„EGY KATOLIKUS TRADICIONALISTA KÖZÖSSÉG FORMÁLÓDÁSA”

Sajátos környezetben volt szó tegnap a káptalanról és a hozzá kötődő, budapesti gyülekezetről. Déri Balázs, egyéb tevékenységei mellett a budapesti misék rendszeres orgonakísérője, egy felekezetközi vallástudományos-teológiai konferencián (saját honlapja itt található) elemezte a vallásszociológia szempontjai szerint, kellő objektivitással, de érintettségét sem tagadva a közösség sajátos összetételét, mentalitását, gyökereit, helyét a magyar és a nemzetközi tradicionalizmus világában. Az írott változatot a szerző egyetértésével közzétesszük, amint végleges alakját elnyeri. (A jelenlévők a kérdések, hozzászólások alapján leszűrhették, hogy a mai magyar katolikus teológusok körében milyen mértékű a tájékozatlanság a hagyományos liturgia történeti helyzetét illetően: többek előtt megközelítőleg sem világos, hogy milyen viszonyban volt a Tridenti Zsinat utáni liturgia a korábbiakkal, sem az, hogy milyen mértékben és módon változott meg ugyanez a liturgia a II. Vatikáni Zsinatot még megelőző reformok hatására, amelyek az ún. ’62-es állapotokhoz vezettek. Nekik és minden érdeklődőnek ismét csak ajánlani tudjuk az erről szóló, korábban már idézett összefoglalást.)

Az előadás összefoglalója

„XVI. Benedek pápa 2007. július 7-én újraszabályozta a római liturgia régebbi formájának (usus antiquior) használatát, s ennek, valamint a II. Vatikáni Zsinat liturgikus újításai által létrejött szertartásnak (a novus ordónak) a viszonyát egymáshoz. A Summorum Pontificum a «régi római» vagy «tridenti» rítusú liturgiát mint «rendkívüli formát» egyenjogúvá tette az utóbbi években kialakult rendes formával. A «tridenti» rítus a római rítus egy változata, úgy, ahogyan az a XVI. századtól kezdve elterjedt és használatos volt. II. János Pál pápa 1988-as Ecclesia Dei motu propriója révén, szigorú engedélyezési eljárásokhoz kötve egyre több helyen törvényesen is bevezethették a régi rítust, így kezdhette el működését néhány éve a budapesti belvárosi plébániatemplomban a jelenleg legrendszeresebb liturgikus életet megvalósító régi rítusú közösség. A közösség magját olyan értelmiségi fiatalok alkotják, akiknek döntésében teológiai és lelkiségi igények, orthodox vagy más hagyományos keresztény rítusok megismerése, kulturális és zenei meggondolások vegyesen fordulnak elő. Hozzájuk csapódnak a régi rítus idősebb hívei és további érdeklődők. Az előadás az egyéni tapasztalatok mellett kérdőíves fölmérésen és néhány interjún alapul [ezek az előzetes tervvel szemben végül nem készültek el, de idővel sor kerülhet rájuk]. Megpróbálja megragadni egy alakuló közösség indítékait, önazonosságának jellemző pontjait, kapcsolatait a külföldi s hazai régi rítusú mozgalommal, jellegzetességeit azokhoz viszonyítva, s helykeresését az egyházi közegben.”