt állnak. Ez a város azonban, nem ismerve felemelkedése szerzőjét, midőn szinte minden nép fölött uralkodott, az összes nép tévelygéseinek szolgált, és úgy vélte, nagy vallásosságra tett szert, mivel semmi hamisságot el nem utasított. Ezért minél szorosabban kötötte le a Sátán, annál csodálatosabban oldotta fel Krisztus.
3. Miután ugyanis a tizenkét apostol — megkapván a Szentlélek által a minden nyelven való szólás képességét — vállalta, hogy a föld részeit egymás közt felosztva beoltja a világot az evangéliummal, a boldogságos Péter, az apostoli rend fejedelme a római birodalom fellegvárába rendeltetett, hogy az igazság fénye, amely az összes nép üdvösségére lett kinyilatkoztatva, a világ fejéből annak egész testére hathatósabban áradjon ki. Mert mely népből nem voltak akkor ebben a városban emberek? Vagy volt-e valahol olyan nemzet, amely ne tudta volna, amit Róma már megtanult? Itt kellett eltaposni a filozófia hiedelmeit, itt kellett felszámolni a földi bölcsesség hívságait, itt kellett megcáfolni a démonok tiszteletét, itt kellett lerontani minden istentelen szentségtörést, ahol a legbabonásabb buzgalommal lett összegyűjtve, amit csak valahol különféle tévelygések létrehoztak.
4. Ebbe a városba tehát te, boldogságos Péter apostol, eljönni nem félsz, és miközben dicsőséged társát, Pál apostolt még más egyházak szervezése tartja vissza, nagyobb elszántsággal lépsz be a vicsorgó vadállatoknak ebbe az erdejébe, ebbe az örvénylő mélységű óceánba, mint mikor a tengeren jártál. Nem rettensz meg Rómától, a világ úrnőjétől, aki Kaifás házában megijedtél a főpap szolgálójától. Vajon kevesebb volt akár Claudiusban a hatalom, akár Neróban a kegyetlenség, mint Pilátus ítéletében, avagy a zsidók dühében? Legyőzte hát a szeretet ereje a félelem alapját, s nem gondoltad, hogy tartanod kellene azoktól, akiknek szeretetére vállalkoztál. A rendíthetetlen szeretetnek pedig ez a lángolása bizonnyal már akkor megfogant benned, amikor az Úr iránti szereteted megvallása a hármas kérdés misztériumával nyert erősséget. S lelked ezen elhatározásában másra sem törekedtél, mint hogy annak, akit szeretsz, a juhait úgy legeltesd, hogy azzal az étellel táplálod őket, amelyet egykor magad is megízleltél.
5. Növelte még hitbeli bizalmadat az oly sok csodajel, a karizmák oly sok adománya, az erények megannyi megtapasztalása. Azokat a népeket, amelyek a körülmetélés alapján hittek, már kitanítottad; az antiochiai egyházat, ahol a keresztény név méltósága először született meg, már megalapítottad; Pontust, Galatiát, Cappadociát, Asiát és Bithyniát az evangéliumi igehirdetés törvényeivel már betöltötted: ekkor, nem kételkedve műved sikerében, s jól ismerve életed hosszát, Krisztus keresztjének diadalát a római fellegvárba akartad bevinni, ahová az isteni előrendelés által veled együtt érkezett meg mind hatalmad tisztsége, mind pedig szenvedésed dicsősége.
6. Ebben sietett segítségedre boldog apostoltársad, a választott edény és a népek különös tanítója, Pál, aki abban az időben társult hozzád, amikor már minden ártatlanság, minden szemérem s minden szabadság Nero uralma alatt sorvadozott. Őt dühe, amelyet a minden bűnben való mértéktelenség lángja táplált, az őrjöngés árjában egészen addig ragadta, hogy elsőként szabadította a kereszténységre az általános üldözés borzalmát, mintha a szentek legyilkolásával kioltható volna Isten kegyelme, amelynek éppen az volt a legnagyobb haszna, hogy e múlandó élet megvetése lett az örök boldogság elnyerése. Drága tehát az Úr szemében az ő szentjeinek halála, és a kegyetlenség semmilyen nemével nem lehet lerontani azt a vallást, melyet Krisztus keresztjének szentsége alapított. Nem gyengítik az üldözések az Egyházat, hanem gyarapítják, és az Úr földjét mindig gazdagabb termés ékesíti, amíg az egyenként lehulló magok megsokasodva kelnek ki újra. Hogy pedig az isteni vetés e két kitűnő magja milyen hatalmas terméssé sarjadt, a boldog vértanúk ezrei igazolják, akik az apostolok győzelmével versenyre kelve városunkat bíborszínű s messzire pirosló seregükkel vették körbe és mintegy sok drágakő ékéből font koronával koszorúzták meg.
7. Bár az ő pártfogásuk miatt, szeretteim, amelyet az isteni rendelés számunkra a kitartás példájaként és a hit megerősítésére készített, egyetemesen a minden szentekről való megemlékezéskor kell örvendeznünk, ezen atyáink kiválósága miatt mégis méltán kell nagyobb ujjongással dicsekednünk, akiket Isten kegyelme az Egyház összes tagja között oly nagy magasságba emelt, hogy őket abba a testbe, amelynek a feje Krisztus, mintegy ikerfényű szempárként állította. Az ő érdemeikben és erényeikben, amelyek felülmúlnak minden ékesszólást, semmilyen elkülönülést nem tapasztalhatunk, s nem láthatunk semmilyen különbséget, mivel mind kiválasztásuk egyformává, mind munkájuk hasonlóvá, mind pedig haláluk egyenlővé tette őket. Mi pedig ahogy magunk megtapasztaltuk és ahogy őseink örökül hagyták, bízunk benne és hisszük, hogy ennek az életnek minden fáradsága közepette Isten irgalmának elnyeréséhez különleges pártfogóink imái mindig is hozzásegítenek minket, és amennyire saját vétkeink lenyomnak, az apostolok érdemei annyira felkarolnak. A mi Urunk Jézus Krisztus által, akinek az Atyával és a Szentlélekkel azonos a dicsősége, ugyanaz a hatalma, egy az istensége, mindörökkön örökké. Amen.
Forrás: Szaszovszky Ágnes (szerk.): Apostolünnepek zsolozsmája (Egyházzenei füzetek, V. sorozat: Zsolozsmák, B 2), Budapest 2006, 83—88.
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLFEJEDELMEK ÜNNEPÉN
Elhangzott: 441 június 29-jén.
Kiadása: 73. beszéd (PL 54, 422—428),
ill. 82. traktátus (CCSL 138A, 508—518).
Kiadása: 73. beszéd (PL 54, 422—428),
ill. 82. traktátus (CCSL 138A, 508—518).
1. Bár az összes szent ünnepnapnak, szeretteim, valójában az egész világ a részese, és az egy hit iránti kegyes kötelesség azt kívánja, hogy amiről úgy emlékeznek meg, mint ami mindenki üdvéért történt, azt mindenütt közös örömmel ünnepeljék, mégis a mai ünnepet azon a tiszteleten kívül, amelyet az egész földkerekségen kiérdemelt, a mi városunk különleges és saját ujjongása kell hogy övezze, hogy ahol megdicsőült a főapostolok halála, ott az ő vértanúságuk napján legyen az örvendezésnek is elsősége. Mert ők azok a férfiak, akik által Krisztus evangéliuma számodra, Róma, felfénylett, és aki a tévedés tanítója voltál, az igazság tanítványa lettél. Ők a te szent atyáid és igaz pásztoraid, akik téged a mennyországba egykor felvenni méltóként sokkal jobban és sokkal szerencsésebben alapítottak meg, mint azok, akiknek munkája falaid első alapját megvetette, s akik közül az, aki a nevét adta neked, testvérgyilkossággal mocskolt be téged. Ők azok, akik téged arra a dicsőségre emeltek, hogy mint szent nemzet, választott nép, papi város és királyság a boldog Péter szent széke által az egész földkerekség fejévé válván szélesebb körben kormányozz az isteni vallással, mint földi uralommal. Jóllehet ugyanis győzelmekkel egyre növekedve birodalmad fennhatóságát szárazon és vízen kiterjesztetted, mégis kevesebb az, amit a háborús küzdelem neked alávetett, mint amit a keresztény béke megszerzett.
2. Mert a jóságos, igaz, mindenható Isten, aki irgalmasságát az emberi nemtől soha meg nem tagadta, s önmaga megismerésére általában az összes halandót mindig igen bőséges jótéteményekkel oktatta, a tévelygők szándékos vakságán és rosszra hajló gonoszságán titkosabb elhatározással és mélyebb szeretettel könyörült meg, amikor elküldte vele egyenlő és vele együtt örök Igéjét. Az Ige testté lévén úgy egyesítette az isteni természetet az emberi természettel, hogy annak alászállása a mélybe a mi felemelkedésünk legyen a magasba. Hogy pedig e kimondhatatlan kegyelem hatása az egész világra kiáradjon, az isteni gondviselés előkészítette a római államot, amelynek gyarapodása azon határokig jutott, amelyek között az összes nemzet egymással egyaránt szomszédos és határos volt. Mert nagyon is megfelelt az isteni módon eltervezett műnek, hogy a sok királyság egyetlen birodalom szövetségében egyesüljön, és az egyetemes igehirdetésnek gyorsan essenek útjába azok a népek, amelyek egyetlen város kormányzása alatt állnak. Ez a város azonban, nem ismerve felemelkedése szerzőjét, midőn szinte minden nép fölött uralkodott, az összes nép tévelygéseinek szolgált, és úgy vélte, nagy vallásosságra tett szert, mivel semmi hamisságot el nem utasított. Ezért minél szorosabban kötötte le a Sátán, annál csodálatosabban oldotta fel Krisztus.
3. Miután ugyanis a tizenkét apostol — megkapván a Szentlélek által a minden nyelven való szólás képességét — vállalta, hogy a föld részeit egymás közt felosztva beoltja a világot az evangéliummal, a boldogságos Péter, az apostoli rend fejedelme a római birodalom fellegvárába rendeltetett, hogy az igazság fénye, amely az összes nép üdvösségére lett kinyilatkoztatva, a világ fejéből annak egész testére hathatósabban áradjon ki. Mert mely népből nem voltak akkor ebben a városban emberek? Vagy volt-e valahol olyan nemzet, amely ne tudta volna, amit Róma már megtanult? Itt kellett eltaposni a filozófia hiedelmeit, itt kellett felszámolni a földi bölcsesség hívságait, itt kellett megcáfolni a démonok tiszteletét, itt kellett lerontani minden istentelen szentségtörést, ahol a legbabonásabb buzgalommal lett összegyűjtve, amit csak valahol különféle tévelygések létrehoztak.
4. Ebbe a városba tehát te, boldogságos Péter apostol, eljönni nem félsz, és miközben dicsőséged társát, Pál apostolt még más egyházak szervezése tartja vissza, nagyobb elszántsággal lépsz be a vicsorgó vadállatoknak ebbe az erdejébe, ebbe az örvénylő mélységű óceánba, mint mikor a tengeren jártál. Nem rettensz meg Rómától, a világ úrnőjétől, aki Kaifás házában megijedtél a főpap szolgálójától. Vajon kevesebb volt akár Claudiusban a hatalom, akár Neróban a kegyetlenség, mint Pilátus ítéletében, avagy a zsidók dühében? Legyőzte hát a szeretet ereje a félelem alapját, s nem gondoltad, hogy tartanod kellene azoktól, akiknek szeretetére vállalkoztál. A rendíthetetlen szeretetnek pedig ez a lángolása bizonnyal már akkor megfogant benned, amikor az Úr iránti szereteted megvallása a hármas kérdés misztériumával nyert erősséget. S lelked ezen elhatározásában másra sem törekedtél, mint hogy annak, akit szeretsz, a juhait úgy legeltesd, hogy azzal az étellel táplálod őket, amelyet egykor magad is megízleltél.
