BARSI BALÁZS A MAGYARSZÉKI KÁRMELBEN
A mai napon P. Barsi Balázs OFM a hagyományos római rítus szerint mutatott be énekelt szentmisét a magyarszéki kármelita nővérek Mindenszentek-kolostorában. (A fönti kép nem ott, hanem a sümegi ferences templom főoltáránál készült a közelmúltban.) Balázs atya Kovács Ervin, majd Lipovszky Gergely után harmadikként végezte itt a régi liturgiát konventuális szinten, a nővérek kifejezett kérésére.
A kolostor szertartási életét és annak alakulását egyébként több szempontból is példaértékűnek mondhatjuk, és alább kiemelt vonásai rokonnak mondhatók azzal a hozzáállással, amelyet Barsi Balázs tanúsít a kérdésben. Ma a liturgikus igényességre való törekvés során leginkább két esettel találkozhatni. Az egyik az, amikor csak észrevétlenül, folyamatos ellenállás mellett, kompromisszumról kompromisszumra haladva sikerül túllépni a rossz beidegződéseken és meghonosítani az Egyház ősi hagyományának legalább egyes elemeit. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a jótékony változások kezdeményezője elveszti „első szeretetét”, nem látja együtt, teljességében azt az állapotot, amelyet a részeredmények elővételeznek, és mintegy szem elől téveszti a vezérlő csillagot, amely erőfeszítéseinek értelmet ad. Sokan szembesülnek ezzel olyan papok, kántorok, sekrestyések vagy ministránsok, akik magányos harcosként igyekeznek javítani az új liturgia hazai állapotán. A másik eset többnyire ránk, a hagyományos rítus híveire jellemző. Megbabonázva a tapasztalattól, amelyet a római liturgia újrafölfedezése jelent, mindent nagy hirtelenséggel és türelmetlenséggel akarunk helyreállítani, sokszor alig törődve azzal, hogy rombolni könnyű, sőt a dolgok természete, hogy rombolás nélkül, a puszta közönyösség mellett is gyorsan hanyatlásnak indulnak, építeni viszont nehéz, idő- és energiaigényes feladat. Céljainkat világosan meg tudjuk fogalmazni, de kimondva vagy kimondatlanul elvárjuk, hogy azokat a körülöttünk lévők velünk azonos ütemben és világossággal ismerjék föl és kövessék – ezzel szinte attól az érési és gondolkodási időtől fosztjuk meg őket, amely nekünk évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt magától értődően megadatott.
A kármelita nővérek közössége nyilvánvalóan nem liturgikus preferenciák alapján szerveződött, mégis úgy tűnik, őszintén és elfogulatlanul sajátítja el a legjobbat abból, amit megismer és ami számára elérhető. Zsolozsmáját 2008 ősze óta fokozatosan közelíti az ősi kármelita hagyományhoz, minden erőltetettség nélkül, a lelki, intellektuális, életmódbeli, nyelvi és zenei lehetőségeket fokozatosan, finoman alakítva hozzá. A liturgia nem válik elszigetelt kihívássá, hanem a monasztikus életmód és a belső imádság éltető közegében formálódik, re-formálódik a szó valódi értelmében. Semmi sietség, semmi nyoma annak az idegességnek, amelyet mi, az ünnepélyes liturgikus formákat kedvezőtlen körülmények között és szinte egyik napról a másikra elsajátító világiak oly gyakran érzékelünk magunkban (bár biztosan megvan az értelme ennek az áldozatnak is, és meghozatala a mai helyzetben nem kerülhető el). Mégis, mintegy félévente világosan tapasztalja a vendég, hogy a nővérek zsolozsmázása újabb és újabb fejlődési fokokon van túl: mögötte koncepció, igényesség, teljességre törekvés húzódik meg. A szentmisét a környékbeli, a vendégként ott tartózkodó vagy a meghívott papok a maguk sokszor gyökeresen eltérő celebrációs stílusában mutatják be (hetente egy alkalommal egyébként görögkatolikus szertartás szerint). A nővérek mindegyiküket szeretettel és türelemmel fogadják, érezhetően nem viszonyulnak hozzájuk kritikusan, jóllehet ők maguk egyértelmű liturgikus érzületről tesznek tanúságot gesztusaikkal, a szentmisék előkészítésével és azzal, amit és ahogyan énekelnek. Ebből az állapotból azután valóban ünnepként bontakozik ki a kevés hagyományos rítusú alkalom – ahelyett, hogy feszültséget teremtene.
Adja Isten, hogy akik igaz lelkülettel szolgálnak Neki, megtalálják a lelkületüknek legmegfelelőbb jeleket, és hogy azok, akik e jeleket megtalálták, szert tegyenek a hozzájuk illő lelkületre!
