ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖKI SZERTARTÁSAINK

E hét szerdáján, június 1-jén este fél 9 órai kezdettel imádkozzuk Urunk Mennybemenetele, áldozócsütörtök virrasztó zsolozsmáját, majd másnap, június 2-án, csütörtökön este fél 7 órakor tartjuk az ünnepi szentmisét. Mindkét szertartást a Váci utcai Angolkisasszonyok Szent Mihály-templomában végezzük.

PÁRTOLÓ TAGSÁG MEGERŐSÍTÉSE (FONTOS!)

A kétévenkénti tisztújítás közeledtével kérjük a Szent Mihály Laikus Káptalan pártoló tagjait, hogy a központi elektronikus levélcímre vagy a dékánnak írt levélben erősítsék meg, ha továbbra is a káptalan pártoló tagjai kívánnak maradni. Szintén kérjük, hogy levelükben adják meg aktuális elérhetőségeiket, különös tekintettel e-mail címükre.

A vezetőség nevében köszönettel:
Földváry Miklós

AJÁNDÉK AZ EGÉSZ EGYHÁZNAK

Úgy alakult, hogy blogunknak ez a kereken 500. bejegyzése a húsvét utáni harmadik vasárnapra esik, amely introitusáról a „Iubilate” nevet kapta: Iubiláte Deo, omnis terra, allelúia: psalmum dícite nómini eius, allelúia, allelúia: date glóriam laudi eius, allelúia, allelúia, allelúia. — „Ujjongjatok Istennek, minden földek, alleluja; zsoltárt zengjetek nevének, alleluja, alleluja; adjatok dicséretet dicsőségének, alleluja, alleluja, alleluja.”

Pénteken, 2011 május 13-án jelent meg a Szentszék félhivatalos lapjában, a L’Osservatore Romanóban (2011 május 14-i lapszám, 4—5. oldal) a Szentatya, XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum motu propriójának végrehajtásáról szóló instrukció, amely kezdőszavainak tanúsága szerint Universae Ecclesiae — „az egész Egyháznak” szól. Reméljük, hogy a húsvéti örömnek ez a sajátos kiáradása az Egyház testének minél több tagjával lesz képes megismertetni a hagyományos liturgia gazdagságát, végre egy tető alá hozva clerust és populust, amint az fent, a Barberini Exsultet-rotulus örvendező Mater Ecclesia-ábrázolásán látható.

A dokumentumról számos híradás jelent meg külföldön és itthon egyaránt (a Magyar Kurír vonatkozó cikkei itt, itt és itt olvashatók). A hivatalos magyar fordításról várhatóan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Liturgikus Bizottsága fog gondoskodni. Addig is, amíg ez megjelenik, örömmel közöljük az instrukció első félhivatalos kommentárját, amelyet egyik aláírója, a dokumentumot kibocsátó bizottság titkára tett közzé a L’Osservatore Romano mai számában.

* * *

Mons. GUIDO POZZO

Az Universae Ecclesiae instrukció jelentése
(L’Osservatore Romano, 2011 május 15., 7)

A II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus rendelkezése kijelenti, hogy „az Egyház a hitet és a közjót nem érintő dolgokban nem kívánja kötelezővé tenni a formák merev egységét, még a liturgiában sem” (37. p.). Sokak számára világos, hogy ma a hit válságban van, ezért szükségszerű, hogy a rituális formák törvényes sokféleségének meg kell újítania a katolikus kultusz lényegi egységét. XVI. Benedek pápa pontosan emlékeztet erre: „A mi korunkban, amikor a föld hatalmas területein az a veszély áll fenn, hogy kialszik a hit, mint egy láng, amelyet nem táplál többé semmi, a legelső feladat, amely minden más fölött áll, az, hogy jelenvalóvá tegyük Istent ebben a világban és megnyissuk az embereknek az Istenhez való eljutás lehetőségét. Nem egy akármilyen istenhez, hanem ahhoz az Istenhez, aki a sínai hegyen beszélt; ahhoz az Istenhez, akinek az arcát a mindvégig való szeretetben (vö. Jn 13, 1) a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusban ismerjük fel.” (Levél a püspökökhöz a Lefebvre érsek által felszentelt négy főpap kiközösítésének visszavonása alkalmából, 2009 március 10.)

