„ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES”

A tegnapi és a mai Mária-ünnep véletlen egymás mellé kerülését kihasználva egy hosszabb elmélkedést közlünk Fülep Dániel barátunk tollából, amely a Tengernek Csillaga folyóirat idei első számában jelent meg (14, 2010, január/február).

* * *

Édes anyanyelvünk pompázatos gazdagságának, és a tiszta magyar katolikus hitünk finom érzékenységének a jele, hogy a magyar kereszténység hagyományosan eredeti kifejezéssel illeti a mi Urunk Jézus Krisztus túlcsorduló ajándékát, amely a Szentlélek alászállása által a Boldogságos Szűz Máriát egészen és teljesen betöltötte, lefoglalta és megszentelte. Az Angyali üdvözlet szavait emberemlékezetet meghaladó idő óta malaszt szóval imádkozza a magyarság. Ugyanezen kifejezéssel élhetünk továbbá minden olyan esetben, amikor különleges, csak Istentől származó, természetfölötti ajándékra utalunk az imádságban, vagy a hitről való beszédben.

A malaszt szó már a legrégibb összefüggő magyar szövegben, a XII. században keletkezett Halotti Beszédben előfordul, rögtön a második mondatban: „Mennyi malasztban teremté eleve [az Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá.” E kifejezés az ó-egyházi szláv milost szó átültetésével került magyar anyanyelvünkbe.

A Halotti Beszéd egy Árpád-kori latin sacramentariumnak, a tudományos világban később Pray György jezsuitáról elnevezett kódexnek a 154. levelén olvasható. Figyelemre méltó, hogy közvetlenül a Halotti Beszéd után olvasható egy hasonló tartalmú, kicsit részletesebb latin prédikáció. Ez a gyászos elmélkedés szoros hasonlóságot mutat a magyar Halotti Beszéddel, s a kutatók szerint biztosra vehető, hogy a latin írás a magyar prédikáció mintájául szolgált. A magyar beszéd feltehetőleg bencés készítője szerkesztés alá vonta a latin forrásmunkát: alapjában véve leegyszerűsítette a szöveget, ugyanakkor a stíluselemeket ügyesen ültette át az ismétléstől a felkiáltásig és a figura etymologicáig („halálnak halálával halsz”).

A magyar szöveg a latin gratia szót fordítja miloszttal. Ugyanakkor háromszor szerepel a Halotti Beszédben a malaszttal rokon értelmű kegyelem szó is. „Imádjuk Urunk Isten kegyelmét e lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa mind[en] ő bűnét!” Itt a latin beszéd alapján magyar változatot készítő szerzetes a latin misericordiát fordítja kegyelem szóval, melyet végül harmadszor is szerepeltet a Halotti Beszédnek a lezáró könyörgésében: „Szerelmes barátim! Imádjunk e szegény ember lelkéért, […] hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze […].” A latin szövegben ezen a helyen a pietas szót találjuk.

A mondottakból kiderül, hogy édes anyanyelvünk a latinhoz hasonlóan képes árnyalataiban is kifejezésre juttatni a Szentlélek által közölt, természetfölötti ajándék gazdagságát. A régi katekizmus megszentelő és segítő malasztot különböztet meg. A megszentelő malaszt Istennek az a természetfölötti lelki ajándéka, mely bűneinket eltörli, lelkünket megszenteli, és így képesekké tesz bennünket a mennyország elnyerésére. A segítő malaszt Istennek az a természetfölötti lelki ajándéka, mely az embert a jó cselekedetre indítja és segíti: megerősít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót megismerhessük és megtehessük, a bűnt pedig elkerülhessük. Tisztán fogalmaz még az 1893 és 1897 között megjelent Pallas Nagylexikona is, amely szerint a malaszt „isteni kegyelem, Istentől adott ajándék, amelynek adományozási oka csupán az isteni jóság”. Az ilyen értelmezés felel meg leginkább a latin gratiának, valamint a legszebb magyar megfelelőjének, a malaszt szónak. Ezzel együtt a kegyelem inkább a misericordia és pietas jelentését adja vissza, és Isten irgalmasságát, megbocsátását, kegyességét hangsúlyozza. A leglényegesebb különbség, hogy a kegyelem kifejezés a büntetés alól való fölmentésre irányítja a figyelmünket, s nem emeli ki az isteni jótétemény kizárólagosan Istentől származó voltát, hiszen a maga módján az ember is tud irgalmazni, megbocsátani, tud valóban kegyelmes úrként és asszonyként viselkedni, míg a malaszt kizárólag Istennek tulajdonítható ajándékot jelöl, s így az isteni ajándékozó szeretetének túláradó bőségét állítja elénk.

A Halotti Beszéd, nyelv-édesanyánk ősi szövegtanúja mindennek alapján egyértelműen bizonyítja, hogy a malaszt és a kegyelem közötti különbség kezdetektől fogva különböző teológiai jelentésárnyalatok kifejezésére szolgál. A malaszt szó csak az Istentől kapható, különleges ajándékra vonatkozik, a kegyelem szó pedig sokkal általánosabb értelmű, melyet az ember is adhat. A két kifejezés alapjában véve tehát bár kétségtelenül rokon értelmű, mégsem azonos egymással. A teológiai és a nyelvi igényesség ezért egyaránt megkívánja, hogy Örömünk Okának megszólításában mi is illő különbséget tegyünk, és törekedjünk az árnyalt szóhasználatra.