POST SCRIPTUM
Utólag értesültünk, hogy Barsi Balázs a szentmisét nem tudta megtartani, mert tervei ellenére kénytelen volt már az előző este elutazni a kolostorból. A bejegyzést ennek ellenére nem töröljük, mert a benne foglaltak hitelesen írják le mind az ő, mind a nővérek magatartását, elkötelezettségét.
A kolostor szertartási életét és annak alakulását egyébként több szempontból is példaértékűnek mondhatjuk, és alább kiemelt vonásai rokonnak mondhatók azzal a hozzáállással, amelyet Barsi Balázs tanúsít a kérdésben. Ma a liturgikus igényességre való törekvés során leginkább két esettel találkozhatni. Az egyik az, amikor csak észrevétlenül, folyamatos ellenállás mellett, kompromisszumról kompromisszumra haladva sikerül túllépni a rossz beidegződéseken és meghonosítani az Egyház ősi hagyományának legalább egyes elemeit. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a jótékony változások kezdeményezője elveszti „első szeretetét”, nem látja együtt, teljességében azt az állapotot, amelyet a részeredmények elővételeznek, és mintegy szem elől téveszti a vezérlő csillagot, amely erőfeszítéseinek értelmet ad. Sokan szembesülnek ezzel olyan papok, kántorok, sekrestyések vagy ministránsok, akik magányos harcosként igyekeznek javítani az új liturgia hazai állapotán. A másik eset többnyire ránk, a hagyományos rítus híveire jellemző. Megbabonázva a tapasztalattól, amelyet a római liturgia újrafölfedezése jelent, mindent nagy hirtelenséggel és türelmetlenséggel akarunk helyreállítani, sokszor alig törődve azzal, hogy rombolni könnyű, sőt a dolgok természete, hogy rombolás nélkül, a puszta közönyösség mellett is gyorsan hanyatlásnak indulnak, építeni viszont nehéz, idő- és energiaigényes feladat. Céljainkat világosan meg tudjuk fogalmazni, de kimondva vagy kimondatlanul elvárjuk, hogy azokat a körülöttünk lévők velünk azonos ütemben és világossággal ismerjék föl és kövessék – ezzel szinte attól az érési és gondolkodási időtől fosztjuk meg őket, amely nekünk évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt magától értődően megadatott.
A kármelita nővérek közössége nyilvánvalóan nem liturgikus preferenciák alapján szerveződött, mégis úgy tűnik, őszintén és elfogulatlanul sajátítja el a legjobbat abból, amit megismer és ami számára elérhető. Zsolozsmáját 2008 ősze óta fokozatosan közelíti az ősi kármelita hagyományhoz, minden erőltetettség nélkül, a lelki, intellektuális, életmódbeli, nyelvi és zenei lehetőségeket fokozatosan, finoman alakítva hozzá. A liturgia nem válik elszigetelt kihívássá, hanem a monasztikus életmód és a belső imádság éltető közegében formálódik, re-formálódik a szó valódi értelmében. Semmi sietség, semmi nyoma annak az idegességnek, amelyet mi, az ünnepélyes liturgikus formákat kedvezőtlen körülmények között és szinte egyik napról a másikra elsajátító világiak oly gyakran érzékelünk magunkban (bár biztosan megvan az értelme ennek az áldozatnak is, és meghozatala a mai helyzetben nem kerülhető el). Mégis, mintegy félévente világosan tapasztalja a vendég, hogy a nővérek zsolozsmázása újabb és újabb fejlődési fokokon van túl: mögötte koncepció, igényesség, teljességre törekvés húzódik meg. A szentmisét a környékbeli, a vendégként ott tartózkodó vagy a meghívott papok a maguk sokszor gyökeresen eltérő celebrációs stílusában mutatják be (hetente egy alkalommal egyébként görögkatolikus szertartás szerint). A nővérek mindegyiküket szeretettel és türelemmel fogadják, érezhetően nem viszonyulnak hozzájuk kritikusan, jóllehet ők maguk egyértelmű liturgikus érzületről tesznek tanúságot gesztusaikkal, a szentmisék előkészítésével és azzal, amit és ahogyan énekelnek. Ebből az állapotból azután valóban ünnepként bontakozik ki a kevés hagyományos rítusú alkalom – ahelyett, hogy feszültséget teremtene.
Adja Isten, hogy akik igaz lelkülettel szolgálnak Neki, megtalálják a lelkületüknek legmegfelelőbb jeleket, és hogy azok, akik e jeleket megtalálták, szert tegyenek a hozzájuk illő lelkületre!
POST SCRIPTUM
Utólag értesültünk, hogy Barsi Balázs a szentmisét nem tudta megtartani, mert tervei ellenére kénytelen volt már az előző este elutazni a kolostorból. A bejegyzést ennek ellenére nem töröljük, mert a benne foglaltak hitelesen írják le mind az ő, mind a nővérek magatartását, elkötelezettségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése