AZ IDŐK JELEI III.

Az előző részben azt láttuk, milyen szelek fújnak ma Rómában. A képek a Római Kúria vezető prelátusait mutatták, amint a római rítus rendes és rendkívüli formáját egymás mellett, teljesen egyanrangúként és ugyanazon ars celebrandi szellemében végzik. Magyarországon egyházi körökben elterjedt nézet (sőt egyes szemináriumokban hivatalos tananyag), hogy az Apostoli Szentszék nem támogatja, hanem csak megtűri a hagyományos római rítust, a Summorum Pontificum motu proprio pedig nem több politikai gesztusnál, amely kizárólag a X. Szent Pius Papi Testvérület megbékítésére irányul.

Ez a nézet kánonjogi szempontból súlyosan hibás (szemináriumban a vizsgán bukáshoz kellene vezetnie), a tényeket illetően pedig nem túlzottan igazmondó. Nehéz ugyanis belátni, hogyan nem támogatja a Szentszék a régi római rítus végzését, ha egyszer a liturgiával foglalkozó dikasztérium két vezetője, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa és titkára egymás után e rítusban celebrál egyrészt a római pápa székesegyházában, amely omnium Urbis et orbis ecclesiarum mater et caput, másrészt pedig abban a római templomban, amelyet a pápa kifejezetten az e rítushoz kötődő híveknek adott át személyi plébániaként, ráadásul mindezt egy olyan konferencián, amelyet nem a lefebvristák, hanem angolszász egyházmegyés papok szerveztek. Hogy is van ez? Egyik nap támogatják, másik nap nem támogatják? Vagy csak Rómában támogatják, másutt nem támogatják?

Valóban: a római rítus elsősorban a Városhoz kötődik, de amióta a nyugati kereszténység az egész világon elterjedt, bizonyos értelemben mindnyájan „rómaiak” vagyunk. Ovidius szavaival (Fasti, II 684): Romanae spatium est Urbis et orbis idem — „Róma városa az egész földkerekségre kiterjed”. Nem lehet tehát meglepő, ha a Római Kúria vezető tisztségviselői nemcsak a Városban, hanem másutt is ünneplik a hagyományos római liturgiát, amely sokaknak kedves nemcsak nemre, korra vagy társadalmi helyzetre, hanem lakóhelyre való tekintet nélkül is. Ebben a részben két ilyen példát mutatunk be, mégpedig éppen azzal a két prelátussal, akik az említett konferencián a római rítus másik, megújított formájában celebrálták a szentmisét. A hitetlenkedő hazai klerikusokat sietünk biztosítani: egyikük sem szenved tudathasadásban.

A két helység, amelyről szó lesz, sok mindenben hasonlít egymásra: mindkettő olyan, ezer fő alatti lakosú falu, amely egy püspöki székhely közelében fekszik, és ahol a helyi klérus és a hívek közössége erősen kötődik a hagyományos római rítushoz. Ezért is hívtak meg egy-egy jeles kúriai prelátust, hogy ünnepélyes főpapi szentmisét mutasson be templomukban. A jelen példa tehát a szentszéki támogatás mellett arról az alulról jövő igényről is szól, amelyre válaszként az utóbbi időben egyre gyakrabban kerül sor ilyen liturgikus alkalmakra. Ezek a képek azt igazolják, hogy ha a helyi ordinárius is felkarolja a hívek kezdeményezését és szeretettel fogadja egyhámegyéjében a magas rangú római vendéget, akár még egy kis vidéki templomban is kitűnően meg lehet szervezni a legösszetettebb pontifikális szertartásokat. A ma kivételesen bőséges illusztrációs anyagot ezért úgy állítottuk össze, hogy a teljes szertartásról reprezentatív képet adjon.

1. Campocavallo község Osimo mellett, az Ancona-Osimói Főegyházmegyében fekszik. Mária-kegyhelyén a Szeplőtelen Szűzről nevezett ferencesek (Francescani dell’Immacolata) látják el a lelkipásztori szolgálatot, amely magában foglalja a régi rítusban bemutatott rendszeres vasárnapi szentmiséket. 2010 január 6-án, vízkereszt ünnepén Darío Castrillón Hoyos bíboros volt a vendégük, aki a tercia elmondása után ünnepélyes főpapi szentmisét celebrált pásztorbottal és a trónusnál (ez rendesen a megyéspüspök joga, amelyet a bíborosok pápai privilégium alapján élveznek, l. a hatályos 1999-es jogszabály 5. pontját). Homíliájában Castrillón Hoyos bíboros hangsúlyozta, hogy a missa Gregoriana (őeminenciája Nagy Szent Gergelyre utalva ezt a kifejezést javasolja a félrevezető „tridenti mise” helyett) Isten imádása és az ő dicsőségének szemlélése. A liturgikus paramentumokat gazdag gyűjteményéből az osimói társszékesegyház bocsátotta rendelkezésre. Az eseményről képes beszámolót közölt a főegyházmegye honlapja és a Rinascimento Sacro blog. Egy résztvevő saját fényképei itt és itt, a hivatalos képekből készült pazar összeállítás pedig itt látható. Az alábbiakban ezekből válogatunk.



2. Artallo község Imperia szomszédságában található, az Albenga-Imperiai Egyházmegye területén. Plébánosa, Don Marco Cuneo kanonok a templom búcsúnapját, Szent Sebestyén ünnepét szerette volna emlékezetessé tenni egy régi rítusú főpapi szentmisével, amelyet 2010 január 24-én Raymond L. Burke érsek mutatott be. A celebráns a szokástól eltérően nem a faldisztóriumtól vezette a szertartást, mivel a helyi ordinárius ez alkalomból felhatalmazta őt a püspöki trónus és a pásztorbot használatára. Maga a plébános szolgált mellette szertartóként, és jelen voltak még az albengai, az imperiai, a genovai és a milánói székes-, ill. társkáptalanok egyes kanonokjai is. A szentmisén és az utána következő ünnepélyes főpapi vesperáson a hívek nagy számban vettek részt, a zenei szolgálatot a Szeplőtelen Szűzről nevezett ferences nővérek látták el. Az eseményről még aznap képes beszámolót közölt az NLM és a Messainlatino.it, Burke érsek homíliáját és a szervezők hivatalos képeit pedig a Maranatha honlap tette közzé. Íme, egy reprezentatív válogatás belőlük: