JUBILEUMI BEJEGYZÉS: CAÑIZARES BÍBOROS PONTIFIKÁLIS MISÉJE RÓMÁBAN, A RÉGI RÍTUSÚ SZEMÉLYI PLÉBÁNIÁN

Róma püspöke, XVI. Benedek pápa az általa kibocsátott Summorum Pontificum motu proprio 10. cikkelye alapján 2008 március 23-án a bíboros vikárius határozatával személyi plébániát hozott létre a Római Főegyházmegye hagyományos rítushoz kötődő híveinek lelkipásztori ellátására. A plébánia székhelye a város szívében fekvő SS. Trinità dei Pellegrini templom, ellátója pedig a Szent Péter Papi Testvérület (FSSP).

Nagy örömünkre szolgál, hogy ezen a blogon, amely szeptember 18-án lépett harmadik évébe, a 250. bejegyzést egy szimbolikus értékű eseménynek szentelhetjük. Ma ugyanis, 2009 november 1-jén — amint azt korábban előre jeleztük (l. itt az I. 4. pontban) — az említett személyi plébánián ünnepélyes főpapi szentmisét mutatott be a római rítus rendkívüli formájában Antonio Cañizares Llovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa. Ezzel a gesztussal a liturgiáért felelős dikasztérium vezetője újabb jelét adta annak, hogy a Szentszék mennyire támogatja a hagyományos római rítust. Nem pusztán megtűri, amint azt elődje, Francis Arinze bíboros sugallni igyekezett, hanem kifejezetten támogatja, vagyis szorgalmazza az újraéledését, sőt abban személyesen is közreműködik. Megjegyzendő, hogy az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottság titkára, Mons. Guido Pozzo már szeptember 20-án felkereste a plébániát és szentmisét is celebrált a motu proprio hatályba lépésének második évfordulója alkalmából (a képeket l. itt és itt). A Cañizares bíboros mai szentmiséjén készült képeket részben a plébánia honlapján, részben John P. Sonnen blogján (öt részletben: 1, 2, 3, 4 és 5) lehet megtekinteni.

Korábban már több bejegyzésben utaltunk rá, hogy a régi liturgiát támogató főpapok nem pusztán egyéni ízlésük vagy valamiféle retrográd ideológia hatására dicsérik, művelik vagy ünneplik a római rítus rendkívüli formáját: ez az egész a Szentatya átfogó reformtervébe illeszkedik, amellyel meg akarja erősíteni a liturgiának mint az egyházi élet szívének szakrális dimenzióját. Sajnos ezt a tervet a pápa közvetlen munkatársai közül is sokan ellenzik, és ahol csak tudják, megpróbálják akadályozni (Sorrentino érsek esetéről nemrég írtunk [l. itt a II. 1. pont végén], és a példák még bőven szaporíthatók). XVI. Benedek éppen azért nevezte ki egy évvel ezelőtt Cañizares bíborost a liturgikus kongregáció élére, hogy megbízható és elkötelezett munkatársa legyen mindannak megvalósításában, amit már pápává választása előtt részletesen kifejtett A liturgia szelleme című könyvében. Ratzinger bíborosnak ezek a liturgia akkori helyzetére (a mai helyzetben: a római rítus rendes formájára) vonatkozó javaslatai „a reform reformja” néven váltak közismertté.

Két hónappal ezelőtt arról adtunk hírt, hogy Cañizares bíboros kongregációja (amelynek egyébként Erdő Péter bíboros is tagja) konkrét lépéseket tervez annak érdekében, hogy a „reform reformja” tetszetős elméletből lassan mindennapi gyakorlattá váljék. Az erről szóló beszámolót azonban rögtön egy félhivatalos félcáfolat követte a szentszéki helyettes sajtószóvivő részéről, amely tisztázás helyett csak még nagyobb zavart okozott. Újságírói megkeresésre az illetékes kongregáció munkatársa azt a választ adta, hogy nem szolgálhat hivatalos tájékoztatással, mert a kérdésről nemsokára Cañizares bíboros fog nyilatkozni (erre utaltunk egy későbbi bejegyzésünk elején).

A nyilatkozatra végül egy interjúban került sor, amelyet a liturgikus kongregáció prefektusa 2009 október 15-én Barcelonában adott a Catalunya cristiana hetilap újságírójának (részleges angol fordítását l. itt, ennek német változatát pedig itt). Ebben Cañizares bíboros többek között kijelenti: „Az egyetlen, amit mondhatok, hogy ez egy igen fontos időszak mindannyiunk számára, intenzíven dolgozunk, a kongregáció plenáris ülést tartott, javaslatokat fogadott el, amelyeket a Szentatya jóváhagyott és amelyek munkatervül szolgálnak a számunkra. A fő cél a liturgia szellemének felélesztése az egész világon.” A munka első gyümölcsét, az új eucharisztikus kompendiumot nemrég mutattuk be. Ebből — akárcsak Cañizares bíboros további szóbeli és írásbeli megnyilatkozásaiból — világosan kiderül, hogy a Szentszék értelmezésében a hagyományos római liturgia teljesen egyenrangú a II. Vatikáni Zsinat után megalkotott új istentiszteleti renddel (az ún. Novus Ordóval). Mindkettő ugyanazt a célt szolgálja, s méltó végzésük egyaránt az egész Egyházat gazdagítja.

Ebben az összefüggésben az a szentmise, amelyet az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció bíboros prefektusa Rómában a régi rítusú hívek személyi plébániáján ma délelőtt bemutatott, további megerősítést és bátorítást ad a hasonló elkötelezettségű hazai híveknek, s egyben kifejezi azt az intézményes támogatást, amelyet az Apostoli Szentszék a plébániát fenntartó Szent Péter Papi Testvérületnek nyújt. Magyarországon sajnos nem ilyen jó a helyzet: a régi rítus iránti igény papokból és püspökökből nem ritkán értetlenséget, sőt ellenszenvet vált ki. Van, ahol tiltják, másutt csak megtűrik, néhány helyen csöndesen támogatják. E három lehetséges hozzáállás közül Róma egyre inkább a legutóbbira ad példát, mégpedig intézményes formában és a legmagasabb szinten.

Mindezt a mi közösségünk, a Szent Mihály Laikus Káptalan helyzetére is lefordíthatjuk. Tudomásunk szerint ma ez az egyetlen olyan alulról szerveződött „állandó csoport” (vö. Summorum Pontificum motu proprio, 5. cikkely, 1. §), amely minden vasár- és ünnepnap régi rítusú énekes — alkalmanként pedig ünnepélyes — szentmise bemutatását képes biztosítani a főváros egyik központi templomában. Mivel ezeknek a liturgikus alkalmaknak nem egyszerű résztvevői, hanem szervezői és „lebonyolítói” (celebránsa[i], ministránsai és énekes szolgálattevői) vagyunk, működésünk számára kezdettől fogva kerestük azokat az intézményes kereteket, amelyeket a hatályos kánonjog az ilyen esetekre megállapít. Ezt a CIC 298. kánonjának 1. §-ában találtuk meg, amely szerint „az Egyházban vannak olyan, a megszentelt élet intézményeitől és az apostoli élet társaságaitól különböző társulások, amelyekben a krisztushívők, akár klerikusok, akár világiak, akár klerikusok és világiak együtt, közös tevékenységgel igyekeznek a tökéletesebb életre vagy a nyilvános istentisztelet, illetve a keresztény tanítás előmozdítására […]”.

Mivel a 301. kánon 1. §-a értelmében „csak az illetékes egyházi hatóság alapíthatja meg a krisztushívők olyan társulásait, melyek a keresztény tanításnak az Egyház nevében való átadását vagy a nyilvános istentisztelet előmozdítását tűzik ki célul […]”, 2007 október 2-án levélben kértük az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóságot a Szent Mihály Laikus Káptalan hivatalos egyházi társulásként való megalapítására és szabályzatának jóváhagyására (ennek szövege a blogfelület alján olvasható). Kérésünk elutasítása után az előterjesztést egy év múlva, 2008 december 14-én megismételtük. Beadványunkra ezúttal nem kaptunk választ, ami az 57. kánon 2. §-a alapján három hónap elteltével elutasításnak minősült.

Ha most, újabb egy év elteltével vigyázó szemünket Rómára vetjük, ahol helyi testvérközösségünk intézményes működését Antonio Cañizares Llovera bíboros a mai napon személyes példájával erősítette meg, talán nem reméljük hiába, hogy előbb-utóbb a mi itthoni működésünk intézményes elismerésére is sor kerül, elsősorban közösségünk kánoni megalapítása által. Kérjük mindazokat, akik örömmel vesznek részt liturgiáinkon és/vagy érdeklődve olvassák a világhálón közzétett írásainkat, hogy imádkozzanak értünk és a liturgikus apostolkodás sikeréért itthon és az egész világon.