5. Növelte még hitbeli bizalmadat az oly sok csodajel, a karizmák oly sok adománya, az erények megannyi megtapasztalása. Azokat a népeket, amelyek a körülmetélés alapján hittek, már kitanítottad; az antiochiai egyházat, ahol a keresztény név méltósága először született meg, már megalapítottad; Pontust, Galatiát, Cappadociát, Asiát és Bithyniát az evangéliumi igehirdetés törvényeivel már betöltötted: ekkor, nem kételkedve műved sikerében, s jól ismerve életed hosszát, Krisztus keresztjének diadalát a római fellegvárba akartad bevinni, ahová az isteni előrendelés által veled együtt érkezett meg mind hatalmad tisztsége, mind pedig szenvedésed dicsősége.
6. Ebben sietett segítségedre boldog apostoltársad, a választott edény és a népek különös tanítója, Pál, aki abban az időben társult hozzád, amikor már minden ártatlanság, minden szemérem s minden szabadság Nero uralma alatt sorvadozott. Őt dühe, amelyet a minden bűnben való mértéktelenség lángja táplált, az őrjöngés árjában egészen addig ragadta, hogy elsőként szabadította a kereszténységre az általános üldözés borzalmát, mintha a szentek legyilkolásával kioltható volna Isten kegyelme, amelynek éppen az volt a legnagyobb haszna, hogy e múlandó élet megvetése lett az örök boldogság elnyerése. Drága tehát az Úr szemében az ő szentjeinek halála, és a kegyetlenség semmilyen nemével nem lehet lerontani azt a vallást, melyet Krisztus keresztjének szentsége alapított. Nem gyengítik az üldözések az Egyházat, hanem gyarapítják, és az Úr földjét mindig gazdagabb termés ékesíti, amíg az egyenként lehulló magok megsokasodva kelnek ki újra. Hogy pedig az isteni vetés e két kitűnő magja milyen hatalmas terméssé sarjadt, a boldog vértanúk ezrei igazolják, akik az apostolok győzelmével versenyre kelve városunkat bíborszínű s messzire pirosló seregükkel vették körbe és mintegy sok drágakő ékéből font koronával koszorúzták meg.
7. Bár az ő pártfogásuk miatt, szeretteim, amelyet az isteni rendelés számunkra a kitartás példájaként és a hit megerősítésére készített, egyetemesen a minden szentekről való megemlékezéskor kell örvendeznünk, ezen atyáink kiválósága miatt mégis méltán kell nagyobb ujjongással dicsekednünk, akiket Isten kegyelme az Egyház összes tagja között oly nagy magasságba emelt, hogy őket abba a testbe, amelynek a feje Krisztus, mintegy ikerfényű szempárként állította. Az ő érdemeikben és erényeikben, amelyek felülmúlnak minden ékesszólást, semmilyen elkülönülést nem tapasztalhatunk, s nem láthatunk semmilyen különbséget, mivel mind kiválasztásuk egyformává, mind munkájuk hasonlóvá, mind pedig haláluk egyenlővé tette őket. Mi pedig ahogy magunk megtapasztaltuk és ahogy őseink örökül hagyták, bízunk benne és hisszük, hogy ennek az életnek minden fáradsága közepette Isten irgalmának elnyeréséhez különleges pártfogóink imái mindig is hozzásegítenek minket, és amennyire saját vétkeink lenyomnak, az apostolok érdemei annyira felkarolnak. A mi Urunk Jézus Krisztus által, akinek az Atyával és a Szentlélekkel azonos a dicsősége, ugyanaz a hatalma, egy az istensége, mindörökkön örökké. Amen.
Ford. R.Z.
Forrás: Szaszovszky Ágnes (szerk.): Apostolünnepek zsolozsmája (Egyházzenei füzetek, V. sorozat: Zsolozsmák, B 2), Budapest 2006, 83—88.
2009. június 24.
TORINÓI SZENT MAXIMUS BESZÉDE
KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSNAPJÁN
A különböző vértanúk ünnepét, kedves atyámfiai, jelenvaló életük leáldozása és az általuk Krisztus nevéért vállalt szenvedés szentelte meg nekünk. A régieknek ugyanis sokféle híradásából értesültünk arról, hogy a vértanúk közül egyesek kardtól hullottak el, mások tűzben égtek meg, többeket fenevadak fogai szaggattak szét, megszámlálhatatlanul sokuk a legváltozatosabb kínzásokat szenvedte, és így tettek bizonyságot — megvetvén öntestük halálát — a Krisztusba vetett hitről. Keresztelő Szent János viszont, akinek ünnepén ma örvendezünk, a világnak a meddő méhből megszületvén hozott ma mennyei örömöket. S míg amazok uralmában vallották meg az Isten Fiát, amikoron annak dicsősége már kétségtelenül megnyilvánult, ez prófétai lélektől megvilágosodván már születése előtt látta az Urat, születése után pedig egyedülálló kegyelem kiváltságával mutatott rá. Ez a különös választottság pedig olyannyira előresugározta rá fényét, hogy előbb volt méltó hirdetni az Urat, mintsem megszületett volna, vagy részesült volna a nyelvben, amellyel hirdethetné. Végül Erzsébet, amaz öreg asszony és új anya, aki szülése előtt jövendő fiának szolgálatán örvendezett, midőn eljött hozzá a boldogságos Szűz, mindjárt a köszöntéskor ezt mondta neki: „Íme, hogy a te köszöntésed szava lőn az én füleimben, röpöse a magzat az én méhemben.” Miféle csodajel ez, atyámfiai, miféle újdonság és mekkora öröm, hogy Erzsébet bizonyságot tesz róla: olyan magzattal viselős, aki még önmagát sem érezvén, az Úrnak már érzi eljövetelét? Bizony a legboldogabb ez minden gyermekek között, aki már anyjának belső részeibe zártan, mert szóval még nem tudta, prófétai örömmel adta hírül a világ Üdvözítőjének jelenlétét. Ne feledjétek, kedveseim, hogy minden gyermek, aki anyja méhéből előjön, a napvilágot először meglátván gyászos sírásra fakad! Csak az Úr Keresztelője fogadta — túl a megszületők törvényén — vigasságos örömmel saját születését. S mennyire illő volt, atyámfiai, hogy meddő anyától szülessék, aki a Szűz termékenységét hirdette, hogy annak csodálatos szülését önnön csodálatos születésével jelezze! Az is nagyszerű és ámulatra méltó, hogy Zakariás, a próféta jövendő atyja, mivel azt, ami történt vele, az angyal szavára nem hitte el, saját szavát elvesztette, míg születése után — beteljesedvén az ígéret — az új fény hírnöke meg nem oldotta atyja nyelvének béklyóit. Az ajkat ugyanis, amelyet az angyal zárt be, az angyaltól megígért fiú oldozta föl. Mert midőn a rokonok és a szomszédok kétségben voltak afelől, hogy miként nevezzék a gyermeket, igaz nevének sajátságát, melyet az angyal beszédjéből megtanult, hajdani szavát egyszeriben visszanyervén, a néma atya jelentette ki, hogy a fiú nevét, akinek születését a mennybéli parancs szerint hallgatva várta, ő mondhassa ki, és így megtudja az aggódó öreg, hogy attól kapta vissza önmagát, akiről nem hitte előbb, hogy majd tőle születik, és ne kételkedjék többé, hogy a mennyekből küldetett vagy született az, aki miatt szavának elvesztését és visszanyertét is megtapasztalta. Mi dicsőségesebb ez áhítatnál, atyámfiai, mi jelesebb e hitnél, melyben a meddő fogan, a Szűz szül, a néma szól, és a gyermekek anyjuk belsőjében játsszák elő az egész világ jövendő vigasságát? Nem is őrizhette meg rendjét az ó törvény alatt a halandó természet, midőn az új kegyelem méltósága által új titok volt készülőben mindenek üdvösségére. Ez tehát ama János, akiről megmondotta Ézsaiás: „A kiáltónak szava a pusztában: készítsétek el az Úrnak útját, egyenessé tegyétek Istenünk ösvényeit!” „A kiáltónak szava” — mondja. És helyesen mondja szónak, mert a mennyekből testben eljövő Egyszülött Istenfiát kiáltotta teli torokból örvendezvén. Helyesen mondja szónak, amelynek híradása mikoron fölharsant, az emberi nem megváltásának szentségét kezdte hallani az eladdig süket halandóság. Miképp ugyanis a tisztelendő Keresztelő néma atyjának nyelvét oldozta föl, azonképpen újította meg az emberek fülét az üdvözítő kegyelem hallása által.
KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSNAPJÁN
A különböző vértanúk ünnepét, kedves atyámfiai, jelenvaló életük leáldozása és az általuk Krisztus nevéért vállalt szenvedés szentelte meg nekünk. A régieknek ugyanis sokféle híradásából értesültünk arról, hogy a vértanúk közül egyesek kardtól hullottak el, mások tűzben égtek meg, többeket fenevadak fogai szaggattak szét, megszámlálhatatlanul sokuk a legváltozatosabb kínzásokat szenvedte, és így tettek bizonyságot — megvetvén öntestük halálát — a Krisztusba vetett hitről. Keresztelő Szent János viszont, akinek ünnepén ma örvendezünk, a világnak a meddő méhből megszületvén hozott ma mennyei örömöket. S míg amazok uralmában vallották meg az Isten Fiát, amikoron annak dicsősége már kétségtelenül megnyilvánult, ez prófétai lélektől megvilágosodván már születése előtt látta az Urat, születése után pedig egyedülálló kegyelem kiváltságával mutatott rá. Ez a különös választottság pedig olyannyira előresugározta rá fényét, hogy előbb volt méltó hirdetni az Urat, mintsem megszületett volna, vagy részesült volna a nyelvben, amellyel hirdethetné. Végül Erzsébet, amaz öreg asszony és új anya, aki szülése előtt jövendő fiának szolgálatán örvendezett, midőn eljött hozzá a boldogságos Szűz, mindjárt a köszöntéskor ezt mondta neki: „Íme, hogy a te köszöntésed szava lőn az én füleimben, röpöse a magzat az én méhemben.” Miféle csodajel ez, atyámfiai, miféle újdonság és mekkora öröm, hogy Erzsébet bizonyságot tesz róla: olyan magzattal viselős, aki még önmagát sem érezvén, az Úrnak már érzi eljövetelét? Bizony a legboldogabb ez minden gyermekek között, aki már anyjának belső részeibe zártan, mert szóval még nem tudta, prófétai örömmel adta hírül a világ Üdvözítőjének jelenlétét. Ne feledjétek, kedveseim, hogy minden gyermek, aki anyja méhéből előjön, a napvilágot először meglátván gyászos sírásra fakad! Csak az Úr Keresztelője fogadta — túl a megszületők törvényén — vigasságos örömmel saját születését. S mennyire illő volt, atyámfiai, hogy meddő anyától szülessék, aki a Szűz termékenységét hirdette, hogy annak csodálatos szülését önnön csodálatos születésével jelezze! Az is nagyszerű és ámulatra méltó, hogy Zakariás, a próféta jövendő atyja, mivel azt, ami történt vele, az angyal szavára nem hitte el, saját szavát elvesztette, míg születése után — beteljesedvén az ígéret — az új fény hírnöke meg nem oldotta atyja nyelvének béklyóit. Az ajkat ugyanis, amelyet az angyal zárt be, az angyaltól megígért fiú oldozta föl. Mert midőn a rokonok és a szomszédok kétségben voltak afelől, hogy miként nevezzék a gyermeket, igaz nevének sajátságát, melyet az angyal beszédjéből megtanult, hajdani szavát egyszeriben visszanyervén, a néma atya jelentette ki, hogy a fiú nevét, akinek születését a mennybéli parancs szerint hallgatva várta, ő mondhassa ki, és így megtudja az aggódó öreg, hogy attól kapta vissza önmagát, akiről nem hitte előbb, hogy majd tőle születik, és ne kételkedjék többé, hogy a mennyekből küldetett vagy született az, aki miatt szavának elvesztését és visszanyertét is megtapasztalta. Mi dicsőségesebb ez áhítatnál, atyámfiai, mi jelesebb e hitnél, melyben a meddő fogan, a Szűz szül, a néma szól, és a gyermekek anyjuk belsőjében játsszák elő az egész világ jövendő vigasságát? Nem is őrizhette meg rendjét az ó törvény alatt a halandó természet, midőn az új kegyelem méltósága által új titok volt készülőben mindenek üdvösségére. Ez tehát ama János, akiről megmondotta Ézsaiás: „A kiáltónak szava a pusztában: készítsétek el az Úrnak útját, egyenessé tegyétek Istenünk ösvényeit!” „A kiáltónak szava” — mondja. És helyesen mondja szónak, mert a mennyekből testben eljövő Egyszülött Istenfiát kiáltotta teli torokból örvendezvén. Helyesen mondja szónak, amelynek híradása mikoron fölharsant, az emberi nem megváltásának szentségét kezdte hallani az eladdig süket halandóság. Miképp ugyanis a tisztelendő Keresztelő néma atyjának nyelvét oldozta föl, azonképpen újította meg az emberek fülét az üdvözítő kegyelem hallása által.
Ford. F.M.
2009. június 21.
SZENTIVÁNÉJI MATUTÍNUME hét keddjén, 2009. június 23-án, este 8 órai kezdettel szentivánéji matutínumot imádkozunk az esztergomi rítus szerint Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban. A karban részt vevőket nyomatékosan kérjük, hogy a pontos és nyugodt kezdés érdekében legalább fél órával korábban legyenek a helyszínen. Az olvasmányok beosztása és a füzetek előkészítése miatt minél gyorsabb visszajelzésre számítunk.
Szent Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepén, június 29-én, jövő hétfőn szintén a Szent Mihály-templomban tartjuk a szentmisét este fél 7 órai kezdettel.
Annak a közel 200 személynek, aki ezt valamikor kérte és kérését utóbb sem vonta vissza, évek óta elektronikus levélben küldünk értesítést a szertartások helyéről és idejéről. A továbbiakban a hirdetéseket az eddigi két-három hét helyett két-három nappal korábban fogjuk körlevélben megküldeni. Az előrelátóbbak számolhatnak a minden vízkeresztkor közzétett, éves beosztással, a kevésbé előrelátóknak viszont hasznosabbnak bizonyult egy, a szertartást közvetlenül megelőző értesítés. Azok, akik szívesen kapnának hirdetést, de eddig nem szerepeltek a címzettek között, legyenek szívesek igényüket jelezni a foldvarymiklos@hotmail.com levélcímen.
2009. június 18.
DOMINUS EST IX.
Végszó
A hitélet kétezer éves történetének és a keleti és nyugati egyetemes Egyház hagyományának hátterében, de mindenekelőtt a patrisztikus örökség szerves fejlődésére való tekintettel a következő végkövetkeztetéseket vonhatjuk le:
1. Az eucharisztikus jámborság szerves fejlődése, mint az egyházatyák jámborságának gyümölcse minden egyházat keleten és nyugaton egyaránt arra vezette már az első évezredben, hogy az Oltáriszentséget közvetlenül a hívek szájába szolgáltassák ki. A második évezred elején nyugaton ehhez hozzátették a térdelés mélyen biblikus gesztusát. A különböző keleti liturgikus hagyományokban az Úr teste vételének pillanatát emelkedett szertartásokkal veszik körül, és gyakran megkövetelik a hívektől, hogy előzetesen hajoljanak meg a földig.
2. Az Egyház előírja az áldoztató tálca használatát annak megakadályozására, hogy a Szentostya bármely darabkája a földre essen (vö. Missale Romanum, Institutio generalis, Nr. 118; Redemptionis sacramentum, Nr. 93.), és kötelezi a püspököt, hogy áldoztatás után mosson kezet (vö. Caeremoniale episcoporum, Nr. 166.). Ha viszont kézbe áldoztatnak, nem ritkán megtörténik, hogy a Szentostyáról leválnak darabkák, amelyek a földre esnek vagy megmaradnak odatapadva az áldozók tenyeréhez, illetve ujjaihoz.
3. Amennyiben a szentáldozás pillanata a hívek számára a Megváltó isteni személyével való találkozást jelenti, ez természetszerűen megköveteli a külsőleg is látható, jellegzetesen szakrális jeleket, mint amilyen a térdelés. Húsvétvasárnap reggelén az asszonyok imádták a feltámadt Urat, oly módon, hogy földre borultak előtte (vö. Mt 28,9), és ezt tették az apostolok is (vö. Lk 24,52), sőt talán Tamás apostol is, amikor felkiáltott: „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28)
4. Ha engedjük magunkat táplálni mint egy kisgyermek, amikor az Oltáriszentséget közvetlenül a szánkba fogadjuk, ez magánál a rítusnál fogva a legjobb módon kifejezi a befogadási készséget és a Krisztus előtti gyermeki állapotunkat, aki minket táplál és lelkileg „szoptat”. A felnőtt ember ellenben saját kezével helyezi szájába az ételt.
5. Az Egyház előírja, hogy az összes hívők a szentmise bemutatásakor az átváltoztatás pillanatában térdeljenek le. Nem lenne-e liturgikusan még illőbb, ha a hívő a szentáldozás pillanatában, amikor az Úrhoz, a királyok Királyához testileg is a lehető legközelebb kerül, térdelve köszöntené, és ugyanígy fogadná?
6. Az Úr Testének szájba és térdelve történő fogadása láthatóan tanúskodnék az Egyház eucharisztikus misztériumba vetett hitéről, de ugyanakkor gyógyító és nevelő tényező lenne a modern kultúra számára, amelyben a térdelés és a lelki gyermekség teljesen idegen jelenségnek számítanak.
7. Az a vágy, hogy Krisztus magasztos személye előtt a szentáldozás pillanatában is kifejezzük látható módon hódolatunkat és imádásunkat, kerüljön összhangba az Egyház kétezer éves hagyományának szellemével és példájával, amelyet oly szépen kifejez az első évezred egyházatyáinak mottója: „cum amore ac timore!” (szeretettel és félelemmel), valamint Aquinói Szt. Tamás Lauda Sion Salvatorem szekvenciájának sora „quantum potes, tantum aude!” (amint bírod, akként merjed!), mint a második évezred mottója.
Végül szeretnénk idézni Maria Stang megható imáját, aki egy Volga vidékéről származó német anya és nagyanya, és akit a sztálinista rezsim Kazahsztánba deportált. Ez a papi lélekkel megáldott asszony őrizte az Oltáriszentséget, és a kommunista üldözés alatt elvitte a Kazahsztán végtelen sztyeppéin szétszórt híveknek. Eközben a következő szavakkal imádkozott:
„Ott, ahol szeretett Jézusom lakik, ahol a szentségházban trónol, ott akarok én is mindig térdelni. Ott akarok szüntelenül imádkozni. Jézusom, szeretlek Téged szívem mélyéből. Rejtőző szeretet, imádlak Téged. Elhagyatott szeretet, imádlak Téged. Megvetett szeretet, imádlak Téged. Lábbal tiport szeretet, imádlak Téged. Végtelen szeretet, Aki a kereszten meghaltál értünk, imádlak Téged. Szeretett Uram és Üdvözítőm, add, hogy teljesen szeretetté váljak, teljesen engesztelő áldozattá váljak a legméltóságosabb Oltáriszentséget ért sérelmekért, Szűz Máriának, legkegyesebb Édesanyádnak Szívében. Ámen.”
Adja a Jóisten, hogy az Egyház pásztorai meg tudják újítani Isten házát, az Egyházat úgy, hogy középpontba helyezik az eucharisztikus Jézust, biztosítják neki az első helyet, és úgy cselekednek, hogy a szentáldozás pillanatában is kimutatják Előtte a tisztelet és imádás jeleit. „Az Egyházat az Eucharisztiából kiindulva kell megújítani”. (Ecclesia ab Eucharistia emendanda est!) A Szentostya nem valami, hanem Valaki. „Ő van itt!” – így foglalta össze Vianney Szt. János, Ars szentéletű plébánosa, az Eucharisztia titkát. Mert itt nincs szó semmi másról és senki nagyobbról, mint magáról az Úrról: „Dominus est!” – Az Úr az!
Ezzel a bejegyzéssel, Úrnapja nyolcadnapján befejeztük a könyv internetes közlését. Az előző részeket végig a Dominus est cím — és címke — alatt, római számok szerint rendezve találja meg az olvasó. Örömmel közöljük végül, hogy a Szent István Társulat illetékesei ígéretet tettek arra, hogy a fordítást nemsokára nyomtatásban is megjelentetik.
[A hátsó borító szövege:]
Athanasius Schneider, született 1961-ben Kirgisztánban (Közép-Ázsia), kitelepített német szülőktől; 1973-ban kivándoroltak Németországba; 1990-ben pappá szentelték; 1997-ben az Augustinianumon (Róma) patrisztikából doktorált; 1999 óta a karagandai (Kazahsztán, Közép-Ázsia) papi szeminárium professzora; 2006-ban celerinai címzetes püspök és Karaganda segédpüspöke.
A szentáldozás vétele nemcsak a lelki asztalközösség pillanata, hanem mindenekelőtt a lehető legközelebbi személyes találkozás a hívő és az ő Ura, Istene között ebben az életben. Ehhez a találkozáshoz legjobban illik a befogadás, az alázat, a lelki gyermekség magatartása. Egy ilyen magatartás önmagától megkívánja az imádás és tisztelet kifejezett gesztusait. Erről tanúskodnak az Egyház kétezer éves hagyományának jól dokumentált tényei, amelyeket az első évezredből a „szeretettel és félelemmel”, a második évezredből az „amint bírod, akként merjed” mottóval jellemezhetünk. A szerző leírja három „eucharisztikus asszony” példáját is, akiket személyesen ismert a szovjet üldöztetés idejéből. Az ilyen tanúságtételek a harmadik évezred katolikusait is bátoríthatják és taníthatják, miként kell bánni az Úrral a szentáldozás magasztos pillanatában.
[Ez a mondat csak a német kiadásban szerepel:] Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa ezt írta: „Az egész könyvet nagy örömmel olvastam. Kiváló.”
[Képaláírások:]
B. Alexij Szaritszki, áldozópap és vértanú, az Eucharisztia szentje a szovjet üldöztetés idejéből
II. János Pál pápa térden állva imádja a Szentostyát, mielőtt magához venné (2004. február 2., vatikáni bazilika)
Áldoztatás a II. Vatikáni Zsinat záró szentmiséjén (1965. december 8., a vatikáni bazilika előtti tér)
Boldog Kalkuttai Teréz anya magához veszi az Oltáriszentséget (1993. március 25., tiranai székesegyház, Albánia)
XVI. Benedek pápa áldoztat a XXIII. Ifjúsági Világtalálkozó záró szentmiséjén, 2008. július 20-án, Sydneyben, Ausztráliában, a térdelő áldozók nyelvére helyezve a Szentostyát
Ford. P. Kovács Ervin Gellért OPraem
2009. június 14.