Boldog II. János Pál pápa a maga részéről hangsúlyozta, hogy „a Szent Liturgia a mindenki által vallott egyetlen hitet fejezi ki és ünnepli, s mivel az egész Egyház öröksége, a helyi egyházak nem intézkedhetnek felőle az egyetemes Egyháztól elszigetelten” (Ecclesia de Eucharistia enciklika, 51. p.) és hogy „a liturgia soha nem lehet senki magántulajdona, sem a celebránsé, sem a közösségé, melyben a Misztériumokat ünneplik” (uo. 52. p.). A zsinat liturgikus rendelkezése ezenkívül így fogalmaz: „a Szentséges Zsinat a hagyományhoz híven kijelenti, hogy az Anyaszentegyház az összes törvényesen elismert rítust egyenjogúnak tartja és egyenlő tiszteletben részesíti, és azt akarja, hogy ezek a rítusok a jövőben is megmaradjanak és mindenképpen ápolják is őket.” (4. p.) A liturgikus formák tisztelete előfeltétele az időnként szükségessé váló átdolgozási munkának. Manapság a római liturgia két formája: a rendes és a rendkívüli a kölcsönös gyarapodás és gazdagodás példájával szolgál. Aki ezzel ellentétesen gondolkodik vagy cselekszik, támadást intéz a római rítus egysége ellen, amelyet pedig állhatatosan meg kell védeni, nem folytat hiteles lelkipásztori tevékenységet vagy helyes liturgikus megújulást, hanem csak megfosztja a híveket szellemi tulajdonuktól és örökségüktől, amelyhez joguk van.

Elődeinek tanítóhivatalát folytatva XVI. Benedek pápa 2007-ben kihirdette a Summorum Pontificum motu propriót, amellyel hozzáférhetőbbé tette az egyetemes Egyház számára a római liturgia gazdagságát, most pedig megbízta az „Ecclesia Dei” Pápai Bizottságot, hogy tegye közzé az Universae Ecclesiae instrukciót annak helyes alkalmazását elősegítendő.


A dokumentum bevezetésében azt olvassuk: „Ezen motu proprióval XVI. Benedek pápa egyetemes törvényt alkotott az Egyház számára.” (2. p.) Ez azt jelenti, hogy nem egy indultumról (engedélyről) van szó, sem pedig külön csoportok számára alkotott törvényről, hanem egy olyan törvényről, amely az egész Egyházra vonatkozik, és amely a saját tárgyát illetően „hatályon kívül helyez minden olyan, a szent rítusokra vonatkozó és 1962 után kihirdetett liturgikus törvényt, amely nincs összhangban az 1962-es liturgikus könyvek rubrikáival” (28. p.). Emlékeztetni kell itt arra az alapelvre, amelyre a katolikus kommúnió épül: „minden egyes részegyháznak meg kell egyeznie az egyetemes Egyházzal nemcsak a hitbeli tanítás és a szentségi jelek tekintetében, hanem az apostoli és folytonos hagyomány által egyetemesen közvetített gyakorlatban is, és mindezt nemcsak azért kell megtartani, hogy elkerülhetők legyenek a tévedések, hanem hogy a hitet a maga teljességében lehessen továbbadni, mivel az Egyház imádságának törvénye megfelel hite törvényének.” (3. p.) A híres lex orandi — lex credendi alapelv, amelyre ez a pont utal, az alapja a rendkívüli forma visszaállításának: a római rítusban nem változott meg a miséről szóló katolikus tanítás, hiszen liturgia és tanítás elválaszthatatlanok egymástól. A római rítus egyik vagy másik formájában lehetnek egymástól való eltérések a hangsúly, a kiemelés vagy a markánsabb kifejezettség szempontjából, ez azonban nem érinti a liturgia alapvető egységét.

A liturgia az Egyház fegyelmében — mint régen, úgy most is — a pápának fenntartott terület, amelyen az ordináriusok és a püspöki konferenciák bizonyos, a kánonjogban meghatározott körű delegált illetékességgel bírnak. Az instrukció ezenkívül kijelenti, hogy jelenleg „a római rítusnak két kifejeződése van, amelyet «rendesnek» és «rendkívülinek» nevezünk, hiszen az egyetlen római rítus két gyakorlatáról van szó […]. Mindkét forma ugyanis az Egyház egyetlen lex orandijának kifejeződése. A «rendkívüli formát» tiszteletreméltó és ősi gyakorlata miatt a neki kijáró tisztelettel meg kell őrizni.” (6. p.) A következő pont egy kulcsfontosságú részletet idéz a Szentatya püspökökhöz szóló kísérőleveléből, amelyet a motu proprióhoz írt: „A Római Misekönyv két kiadása nem áll ellentmondásban egymással. A liturgia történetét a növekedés és haladás jellemzi, nem pedig a törés. Amit az előző nemzedékek szentnek tartottak, a mi számunkra is szent és nagyszerű marad, és nem lehet egyik pillanatról a másikra teljes egészében megtiltani vagy egyenesen károsnak ítélni.” (7. p.) Az instrukció — a motu proprióval összhangban — nemcsak azokra vonatkozik, akik hitüket ugyanazon a módon szeretnék ünnepelni, ahogyan az Egyház tette lényegében századokon át; a pápa minden katolikusnak segíteni szeretne a liturgia igazságának megélésében, hogy az ünneplés régi római formáját megismerve és résztvevőjévé válva megértsék, hogy a Sacrosanctum Concilium rendelkezés a liturgiát a hagyomány folytonosságában akarta megreformálni.

Fordította: R.Z.

TECHNIKAI KÖZLEMÉNY

Olvasóink észrevehették, hogy a múlt vasárnap megkezdett, Nagyheti képes beszámoló című sorozatunk legutóbbi darabjai csak jelentős késéssel tudtak megjelenni ezeken az oldalakon. Ennek eleinte az volt az oka, hogy a blog technikai hátterét biztosító, Blogger nevű alkalmazás működése napokig akadozott, ill. teljesen szünetelt, később pedig a szentkúti zarándoklat kötötte le erőinket. Most, hogy a zarándoklat sikeresen véget ért (nemsokára erről is képes beszámoló várható), igyekszünk a sorozat piszkozatban maradt részeit is mielőbb befejezni és megjelenteteni, az eredetileg tervezett módon a hét egy-egy napjához rendelve őket.

Egy másik technikai alapú, ám sokkal örvendetesebb hírünk az, hogy az újra működő Blogger számítása szerint blogunk indulásától kezdve ez a 499. bejegyzés. Mivel tehát a következő posztban jubilálni fogunk, igyekszünk azt még a holnapi Iubilate vasárnap során egy kellően fontos és magasztos témának szentelni.

NAGYHETI KÉPES BESZÁMOLÓ VI.
HÚSVÉTVASÁRNAP (GYÖMRŐ, 2011 ÁPRILIS 24.)

A Triduum Sacrum Paschale véget ért, s elérkezett Urunk feltámadásának vasárnapi ünnepe. Ezt a fél napot a Szent Mihály Laikus Káptalan még Gyömrőn töltötte, hogy az ünnepi szentmisével tegye teljessé a nagyszerda este megkezdett szertartások sorozatát. A program reggel hétkor a rövidített húsvétvasárnapi prímával kezdődött, amelyben a bevezető részek a szokásosak, a himnusz elmarad, a 117. zsoltárt pedig három allelujából álló antifóna keretezi. A kapitulum, responzórium és verzikulus szintén hiányzik, helyettük a húsvéti graduále és allelúja (Haec dies és Pascha nostrum) hangzik el, amint korábban a laudesben és kősőbb a szentmisében is. (Az esztergomi ordinárius-könyv húsvétvasárnapi rubrikáit l. itt.)


A zsolozsma után becsomagultunk és rendbetettük a szállásunkat, majd kilenc órakor körmenetben vonultunk át a templomba.


A szentmise előtt húsvéti misztériumjáték (visitatio sepulcri) jelenítette meg az evangéliumban előadott történetet az asszonyok látogatásáról, az üres sírról és az angyal üzenetéről.


A sok különleges és bonyolult rítus után, amelyekre annyit készültünk és amelyeket éppen ezért nem minden izgalom nélkül végeztünk el, jó érzés volt az ünnepi szentmisében újra találkozni rendes vasárnapi liturgiáink ismerős szövegeivel és gesztusaival. Ezekben kissé megpihenve talán könnyebben tudtuk belefeledkezni a húsvéti öröm ragyogásába.


A mise után rögtön a templombelső visszarendezése következett, hiszen nem sokkal később már egy másik liturgiát kellett befogadnia.


A gyömrői napok programját a kastélyban tartott sonkás-tojásos vendégség zárta, amelyhez a gyermekek tojásfestéssel készítettek személyre szóló ajándékokat.


Ezzel a néhány életképpel véget ért a nagyheti beszámolók sorozata. Abban a reményben, hogy sikerült hasonlóan bőséges táplálékkal szolgálnunk, mi is elbúcsúzunk az olvasótól, aki idáig bizonyára már többször megnyalta az ujját.

NAGYHETI KÉPES BESZÁMOLÓ V.
NAGYSZOMBAT (GYÖMRŐ, 2011 ÁPRILIS 23.)

A húsvéti triduum harmadik napja a megszokott rend szerint zajlott: kezdés prímával, utána reggeli és megbeszélések, majd tercia, próbák, szexta, ebéd és pihenés nónáig, ezt követően pedig újabb próbák és közvetlen előkészületek az esti liturgiákra. Az „élet a kastélyban” téma (© Jean-Paul Rappeneau 1966) illusztrálását ezúttal mellőzzük, és közvetlenül rátérünk a szertartások bemutatására (a nagyszombatra vonatkozó esztergomi rubrikák itt olvashatók).

A mai nap egyetlen, nagyszabású liturgiája a húsvéti vigília, amely a lucernáriumból, a keresztkút-szentelésből és a szentmiséből áll.

A lucernárium szertartása az ókori Rómából származik és az imádsággal egybekötött esti gyertyagyújtást jelentette, ennek keresztény átértelmezését és kibővítését nyújtják a húsvéti éjszaka fény-rítusai.

Az első ezek között a tűzszentelés, amely a templomon kívül történik. A pap albát, lila stólát és palástot ölt, és az asszisztenciával együtt a meggyújtott tűzhöz vonul, miközben a szkóla az Invéntor rútili himnuszt énekli. A keresztvivő megáll háttal a templomkapunak, szemben vele a celebráns a tűz másik oldalán, jobbján a szenteltvizet vivő 1. akolitus és a turifer, balján a szertartó és az öt tömjénszemet vivő 2. akolitus. A tűz és a tömjénszemek megáldása után a turifer a megszentelt tűzből parazsat rak a füstölőbe, szenteltvízhintés következik, majd a pap megfüstöli a tüzet és a tömjénszemeket. A szertartó a tűzről meggyújtja a nála levő kis gyertyát.


Közben a templomban minden fényt eloltanak. A celebráns a lila stólát és palástot fehér stólára, manipulusra és dalmatikára cseréli, kezébe veszi a nádszálat (arundo), amelynek végére három gyertya van erősítve, és megkezdődik a bevonulás a templomba. Elöl megy a turifer, mellette a két akolitus, a keresztvivő, majd a celebráns az arundóval, balján a szertartó a kis gyertyával. A templomba érve az 1. akolitus meggyújtja az arundón levő első gyertyát. A pap magasra emeli az arundót és térdet hajtva mélyen énekli a Lumen Christi akklamációt. A többiek térdhajtás után így felelnek rá: Deo grátias. A menet tovább megy a templom közepéig, ahol elhangzik (magasabb hangon) a második Lumen Christi, és meggyújtják a második gyertyát, majd ugyanez harmadszor is megtörténik a szentély bejáratánál.


A szentélybe érve a celebráns az állványhoz lép, jobbján a szertartó, majd a keresztvivő és a turifer, balján az arundót vivő 1. akolitus és a 2. akolitus a tömjénszemekkel. Tömjénbetét és a könyv megfüstölése után a pap összetett kézzel elkezdi énekelni az Exsultet kezdetű húsvéti öröméneket (praeconium paschale). A curvat impéria („meghajlítja a birodalmakat”) szavaknál megáll, a húsvéti gyertyához megy és a tömjénszemeket a gyertyába szúrja. A rútilans ignis accéndit („fénylő tűz gyújtja lángra”) szavaknál a celebráns ismét megáll, átveszi a 2. akolitustól a gyertyát, és az arundo egyik égő gyertyájáról meggyújtja a kis gyertyát, róla pedig a húsvéti gyertyát. Amikor az apis mater edúxit („anya méh hozta létre”) szavakhoz ér, a 2. akolitus ismét meggyújtja kis gyertyáját az arundóról, és kiosztja a lángot a híveknek.


