INVOKÁCIÓ SZENT MIHÁLYHOZ

Ma a hagyományos római liturgia Szent Mihály Arkangyal Garagano-hegyi megjelenését ünnepli. Ebből az alkalomból közzéteszünk egy írást a XIII. Leó pápa által elrendelt Szent Mihály-imádságról, amely eredetileg egy népszerű katolikus folyóiratba készült, az egyházi lektor azonban megjelenését nem tartotta időszerűnek. Mivel a kritika nem teológiai természetű volt, az illető professzor egyházpolitikai nézeteivel pedig nekünk nem kötelező azonosulnunk, semmi akadálya nincs annak, hogy a cikket ilyen formában hozzuk nyilvánosságra.

* * *

„A sátán gonoszsága és cselvetései ellen légy oltalmunk!”

XIII. Leó pápa óta e szavakkal kérjük Szent Mihály arkangyalnak, a mennyei sereg fejedelmének oltalmát. Kevesen tudják, hogy a Leó pápától származó invokációnak (segítségkérésnek) alapvetően két változatát kell megkülönböztetni: a par excellence Szent Mihály-imát, és egy sátán elleni exorcizmust, amelynek szintén része egy hosszabb Szent Mihály-imádság. Az előbbi Leó-féle ima kezdete Sancte Míchael Archángele, az utóbbié Princeps gloriosíssime cæléstis milítiæ. A továbbiakban mi most az elterjedtebb rövid formának az eredeti szövegét vizsgáljuk meg, keresve annak helyes fordítását. A két imádság keletkezéstörténetével egy másik alkalommal foglalkozunk.

Mindenekelőtt tisztázni kell a Szent Mihályhoz forduló segítségkérés rövidebb formájának eredeti szövegét, mert nyilván csak annak alapján található meg a helyes fordítás is. Eredjünk e nem könnyű kérdés nyomába. A rövidebb imádságot 1886-ban írta elő XIII. Leó pápa, mégpedig azon könyörgések után, amelyeket a Szent Rítuskongregáció 1884 január 6-i határozata (Acta Sanctae Sedis 16 [1883/84] 239—240) szerint minden ének nélküli mise (missa sine cantu) végén, térden állva kellett elmondani. Ezek a következők voltak: három Ave María, egy Salve Regína az Ora pro nobis verzikulussal, majd a Deus refúgium nostrum et virtus kezdetű imádság. Ezekhez járult tehát 1886-ban a rövidebb Szent Mihály-ima, amelyet 1904-től kezdve X. Pius pápa engedélye alapján a Cor Iesu sacratíssimum miserére nobis verzikulus hármas elmondása zárt le.

E hagyományosan Leó-imáknak nevezett könyörgések mondását XIII. Leó az Egyházat, a pápaságot és a pápai államot ért támadások miatt rendelte el, mintegy paraliturgikus gyakorlatként, a szentmisén kívül. Innen érthető, hogy a szövegük miért változhatott ilyen gyorsan és miért nem került be a hivatalos liturgikus könyvekbe (elsősorban a misszáléba). A Szent Mihály-imádságnak további problémája, hogy szövegét a Szentszék 1886-ban nem nyilvános úton, hanem valószínűleg csak a püspökökhöz intézett levélben tette közzé. Ennek tartalmát egy ír egyházi folyóiratból lehet megismerni (The Irish ecclesiastical record, 3rd series 7 [1886] 1050), ahol a szóban forgó imát az invocatio, vagyis „segítségül hívás” megjelölés vezeti be (ami teológiailag helyesebb is, hiszen imádkozni szigorú értelemben egyedül Istenhez lehet, az angyaloktól „csak” segítséget és közbenjárást kérhetünk).