Isten szent malasztja a Boldogságos Szűz Máriát teljesen eltöltötte, hogy az isteni életben való tökéletes részesedés által egészen beléphessen a Szentháromság benső életébe. Gábriel arkangyal ezért köszöntötte Máriát e kitüntető szavakkal: Ave, gratia plena, Dominus tecum! — „Üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr van Teveled!” (Lk 1, 28.) Szűz Máriának nem csupán tulajdonsága, hanem létét betöltő, egész valóját meghatározó állapota, hogy Ő a malaszttal teljes. Ez tette Őt képessé arra, hogy meghívásának üzenetére hitének szabad beleegyezését tudja adni, és az Üdvözítő Anyja lehessen. Ezt a kiválasztottságot fogalmazza meg a Szeplőtelen Fogantatás dogmája, melyet IX. Pius pápa 1854-ben hirdetett ki: „A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló malasztja és kiváltsága Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel az eredeti bűnnek minden szeplőjétől érintetlenül megóvta.” Istennek Szent Anyjában tehát az egészen egyedülálló szentség pompázatos ragyogását szemlélhetjük, mellyel fogantatásának első pillanatától kezdve tündökölt, mert Fiának érdemeire való tekintettel mindennél fenségesebb módon lett megváltva. Az Atya a Hajnali Szép Csillagot minden teremtett személynél jobban megáldotta, eltöltve áldásának bőségével Krisztusban (vö. Ef 1, 3), s kiválasztotta Őt „a világ teremtése előtt”, hogy egészen szent és szeplőtelen legyen (vö. Ef 1, 4). A Szeplőtelen Szívű Szűz eképpen lett méltó Anyja és Társa az emberi természetet magára öltő Úr Jézus Krisztusnak, a mi Megváltó Istenünknek. A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességének birtokában, a rokon jelentésű kegyelem és a malaszt szavak közül ezért méltó és igazságos tudatosan a malaszt kifejezést választanunk legalább akkor, amikor közvetlenül a Szüzek Szent Szüzének állapotára vonatkoztatunk.

Nem én kiáltok először a malaszt szó megőrzésének fontosságáért, de remélem, hamarosan mások is követni fognak ebben. Imádságunk szépségét és gazdagságát nem csupán a mi édes anyanyelvünk védelmében kell megőriznünk, hanem mert mindenek előtt a Boldogságos Szent Szűz iránt kiemelt tiszteletünk és szeretetünk teszi ezt szívügyünkké. Nem maradhatunk némák a szomorú tény láttán, hogy a teológiai szóhasználat és a hitélet háza táján történő, kifejezett egységesítő intézkedések is hozzájárulnak a malaszt szó alkonyához. A teológiai fakultásokon és a hitoktatásban sajnos már régen elhagyták e kifejezés használatát, de az Angyali üdvözlet szavaiban, különösen annak énekelt változatában (ÉE 351) még szépen megőrződött ez a Szűzanyánkat megkülönböztető kifejezés. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kötelező jelleggel használatra rendelt új Praeorator liturgikus vezérkönyv azonban az Angyali üdvözlet szavait sajnos már énekelt formájában is a kegyelem kifejezéssel hozza, és a hasonló többletjelentéssel bíró ősi szórendet szintén modernizálta.

Úgy tűnik, hogy megint elveszítünk, vagy inkább elvetünk magunktól egy a magyar katolikus hitünket és imaéletünket gazdagító, meggyőződésem szerint az Úrnak és a Szűzanyának is kedves értéket. Aligha tűnhet elfogadhatónak a nyelv természetes változására (szegényedésére) hivatkozó modernista érvelés, ha meggondoljuk, hogy a szó elhagyását bizottsági döntések és előírások szorgalmazzák. Továbbá ha a teológiai irodalom nyelve manapság el is tompult annyira, hogy nem tart igényt a magyar nyelv lágy kifejezőkészségére, a gratia finom megkülönböztetése az imádság szövegében talán megmaradhatott volna. Sőt, akár ha egyedül csak az Ave Maria magyar fordításában őriznénk is meg e kifejezést, az még akár jobban aláhúzná Szűz Mária áldottságának egészen csodálatos voltát. A korunk mindennapi változásaira talán leggyorsabban reagáló, az egész földkerekén beszélt angol nyelv alapimádságai is több archaikus elemet őriznek, amit nagyon helyesen senki sem akar megváltoztatni.

Természetesen a rokon értelmű kegyelem szó használatával is lehet szépen imádkozni: ha közösségben vagyunk, ennyiben alkalmazkodhatunk az új helyzethez, és ezt, ha csak ezen múlik a közös imádság, meg is kell tennünk, még ha a lemondás fájdalommal is jár. Nehézségeinket ilyen esetekben mindig helyezzük Mária kezébe, és általa ajánljuk fel Urunknak és Istenünknek, a mi katolikus Anyaszentegyházunkért. Azonban a magánimádságainkban, valamint az imádság szavainak megválasztása iránt érzékeny közösségekben továbbra is köszöntsük buzgó szeretettel a Boldogságos Szűz Máriát a tőlünk telhető legszebb szavakkal, és föltétlenül tanítsuk meg gyermekeinknek is: „Üdvözlégy, Mária, malaszttal teljes, az Úr van Teveled!”

Fülep Dániel

papnövendék