P. BARSI BALÁZSELSŐ NYILVÁNOS SZENTMISÉJE
A RÉGI RÍTUS SZERINT
Fr. Barsi Balázs OFM, a mai magyar katolicizmus talán legelismertebb egyházi szónoka és lelki írója ma először misézett a hagyományos római rítus szerint. A szertartásra 2009. június 14-én, a pünkösd utáni második vasárnapon, reggel fél 8 órai kezdettel került sor Sümegcsehiben, a John Henry Newman bíboros tiszteletére emelt kis templomban. A több hónapon át, példamutató alapossággal fölkészült celebráns mellett a CLSMA néhány tagja szolgált ministránsként, illetve előénekesként, a liturgikus kórus pedig a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének növendékeiből alakult. Barsi Balázs a továbbiakban legalább heti rendszerességgel kívánja bemutatni a szentmisét a "rendkívüli forma" szerint. (Az NLM angol nyelvű híradását ld. itt.)
(Az általa meghirdetett tanfolyam egyébként biztosan meg lesz rendezve, jelentkezni továbbra is lehet.
Jellemző, hogy éppen a magyar klérus egyik legelfoglaltabb tagja vette magának a fáradságot, hogy élve a Szentatya által fölkínált lehetőséggel, több évtizedes megszokások ellenében elsajátítsa a "tridenti" rítus celebrálását.) Az alkalomról Téglássy Ferenc szerkesztő-rendező és stábja filmfölvételt is készített, amelyet a Magyar Televízió M1 csatornáján idén július 12-én, vasárnap délelőtt 9 és 12 óra közötti műsoridőben fognak levetíteni, várhatóan egy interjúval kiegészítve.
2009. június 10.
AZ ÚRNAPI KÖRMENET A MAGYAR HAGYOMÁNYBAN
A RS rendtartása az 1625-ös, úgynevezett Pázmány-rituále rubrikáit követte a XX. századig alig változó kiadásokban. Ezek a rubrikák a szertartás kezdeténél és végénél szó szerint megegyeznek az 1614-es, V. Pál-féle Rituale Romanum-mal, tulajdonképpeni magyar sajátosságnak a négy stáció mutatkozik a hozzájuk kapcsolódó evangéliumolvasással és szentségi áldással. Ez a szokás azonban kifejezetten ellentétes a „tridenti”, azaz római normákkal, mert ez utóbbiak legföljebb két stációt engednek meg, és azok is csak a celebráns pihenésére szolgálnának. A szentségi áldás vagy bármely sajátos rítus ezeken a stációkon nem ajánlott, bár az áldást bizonyos körülmények között megengedik a rendelkezések.
Mivel a magyar liturgikus hagyomány már kikristályosodott, mire Úrnapja ünnepe az egész Egyházban kötelezővé vált (1264), korai forrásaink nem tartalmazzák az ünnepet. A körmenet később sem szerepel a misszálékban, sőt a Magyarországon Obsequialénak vagy Baptismalénak nevezett forrásokban sem (ezek a rituále megfelelői). Mivel kifejezett processzionálék nem maradtak ránk, a körmenet korai formájával kapcsolatban egyedül az ordináriuskönyvekre hagyatkozhatunk. Ezek közül időben a Telegdi Miklós-féle, 1580-ban, Nagyszombatban nyomtatott Ordinarium áll legközelebb a Pázmány-rituáléhoz. Ebben szinte minden részletét tekintve készen áll az egész újkoron át változatlan szertartásrend. A viszonylag tömör leírásban figyelemreméltó az evangéliumok szövegválasztása mellett fölhozott helymegadás, illetve az, hogy a káptalan tagjai az egyházirendben betöltött fokozatuknak megfelelő öltözetet (miseruhát vagy dalmatikát) vesznek a kórusruha fölé, amint ezt a római szabályok is előírják:
A mise előtt kihozzák a Szentséget a Tantum ergo éneklése közben, és mindjárt az oltárra helyezik. Ezután a szenteltvízhintésre elhangzik az Asperges me antifóna. Verzikulus: Educes panem de terra. Könyörgés: Deus, qui gloriosum corporis et sanguinis Domini nostri, Iesu Christi mysterium nobiscum manere voluisti: da nobis, quæsumus, eius præsentiam ita venerari in terris, ut de eius visione gaudere mereamur in cælis. Per., stb. Ezután elkezdődik a mise. Kyrie Magne Deus. A Patrem a nagyobb, ünnepi. Sanctus Angelicum. A szekvenciában az Ecce panis angelorum, az In figuris præsignatur és a Bone pastor panis vere verseket a celebráns kezdi, a Szentséget kezében tartván, a nép felé fordulva.
Miután a mise véget ért, a celebráns megtömjénezi az Úr testét, és fölemelvén azt az oltárról, a nép felé fordulva elkezdi a Homo quidam responzóriumot. Míg a kar ezt folytatja, a menet kivonul a templomból, és szokás szerint folyik minden. A körmenetben a káptalani urak és más klerikusok vonulnak, egyesek kazulában, mások dalmatikában, ismét mások palástban. A jelzett responzóriumon kívül a menetben a Pange lingua, a Sacris sollemniis himnuszok, a Lauda Sion szekvencia, a Caro mea responzórium énekeltetnek egészen addig, míg a templomba vissza nem térnek. És négy stációnak megfelelő helyen egy-egy asztalra letétetik a monstrancia, és a diákonusok evangéliumokat énekelnek. Az első helyen a nap evangéliumát: Caro mea. Ennek végeztével a celebráns verzikulust mond: Cibavit eos ex adipe frumenti, alleluia, és könyörgést: Deus qui nobis sub sacramento. A második helyen az evangélium: Petite et dabitur vobis (amint a bűnökért mondott misében). Verzikulus: Panem cæli dedit eis, alleluia. Könyörgés: Deus qui gloriosum corporis, stb., amint föntebb, a szenteltvízhintésnél. Harmadszor az evangélium: Habete fidem Dei (a pogányok ellen mondott miséből). Verzikulus: Panem de cælo præstitisti eis, alleluia. Könyörgés: Fac nos quæsumus Domine divinitatis tuæ, stb. Negyedszer az evangélium: In principio erat Verbum. Verzikulus: Educas panem de terra, alleluia. Könyörgés: Deus qui nobis sub sacramento. A processzió befejeztével a celebráns áldást ad, és az oltár előtt állva, kezében a Szentséggel elkezdi az O salutaris hostia antifónát, majd visszaviszi a Szentséget a kápolnájába.
Az először 1509-ben, majd 1514-ben kinyomtatott Ordinarius Agriensis (Egri ordináriuskönyv) is előírja, hogy a celebráns az úrnapi misében a szekvencia Ecce panis angelorum versszakát maga intonálja a Szentséggel a kezében és kifelé fordulva, majd teljes körrel (az evangéliumoldal felé) forduljon vissza az oltárhoz. Egyébként a processzió leírása már tartalmazza a négy stációt evangéliumokal, de a szövegválasztás még nem a megszokott. A stációk egyes templomoknál vagy kápolnáknál vannak, a körmenetet a mise után még megelőzi a szexta zsolozsmahóra, és kezdő-, nem pedig záróéneke az O salutaris hostia:
A mise befejeztével és a szexta elmondása után ünnepélyes körmenet van a Szentséggel a szokásnak megfelelően. Az O salutaris hostia-t a celebráns kezdi, a korátorok folytatják, és a papok mindnyájan kazulában vonulnak, a többi, kisebb rendekhez tartozó klerikus pedig dalmatikát, illetve palástot ölt. Ugyanebben a körmenetben négy, erre kijelölt oltárospap ünnepélyes dalmatikákban olvassa a négy evangélium kezdeteit, mégpedig Mátéét a Szent Jakab-templomnál, Márkét a Szent Miklós-templomnál, Lukácsét a Szent Mihály-templomnál, János In principio-ját a székesegyház előcsarnokában. Ennek végeztével bevonulnak a templomba a Szentséggel, majd a sekrestyébe.
A legkorábbi, részletesebb leírást az először az 1490-es évek elején megjelent Ordinarius Strigoniensis őrizte meg a körmenetről. Itt nincs említve a négy stáció, sőt a körmenet a processziók szokásos helyén, a nagymise előtt történik. A körmenet tehát ekkor még kevésbé demonstratív jellegű, csupán a minden vasár- és ünnepnapi szentmisét megelőző rítus kiváltságos esetéről van szó. A későbbi szabályokat idézi viszont, hogy az esztergomi szokás szerint az úrnapi körmenetben az egész város klérusa és minden szerzetese részt vett:
A kijelölt órában az egész klérus gyűljék össze a templomba, ünnepi kazulába öltözve, mások palástba öltözve, kezükben ereklyéket tartva. Ezalatt minden szerzetes az összes kolostorból és a plebánosok az összes parókiáról processzióban a vár kapujához járulnak. Ekkor a püspök úr a szolgálattevőivel kivonul a sekrestyéből, kezében az Oltáriszentséget tartva. Az előénekesek elkezdik a Tantum ergo sacramentum himnuszt a sekrestye előtt, és a kar folytatja, és a celebráns úr hódolattal a főoltár elé megy, tisztelettel leteszi a testet, és az oltár előtt állva elkezdi ünnepélyesen az Asperges me-t. Verzikulus: Ostende nobis Domine. Könyörgés: Præsta quæsumus omnipotens Deus per hanc sanctificatæ. E könyörgés végeztével az előénekesek elkezdik a Homo quidam responzóriumot, és azzal indul el a processzió a Szent György-templom felé, és ugyanott megkerüli a Boldogságos Szűz kápolnáját és a Szent Ambrus-templomot, végül fölmegy a várba. A processzió után valaki verzikulust mond: Posuit fines. Könyörgés: Fac nos Domine divinitatis tuæ. A processzió alatt a baldachint az érsek úr szolgái viszik.
A RS rendtartása az 1625-ös, úgynevezett Pázmány-rituále rubrikáit követte a XX. századig alig változó kiadásokban. Ezek a rubrikák a szertartás kezdeténél és végénél szó szerint megegyeznek az 1614-es, V. Pál-féle Rituale Romanum-mal, tulajdonképpeni magyar sajátosságnak a négy stáció mutatkozik a hozzájuk kapcsolódó evangéliumolvasással és szentségi áldással. Ez a szokás azonban kifejezetten ellentétes a „tridenti”, azaz római normákkal, mert ez utóbbiak legföljebb két stációt engednek meg, és azok is csak a celebráns pihenésére szolgálnának. A szentségi áldás vagy bármely sajátos rítus ezeken a stációkon nem ajánlott, bár az áldást bizonyos körülmények között megengedik a rendelkezések.
Mivel a magyar liturgikus hagyomány már kikristályosodott, mire Úrnapja ünnepe az egész Egyházban kötelezővé vált (1264), korai forrásaink nem tartalmazzák az ünnepet. A körmenet később sem szerepel a misszálékban, sőt a Magyarországon Obsequialénak vagy Baptismalénak nevezett forrásokban sem (ezek a rituále megfelelői). Mivel kifejezett processzionálék nem maradtak ránk, a körmenet korai formájával kapcsolatban egyedül az ordináriuskönyvekre hagyatkozhatunk. Ezek közül időben a Telegdi Miklós-féle, 1580-ban, Nagyszombatban nyomtatott Ordinarium áll legközelebb a Pázmány-rituáléhoz. Ebben szinte minden részletét tekintve készen áll az egész újkoron át változatlan szertartásrend. A viszonylag tömör leírásban figyelemreméltó az evangéliumok szövegválasztása mellett fölhozott helymegadás, illetve az, hogy a káptalan tagjai az egyházirendben betöltött fokozatuknak megfelelő öltözetet (miseruhát vagy dalmatikát) vesznek a kórusruha fölé, amint ezt a római szabályok is előírják:
A mise előtt kihozzák a Szentséget a Tantum ergo éneklése közben, és mindjárt az oltárra helyezik. Ezután a szenteltvízhintésre elhangzik az Asperges me antifóna. Verzikulus: Educes panem de terra. Könyörgés: Deus, qui gloriosum corporis et sanguinis Domini nostri, Iesu Christi mysterium nobiscum manere voluisti: da nobis, quæsumus, eius præsentiam ita venerari in terris, ut de eius visione gaudere mereamur in cælis. Per., stb. Ezután elkezdődik a mise. Kyrie Magne Deus. A Patrem a nagyobb, ünnepi. Sanctus Angelicum. A szekvenciában az Ecce panis angelorum, az In figuris præsignatur és a Bone pastor panis vere verseket a celebráns kezdi, a Szentséget kezében tartván, a nép felé fordulva.