Mivel ezt a Szent Mihály-invokációt a Leó-imák többi részével együtt XIII. Leó pápa háromszáz napi búcsúval látta el, a szöveg bekerült a búcsúk hivatalos gyűjteményébe (Raccolta, majd Enchiridion indulgentiarum), amelynek 1952-es kiadása a 326. oldalon, a 447. pontban a következő formában hozza (kiegészítve a liturgikus hangsúlyokkal):

Sancte Míchaël Archángele, defénde nos in prǽlio, contra nequítiam et insídias diáboli esto præsídium: Imperet illi Deus, súpplices deprecámur, tuque, Princeps milítiæ cæléstis, sátanam aliósque spíritus malígnos, qui ad perditiónem animárum pervagántur in mundo, divína virtúte in inférnum detrúde. Amen.

A továbbiakban ezt a szöveget tekintjük mérvadónak. S most lássuk a magyar fordítás kérdését. Mivel a szöveget hivatalosan latinul kellett elmondani, egységes magyar fordítás hosszú ideig nem készült, ilyet nem hagytak jóvá. Egyes változatokat azonban találunk különböző imakönyvekben. A latin eredetivel összevetve azonban szembetűnő minőségi különbségeket találunk az egyes fordítások között. A szabadabb fordítások sok tekintetben sajnos megváltoztatják a XIII. Leó pápa által megfogalmazott könyörgés eredeti értelmét, ami végső soron csorbítja az invokáció erejét.

Talán a legszembetűnőbb és legsúlyosabb eltérés a szöveget hűen követő és az eredetitől elszakadó fordítások között abban áll, hogy a nequitiam et insidias szavakat a „gonosz kísértései” jelzős szerkezettel helyettesítik, lényegbevágóan megváltoztatva ezzel a könyörgés eredeti értelmét. A nequitiam et insidias egyértelműen két főnév, melyek közül egyik sem jelenti a kísértést (temptatio) és semmi esetre sem azonosítható egy melléknévből és egy többes számú főnévből álló szerkezetként.

A Szentatya egészen pontosan azt kéri Szent Mihály arkangyaltól, hogy a sátánnak a gonoszsága és cselvetései ellen legyen a mi oltalmunk. Angyali segítségre tehát szükségünk van már a kísértést megelőzően is. Ezért azt kell kérnünk a mennyei sereg fejedelmétől, hogy még mielőtt a sátán lecsapna reánk, már annak a szándékától is védelmezzen minket, ami gonoszság, és vigyázzon reánk már akkor, amikor a Hazugság Atyja kelepcét vetni készül a mi vesztünkre. Egészen mást jelent, ha ehelyett „gonosz kísértésről” beszélünk. Ez a behelyettesítés, mint látható, egyáltalán nem egyezik az eredeti latinnal, de annak tartalmával sem, és rontja az ima hatékonyságát. Ez az eredeti szövegtől elszakadt, valójában új szókapcsolat már csak a megvalósított támadással, a kísértéssel szemben kér oltalmat. E megoldásban a „gonosz” puszta szentimentális jelzővé változik, hiszen miféle lehetne még a sátán kísértése?

Mindebből jól látható, hogy a Pápától tanult könyörgésben a nequitiam et insidias helyes olvasatával „a sátán gonoszsága és cselvetései ellen” kell kérnünk Szent Mihály közbenjárását. Mennyire fontos odafigyelnünk a szavak értelmére, és különösen a liturgikus szövegek helyes fordítására!

A Szent Mihályhoz szóló invokációnak több elterjedt magyar fordítása is van. Az egyik Sík Sándor és Schütz Antal szerkesztésében megjelent imakönyvben található (Imádságoskönyv egyszersmind kalauz a lelki életre a tanulóifjúság számára, 11. kiadás, Szent István Társulat: Budapest, év nélkül [imprimatur: 1937 június 18.], 179—181):

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket harcainkban; a sátán gonoszsága és incselkedése ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki Isten, esedezve kérünk; és te, égi seregek fejedelme, a sátánt és más gonosz szellemeket, kik a lelkek veszedelmére törnek a világon, Isten erejével taszítsd a kárhozatra. Amen.”

Láthatjuk, hogy a nequitiam et insidias két szóval van fordítva. S íme egy másik fordítás a Kelemen Krizosztom bencés főapát szerkesztette imakönyvből (Opus Dei. Az Úr szolgálatának iskolája a magyar ifjúság részére, Pannonhalma 1942, 76—77):

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: «Parancsoljon neki az Isten!» Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.”

Itt jelenik tehát meg a nequitiam et insidias helytelen fordítása. Végül tekintsünk meg egy harmadik forrást is. Az Éneklő Egyház az 1158. oldalon közli az invokációt, a következő szöveggel:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket harcainkban, a Sátán gonoszsága és cselvetése ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten, esedezve kérjük, te pedig, az égi seregek Vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világon, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen.”

A latin eredetivel összevetve megállapíthatjuk, hogy a Sík—Schütz-féle pontos, de túl szolgaian ragaszkodik a latin eredetihez, és egyes helyeken (pl. „incselkedés”) elavult nyelvezetű. A bencés fordítás viszont, bár kétségtelenül tetszetős, túlságosan elnagyolttá és pontatlanná válik. Az Éneklő Egyházban közölt fordítás pedig egyesíteni látszik a két korábbi fordítás jellegzetességeit, figyelemre méltóan megőrizve a nequitiam et insidias helyes fordítását, immár a „cselvetés” megfelelőbb kifejezését használva.

Észrevehető, hogy a latin szöveghez képest az egyes fordítások más és más központozást használnak. A latinban, főleg a liturgikus nyelvhasználatban, a kettőspont nem az idézés bevezetését szolgálja vagy ellentétet fejez ki, hanem a pontosvesszőhöz hasonlóan tagoló funkciója van. A magyar fordításban a kettőspontot többnyire pontosvesszővel érdemes helyettesíteni, ezért ezt a megoldást találjuk az eredeti szöveget hűen követő fordításokban.

Látjuk tehát a sokféle megoldási lehetőséget, ami a Szent Mihály-invokáció fordításának esetében megmutatkozik. Felmerül a kérdés, hogy a melyik szövegváltozatot tanácsos választanunk: azt, amelyik tetszetősebb kivitelű, vagy azt, amelyik hűen követi az eredeti latin szöveget. A választ megtaláljuk Erdő Péter bíborosnak a Vatikáni Rádióban adott egyik nyilatkozatában:

„Ami a liturgikus fordításokat illeti, a Szentszék évekkel ezelőtt kifejezett instrukciókkal tiltotta a magyarázó fordításokat. A szentírási részeket és a liturgikus szövegeket az eredeti szöveg pontos értelmében kell lefordítani. Ezt lehet utána magyarázni. [...] Fordítani azt kell, ami oda van írva. Ezért létezik a római rítusban az editio typica, vagyis a liturgikus könyvek hivatalos latin kiadása, amelyhez minden fordításnak igazodnia kell. Ennek az irányelveit a Liturgiam authenticam instrukció néhány évvel ezelőtt egész pontosan leszögezte.”
(Forrás: Magyar Kurír, 2008 október 13.)

A 2001-es Liturgiam authenticam instrukció világos útmutatásait figyelembe véve a Szent Mihály-invokáció javasolt fordítása ez lehetne:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonoszsága és cselvetései ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki Isten, esedezve kérünk; te pedig, mennyei sereg fejedelme, a sátánt és a többi gonosz szellemet, (a)kik a lelkek elveszejtésére körüljárnak a világban, isteni erővel taszítsd le a pokolba. Amen.”