Az Exsultet végeztével a celebráns a fehér dalmatikát lila stólára, manipulusra és kazulára cseréli, a leckeoldalra megy és halkan elkezdi olvasni a próféciákat, amelyeket a nép számára a lektorok énekelnek. Összesen négy prófécia hangzik el, mindegyik után egy-egy traktussal, amelyet a pap Flectámus génua! — Leváte! felszólítására térdhajtás, majd könyörgés követ. Az utolsó könyörgés után a szkóla a Sicut cervus traktust énekli, amely — mint a hozzá kapcsolódó könyörgés kibontja — a vizek forrására való kívánkozással az újjászülető népnek a keresztség misztériuma iránti vágyakozását fejezi ki.


Itt következnek tehát a keresztkút-szentelés rítusai, amelyek kellékeit (víztartó edény, szenteltvízhintő, szent olajak stb.) ezúttal a templom hátsó felében, a kórus alatt készítettük elő.


A keresztkút-szentelés körmenettel indul, amelyhez az akolitusok meggyújtják gyertyáikat, a pap pedig a lila kazulát és manipulust letéve lilapalástot ölt magára. A menet élén a szertartó halad, utána megy a turifer a húsvéti gyertyával, majd a körmeneti kereszt és a celebráns, oldalán a két akolitussal. A menet a templomot megkerülve vonul a keresztelőkúthoz, miközben a szkóla a Rex sanctórum Angelórum himnuszt énekli.


Miután a menet visszaért a templomba, a celebráns megáll a keresztkút előtt, palástját kétfelől az akolitusok tartják, balról a szertartó áll mellette, jobbról pedig a turifer a húsvéti gyertyával. A pap könyörgést mond, majd elénekli a prefáció formájú szentelő imádságot. A purificándis méntibus efficáces („az elmék megtisztítására hatékonyak”) szavakra a celebráns átveszi a húsvéti gyertyát és belemártja annak végét a vízbe, miközben a Descéndat in hanc plenitúdinem fontis („Szálljon le a forrás e teljességére”) szavakat énekli. Ezt még kétszer elismétli, egyre mélyebben belemerítve a gyertyát a vízbe és egyre magasabban énekelve. A prefáció végeztével a celebráns vizet merít a kútból, s az akolitusok kíséretében meghinti vele a körülállókat és a népet, mint Aspergeskor. Miután visszatértek a keresztkúthoz, az 1. akolitus átnyújtja a celebránsnak a katekumenolajat (aki abból önt a vízbe), majd a krizmaolajat (abból is önt), végül egyszerre mindkét olajat (azokból is önt). A pap összekeveri az olajakat a vízzel, majd vattával és törölközővel megtörli a kezét.


Itt következik a keresztelési szertartás. A celebráns ehhez a lila stólát és palástot fehérre (esetünkben arany színűre) cseréli. Az 1. akolitus nyújtja neki a szükséges kancsót a keresztelendő háromszori leöntéséhez, a krizmát a megkenéséhez, az átadandó fehér ruhát az újjászületés jeleként és a gyertyát, amelyet a húsvéti gyertyáról gyújt meg.


Ezek után a körmenet visszaindul a szentélybe, miközben a mindenszentek litániáját éneklik. A húsvéti gyertya visszakerül a tartójára, a celebráns a szentély bejáratánál leveti az arany palástot és stólát, majd az oltár előtt arcra borul, az asszisztencia pedig letérdel. A litánia invokációit két kántor énekli, akik a plánumon középen térdelnek. Amikor a Peccatóres — Te rogámus, audi nos („Mi bűnösök — Kérünk Téged, hallgass meg minket”) részhez érnek, a pap kivonul, hogy átöltözzék a szentmiséhez. Az akolitusok ezalatt feldíszítik az oltárt és meggyújtják az oltár gyertyáit.