Miután a mise véget ért, a celebráns megtömjénezi az Úr testét, és fölemelvén azt az oltárról, a nép felé fordulva elkezdi a Homo quidam responzóriumot. Míg a kar ezt folytatja, a menet kivonul a templomból, és szokás szerint folyik minden. A körmenetben a káptalani urak és más klerikusok vonulnak, egyesek kazulában, mások dalmatikában, ismét mások palástban. A jelzett responzóriumon kívül a menetben a Pange lingua, a Sacris sollemniis himnuszok, a Lauda Sion szekvencia, a Caro mea responzórium énekeltetnek egészen addig, míg a templomba vissza nem térnek. És négy stációnak megfelelő helyen egy-egy asztalra letétetik a monstrancia, és a diákonusok evangéliumokat énekelnek. Az első helyen a nap evangéliumát: Caro mea. Ennek végeztével a celebráns verzikulust mond: Cibavit eos ex adipe frumenti, alleluia, és könyörgést: Deus qui nobis sub sacramento. A második helyen az evangélium: Petite et dabitur vobis (amint a bűnökért mondott misében). Verzikulus: Panem cæli dedit eis, alleluia. Könyörgés: Deus qui gloriosum corporis, stb., amint föntebb, a szenteltvízhintésnél. Harmadszor az evangélium: Habete fidem Dei (a pogányok ellen mondott miséből). Verzikulus: Panem de cælo præstitisti eis, alleluia. Könyörgés: Fac nos quæsumus Domine divinitatis tuæ, stb. Negyedszer az evangélium: In principio erat Verbum. Verzikulus: Educas panem de terra, alleluia. Könyörgés: Deus qui nobis sub sacramento. A processzió befejeztével a celebráns áldást ad, és az oltár előtt állva, kezében a Szentséggel elkezdi az O salutaris hostia antifónát, majd visszaviszi a Szentséget a kápolnájába.
Az először 1509-ben, majd 1514-ben kinyomtatott Ordinarius Agriensis (Egri ordináriuskönyv) is előírja, hogy a celebráns az úrnapi misében a szekvencia Ecce panis angelorum versszakát maga intonálja a Szentséggel a kezében és kifelé fordulva, majd teljes körrel (az evangéliumoldal felé) forduljon vissza az oltárhoz. Egyébként a processzió leírása már tartalmazza a négy stációt evangéliumokal, de a szövegválasztás még nem a megszokott. A stációk egyes templomoknál vagy kápolnáknál vannak, a körmenetet a mise után még megelőzi a szexta zsolozsmahóra, és kezdő-, nem pedig záróéneke az O salutaris hostia:
A mise befejeztével és a szexta elmondása után ünnepélyes körmenet van a Szentséggel a szokásnak megfelelően. Az O salutaris hostia-t a celebráns kezdi, a korátorok folytatják, és a papok mindnyájan kazulában vonulnak, a többi, kisebb rendekhez tartozó klerikus pedig dalmatikát, illetve palástot ölt. Ugyanebben a körmenetben négy, erre kijelölt oltárospap ünnepélyes dalmatikákban olvassa a négy evangélium kezdeteit, mégpedig Mátéét a Szent Jakab-templomnál, Márkét a Szent Miklós-templomnál, Lukácsét a Szent Mihály-templomnál, János In principio-ját a székesegyház előcsarnokában. Ennek végeztével bevonulnak a templomba a Szentséggel, majd a sekrestyébe.
A legkorábbi, részletesebb leírást az először az 1490-es évek elején megjelent Ordinarius Strigoniensis őrizte meg a körmenetről. Itt nincs említve a négy stáció, sőt a körmenet a processziók szokásos helyén, a nagymise előtt történik. A körmenet tehát ekkor még kevésbé demonstratív jellegű, csupán a minden vasár- és ünnepnapi szentmisét megelőző rítus kiváltságos esetéről van szó. A későbbi szabályokat idézi viszont, hogy az esztergomi szokás szerint az úrnapi körmenetben az egész város klérusa és minden szerzetese részt vett:
A kijelölt órában az egész klérus gyűljék össze a templomba, ünnepi kazulába öltözve, mások palástba öltözve, kezükben ereklyéket tartva. Ezalatt minden szerzetes az összes kolostorból és a plebánosok az összes parókiáról processzióban a vár kapujához járulnak. Ekkor a püspök úr a szolgálattevőivel kivonul a sekrestyéből, kezében az Oltáriszentséget tartva. Az előénekesek elkezdik a Tantum ergo sacramentum himnuszt a sekrestye előtt, és a kar folytatja, és a celebráns úr hódolattal a főoltár elé megy, tisztelettel leteszi a testet, és az oltár előtt állva elkezdi ünnepélyesen az Asperges me-t. Verzikulus: Ostende nobis Domine. Könyörgés: Præsta quæsumus omnipotens Deus per hanc sanctificatæ. E könyörgés végeztével az előénekesek elkezdik a Homo quidam responzóriumot, és azzal indul el a processzió a Szent György-templom felé, és ugyanott megkerüli a Boldogságos Szűz kápolnáját és a Szent Ambrus-templomot, végül fölmegy a várba. A processzió után valaki verzikulust mond: Posuit fines. Könyörgés: Fac nos Domine divinitatis tuæ. A processzió alatt a baldachint az érsek úr szolgái viszik.
2009. június 9.
KIEGÉSZÍTÉSEK AZ ÚRNAPI KÖRMENETRŐL
Mivel a RS nem tér ki a körmenettel kapcsolatban minden részletre, az alábbiakban ezeket próbáljuk megvilágítani, föltételezve a jelen körülmények közt megvalósítható, szerény, de mégis ünnepélyes szertartásrendet.
A Collectio Rituum (1961) szerint
A CR az esztergomi hagyományt folytatja néhány kisebb eltéréssel. Ezek közül a legjellemzőbb, hogy megengedi a teljesen népnyelvű szertartást, és hogy a latin himnuszok mellett vagy helyett lehetővé teszi a szentségi népénekek használatát is. Semmi akadályát nem látjuk ugyanakkor, hogy a CR által adott népnyelvű szövegeket a RS meghatározta rendtartás keretei között használjuk. A további különbségek/kiegészítések így foglalhatók össze:
1. A stációs oltárokon a ceremonár korporálét terít ki, mielőtt a diákonus a monstranciát rájuk helyezné.
2. A pap a vállvélumot leveszi a stációknál, és először tömjénbetét nélkül füstöli meg a Szentséget. A szentségi áldás előtt azonban van tömjénbetét, de áldás nélkül.
3. A stációk kezdetén a pap a Christum regem ... szavakkal fordul a néphez (tartalmi újítás).
4. Az evangélium a sollemnis vagy énekes misében szokott módon, tehát az evangéliumoldalról, gyertyák között, tömjénezéssel hangzik el a stációknál, de a papot nem incenzálják utána.
5. Az evangélium után szentségi ének következhet (devocionális újítás).
6. A főoltárhoz visszatérve, az utolsó könyörgés után a pap és a gyülekezet litániát mond engesztelésül a káromkodásokért és istentelen beszédekért, és csak ezután helyezi vissza a Szentséget a tabernákulumba (devocionális újítás).
A Caeremoniale Episcoporum (1600) szerint kiegészítésekkel
A régi kánonjogi kódex 1291. kánonja kívánatosnak tartja, hogy ahol nincs ellenkező ősi szokás vagy gyakorlati akadály, minden egyes város egyetlen, kiemelkedően ünnepélyes processziót tartson. Így az úrnapi körmenet püspöki székhelyeken püspöki rítus, egyébként a település plebánosának tiszte. A processzióban a szigorú klauzúrában élő szerzetesek, valamint azok kivételével, akik a településtől három mérföldnél távolabb laknak, minden klerikus, szerzetes és az egyházi egyesületek minden tagja köteles részt venni. Más templomok a nyolcad folyamán tarthattak saját körmeneteket, amelyeknek időzítését szükség esetén a hely ordináriusa szabályozta. Mivel mai viszonyok között az egyetlen, püspöki processzió lehetősége beláthatatlanul távol van, az alábbiakban azokat a rubrikákat foglaljuk csak össze, amelyek a jelen körülmények között is alkalmazhatók.
1. A processzióban legföljebb két turifer szolgál, két turibulummal. A tömjénbetétről a ceremonár rendszeresen gondoskodik.
2. A Magyarországon elterjedt gyakorlat, miszerint a Szentség előtt gyermekek virágszirmokat hintenek, elfogadható, de a gyermekek nem vegyülhetnek a klérus közé és nem haladhatnak a klérus és a baldachin között. (Ez annyit jelent, hogy a menet élén kell vonulniuk.)
3. A mise előtt előkészítendő a sekrestyében, illetve a kredenciánál a szokásos szereken kívül egy további tömjénező, 4 vagy 6 fáklya (ha van mód rá, hogy szolgáljanak fáklyavivők), egy további, díszesebb vállvélum, egy fehér palást, a monstrancia, egy második, konszekrálandó ostya a monstranciába illeszkedő, holdsarló alakú foglalatban, a körmenetben használatos könyv, a körmeneti kereszt. A hajóban előkészítendő a baldachin, 4 vagy 6 lámpás, amelyek a baldachin mellett haladnának, további gyertyák a körmenetben résztvevőknek, éneklapok a körmenetben éneklendő tételek dallamával és szövegével.
4. A misében a purifikálásig minden a megszokott, de szekvencia van, és a második ostyát is az oltárra kell vinni offertóriumkor.
5. Az áldozás után a monstranciát az oltárra kell vinni. Miután a szubdiákonus betakarta a kelyhet, mindenki térdet hajt, a szerpapok helyet cserélnek, térdet hajtanak, és a diákonus a monstranciába illeszti a foglalatban a megmaradt Szentostyát, anélkül, hogy megérintené, majd a monstranciát a korporáléra helyezi. Ismét mindenki térdet hajt, és újra helyet cserél. A továbbiakban mindenki megtartja a kitett Szentségnek járó tiszteletadásokat.
6. Az újabb rubrikák szerint (1960) elmarad az áldás és az utolsó evangélium.
7. A mise Benedicamus Domino-val végződik.
8. Ezután a szent szolgálattevők térdet hajtanak, a helyükre mennek, és anélkül, hogy a Szentségnek hátat fordítanának, leveszik a manipulusokat. A celebráns a kazula helyett fehér palástot ölt. A birétumokat a helyükön hagyják. Az akolitusok segédkeznek, ezalatt a többi ministráns elveszi az oltárról a kánontáblákat és a misekönyvet.
9. Visszatérnek az oltárhoz, két térdre ereszkednek, és röviden imádkoznak. A ceremonár vagy más segítők ezalatt kiosztják a gyertyákat és az éneklapokat.
10. A körmenet a következőképpen áll föl: leghátul a keresztvivő, mellette a két akolitus égő gyertyákkal; előttük a baldachin, amelyet a templomon belül lehetőleg klerikusok vagy ministránsok tartanak, a templomon kívül viszont rangosabb világiak. Ekkor kezdődik a körmenet, mint a RS szerint leírtuk.
