BESZÁMOLÓ A SZENTKÚTI ZARÁNDOKLATRÓL

Egy héttel ezelőtt, 2010 április 10-én került sor a hagyományos római rítushoz kötődő hívek mátraverebély-szentkúti zarándoklatára. A központi eseményül szolgáló ünnepélyes főpapi szentmiséről egy korábbi bejegyzésben közöltünk képeket, amelyeket szöveges formában jól kiegészít a váci latin misék honlapján megjelent részletes beszámoló. Most a zarándoklat egészéről szeretnénk utólagos áttekintést adni.

Ez a zarándoklat a Szent Mihály Laikus Káptalan első komolyabb próbálkozása volt arra, hogy felkarolja a hagyományos liturgia iránt érdeklődő, ahhoz vonzódó vagy már kötődő hívek lelkipásztori ellátását. Szemben tehát azokkal a korábbi utazásainkkal, amelyek többé-kevésbé a káptalan saját programjai voltak (2007-ben: Perenye, február 10—11.; Esztergom, május 28.; Győr, június 25—27.; Komárom, október 27.; 2008-ban: Szímő, május 10.; 2009-ben: Hódmezővásárhely, április 18—19.), ezúttal kifejezetten azt szerettük volna, ha mások is csatlakoznak hozzánk, elsősorban azon hívek közül, akik rendszeresen látogatják a vasár- és ünnepnapi szentmiséinket.

Ilyen zarándoklatokat szervezetileg megszilárdult, állandó közösségek — plébániák, egyházi intézmények vagy társulások, lelkiségi mozgalmak, kivételesen egész egyházmegyék — szoktak tartani saját tagjaik számára. A káptalan körül formálódó közösség még nem érte el ezt a szintet, ezért a szervezés a liturgikus előkészületektől függetlenül is bizonyos nehézségekbe ütközött. Egy ideig úgy tűnt, hogy mindenkinek egyénileg kell majd eljutnia a kegyhelyre, később azonban szerencsére sikerült megoldani, hogy a zarándokok egy nagyobb csoportja közös busszal utazzék. Ez nagyon fontos volt az egész zarándoklat szempontjából, mivel így az utazás során is biztosítani tudtuk a megfelelő imádságos hangulatot. Akik végül külön érkeztek, mindebből kimaradtak, az alábbi beszámolóból tehát — azokkal együtt, akik nem lehettek ott — most azt is megtudhatják, hogyan készültek a szentmisére a közösségben utazó zarándokok.

A zarándoklat programjának részletes leírását (magát az élményt ugyanis nehezen lehetne szavakba önteni, a képek is csak halvány emlékeztetőül szolgálnak) ezenkívül azért is fontosnak tartjuk, mert ez az esemény újabb mérföldkő egy állandó és szervezett közösség formálódásában a régi római rítus körül. Egy ilyen közösségnek a hatályos kánonjogban előirányzott formája a személyi plébánia. Magyarországon több helyen folynak rendszeres régi rítusú misék, ezek szevezői közül azonban szemlátomást a káptalan és a köréje csoportosuló hívek vannak a legközelebb az intézményesülésnek ehhez a fokához. Hat évvel ezelőtt, amikor a káptalan rendszeres zsolozsmái megkezdődtek, ezt még senki nem látta előre, így nem is voltak ilyen irányú terveink. A heti misék megindulásával viszont a helyzet megváltozott: egyik pillanatról a másikra „saját” híveink lettek, akiknek a száma az elmúlt két évben megsokszorozódott. Világossá vált, hogy ez az „állandó csoport” — ahogy a Summorum Pontificum motu proprio nevezi — egyenes úton halad a személyi plébániává válás felé.

Ez a zarándoklat tehát azért különbözött a káptalan eddigi kihelyezett szertartásaitól, mert már a leendő személyi plébánia híveinek első önálló közösségi programja volt. A közös utazás alatti felkészülés, a szentmise, a kegyhelyen végzett egyéni és csoportos ájtatosságok, végül pedig a zsolozsma egyrészt sok kegyelemhez és gazdag lelki élményekhez juttatta a résztvevőket, másrészt viszont a közösség további formálódását is segítette.

Azoknak, akik szintén ehhez a közösséghez szeretnének tartozni, vagyis nemcsak haszonélvezői (sőt bírálgatói) akarnak lenni az ajándékba kapott liturgiáknak, hanem annak is szükségét érzik, hogy aktívan és értelmesen vállaljanak részt a leendő személyi plébánia kialakításában (amelynek először élő kövekből kell felépülnie, s csak utána tarthat igényt saját épületre), különösen figyelmébe ajánljuk az alábbi programot, amelyet már erre a célra tekintettel állítottunk össze.

A káptalan és a budapesti hívek zarándoklatába bekapcsolódtak még a hagyományos rítus iránt elkötelezett más hívek is, akik az ország különböző vidékeiről jöttek. Ezenkívül a Nógrád megyei Rimócról önálló zarándokcsoport érkezett, amely részt vett ugyan a közös szentmisén, egyébként viszont saját lelki programját követte. Ezeket a különböző felkészültségű és eltérő igényű csoportokat a szervezés bonyodalmai közepette ennél jobban nem tudtuk összehangolni, ezért ha valakiben esetleg hiányérzet maradt volna, arra kérjük, hogy a legközelebbi alkalommal jó előre vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy elejét vehessük az esetleges félreértéseknek.

Mindezek előrebocsátása után lássuk tehát a zarándoklat eseményeit, amelyeket részben K.Gy.-nek az egész napot megörökítő felvételeivel, részben a korábbi beszámolóban említett források segítségével illusztrálunk.

* * *

A káptalan által bérelt busz a budapesti és a hozzájuk csatlakozó hívekkel a tervezett program szerint a Hősök teréről indult, reggel 8 órakor. A zarándokcsoport papi vezetője Cséry Gergő atya, az énekek felelőse Déri Balázs tanúr úr volt.


A Szentkútra való utazás legnagyobb része a szentmisére való felkészüléssel telt. A hívek a kiosztott misefüzetből Déri tanár úr vezetésével gyakorolták a könnyebben elsajátítható gregorián tételeket és a népénekeket. Ezek között a kimeneteli ének, a Mennynek Királyné Asszonya (ÉE 224) vezetett át a zarándoklat következő mozzanatához, a rózsafüzér imádkozásához.

A szentkúti Mária-kegyhelyre való zarándoklással híveink a Szűzanya iránti tiszteletüket is kifejezték: ez a máriás jelleg határozta meg az út további szakaszát. Az utasok Gergő atya vezetésével a dicsőséges olvasót imádkozták, amelyben végig a hagyományos malaszt szót használtuk (l. erről egy korábbi bejegyzésünket). Bevezetésként a Salve Regina hangzott el, az Üdvözlégyek előtt, után és közben pedig máriás népénekeket énekeltünk: Ó dicsőséges, ó ékességes (ÉE 233; H 192); Ó dicsőséges asszonyság (ÉE 219; H 191); Angyaloknak nagyságos asszonya (ÉE 232); Mennyországnak királynéja (ÉE 226; H 206); Üdvözítőnk édesanyja (ÉE 221; H 201); Boldogasszony Anyánk (ÉE 234; H 284). Mivel az busz a vártnál is gyorsabban jutott el a kegyhelyre, az imádság és az énekek sorozata az érkezéssel átmenetileg megszakadt, majd az oltárkerülés után a templomban folytatódott. A programban második helyen szereplő zarándokzsoltárok eléneklése időhiány miatt a visszaútra maradt.

Ezalatt Szentkúton a káptalan már ott lévő tagjai előkészítették a sekrestyét a püspök, a bazilikát pedig a hívek fogadására.


Sajnos az esős idő nem tette lehetővé, hogy a zarándokok Kányástól gyalog vonuljanak Szentkútra, ezért a menet a kegyhely határától indult. A templom kapujában Fr. Kálmán Peregrin OFM fogadta őket, kihirdette a teljes búcsú elnyerésének feltételeit, és meghintette őket szenteltvízzel.