A húsvéti vigília-mise a szokásos lépcsőimával kezdődik, a szkóla a Kyriét énekli (introitus nincs). A celebráns megtömjénezi az oltárt, majd introitus nélkül mondja a Kyriét a leckeoldalon. A Gloria előtt két kántor a szentély bejáratánál térdelve énekli az Ó fölséges Isten papja trópust, amely a Gloria visszaadására kéri fel a papot. A Gloria intonációjára az akolitusok csöngetnek, a harangok megszólalnak, az orgona felharsan, s leveszik a leplet minden képről és szoborról.


A kollekta és a szentlecke után az előénekesek A vágyva vágyott éneket trópussal vezetik be az alleluja visszatérését, amelyet a celebráns háromszor egyre magasabban intonál. Az alleluja verzusát (Confitémini Dómino) traktus követi (Laudáte Dóminum). A továbbiakban minden a szokásos módon zajlik egészen az áldozásig, kivéve, hogy az akolitusok nem visznek gyertyát az evangéliumhoz, továbbá hogy nincs Credo, offertórium-antifóna és Agnus Dei sem.


Az áldoztatás végeztével rögtön elkezdődik a szentmisébe illeszkedő rövidített vesperás, amely a 116. zsoltárból és a Magnificatból áll (antifónákkal együtt), zárókönyörgése pedig a mise posztkommúniója. Az eucharisztikus szertartás az Ite missa est allelúia, allelúia elbocsátással végződik.

A szentmise után a szkóla és a hívek a szombati kompletóriumot imádkozzák, miközben az asszisztencia átrendezi a szentélyteret a húsvétvasárnapi virrasztó zsolozsmához (matutínum egy nokturnussal és laudes).


A zsolozsmába — a matutínum utolsó responzóriuma után (Dum transísset sábbatum) — van beillesztve a feltámadási szertartás és a hozzá kapcsolódó körmenet paraliturgiája. A celebráns vállkendőt, albát, cingulust, fehér stólát és palástot ölt, majd az asszisztenciával együtt a szentsírhoz vonul. A szentsírnál kettős térdhajtás után a pap felemeli az ott elhelyezett keresztet és átadja a keresztvivőnek (ez lesz majd a körmeneti kereszt). A celebráns állva kezdi el énekelni az Exsúrge antifónát („Kelj fel, Uram, miért alszol?”), a szkóla pedig folytatja a zsoltárral együtt. A Szentség megtömjénezése után a celebráns a vállára terített vélummal megfogja az Oltáriszentséget, a nép felé fordul és a Resurréxi antifónát intonálja, amelyet az énekesek folytatnak („Feltámadtam, és újból veled vagyok, alleluja...”). Ezután körmenetileg a főoltárhoz vonulnak, ahol a celebráns a nép felé fordulva háromszor egyre magasabb hangon énekli: Pax vobis, allelúia („Békesség veletek, alleluja!”), ugyanígy éneklik a feleletet is: Ego sum, nolíte timére, alleluia („Én vagyok, ne féljetek, alleluja!”).


A celebráns ezután intonálja a Feltámadt Krisztus e napon népéneket, és megindul a feltámadási körmenet. Elöl megy a keresztvivő, utána halad a húsvéti gyertya és a feltámadási szobor, majd a csengető szertartó és a turifer, aki visszafordulva állandóan tömjénezi a Szentséget. Ezután következik a pap az Oltáriszentséggel, két oldalán a gyertyát tartó akolitusok, körülöttük pedig fáklyavivők haladnak, őket követi a szkóla és a nép. A körmenet ezúttal nem közvetlenül a templomot kerülte meg, hanem a templom körüli nagyobb zöld területet járta körbe a kiépített utcák mentén.


A templomba visszatérve a feltámadási szobrot az oltár evangéliumi oldalára helyezik, a celebráns pedig az oltárra teszi és megtömjézeni a Szentséget. Állva éneklik a Regína caeli antifónát a verzussal és könyörgéssel, térdenállva a Tantum ergo himnuszt, alatta tömjénezéssel. Az újabb verzus és könyörgés után a pap szentségi áldást ad, elhelyezi az Oltáriszentséget a tabernákulumban, majd a Te Deumot intonálva folytatja a matutínumot, amelyet a laudes követ. A zsolozsma végén a Benedicamus Domino-t az előénekesek a Surréxit Christus hódie trópussal éneklik.

A húsvéti zsolozsma végeztével visszatértünk a kastélyba, ahol a még talpon levők könnyű vacsorával zárták a szent háromnapot.