AZ IDŐK JELEI I.

Franjo Šeper bíboros, aki Joseph Ratzinger elődjeként 1968-tól 1981-ig volt a Hittani Kongregáció prefektusa, egy alkalommal azt mondta Hans Pfeil bambergi teológus professzornak: „Az Egyház válsága a püspökök válsága.” Kijelentését először a Der Fels című folyóirat közölte nyomtatásban (16 [1985] 345; 17 [1986] 186), igazán híressé azonban Georg May mainzi kánonjogász professzor tette, aki 1986 október 19-én ezzel a címmel tartott előadást az Una Voce düsseldorfi konferenciáján. Ennek bővített, írásos változata cikk formájában, majd önálló könyvként is megjelent (G. May: Die Krise der Kirche ist eine Krise der Bischöfe (Kardinal Šeper). Erweiterte Fassung des Vortrags, der auf der Una Voce-Tagung am 19. Oktober 1986 in Düsseldorf gehaltan wurde. Sonderdruck aus den Heften 1 und 2/1987 Una Voce Korrespondenz, Köln 1988; harmadik utánnyomása 1992-ből), alapgondolataihoz pedig a szerző több későbbi előadásában visszatért (legutóbb pl. itt).

Ha ez az állítás igaz — márpedig a II. Vatikáni Zsinat ekkleziológiája alapján más lehetőség nemigen jöhet szóba —, akkor annak is igaznak kell lennie, hogy az Egyház válságának megszüntetéséhez előbb a püspökök válságát kell megszüntetni. Jól tudjuk, hogy sem VI. Pál, sem II. János Pál alatt nem hiányoztak a Szentszék hangzatos nyilatkozatai a téves tanítások, a meglazult fegyelem, a liturgikus abúzusok ellen, mindez azonban nem sokat ért, ha a püspökök a maguk részegyházaiban továbbra is azt csinálhattak, amit akartak. Egyháztörténeti távlatból nézve be kell ismerni, hogy XII. Pius óta (és részben már őt magát is beleértve) a pápák nem voltak képesek megbirkózni a püspökök válságával, amelyet így súlyos örökségként hagytak hátra XXI. századi utódukra, XVI. Benedekre.

Jelenlegi Szentatyánk rendkívül nehéz helyzetben van: mozgástere az időközben bürokratikusan intézményesült válságban lényegesen kisebb, mint elődeié volt, ráadásul magas életkora miatt még a hosszú kormányzás távlati előnyére sem számíthat. Sajátos késleltető stratégiájáról korábban részletes elemzést közöltünk, s már ekkor jeleztük: kitartó munkájának most kezdenek látszani az első eredményei. Mivel a püspökök száma a XX. század második felében jelentősen felszaporodott, az episzkopális krízis csillapítását nem annyira a tömeges személycseréktől kell várni (maga Šeper bíboros is ennek lehetetlenségére hivatkozott Michael Davisszel folytatott beszélgetésében), hanem inkább a kulcspozíciók megszilárdításától. Ezért annyira fontosak manapság a pápai kinevezések, főleg a nagy jelentőségű, gyakran bíborosi birétummal járó székek esetében.

2010 január 18-án XVI. Benedek pápa Namur püspökét, André Léonard-t nevezte ki brüsszel-mecheleni érseknek, figyelmen kívül hagyva az apostoli nuncius jelöltlistáit (ezt egy interjújában — bekezdésenként egy-egy pápai titkot megsértve — maga Karl-Josef Rauber érsek árulta el, aki korábban éppen Magyarországon fejtette ki áldásos tevékenységét). Ma, 2010 április 6-án még ennél is jelentősebb döntés született: a Szentatya megnevezte azt a főpásztort, aki jövőre teljehatalommal veszi át az Egyesült Államok legnagyobb és leggazdagabb egyházmegyéjének vezetését.

A „kifutó” prelátus, a 74 éves Roger Michael Mahony bíboros 25 éve Los Angeles érseke. Főpásztori ideje alatt híveinek száma megkétszereződött: ma több mint négy és fél millióan vannak, és a kétharmaduk spanyol ajkú. Nem meglepő tehát, hogy a ma kinevezett koadjutor, aki utódlási joggal érkezik a főegyházmegyébe, maga is spanyol anyanyelvű: José Horacio Gómez érsek Mexikóban született, és Spanyolországban szentelték pappá az Opus Dei személyi prelatúra számára. 2001-től három évig denveri segédpüspök volt, majd 2004-től mostanáig a texasi San Antonio érsekeként szolgált.