A hívek nem sokkal 10 óra előtt, egy környékbeli énekvezető által diktált szentkúti énekkel, majd a Boldogasszony Anyánk strófáit énekelve vonultak be a bazilikába, ahol Cséry atya beköszönő imát mondott. Ezután következett az oltárkerülés, vagyis amikor a budapesti zarándokok a kegyszobor előtt elhaladva tiszteletüket tették a Szűzanyánál.


Ezalatt a vendégebédlőben a Rimócról érkezett zarándokok ünneplő népviseletbe öltöztek és Varga Lajos püspök úrral is találkoztak.


A helyszíni beöltözés a zarándoklatok hagyományos népi eleme. A múlttal való folytonosság jegyében ezért ide iktatjuk egy 1935-ös filmhíradó részletét, amely egy máriabesnyői búcsút örökített meg:



Az így beöltözött rimóci hívek csoportosan vonultak be a templomba, magasra emelve a magukkal hozott Mária-szobrot és zarándokkeresztet.


Nem sokkal fél 11 után megérkezett a bazilikába Varga Lajos püspök úr, aki a fogadási szertartást követően megáldotta a rimóciak keresztjét.


Ezután a sekrestyében elkezdődött a celebráns főpásztor beöltözése, miközben a nép a templomban a terciát (délelőtti imaórát) énekelte.


Az ünnepélyes püspöki nagymise 11 órától 13 óráig tartott. A korábbi képeket kiegészítendő most egy másik nézőpontból, a kórusról mutatjuk be a szertartás néhány részletét.


A szentmise után szabad program következett, amelyet a különböző helyekről jött zarándokok saját csoportjukkal töltöttek el. A rimóciak örvendetes stációjárást végeztek és a templomban imádkoztak, mivel már kora délután vissza kellett indulniuk.


A ferences testvérek bőséges ebéddel látták vendégül a püspök urat, az asszisztencia klerikus tagjait és a káptalan vezetőségét, ezért jólesett utána egy kis séta a természetben.


Délután 4 órától a káptalan — a nagyszombati alkalmat pótolva — elimádkozta húsvétvasárnap virrasztó zsolozsmáját (a matutínum és a laudes hórákat). A szertartásnak külön bejegyzést szánunk, a teljesség kedvéért azonban álljon itt róla három kép.


A zarándoklat valamivel 5 óra után ért véget. A püspök úr és kísérete autóval indult Vácra, a Budapestről érkezett híveket pedig a bérelt különbusz vitte vissza. Nem egészen egy órányi, kötetlen beszélgetés után e visszaútra maradt a 119—133. zsoltár, amelyeket a hagyomány zarándokzsoltároknak vagy psalmi gradualesnek (lépcsőénekeknek) nevez, mivel egykor a Jeruzsálembe zarándokoló nép énekelte őket. Az Egyház ezt a tizenöt zsoltárt régebben három csoportban imádkozta: az egyházi rendért, a hívekért és a megholtakért. A zarándoklat során az egyes zsoltárokat egy-egy erre felhívott férfi olvasta elő, majd minden ötödik zsoltár után Miatyánk, fohászok (preces) és a megfelelő könyörgés következtek a pap szájából.


Isten áldásától és a Szűzanya pártfogásától kísérve mindenki épségben jutott haza, és buzgón adott hálát e különleges lelki nap kegyelmeiért. Szeretnénk ezért megköszönni a szentkúti ferenceseknek a meghívást és a szíves vendéglátást, a püspök úrnak pedig az áldozatot, amelyet liturgikus és lelkipásztori részvételével vállalt, s egyúttal azt a jóindulatot is, amellyel a régi rítust és annak képviselőit támogatja. Köszönjük mindazoknak, akik a szervezésben közreműködtek, hónapok munkáját és fáradozását ezért az egyetlen, ám egészen kivételes napért. És köszönjük az összes többi zarándoknak, hogy hozzánk csatlakozva eljöttek nemzeti kegyhelyünkre és részt vettek a hagyományos liturgia hazai megújhodásának e korszakalkotó eseményében. Reméljük, hogy az elvetett mag bőséges termést fog hozni mind a káptalan és a körülötte formálódó személyi plébánia, mind pedig a régi rítus iránt elkötelezett többi közösség életében.