11. A körmenetben lehetőleg elöl halad egy, az Oltáriszentséget ábrázoló zászló. Ezután következnek a gyermekek, majd az egyházi egyesületek, szerzetesek (ha vannak); őket követi a körmeneti kereszt az akolitusokkal, majd a szkóla, a klerikusok és papnövendékek (ha vannak); utánuk a két turifer és lehetőleg egy ceremonár a tömjénbetéthez; a celebráns és a szerpapok, akik tartják a palástja szegélyét, fölöttük a baldachin; a baldachin mellett a fáklyavivők; ha vannak jelen prelátusok, ők a baldachin után vonulnak, leghátul pedig azok a világiak, akik nem tartoznak egyházi egyesülethez.
12. Szerényebb körülmények között tehát a sorrend:
a) gyermekek (ha vannak),
b) keresztvivő + akolitusok,
c) szkóla,
d) turiferek, baldachin, alatta a celebráns és a szerpapok,
e) gyülekezet.
13. Visszatéréskor a diákonus veszi át a monstranciát, és helyezi az oltárra. A Szentség eltétele után minden gyertyát eloltanak.
Mivel a RS nem tér ki a körmenettel kapcsolatban minden részletre, az alábbiakban ezeket próbáljuk megvilágítani, föltételezve a jelen körülmények közt megvalósítható, szerény, de mégis ünnepélyes szertartásrendet.
A Collectio Rituum (1961) szerint
A CR az esztergomi hagyományt folytatja néhány kisebb eltéréssel. Ezek közül a legjellemzőbb, hogy megengedi a teljesen népnyelvű szertartást, és hogy a latin himnuszok mellett vagy helyett lehetővé teszi a szentségi népénekek használatát is. Semmi akadályát nem látjuk ugyanakkor, hogy a CR által adott népnyelvű szövegeket a RS meghatározta rendtartás keretei között használjuk. A további különbségek/kiegészítések így foglalhatók össze:
1. A stációs oltárokon a ceremonár korporálét terít ki, mielőtt a diákonus a monstranciát rájuk helyezné.
2. A pap a vállvélumot leveszi a stációknál, és először tömjénbetét nélkül füstöli meg a Szentséget. A szentségi áldás előtt azonban van tömjénbetét, de áldás nélkül.
3. A stációk kezdetén a pap a Christum regem ... szavakkal fordul a néphez (tartalmi újítás).
4. Az evangélium a sollemnis vagy énekes misében szokott módon, tehát az evangéliumoldalról, gyertyák között, tömjénezéssel hangzik el a stációknál, de a papot nem incenzálják utána.
5. Az evangélium után szentségi ének következhet (devocionális újítás).
6. A főoltárhoz visszatérve, az utolsó könyörgés után a pap és a gyülekezet litániát mond engesztelésül a káromkodásokért és istentelen beszédekért, és csak ezután helyezi vissza a Szentséget a tabernákulumba (devocionális újítás).
A Caeremoniale Episcoporum (1600) szerint kiegészítésekkel
A régi kánonjogi kódex 1291. kánonja kívánatosnak tartja, hogy ahol nincs ellenkező ősi szokás vagy gyakorlati akadály, minden egyes város egyetlen, kiemelkedően ünnepélyes processziót tartson. Így az úrnapi körmenet püspöki székhelyeken püspöki rítus, egyébként a település plebánosának tiszte. A processzióban a szigorú klauzúrában élő szerzetesek, valamint azok kivételével, akik a településtől három mérföldnél távolabb laknak, minden klerikus, szerzetes és az egyházi egyesületek minden tagja köteles részt venni. Más templomok a nyolcad folyamán tarthattak saját körmeneteket, amelyeknek időzítését szükség esetén a hely ordináriusa szabályozta. Mivel mai viszonyok között az egyetlen, püspöki processzió lehetősége beláthatatlanul távol van, az alábbiakban azokat a rubrikákat foglaljuk csak össze, amelyek a jelen körülmények között is alkalmazhatók.
1. A processzióban legföljebb két turifer szolgál, két turibulummal. A tömjénbetétről a ceremonár rendszeresen gondoskodik.
2. A Magyarországon elterjedt gyakorlat, miszerint a Szentség előtt gyermekek virágszirmokat hintenek, elfogadható, de a gyermekek nem vegyülhetnek a klérus közé és nem haladhatnak a klérus és a baldachin között. (Ez annyit jelent, hogy a menet élén kell vonulniuk.)
3. A mise előtt előkészítendő a sekrestyében, illetve a kredenciánál a szokásos szereken kívül egy további tömjénező, 4 vagy 6 fáklya (ha van mód rá, hogy szolgáljanak fáklyavivők), egy további, díszesebb vállvélum, egy fehér palást, a monstrancia, egy második, konszekrálandó ostya a monstranciába illeszkedő, holdsarló alakú foglalatban, a körmenetben használatos könyv, a körmeneti kereszt. A hajóban előkészítendő a baldachin, 4 vagy 6 lámpás, amelyek a baldachin mellett haladnának, további gyertyák a körmenetben résztvevőknek, éneklapok a körmenetben éneklendő tételek dallamával és szövegével.
4. A misében a purifikálásig minden a megszokott, de szekvencia van, és a második ostyát is az oltárra kell vinni offertóriumkor.
5. Az áldozás után a monstranciát az oltárra kell vinni. Miután a szubdiákonus betakarta a kelyhet, mindenki térdet hajt, a szerpapok helyet cserélnek, térdet hajtanak, és a diákonus a monstranciába illeszti a foglalatban a megmaradt Szentostyát, anélkül, hogy megérintené, majd a monstranciát a korporáléra helyezi. Ismét mindenki térdet hajt, és újra helyet cserél. A továbbiakban mindenki megtartja a kitett Szentségnek járó tiszteletadásokat.
6. Az újabb rubrikák szerint (1960) elmarad az áldás és az utolsó evangélium.
7. A mise Benedicamus Domino-val végződik.
8. Ezután a szent szolgálattevők térdet hajtanak, a helyükre mennek, és anélkül, hogy a Szentségnek hátat fordítanának, leveszik a manipulusokat. A celebráns a kazula helyett fehér palástot ölt. A birétumokat a helyükön hagyják. Az akolitusok segédkeznek, ezalatt a többi ministráns elveszi az oltárról a kánontáblákat és a misekönyvet.
9. Visszatérnek az oltárhoz, két térdre ereszkednek, és röviden imádkoznak. A ceremonár vagy más segítők ezalatt kiosztják a gyertyákat és az éneklapokat.
10. A körmenet a következőképpen áll föl: leghátul a keresztvivő, mellette a két akolitus égő gyertyákkal; előttük a baldachin, amelyet a templomon belül lehetőleg klerikusok vagy ministránsok tartanak, a templomon kívül viszont rangosabb világiak. Ekkor kezdődik a körmenet, mint a RS szerint leírtuk.
11. A körmenetben lehetőleg elöl halad egy, az Oltáriszentséget ábrázoló zászló. Ezután következnek a gyermekek, majd az egyházi egyesületek, szerzetesek (ha vannak); őket követi a körmeneti kereszt az akolitusokkal, majd a szkóla, a klerikusok és papnövendékek (ha vannak); utánuk a két turifer és lehetőleg egy ceremonár a tömjénbetéthez; a celebráns és a szerpapok, akik tartják a palástja szegélyét, fölöttük a baldachin; a baldachin mellett a fáklyavivők; ha vannak jelen prelátusok, ők a baldachin után vonulnak, leghátul pedig azok a világiak, akik nem tartoznak egyházi egyesülethez.
12. Szerényebb körülmények között tehát a sorrend:
a) gyermekek (ha vannak),
b) keresztvivő + akolitusok,
c) szkóla,
d) turiferek, baldachin, alatta a celebráns és a szerpapok,
e) gyülekezet.
13. Visszatéréskor a diákonus veszi át a monstranciát, és helyezi az oltárra. A Szentség eltétele után minden gyertyát eloltanak.
2009. június 8.
AZ ÚRNAPI KÖRMENETRŐL
(A Rituale Strigoniense szerint)
1. Mivel Krisztus Urunk tiszteletre és imádásra méltó testét e szent napon nyilvánosan hordozzuk körül és a legnagyobb megbecsüléssel övezzük, szokásos és illő, hogy ünnepélyes körmenet is tartassék a templomokban, mégpedig olyan, amilyenhez aligha látható hasonló az egész év folyamán. Ezért gondoskodjék a plebános arról, hogy minden, ami egy ekkora jelentőségű körmenethez szükséges, időben készíttessék elő, és hogy minden rendű és rangú ember gyűljék össze, aki katolikus hitét külsőleg is törekszik kinyilvánítani és megerősíteni.
2. A pap először mondjon misét, amelyben két ostyát is konszekrál. Az egyiket vegye magához, a másikat pedig helyezze el a körmenetben hordozni szánt monstranciában úgy, hogy annak üvegből vagy kristályból készült nyílása legyen látható azoknak, akik előtte hódolatukat kimutatják, de legyen lefedve egy lepellel egészen addig, amíg az oltárról el nem vétetik. Miután tehát a szentmiseáldozat véget ért és megkezdődött a körmenet, amint már a Litania maior-nál szerepelt, a pap térden állva, fehér palástba öltözve háromszor megtömjénezi a Szentséget.
3. Ezután a diákonus egy hosszúkás és az alkalomhoz illő vélumot helyez a pap vállaira, aki a vélum egy részét a mellkasa előtt leengedi, a végével pedig mindkét kezét betakarva, az oltár legfölső lépcsőjén tisztelettel átveszi a monstranciát, amelyet a diákonus ad át neki. Ezután föllép az oltárhoz, és a Szentséget az arca előtt tartva a nép felé fordul, keresztet rajzol a monstranciával, majd lemegy az oltártól a baldachin alá a ministránsok kíséretében. Előtte két akolitus vagy más klerikus vonul füstölgő tömjénezőkkel.
4. A pap az Oltáriszentséggel szemben mind annak hordozásakor, mind visszatételekor tanúsítsa a legnagyobb tiszteletet, és menet közben se járassa körbe a tekintetét, se ne siessen túlságosan, hanem valamiféle kegyességet és méltóságot közvetítsen, különösen akkor, amikor a Szentséget fölveszi és a népre áldást ad. Az áldásnak ez a módja a templomban az egész nyolcadon át folytatódjék.
5. Minden szolgálattevő fedetlen fejjel vonul, kezükben égő gyertyákkal, a körmenet hosszúságának arányában az alább közölt énekeket énekelve. Amikor a pap eltávozik az oltártól, intonálja a Pange lingua gloriosi himnuszt. A kar folytatja, és a körmenet ezalatt kivonul a templomból a szokásos módon. A körmenetben ezután a következő himnuszok énekelhetők: Sacris sollemniis, Verbum supernum prodiens, Æterne rex altissime, és más, hasonló énekek az Úr szent testéről. Olykor réz- és fafúvós hangszerek, harmonika vagy más hangszerek is alkalmazhatók Krisztus dicsőségére és a hívek áhítatának növelésére. [A rituále ezután közli a fönt előírt himnszok teljes szövegét dallammal, kiegészítve a sort még a Salutis humanæ sator himnusszal.]
6. Gondoskodjék a plebános arról is, hogy négy különböző helyen, amelyeket a körmenet érinteni fog, időben épüljenek és legyenek földíszítve oltárok. Ezeknél kell majd elénekelni az alább közölt evangéliumokat a hozzájuk tartozó verzikulusokkal és kollektákkal, és ezeknél kap a nép szentségi áldást.
