SZENT ATANÁZ HITVALLÁSA

A legalapvetőbb katolikus imádságok közé tartozott, mára mégis szinte teljesen feledésbe merült a Szent Atanáz alexandriai püspöknek tulajdonított, de máig vitatott eredetű hitvallás, az ún. Quicumque vagy Symbolum Athanasianum/sancti Athanasii. A zsinati dokumentumok stílusában megfogalmazott szöveg a Szentháromság és a megtestesülés misztériumát tárgyalja. Az V. században valószínűleg már létezett, első közvetlen bizonyságunk róla a 633-as Toledói Zsinatról való. A teológiai kontextusnál is nagyobb jelentőséget adott neki, hogy a római zsolozsma reggeli hórájában, a prímában több mint ezer éven át minden vasár- és ünnepnap elénekelték. Éneklése a pszalmódia lezárásaképpen úgy történt, mint a többi zsoltáré, azaz antifóna alatt, zsoltártónuson. Tudunk olyan rítusról (Sarum), amelyben nemcsak különlegesen hosszú és díszes antifónája emelte ki, hanem az is, hogy a Benedictushoz és a Magnificathoz hasonlóan ünnepélyes tónuson énekelték. Az Atanáz-hitvallás annyira alapvetőnek számított, hogy a reformáció idején a protestáns felekezetek is átvették, számos hagyományos fordítása és parafrázisa készült. Az imádság sorsa akkor pecsételődött meg, amikor XXIII. János pápa 1960-as rubrikareformja során kiiktatta a vasárnapi príma szokott rendjéből, és egyedül Szentháromság vasárnapján tartotta meg (vö. Novus Codex Rubricarum 203). Két évvel később a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus konstitúciója kifejezetten megszüntette a prímát, így a Quicumque is eltűnt a liturgiából. Kevesen tudják, hogy az Éneklő Egyház római katolikus népénektár, amelynek a közelmúlt nehéz évtizedeiben a katolikus hagyomány annyi értékének nyílt vagy leplezett átmentését köszönhettük, az Atanáz-hitvallást is fönntartotta. A könyv szinte elrejtve, a tartalomjegyzékből és a mutatókból sem azonosítható helyen, az „Imádságok és elmélkedések az egyházi évre és az ünnepekre” című rész évközi szakaszának elején (1132—1135.) közli a hitvallás Pázmány Péter imakönyvéből vett fordítását. Hogy e lappangó, mégis létező szövegre fölhívjuk a figyelmet és használatát különösen a mai napon mindenkinek ajánljuk, alább közöljük ezt a magyar változatot, utána pedig latin eredetijét, mindkét esetben a liturgikus megszólaltatásnak megfelelő, zsoltárszerű tagolásban.

Aki üdvözülni akar, *
mindenekelőtt szükséges, hogy a katolikus hitet tartsa;
Melyet ha valaki épen és felbonthatatlanul nem tart, *
kétségkívül örökre elvész.
Ez pedig a katolikus hit: *
hogy tiszteljünk egy Istent a Szent Háromságban
és Szent Háromságot az egyességben;
Sem a személyeket egybe nem elegyítvén, *
sem a természetet el nem választván.
Mert más az Atyának személye, más a Fiúé, *
más a Szentléleké;
De az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek egy az istensége, *
egyenlő a dicsősége, egyenlőképpen örökkévaló a felsége.
Amilyen az Atya, olyan a Fiú, *
olyan a Szentlélek.
Nem-teremtett az Atya, nem-teremtett a Fiú, *
nem-teremtett a Szentlélek.
Mérhetetlen az Atya, mérhetetlen a Fiú, *
mérhetetlen a Szentlélek.
Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, *
örökkévaló a Szentlélek;
És mindazonáltal nem három örökkévaló, *
hanem egy örökkévaló;
Miképpen nem három nem-teremtett, sem három mérhetetlen, *
hanem egy nem-teremtett és egy mérhetetlen.
Hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, *
mindenható a Szentlélek;
És mindazonáltal: nem hárman a mindenhatók, *
hanem egy a mindenható.
Azonképpen: Isten az Atya, Isten a Fiú, *
Isten a Szentlélek;
És mindazonáltal: nem hárman istenek, *
hanem egy az Isten.
Azonképpen: Úr az Atya, Úr a Fiú, *
Úr a Szentlélek;
És mindazonáltal: nem három úr, *
hanem egy Úr;
Mert miképpen a keresztényi igazság kényszerít,
hogy külön mindenik személyt Istennek és Úrnak valljuk, *
úgy a katolikus isteni tudomány tiltja,
hogy három istent vagy három urat mondjunk.
Az Atya senkitől sem alkottatott, *
sem teremtetett, sem született.
A Fiú csak az Atyától vagyon: *
nem alkottatott, sem teremtetett, hanem született.
A Szentlélek az Atyától és a Fiútól vagyon: *
nem alkottatott, sem teremtetett, sem született, hanem származott.
Egy azért az Atya, és nem hárman vannak atyák,
egy a Fiú, nem hárman vannak Fiúk, *
egy a Szentlélek, nem hárman vannak a lelkek;
És ebben a Szent Háromságban semmi sincs elébb vagy utóbb,
sem nagyobb és kisebb, *
hanem a három személy egyenlőképpen örökkévaló
és egymáshoz képest egyenlő.
Úgy, hogy amint előbb mondtuk: *
mindenikben az egység a háromságban,
és a háromság az egységben tisztelendő legyen.
Aki azért üdvözülni akar, *
ilyen értelemben gondolkodjék a Szentháromságról;
De szükséges az örök üdvösséghez az is, *
hogy igaz hittel higgyen Urunk, Jézus Krisztus megtestesüléséről is.
Ez azért az igaz hit: hogy higgyük és valljuk, *
hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus Istennek Fia, Isten és ember.
Isten: időnek előtte, az Atyának lényegi valójából született, *
és ember: az anyának valójából időben született.
Tökéletes Isten, tökéletes ember: *
értelmes lélekből és emberi testből áll.
Egyenlő az Atyával istensége szerint, *
kisebb az Atyánál embersége szerint;
Noha Isten és ember, *
mindazonáltal nem kettő, hanem csak egy a Krisztus.
Egy pedig: nem az istenségnek testté változásával, *
hanem az emberi természetnek Istenhez való felvételével.
Egy nem a természeteknek egybeelegyítése által, *
hanem az egy személyben való egysége által.
Mert miképpen az értelemmel bíró lélek és test egy ember, *
úgy az Isten és ember: egy Krisztus.
Ő üdvösségünkért szenvedett, poklokra szállott, *
harmadnapra halottaiból feltámadott.
Felment mennyekbe, ül a mindenható Atyaistennek jobbján, *
onnan leszen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat;
Kinek eljövetelére minden embernek fel kell kelni testükkel együtt, *
és számot kell adni tulajdon cselekedeteikről;
És akik jót cselekedtek, örök életre mennek, *
akik pedig gonoszt, örök tűzre.
Ez a katolikus hit, *
melyet ha valaki híven és állhatatosan nem hisz,
üdvösségre nem juthat.