Mahony bíboros az ún. progresszív katolicizmus emblematikus alakja, akinek hosszú kormányzása alatt a heterodox „zsinati szellem” jutott uralomra az egyházi élet minden területén — a papi hivatásoktól kezdve egészen a pedofíliáig. Különösen szembeötlő a liturgikus abúzusok iránti vonzódása, amelyeket először külön irányelvekben propagált, majd az általa építtetett új székesegyházban szorgalmasan gyakorolt is (a régit először le akarta romboltatni, de a tiltakozások miatt végül „csak” eladta). Vele szemben Gómez érsek a folytonosság hermeneutikáját képviseli: a beszámolók szerint tanításában teljesen ortodox, és nagylelkű támogatója mind a régi római liturgia, mind pedig az anglo-katolikus hagyomány ápolásának. Mivel a kontrasztot leginkább a képeken lehet látni, álljon itt belőlük három pár mutatóba:

Mahony bíboros közösségi eseményen elnököl 2005-ben

(Anaheim, 2005 Religious Education Congress, Youth Day)

Gómez érsek szentmisét koncelebrál 2008-ban

(San Antonio, Our Lady of the Atonement anglo-katolikus plébánia)

Mahony bíboros szentostyát oszt 2005-ben

(Anaheim, 2005 Religious Education Congress, Youth Day)

Gómez érsek áldoztat 2010-ben

(San Antonio, Our Lady of the Atonement anglo-katolikus plébánia)

Mahony bíboros diakónusokat szentel 2004-ben

(Los Angeles, Our Lady of the Angels Cathedral)

Gómez érsek papot szentel 2009-ben

(San Antonio, San Fernando Cathedral)

Az első pár második képe a 2008-as Anglican Use Conference alkalmával készült, pontosan 475 évvel azután, hogy VII. Kelemen pápa kiközösítette VIII. Henrik angol királyt és Thomas Cranmer canterburyi érseket. Gómez érsek, aki egyben a rendezvény helyének ordináriusa is volt, egy most közzétett rövid beszédben méltatta az anglikán liturgikus örökséget mint a katolikus hagyomány részét, Ratzinger bíboros szavait idézve: „A pápával való közösség annak az egésznek a közössége, amely nélkül nincs közösség Krisztussal. A keresztény imádságnak és a keresztény hit aktusának része az, hogy saját korlátainkat legyőzve hittel bízzuk rá magunkat az egészre. A liturgiában nem valami klubot, baráti társaságot hozunk lére, [hanem] az egész Egyháztól kapjuk azt és úgy is kell ünnepelnünk, mint amely az egészből jön és az egészre irányul.”

E szavakat olvasva és a fenti képeket látva nincs olyan jóakaratú katolikus, aki ne lenne képes megérezni az idők jeleit. XVI. Benedek pápa sebészi precizitással kezdte megoldani a püspökök válságát, és ettől nem rettenti vissza sem rikácsoló külső támadás, sem alattomos belső ellenállás. Míg tavaly Daneels bíboros — Rauber nuncius támogatásával — még megpróbálta kijárni, hogy saját nevelésű segédpüspöke követhesse a prímási székben, idén Mahony bíboros már rezignáltan volt kénytelen elfogadni a vártnál korábban érkező utód személyét. Nem csekély a feladat, amely a két katasztrófa sújtotta főegyházmegyében Léonard és Gómez érsekekre vár, ők azonban tudják, mit kell tenniük, a többiek pedig előbb-utóbb követik a példájukat.

Ám az idők jelei nemcsak Belgiumra vagy az Egyesült Államokra vonatkoznak, hanem — mint Ratzinger bíboros írta — a kommúnió egészére, amelybe a mi magyar részegyházunk is beletartozik. Nálunk sajnos nem olyan jók a látási viszonyok, hogy az idők jeleit minden jóakaratú katolikus magától észrevegye, ezért elkell néha egy kis segítség. Húsvét nyolcadában, amikor az öröm kiárad az egész földre és a nagyvilág örvendezve ujjong, ezekből a jelekből mutatunk be néhányat.

R.Z.