LATINOS ÉRDEKESSÉG
Az évfordulós sorozaton kívül ma, ádvent első vasárnapján itt az ideje egy kis magánjellegű megemlékezésnek. Három évvel ezelőtt, az első jáki kápolnás szentmise után sokféle reménnyel eltelve kezdtük az új egyházi évet, ám a valóság Isten kegyelméből mindezeket felülmúlta, amiért szüntelenül hálát adunk Neki. Illő azonban, hogy időnként az emberi munkáért is köszönetet mondjunk — azoknak, akik nélkül a káptalan nem jöhetett volna létre. Erre tettem kísérletet 2006 novemberében egy paraliturgikus alkotás formájában, amelyet az ádventi zsolozsma után a Ward Mária teremben meglepetésként adtunk elő. Egy rövid kis latin versről („káptalani szekvenciáról”) van szó, amely egyszerre közösségi és személyes hangon fejezi ki mindazt, ami ebből az alkalomból eszembe jutott. Irodalmi pillanatkép a káptalan történetéből, amelynek szövegét magyar fordítással, elemző kommentárral és kottával ellátva innen töltheti le az, akit esetleg érdekelne (előbb a „request download ticket”, majd a „download” feliratú gombokat kell megnyomni).
R.Z.
3 megjegyzés:
Kedveseim! Isten kegyelméből, igen magasra emelkedtetek. Mert megérdemeltétek! És a tisztelt Ervin atya is milyen jól tette, hogy hazatalált... Nagymama
Meg ugyan semmit nem érdemeltünk, de nagyon köszönjük a jóindulatot. Barátaim előtt már ismert a kedvenc evangéliumi hasonlatom, amelyet a káptalan jellemzésére szoktam használni. A hagyományos liturgia a menyegző, amelyet a király készített fiának. Miután a hivatalosak nem akartak eljönni, a csonkabonkákat szedette össze a keresztutakról, akikkel meg is telt a lakodalmas ház. Hát ezek a csonkabonkák volnánk mi. Az egyetlen dolgunk, hogy legyen menyegzős köntösünk. Zoltánnak pedig nagyon köszönöm a szekvenciát, de inkább a szerzőjét dicsérje a remekmű, mint azt, akiről szól. FM
Bizony, bizony sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a kiválasztottak! Nagymama
Megjegyzés küldése