Quicúmque vult salvus esse, *
ante ómnia opus est, ut téneat cathólicam fidem;
Quam nisi quisque íntegram inviolatámque serváverit, *
absque dúbio in ætérnum períbit.
Fides autem cathólica hæc est: *
ut unum Deum in Trinitáte et Trinitátem in Unitáte venerémur;
Neque confundéntes persónas, *
neque substántiam separántes.
Alia est enim persóna Patris, ália Fílii, *
ália Spíritus Sancti;
Sed Patris et Fílii et Spíritus Sancti una est divínitas, *
æquális glória, coætérna maiéstas.
Qualis Pater, talis Fílius, *
talis Spíritus Sanctus.
Increátus Pater, increátus Fílius, *
increátus Spíritus Sanctus.
Imménsus Pater, imménsus Fílius, *
imménsus Spíritus Sanctus.
Ætérnus Pater, ætérnus Fílius, *
ætérnus Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres ætérni, *
sed unus ætérnus;
Sicut non tres increáti nec tres imménsi, *
sed unus increátus et unus imménsus.
Simíliter omnípotens Pater, omnípotens Fílius, *
omnípotens Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres omnipoténtes, *
sed unus omnípotens.
Ita Deus Pater, Deus Fílius, *
Deus Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres Dii, *
sed unus est Deus.
Ita Dóminus Pater, Dóminus Fílius, *
Dóminus Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres Dómini, *
sed unus est Dóminus;
Quia sicut singillátim unamquámque persónam Deum ac Dóminum confitéri Christiána veritáte compéllimur, *
ita tres Deos aut Dóminos dícere cathólica religióne prohibémur.
Pater a nullo est factus, *
nec creátus nec génitus.
Fílius a Patre solo est, *
non factus nec creátus, sed génitus.
Spíritus Sanctus a Patre et Fílio, *
non factus nec creátus nec génitus, sed procédens.
Unus ergo Pater, non tres Patres, unus Fílius, non tres Fílii, *
unus Spíritus Sanctus, non tres Spíritus Sancti;
Et in hac Trinitáte nihil prius aut postérius, nihil maius aut minus, *
sed totæ tres persónæ coætérnæ sibi sunt et coæquáles.
Ita, ut per ómnia, sicut iam supra dictum est, *
et Unitas in Trinitáte et Trínitas in Unitáte veneránda sit.
Qui vult ergo salvus esse, *
ita de Trinitáte séntiat;
Sed necessárium est ad ætérnam salútem, *
ut incarnatiónem quoque Dómini nostri Iesu Christi fidéliter cre­dat!
Est ergo fides recta, ut credámus et confiteámur, *
quia Dóminus noster Iesus Christus, Dei Fílius, Deus et homo est.
Deus est ex substántia Patris ante sǽcula génitus, *
et homo est ex substántia matris in sǽculo natus.
Perféctus Deus, perféctus homo *
ex ánima rationáli et humána carne subsístens.
Æquális Patri secúndum divinitátem, *
minor Patre secúndum humanitátem;
Qui licet Deus sit et homo, *
non duo tamen, sed unus est Christus.
Unus autem non conversióne divinitátis in carnem, *
sed assumptióne humanitátis in Deum.
Unus omníno non confusióne substántiæ, *
sed unitáte persónæ.
Nam sicut ánima rationális et caro unus est homo, *
ita Deus et homo unus est Christus;
Qui passus est pro salúte nostra, descéndit ad ínferos, *
tértia die resurréxit a mórtuis.
Ascéndit ad cælos, sedet ad déxteram Dei Patris omnipoténtis, *
inde ventúrus est iudicáre vivos et mórtuos;
Ad cuius advéntum omnes hómines resúrgere habent
cum corpó­ri­bus suis, *
et redditúri sunt de factis própriis ratiónem;
Et qui bona egérunt, ibunt in vitam ætérnam, *
qui vero mala, in ignem ætérnum.
Hæc est fides cathólica, *
quam nisi quisque fidéliter firmitérque credíderit,
salvus esse non póte­rit.