7. Amint tehát az első oltárhoz megérkeztek, a pap az Oltáriszentséget tisztelettel elhelyezi rajta, térdet hajt előtte, majd megtömjénezi. Ezután lépjen hozzá egy a diákonusok vagy áldozópapok közül (ha vannak ilyenek, máskülönben maga a plebános énekelje az evangéliumokat és végezzen minden mást is a ministránssal együtt), tartsa az evangéliumoskönyvet két kézzel a mellkasa előtt, majd kérjen áldást az evangélium énekléséhez térden állva, mondván: Iube, domne, benedicere. Erre a pap így felejen: Dominus sit in corde tuo et in labiis tuis, ut digne pronunties Evangelium eius. Ezután lépjen kissé távolabb az oltártól a diákonus, és kezét a melle előtt összetéve kezdje: Dominus vobiscum. A kar felel: Et cum spiritu tuo. [Sequentia sancti Evangelii stb., ekkor következik az evangéliumi szakasz: J 6,56–59.] Miután a diákonus végzett az evangéliummal, a könyvet vigye a paphoz, és nyújtsa neki csókra az elénekelt szöveget. Az pedig, miután keresztet rajzolt a szövegre és megcsókolta, mondja: Per evangelica dicta deleantur nostra delicta. Válasz: Amen. Akkor mindannyian térdeljenek le, és a pap az Oltáriszentség felé fordulva énekelje: Cibavit eos … Et de petra melle saturavit eos, alleluia, Deus qui nobis sub sacramento … Ezután a pap hajtson térdet a Szentségnek, tömjénezze meg, majd tisztelettel vegye kézbe, forduljon a nép felé és áldja meg őket az Oltáriszentséggel, közben semmit nem mondva.
8–10. Ezután a kar folytassa a föntebb jelzett énekek valamelyikét, és vonuljon az egész körmenet a második oltárhoz. Ott és a harmadik, majd a negyedik oltárnál is történjék minden úgy, ahogyan az első oltárnál volt leírva, kivéve, hogy az evangélium, a verzikulus és a kollekta szövege mindig változik [2. stáció: Mt 7,7–11, Panem caeli … Panem angelorum manducavit homo, alleluia, Deus qui gloriosum … 3. stáció: Mc 11,22–25, Panem de caelo … Omne delectamentum in se habentem, alleluia, Fac nos quæsumus … 4. stáció: J 1,1–14, Educas panem … Et vinum lætificet cor hominis, alleluia, Deus qui nobis …].
11. A körmenet végén, a templomba való belépéskor kezdje el a kar énekelni a Te Deum-ot. Miután elénekelték és az Oltáriszentség visszaért a templomba és az oltárra helyeztetett, a pap szokás szerint tömjénezze meg, majd tisztelettel vegye kézbe a monstranciát, forduljon a nép felé, és intonálja: Tantum ergo …, Genitori stb. Majd adjon áldást, tegye le az Oltáriszentséget, és tömjénezze meg. Végül énekelje: Panem de cælo … Omne delectamentum in se habentem, alleluia. Deus qui nobis … Végül a pap térdhajtás után, tisztelettel tegye vissza a helyére a szent Eucharisztiát.
12. A szentostyát, amelyet Úrnapján nyilvánosan körülhordozott és a nyolcad folyamán imádásra kihelyezett, a pap a nyolcadnapot követő nap miséjében vegye magához.
(A Rituale Strigoniense szerint)
1. Mivel Krisztus Urunk tiszteletre és imádásra méltó testét e szent napon nyilvánosan hordozzuk körül és a legnagyobb megbecsüléssel övezzük, szokásos és illő, hogy ünnepélyes körmenet is tartassék a templomokban, mégpedig olyan, amilyenhez aligha látható hasonló az egész év folyamán. Ezért gondoskodjék a plebános arról, hogy minden, ami egy ekkora jelentőségű körmenethez szükséges, időben készíttessék elő, és hogy minden rendű és rangú ember gyűljék össze, aki katolikus hitét külsőleg is törekszik kinyilvánítani és megerősíteni.
2. A pap először mondjon misét, amelyben két ostyát is konszekrál. Az egyiket vegye magához, a másikat pedig helyezze el a körmenetben hordozni szánt monstranciában úgy, hogy annak üvegből vagy kristályból készült nyílása legyen látható azoknak, akik előtte hódolatukat kimutatják, de legyen lefedve egy lepellel egészen addig, amíg az oltárról el nem vétetik. Miután tehát a szentmiseáldozat véget ért és megkezdődött a körmenet, amint már a Litania maior-nál szerepelt, a pap térden állva, fehér palástba öltözve háromszor megtömjénezi a Szentséget.
3. Ezután a diákonus egy hosszúkás és az alkalomhoz illő vélumot helyez a pap vállaira, aki a vélum egy részét a mellkasa előtt leengedi, a végével pedig mindkét kezét betakarva, az oltár legfölső lépcsőjén tisztelettel átveszi a monstranciát, amelyet a diákonus ad át neki. Ezután föllép az oltárhoz, és a Szentséget az arca előtt tartva a nép felé fordul, keresztet rajzol a monstranciával, majd lemegy az oltártól a baldachin alá a ministránsok kíséretében. Előtte két akolitus vagy más klerikus vonul füstölgő tömjénezőkkel.
4. A pap az Oltáriszentséggel szemben mind annak hordozásakor, mind visszatételekor tanúsítsa a legnagyobb tiszteletet, és menet közben se járassa körbe a tekintetét, se ne siessen túlságosan, hanem valamiféle kegyességet és méltóságot közvetítsen, különösen akkor, amikor a Szentséget fölveszi és a népre áldást ad. Az áldásnak ez a módja a templomban az egész nyolcadon át folytatódjék.
5. Minden szolgálattevő fedetlen fejjel vonul, kezükben égő gyertyákkal, a körmenet hosszúságának arányában az alább közölt énekeket énekelve. Amikor a pap eltávozik az oltártól, intonálja a Pange lingua gloriosi himnuszt. A kar folytatja, és a körmenet ezalatt kivonul a templomból a szokásos módon. A körmenetben ezután a következő himnuszok énekelhetők: Sacris sollemniis, Verbum supernum prodiens, Æterne rex altissime, és más, hasonló énekek az Úr szent testéről. Olykor réz- és fafúvós hangszerek, harmonika vagy más hangszerek is alkalmazhatók Krisztus dicsőségére és a hívek áhítatának növelésére. [A rituále ezután közli a fönt előírt himnszok teljes szövegét dallammal, kiegészítve a sort még a Salutis humanæ sator himnusszal.]
6. Gondoskodjék a plebános arról is, hogy négy különböző helyen, amelyeket a körmenet érinteni fog, időben épüljenek és legyenek földíszítve oltárok. Ezeknél kell majd elénekelni az alább közölt evangéliumokat a hozzájuk tartozó verzikulusokkal és kollektákkal, és ezeknél kap a nép szentségi áldást.
7. Amint tehát az első oltárhoz megérkeztek, a pap az Oltáriszentséget tisztelettel elhelyezi rajta, térdet hajt előtte, majd megtömjénezi. Ezután lépjen hozzá egy a diákonusok vagy áldozópapok közül (ha vannak ilyenek, máskülönben maga a plebános énekelje az evangéliumokat és végezzen minden mást is a ministránssal együtt), tartsa az evangéliumoskönyvet két kézzel a mellkasa előtt, majd kérjen áldást az evangélium énekléséhez térden állva, mondván: Iube, domne, benedicere. Erre a pap így felejen: Dominus sit in corde tuo et in labiis tuis, ut digne pronunties Evangelium eius. Ezután lépjen kissé távolabb az oltártól a diákonus, és kezét a melle előtt összetéve kezdje: Dominus vobiscum. A kar felel: Et cum spiritu tuo. [Sequentia sancti Evangelii stb., ekkor következik az evangéliumi szakasz: J 6,56–59.] Miután a diákonus végzett az evangéliummal, a könyvet vigye a paphoz, és nyújtsa neki csókra az elénekelt szöveget. Az pedig, miután keresztet rajzolt a szövegre és megcsókolta, mondja: Per evangelica dicta deleantur nostra delicta. Válasz: Amen. Akkor mindannyian térdeljenek le, és a pap az Oltáriszentség felé fordulva énekelje: Cibavit eos … Et de petra melle saturavit eos, alleluia, Deus qui nobis sub sacramento … Ezután a pap hajtson térdet a Szentségnek, tömjénezze meg, majd tisztelettel vegye kézbe, forduljon a nép felé és áldja meg őket az Oltáriszentséggel, közben semmit nem mondva.
8–10. Ezután a kar folytassa a föntebb jelzett énekek valamelyikét, és vonuljon az egész körmenet a második oltárhoz. Ott és a harmadik, majd a negyedik oltárnál is történjék minden úgy, ahogyan az első oltárnál volt leírva, kivéve, hogy az evangélium, a verzikulus és a kollekta szövege mindig változik [2. stáció: Mt 7,7–11, Panem caeli … Panem angelorum manducavit homo, alleluia, Deus qui gloriosum … 3. stáció: Mc 11,22–25, Panem de caelo … Omne delectamentum in se habentem, alleluia, Fac nos quæsumus … 4. stáció: J 1,1–14, Educas panem … Et vinum lætificet cor hominis, alleluia, Deus qui nobis …].
11. A körmenet végén, a templomba való belépéskor kezdje el a kar énekelni a Te Deum-ot. Miután elénekelték és az Oltáriszentség visszaért a templomba és az oltárra helyeztetett, a pap szokás szerint tömjénezze meg, majd tisztelettel vegye kézbe a monstranciát, forduljon a nép felé, és intonálja: Tantum ergo …, Genitori stb. Majd adjon áldást, tegye le az Oltáriszentséget, és tömjénezze meg. Végül énekelje: Panem de cælo … Omne delectamentum in se habentem, alleluia. Deus qui nobis … Végül a pap térdhajtás után, tisztelettel tegye vissza a helyére a szent Eucharisztiát.
12. A szentostyát, amelyet Úrnapján nyilvánosan körülhordozott és a nyolcad folyamán imádásra kihelyezett, a pap a nyolcadnapot követő nap miséjében vegye magához.
2009. június 7.
PRO MULTIS
Nemzetközi szinten is feltűnést keltett, hogy pünksödtől kezdve Magyarországon először revideálták a kehely konszekrációjának népnyelvű szövegét, és változtatták a fordítástechnikailag megalapozatlan és teológiailag is vitatható "mindenkiért" fordulatot az eredetinek megfelelő "sokakért" formulára. A régi-új szöveg bizonyára minden rendszeres miselátogatónak föltűnt, de érdemi magyarázattal csak kevesen szolgáltak. Figyelemreméltó kivétel a magyar Piarista Rendtartomány honlapja, amely több más, letölthető dokumentum között teljes egészében közli ft. Alácsi Ervin Jánosnak a Magyar Egyházzene hasábjain nemrégiben megjelent, a témát részletesen tárgyaló írását. A tanulmányt minden olvasónk figyelmébe ajánljuk.
Nemzetközi szinten is feltűnést keltett, hogy pünksödtől kezdve Magyarországon először revideálták a kehely konszekrációjának népnyelvű szövegét, és változtatták a fordítástechnikailag megalapozatlan és teológiailag is vitatható "mindenkiért" fordulatot az eredetinek megfelelő "sokakért" formulára. A régi-új szöveg bizonyára minden rendszeres miselátogatónak föltűnt, de érdemi magyarázattal csak kevesen szolgáltak. Figyelemreméltó kivétel a magyar Piarista Rendtartomány honlapja, amely több más, letölthető dokumentum között teljes egészében közli ft. Alácsi Ervin Jánosnak a Magyar Egyházzene hasábjain nemrégiben megjelent, a témát részletesen tárgyaló írását. A tanulmányt minden olvasónk figyelmébe ajánljuk.
2009. június 5.