Ez a fordítás tehát megőrzi az „arkangyal” kifejezést. „Küzdelmet” emleget, ami emelkedettebb, mint a „harc”, és mást jelent, mint a „csata”. Megőrzi a nequitiam et insidias helyes fordítását. A latinban az insidiae olyan főnév, amelynek csak többes száma van, ennek megfelelően jelenthet egy vagy több cselt, cselvetést is. A gonoszság elvont fogalom, amelynek nincs pluralisa, a cselvetés viszont gyakorlati aktus, amelyből az ördög soha nem éri be egyetlen eggyel. A gonoszsághoz így logikailag jobban illik a „cselvetések sora”, mint egyetlen ilyen aktus. A javasolt fordításban „mennyei sereg” áll, amely némileg emelkedettebb, mint az „égi”, és megőrzi a militiae egyes számát (magyarul ugyan a Sanctusban a „seregek Ura” szerepel, de ott az eredeti Sabaoth / exercituum is többes számban áll). Az „akik” és a „kik” változat szemantikailag egyenértékű, stilisztikailag azonban nem, hiszen az utóbbi archaikusabb, ez a különbség azonban nem lényegbevágó. A „elveszejtésére” kifejezés használata viszont nem tűnik fölösleges régieskedésnek, ha meggondoljuk, hogy a „vesztére” manapság már csak annyit jelent, hogy „kárára”. A „körüljárnak” szintén pontos fordítás, ráadásul utal a kompletóriumban minden este mondott rövid olvasmányra (1 Pt 5, 8): diábolus ... círcuit quærens, quem dévoret — „az ördög ... körbejár, keresve, hogy kit faljon fel”. Az „isteni erővel” ugyanígy szigorúan ragaszkodik a latin eredetihez, amely nem Dei virtute — „Isten erejével”. A „taszítsd le” kifejezés szintén megfelelőbbnek látszik, mint a „taszítsd vissza”, mivel a hivatalos szövegben nem retrude áll, hanem detrude. Végül pedig a fordítás a „pokol” kifejezést hozza az infernumra, nem pedig „a kárhozat helye”-ként való körülírást.

Szent Mihály arkangyal segítségét sokféleképpen lehet szépen és kifejező módon kérni. Ha XIII. Leó pápa invokációját mondjuk, akkor, mint szemléltettük is, többféle, az egyházi hatóságok által engedélyezett fordítás áll rendelkezésünkre (az eredeti, latin nyelvű Leó-imákat a kismise végén VI. Pál pápa törölte el 1965-ben). A fordítások közül nyugodt szívvel használhatjuk bármelyiket. Törekedjünk azonban megtalálni a lehető legpontosabb fordítást, hiszen mint láttuk, igen különböző minőségű változatok vannak. Mindenek előtt legyünk figyelmesek a könyörgésnek a szándékra vonatkozó szöveghűségére. A sátán „gonosz kísértései” ellen való védelem helyett, Leó pápát követve, kérjük inkább mi is a kísértést megelőző gonoszság és cselvetések elleni oltalmat. Ha az egyházközségünk esetleg gyengébb fordításban mondja ezt az imát, akkor felhívhatjuk a plébános atya figyelmét arra, hogy lehet találni pontosabb változatot is. Ha pedig nem áll a rendelkezésünkre egyházilag jóváhagyott, valóban pontos fordítás, bizalommal forduljunk saját főpásztorunkhoz, hogy biztosítson számunkra hiteles szöveget. Amikor pedig közösségben imádkozzuk Leó pápa imáját, minden esetben legyünk nagyon türelmesek és elfogadók, hiszen az átalakított változatokat is sokan imádkozzák tiszta szívvel, és kétségtelenül úgy tűnik, hogy minden tekintetben megfelelő, egyházilag hitelesített magyar fordítás jelenleg sajnos nem elérhető.

Mindig figyelnünk kell a szavak értelmére, különösen az imádságokban. A népnyelvek esetében vissza-visszatérően jelentkező fordítási és értelmezési nehézségek láttán csak növekedhet bennünk a buzgóság az Egyház anyanyelvén, a latinul való szíves imádkozásra. Az eredeti latin nyelven végzett imádságunk egészen biztosan azt tartalmazza, ami teljesen egyezik az Egyház szándékával. Ha nem kizárólagosan használjuk az Egyház által hivatalosan használt imádságok magyar fordításait, hanem továbbra is ismerjük és mondjuk a latint, akkor a különböző népnyelvi változatok és értelmezések is jobban megőrizhetik eredeti szerepüket liturgikus és ájtatos életünkben.

F.D.—R.Z.