KORTÁRS TEMPLOMÉPÍTÉSZETI KONFERENCIA DEBRECENBEN A Magyar Építőművészek Szövetsége és az UIA Spiritual Places Munkabizottsága szervezésében nemzetközi konferencia lesz holnap, 2009. június 6-án, szombaton Debrecenben, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban "Kortárs templomok: a jövő kihívásai" címmel. A program itt olvasható.
Az előadások visszhangjához.
2009. június 4.
ÚRNAPI SZENTMISE ÉS KÖRMENET
Egy hét múlva, 2009. június 11-én, csütörtökön lesz Úrnapja, azaz a mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Teste és Vére parancsolt ünnepe, amelyet a hagyományos rítusban nem helyezünk át vasárnapra, így illő, hogy az ősi fegyelemhez ragaszkodó hívek - a munkanap adta lehetőségekhez képest - ekkor teljesítsék a nap megszentelésére vonatkozó egyházi parancsot. A szentmisét és a szentségi körmenetet sollemnis formában, este fél 7 órakor tartjuk Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban.
Egy hét múlva, 2009. június 11-én, csütörtökön lesz Úrnapja, azaz a mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Teste és Vére parancsolt ünnepe, amelyet a hagyományos rítusban nem helyezünk át vasárnapra, így illő, hogy az ősi fegyelemhez ragaszkodó hívek - a munkanap adta lehetőségekhez képest - ekkor teljesítsék a nap megszentelésére vonatkozó egyházi parancsot. A szentmisét és a szentségi körmenetet sollemnis formában, este fél 7 órakor tartjuk Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban.
2009. június 3.
ANYAGI HOZZÁJÁRULÁSOK
A rendszeres budapesti szentmisék megindulása óta a CLSMA legfőbb bevételi forrását a perselypénz jelentette. Ebből fedeztük a celebráns eleinte tetemes útiköltségét, valamint a méltó liturgia végzéséhez szükséges tárgyakat, öltözeteket is ebből vásároltuk. A hívek adományait magáncélokra soha nem használtuk, jóllehet a belvárosi szentmiséket személyes odaadásból bemutató celebráns mellett képzett énekesek, orgonista és asszisztensek szolgálnak, akik ilyen színvonalú munkáért rendes körülmények között fizetést kapnának. A hívek mindeddig bőkezűen támogatták a liturgia méltó végzését, amiért szeretnénk nyilvánosan is köszönetet mondani.
Nemrégiben azonban Osztie Zoltán plebános úr kénytelen lett előbb a különösen látogatott Haydn-misék, majd az összes "tridenti" mise adományait közvetlenül a templom fönntartásának céljaira fordítani. Kérése a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt indokoltnak látszott, és nem is kívántunk ellene tiltakozni, hiszen az ő vendégszeretete tette lehetővé, hogy Pest legtekintélyesebb plebániáján, ősi falak között, nyugodtan ünnepelhessük a hagyományos liturgiát. Kérjük tehát a híveket, hogy a főplebánia iránti köszönet és a hosszú távú együttműködés jegyében továbbra se vonják meg perselyadományaikat. Ugyanakkor a káptalan mint a szertartások személyes és szakmai hátterét elsősorban jelentő közösség anyagi támogatás nélkül maradt, leszámítva a tagok köteles hozzájárulását.
Ebben az állapotban kénytelenek vagyunk fölhívni minden jóakarónk figyelmét, hogy közvetlenül a liturgia céljaira szánt adományaikat a továbbiakban ne a perselybe dobják, hanem banki átutalással juttassák el számlaszámunkra. Az érvényes számlaszám rendszerint megtalálható itt, internetes oldalunk jobb oldalán, a bemutatkozó részek alatt. Az adományozás megkönnyítése érdekében a jövő héttől kezdve a perselyező mellett egy másik szolgálattevő előre megcímzett csekkeket fog osztogatni, eleinte egy, a helyzetet leíró kísérőlevéllel együtt. Számlánk címe a továbbiakban:
Mivel a CLSMA egyelőre nem bejegyzett szervezet (hamarosan közhasznú egyesületként tervezzük megalapítani), lakossági folyószámláról van szó. A számla az újonnan megválasztott, pénztárnoki feladatokat is ellátó belkapcsolati kanonok nevén van, és természetesen nem azonos a magánszemélyként használt folyószámlájával. Közvetlen hozzáféréssel rajta kívül még a dékán rendelkezik. (A káptalan tárgyi vagyonát az őrkanonok kezeli.) A pénztárnok feladata, hogy naprakészen vezesse a könyvelést, kövesse a tartozásokat, a kétévenkénti Capitulum Generale előtt pedig részletes számadással tartozik. A könyvelés a káptalan tagjai és minden adakozó előtt nyilvános, ami azt jelenti, hogy a pénztárnok a tagok és az adományozók kifejezett kérésére néhány napon belül naprakész tájékoztatást kell, hogy adjon a kiadásokról és a bevételekről. A káptalan rendes tagjai a számlakivonatokba is betekinthetnek, a pártoló tagok és a többi adományozó esetében viszont a tájékoztatás nem sértheti meg az egyesekre vonatkozó, köteles pénzügyi titoktartást. A káptalan működési költségein túli, nagyobb beruházásokról igyekezni fogunk itt, a blogon beszámolni. Kiemelt jótevőinket a jövőben kiváltságos módon szeretnénk számontartani, értük közösségileg mondott imádsággal és szentmisék fölajánlásával.
A rendszeres budapesti szentmisék megindulása óta a CLSMA legfőbb bevételi forrását a perselypénz jelentette. Ebből fedeztük a celebráns eleinte tetemes útiköltségét, valamint a méltó liturgia végzéséhez szükséges tárgyakat, öltözeteket is ebből vásároltuk. A hívek adományait magáncélokra soha nem használtuk, jóllehet a belvárosi szentmiséket személyes odaadásból bemutató celebráns mellett képzett énekesek, orgonista és asszisztensek szolgálnak, akik ilyen színvonalú munkáért rendes körülmények között fizetést kapnának. A hívek mindeddig bőkezűen támogatták a liturgia méltó végzését, amiért szeretnénk nyilvánosan is köszönetet mondani.
Nemrégiben azonban Osztie Zoltán plebános úr kénytelen lett előbb a különösen látogatott Haydn-misék, majd az összes "tridenti" mise adományait közvetlenül a templom fönntartásának céljaira fordítani. Kérése a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt indokoltnak látszott, és nem is kívántunk ellene tiltakozni, hiszen az ő vendégszeretete tette lehetővé, hogy Pest legtekintélyesebb plebániáján, ősi falak között, nyugodtan ünnepelhessük a hagyományos liturgiát. Kérjük tehát a híveket, hogy a főplebánia iránti köszönet és a hosszú távú együttműködés jegyében továbbra se vonják meg perselyadományaikat. Ugyanakkor a káptalan mint a szertartások személyes és szakmai hátterét elsősorban jelentő közösség anyagi támogatás nélkül maradt, leszámítva a tagok köteles hozzájárulását.
Ebben az állapotban kénytelenek vagyunk fölhívni minden jóakarónk figyelmét, hogy közvetlenül a liturgia céljaira szánt adományaikat a továbbiakban ne a perselybe dobják, hanem banki átutalással juttassák el számlaszámunkra. Az érvényes számlaszám rendszerint megtalálható itt, internetes oldalunk jobb oldalán, a bemutatkozó részek alatt. Az adományozás megkönnyítése érdekében a jövő héttől kezdve a perselyező mellett egy másik szolgálattevő előre megcímzett csekkeket fog osztogatni, eleinte egy, a helyzetet leíró kísérőlevéllel együtt. Számlánk címe a továbbiakban:
Csontos Gergely
AXA Kereskedelmi Bank Zrt.
AXA Kereskedelmi Bank Zrt.
17000019-12263493
Mivel a CLSMA egyelőre nem bejegyzett szervezet (hamarosan közhasznú egyesületként tervezzük megalapítani), lakossági folyószámláról van szó. A számla az újonnan megválasztott, pénztárnoki feladatokat is ellátó belkapcsolati kanonok nevén van, és természetesen nem azonos a magánszemélyként használt folyószámlájával. Közvetlen hozzáféréssel rajta kívül még a dékán rendelkezik. (A káptalan tárgyi vagyonát az őrkanonok kezeli.) A pénztárnok feladata, hogy naprakészen vezesse a könyvelést, kövesse a tartozásokat, a kétévenkénti Capitulum Generale előtt pedig részletes számadással tartozik. A könyvelés a káptalan tagjai és minden adakozó előtt nyilvános, ami azt jelenti, hogy a pénztárnok a tagok és az adományozók kifejezett kérésére néhány napon belül naprakész tájékoztatást kell, hogy adjon a kiadásokról és a bevételekről. A káptalan rendes tagjai a számlakivonatokba is betekinthetnek, a pártoló tagok és a többi adományozó esetében viszont a tájékoztatás nem sértheti meg az egyesekre vonatkozó, köteles pénzügyi titoktartást. A káptalan működési költségein túli, nagyobb beruházásokról igyekezni fogunk itt, a blogon beszámolni. Kiemelt jótevőinket a jövőben kiváltságos módon szeretnénk számontartani, értük közösségileg mondott imádsággal és szentmisék fölajánlásával.
2009. június 1.
HETENKÉNTI RÉGI RÍTUSÚ SZENTMISÉK SZEGEDEN
Örömmel hirdetjük, hogy 2009. június 7-től, Szentháromság vasárnapjától kezdve heti rendszerességűvé válnak a szegedi szentmisék. A celebráns Alácsi Ervin János főtisztelendő úr lesz, a szertartások a hagyományos római rítus énekelt formájában lesznek végezve az alsóvárosi ferences templomban. A kezdési időpont - tekintettel arra, hogy immár nem kell a budapesti szentmisékéhez alkalmazkodnia - vasárnap délután fél 4 órára módosul. Kérjük a régi rítus minden jóakaróját, hogy imádságával támogassa ezt a kezdeményezést, a szegedieket és a környékbelieket pedig arra is, hogy rendszeresen látogassák a liturgiát és viseljék gondját a színvonalas zenei szolgálatnak és asszisztenciának.
Örömmel hirdetjük, hogy 2009. június 7-től, Szentháromság vasárnapjától kezdve heti rendszerességűvé válnak a szegedi szentmisék. A celebráns Alácsi Ervin János főtisztelendő úr lesz, a szertartások a hagyományos római rítus énekelt formájában lesznek végezve az alsóvárosi ferences templomban. A kezdési időpont - tekintettel arra, hogy immár nem kell a budapesti szentmisékéhez alkalmazkodnia - vasárnap délután fél 4 órára módosul. Kérjük a régi rítus minden jóakaróját, hogy imádságával támogassa ezt a kezdeményezést, a szegedieket és a környékbelieket pedig arra is, hogy rendszeresen látogassák a liturgiát és viseljék gondját a színvonalas zenei szolgálatnak és asszisztenciának.
LEZÁRULT A CAPITULUM GENERALE
A tegnapi napon, pünkösd vasárnapján este 10 óra tájban lezárult a CLSMA második általános közgyűlése. A tanácskozás két napon át intenzíven folyt. A jegyzőkönyv földolgozása és a döntések megfogalmazása, rendszerezése folyamatban van. Mindazt, ami ebből nyilvánosnak tekinthető, két héten belül közzétesszük. Alább látható néhány fölvétel a hétvégi ülésekről és szertartásokról:
A tegnapi napon, pünkösd vasárnapján este 10 óra tájban lezárult a CLSMA második általános közgyűlése. A tanácskozás két napon át intenzíven folyt. A jegyzőkönyv földolgozása és a döntések megfogalmazása, rendszerezése folyamatban van. Mindazt, ami ebből nyilvánosnak tekinthető, két héten belül közzétesszük. Alább látható néhány fölvétel a hétvégi ülésekről és szertartásokról:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)